udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 40 találat lapozás: 1-30 | 31-40
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1992. november 28.

A Transinfo megkésve jelenti, hogy Hídvég faluban B. milicista fényes nappal megvert egy lakost. Iochom István, a Háromszék (Sepsiszentgyörgy) napilap munkatársa a rendőrséggel együtt kiszállt a helyszínre, beigazolódott, hogy a helyi rendőrparancsnok visszaélt hatalmával. Nemsokára a megyei rendőrségre hívatták az esetről hírt adó Iochom Istvánt, és arra akarták kényszeríteni, hogy írjon alá egy előre elkészített nyilatkozatot: a lap bocsánatot kér B. rendőrparancsnoktól. Ezen a kihallgatáson jelen volt B. is. A Háromszék felháborodottan tiltakozott ezen eljárás ellen. /Pesti Hírlap, nov. 28./

1994. november 30.

A Magyarok Világszövetsége okt. 21-22-i ülésén megszavazta az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platformnak a szóvivője által tett előterjesztését, hogy emlékezzenek meg a Maniu-gárdisták által ötven éve meggyilkolt többszáz magyarról. Ezt a "rommagyarok" által folyamatosan pokolra kívánt Katona Ádám terjesztette elő. Meggyászoljuk-e mi is "elpusztított ártatlan elődeinket, testvéreinket?" teszi fel a kérdést Dénes László. Megkondult-e a harang a Beszterce-Naszód megyei Bethlenben, Mezőerkeden, a Bihar megyei Gyantán, Magyarremetén, Tenkén, a Brassó megyei Négyfaluban, Földváron, a Fehér megyei Váralmáson, a Hargita megyei Csíkdánfalván, Csíkkarcfalván, Csíkszentdomokoson, Gyergyószentmiklóson, Maroshévízen, a Kolozs megyei Bánffyhunyadon, Egeresen, Fejérden, Gyéresszentkirályon, Kajántón, Kendilónán, Kolozsvárott, Magyarderzsén, Magyarpalatkán, Ördögkeresztúron, Ördöngösfüzesen, Péncélcsehen, a Kovászna megyei Szárazajtán, Hídvégen, a Maros megyei Dicsőszentmártonban, Kisnyulason, a Szilágy megyei Kispetriben, Magyarzsomboron? /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 30./

1999. július 13.

Júl. 17-én emlékművet avatnak Földváron, a haláltáborban rabságot szenvedettek és elhunytak emlékére. Egyedül a hídvégi református egyházközség halotti anyakönyvének adatai 184 fogolyról tanúskodnak, becslések szerint azonban több mint 1000 magyar, sváb, illetve más nemzetiségű ember lelte halálát 1945-ben az Olt-parti haláltáborban. Az ő emlékükre készül el a felavatandó emlékmű s az egykori fogva tartottak feljegyzéseiből, fényképeiből, különféle tárgyaiból összeállított kiállítás. /Megemlékezés Földváron. Felhívás közös emlékezésre. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 13./

1999. július 19.

Júl. 17-én az Erdélyi Református Egyházkerület, a Sepsi Református Egyházmegye és a Hídvégi Református Egyházközség szervezésében a földvári fogolytábor áldozataira emlékeztek Hídvégen, a Brassó megyei Földvár közelében lévő háromszéki településen. Még nincs pontos adat arról, hányan pusztultak el a hírhedt földvári haláltáborban, és hányan szenvedtek a megaláztatás és az éheztetés miatt. A hídvégi református lelkész, Ungvári Barna András szerint elsőként, 1997. április 6-án a Szatmár megyei börvelyiek állítottak kopjafát a hídvégi református templom kertjében. Akkor elhatározták, hogy amíg Földváron méltó emlékmű nem készül a fogolytáborban raboskodottaknak, illetve az elhunytaknak az emlékére, Hídvég legyen az egykori foglyok, a hozzátartozók zarándokhelye. Az emlékmű idén sem kerülhetett a földvári fogolytábor tömegsírjára, mivel a Brassó megyei tanács az utolsó pillanatban visszavonta az engedélyt. Az indoklás az volt, hogy a kérelmezők eltorzítják az eseményeket, a valóságot. - A tiltások ellenére megtelt a hídvégi református templom. Dr. Csiha Kálmán püspök hirdetett igét. Benkő Levente, a Háromszék szerkesztője ismertette a földvári fogolytábor történetét. A sajtóközlemények szerint körülbelül hatezren sínylődtek ebben a táborban. Tavaly orosz külügyminisztériumi közbenjárására a volt haláltábor egyik tömegsírjánál emlékművet állítottak az 1942-44 között Földváron elhunyt huszonegy szovjet hadifogoly emlékére. A magyar, a sváb, cseh, szerb, lengyel, német foglyok érdekében azonban se Bukarestből, se Budapestről nem járt közben senki. A templomkertben megkoszorúzták az 1944?45 között Földváron raboskodott börvelyiek emlékére felállított kopjafát. Madaras Lázár, a Brassó megyei tanács alelnöke a felfüggesztésben politikai okot feltételez. A hídvégi református egyházközség gyülekezeti termében felavatták az emlékszobát. Itt a hajdani foglyoktól, a lágerből származó tárgyakat, leveleket, verseket, fényképeket lehet megtekinteni. Az ünnepség Benkő Levente Fogolykönyv című kötetének bemutatásával ért véget. /Emlékezés a földvári fogolytábor áldozataira A Brassó megyei tanács nem engedélyezte az emlékmű felállítását. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 19., A visszavont emlékmű-kiállítási engedély dacára. Hídvégen méltóan és méltósággal emlékeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./

1999. szeptember 14.

Szept. 14-én sugározta a Duna Televízió a Haláltábor Földváron című dokumentumfilmet, amelyben több székelyföldi (szárazajtai, olaszteleki, köpeci, hídvégi stb.) volt földvári fogoly mellett három börvelyi és egy kaplonyi is tanúvallomást tesz arról, ami 1944 végén, 1945 elején a hírhedt lágerben velük és sorstársaikkal történt. /1997-ben a Szatmári Friss Újság több még életben lévő volt földvári fogoly visszaemlékezését, tanúvallomását közzétette./ Ugyanezen a napon, 14-én Szilágy megye két "a román nemzet mártírhelységeinek" nyilvánított falujában, Ipen és Treznean - az egyik román megyei lap szerint - "az 1940. szeptember 9-14. között elkövetett, cirka 250 emberéletet követelt, elképzelhetetlen horthysta atrocitások 59. évfordulója alkalmából jelentős nemzeti részvétellel széles körű megemlékezéseket tartottak". - A földvári haláltáborban becslések szerint 35 ezer, elhurcolt magyar, illetve német fordult meg, akik közül az embertelen bánásmód miatt, amelyben román fogva tartóik részesítették őket, több ezren lelték halálukat. Szenvedéseikről és pusztulásukról évtizedeken át beszélni sem volt szabad, ez a több ezer ember ma is jeltelen sírokban nyugszik Földváron, sőt a román hatóságok idén júliusban még azt is megakadályozták, hogy obeliszk készüljön az emlékükre. /Boros Ernő: Megemlékezések - ellenkező előjellel. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 16./

2000. október 13.

Több mint fél évszázadnak kellett eltelnie, míg a második világháború idején a romániai kisebbségeket ért atrocitásokért valaki egyáltalán kárpótlásra gondoljon. A tavaly tavasszal kibocsátott 105/1999-es kormányrendelet a Kisebbségvédelmi Minisztérium kezdeményezésére született és kimondja, hogy kárpótlást nyújt azoknak - vagy a túlélő házastársnak - akiket 1940 szeptembere és 1944. augusztus 23-a közt etnikai alapon üldöztek. Kerekes Károly képviselő kérte a kormányrendelet kiegészítését, mert köztudott, hogy 1944. augusztus 23-át követően az erdélyi magyarság atrocitások egész sorát szenvedte el. Hozzátette: a Kisebbségvédelmi Minisztériumnak nem lett volna szabad ilyen szűklátókörűen eljárnia, ezt az időszakot kihagynia. Kerekes az egyik SZKT-n keményen bírálta a Kisebbségvédelmi Minisztérium, a miniszter hibás döntését. Végül Kerekes javaslatát, hogy egészítsék ki a rendelet hatályát a szóbanforgó periódusra, Eckstein Kovács Péter támogatta. 1944 őszén történtek az internálások a földvári, a Targu Jiu-i börtönökbe, ugyanúgy a szárazajtai és a többi tömeggyilkosság. Ennek óriási történelmi és politikai jelentősége van. A törvény ugyanis elismeri, hogy a szóbanforgó időszakban magyarellenes megtorlás következményeként százak kerültek börtönbe, kegyetlen gyilkosság áldozatai lettek ártatlan magyar emberek. - Végül a szenátus elfogadta a törvénytervezetet, a Kekeres által eszközölt kiegészítéssel együtt. A kárpótlási igény benyújtásának határidejét 2001. március 31-e. - Ez a rendelet jogi támasz a földvári emlékmű állítóinak is. A kormányrendelet immár jogi alapot szolgáltat a hídvégieknek ahhoz, hogy az emlékművet visszaállítsák. /Béres Katalin: Törvénybe foglalt kegyelet. = Brassói Lapok (Brassó), okt. 13./

2000. november 11.

Az RMDSZ által nov. 3-án Földváron, a volt hadifogolytábor helyén a pár órára felállított emlékmű helyén tartott Halottak napi megemlékezésen, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének képviselője elmondotta: az itt elpusztult áldozatok emlékére állított és a földvári Cioaca polgármester által ledöntetett emlékművet nemsokára visszaállítják. Az emlékműről azonban máshogy vélekedik a gyalázó polgármester, Ioan Cioaca. Ő ugyanis azt állítja, hogy a földvári községi tanács által jóváhagyott emlékműállítási határozat az 1941-1945-ben elhunyt szerb, cseh, orosz, lengyel, német, magyar és román nemzet áldozatainak emlékére lesz állítva. "A hídvégi református egyház kizárólag a magyaroknak állított törvénytelenül egy emlékművet" - nyilatkozta még most is a polgármester az egyik helyi napilap nov. 6-i számában. Szerinte az itt elhunytak valamennyien hősöknek nyilváníthatók, de azért furcsállná, ha egyszerre hét emlékmű nőne ki a földből... /Lesz emlékmű Földváron. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./

2000. június 28.

Jún. 24-én a Brassótól 22 kilométerre lévő Földváron az 1944 végén, 1945 elején fenntartott hírhedt haláltáborban (miután előzőleg minden ehhez szükséges jóváhagyás elkészült) obeliszket állítottak a több mint fél évszázaddal ezelőtt itt elhunyt magyar és német foglyoknak, ám ezt az emlékművet Cioaca Ioan, Földvár község polgármestere néhány órával később leromboltatta. Időközben erről MEDIAFAX-közlemény is megjelent, amely szerint a helyi polgármester és a hídvégi református pap közötti félreértés nyomán egy Földváron, a falubeli lágerben elhunyt magyar foglyoknak emelt emlékművet ledöntöttek a talapzatáról. A Hídvég nevű szomszédos falu református templomának az irattárában szerepel, hogy itt 184 magyar halt meg. Emlékükre a helybeliek és a halottak Magyarországon található rokonai obeliszket akartak emelni. A református pap megszerezte a Brassó Megyei Tanács jóváhagyását, és jún. 24-én az emlékművet talapzatára helyezték. A földvári polgármester egy traktor segítségével ledöntötte a sziklát a talapzatról, és a frissen öntött betonalapot is lerombolta. Ioan Cioaca polgármester azt állítja, hogy nem tud az emlékmű felállítását engedélyező jóváhagyásról. Az emlékműállítás tízmillió lejbe került, a pénzt erdélyi és magyarországi személyek, illetve szervezetek adták össze. A református pap panaszt tett a Megyei Tanácsnál. A közleményhez hozzá kell tenni: igaz, hogy a hídvégi református egyházközség irattárában 182 földvári fogolyként elhunyt személy neve szerepel. Azonban nem ennyien haltak meg. Becslések szerint mintegy 4000 magyar és 800 német fogoly halt meg a táborban. A Hídvégen ma is megtalálható dokumentumba azért került be csak 182 név, mert a haláltábor őrei annak idején az elhunytak bármiféle nyilvántartásba vételét megtiltották. Nincs szó félreértésről. Földváron immár hagyománya van a hajdani haláltábor áldozatainak készített emlékművek ledöntésének, megcsonkításának! A mostanival együtt immár két obeliszket is ledöntöttek, illetve három helyről eltüntették a reájuk emlékeztető kőbe vésett feliratot is. /Boros Ernő: Halottgyalázás Földváron. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 28./

2000. július 20.

A brassói RMDSZ a sírgyalázás miatt feljelentette Ioan Cioaca földvári polgármestert, aki június 24-én a tömegsírok fölé állított emlékművet ledöntötte. Az emlékműrombolást Ungvári Barna hídvégi tiszteletes videoszalagon rögzítette. Az RMDSZ kéri, hogy a földvári Polgármesteri Hivatal költségén állíttassák vissza a lerombolt emlékművet. - Gheorghe Funar kolozsvári polgármester viszont elismerőlevelet küldött földvári (elv)társának. /Feljelentett sírgyalázó. = Brassói Lapok (Brassó), júl. 20./

2000. augusztus 23.

Megjelent a Hídvég és a Földvári Fogolytábor története, ezzel az egyre népszerűbb falunapokat tették emlékezetessé. A könyv megjelenésével egyidőben felavatták Hídvégen a Millenniumi Emlékművet, a szomszédos Földváron pedig a fogolytábor sok száz áldozatának emlékére kopjafát emeltek a Szatmár megyei börvelyiek. A kopjafa közelében a földvári kínzások emlékszobája is kordokumentum, valamint Benkő Levente visszaemlékezéseket feltáró-értelmező kötete is. Ungvári Barna Andrásnak, a település lelkészének érdeme, hogy megjelent ez a kiadvány. /Flóra Gábor: Önismereti kapaszkodók. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./

2001. augusztus 6.

Emlékművet lepleztek le aug. 4-én Barcaföldváron, annak a volt fogolytábornak a területén, amelyben a második világháború után magyarországi, felvidéki, vajdasági és észak-erdélyi magyarok ezrei raboskodtak. A barcaföldvári létesítményt joggal lehet haláltábornak nevezni, hiszen az ott raboskodók közül több mint háromszázan haltak meg a tífuszjárványok és az éheztetés következtében. A földvári tranzitlágerbe többnyire civileket gyűjtöttek össze 1944-ben és 1945-ben, akiket hosszabb-rövidebb időszak után a Szovjetunió különböző munkatáboraiba szállítottak. A hídvégi református egyház már 1999-ben megkísérelt emlékművet állítani az egykori tábor utolsó még látszó tömegsírjára, ezt azonban a barcaföldvári polgármester megakadályozta. A hídvégiek által a helyszínre szállított hatalmas sziklatömböt a polgármester felállítása után néhány órával leromboltatta. Idén június második felében a sziklatömb ismét a helyére került. Az elmúlt hetekben állították vissza helyére azt az emlékoszlopot is, amelyet az ötvenes években a haláltábor áldozatainak hozzátartozói emeltek, de amelynek márványlapjait az évek során összetörték. Ismeretlen tettesek néhány évvel ezelőtt az oszlopot is kidöntötték. /Megidézett történelem. Emlékművet lepleztek le az egykori barcaföldvári haláltábor területén. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 6./

2001. október 30.

A Sepsiszentgyörgyön született Moyses Márton költő lelkébe az 1956-os magyar forradalom kitörölhetetlen szabadságvágyat ültetett. Az akkor tizenöt éves baróti diák október utolsó hetében titokban útra kelt, de nem jutott át Magyarországra. Vizsgálati fogságba került, majd más iskolába, Marosvásárhelyre kényszerítették. 1960-ban a kolozsvári tudományegyetem első éves magyar irodalom szakos hallgatóját a Securitate emberei a tanteremből vitték el. Az akkor 19 éves Moysesnek kommunistaellenes, forradalmi versei miatt kellett bűnhődnie. Verseit elkobozták, őt pedig hét év börtönre ítélték. Szabadulásával a megaláztatások nem értek véget. Nagyajtára kényszerítették - istállószolgának. A költő 1970. február 13-án, egy évvel Jan Palach prágai és Bauer Sándor budapesti mártíriuma után bement Brassóba a kommunista párt székháza elé, leöntötte benzinnel, és meggyújtotta magát. Megtagadták tőle az orvosi ellátást. Rettenetes kínok között szenvedett hónapokon át, május 15-én halt meg. - November 3-án Brassóban Moyses Mártonra fognak emlékezni. Brassó, Alsó-Háromszék és a Barcaság templomaiban délelőtt 11 órától öt percig szólnak majd a harangok, utána a város főterén a magyar egyházak, a Magyarok Világszövetsége és a megyei RMDSZ tiszteleg emléke előtt. Raduch Zsolt evangélikus lelkész igehirdetését követően Tófalvi Zoltán beszél a mártír költővel kapcsolatos kutatásairól, utána az egykori osztálytárs, Kincses Előd emlékezik a mártír költőre. /Brassó (és Erdély) Moyses Mártonra emlékezik. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 30./ November 3-án Moyses Mártonra emlékeznek Brassóban, a prefektúra előtt, ott, ahol a nagyajtai ötvenhatos a kommunista rendszer elleni tiltakozásként 1970. január 13-án az akkori pártszékház előtt benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát. A székely Jan Palachra egykori osztálytársa, Kincses Előd emlékezik. Jelen lesz Tófalvi Zoltán újságíró is, akinek bemutatják a Moyses életútjáról szóló filmjét. Délután Földváron a volt fogolytábor utolsó közös sírdombjánál lesz halottak napi megemlékezés. Az 1944 ősze és 1945 ősze között itt szenvedett, illetve elhunyt erdélyi és anyaországi magyarok emlékére koszorúkat helyeznek el, majd Hídvégen megtekintik a Fogoly-emlékszobát. /(be. l.): Megemlékezés Brassóban és Földváron. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 30./

2002. augusztus 12.

Boros Ernő Mindennap eljött a halál /Szent-Györgyi Albert Társaság és az EMKE kiadása, Szatmárnémeti, Otthonom, Szatmár megye sorozat 15. kötete/ című új könyvében a Brassó melletti Földváron létesített haláltáborról írt, ahova sok ezer magyart és több száz németet hurcoltak el a románok 1944 végén, 1945 elején. A könyvben több túlélő emlékezését közölte. A kötetben közölt dokumentumok egy része előzőleg megjelent a Szatmári Friss Újságban, másik része a Romániai Magyar Szóban. Boros Ernő etnikai tisztogatásról beszélt, amit a kötetben bebizonyított. A háború utáni békeszerződések határrendezése miatt volt szüksége a román hatalomnak arra, hogy Észak-Erdélyben, különösen a Partiumban a románság javára módosítsa a lakosság etnikai összetételét. A németeket, mint "háborús bűnös" nemzetet nyíltan lehetett internálni, a magyar lakossággal burkoltabb megoldásokat kellett keresni. A könyv idézte a román miniszterelnökség utasítását a vármegyék első tisztségviselőihez (Nat.I./197/450-VIII keltezéssel) a magyar lakosság kitelepítéséről. "Indok: szabotázs stb., fasiszta magatartás, rémhírterjesztés, izgatás, oroszokkal való összeférhetetlenség. Végrehajtás: minden kiutasítás a D1/ 6. utasítás szerint hajtandó végre, csupán a kiutasított személyekkel, szóbelileg közölhető, nyilvánosságra nem hozható, erről írásbeli végzés ki nem adható. Ingatlanok el nem adhatók, ingó dolgok túlsúlyban nem vihetők (hivatkozni a CFR nehéz helyzetére), mivel azokat román területen szerezték. Újságokban publikálandó a magyar nemzetiségiek soviniszta magatartása, amellyel lehetetlenné teszik az itt élő népek békés fejlődését és megélhetését". Boros a hozzáférhető dokumentumok alapján legkevesebb 40.000-re teszi a Földvárra hurcoltak számát. Közülük legalább ötezren meghaltak a táborban. De nem csak Földvár volt, hanem Hidvég, Lugos, Borosjenő, Temesvár, Belényes, Radna, Pitesti, Gyulafehérvár és még annyi más tábor. Egyetlen menekvés volt a haláltáborokból. Azok megmenekülhettek, akik írásba adták, hogy ezentúl románok lesznek. - Mintha az indokoltnál is félénkebbek lettünk volna a feltárásban, különösen abban, hogy a nagyobb, akár az EU nyilvánossága elé vigyük azokat, jegyezte meg a könyvet ismertető Sike Lajos. Ezt a könyvet le kellene fordítani románra is. Tananyagba kellene beépíteni a könyv mondanivalóját. Ismerje meg az ifjúság, miként bántak el nagyszüleikkel. /Sike Lajos: Tananyagba kívánkozik Boros Ernő Földvárról írt könyve! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./

2002. november 4.

Nov. 2-én megemlékezés keretében az 1944/45-ben a 2-es számú fogolytáborba hurcoltak és ott elhunytak emléke előtt Földváron. Bálint László brassói református lelkész emlékeztetett: a hírhedt haláltáborba hurcoltak elsöprő többsége észak-erdélyi magyar polgári személy volt, akikre a kollektív bűnösség pecsétjét sütötte rá az 1944 őszén berendezkedő új hatalom. "Nem szabad felednünk Szárazajtát, Földvárt, Lügetet, Foksányt, Tigyinát és a többi székelymagyar, múlt századi Golgotánkat" - fogalmazott a lelkipásztor. A koszorúzás után Hídvégre, a református parókiára mentek az emlékezők, ahol szeretetvendégség keretében könyv- és filmbemutató volt. Ungvári Barna András helybéli református lelkész ismertette Boros Ernő Mindennap eljött a halál című könyvét, amelyben a szerző a Szatmár megyéből Földvárra hurcolt magyar és sváb polgári személyek, illetve az elhunytak hozzátartozóinak visszaemlékezéseit közölte. Végezetül a gyülekezet megtekintette Somogyi Csaba, Bartók Emese és Benkő Levente közös alkotását, a Megbocsátás című filmet, amelyben székelyföldi túlélők és tanúk szólalnak meg. /(ajtai): Megtartó emlékezés. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 4./

1998. október 7.

Többször írtak már az erdélyi magyar lapok a földvári fogolytáborról, ahol közel félezer magyar ember halt meg 1944 végén és 1945 elején. Az 1989-es rendszerváltozás után nem egyszer próbáltak már emléket állítani a meghaltaknak, azonban Földvár, teljes magyar nevén Barcaföldvár tanácsa elzárkózott ez elől. Az oroszok elérték, hogy az itt elesett 21 szovjet katona emlékére emlékművet emeltek és a katonákat 21 kis ötágú vörös csillaggal jelölték meg. A szomszédos Hídvég lelkipásztora, Ungvári Barna kérvényt nyújtott be a helyi tanácshoz, hogy emlékművet emelhessenek az elhunytak emlékére, azonban a földvári tanács most is elzárkózott. Hídvégen állítottak fel kopjafát az emlékükre. /Kisgyörgy Zoltán: Meg kell jelölni a földvári haláltábor magyar halottainak sírhalmát. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 7./ Ungvári Barna tiszteletes felhívást tett közzé, kérve, hogy a hozzátartozók jelezzék az elhunytak neveit /névsor ugyanis nem maradt fent/. Az emlékmű felállításához anyagi segítséget is kének. /Felhívás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 7./

1998. október 20.

A földvári haláltábor helyén magyar emlékművet is kellene állítani, csak a szovjet katonákra emlékeztető márványtábla van a helyszínen. Erről a tervről beszélgetett a cikkíró Ungvári Barna /Hídvég/ református tiszteletessel, akinek ez szintén szívügye. - A Szatmári Friss Újság is rendszeresen közöl emlékező írásokat a táborról. Főszerkesztője, Veres István uzoni, gyakran hazalátogat. A szatmáriak külön kötetet is szenteltek a környékről elhurcolt magyarok és svábok kálváriájának, az évkönyvben is foglalkoztak a földvári haláltáborral. /Sylvester Lajos. A haláltábor határában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 20./

2003. szeptember 1.

A Nagy-Románia Párt (PRM) a képviselőház művelődési bizottságában a Fájdalom Múzeumának létrehozását kezdeményezi Kolozsváron. A párt szerint a múzeumban mindazoknak a románoknak, zsidóknak és más nemzetiségűeknek állítanának emléket, akik a Horthy-rendszer áldozatai voltak. Márton Árpád, az RMDSZ képviselője erre a hírre megjegyezte: Ha a leendő múzeumban helye van a szilágyippi és ördögkúti tragédiának, akkor helye van ott Szárazajtának és Csíkszentdomokosnak, de Földvárnak is, és minden olyan helynek és történetnek, amely Erdély népeinek szenvedését okozta. A kezdeményező PRM-s Radu Ciuceanu képviselő szerint a múzeumban azoknak a románoknak, zsidóknak és más nemzetiségűeknek állítanának emléket, akik a Horthy-rendszer áldozatai voltak. A művelődési bizottság döntése szerint nem terjesztenek a képviselőház elé törvénytervezetet, ehelyett a bizottság javaslatot tesz Razvan Theodorescu kulturális miniszternek, valamint Kolozs megye tanácsának a Fájdalom Múzeuma létrehozásáról a Kolozsváron működő Erdélyi Történelmi Múzeum keretén belül. Márton Árpád, a művelődési bizottság tagja elmondta: "Semmi esetre sem lehet szó olyan múzeumról, amely csak a Horthy-rendszer alatt és csak a románok és a zsidók szenvedéseinek és meghurcoltatásának állít emléket. Erdély valamennyi népe és nemzete szenvedett a második világháborúban, akárcsak a történelem más pillanataiban, következésképpen Erdély valamennyi népének meghurcoltatását és fájdalmát be kell mutatni a leendő múzeumban". 1940 szeptemberében tragikus esemény helyszíne volt a Szilágy megyei Ördögkút és Szilágyipp. A második bécsi döntés nyomán bevonuló magyar honvédekre lőttek a helyi románság köréből orvlövészek, egy esetben pedig almáskosárba rejtett gránát robbant fel, és okozta több honvéd halálát, illetve sérülését. Megtorlásul a magyar tisztek egyike, bizonyos Szabó főhadnagy tömeggyilkossággal válaszolt, a megtorlásnak több román férfi, nő és gyermek esett áldozatául. Szárazajtán 1944. szeptember 26-án a gyilkosságairól és fosztogatásairól hírhedté vált Maniu-gárda rendezett vérfürdőt, amelynek során a helyi iskola udvarában a fegyverek segítségével összeterelt falustársak szeme láttára két székely férfit lefejeztek, további tizenegyet, köztük egy nőt agyonlőttek. Hasonló mészárlást rendeztek a gárdisták 1944. októberében Csíkszentdomokoson, ahol tizenegy székelyt, köztük egy 86 éves öregasszonyt lőttek agyon a Gábor-kertben. A Kolozs megyei Egeresen, a Bihar megyei Kőröstárkányban és Gyantán is több magyart végeztek ki román fegyveresek. Gyantán hiába kérte az egyik román férfi a kivégzést vezénylő Bride kapitányt: engedjék szabadon magyar feleségét és gyermekét, hiszen ő román, a tiszt hajthatatlan maradt. Amikor pedig a román férfi kijelentette, hogy akkor őt is lőjék agyon övéivel együtt, a tiszt őt is kivégeztette. Kőröstárkányban szintén 1944 őszén tisztázatlan körülmények között ismeretlenek megöltek egy román tisztet, megtorlásként a Maniu-gárda a falu és a szomszédos Kisnyégerfalva magyar férfijait gyanúsította. "Álljanak ki azok a románok, akik felelősséget vállalnak a magyarok ártatlanságáért" - szólította fel a falubelieket a román parancsnok, látván a megrémült magyarokat. Senki nem állt ki. Erre román szomszédjához fordult az egyik "letartóztatott" magyar férfi: "Marian, hát együtt gyermekeskedtünk, együtt nőttünk fel, jól ismersz, mi rosszat tettem én? " "De magyar vagy" - válaszolta a szomszéd, és Egyed Mihályt falustársaival együtt kivégezték. A második világháború magyar golgotái voltak még azok az internálótáborok, ahol teljesen ártatlan civilek ezreit tartották fogva, és százak vesztették életüket. Ilyen volt a focsani-i, corbeni-i, Tirgu Jiu-i, Rimnicu Sarat-i, caracali láger, ahol a dél-erdélyi magyarság szellemi-gazdasági elitjét tartották fogva, és itt is hunytak el emberek. Földváron 1942-45 között működött a haláltáborként elhíresült láger. Az 1944. augusztus 23-i román átállásig szovjet állampolgárságú embereket tartottak itt fogva, akik közül többen elhunytak. 1944. augusztus 23. után magyar és német hadifoglyok mellett észak-erdélyi magyar és sváb polgári személyek ezreit internálták az Olt-parti lágerbe, ahol az eddig napvilágra került adatok szerint több mint 320-an, elsöprő többségben magyarok vesztették életüket éheztetés és járványos betegségek nyomán. A földvári haláltáborban történtekre a szomszédos Hídvég református parókiáján korabeli fényképekből, levelekből és tárgyakból álló kiállítás emlékeztet. /Benkő Levente: A háború okozta szenvedés mindenkinek fáj. = Krónika (Kolozsvár), szept. 1./

2003. október 11.

A romániai magyarság 1944. évi internálásának gyökerei 1943 nyaráig nyúlnak vissza. Sztálin ugyanis így fogalmazott a Nagy-Britannia kormányához írt levelében 1943. június 7-én: ,,A szovjet kormány úgy véli, hogy azért a fegyveres segítségért, amelyet Magyarország Németországnak nyújtott (...), a felelősséget nemcsak a magyar kormánynak, de kisebb-nagyobb mértékben a magyar népnek is viselnie kell." 1943. december 12-18-án a szovjet-csehszlovák szerződés, valamint a Németországgal és magyarokkal szembeni háború utáni álláspont kialakítása tárgyában Moszkvában Sztálinnal és Vjacseszlav Mihajlovics Molotov külügyi népbiztossal, a későbbi szovjet külügyminiszterrel tárgyalt Eduard Benes száműzetésben levő csehszlovák elnök. Molotov kijelentette: ,,A magyarokat meg kell büntetni." (...) A Benes kezdeményezésére létrejött tárgyalások végkövetkeztetéseit 1943. december 18-án jegyzőkönyvben rögzítették a Kremlben. Úgy vélték: ,,(...) Mindkét fél elismeri, hogy Magyarország nagy felelősséggel tartozik a háborúért (...)", miközben Romániára vonatkozóan azt rögzítették a dokumentumban, hogy ,,(...) a román népet, ellentétben a rendszerrel, amely őt a háborúba bevitte, nem terheli közvetlen felelősség a háborúért". Ugyanakkor 1943-ban Románia még két hadsereggel harcolt szovjet területen a Vörös Hadsereg ellen, viszont Magyarországnak csak megszálló hadosztályai voltak szovjet területen. Ugyanezt a magyarellenes álláspontot fogalmazta meg később, 1944 őszén Romániában a Iuliu Maniu vezette Nemzeti Parasztpárt, valamint a Nemzeti Liberális Párt is. Sajtójukban azt terjesztették, hogy a magyarság kollektíven bűnös, úgy kell elbánni vele, mint bűnös néppel. 1944. augusztus 23-án délután I. Mihály román király elrendelte Ion Antonescu marsallnak és minisztereinek a letartóztatását, 24-re virradó éjszaka pedig megalakult Constantin Sanatescu tábornok első kormánya. A belügyminisztérium augusztus 25-én elrendelte, hogy még aznap tartóztassák le a Német Nemzetiségi Csoport valamennyi vezetőjét, a szász és sváb lakosság ellenállásának megszervezőit, valamint a magyar kisebbség vezetőit; augusztus 27-én pedig a csendőrség főfelügyelősége újabb internálások végrehajtására adott utasítást. 1944. szeptember 12-én a szövetséges erők képviseletében a Szovjetunió, illetve Románia kormányai megkötötték a fegyverszüneti egyezményt. A fegyverszüneti egyezmény aláírását követő első intézkedés az volt, hogy szeptember 15-én a csendőrség főfelügyelősége elrendelte minden magyar és német alattvaló családjával együtt történő internálását a Tg. Jiu-i táborba; a parancs azonban a zsidókra nem vonatkozott. Az észak-erdélyi magyar állampolgárságú, magyar útlevéllel rendelkező magyarokat internálták, az azonos állampolgárságú státusban levő észak-erdélyi román nemzetiségűeket nem. Amikor 1944. november 6-án a lágerek létrehozásáról szóló minisztertanácsi határozat megszületett, például Tg. Jiuban már 4650 internáltat tartottak fogva, a Brassótól nem messze levő barcaföldvári 2-es számú fogolytábor, a hetek múlva haláltáborként elhíresült láger is javában üzemelt. Arad megyében Aradon, Borossebesen, Pankotán, Doroszlófalván és Nagyhalmágyon; Brassó megyében Brassóban, Barcaszentpéteren és Földváron; Bihar megyében Nagyváradon, Belényesen és Kőröstárkányban, továbbá Zsombolyán, Tg. Jiuban, Slobozia Vechen, Ciurelen, Felső-, illetve Alsótömösön, Lugoson, Pitesti-en, Vulkánban, Caracalban stb. hoztak létre, illetve működtetnek tovább internálóközpontokat úgy, hogy gyakorlatilag minden megyében létezett legalább egy, országszerte összesen 36 láger. A Földváron fogva tartottak számáról eltérő adatok léteznek. Niculae Spiroiu volt honvédelmi miniszter közlése szerint a lágerben felületes volt a foglyok nyilvántartása. 1944 októbere és 1945 júliusa között 298 fogoly halt meg a táborban pusztító kiütéses tífuszjárvány idején. A földvári fogolylétszám ennél valószínűleg nagyobb volt, hiszen a lágerből szabadultak között van, aki 8000 fogolyról tesz említést, a korabeli sajtó pedig a földvári haláltáborban sínylődő ,,hatezer magyar hadifogoly és internált" szörnyű sorsát teszi szóvá. A Dolgozók Szava /Sepsiszentgyörgy/ című hetilap egy kiszabadult fogoly vallomásai alapján arról számol be, hogy Földváron 2500-3000 magyar, német, román, szerb és zsidó sínylődik ártatlanul. Elmondása szerint 15 éves gyermekektől aggokig, minden korosztályból vannak foglyok a lágerben. Az összeszedett és előbb a sepsiszentgyörgyi börtönbe zárt székelyek közül ,,sokan úgy szabadultak meg, hogy átállottak románnak. Szabad börzéje működött az átállásnak, s akadtak tényleg olyanok, akik ilyen áron megszabadultak az elhurcolástól. Nagy üzletet bonyolított le Stefanescu nyug.(almazott) járásbíró is, aki kaján örömmel számolgatta az utolsó napok egyikén a Balog-ház kapuja alatt az ilyen módon harácsolt százpengősök tömkelegét, ami mind a szerencsétlen elhurcoltak családtagjainak szája elől elvont pénzecskékből tevődött össze." A fogoly elmondása szerint, mielőtt a lágerbe bevitték, hat könyvbe is bevezették az érkezők adatait, az ő odaérkezésekor pedig a valamikori gyárépület, az iskola, valamint a földbe vájt nyolc lyukban akkor már 2500-3000 fogoly szorongott. Magyarország legtávolabbi vidékeiről állandóan érkeztek az újabb és újabb foglyok, emiatt a földvári tábor annyira túlzsúfolt lett, hogy az internáltak egy részét átvezényelték a szomszédos Lügetre. A foglyok kicsempészett levelek, pontosabban cédulákra írt üzenetek révén kérnek segítséget a külvilágtól, a környékbeli falvak, elsősorban Hidvég lakossága segít rajtuk lehetőségeihez mérten. /Mindez a szerző most megjelent könyvéből: Székely golgota, Kaláka-könyvek, Sepsiszentgyörgy. /Benkő Levente: A tervszerű merénylet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 11./

2003. október 30.

Földváron hatalmas kőtömb emlékeztet az egykori fogolytábor áldozataira. Ugyanazon a Magyarhalmon a szovjet-orosz foglyok emlékét márványlapokon őrző sírkert is található. Ungvári Barna András tiszteletes az emlékműállítással az évtizedeken át elfojtott lakossági igény, a magyar népakarat megtestesítőjévé vált. Egy ideig a hatalom nem engedte meg a sziklatömb síremlékké avatását. Ungvári a kényszernek engedve a hatalmas sziklatömböt a hídvégi református parókia kerítése elé helyeztette el. Az emlékműavatásra Erdély távoli területeiről is Hídvégre-Földvárra sereglett tömeget viszont nem lehetett megfélemlíteni, fényképfelvételek sorozatai őrzik a kilométernyi hosszúságban a földvári Magyarhalom felé kígyózó sokaság látványképeit. 1998 októberétől minden évben az üres talapzatra helyezték el az emlékezés koszorúit. Az ezredforduló évétől minden évben monumentális emlékmű mellett hangzanak el az emlékezés szavai. Az emlékműállítással párhuzamosan Ungvári tiszteletes úr és társai Hídvégen létrehozták egy Fogoly-emlékkiállítást. Benkő Levente éveken át kutatta a földvári haláltábor történetét, a még élő emlékezők és a hozzátartozók. Ennek a vállalkozásnak a summája a Kaláka Könyvek sorozatban, a dr. Egyed Ákos akadémikus előszavával 2003-ban megjelent Székely golgota /H-Press Kft., Sepsiszentgyörgy/ című ,,fogolykönyv". /Sylvester Lajos: A konok kitartás kövei. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 30./

2003. november 3.

Nov. 2-án ökumenikus istentisztelettel emlékeztek a haláltábor áldozataira a Brassó megyei Földváron. Megbocsátani kell, feledni viszont nem szabad - fogalmazta meg emlékbeszédében Ungvári Barna András református lelkész abból az alkalomból, hogy hídvégi utódjára, Nagy János lelkészre és gyülekezetére bízta a sírkert és a fogoly-emlékszoba ápolását. Az ökumenikus istentiszteleten Nagy-György Attila brassói római katolikus plébános, Kassay Géza brassói református és Raduch Zsolt brassói magyar evangélikus lelkész hirdetett igét, majd az emlékműnél koszorúkat és virágokat helyeztek el. Bemutatták Benkő Levente Székely Golgota és Papp Annamária Szögesdrót című kötetét, mindkettőről Magyari Lajos, a Háromszék napilap szerkesztője mondott méltatást. A Brassó melletti Földváron 1942-45 között működött fogolytáborban előbb szovjet hadifoglyokat, majd az 1944. aug. 23-i román átállást követően magyar katonákat és többnyire internáltakat tartottak fogva. /Földvár - örökös zarándokhely. = Krónika (Kolozsvár), nov. 3./

2003. december 2.

Ungvári Barna András, Hídvég falu akkori református lelkésze 1998-ban határozta el egy sziklatömbemlékmű Földváron való felállítását. Ioan Cioaca földvári polgármester 1999 júliusában a sziklatömbnek a hajdani fogolytemető helyére való szállítását akadályozta meg, majd 2000 júliusában, amikor a mártíremlékművet mégis a helyszínre szállították és talapzatra állították, ugyancsak Cioaca ledönttette azt. Az 1944 novemberében Földvárra elhurcolt személyeket román csendőrök gyűjtötték össze, román katonák őrizték egy a lágerben. A Földváron történteket nem lehet a szovjetek nyakába varrni, be kellene ismerni, hogy mindenért, ami itt történt, az akkori román hatóságokat terheli a felelősség. 2001 augusztusában sikerült mégis emlékművet avatni Földváron. Boros Ernő 1997-2001-ben sorra járta a 20 Szatmár megyei települést, ahonnan a román csendőrök 1944 novemberében embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből közölt néhány emlékezést. A szaniszlói római katolikus templom Historia Domusából: A román hadsereg előrenyomulásával egyidejűleg román csendőrség jött a faluba. Felszólították a lakosságot, hogy aki 1940-től bármilyen formában katonai szolgálatot teljesített, katonai helyzetének tisztázása céljából jelentkezzen előbb a helybeli csendőrőrsön, majd vegyen magához három napra való élelmet, és menjen Csanálosra. A Csanálosra érkezőket ott egy csűrbe zárták, olyan - állítólag az akkori községi elöljárók által is aláírt - kísérőiratot fogalmaztak róluk, amely szerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Más szóval magyar partizánoknak lettek beállítva. Ezt követően többnapi fogva tartás után fegyveres kísérettel Zilahra lettek irányítva, és aki útközben megszökni nem tudott, a hírhedt Brassó melletti Földvárra vagy Focsani-ba jutott. Az 1944. szept. 12-én Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezményben Erdéllyel kapcsolatban az állt: "A szövetséges kormányok a bécsi döntésnek Erdélyre vonatkozó határozatát semmisnek tekintik, és egyetértenek azzal, hogy a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten Erdély (vagy annak nagyobb része) adassék vissza Romániának." A román kormány mindenáron egész Erdélyt akarta, ezért elhatározták: nem maradnak tétlenül, a biztonság kedvéért lépéseket tesznek az ügy előmozdítása érdekében. Észak-Erdély hovatartozása az itt élő lakosság etnikai összetételén is múlhat, elhatározták, hogy sebtében, amennyire lehetséges, "javítanak" ezen az összetételen. A gyakorlati kivitelezésre a következő módszereket eszelték ki:a nem román lakosságnak a trianoni határon kívülre juttatása, illetve a már eltávozottak távolmaradásra bírása (Maniu-gárdisták garázdálkodása, németek, svábok Ukrajnába való deportálása stb.); leplezett formában történő etnikai tisztogatás.Földvár az utóbbi célt szolgálta. Ebben a Dél-Erdély területén létrehozott lágerben nem közvetlenül lelőtték, felakasztották stb., hanem olyan körülmények között tartották a foglyokat, hogy ilyen eszközök alkalmazása nélkül pusztuljanak el közülük minél többen. /Boros Ernő: "Mindennap eljött a halál". = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 2./

1998. szeptember 13.

A kolozsmonostori római katolikus plébánia ifjúsági kórusának tagjait látták vendégül Ipolyhídvégen, az egyházi iskolában. A vendégek ismertették a Kolozsvárhoz tartozó templom történetét. A templomot az ortodoxok 1992-ben adták vissza jogos tulajdonosának. /Remény (Dunahidas - Most pri Bratislave, katolikus hetilap), szept. 13./

2004. január 23.

Tárgyalást kezdeményez a sepsiszentgyörgyi Magyar Polgári Szövetség egy, az RMDSZ-szel közös összmagyar előválasztásról. Egy héttel ezelőtt az MPSZ még elutasította az RMDSZ tárgyalási indítványát. Tulit Attila, az MPSZ alelnöke január 22-én viszont már úgy nyilatkozott, hogy tárgyalnak erről. Az MPSZ vezetősége bejelentette, fölöslegesnek tartja az előválasztásokat azokon a székelyföldi településeken, ahol a lakosság több mint fele magyar, ám ahol ennél kisebb az arány, összmagyar előválasztásokon kellene kiválasztani a magyarság által támogatott jelölteket. Alsó-Háromszéken csupán két településen, Előpatakon és Hídvégen kevesebb mint ötven százalék a magyar lakosok száma. /Farkas Réka: Közös RMDSZ–MPSZ előválasztások? = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./

2004. március 6.

A múlt évben több településről jelezték: falufüzet, kismonográfia, prospektus készül róluk. Köztük szerepel Kilyén, Kökös, Hatolyka, Gelence, Málnás, Ozsdola, Páké, Bodok, Uzon, Csomakőrös. Háromszék 122 vidéki településeiből a falvak alig egyötödének van önálló nyomtatott falufüzete, kismonográfiája.  Alsó-Háromszéken és az Oltfejben nyomtatott vagy sokszorosított falufüzettel-szórólappal büszkélkedhet Árkos, Sepsikőröspatak, Zalán (egyház), Réty (iskola), Mikóújfalu (katolikus egyház), Illyefalva, Sepsimagyarós, Étfalvazoltán, Szentivánlaborfalva. Felső-Háromszéken és Orbaiszéken Zabolának, Kiskászonnak (búcsújárók háza), Bitának (a Háromszékben megjelent sorozat), Futásfalvának, Berecknek, Papolcnak, Barátosnak, Torjának van átfogóbb falufüzete. Erdővidéken és Székföldjén kiadványok vannak Uzonkafürdőről, Erdőfüléről, Vargyasról, Bölönből, Köpecről (Gáspár József-féle falutörténet), Hidvégről.     Több településről készült históriás írás, de anyagiak hiánya miatt ezeket nem adták ki. Ezek közé sorolható Bardoc (Fazakas Mihály kézirata), Nagybacon (néhai tanító kézirata), Szárazajta (Mihály Gábor ny. tanító kézirata), Magyarhermány (néhai Máthé János teljes falumonográfiája), Angyalos (néhai tiszteletes Bartha Sándor kézirata), Aldoboly (Deák József ny. lelkipásztor kézirata), Sepsiszentkirály (Kovács Sándor volt református lelkész falutörténete), Kálnok (a múlt századi Unitárius Közlönyben), Nagyborosnyó (néhai református tiszteletes Nagy Lajos falumonográfiája) és Szárazpatak (Márton Emil ny. tanító falutörténete). A sor azokkal az elfekvő kéziratokkal bővítő, amelyeket vidéki értelmiségiek, tanítók, lelkészek készítettek, de polcokon, fiókok mélyén várják, hogy a maiak kiegészítsék az azóta történt eseményekkel, irodalmi jegyzettel, térképekkel, fényképfelvételekkel, és megfogalmazzák azt is, hogy mit vár az illető település a jövőben, főleg a községgazdálkodás, falufejlesztés, közművesítés, infrastruktúra tekintetében. /(kgyz): Nyomtatványok Háromszék és Erdővidék falvairól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 6./

2004. november 20.

Nekünk nem fél Székelyudvarhely, nekünk nem fél Székelyföld támogatására van szükségünk – fogalmazott Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke nov. 18-án a Székelyudvarhelyen tartott választási rendezvényen. Markó számos Udvarhely-környéki településen találkozott a helyi magyarsággal. Markó Béla szövetségi elnök, államelnök-jelölt Székelyudvarhelyen is átadta az RMDSZ szimbolikus ernyőjét, amely alatt – mutatott rá – megférnek egymás mellett Verestóy Attila és Sógor Csaba szenátorjelöltek is. Markó arra is kitért, hogy azok, aki román párt listáin jelöltetik magukat, veszélyeztetik az egységes magyar érdekképviseletet. Dr. Verestóy Attila szenátor rámutatott: csakis a közösség iránti felelős és alázatos munka lehet eredményes az elkövetkező időszakban is. Markó Béla nov. 19-i Kovászna megyei körútját Vargyason kezdte meg. Hídvégen az RMDSZ elnöke és a szövetség Kovászna megyei vezetői átadták a település első magyar polgármesterének az RMDSZ támogatásával beindított új magyar iskola kétnyelvű névtábláját. /(Csernik Attila): Nem egy fél, hanem egész Udvarhelyre van szükségünk! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./

2005. május 28.

Jó ideje gondot okoz nem egy háromszéki település életében a migráció. A „vándorlásban” a romák járnak élen. Évek óta megfigyelhető az „érkező” népesség illegális helyfoglalása is. Bölön, Nagyajta, Hídvég, Előpatak, de Magyarhermány is – hogy csak néhány példát említsünk – a számottevően megugrott migráció gondjával küzd, mely váratlan problémák elé állítja a helyi tanácsokat, a szociális segély biztosításában is. Az utóbbi években akár ezres számokban is kifejezhető lakosságmozgás tapasztalható. A Háromszékkel szomszédos Brassó megyei települések egyike-másika az övezet elhagyására ösztönözte az ott élő romákat. Az Olt szabályozása révén keletkezett „senki földjén” egy új település is létrejött ilyen beköltözőkkel. Személyi igazolványuk nincs, vagy ha van, semmiképpen sem jelez háromszéki otthont, de ők itt élnek. Számuk rohamosan növekszik, elkerülhetetlenné vált számbavételük. A rendőrség most próbál tiszta képet nyerni. A Kovászna Megyei Tanács tervet dolgozott ki lakássorok felépítésére a romák számára. A roma lakásépítés problémája fölvetődött Borbély László szaktárcavezető háromszéki látogatása során is. A minisztérium megpróbál segítséget nyújtani, de azt is igényli, hogy az érintett települések saját erőforrásokat is igénybe véve, közösen összefogva próbáljanak megoldást találni. /(Flóra Gábor): Nagy számban érkeznek Háromszékre. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./

2005. július 13.

Csíkrákos határában a falu lakossága próbált gátat emelni, azonban a megáradt Olt már a falu széli házakat is elérte. /(Daczó Dénes): Lassan a víz az úr. Tovább áradnak a folyók, patakok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./ Földcsuszamlás miatt teljesen beomlott a Sepsibükszádról a Szent Anna-tó felé vezető út, a forgalmat lezárták. Szakemberek szerint a gyakori földcsuszamlást a térségben zajló meggondolatlan erdőkitermelés okozza, a lecsupaszított hegyoldalakról lezúduló esővíz ugyanis kimossa az út alapját. A heves esőzések következtében a háromszéki folyóvizek is kiöntöttek. Nagyborosnyón 11 lakóházat öntött el a megáradt patak. Az Uzon községhez tartozó Lisznyópatakon 8 házat öntött el az ár, és egy híd megrongálódott. Lemhénynél a megáradt Feketeügy 10 hektár kaszálót öntött el, a folyó szintje továbbra is növekedik. Hídvégen 100 hektár föld, Dobollón 6 ház került víz alá. Hargita megye több településén rendkívüli készültséget rendeltek el a hatóságok. Súlyos a helyzet a Gyimesekben – Farkaspallón és Bükkhavaspatakán –, e két települést a külvilágtól való teljes elszigetelés fenyegeti, miután kiöntött a Hidegség-patak, és tönkre tette a hidakat. Gyimesközéplokon a vasútvonalat mosta alá a víz. Csíkmadarason több családot ki kellett lakoltatni. – Emberemlékezet óta nem volt ilyen magas vízállás a Gyilkos-tónál. /Árvíz és földcsuszamlás Székelyföldön. = Krónika (Kolozsvár), júl. 13./

2005. november 8.

Ungvári Barna András uzoni református lelkész tartott beszédet a földvári haláltábor felszámolásának 60. évfordulóján a diplomáciai tiszteletadással lezajlott megemlékezésen. A Brassó megyei Barcaföldvár mellett 1942 és 1945 között működött haláltábor utolsó fennmaradt közös sírdombján álló emlékműnél emlékeztek arra, hogy 1945 novembere elején felszámolták a lágert. 1942–44-ben szovjet katonák százait, majd Románia átállása után 1944–45-ben magyar és német hadifoglyok, de nagyrészt Erdélyből internált civil magyarok és német ajkúak ezreit tartották fogva embertelen körülmények között a több tucat láger egyikeként számon tartott Földváron. Az éheztetés és a különféle járványok során eddig feltárt források szerint legkevesebb 350 fogoly halt meg Földváron, a haláltáborból kiszabadult túlélők visszaemlékezése szerint viszont az áldozatok száma ezernél is többre tehető. Valamennyien jeltelen és ismeretlen közös sírokban nyugszanak. A kegyhely megjelölését még 1998-ban, a hagyományossá vált november eleji megemlékezéseket pedig 2000-ben kezdeményező volt hídvégi, jelenleg uzoni lelkész elismerően szólt mindazon történészek és újságírók munkájáról, akik a haláltábor történetének feltárásán fáradoznak. /Benkő Levente: Hatvan éve számolták fel a földvári haláltábort. = Krónika (Kolozsvár), nov. 8./

2006. április 21.

Egyed Csaba a baróti magánerdészet vezető-főmérnöke és a 2002-ben alapított, Erdővidék nevű erdőtulajdonosok szövetségének vezetője nemrég tért haza Gyulafehérvárról, ahol az Erdőrendtartó Országos Egyesület közgyűlését tartották. Azt tapasztalta: nincs meg a politikai akarat a jelenlegi kormány részéről a teljes tulajdonjog visszaállítására. Az említett egyesület határozatot hozott: bepereli az Erdészeti Minisztériumot, amely korlátozni igyekszik a magánerdészetek jogkörét. Tájékoztatóját azon a székházavató ünnepségen mondta el, a Kovászna megyei Bölönben, ahol nemrég ünnepélyes keretek között megnyitották a baróti magánerdészet hármas számú erdészeti kerületét. Ehhez a kirendeltséghez tartozik Bölön, a szomszédos Nagyajta és csatlakozási óhaját nyilvánította ki Hídvég község is. A kirendeltség főmérnökének Balási Dénes fiatal erdőmérnököt nevezték ki. Ide tartoznak a környék közbirtokossági, egyházi és magánerdőit kezelő és őrző erdészek is. A bölöni önkormányzat kezdeményezése példamutató, mert megkönnyíti az erdőtulajdonosok vagyonával kapcsolatos ügyes-bajos dolgok rendezését. /K. R.: Magánerdészet, merre? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./

2006. október 24.

A Kovászna Megyei Gyermekjogvédelmi Hivatal adatai szerint 330 kiskorút bíztak a rokonok felügyeletére a külföldön dolgozó szülők. Vass Mária, a hivatal igazgatója szerint több olyan kiskorú is van, aki nem szerepel a nyilvántartásban. Az itthon maradt kiskorúak gyakran rossz társaságba keverednek, nem járnak iskolába. Kovászna városában 105, Bodzafordulón 55, Hídvégen 11, Lemhényben 40 kiskorúról tudnak, akiknek szülei külföldön vállaltak munkát. A hivatalos statisztika szerint Sepsiszentgyörgyön mindössze két család felnőtt tagjai vállaltak munkát a határon túl, hátrahagyva kiskorú gyermekeiket. Bizonyára ennél több „otthon hagyott” gyermek van, de nehezebb őket megtalálni. A bukaresti gyermekjogvédelmi hatóság adatai szerint az év első harmadában 18 754 gyermeket hagytak otthon a vendégmunkások, az otthon maradt kiskorúak jelentős részét pedig szociális és pszichológiai szempontból állandó veszély fenyegeti. Mintegy 3500 gyermeket folyamatos állami felügyelet alá kellett vonni. /Kovács Zsolt: Közel húszezer kiskorút hagynak hátra külföldön dolgozó szüleik. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./


lapozás: 1-30 | 31-40




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998