udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 63 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-63
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1990. december 6.

Szatmárnémeti templomaiban külön szentmisén emlékeznek meg a mártírhalált halt Scheffler János püspökről, aki 1952. dec. 6-án halt meg a jilavai börtönben. /Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 4./

1990. december 23.

Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. - Jilava, 1952. dec. 6./ püspök az egyház egyik vértanúja. Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem hittudományi karán végzett, pappá szentelték, Rómában folytatta tanulmányait, megszerezte a hittudományok doktora címet. 1940-től Kolozsváron, az egyetemen egyházjogot adott elő, 1942-ben szatmári megyéspüspöknek nevezték ki. 1948-ban az állam hivatalosan betiltotta Scheffler János püspöki működését. 1950-ben Kőrösbányát jelölték ki a püspöknek kényszerlakhelyül, majd 1952 márciusában letartóztatták, Jilavára vitték és ebben a börtönben halt meg 1952. dec. 6-án. /Jakabffy Tamás (Sipos Ferenc adatközlése alapján): Emlékeztető Scheffler János püspökre. = Keresztény Szó (Kolozsvár), dec. 23./

1991. április 23.

A vatikáni rádió magyar adásában Reizer Pál szatmári püspök a múltra visszatekintve megállapíthatta, hogy a hívek és a papság kitartottak a legnehezebb években is. Elődje, a szentéletű Scheffler János püspök 1952-ben halt vértanúhalált a jilavai börtönben. A félelem elmúltával a hívek aktívabbak, az államhatalom azonban nem segíti működésüket, az új törvények nem adnak lehetőséget arra, hogy az egyház iskolákban, szociális intézményekben fejtse ki tevékenységét. Az erdélyi magyar püspökök végre személyesen mondhatták el a pápának az egyház gondjait, összegezte Reizer Pál szatmári megyéspüspök a látogatás jelentőségét, szólhattak a közös problémákról, az erdélyi érsekség megalakításának szükségességéről, a csángó-kérdésről és a magyar nyelvű iskolák ügyéről. Írásban is benyújtották sürgősen megoldásra váró gondjaikat. A moldvai csángók ügyét Bálint Lajos gyulafehérvári megyéspüspök terjesztette elő részletesen, a többiek csatlakoztak hozzá. A segélykérés lényege: ne tiltsák a csángómagyarok templomaiban az anyanyelv használatát. A pápa megértéssel reagált a felvetésekre. II. János Pál pápa elvárja, hogy minél többen legyenek ott magyarországi látogatásán. /Sike Lajos: Négy erdélyi magyar püspök a pápánál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./

1991. május 31.

Bukarestben, a parlament előtt éhségsztrájkolók tüntetnek, a Jilava-December 21-22. Társaság tagjai. Elkeseredettek, mert még mindig nem kaptak egyetlen fillér kárpótlást sem az elszenvedett szörnyűségekért. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./

1992. május 23.

Máj. 16-án emlékeztek Szatmárnémetiben Scheffler János /1887-1952/ püspökké szentelésének 50. évfordulójára. Scheffler János megtagadta az együttműködést a kommunista hatalommal. Előbb kényszerlakhelyre vitték, majd bebörtönözték. 1952-ben mártírhalált szenvedett a jilavai börtön föld alatti cellájában. Életútjáról a megemlékezés idején könyv jelent meg dr. Bura László tollából, a Szatmári Római Katolikus Püspökség kiadásában. Az emlékére rendezett nagymisét dr. Seregély István egri érsek celebrálta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 23./

1992. június 4.

A Pro Barasabia si Bucovina szervezet a jilavai börtönben ünnepélyesen megemlékezett Antonescu tábornok kivégzéséről, ahogy ők hirdették, "mártírhaláláról". /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 4./

1993. június 11.

Frunda György szenátor meglátogatta Cseresznyés Pált a börtönben, aki előzőleg a tárgyaláson közölte, hogy a börtönben megverik. Most elmondta, hogy azóta, mióta panaszt tett, nem bántják. Frunda nagyon reménykedik benne, hogy csökkentik a túlzottan magas büntetést, a tíz évet. Kiderült az is, hogy Cseresznyés Pál nem kap csomagot, holott ezt nem tiltják a szabályok. Frunda elmondta azt is, hogy az ügyészségen panaszt tesz Cseresznyés bántalmazása miatt. Amikor ugyanis Cseresznyést Bukarestbe vitték, a börtönbe, ott az őrök és a rabtársai is verték, kínozták. /Béres Katalin: Ítélethirdetés előtt. Másfél óra a jilavai börtönben, Cseresznyés Pállal. = Orient Expressz (Bukarest), jún. 11./

1993. június 18.

Nagyenyed börtönében vannak a tíz éven felüli büntetésre ítéltek. Az RMDSZ képviselői mentek Nagyenyedre, hogy meglátogassák a 19 évre ítélt zetelaki Boldizsár Ferencet. Az újságírót csak különböző engedélyező telefonok után engedték be, fényképezni nem lehet. Katona Ádám megkérdezte a börtön igazgatójától, mi van a börtön kápolnájával. Az már nincs meg, lebontották. Buchwald Péter szenátor kifejtette, Boldizsár Ferenc koncepciós per áldozata. A magyarok ellen hozták ezeket az ítéleteket. Az RMDSZ harcol az ártatlanul elítéltkért, így Boldizsár Ferencért is. Elővezették Boldizsár Ferencet, aki elmondta, Csíkszeredán és Jilaván verték, itt már nem, itt dolgozhat. Most láthatta először letartóztatása után született gyermekét. Vekov Károly átadta neki a csomagot. A helyi RMDSZ ezután havonta küld neki csomagot, akárcsak a kolozsvári RMDSZ, ők a szamosújvári elítélteknek küld csomagot. /Csomafáy Ferenc: Beszélőn. Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./

1993. október 29.

Szász János tiltakozott az ellen, hogy a tévé okt. 21-i adásában a Vasgárdát igyekeztek tisztára mosni. Ironikusan javasolta, hogy az iskolában oktassák: rágalom a zsidó polgárok felakasztása, Iorga és mások meggyilkolása, továbbá a jilavai börtönben rendezett vérfürdő és rágalom a vasgárdista terror. /Szász János. Újabb javaslatok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./

1993. december 29.

Vasvári Aladár nyugalmazott főesperes kilencven éves, elmesélte, milyen kálváriát járt. Brassóban volt plébános, a fordulat másnapján, 1944. aug. 24-én letartóztatták. 1946-ban kiengedték, de 1947-ben újra elvitték. Egy idő múlva Bukarestbe vitték, Avram Bunaciu belügyminiszterhez, ott volt Petru Groz miniszterelnök is. Arra akarták rávenni, hogy mint főesperes, vegye rá híveit és paptársait, hogy ez a rendszer elfogadható. Nem vállalta, erre visszavitték. Egy idő múlva kiengedték, három évig élhetett otthon, majd 1950-ben jöttek érte a szekusok. Jilavára vitték, a hírhedt börtönben találkozott Szász Pállal, Venczel Józseffel. Jilaván föld alatti cellákba kerültek. Egy cellában huszonöten szorongtak. Szadista őreik voltak. Nem kaptak takarót. Vasvári 1951-ben a máramarosszigeti haláltáborba került. Rettenetes volt a bánásmód, ott halt meg több főpap. Egy ideig öten voltak egy cellában, közülük négyen papok, Durkovits Antal püspök, dr. Boga Alajos gyulafehérvári püspöki helynök, a iasi-i püspök és ő. Durkovits egyre gyengébb lett. Elvitték a cellából, hiába kérték, hagyják velük, olyan beteg. Durkovits végül egyedül halt meg, magánzárkában. Boga Alajos állapota is egyre rosszabb lett, végül Vasvári Aladár karjai között halt meg, 1954-ben. Sírjaikat később sem találták meg. 1955-ben felszámolták a máramarosszigeti börtönt, a csak lézengő rabok hazaindulhattak. Őt azonban újra elvitték, újra kezdődtek a kihallgatások. Végül csak 1956-ban szabadult. 1957-ben újra elvitték, egy évet ismét börtönben kellett töltenie. Azután kiengedték, de a megfigyelése tartott tovább. /Váradi Mária: Ordas idők ünnepei. Hallatlan eltökéltséggel, megalkuvás nélkül. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 29./

1994. szeptember 22.

Jászberényi Emese marosvásárhelyi magyar rádiós vallott munkájáról, amelyhez hit kell. "Hinni népedben, nemzetedben, nyelvedben." Elmondta, hogy 1985 január 12-én Ceausescu egyik rendeletével megszüntette a körzeti rádiózást, így megszűnt a magyar adás. A magyar részleg teljes archívumát, negyven beszélt szalagot és negyvenezer zenei szalagot az egyik börtönbe, Jilavába kellett szállítani. Előtte Jászberényi Emese az aranyszalagtár mind az ezer hangszalagját éjjel-nappali gyors munkával lemásolta. Így mentődött meg Sütő András, Bartalis János, Móricz Zsigmond hangja. 1989 után visszakapta a marosvásárhelyi magyar stúdió a korábban elkobzott hanganyagtárát. /Magyar Nemzet, szept. 22./

1994. november 23.

Nov. 23-án az erdélyi történelmi egyházak a kolozsvári Szent Mihály templomban gyászistentiszteletet tartottak az elmúlt 75 év tömeggyilkosságainak és elhurcolásainak áldozatául esett erdélyi magyarok emlékére. A megjelentek között volt Markó Béla és Takács Csaba is. Dr. Csetri Elek történész megemlékezésében hangsúlyozta, hogy a tudományos számbavétel a politikamentes történetírás feladata lenne. Felolvasták az ismert áldozatok névsorát. Az elmúlt időszakban nem volt szabad emlékezni Szárazajta, Gyanta, Kőröstárkány, Kishalmágy, Magyarremete, Csíkszentdomokos, Csíkkarcfalva, Csíkdánfalva, Egeres, Földvár, Tg-Jiu, Baragan, Duna-csatorna, Máramarossziget, Jilava, Nagyenyed ártatlan mártírjaira. - Meg kell mutatnunk, hogy mi nem vagyunk bűnös nemzet, elnyomott kisebbség vagyunk, amely élni akar és Isten segedelmében bízva jogaiért, életéért és jövőjéért harcol - mondta Tőkés László püspök. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26-27./

1996. április 6.

Demeter János Zsilava odúiban című, börtönéveire emlékező írását Demeter Zayzon Mária tette közzé. Az első rész az embertelen börtönkörülményeket írta le, a zárkában, Venczel Józseftől tudta meg, hogy testvére, Demeter Béla 1951. dec. 8-án a börtönben meghalt. Demeter Bélát a magyar kormány kiadta Romániának, hogy ott vizsgálják: Demeter Béla a párizsi magyar békedelegáció tagjaként kitől milyen adatot kapott Erdélyből. Demeter József Venczel Józsefnek a cellában köszönetet mondott korrekt viselkedéséért, ahogy a kihallgatásokon helytállt. A zsúfolt cellában többen a cementpadlón nyúltak el, alig lehetett mozogni. Néhányan az ágy alá feküdtek. A cellában voltak néhányan az ún. "tasnádi csoport"-hoz tartozók is. Perük fővádlottja egy Kónya nevű ifjú volt, akinek kezdeményezésére aláírtak egy nyilatkozatot: belépnek egy demokratikus nemzetközi ifjúsági szervezetbe. Tevékenységet nem fejtettek ki, mégis letartóztatták őket. Csőgör elmondta, egy ideig olyan cellában is volt, ahol 160-an voltak. A börtöncellában közölték velük az ítéletet, miután már negyedik éve voltak rabok: Jordáky Lajos 12 évi kényszermunka, Demeter János 10 év, Balogh Edgár 7 év, Csőgör Lajos 5 év. Balogh Edgár most már reálisabban látta a helyzetet. "Valószínűleg addig titokban remélte, hogy menekül s az ügye elválik a mienktől. Mintha az lett volna az érzése, hogy ő csak formailag szerepel a vádlottak padján és csupán a per sikere érdekében. Mihelyt elítélnek bennünket, az ő szerepe véget ér, s majd megtalálják a formát a hazaengedésére." - emlékezett Demeter János. A börtönben Jordáky Lajos elmesélte, hogy a letartóztatását megelőző hónapokban gyakran meglátogatta őt Bányai László és barátságosan elbeszélgetve bizalmasan érdeklődött különböző történetek és személyek felől. Közvetlenül letartóztatása előtt magához hívatta Csordás Sári, aki a pártközpont káderosztályán dolgozott és azt kérte, minden általa ismert aktivistáról írjon le minden rosszat, amit csak hallott az illetőről. Jordáky kb. 120 oldalt írt össze, ezután letartóztatták. Csőgör Lajost 1949 ősszén tartóztatták le fantasztikus vádakat tálaltak elé: Erdélyben nagy összeesküvést lepleztek le, és azt kérték, segítsen ennek felgöngyölítésében. A kihallgatók szerint minden szál Márton Áron püspökhöz vezetett, tőle ágaztak el a különböző összeesküvő vonalak: a Magyar Népi Szövetség, az EMGE, a Hangya Szövetkezet és a Bolyai Tudományegyetem. Õt az egyetemi vonal élére állították, ebben szerepelt Demeter János is. Csőgör elképesztőnek találta a vádat és ellenállt. De meddig lehetett ellenállni? Százharmincöt órán át tartották fönt egyfolytában, álmatlanul, éjjel, nappal. Az utolsó napokban összeroppant. Akkor végleg megtört, amikor megfenyegették, behozzák a feleségét. Ezután aláírt mindent, még egy olyan nyilatkozatot is, hogy pénzt fogadott el Magyarországtól az erdélyi reakció finanszírozására, s arra, hogy az egyetemet a reakció fellegvárává tegye. 1949-ben, Rajk László letartóztatása után Balogh Edgárt felhívatták Bukarestbe, a Magyar Népi Szövetség központjába, és közölték vele, a párt utasítására ki kell nyomozni a Rajk-ügy erdélyi szálait. Balog Edgár akkor Rávi Ilussal, Juhásszal és Bányai Lászlóval tárgyalt. Balogh Edgár ezért kérdőíveket osztott szét a magyar közélet kommunista vezetői között, saját tevékenységükről kérve beszámolót. Ezután őt is letartóztatták. /Demeter János: Zsilava odúiban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30-31., 2. folytatás: ápr. 6-7, mindkét alkalommal a lap Szabad szombat mellékletében/ A Romániai Magyar Szó nem jelezte, hogy az emlékirat-részletet a budapesti Honismeret folyóiratból vette át, ott közölte eredetileg Demeter János lánya, Demeter Zayzon Mária. A Honismeret rövid életrajzi összefoglalót is adott: Demeter János /Kerlés, 1908. júl. 6. - Budapest, 1988. júl. 6./ kolozsvári jogtudós a kolozsvári Ellenzék belső munkatársa volt, alapító tagja az Erdélyi Fiatalok folyóiratnak, majd 1932-ben elindította a Falvak Népét, amely betiltásáig, csak egy fél évig létezett. Testvérével, Demeter Bélával együtt szerepe volt abban, hogy Kolozsvár nem vált utcai harcok színterévé. Demeter János vezető szerepet játszott a Magyar Népi Szövetségben, emellett a Bolyai Tudományegyetem professzora volt. Hamis vádak alapján Demeter Jánost 1952. aug. 30-án bebörtönözték, 1955 májusában engedték ki a börtönből. Ezután Demeter János a kolozsvári egyetem professzoraként működött, az egyetem prorektora volt és országgyűlési képviselő. Önéletírása Századunk sodrában /Kriterion, 1975/ címen jelent meg. Jogtörténeti munkája feldolgozta az 1944-1948-as időszak forrásait: A nemzetiségek egyenjogúsításának útján /Joó Rudolf beszélgetése Demeter Jánossal, Kossuth Kiadó, Budapest, 1983./ - Kiadásra vár többszáz oldalas börtönnaplója és a nemzetiségek kollektív jogairól írt tanulmánya. A Honismeretben szerepelnek - lábjegyzetben - Venczel József és Demeter Béla életrajzi adatai is. Venczel József /Csíkszereda, 1913-Kolozsvár, 1972/ 1950. febr. 17-től 1961. jan. 11-éig volt börtönben. Szabadulása után kisegítő munkákat végzett, majd 1969-től újra visszakerülhetett az egyetemre. Demeter Béla /Somkerék, 1910- Vacaresti börtön, 1952/ 1930-1933 között az Erdélyi Fiatalok Faluszemináriumának elnöke, 1936-1944 között az Esti Lapok /Kolozsvár/ főszerkesztője. 1946-ban Tildy Zoltán köztársasági elnök erdélyi szakértőjeként részt vett a magyar kormány békeelőkészítő tevékenységében, a párizsi értekezleten a román és kisebbségi kérdés referenseként a magyar békedelegáció tagja. 1951-ben az ÁVH letartóztatta és kiadta a román hatóságoknak. /Zsilava odúiban. Részletek Demeter János börtönnaplójából. = Honismeret (Budapest), 1. sz./

1996. április 23.

Balogh Edgár szólt hozzá Demeter János Zsilava odúiban /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30-31, 2. folytatás: ápr. 6-7./ című, a börtönévekre való emlékezéséhez. Demeter János meghalt, az emlékezést Demeter Zayzon Mária hozta nyilvánosságra. Demeter János a börtönben minden választ megtagadott, semmire sem felelt. Jordáky Lajos úgy próbált védekezni a kihallgatásokon, hogy azt állította: mindent a románság érdekében cselekedett, ezzel azonban csak magára haragította ellenfeleit. Csőgör Lajos pedig teljesen letört, amikor feleségét is le akarták tartóztatni, ezután olvasatlanul aláírt mindent, amit elébe tettek. Balogh Edgár egyedül saját magatartását tartotta helyesnek: vagy kétszáz kihallgatása során mindent, a legapróbb részletekig feltárt a Magyar Népi Szövetség munkájáról, hogy igazolja, soha sem történt törvénysértés. Teleki Bélát háborús bűnösként ítélték el, csak Malinovszkijhoz írt levelükkel tudták kiszabadítani a börtönből. Hamis tanúnak Teleki Béla perében a kiéheztetett Teleki Ádám grófot vették elő, aki elmondta a rákényszerített "vallomást". Balogh Edgár szerint Demeter János nem értette meg a pert. /Balogh Edgár: Már-már elfeledett tárgykör. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./

1998. augusztus 2.

Szatmárnémetiben a római katolikus püspökség Pasztorációs és Ifjúsági Központjának új neve: Scheffler János Lelkipásztori Központ. Ebben a központban lelkigyakorlatokat szerveznek, azonkívül szeminárium jellegű találkozókat, katolikus felnőttképző szemináriumot vezetnek és egyéb programot is rendeznek. /Vasárnap (Kolozsvár), aug. 2./ Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. - Jilava, 1952. dec. 6./ vértanú püspök börtönben halt meg.

1998. augusztus 23.

Szatmár az a régi egyházmegye, amelyet leginkább sújtott a XX. század. Négy ország területére szaggatta szét az egyházközségeket Trianon és a második világháborút követő újabb osztozkodás. Ma Románia, Magyarország, Ukrajna és Szlovákia osztozik a hajdani szatmári plébániákon. A felvidéki részek a Kassai Főegyházmegyébe, a magyarországiak a debrecen-nyíregyháziba, Kárpátalja önálló egyházmegye felé tart, s Szatmárnémeti központtal ma is létezik a romániai területeken a Szatmári Egyházmegye. A szatmári közös történelemtudat, közös sors újraéledőben van. Ezt bizonyítják az évente megismétlődő Scheffler-megemlékezések, melyekre legutóbb 1997 decemberében Fehérgyarmaton került sor, Reizer Pál /Szatmárnémeti/ és Bosák Nándor /Debrecen/ püspökök részvételével, s a most nyáron megrendezett első "nemzetközi" szatmári kispaptalálkozó is. Scheffler János vértanú püspök volt az utolsó olyan szatmári püspök, aki a teljes egyházmegye lelkipásztorkodásáért felelt, nehéz időkben, a második világháború idején. A hős lelkű főpásztor román börtönben halt meg. A szatmárnémeti székesegyház kriptájában levő sírja, az egyházmegye másik nagy püspökéhez, Hám Jánoshoz hasonlóan határokat átívelő zarándokhellyé vált már sok esztendővel ezelőtt. - A magyarországi szatmári papok és kispapok rendszeresen meghívást kapnak szatmárnémeti papszentelésekre, és viszont. A kispapok idén júliusban a Tisza és a Túr találkozásánál verték fel sátraikat. Reizer Pál püspök vezetésével érkeztek a kispapok. Majnek Antal munkácsi püspök is jött volna néhány papjával, de az utolsó napon ellopták az autóját. Jövőre Erdélyben vernek sátrat a szatmári kispapok, de akkor már kárpátaljaiakkal és felvidékiekkel kiegészülve. /Szerdahelyi Csongor: Szatmár keresi egymást. = Új Ember (Budapest), aug. 23./ Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. - Jilava, 1952. dec. 6./

2000. január 6.

A Bukaresti Református Egyház elnöksége javaslatot tett a Bukaresti Református Püspökség (Helynökség) létrehozására. A javasolt püspökség magába foglalná a Kárpátokon kívüli református szórványokat, a Duna-Fekete-tenger-Prut közötti 24 megyében, Bukarest központtal. Szórvány bizottság létezik, de ez nem elég, olvasható az érvelésben. A statisztikákban nincsenek feltüntetve a más nemzetiségű reformátusok. Braila megyében 203-an vallották magukat magyarnak, reformátusnak pedig 412-en, Botosani-ban 107 magyar él, de 370 református. A javaslatban szerepel az egyházi alapirodalom kétnyelvű tömegkiadása, a Káté és az énekek románra fordítása. Bukarest kórházaiba is kell a lelkigondozó, éppúgy, mint a zsilavai fegyházba, vagy az ország egyetlen női fegyházába, a Ploiesti melletti Targusorba. A Kárpáton túli megyéből 14-ben van több olyan helység, ahol 100 főt meghaladó református gyülekezet él. Ezeken a helyeken körlelkészséget lenne szükséges létrehozni. Konstanca megyében és az egész román tengerparton közel 800-an vallották magukat reformátusnak. Bukarestben a magyar református egyház két parókiája több ezer lélekkel számol. A javaslat amellett érvelt, hogy az egyháznak Bukarestben legyen képviselete, ez kapcsolatokat jelentene az állam központi szerveivel és a nagykövetségekkel. /Javaslattétel a Bukaresti Református Püspökség (Helynökség) létrehozására. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 6./ A javaslatból sértődöttség is érződik, hogy a bukaresti egyházközségre eddig nem figyeltek kellőképpen.

2000. május 3.

Máj. 1-jén hálaadó szentmisével emlékeztek Szatmárnémetiben, a főtéri katedrálisban arra, hogy tíz évvel ezelőtt Reizer Pált szatmári megyéspüspökké szentelték és 48 évi kényszerszünet után újra megkezdte működését a római katolikus püspökség helybeli intézménye. Az ünnepi alkalomra megjelentek a helyi közélet képviselői is, köztük Ilyés Gyula, a megyei RMDSZ elnöke, s számos neves, határon inneni és túli vendég. A szentmise végén külön megemlékeztek azokról a lelkipásztorokról, akik vértanúságot szenvedtek hitükért és egyházukért a kommunizmus éveiben. Így dr. Scheffler János püspökről, aki 1952-ben a zsilavai börtönben halt meg, dr. Bogdánffy Szilárd püspöki titkárról, akit titokban váradi püspökké választottak, és szintén börtönben halt meg. A neves évfordulón Reizer Pál püspök több papot előléptetett. Dr. Tempfli Imrét püspöki helynökké nevezték ki, heten kapták meg a tiszteletbeli kanonok, ketten a tiszteletbeli főesperes, hárman a szentszéki tanácsos címet, egy pedig címzetes esperes lett. Ezt követően megkoszorúzták a nagy elődöket idéző emlékhelyeket, köztük a városépítő püspök, Hám János múlt év májusában felavatott szobrát a székesegyház előtt. /(Sike Lajos): Reizer püspököt köszöntötték, köszöntjük. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./

2000. május 9.

Az azóta elhunyt Vidovszky Erzsébet A börtön és előzményei - és ami utánuk történt címen megírta emlékiratát. A család nem döntött még a kézirat kiadásáról. Bevezető bekezdésében többek közt ez áll: "A három időszak: a börtön előtti nyomozás, mondhatnám üldözés ideje, maguk a börtönidők, és ami utánuk következett. Hát e három közül a legutóbbi volt a legnehezebb." A kézirat, sajnos, csonka: megszakad bizonyos zsilavai életképek ecsetelésénél, így hallgat az 1951. június 22-én bekövetkezett szabadulás és "a legnehezebb" felől. Vidovszky Erzsébet Takáts Lajos kisebbségügyi miniszter kabinetfőnöke volt, egyidejűleg a Magyar Népi Szövetség bukaresti szervezeténél is dolgozott. A minisztériumból hirtelen lemondással távozott, miután egyértelmű jelét vette, hogy "baj lesz" vele. Hazajött Kolozsvárra, ahol rövid ideig az Erdélyi Múzeum-Egyesületnél volt Jakó Zsigmond, Venczel József és más tudományos kiválóságok munkatársa. Az EME felszámolása után azonban akárhol talált magának bárminő szerény munkát, rövidesen kirúgták. Ilyen előzmények letartóztatták 1950 áprilisában, azzal a szándékkal, hogy koronatanút csinálnak belőle számos kiváló közéleti férfiú ellen, akikről sokat tudott, és akik részint már börtönben ültek, részint pedig csak idő kérdése volt letartóztatásuk. V. E. azonban nem mondott semmi olyant, amit vártak tőle. Szilárdsága a vallatókat is meglepte, és a szó bizonyos értelmében lefegyverezte. Mivel senki ellen nem tudtak belőle a legkevésbé is kompromittáló vallomást kicsikarni, lemondtak róla, és tizennégy hónap után hazaengedték. Visszakerülhetett utolsó munkahelyére, a Menajulba. V. E. egy jelesen barátkozó természetű, társaságszerető ember volt. Rettenetesen bántotta, hogy egyesek elfordulnak tőle, s hogy igen könnyen kárára lehet azoknak, akikhez kedves szeretne lenni. Az emberi kapcsolatoknak ezt a megromlását viselte olyan nehezen. Most egykori hivatali főnöke, Papp József András megírta /Szabadság., máj. 5./, hogy a börtön után a kolozsvári Securitate ismét rászállt, és rendszeresen kihallgatta munkahelyi kollégái felől. Be akarták szervezni besúgónak. A szeku most sem tudott eredményt érni, végül másodszor is lemondtak róla. 1956 után áttelepedett Magyarországra. Nyugdíjasként, nyolcvan fölött is, úgyszólván haláláig dolgozott. Legutóbb régi magyar nemesi családok gót betűs német levelezését gépelte az Állami Levéltárnak. /László V. Ferenc: V. E. és a szeku második veresége. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./

2001. január 20.

Hatvan évvel ezelőtt tört ki a legionárius zendülés Bukarestben. 1941. jan. 21-től kezdve egészen január 24-ig a felkelők fegyverletételéig ″több tízezres tömeg pusztított, gyújtogatott, lopott és gyilkolt a zsidó negyedekben″ - emlékezett Matatias Carp Fekete könyv, romániai zsidók 1940-1944 közötti szenvedései című - 1946 és 1948 között Bukarestben kiadott - könyvében. Zsidók tucatjait vitték a közvágóhídra, és Jilavába, ahol később meggyilkolták őket. /Hatvan évvel ezelőtt tört ki a legionárius zendülés. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./

2001. március 5.

Az új évezred egybeesik a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye megalakításának 200. évfordulójával. Ebből az alkalomból készült interjú Reizer Pál püspökkel. A püspök visszatekintett az egyházmegye múltára. A megalapítástól, 1804-tól 1944-ig tartott a felívelés időszaka. Nagy papi egyéniségek vezették az egyházmegyét. Hám János püspök (1827-1857) volt a nagy építkező. Dr. Schlauch Lőrinc (1873-1887) létrehozta a Püspöki Könyvtárat, valamint a Szatmár megyei Széchenyi Társulatot. Dr. Scheffler János szent életű püspöknek nagyon nehéz sors jutott: a második világháború borzalmai, a papság elhurcolása, végül a jilavai börtön s az ott bekövetkezett vértanúhalála. Az egyházat a kommunista terror sem törte meg. A következő negyven év valóban a legnehezebb volt az egyházmegye történetében. Az egyház "megmaradását elsősorban vértanú püspökeinknek, hűséges papságunknak köszönhetjük, akik kezdetben a börtönt, később az állandó zaklatást is vállalva végezték lelkipásztori munkájukat." - hangsúlyozta Reizer püspök. 1990-től újra szabad a vallásgyakorlás. Elkezdhették a működőképes egyházmegyei struktúra építését. Építkezni kezdtek: templomokat, lelkipásztori központot, lelkigyakorlatos házat, katolikus diákotthont. Hiába várták a kommunista uralom alatt elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatását. Romániában a magyar történelmi egyházakat még mindig semmibe veszik. /Interjú Ft. Reizer Pál püspökkel, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye főpásztorával. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 5./

2001. május 10.

Dr. Lányi Szabolcs vegyészmérnök, egyetemi tanár /sz. Görgényszentimre, 1946/ 1968-ban szerzett vegyészmérnöki diplomát a Bukaresti Műszaki Egyetem (BME) vegyészmérnöki karán. Mint évfolyamelsőt, még abban az évben kinevezték tanársegédnek. 1989-ben hat hónapig tartó politikai rendőrségi kivizsgálás után eltiltották az oktatói munkától. 1989-ben aktívan részt vett a forradalmi megmozdulásokban, egy ideig a jilavai börtön lakója volt. 1990-től folytatta oktatói munkáját a BME-n. 1996-2000 között több kormányzati tisztséget viselt: főtanácsos volt a környezetvédelmi minisztériumban, egy évig az ipari és kereskedelmi minisztérium államtitkára volt, majd 1998-tól a Tudomány-, Technológia- és Újításügyi Országos Ügynökség elnöki tisztségét töltötte be. Nemrégiben pályázat révén nyerte el az alakuló Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) dékáni tisztségét. Úgy látja, hogy neves szakembereket kell idecsábítani az országból és külföldről, akik helyi fiatal szakemberekből nevelnek oktatókat, kutatókat. Lányi reméli, hogy az új helyszínen kezdődhet a tanév. /A szellemet kell idecsalogatnunk. Lányi Szabolcs, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánja az újabb kihívásokról. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 10./

2001. július 10.

Az önálló Szatmári Római Katolikus Egyházmegye közel kétszáz éves. Reizer Pál püspök felvázolta a szatmári püspökség történetét, amelyet 1804-ben alapítottak meg, Sokszor változott a területe, a trianoni békeszerződés például négy részre szakította. Az egyik maradt Romániában, szatmárnémeti székhellyel és székesegyházzal, összesen 54 plébániával. Egy másik rész, 44 egyházközség 65 ezer hívővel Kárpátaljára került. Még ma is van körülbelül ennyi katolikus, ott ugyanis nagyon aktív a hitélet, sőt most már a kárpátaljai püspökség apostoli kormányzósággá lépett elő. Magyarországon 27 egyházközség maradt, hét pedig a Felvidékre került. A kommunizmusban a püspökségeket esperesi rangra fokozták le. Scheffler János szatmári püspököt 1952-ben letartóztatták, s még abban az évben meghalt a hírhedt zsilávai börtönben. Boldoggá avatása folyamatban van. 1990-ben a pápa visszaállította az egyházmegyéket Nagyvárad, Szatmárnémeti, Temesvár, Jászvásár és Bukarest központokkal. 1990-ben Peire püspök visszatért a volt püspöki palotába. A szatmárnémeti apácák építettek maguknak egy új rendházat. - Az elmúlt tíz évben sokat tettek a püspökség tevékeny volt: megalapították a Hám János Római Katolikus Szemináriumi Líceumot, van egy 120 férőhelyes internátus is, amelyben a vidéki diákok laknak. A líceumban kilencediktől tizenkettedik osztályig minden évfolyamon van egy-egy párhuzamos osztály összesen több mint kétszáz diákkal. Nagykárolyban működik a Kalazanczi Szent József Római Katolikus Líceum, annak körülbelül 160 tanítványa van. Vásároltak két házat, amelyekben óvodát indítottak. /Pataky Lehel Zsolt: Helyrehozni negyven év hibáit. Interjú Reizer Pál szatmári római katolikus megyés püspökkel. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 10./

2002. július 1.

Tájékozatlansággal vádolta Razvan Theodorescu miniszter az amerikai Helsinki Bizottságot, miután a testület levélben ítélte el a román kormánynak az Antonescu-kultusz megfékezése terén tapasztalt következetlenségét. A Hillary Clinton szenátor kézjegyével ellátott levél a nagysármási, calarasi-i, jilavai és bukaresti Antonescu- szobrok, illetve portrék eltávolítását kérte a román kormánytól. Theodorescu szerint az emlékműveket már leszerelték kivételt képez a bukaresti Antonescu-szobor, amelyet a hatóságok "eltakartak". A miniszter hangsúlyozta: a marsall sármási szobra helyett egy helyi személyiség mellszobra került a talapzatra, Calarasi-ban az emlékmű készítőjének házába vitték a szobrot, Jilaván pedig már csak egy emléktábla maradt, amelyen többek között a marsall neve is szerepel. A háborús bűnösként halálra ítélt és kivégzett marsallnak a kormány épületében levő arcképéről a miniszter úgy vélte, a festmény nem tekinthető közszemlére kitett kultusztárgynak. Nagysármáson a helyi pópa az általa falumúzeumnak kinevezett ortodox fatemplom tornácán állította ki az Antonescu-szobrot, alig ötven méterrel az eredeti talapzat mögé. Eckstein-Kovács Péter a Krónikának azt nyilatkozta: szó sincs az amerikai Helsinki Bizottság tájékozatlanságáról. "A Helsinki Bizottság joggal tiltakozott: Antonescu Victoria-palotabeli arcképét - ha már annyira szükséges volt - úgy kellett volna ábrázolni, hogy abból kiderüljön: ezzel a történelmi szereplővel szemben a társadalomnak fenntartásai vannak" - tette hozzá Eckstein. /Salamon Márton László: Antonescu, mars el! = Krónika (Kolozsvár), júl. 1./

2002. július 1.

Orbán Péter csíkszeredai lakost államellenes fegyveres szervezkedés miatt 25 év börtönbüntetésre ítélték. Még ma sem tudja, hogy hová temették édesapját, Orbán Istvánt, akit halálra ítéltek, és valószínűleg az aradi szekuritáté pincéjében lőtték főbe 1958. szeptember elsején. Mindkettőjüket a Szoboszlay-ügyben ítélték el. Szoboszlay Aladár katolikus plébános volt Aradon, és ő ott kezdte szervezni az összeesküvést, amely a kommunista rendszer ellen irányult. A szervezkedés 1955-ben elkezdődött, Szoboszlay beszervezett több személyt Temesváron, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, majd Kovászna megyében is úgy, hogy ez a szervezkedés átfogta majdnem az egész országot. Belekerültek brassói, bukaresti személyek is, továbbá Draganita Constantin egy tankos ezred parancsnoka. A szervezkedés célja az volt, hogy 1956. augusztus 23-án a bukaresti nagy felvonulás alkalmával zűrzavart keltsenek, s ezzel lázadásra, forradalom kirobbantására ösztönözzék a tömeget. Szoboszlay 1956 tavaszán eljött Csíkszeredára, s Orbánék házában, Csíktaplocán tartottak titkos megbeszéléseket. A tervek szerint augusztus 22-én kellett volna indulniuk Bukarestbe, a Csíkszeredán át Bukarestbe tartó gyorsvonattal. A megadott jelzés szerint minden vagon lépcsőjén, miután megállt a szerelvény, egy-egy cigarettára gyújtó férfinak kellett volna megjelennie, ezzel igazolva, hogy minden rendben van. Azonban nem jelentkezett senki, így Orbánék héttagú csoportja nem szállt fel a vonatra. Néhányuknál fegyver is volt. Nem tudták, mi történhetett, később tudták meg, hogy akkor már Szoboszlayt és néhány társát letartóztatták. 1957-ben Orbánékat is őrizetbe vették. A Securitate kezébe került a teljes Szoboszlay-féle lista, amely az összes szervezkedő nevét tartalmazta. A vallatás ellenére nem árulták el, kik tudnak még a szervezkedésről, így elkerülhetővé vált, hogy Csíkszeredából még 10 vagy 15 személyt letartóztassanak. Csíkiak végül heten kerültünk a bíróság elé. A Szoboszlay-ügyben több mint kétszáz személyt vettek őrizetbe, közülük 57-et ítéltek el, Orbánék családjából apját, őt és nővérét. Tíz személyt Szoboszlay Aladárral az élen, köztük az akkor 58 éves Orbán Istvánt halálra ítélték, majd kivégezték. A tárgyalás egy temesvári munkásklubban zajlott, amelyen többségében pártfunkcionáriusok vettek részt, valamint meghívottként a vádlottak családjából egy-egy személy. A bíróság elnöke magyar nemzetiségű volt, Macskási Pál, aki halálos ítéleteket kért, amit az ügyészek megalapozottnak minősítettek. A tíz halálos ítéleten kívül négy vádlottat életfogytiglan, négyet 25 évi, a többieket ennél kevesebbre, de minimum öt év börtönbüntetésre ítéltek. A tárgyalás után két hónapig a halálraítéltek, a 25 évre és az életfogytiglanra ítéltek, köztük Orbán Péter is vasra verve szenvedtek, egy napon megszabadították őket láncaiktól. Ebből következtettek arra, hogy a halálos ítéleteket végrehajtották 1958. szeptember elsején. A halálos ítéleteket az aradi Securitate pincéjében hajtották végre, ahol főbe lőtték a foglyokat. A mai napig nem tudják, hová temették el a kivégzetteket. Orbán Péter a 25 évi börtönbüntetésből hetet letöltött különböző helyeken, Aradon, Zsiláván, Galacon és Szamosújváron, majd a nyugati nyomásra hozott közkegyelmi határozat értelmében szabadult. A rendszerváltás után kérte az RMDSZ-es parlamenti képviselők segítségét, közbenjárását a Szoboszlay-ügy tisztázásához, sikertelenül. Erdélyben a politikai elit tagjai jóformán nem is tudnak róla és a hasonló sorsú emberekről. /Fülöp D. Dénes: Tíz embert végeztek ki a Szoboszlay-ügy miatt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 1./

2002. július 22.

1910-ben Kolozsvár lakosságának 96%-a magyar ajkú volt, és a 2002-es népszámlálás adatai szerint ez az arány 18,86%-ra süllyedt! Emellett senki nem állhat tovább közömbösen, írta dr. Újvári Ferenc, hanem minden Kárpát-medencei állampolgár kiáltsa világgá: tűz van, égünk, pusztulunk, ha nem tesszük meg a szükséges intézkedéseket. "Az elmúlt 81 év alatt hány magyar ajkú román állampolgárt mészároltak le Szárazajtán, Egeresen stb.? Hányan haltak meg az óromániai börtönökben ártatlanul, például Zsilaván? Hány magyart hoztak olyan helyzetbe szélsőséges-nacionalista polgártársaink, hogy elhagyják hazájukat, szülőföldjüket? Hányat kényszerítettek teljes asszimilációba? Hány magyart sodortak öngyilkosságba? Az eltávozottak lakóházaiba milyen létszámú állampolgárokat telepítettek be Óromániából a Kárpát-medencébe, azokat is kényszerítve elhagyni saját otthonaikat és szülőföldjüket?" A cikkíró emlékeztetett az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Határozatra. /Dr. Újvári Ferenc: "...E fiúkért valaki felelős..." = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./

2002. július 27.

Románia két világháború közötti, 800 ezres zsidó közösségének több mint a fele vált a holokauszt áldozatává. Ezek közül több mint 150 ezret a magyar hatóságok deportáltak Észak-Erdélyből, mintegy 270 ezren pedig óromániai, főképp moldvai és bukovinai pogromokban, illetve a román hadsereg felügyelete alatt álló besszarábiai és dnyeszterentúli haláltáborokban pusztultak el. A túlélőket Bukarest a kommunista érában jelentős devizaösszegekért adta el Izraelnek. Ma Romániában körülbelül tízezer zsidó nemzetiségű személy él, s ezek zöme idős ember. A román zsidóság holokausztjáról néhány történészen kívül az országban jóformán senki nem beszélt. Ennek fő oka a hagyományos román történelmi misztifikáció. Az Egyesült Államokban tett látogatásaik során, mind Mircea Geoana külügyminiszter, mind pedig Adrian Nastase kormányfő és Ion Iliescu államelnök számára amerikai tárgyalópartnereik egyértelművé tették, hogy Románia mindaddig nem lehet a NATO tagja, amíg az országban Ion Antonescu marsallnak szobrokat állítanak, a meglévőket el nem távolítják, a fasiszta diktátor kultuszának, illetve a legionárius és újfasiszta mozgalmak újbóli térnyerésének gátat nem állítanak. Egyértelművé tették a román vezetés számára azt is, hogy el kell ismernie: a negyvenes években Romániában zsidóüldözés folyt, amely több százezer áldozatot követelt. Adrian Nastase még Washingtonban megígérte: a felvetett kérdéseket Románia a legrövidebb időn belül orvosolja. Nastase azután beszédében felsorolta a román hatóságok aktív részvételével 1941-ben lezajlott bukaresti, jászvásári, besszarábiai és bukovinai pogromokat, amelyeknek mintegy tizenötezer zsidó esett áldozatául, emlékeztetett a későbbi gettósításokra és a Dnyeszteren túlra történő tömeges deportálásokra. - A jövőt nem lehet hamisításokra és mítoszokra építeni - szögezte le a miniszterelnök. Radu Ioanid történész, a washingtoni Holokauszt Múzeum Romániából elszármazott igazgatója kifejtette: Antonescu nem felelős az észak-erdélyi zsidóság Auschwitzba történt deportálásáért, azért a korabeli magyar és német megszálló hatóságokat terheli a felelősség. Ám a marsall és kormánya legkevesebb 250 ezer zsidó kiirtásáért felelős, akik között nem csupán román, de besszarábiai, bukovinai és dnyeszterentúli ukrán zsidók is voltak. Ezekhez pedig hozzáadódik a Regátban rendezett pogromok során elpusztított mintegy 15-20 ezer zsidó áldozat. A Nastase-kormány március 20-án sürgősségi kormányrendelettel rendezte a romániai zsidóság közösségi vagyonának tulajdonjogát. A jogszabály valamennyi templom, imaház, temető, rituális fürdő és vágóhíd egyetlen tulajdonosává a romániai zsidó hitközségeket tette. A másik sürgősségi kormányrendeletben megtiltották, hogy a háborús bűnösöknek Romániában szobrot emeljenek, róluk utcákat, tereket, parkokat vagy pedig szervezeteket nevezzenek el. Az utóbbi rendelkezés megszegőit hat hónaptól öt évig terjedő fegyházra ítélhetik. Az idegengyűlölő, antiszemita és újfasiszta szervezetek azonnal tiltakoztak. Elsőként a két világháború között létrehozott Romániai Legionárius Mozgalom, amely 1990 után újra aktivizálódott. Serban Suru, a mozgalom elnöke szerint a kormányrendelet sérti Románia alkotmányát, az emberi jogokat, a rendőrállam visszaállítását jelenti. Corneliu Vadim Tudor nyíltan antiszemita Nagy-Románia Pártja (NRP) is tiltakozott. Tudor közölte: Romániának nincs szüksége a NATO-ra. - Fel kell ajánlanunk Putyinnak, hogy cserében Besszarábiáért, Románia végképp lemond a NATO-csatlakozásról - mondta Tudor. A felháborodás miatt Nastasénak engedett. Leszögezte, hogy "a holokauszttal kapcsolatos viták nem vezethetnek a román nép bűnbakká történő kikiáltásához, csakis a korabeli kormány viseli mindenért a felelősséget". A miniszterelnök hozzátette: az ország érdekeinek megfelelően hoztak olyan intézkedéseket, amelyek "mindenütt elfogadott értékekhez igazodnak". Theodorescu miniszter is retirált: Ion Antonescu a történelem tragikus hőse volt, aki háborús bűnöket követett el, s megfizetett értük - mondta Kolozsváron. A miniszter azt is kijelentette, hogy "Romániában nincs antiszemitizmus, csupán néhány antiszemita létezik". A holokauszttagadók sorába Mircea Ionescu-Quintus és Norica Nicolai liberális szenátorok is beálltak. Quintus "a Moldvában évtizedekkel ezelőtt történteket" a valósággal ellentétben álló kitalációknak minősítette. Ion Iliescu államfő a NATO-tagjelölt országok március 25-26-i bukaresti tanácskozásával párhuzamosan a jelölt államokban működő zsidó szervezetek is találkoztak. Hozzájuk intézett üzenetében Iliescu leszögezte: "Antonescu marsall háborús bűnös, következésképpen minden személyére irányuló kultusz, indoklástól függetlenül, a demokratikus értékek iránt elkötelezett nemzetközi közösség ellen való". Ion Antonescunak minimum nyolc szobrot állítottak a Regátban: Bukarestben (a Munka téren), Jilaván (a börtön előtti téren), illetve Slobozia, Calarasi, Piatra Neamt (Karácsonykő), Tirgoviste, Bacau (Bákó) és Iasi (Jászvásár) vidéki városokban. A kilencediket Erdélyben emelték, Nagysármáson, s azt népes ortodox papküldöttség jelenlétében maga Andrei gyulafehérvári ortodox püspök szentelte fel. A rendeletek értelmében mindezeket el kell távolítani. Elsőként a Karácsonykő városában előtt álló Antonescu-szobrot távolították el. A kormány azt ígérte, a többi szobor elmozdítása rövid időn belül megtörténik, de a helyi vezetők ennek keményen ellenálltak. A jászvásári szobrot a helyi hatóságok nagy nehezen, titokban távolították el. Az 1997-ben felállított nagysármási szobrot ötven méterrel az eredeti talapzat mögé, a sebtében múzeummá avanzsált helyi ortodox fatemplom tornácára költöztették, a bákói pedig a helyi katonaiskolában állt kezdettől fogva, s a hatóságok szerint az nem számít nyilvános helynek. A bukaresti szobor viszont az ortodox egyház területén áll, azt a művelődési minisztérium és a pátriárka hivatalának jóváhagyásával emelték, a pap nem engedte meg, hogy ahhoz hozzányúljanak. Mindezek után Gheorghe Buzatu NRP-képviselő bejelentette: Jászvásáron, Pitestien és Marosvásárhelyen három további Antonescu-szobor felállítását tervezi a marsall nevét viselő liga. - Nagyon sok városban, így például Kolozsváron, Nagyváradon és Marosvásárhelyen a szóban forgó utcák még mindig a marsall nevét viselik. Kivételnek számít Adrian Severin volt román külügyminiszternek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlése elnökének állásfoglalása, aki elítélte a történteket. Ápr. 27. és máj. 18. között, a FLAS (Frontul de Lupta Anti-Semita - Antiszemita Harci Front) nevében cselekvő ismeretlen tettesek meggyalázták az észak-moldvai Falticeni zsinagógáját, antiszemita jelszavakat írtak annak falára, s elloptak egy Tóra-tekercset. Júl. 2-ára virradóan szintén ismeretlenek betörtek a Dorna Vatra-i zsinagógába, szétszórták az imakönyveket és az egész templomot felforgatták. A szenátus megszavazta a zsidó közösségi vagyonnak a hitközségek tulajdonába visszajuttattását, de az utcanevek megváltoztatása és a megmaradt Antonescu-szobrok eltávolítása nem történt meg. Grigore Zanc kormánypárti szenátor, a szenátus művelődési bizottságának a tagja kijelentette: "Romániát nem lehet olyan országnak tekinteni, amelyben holokauszt történt, vagy amely részt vállalt a holokausztban". A kormány rájöhetett arra, hogy cselekedeteihez a közvéleménynek elegendő magyarázatot nem nyújtott, a nyugati partnereket pedig még ennél is kevésbé sikerült meggyőznie szándékainak őszinteségéről és komolyságáról. Ezért Razvan Theodorescu művelődési miniszter május végén a kormány nevében azt kérte a Román Akadémiától, hogy mielőbb szervezzen a holokauszttal és a 31/2002. számú rendelettel foglalkozó konferenciát, amelyre a hazaiak mellett külföldön élő történészeket is hívjon meg. Jún. 28-án került sor, ugyanazon a napon, amikor Bukarestben megkapták az Egyesült Államok Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottsága (Helsinki Bizottság) nyolc tagja Adrian Nastase kormányfőhöz intézett levelében leszögezte: az a tény, hogy egyes utcák még mindig Ion Antonescu nevét viselik, ellentétes a Nastase márciusi beszédében megfogalmazottakkal, amelynek értelmében Románia megváltoztatja "a fasizmussal és a szélsőségekkel kapcsolatos addigi kétértelmű magatartását". Ezek után a bukaresti Victoria Kormánypalotában létrehozták Románia korábbi miniszterelnökeinek arcképcsarnokát, s ott a Ion Antonescu arcképe is helyet kapott. /Tibori Szabó Zoltán: Románia és a holokauszt Huncutkodó szembenézés a múlttal. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./

2002. október 24.

Lőrincz Károly /sz. Torja, 1928. dec. 12./ részt vett az 1956-os háromszéki eseményekben, az ún. Szoboszlay-per egyik elítéltje. Huszonöt év kényszermunkára ítélték, közel hét évet töltött börtönben, tbc-s betegként, 1964-ben szabadult. Jelenleg Vargyason él. Szoboszlay Aladár aradi plébános elhatározta a romániai magyarságot is képviselő politikai formáció, a Keresztény Munkapárt létrehozását. Szoboszlay Torján meglátogatta Ábrahám Árpád plébánost, itt találkozott Lőrincz Károllyal is. 1957-ben, az ún. Szoboszlay-perben 56 személyt tartóztattak le, köztük Lőrincz Károlyt. A vád: fegyveres felkelés, területi kérdések megoldására irányuló összeesküvés. A Szoboszlay-per 56 vádlottja közül tizenegyet halálra ítélnek, 1958-ban tízet közülük kivégeznek. Temesváron Gajdó Tibor temesi hadbíró, Lőrincz egykori iskolatársa kimondta a súlyos ítéletet a perben. Lőrincz Károly megjárta a börtönöket: Temesvár, Arad, Zsilava, Galac, Botosani, Szamosújvár. Galacon két évet töltött, szörnyű körülmények között. Sétálni tíznaponként vagy kéthetenként vittek ki őket. A kosz miatt állandósult a fertőzéses gyomormenés, sokan meghaltak. A galaci börtönt nyugati nyomásra számolták fel. Botosani-ban harminchatukat zsúfoltak be egy 6 X 6-os cellába. Nyáron iszonyú meleg volt, az egyetlen ablaknyíláson is zsalu volt, az emberi pára lecsapódott a cementen, rossz rongyainkkal merték a vizet a padlóról, tele voltak kiütésekkel, a bőrük felsebzett. Forró ételt kaptak, amit gyorsan el kellett fogyasztani, hogy az edényekből mások is ehessenek. Lőrincz Károly visszaemlékezéseket ír, feljegyzéseket gyűjt, kutat, emléket állít, megemlékezéseken vesz részt, gyűjti az 1956-tal kapcsolatos anyagot. Elégedettséggel tölti el az, hogy sikerült kopjafát állítani a kézdivásárhelyi református temetőben, emlékművet a kivégzetteknek Budapesten, a 301-es parcellában. /Kocsis Cecília: Emberközelben Lőrincz Sándor Károly, volt politikai fogoly. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 24./

2002. december 13.

Dec. 7-én Szatmárnémetiben, a székesegyházban megemlékező szentmise volt dr. Scheffler János püspök vértanú halálának 50. évfordulója alkalmából. Scheffler püspököt /sz. Kálmánd, 1887. okt. 29./ a kommunista hatóságok 1950 májusában szállították kényszerlakhelyre Kőrösbányára, mert visszautasította, hogy vezetője legyen a román hatóságok által ösztönzött, Rómától független "hazafias" katolikus egyháznak. majd 1952 márciusában a zsilavai börtönbe zárták, ahol 1952. dec. 6-án meghalt. A Szatmári Egyházmegye a kommunista diktatúra végén, 1990-ben indította el a boldoggáavatási eljárást, amely Rómában már végső fázisához érkezett. Huszonöt tanút hallgattak meg, összegyűjtötték a vértanú püspök életére és tevékenységére vonatkozó adatokat. A mintegy 500 oldalas dokumentumot - amely a jelölt életéről valló tanúk nyilatkozatai mellett dr. Scheffler János kritikai életrajzát, nyomtatásban megjelent műveinek listáját is tartalmazza - 1996-ban adták át a Vatikán Szenttéavatási Kongregációjának - egyidőben a Márton Áron püspök boldoggá avatását kezdeményező előzetes vizsgálati anyagokkal. A dokumentumokat Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Reizer Pál szatmárnémeti püspök, Tempfli József nagyváradi püspök, valamint Szőke János páter, a két ügy posztulátora adta át a vatikáni illetékeseknek. /Scheffler püspök emlékére. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 13./

1998. október 4.

A kommunista diktatúra erdélyi mártírjaira emlékeztek okt. 4-én Nagyenyeden, a római katolikus templomban. Tempfli József nagyváradi megyéspüspök celebrálta a szentmisét, majd a plébánia udvarán felavatták az emlékművet. A leleplezést Mihai Horatiu Josan nagyenyedi polgármester végezte, Tempfli József felszentelte az emlékoszlopot, beszédet mondott Bustya Dezső református püspöki elnök, dr. Péter Miklós református egyetemi teológiai tanár, Kacsó Tibor, az Erdélyi 56 Bajtársi Társaság elnöke, Tófalvi Zoltán, a diktatúra mártírjainak felkutatója és Sándor Botond enyedi unitárius lelkész. Az emlékművet Vencel Árpád kolozsvári szobrászművész tervezte. Csupán néhány erdélyi mártír nevét jegyezték föl és az íratlanul hagyott két márványtábla jelzi, hogy még sok táblára lenne szükség valamennyi mártír nevének megörökítéséhez. Az emlékmű felirata: "In memoriam martyrium qui tempore dictaturae communistae mortui sunt - A kommunista diktatúra áldozatainak emlékére és az egyházmegye vértanú papjainak tiszteletére: Boga Alajos, 1954. szeptember 14. - ordinárius, Máramarossziget; Pálffy János, 1958, Marosvásárhely; dr. Marcalik Győző püspök, 1952, Zsilava; Sándor Imre - ordinárius, 1952, Ramnicu Sarat, fagyhalál; Szán István piarista tanár, elhurcolták; Gajdátsy Béla gyulafehérvári teológiai rektor, 1952, Nagyenyed; dr. Boros Fortunát; Bokor Sándor, 1972. június 13., a Dunából halászták ki; Fekete János, 1952, Targu Jiu, Ambrus György, 1960, brailai mocsarakban; Bardocz Mózes, 1945, földvári haláltábor, dr. Bogdánffy Szilárd nagyváradi püspök, 1953, Nagyenyed; dr. Schilling János ispán, 1948, Nagyenyed; dr. Szász Pál jogász, 1954, Ocnele Mari, éhhalál; Orbán Károly. Fogságba vetettek 11 evangélikus, 11 unitárius, 57 református, 182 római katolikus lelkipásztort és több tízezer "igaz ember!"... "Boldogok, akiket az igazságért üldöznek." /Mt. 5,10./" /Győrfi Dénes: Mártírok emlékezete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-63




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998