udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 17 találat lapozás: 1-17
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1995. november 2.

A Bethlen Gábor Alapítvány nov. 2-án tizedik alkalommal ítélte oda jeles közép-európai személyiségeknek a Bethlen Gábor-díjat, melyet ezúttal Kiss Ferenc budapesti irodalomtörténésznek, Lászlóffy Aladár kolozsvári költőnek és a Dél-Tirolban, Bozenben élő dr. Christoph Pan professzornak, a FUEV elnökének adományoztak. A Bethlen Gábor Alapítvány gondolatát Illyés Gyula vetette fel 1979-ben, amikor Magyarországban jogi személyként még egyetlen alapítvány sem létezett, emlékezett a kezdetre Márton János, az alapítvány kuratóriumának elnöke. 1979-ben Illyés kezdeményezésére hatvanöt író, tudós, művész, orvos, mezőgazdász határozta el az alapítvány létrehozását, amelyhez hamarosan huszonegy közéleti személyiség csatlakozott. A jóváhagyásra azonban évekig kellett várni, az engedély csak 1985-ben született meg, ekkor megalakult a kuratórium, tagjai voltak: Juhász Gyula történész, Király Tibor jogász, Kiss Ferenc irodalomtörténész, Szabó Sándor orvos, Vekerdi József tudománytörténész, az elnöki tisztet Márton János töltötte be. Később bővült a kuratórium többek között Für Lajossal, Kodolányi Gyulával, az alapítvány titkára Nagy Gáspár. Az induláskor az alapító összeget Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Kodály Zoltánné és Németh Lászlóné ajánlotta fel. Az alapító levél szerint azokat az vállalkozásokat akarták támogatni, "melyek a magyarság történelme során felhalmozott értékeit tudatosítják, hitelesen értelmezik, őrzik és gyarapítják, s amelyek e térség népeinek megbékélését elősegíthetik." Az eddig díjazott harmincnégy személyből mindössze hat magyar állampolgár. A külföldi díjazottak kétharmada határokon kívül élő magyar kisebbségi. Az első díjat 1986-ban Domokos Pál Péter kapta, aki a moldvai csángók kutatásában alkotott maradandót, Szabó T. Attila kolozsvári nyelvészprofesszor, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár összeállítója posztumusz díjazott. Díjazott volt még többek között Sütő András marosvásárhelyi, Dobos László, Turczel Lajos, Koncsol László pozsonyi, Borbándi Gyula németországi író, Szőcs Géza kolozsvári és Sulyok Vince oslói költő. A határon túli magyar politikusok közül megkapta a díjat az erdélyi Király Károly, a felvidéki Duray Miklós és Janics Kálmán, a könyvkiadók közül Püski Sándor, illetve a németországi Molnár János. A nem magyar díjazottak között van Marius Tabacu kolozsvári román műfordító. - Az alapítvány más díjakat is kiad, így a Márton Áron-díjat, melyet eddig 23 személy, illetve 24 szervezet vehetett át. 1990 óta létezik a Tamási Áron-díj, ezt eddig többek között Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész, a vajdasági hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Egyesület, Marosi Ildikó marosvásárhelyi irodalomtörténész vehette át. A dr. Menzel Katalin orvosi ösztöndíjat eddig közel száz, határokon túlról érkezett magyar orvostanhallgató kapta, akik továbbképzésre érkeznek. /Magyar Nemzet, nov. 3./

2000. augusztus 26.

Egyed Ákos Szekszárdon a Székelyek a Duna mentén - Tanulmányok a bukovinai székelyekről c. tudományos értekezleten, aug. 19-én ismertette a Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához /Babits Kiadó, Szekszárd/ című munkát, egy szerzőhármas: Foki Ibolya, Solymár Imre és Szőcs Zoltán történeti forráskötetét. Az 1777-1782-es években létrejött öt kis székely-magyar falu: Fogadjisten, Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva, így született meg egy különleges magyar népcsoport. Állami szinten először 1848-ban, a magyar népképviseleti országgyűlésen tárgyalták a "határokon túli magyarok″, vagyis a csángók s a bukovinai székelyek helyzetét s fogadtak el határozatot a Magyarországra való hazatelepítésükről. A szabadságharc leverése elodázta a hazatelepítés ügyét, a magyar közvélemény azonban érdeklődéssel fordult a moldvai s bukovinai magyarok felé. A társadalom lelkiismerete megmozdult: többrendbeli gyűjtés nyomán jelentős segítség érkezett a bukovinai székelyekhez. A magyar nemzethez való tartozás jelei voltak ezek. A bukovinai székelyek megoldásként a hazatelepedést fogadták el. 1874-ben bukovinai küldöttség érkezett Magyarországra, amelynek helyzetfeltárása szintén ilyen irányban hatott. Jókai Hon című lapja, a Szent László Társulat és más fórumok kitartó odaadással karolták fel a bukovinai magyarok ügyét. Kiemelkedő jelentősége volt Szádeczky Lajos közismert történész, kolozsvári egyetemi tanár küldetésének, aki határozottan síkra szállt a hazaköltöztetés mellett. Végül a kormány 1883-ban úgy döntött, hogy az Al-Duna mentén ármentesítendő kincstári területre fogja folyamatosan letelepíteni azokat, akik kifejezik hazatelepedési szándékukat. Az első hazatérő csoport 1883-ban indult el. Így jött létre az Al-Duna mentén három település: Hertelendyfalva, Sándoregyháza és Székelykeve. 1941-ben lehetővé vált a Bukovinában maradt családok megmentése. Ők a Bácskában kaptak ideiglenesnek bizonyult szállást, ahonnan 1944 őszén s 1945-ben a háborús események következtében a Dunántúlra telepedtek át. /Egyed Ákos: Forráskiadvány a bukovinai székely-magyar népcsoport születéséről és kálváriájáról (I.) = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25., (II.) aug. 26./

2001. június 9.

Zsók Béla könyve (Én mindig otthon voltam. Néprajzi írások Déváról, Kriterion, Kolozsvár-Bukarest, 2000) bukovinai székelyek Déva mellé telepedésére emlékezett. Az Al-Duna vidékére érkezett kivándorlókat három puszta helyre telepítették le. Ezekez az új településeket Hertelendyfalvának, Sándoregyházának, és Keveházának nevezték el. A letelepülők alkalmazkodtak az új körülményekhez, de megőrizték hagyományaikat. A könyv bemutatta a dévai csángók viseletét, szokásait, helyneveit. /Kónya Klára: Aki mindig otthon volt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./

2001. július 17.

Zsók Béla Én mindig itthon voltam. Néprajzi írások Déváról /Kriterion/ című kötetében a Bukovinából Hunyad megyébe áttelepült székelyek hányatott múltját, életét, népi kultúráját örökítette meg. A szerző a múltat idős emberek visszaemlékezéséből, továbbá népi tollforgatók feljegyzéseiből ismerte meg. Közülük László János, a dévai gazda emlékezett, írását a Székelyföld folyóirat idei számai közölte. Az öt bukovinai falu (Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Hadikfalva és Józseffalva) túlnépesedett lett. Az első kivándorlóhullám, a magyar kormány segítségével, az Al-Duna mellé történt, ahol három települést (Hertelendyfalva, Székelykeve és Sándoregyháza) hoztak létre. 1883-ban mintegy négyezren vándoroltak a Bánságba. A következő hullámban Dévára, majd Vajdahunyadra, Sztrigyszentgyörgyre, Csernakeresztúrra mentek, ezenkívül Gyorokra, Magyarnemegyére, Vicére és máshova is települtek. A bukovinai székelyek 1941-ben hazatértek, Bácskába, ahonnan 1944 őszén a Dunántúlra kellett menekülniük. /Szőcs János: "Mikor Csíkból elindultam..." = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./

2001. augusztus 11.

A bukovinai székelyek egy része 1883-ban telepedett le az Al-Duna mentére. Az ő leszármazottaik, ma már nem több mint 4000 fő, a mai Pancsova, Hertelendyfalva, Sándorfalva és Székelykeve lakói, akik Belgrádtól 17-20 kilométernyi távolságra igyekeznek megőrizni magyar - ezen belül székely - kulturális identitásukat. Pancsován, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület az anyanyelv megőrzésének az utolsó fellegvára, mert ma már egyetlen magyar nyelvű iskolai tagozat sincs a városban. Az egyesület létezésének eddigi 54 éve alatt 1600 művelődési és szórakoztató rendezvényt szerveztek. A Maroknyi Néptáncegyüttes a hagyományok ápolását vállalta fel: a hagyományos magyar, ezen belül bukovinai székely és vajdasági népzene és néptánc szakavatott képviselője. Sikeresen vendégszerepeltek Európa több országában, Magyarország, Erdély, valamint Vajdaság-szerte, több mint 70 elismerő oklevelet és emléktárgyat szereztek. A hagyományőrzés mellett irodalmi találkozókat, bálokat, komolyzenei programokat szerveznek, valamint könyvtárat, színjátszócsoportot, énekkart működtetnek. A Maroknyi Néptáncegyüttes fellép Kolozsváron, a III. Szent István-napi Néptánc Találkozón. /III. Szent István-napi Néptánc Találkozó. Kolozsvár, 2001. aug. 15-20. Maroknyi Néptáncegyüttes. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 11./

2002. szeptember 4.

Csernakeresztúr /Déva melletti község/ néptáncosai augusztus elején mutatkoztak be a bonyhádi (Magyarország) hagyományőrző fesztiválon. Harminc csernakeresztúri vendégeskedett Bonyhádon. Nemzetközi részvétellel zajlott a bonyhádi fesztivál. A közeli Kisdorogon sem volt kisebb a csernakeresztúriak sikere a másfél órás önálló műsorral. Viszonzásul a kisdorogiak is minden évben ellátogatnak Csernakeresztúrra, így erősítvén a határon túli kapcsolatokat. - Bonyhádon tizenharmadszor rendezik meg a világban szétszóródott bukovinai székelység hagyományos bemutatóját. A nemzetközi részvétellel zajlott folklórfesztivál főrendezője a magyarországi székhelyű Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége. Jövőre a délvidéki Hertelendyfalva látja vendégül a több országba szétszóródott bukovinai székelység hagyományőrzőit. /Völgyi Marcell: Bonyhádon táncoltak a csernakeresztúriak. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 4./

2002. október 28.

Okt. 18-21. között Bartos Károly plébános vezetésével Vágás falu népes csoportja látogatott el a délvidéki Székelykevére és Sándoregyházára, ahol a bukovinai székelyek leszármazottai élnek. A katolikus közösségeket összekötő szervezetnek, a Hálónak köszönhetően olyannyira elmélyültek a baráti kapcsolatok, hogy rendszeresítik a kölcsönös látogatásokat. A Vágásról érkezettek meglátogatták a nagybecskereki püspökséget, ott Húzsvár László püspök misézett, találkoztak pancsovai, hertelendefalvi magyarokkal, környékbeli papokkal. Előadást tartott Csúzdi István, a bánáti Háló szervezet vezetője és Szabó Judit, a Hitélet (Újvidék) folyóirat szerkesztője. Székelykeve lakossága kezd elöregedni, örvendetes viszont, hogy Dobóban és Vágásban mostanában egyre több gyerek születik. A székelykeveiek és sándoregyházi legények közül többen el szeretnének jönni Székelyföldre ismerkedni, esetleg ennek eredményeként innen nősülni is. /Fülöp D. Dénes: Vágásiak jártak Székelykevén és Sándoregyházán. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 28./

2003. április 9.

A bukovinai székelyek ragaszkodnak a hagyományokhoz, ápolják a múltból átmentett szellemi kincseket. Hiába szórták szét őket a szélrózsa minden irányába, a bukovinai székelyek falvai között szoros a kapcsolat. Ebben nagy szerepe van a budapesti székhelyű Bukovinai Székely Szövetségnek, amely évről évre megrendezi a nagy székely találkozókat, mesevetélkedőket. Szabó Juliannát, a csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület vezetőjét idén januárban választották be a Székely Szövetség 12 tagú vezetőségébe. Elmesélte, hogy augusztusban az aldunai bukovinai székelyek (Hertelendyfalva, Székelykeve, Sándoregyháza) rendeznek nagy székely találkozót, melyre a csernakeresztúriakat is meghívták. Szabó Julianna két esztendeje vezeti a Hagyományőrző Egyesületet, amely kilenc esztendővel ezelőtt alakult meg a Hunyad megyei Csernakeresztúron. Azóta télidőben hetente gyűlnek össze a csoport tagjai bukovinai és dél-erdélyi táncokat, dalokat tanulni. Jelenleg 35 tagú a csoport, a legkisebbek alig töltik a nyolcat, az idősebbek már hatvan felé járnak. /(GBR): Csernakeresztúri hagyományápolók. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 9./

2003. május 30.

Százhúsz évvel ezelőtt több bukovinai faluból indultak útnak székely családok, hogy Magyarország legdélibb csücskébe, az Al-Duna mentén telepedjenek le. Itt három faluban, Székelykevén, Hertelendyfalván és Sándoregyházán találtak otthonra. A két emberöltő távlatából az egykori kivándorlók ősei az évfordulót a mai Kárpát-medence három országán áthaladó kerékpártúrával szeretnék emlékezetessé tenni, hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Heltai Alapítvány vendégeiként Rancz Károly, a Pancsovai Petőfi Kulturális Egyesület elnöke, illetve Dani Ernő és Dani Zoltán, a TINET ifjúsági klub vezetői tartottak. A vajdasági vendégek magukat al-dunai, bukovinai székely magyarként határozták meg, akik ma is hűséggel őrzik elődeik hagyományait és hitét. Székelykevén működik a Vajdaság talán egyetlen színmagyar oktatási intézménye, ahol nyolcadik osztályig folyik magyar nyelvű oktatás. Az 1400 km-nyi biciklitúra törzsgárdáját a 10-15 főnyi vajdasági székely fiatal jelentené, akik busszal utaznak majd Madéfalvára, a kerékpártúra indulási helyére. Innen a Békási szoroson át öt bukovinai falut látogatnának meg, majd Erdélybe visszakanyarodva, Szatmárnémeti érintésével átlépnek Magyarországra, és onnan déli irányba, hazafelé haladnának. Pilich László a Heltai Alapítvány részéről elmondta, hogy folynak az egyeztetések a bukovinai fogadtatásról azokban a falvakban, ahol ma már csak románok laknak. A júl. 24-én induló csapat soraiba várja mindazokat, akik rövidebb-hosszabb időre részt vennének a rendezvényen. /(m. j.): Székely kerékpártúra Bukovinába. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./

2003. július 10.

Húsz vállalkozó szellemű székelykevei, hertelendi és sándoregyházi fiatal úgy döntött, hogy egy nemzetközi kerékpártúra keretében felkeresi ősei szülőhelyét, a Bukovinában levő Hadikfalvát, Istensegítset, Fogadjistent, Andrásfalvát és Józseffalvát. Százhuszonnégy évvel ezelőtt ugyanis az említett településekről (és ma a Bákó megyében levő Magyarfalváról) az akkori magyar kormány hívására és szervezésében útra kelt több ezer csángószékely, hogy az Al-Dunánál új otthonra leljen. Megérkezésük után a Duna többször is teljesen elmosta településüket. Végül három helyen, a mai Székelykevén (Szkorenovácon), Hertelenden (Vojlovicán) és Sándoregyházán (Ivanovón) hetvenöt éves törlesztésre megfelelő portákat adtak a nem kis embercsoportnak. Azóta a valamikori bukovinaiaknak csak emlékeikben élt az őshaza. Olykor eldalolták a "Bukovina, mit vétettem, hogy én benned nem élhettem" kezdetű éneket, de nem mentek vissza szülei, nagyszülei egykori otthonát megnézni. Most erre vállalkoztak most a három faluból verbuválódott fiatalok. Júl. 23-án teherkocsival indulnak. Madéfalvától kétkeréken teszik meg a Bukovinába vezető utat, majd 26-án Hadikfalva lesz a visszaút kiindulási pontja, akkor magyarországi fiatalok csatlakoznak hozzájuk. /Both Mihály: Kerékpárral az ősök útjain Madéfalvától Bukovináig. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 10./

2003. július 25.

Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke ajánlotta, írjanak az aldunai székelyekről, hogy jobban figyeljenek egymásra. Az újságíró Sebestyén Ádám forrásértékű könyvéből tájékozódott /A bukovinai andrásfalvi székelyek élete és története Madéfalvától napjainkig, Szekszárd, 1972, újra kiadták 1989-ben/, mely igen részletesen taglalta a bukovinai székelység történelmét, külön fejezetben az aldunai székelyekét. Az újságíró áthaladt Zentán, lakosságának többsége magyar. Tizenöt-húsz éve Jugoszláviában jobb volt az élet, simábbak az utak, mint Magyarországon. Az akkori szinthez viszonyítva nagyon lecsúsztak. A kevésbé vegyes lakosságú területeken jobbak az utak. Oda több pénzt juttatnak, ugyanez a helyzet Moldva és Székelyföld viszonylatában. A nacionalizmusok mindenütt egyazon reflex szerint működnek. Ma már francia történészek is elismerik, hogy nem is volt olyan rossz államalakulat az Osztrák-Magyar Monarchia. Az utódállamok gazdaságilag lejjebb csúsztak ahhoz a szinthez képest, ahol a monarchia keretében voltak. A monarchia nem volt a népek börtöne. Soha annyi román nem tanult nyugati egyetemeken, a fogarasi és besztercei román határőrezredek vezénylési nyelve román volt, s a koronán hat nyelven, köztük románul tüntették fel a címletet. Elég azokra a középületekre gondolni, amelyeket akkor emeltek, s amelyek ma is szilárdan és büszkén állnak az utódállamok területén. Pozsonytól Szabadkáig, Szatmárnémetitől Nagybecskerekig, Muraszombathelytől Csernovicig. Nagybecskereket Tito kommunizmusa fejlesztette iparközponttá, s közel százezres nagyvárossá. Ám hiába építette a toronyházakat és üvegcsarnokokat, a város igazi építészeti értéke ma is az eklektikus (kupolás) Déli Palota, a megyeháza, városháza, az igazságügyi és pénzügyi palota, s persze a történelmi egyházak szép templomai. Nagybecskereken jelenleg latin betűs feliratok vannak, holott feljebb a magyar többségű városokban a cirill dominált. Itt a szerb szöveget is latin betűvel jelenítették meg. A szerb nacionalisták cirillírás segítségével akartak "jó szerbet" csinálni a magyarokból, illetve azt a látszatot kelteni, hogy Zenta, Ada, Csóka és a többi tulajdonképpen tősgyökeres szerb város. Becskereken már nincs erre szükségük, hisz itt messze ők alkotják a többséget. Huzsvár László és Pénzes János személyében két magyar püspökük van a vajdasági katolikus magyaroknak. Ilyen szempontból jobban állnak, mint a számbelileg sokkal jelentősebb felvidéki magyarok, ahol mind ez ideig nem sikerült magyar püspököt kineveztetni. A 11 ezer fős szórvánnyal együtt mintegy 83 ezer katolikus él e vidéken, köztük négy-ötezret tesznek ki az aldunai székelyek. A püspökség négy esperessége közül is egy náluk működik, Fiser János székelykevei plébános vezetésével. A plébániák döntő többségében, pontosabban 27 helyen csak magyar nyelven hirdetik az igét, 4 helyen magyarul és horvátul, 3 helyen magyarul és csehül, 3 templomban csak horvátul, kettőben pedig csak németül. Nagybecskerek közigazgatási területén, amelyhez a város és 22 falu tartozik, 133 ezer ember él, ebből 13-14 százalék vallja magát magyarnak. A városban mindössze két-háromezer magyart tartanak nyilván, a környező településeken jóval nagyobb a számuk, Muzslyán például hat-hétezer. Önálló líceuma nincs a helyi magyarságnak, de több középiskolában működnek magyar tagozatok. Nagybecskereken a Petőfi Művelődési Egyesületnek 300 tagja van. Székelykeve a történelmi Magyarország legdélebbre fekvő magyarlakta települése. Az itteniek valahányszor őseik szülőhelyére látogatnak, mindig hoznak magukkal néhány fenyőcsemetét. Ezért van sok fenyő Székelykevén. Székelykevén hetedik esztendeje jelenik meg a Székelykevei Igaz Szó folyóirat. Székelykevének 2600 lakosa van. Legalább ennyien elszármaztak már innen Ausztráliába, leginkább Sydneybe, ahol még a futballcsapatot is pontosan úgy hívják, mint itt, vagyis Kék Dunának. A lakosság többsége a földből él. Híres kubikosok az itteniek, mindenütt szívesen látják őket. Megesik, hogy diplomás fiatalok is inkább kubikolnak. Naponta 1000-1500 dinárt keresnek, magyar pénzben ez 4000-6000 forint. Székelykevén a legnagyobb gond a munkanélküliség. Sokan elvándorolnak, az elmúlt tíz évben 300-400 fővel csökkent a település lakossága. Idén még 31 első áldozót ünnepelhettek a templomban és ugyanennyien végezték a helyi általános iskola VIII. osztályát, de tavaly mindössze 18 keresztelés volt. Az iskolában az oktatás nyelve magyar, a szerbet heti három-négy órában tanítják. Hertelendyfalván van még az Al-Dunánál magyar nyelvű nyolcosztályos iskola. Sándoregyházán már csak az I-IV osztályban tanulhatnak anyanyelven. Ez a két település vegyes lakosságú, a magyarság kisebbségbe jutott, ami döntően hozzájárult az anyanyelv eróziójához. /Sike Lajos: Vendégségben az aldunai székelyeknél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), (folytatásokban) júl. 19.- 25./

2003. augusztus 2.

Rendhagyó kerékpártúra indult júl. 23-án Madéfalváról, hogy a százhúsz évvel ezelőtt Bukovinából az akkori Magyarország legdélibb pontjába került székelyek hányatott sorsára emlékeztessen. A vajdasági Székelykeve, Hertelendyfalva és Sándoregyháza az otthona a legdélibb székelyeknek, akiknek ősei a madéfalvi veszedelmet követően előbb Bukovinába, majd onnan a megélhetési feltételeket keresve, mai helyükre telepedtek át. Dani Ernő, a kerékpártúra s vezetője elmondta: céljuk felkeresni gyökereiket, a fiataloknak bemutatni az útvonalon fellelhető magyar vonatkozású emlékhelyeket. 1400 km-es útjuk során többek között felkeresték az öt bukovinai csángó falut, továbbá Besztercét, Bethlent, Dést, Kolozsvárról pedig Bánffyhunyadra, Nagyváradra, Debrecenbe, Gyulára, Szegedre, Becskerekre, végül Székelykevére vezet az útjuk. A csapat összesen 19 főből áll, ebből 13-an pedáloznak, akiket két kísérő, egészségügyi szakember, sofőrök és az újvidéki Magyar Szó munkatársa segít. Kónya-Hamar Sándor megyei RMDSZ-elnök hangsúlyozta: emberi szempontokból és nem politikai meggondolásból támogatják az emléktúrát. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke Rákóczi-emlékzászlót adományozott a csapatnak, hogy azt elvigyék a három al-dunai székely falu 3-4 ezres lakosságának. /Ördög I. Béla: Al-dunai székelyek Kolozsváron. Kerékpáros emléktúra a 120 éves sorsfordulóra. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./

2003. augusztus 6.

A Csernakeresztúri Hagyományőrző Népi Együttes hazatért a dél-bukovinai Campulung Moldovenescben júl. 26-27-én tartott "Bukovinai találkozások" nemzetközi folklórfesztiválról, ahol az Erdélybe áttelepült bukovinai székelyeket képviselték a csernakeresztúriak. Dalcsoportjuk ősi népi dallamokat, Kodály által is nagyra becsült, máshol talán már el is felejtett székely népdalokat mutatott be. Nagy sikert aratott tánccsoportjuk: a bukovinaiak mellett erdélyi táncokat is műsorra tűztek. - Erőt vett rajtunk a nosztalgia - meséli Szabó Juliánna, a Hagyományőrző Egylet elnökasszonya. A rendezők ugyanis lehetővé tették, hogy meglátogassák Hadikfalvát (Dornesti), őseik szülőfaluját. Kimentek a temetőbe. Már csak három sírkő áll az elhagyott sírkertben. Két kopjafát pár évvel ezelőtt a Magyarországró1 jöttek állítottak fel. Már nincsenek magyarok a faluban. A régi római katolikus templom rendbe van téve, most a görög katolikus egyházé. Csupán egy emléksarok utal a múltra: Szűz Mária szobra és két kép - Jézus és Mária szíve. A falu múzeumában néprajzi sarok emlékeztet a magyar múltra. Valamikor a falu etnikai képét a 6-os szám jellemezte: 600 magyar, 60 román és zsidó élt a faluban. Augusztus végén a szerbiai Hertelendyfalván lesz a Bukovinai Székely Világtalálkozó. Oda is lázasan készülnek, adta hírül Szabó Juliánna. /Schreiber István: Bukovinai találkozáson. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 6./

2006. augusztus 10.

A székelyföldi Madéfalván 11 vajdasági fiatal ült kerékpárra idén, hogy napi 100 kilométeres távokat lekarikázva végigjárják őseik 123 évvel ezelőtti telepítésének útját. Dani Irén, a Székelykevére telepedett bukovinai székely család sarja, két fiával együtt, főszervezőként vesz részt a biciklitúrán. Az al-dunai telepítés 120 éves évfordulóját 2003-ban ünnepelték, akkor szervezték az első biciklitúrát Bukovinából haza. A következő évben a Kevevára–Ráckeve útszakaszt karikázták végig, tavaly pedig a Temesvár–Szeged útvonalat. Bár a túrákat kezdeményező TINET ifjúsági szervezet magyar tagságú, minden évben szerb fiatalok is részt vesznek a kerékpározásban. – A fiatalok számára fontos tudni, hogy honnan jöttek, a szerbek pedig sokkal inkább megértenek bennünket, kultúránkat, hagyományainkat, ha végigjárják velünk Magyarország és Erdély történelmi hagyatékban gazdag földjét – mondja Dani Irén. Az identitástudat erősítésre igencsak szükség van, hiszen a 290 000 fős vajdasági magyarság élettere egyre szűkül – véli Kecskés István, az újvidéki Magyar Szó, az egyetlen ottani magyar napilap nagybecskereki tudósítója. Székelykeve, a szinte színtiszta magyar település önálló I–VIII. osztályos magyar iskolát működtet, de középiskolába már Nagybecskerekre kell menni, a magyar nyelvű felsőoktatás pedig szinte teljesen hiányzik a Vajdaságban. Székelykevén, Sándoregyházán, Hertelendyfalván közel 5000-es bukovinai székely közösség él. Hagyományainkat őrzik. Csernakeresztúron nagy örömmel látták vendégül a kerékpártúrára indult délvidéki ,,rokonokat”. – A Csernakeresztúrra telepedett bukovinai székelyek meglátogatása, templomuk, tájházuk, otthonaik megismerése is gazdagítja tarisznyánkat, melybe székely lelkiséget, erdélyi levegőt, történelmi, szellemi kincseket, békességet gyűjtöttünk az utunk során – mondta Dani Irén. Székelykevén augusztus 12-én megnyitják a 120 éves letelepedési évforduló egyhetes központi ünnepségét Székelykevén. A település immár 123 éves, de a templomukat 1886-ban építették és úgy érzik, ez adta az igazi megtartó erőt ahhoz, hogy sok háborúság és nélkülözés ellenére most is éljen az al-dunai magyarság. /Gáspár-Barra Réka: Madéfalvától Székelykevéig. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 10./

2009. február 17.

Négy Hunyad megyei településen mutatta be a hét végén a bukoviani Józseffalváról írt családtörténeti könyvét, Rudolf László, aki a Bátaszékre telepedett bukovinai székelyek leszármazottjaként több mint másfél évtizede kutatja e népcsoport múltját, gyökereit: Bukovinai székely falvak I. (Józseffalva) Könyve egy átfogó családtörténeti sorozat első kötete, melyben közel ezer józseffalvi család leszármazottai találhatják meg őseiket. Rudolf László a családkönyvek köteteit folyamatosan szeretné megjelentetni 2014-ig. Ezekben elsősorban az ősbukovinai falvak lesznek, alapítási sorrendben: Fogadjisten, Istensegíts, Hadikfalva, Józseffalva és Andrásfalva. A szerző a kirajzásokat is nyomon követi, és igyekezett mindenhova eljutni ahova a bukovinai székelyek kitelepedtek és feldolgozni az anyakönyveket. Tehát folytatja majd az Alduna vidékével: Hertelendyfalva, Székelykeve, Sándoregyháza, ezek önálló kötetben lesznek, aztán az 1884-es gyoroki kirajzás, utána a Hunyad megyei telepítés: Déva, Vajdahunyad, Csernakeresztúr, Sztrígyszentgyörgy. /Gáspár-Barra Réka: Rudolf László könyvbemutatója. Családfák Bukovinától Brazíliáig. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 17./

2009. június 17.

Kisebbségellenes falfirkák jelentek meg a Pancsovához tartozó Hertelendyfalván (Vojlovica). A gyűlölködő feliratok alatt a szerb Nemzeti Arcvonal (Nacionalni stroj) neonáci szervezet neve volt olvasható. A kisebbségek elűzésére való felhívás mellett horogkeresztet is a falra mázoltak. A helyi közösség vezető, arra emlékeztetett, hogy korábban is történt már hasonló eset. Hertelendyfalvát többségben magyarok – Bukovinából odatelepült székelyek leszármazottai – lakják. /Gyűlölködő feliratok a Vajdaságban. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 17./

2009. augusztus 6.

Kolozsváron, a Heltai Alapítvány székhelyén pihent meg, majd Nagyenyed irányába biciklizett tovább a vajdasági Székelykevéről indult Székely Tour 18 kerékpározója. A kilencszáz kilométer során Szucsávát, Kolozsvárt, Nagyenyedet, Piskit, Karánsebest és Versecet érintik, augusztus 9-én pedig Székelykevére érkeznek vissza. A kerékpártúrát 2003 óta minden évben megszervezi a Dani Ernő és Dani Zoltán magánvállalkozók vezette vajdasági Tinet Ifjúsági Klub. Az al-dunai székelyek leszármazottai napjainkban a Vajdaság délkeleti részén lévő három településen, Sándoregyházán, Hertelendyfalván és Székelykevén élnek. Itt él jelenleg Dani Zoltán, a korábbi jugoszláv, ma szerb fegyveres erők székely származású nyugalmazott ezredese. Az első kerékpártúrát 2003-ban, az al-dunai székelyek letelepedésének 120. évfordulója alkalmából szervezte meg. Hét évvel ezelőtt tízegynéhányan vágtak neki a túrának, hogy felkeressék azt az öt bukovinai hajdani székely falut (Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Hadikfalva, Józseffalva), ahonnan a székelykeveiek származnak. – Ezeket a településeket ma már nem lakják magyarok, de nyomai vannak annak, hogy egykor ott éltek. Az ortodox egyház átépíttette a katolikus templomokat, a magyar vonatkozású táblákat elrejtették, mondta el Kecskés István, az újvidéki Magyar Szó nagybecskereki tudósítója, a túra állandó résztvevője. Kezdetben a csapat zömét székelykeveiek alkották. – Székelykevét mintegy 2200 személy lakja. /Nálunk is megpihentek a Székely Tour résztvevői. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 6./


lapozás: 1-17




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998