udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 14 találat lapozás: 1-14
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2005. március 21.

1990 „fekete márciusáról” emlékeztek meg március 19-én Marosvásárhelyen: a Bernády Házban az RMDSZ találkozott az akkori események áldozataival, este a Kultúrpalotában pedig Kincses Előd meghívottai idézték fel a véres napokat. Az RMDSZ meghívta azokat, akik 1990. március 19-én a Bolyaiak terén a szövetség akkori székházának padlásán rekedtek. A találkozón jelen volt Markó Béla, az RMDSZ elnöke is. E rendezvényre várták az akkori események áldozatainak – Gémes István, Csipor Antal, Kis Zoltán – leszármazottait, illetve a börtönt megjárt Cseresznyés Pált és Juhász Ilonát, valamint Sütő András írót. Ugyancsak Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében Kincses Elődnek, a márciusi események egyik főszereplőjének a meghívására Schmidt Mária történész, a budapesti Terror Háza Múzeum igazgatója és Gabriel Andreescu, a bukaresti Emberi Jogok folyóirat igazgatója tartott előadást. A megemlékezésen részt vett Tőkés László püspök és Király Károly, az RMDSZ volt elnöke. Tizenöt évvel ezelőtt, Marosvásárhelyen, egy gyógyszertár bejáratán feltüntetett magyar felirat felbőszítette a román tömeget, amely március 16-án randalírozott a városban. Az események 19–20-án tetőztek, amikor a Görgény völgyéből behozott parasztok a város főterén Bolyai és Sütő András életét követelték. Az RMDSZ-székház padlásán rekedt akkor 78 személy. Annak ellenére, hogy a hatóságok biztonságos elvonulást ígértek számukra, fizikai bántalmazás árán hagyhatták el csak az épületet, Sütő András író elvesztette fél szemét. Március 20-án a város magyarságának békés tüntetését a főtéren román falvakból újból behozott, gyűlöletre buzdított csoportok zavarták meg, botokkal felfegyverkezve estek neki az atrocitások ellen tiltakozóknak. Markó Béla beszédében úgy vélte, 15 évvel ezelőtt Marosvásárhelyen dőlt el, hogy az erdélyi magyarság politikai eszközökkel akarja jogait kivívni, ugyanakkor nem engedi magát erőszakkal elhallgattatni. 1990-ben ez volt a szándék: a román–magyar konfrontációt, egy a boszniai vagy koszovói példához hasonló útra terelni, amelyen a magyarság jogköveteléseit véres erőszakkal akarták eltiporni. A magyarságot nem lehetett olyan útra vinni, amelyet nem akart: ehelyett példás összefogással saját kezébe vette a sorsát, felemelte a fejét és szembe fordult az erőszakkal. /Marosvásárhelyi mementó a „fekete márciusról”. Külön megemlékezést szervezett az RMDSZ és Kincses. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

2005. április 11.

Hat marosszentgyörgyi lakost /Tóth Árpád, Szilveszter-Kiss Péter, Puczi Béla, Szilágyi József, Sütő József és Lőrinczi József/ az 1990. március 19-20-i, marosvásárhelyi magyarellenes pogrom után tartóztattak le. Ketten utólag belehaltak sérüléseikbe, egyikük külföldön keresett menedéket. Az áldozatokra a marosszentgyörgyi római katolikus templomban emlékeztek április 10-én. – 1991-ben temették el Tóth Árpádot, 13 éve pedig Magyarországon, Velencén Szilveszter-Kiss Pétert. Úgy érezték, szükség van rájuk – emelte ki emlékbeszédében Baricz Lajos plébános. 1990. március 19-én a megrészegített görgény-völgyieket teherautókkal, kiskocsikkal és buszokkal hozták Marosvásárhelyre. Kétszáz, zömében roma lakos élő kordont alkotva zárta el akkor a megyeközpont felé vezető utat. „A hodákiak, görgényiek botokkal jöttek, köveket, Molotov-koktélt hajítottak a tömegbe, gyerekeket találtak el. Aztán március 27-én jöttek minket letartóztatni. A kazánházba bújtunk, de valaki elárulta búvóhelyünket, s lefogtak. 12 vádpont szerepelt a letartóztatási parancson. Három hónapig Vásárhelyen, a rendőrségi fogdában tartottak, majd Nagybányára vittek. Hét hónap után szabadultunk. Végig kínoztak, faggattak, azt akarták, valljuk be, mi romboltunk, zúztunk, gyújtogattunk. Naponta hideg vízzel öntöttek le. Egy adott pillanatban 62 botütést számoltak meg a hátamon. 27 napig éhségsztrájkoltam, 37 kilóra fogytam le” – eleveníti fel az átélt borzalmakat Lőrinczi József. /Nagy Annamária: Emlékezzünk, ne felejtsünk! = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 11./

2005. április 11.

Hat marosszentgyörgyi lakost /Tóth Árpád, Szilveszter-Kiss Péter, Puczi Béla, Szilágyi József, Sütő József és Lőrinczi József/ az 1990. március 19-20-i, marosvásárhelyi magyarellenes pogrom után tartóztattak le. Ketten utólag belehaltak sérüléseikbe, egyikük külföldön keresett menedéket. Az áldozatokra a marosszentgyörgyi római katolikus templomban emlékeztek április 10-én. – 1991-ben temették el Tóth Árpádot, 13 éve pedig Magyarországon, Velencén Szilveszter-Kiss Pétert. Úgy érezték, szükség van rájuk – emelte ki emlékbeszédében Baricz Lajos plébános. 1990. március 19-én a megrészegített görgény-völgyieket teherautókkal, kiskocsikkal és buszokkal hozták Marosvásárhelyre. Kétszáz, zömében roma lakos élő kordont alkotva zárta el akkor a megyeközpont felé vezető utat. „A hodákiak, görgényiek botokkal jöttek, köveket, Molotov-koktélt hajítottak a tömegbe, gyerekeket találtak el. Aztán március 27-én jöttek minket letartóztatni. A kazánházba bújtunk, de valaki elárulta búvóhelyünket, s lefogtak. 12 vádpont szerepelt a letartóztatási parancson. Három hónapig Vásárhelyen, a rendőrségi fogdában tartottak, majd Nagybányára vittek. Hét hónap után szabadultunk. Végig kínoztak, faggattak, azt akarták, valljuk be, mi romboltunk, zúztunk, gyújtogattunk. Naponta hideg vízzel öntöttek le. Egy adott pillanatban 62 botütést számoltak meg a hátamon. 27 napig éhségsztrájkoltam, 37 kilóra fogytam le” – eleveníti fel az átélt borzalmakat Lőrinczi József. /Nagy Annamária: Emlékezzünk, ne felejtsünk! = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 11./

2005. április 11.

A roma származású Tóth Árpádnak, a „fekete március” egyik hősének a sírkövén ez áll Marosszentgyörgyön: „Itt nyugszik Tóth Árpád, a márciusi hős. / Neve ismeretlen, tette ismerős. /Szembeszállt a hordahaddal, / Halálba ment diadallal”. Az emléket a 37 évesen elhunyt férfi családja és a plébánia állította. Minden év tavaszán Baricz Lajos plébános és hívei elzarándokolnak a sírhoz, és virágokkal lepik el. A híveket és az emlékezni érkezett marosvásárhelyi vendégeket április 10-én Zolcsák Sándor marosvásárhelyi festőművész Emlékezzünk, ne feledjünk című, Tóth Árpád temetéséről készített fénykép-összeállítása fogadta. Tóth Árpád egyike volt azoknak a magyar cigányoknak, akik ellen Marosvásárhely véres márciusa után a román államhatalom kirakatpert indított. Állítólagos bűne az volt, hogy 1990-ben a szentgyörgyi tetőn sokadmagával együtt megpróbálta megállítani a Görgény és a Maros völgyéből kamionokon Vásárhely felé szállított fegyveres hordákat. A félrevezetett és leitatott román parasztok egy részét sikerült is megfékezni a város határában. Tóth Árpád nem sokkal szabadlábra helyezése után, 1991. április 6-án, máig tisztázatlan körülmények között, elhunyt. „A kórlapon szívinfarktust ír, de az orvosok azt mondták anyámnak, hogy minden belső szerve szét volt zúzva. Nekünk, gyerekeknek soha nem beszélt a börtönben töltött több mint fél évről, de anyámnak sokat panaszkodott. Román rabtársai csúfolták és verték. Aztán miután ’90 karácsonya előtt kijött, elment dolgozni, de nem bírta sokáig” – idézte fel a másfél évtizeddel ezelőttieket Tóth Árpád lánya, Erzsike, aki úgy tudja, hogy apja lényegében nem is vett részt a szentgyörgyi verekedésben. A letartóztatásról és a börtönkálváriáról egy másik marosszentgyörgyi, az időközben elhunyt Puczi Béla így számolt be emlékirataiban: „Nálam 1990. március 28-án hajnalban csengettek a rendőrök. Hatunk közül engem vittek be utoljára. A legtöbb magyar rendőr ki volt vezényelve az udvarra, a román rendőrök hallgattak ki minket. Mindenfélét összevissza ígértek, csak valljuk be, hogy a magyarok a hibásak, ők tették tönkre az autókat, buszokat. Meg hogy mondjuk meg, ki verte meg Mihai Cofariut. A nevét sem hallottuk soha. Az is igaz, hogyha ismerjük, akkor se mondtuk volna meg. Mindent bevetettek. Volt olyan éjszaka, hogy nem engedtek aludni, egész éjjel ordítoztak nekünk, hogy gyilkosok. Hét napig nem volt más, csak verés meg vallatás. Nyolc hónapot voltunk a vásárhelyi börtönben. (...) Két hét után megjelent egy delegáció Svájcból, Franciaországból és Németországból, interjút készítettek velünk. Tóth Árpád kipakolt, elmondott nekik mindent, hogy mi történt, hogy ártatlanok vagyunk. Nem tudtuk, hogy a mosdókagylóba mikrofon van szerelve, és a másik szobában mindent lehallgattak. Amikor a külföldiek elmentek, visszajátszották neki, miket beszélt. És minden nap annyit verték Tóth Árpádot, hogy kiszabadulásunk után egy hónappal belehalt.” Tóth és a többi szentgyörgyi magyar és roma megaláztatását Jung Ildikó, a férfi védőügyvédje is jól ismeri. „Letartóztatásuk után a rendőrök kivitték őket a mezőre, egy traktor alá fektették, majd beindították a motort. Közben fegyverrel álltak mellettük, és azt mondták, ha nem vallanak, elindítják a gépet” – emlékszik vissza Jung Ildikó, aki a 90-es évek elején számos, bűnbaknak kikiáltott cigány és magyar – köztük Cseresznyés Pál – jogi védelmét látta el. A hatalom nemcsak az igazságtalanul elítéltek életét keserítette meg, hanem neki is mindegyre betartottak, meséli. „Éjszakánként ismeretlen telefonálók fenyegettek, sokszor fegyveres rendőrök követtek az utcán. Miután sikerült a pert áthelyeztetnünk Nagybányára, a kedélyek lecsillapodtak, ott sokkal korrektebb eljárásban volt részünk” – mondta az ügyvédnő. „Ha Marosszentgyörgy, Nagyernye és Sáromberke magyarsága és magyar cigánysága 1990. március 20-án nem állítja meg a leitatott és felfegyverkezett román parasztok egy részét, akkor sokkal több román támadott volna a főtéri tüntetőkre. Ilyen esetben nem biztos, hogy a magyarság vissza tudta volna verni a túlerőt, elképzelni is szörnyű, mi történhetett volna, jegyezte meg Kincses Előd, akit egy nappal korábban ugyanazon hordák nyomására váltottak le a megyét irányító Nemzeti Megmentési Front alelnöki tisztségéből. – Be kell ismernünk: a vidékiek meg a környékbeli magyar cigányok mentették meg ’90 márciusában a vásárhelyi magyarokat. Az egyik roma vezér az ütközet másnapján azt mondta: Kincses úr, mi ne jönnénk segíteni a magyaroknak? Hiszen mi magyar cigányok vagyunk, nekünk fáj, ha ütik a magyart! S aztán, ma maguk, holnap mi...” A véres események után a rendőrség több mint félszáz személyt tartóztatott le – kizárólag magyarokat és magyar cigányokat. Szabadulásuk után sokan a száműzetést választották, többen tisztázatlan körülmények között hunytak el, egyesek öngyilkosságba menekültek. „Tudjuk, hogy nem támadás, hanem védekezés volt a bűnük. Azt viszont nem tudjuk, hogy kik és mikor indítják a marosvásárhelyi és környező községekre zúdult támadók megbízóinak kivizsgálását. Mi szeretnénk megbékélni, de az igazság feltárása nélkül ez nem lehetséges” – szögezte le Zolcsák Sándor, az RMDSZ akkori vásárhelyi elnöke. /Szucher Ervin: Életével fizetett a magyarokért. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./

2006. március 27.

A véres marosvásárhelyi események visszhangja, idézetek. Adevarul, 1990. március 22.: Romulus Vulpescu író az év március 18-án kelt nyílt leveléből: „Holmi agresszív, idegen csoportok élnek közöttünk, amelyek hihetetlen arcátlansággal akarnak bennünket ököllel, bottal, sarlóval és kalapáccsal letiporni, hogy a nyakunkba varrják magukat. Hirdetik az irredentizmust, a területi annektálást, a polgárháborút, uszítanak a románok ellen. Ünnepelni akarják Erdély meggyalázását (Kossuth!), de mi tudjuk, hogy Hargita és Kovászna megyében kik vágják el sarlóval a román paraszt nyakát: a határon túli és a határon belüli magyarok.” – Viata Armatei, 1990/4.: Mi történt Marosvásárhelyen? Románokat, akik békésen tüntettek, énekeltek, az RMDSZ székházából váratlanul téglákkal, üvegekkel, kövekkel kezdték dobálni. Vérszemet kaptak, mert a román állam egész történelme folyamán a sovén agitáció, a románellenes uszítás, az erőszak módszereit használták. Magyarország legutóbb, márciusban, Marosvásárhelyre segélyszállítmánynak álcázott túróshordókban pisztolyokat szállított az itteni magyaroknak, hogy a szuverén nemzetállam ellen támadjanak. Semmi sem változott e nomád törzsek felfogásában, amióta megtelepedtek Pannóniában. – Est-Vest, 1990/9.: A románok jól ismerik Magyarországot, mert eddig kétszer foglalták el; ha tovább feszítik a húrt, reggel elindulunk, és este a Balatonban mossuk le a verejtékünket. Mi befogadtuk a magyarokat, mint bérlőket, és cserében meggyalázzák templomainkat, sírjainkat, külön iskolákat nyitnak maguknak, az intézményekre Horthy nyelvén tesznek ki feliratokat, mindezt Budapest utasítására. A magyar albérlőket nem Erdélyből, nem Európából, hanem a földkerekségről kellene száműzni. – Romania Mare, 1995. november 3.: Ha a Vatra Romaneasca nem lett volna, a magyarok ma csárdást táncolnának Erdély holttestén, mert nem volt elég nekik, hogy 1990 márciusában meglincselték a románokat, hanem az országot is meg akarták csonkítani. – Hírügynökségi jelentések, 2005. március 25.: Ion Iliescu, volt államelnök, marosvásárhelyi sajtóértekezletén kijelentette: „Nem csoda, ami 1990 márciusában Marosvásárhelyen történt, mert a magyarok agresszív szellemben ünnepelték meg március 15-ét, azonnal külön magyar iskolákat akartak létesíteni. A románság megrémült...” – Tricolorul, a Nagy-Románia Párt napilapja, 2005. március 18.: 1990. március 15-én Marosvásárhelyen 15 ezer magyar szállta meg a város intézményeit, majd elindultak a kaszárnyák felé, könnyű kitalálni, milyen céllal. Megtudták a görgény-völgyi parasztok, és bementek a városba megfékezni a magyar irredentizmust, de itt a magyarok fejszével, vasvillával fogadták őket. A románok a 896. évtől adnak szállást Attila hordáinak, miután Ázsia végéből e tájakra érkeztek. Mi lett volna Erdély sorsa, ha a Vatra Romaneasca 1990 márciusában nem szegül szembe a magyar próbálkozással? Az RMDSZ ma mégis követelésekkel zsarolja a kormányt. /Barabás István: A fekete március visszhangjai. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./

2006. április 6.

Az 1990-es marosvásárhelyi események kapcsán perújrafelvételt kért az Igazságügyi Minisztériumtól a Pro Európa Liga emberjogi szervezet, mivel azt gyanítják, hogy összefüggés van a véres konfliktus és a Román Hírszerző Szolgálat megalakulása között. Haller István, a marosvásárhelyi székhelyű szervezet emberjogi irodájának a vezetője a kezdeményezést azzal indokolta, hogy egyes szemtanúk elmondták, a véres konfliktust megelőző napokban Virgil Magureanu, az események után frissen létrehozott Román Hírszerző Szolgálat igazgatója Marosvásárhelyen járt. A történtek kiprovokálásának feltételezését az is bizonyítja, hogy a Görgény-völgyéből március 19-én buszokkal hoztak be a városba románokat. Ők szétverték az RMDSZ helyei szervezetének székházát, és a többtucatnyi személlyel együtt oda bezárkózott Sütő Andrást súlyosan bántalmazták. A történtek után a román igazságszolgáltatás csak magyar és roma nemzetiségű személyeket ítélt el. /B. T.: Perújrafelvételt kérnek az 1990-es etnikai konfliktus ügyében. A véres események kapcsolatba hozhatók a titkosszolgálat létrehozásával. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./

2006. augusztus 22.

A Beresztelke községhez tartozó Kisfülpös magyarjai öt éve, 2001 augusztusában tartottak először falunapot. Öt éve szolgál a faluban Bíró Sándor lelkész, ügyszeretetének és gyülekezete szorgalmas munkájának gyümölcse a megújított templom, a korszerű parókia és gyülekezeti terem, a magára találó közösség hit- és közösségi élete. A gyülekezet mindössze 240 lelket számlál, nem bírná meg az évenkénti találkozók anyagi áldozatát, ezért tartják ötévenként a számbavételt. Augusztus 19-én kezdődtek a falunapok, Szász Attila körtvélyfájai lelkész, görgényi esperes tartott igehirdetést. A fiatalok műsorában énekek, köszöntők és versek hangzottak el, őket követte e helyi dalcsoport. A falu számos értelmiségit adott a magyarságnak, köztük három református lelkészt és dr. Demény Lajos történészt. Az ünnepségen megkoszorúzták a templombejárat előtt felállított millenniumi kopjafát, majd elhangzott Bíró Sándor László magyarrégeni lelkész kisesszéje Bocskai Istvánról és koráról. – Szeptemberben szólal meg újra Kisfülpösön az 1790-ben épített, felújított orgona a templomban. /Bölöni Domokos: Atyafiságos szeretetben, Kisfülpösön. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 22./

2007. március 20.

Tizenhét év telt el Marosvásárhely fekete márciusi napjai óta, amikor magyarnak lenni életveszélyes vállalkozás volt a városban. Amikor félrevezetett Görgény-völgyi erdőmunkások Bolyait keresték vérben forgó szemekkel, hogy felakasszák. Tizenhét év telt el azóta. A városban sok minden megváltozott. Az akkori pogrom értelmi szerzői azonban ma is itt élnek háborítatlanul, ma is mérgezik a közvéleményt gyűlölködő megnyilvánulásaikkal. Az igazságszolgáltatásnak az EU által szorgalmazott reformja akkor lehet teljes, ha független ügyészség erőszakra való felbujtás, nemzetiségi gyűlölet szítása miatt eljárást kezdeményez a márciusi magyarellenes akciók kiagyalói ellen. /Bálint Zsombor: Tizenhét éve. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 20./

2007. június 11.

Borbély László miniszter szerint az a tény, hogy azon a vidéken avatták díszpolgárrá, ahonnan a fekete márciusi pogromot előidéző Görgény-völgyiek beözönlöttek Marosvásárhelyre, azt bizonyítja, hogy túl lehet lépni a feszültségen, a mesterségesen keltett ellentéteken. A minisztert Görgényszentimre község díszpolgárává avatták. „Ugyanezen a vidéken van Görgényüvegcsűr, ahol komoly magyar közösség küzd a fennmaradásért, s az ő megsegítésük az egész völgy fejlődését is szolgálja” – magyarázta a miniszter. Az idei díszpolgári címek leginkább a pénzről szóltak. Laurentiu Boar polgármester ezt be is ismerte. A díszpolgári cím adományozásával az anyagi támogatást jutalmazták, melyhez a kitüntetettek – Borbély László mellett Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke, dr. Kelemen Atilla képviselő, Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter a községet hozzásegítették. /Bögözi Attila: Magyar díszpolgárok a Görgény völgyében. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./

2007. július 9.

Lovas kísérettel vonultak végig a falun, majd a művelődési otthonban mutatták be táncaikat a hét végén Görgényüvegcsűrön a VII. Gyöngykoszorú – Néptánc-, Népdal- és Népviselet-találkozó résztvevői. Szász Teréz üvegcsűri tanítónő, a fesztivál szervezője szerint a Görgény völgye egyetlen magyar települése lakóinak sokat jelent az évente megrendezett seregszemle. Színpadra lépett a marosludasi Hajdina együttes, valamint csángó táncokkal a gernyeszegi Boglárka és magyarpalatkai táncokkal a marosfelfalusi Bíborka táncegyüttes is. /Antal Erika: Üvegcsűri Gyöngykoszorú. = Krónika (Kolozsvár), júl. 9./

2008. március 20.

Egy hónappal ezelőtt meggyalázták Marosvásárhelyen a Vár körüli Rákóczi Ferenc- és a Borsos Tamás-mellszobrokat. Március 20-a körül újabb magyarellenes falfirkák jelentek meg a város különböző pontjain. A Moarte bozgorilor! felirat a város szívében, az egykori Egressy Gábor utcából a volt Baross Gábor (ma Horea) utcába vezető átjáró falán jelent meg, egy másik, Fara bozgori a Ballada utca egyik házfalán. A jelenség a Marosvásárhely fekete márciusára való emlékezés előestéjén annál is inkább súlyosabb, mivel az 1990-es események is közvetlenül kapcsolódnak bizonyos feliratokhoz, még akkor is, ha ezek – a magyar közösség részéről teljesen jogos – kétnyelvűséget, anyanyelvhasználatot követeltek. Kincses Előd, aki egyike azoknak, akik akkor is kiálltak a magyarok ügyéért, a mostani falfirkákról elmondta: az ifjúság egy részének ez az ultranacionalista megnyilvánulása – amelynek az utóbbi napokban Kolozsváron és Bukarestben is tanúi voltunk, s amely oda vezetett, hogy egyre több fiatal ma már nyíltan Hitlerjugend-pólókat vesz fel, és tiltott fasiszta jelvényeket használ – a román oktatási rendszernek a bűne, annak a romantikus történelemszemléletnek, amelynek semmi köze a valósághoz. A nem túl intelligens fiatalok beveszik ezeket a szövegeket, és mindenkiben, aki nem román és nem ortodox, ellenséget látnak. Emlékeztetett: 1990. március 19-én vasvillával, botokkal felfegyverzett, leitatott Görgény-völgyi parasztokat hoztak be teherautókkal Marosvásárhelyre. A megvadult tömeg megtámadta és szétverte az RMDSZ székházát, és az ott tartózkodó Sütő Andrást mintegy 70 társával együtt előbb a padlásra szorította, majd a katonai vezetők és rendőrök szeme láttára megtámadta őket, és kiverte az azóta végképp eltávozott európai hírű író egyik szemét. „Megengedhetetlen, hogy az akkori véres eseményekért senki se feleljen” – hangsúlyozta a fekete március egyik főszereplője. – Erélyesen elítéli a falfeliratokat Csegzi Sándor alpolgármester is. Livia Popa rendőrségi szóvivő a Vásárhelyi Hírlaptól értesült a falfirkákról, s megígérte: megpróbálják minél hamarabb kézre keríteni a tetteseket, de az egy hónappal ezelőtti szoborrongálás kapcsán tett hasonló jellegű ígéretének sincs semmiféle kézzelfogható eredménye. /Bögözi Attila: A magyarellenes falfirkákban a fekete március szelleme kísért. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 20./

2008. május 12.

Május 10-re virradó éjszaka Marosvásárhelyen, Sütő András házán elhelyezett bronz plakettet ismeretlenek megrongálták, felfeszítették, de nem sikerült eltávolítaniuk azt. Markó Béla, az RMDSZ elnöke nyilatkozatában rendkívül aggasztónak nevezte az esetet: „életében is támadták, 1990 márciusában fél szemét kiütötték, és íme, most halálában is bántják, próbálják újból megcsúfolni az arcát” – állapította meg. Az eset a marosvásárhelyi magyarságot közvetlenül érinti – mondta, aggasztónak nevezve, hogy manapság Kolozsváron magyarellenes atrocitásokról lehet időről időre hallani, és most Marosvásárhelyen is ilyen próbálkozások történnek. Markó ezt komoly figyelmeztetésnek tartja, leszögezve, hogy az erdélyi magyarságnak óvatosnak kell lennie, hiszen a jelek szerint Romániában a dolgok továbbra sem visszafordíthatatlanok. A Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész által készített plakettet 2006-ban, Sütő András születésének 80. évfordulóján helyezték el. /Megrongálták Sütő András bronzplakettjét. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./ 1990. március 19-én a felbőszült görgényvölgyi román parasztok a város egykori vezetője, Ioan Judea ezredes szeme láttára verték meg az RMDSZ székháza előtt Sütő Andrást. Az incidens következtében a számos sérülést szenvedett író egyik szemét elveszítette. Az utóbbi időben nem ez az első ilyen jellegű eset Marosvásárhelyen, a múlt hétvégén a várépítő városbíró, Borsos Tamás mellszobrát emelték el a helyéről. A hatóság azonban hiába vette őrizetbe a két férfit, akiket tetten ért, amint a vár előtti kapubástya előli talapzatról ellopta a mellszobrot. A tetteseket, akik ellen mindössze minősített lopás gyanújával indított eljárást az ügyészség, huszonnégy óra elteltével szabadlábra helyezték. A két visszaeső bűnöző, a 33 éves P. E. és a 27 éves O. L. azzal mentegetőzött, hogy „nem magyarellenes tettet akart elkövetni, csupán a mázsányi ércszobrot akarta a színesfémbegyűjtőknél értékesíteni”. Kiss Levente alkotása másnap a helyére került. A két emlékmű megcsúfolásán kívül az utóbbi időben a Maros megyei Gernyeszegen ellopták Bethlen István egykori magyar miniszterelnök mellszobrát, Marosvásárhely házfalain pedig számos magyarellenes felirat jelent meg. /Szucher Ervin: Holtában is bántják. = Krónika (Kolozsvár), máj. 12./

2009. február 26.

Mintegy húsz elemista befogadására alkalmas szórványkollégiumot épít a magyarfülpösi Szivárvány Alapítvány. A református egyház keretében működő szervezet célja: anyanyelvű oktatásban részesíteni a Mezőség, a Maros- és a Görgény-völgye elrománosodott falvaiban élő 1–4. osztályos magyar gyerekeket. Őszig tervezik az építkezés befejezését, tájékoztatott a Szivárvány Alapítványt is igazgató Ady István lelkész. Március 14-én jótékonysági bált rendeznek, a szórványkollégium építésére gyűjtenek. Az anyanyelvű oktatás megmentéséért Ady Istvánnak sokat kellett kopogtatnia a szórványban szegényes körülmények között tengődő családoknál. A Szivárvány Házban berendezett magyar tagozaton egyetlen tanítónő, Bodor Vera oktatja a tizenkét nebulót. /Szucher Ervin: Szórványkollégium elemistáknak. = Krónika (Kolozsvár), febr. 26./

2009. október 24.

Nagy Botond elismeréssel méltatta az 1990 márciusáról, a vérengzésről szóló 20/20 című darabot, melyet a Yorick Stúdió mutatott be, közösen egy román társulattal. A darabban nem derül ki, hogy az egészet mi okozta. A cikkíró szerint elhülyítették a Görgény-völgyi románságot, és „elhülyítették a magyarságot azzal, hogy visszakaphatják iskoláikat. ” /Nagy Botond: Ablakok egymás falain. 20/20 a fekete márciusról. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./


lapozás: 1-14




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998