udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 9 találat lapozás: 1-9
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2000. október 27.

Romániában 1990 óta csökken a lakosság lélekszáma. 1990-ben és 1991-ben a születések száma még nagyobb volt, mint a halálozásoké, de a kitelepedési hullám következtében már ekkor csökkent a lakosságszám. 1992-től a halálozások száma is meghaladta a születések számát. A folyamatok eredményeképpen 2000. január elsején, becsült adatok szerint az országnak 22.445.500 lakosa volt, ez 345.500-al kevesebb, mint amit az 1992-es népszámlálás mutatott. Ez az ország lakosságának 1,6 %-os fogyását jelenti. A legnagyobb a román népesség csökkenése: 240.300 fő. A magyarok száma 97.300-zal, a németeké 34.500- zal csökkent; a romáké 25.100-zal nőtt (becsült adatok szerint). A teljes nemzetiségszámhoz viszonyítva, százalékban kifejezve, míg a románok esetében ez 1,2 %, a magyaroknál ez 6 %. Gagyi József a jelenlegi helyzetet a Kászoni-medence bemutatásával érzékeltette. Öt településről van szó /Kászonaltíz, Kászonfeltíz, Kászonimpér, Kászonjakabfalva, Kászonújfalu/. A huszadik század közepétől egyre csökkent a születések száma is. 1956-1966 között 11,92 %-kal, 1966-1977 között (19,10 %-kal, 1977-1992 között 16,20 %-kal, majd 1992-1998 között 0,96%-kal csökkent a község lakossága; 1996-ban 3120 lélek élt az öt településen. Sok fiatal is elment a Kászonokból a kilencvenes években: Magyarországra, de Svájcba, Franciaországba is. A község testvérkapcsolatai, más településekhez viszonyítva, jól működtek, és láthatóan hasznára vannak a közösségnek. Saját telefonközpontot vásárolt a község, svájci támogatással. Kászonaltízen a katolikus egyház működteti a kultúrházat. Szociális problémákat kezelő civil szervezet működik szintén Kászonaltízen. Az öt települést magába foglaló kisrégiót alakítottak, ennek már saját menedzsere, költségvetése, számítógépe és adatbázisa, távlati tervei vannak. A Kászonokban most már megállt a népesség- és a képességcsökkenés. Gagyi végkövetkeztetése: ahhoz, hogy ne csökkenjen a népesség, a képesség-fenntartást kell megcélozni. A vita itt kezdődhet: ki végezze ezt, milyen eszközökkel, és milyen módszertannal. /Gagyi József: Népességcsökkenés - képességcsökkenés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27., folytatás: okt. 28./

2002. július 8.

Júl. 7-én, vasárnap került sor a Kászonokban a sokadalmi ünnepségre, amely régi hagyományokat elevenített fel. A kirakóvásár, a népi mesterségek mellett Kászonjakabfalva iskolája névadó ünnepségét tartották meg: az iskolát a kászonjakabfalvi származású Pataki József történészről nevezték el, az óvoda Kovács Irén szerzetes nővér nevét vette fel, aki a falu szülöttjeként került később Amerikába. /Kászoni sokadalom. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 8./

2002. július 21.

Kászonjakabfalván júl. 7-i vasárnap az iskola Pataki József (1908-1993) történészprofesszor, akadémikus nevét vette fel, aki ebben a faluban született. A kászonjakabfalvi óvoda névadója teljesen ismeretlen. Kovács Irén (1919-1987) szintén e faluból indult el. A bécsi döntés után Budapestre ment, ahol szociális testvérként dolgozott. Később Amerikába ment. Sokáig Buffalóban tanult, majd szociológiából doktorátust szerezve különböző egyetemeken tanított. Kilenc nyelven beszélt. A későbbiekben az ENSZ, illetve az UNESCO keretén belül látott el felelősségteljes feladatokat rendje megbízásából. Élete utolsó éveiben Puerto Ricó-ban dolgozott. 1987 tavaszán hunyt el a szigeten, Ponce városában, sírja is ott van. A Puerto Rico-i Szent János Egyetem könyvtára az ő nevét viseli. Élete utolsó két évtizedében csak néhány alkalommal járt szülőföldjén, de mindig igyekezettel segítette az itthoni szegény családokat, gyermekeket, plébániákat. Az avatóünnepségen Kovács Irén életéről Balázs György újtusnádi esperes, a nővér jó ismerője beszélt. /Sztojka Tamás, Nagykászon: Névadó ünnepség a kászoni sokadalmi napokon. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 21./

2002. november 7.

Orbán Menyhért plébános 19 éve szolgálja Kászonaltíz községet, jó szervezőkészségével, a falu javán munkálkodik. Beállt az Agrocaritas-mozgalomba. Megalakították a gépkört, fiatalokat küldött nyugati gyakorlatra. A gépkörön keresztül mezőgazdasági gépeket hoz be nyugatról. A medence lakossága az öt faluban /Kászonaltíz, Kászonfeltíz, Kászonimpér, Kászonjakabfalva és Kászonújfalu/ a kivándorlás miatt 3000 körül van. Hiányzik a középkorosztály. A születésnek csaknem kétszerese az elhalálozás. A nyolcosztályos általános iskolába 150 gyermek jár, a felső tagozaton ide járnak a jakabfalviak is. Hét éve működik a cigányiskola, ahol 60 gyermek van. A plébános a hívek segítségével korszerűsítette a kultúrotthont. /Gál Éva Emese: Hogy az egyház segítsen az embereken. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./

2005. november 25.

Illésfalvi Péter hadtörténész és főmuzeológus neve nem ismeretlen a Székely Hírmondó olvasói előtt, hiszen a hetilap 2004-ben sorozatban közölte a kézdivásárhelyi 24-es határvadász-zászlóalj történetéről szóló kutatásainak eredményeit. A HM Hadtörténeti Intézet Múzeumának munkatársa, valamint két kollégája – Szabó Péter hadtörténész és Számvéber Norbert levéltárvezető – az Erdély a hadak útján 1940-1944 című közös kötetüket bemutatták Sepsiszentgyörgyön. Illésfalvi Péter elmondta, hogy az elmúlt 10-15 esztendő alatt Erdély mindenféle szempontból felértékelődött. Sok kiadvány látott napvilágot, ami Erdéllyel foglalkozik. Egyvalami azonban mégiscsak hiányzott, az 1940-44 közti időszak bemutatása, hadtörténészi szemmel. A kötet három fő részben dolgozta fel ezt az időszakot. Az 1940-es erdélyi bevonulást, a magyar királyi honvédség berendezkedését a visszakapott területen, végül bemutatták az 1944 augusztusa végétől október 25-ig zajló harcokat. Mindezt tárgyilagosan, a források átolvasásával. A háromszéki emberek segítsége nélkül el sem készülhetett volna ez a könyv, hiszen a levéltári forrásokon túlmenően lényeges szerepet kapott az „oral history”, a visszaemlékezések, az egykoron vezetett naplók, noteszek. Az emlékezők között van dr. Szőcs Dániel, Gotz József sepsiszentgyörgyi hadapród vagy a kézdivásárhelyi dr. Laczkó László zászlós, aki mindvégig a csapattestével maradt, s hősi halált halt Tokaj mellett. Nem minden kutatási eredmény került bele a könyvbe. Szükségesnek tartják a könyv tudományos igénnyel megírt változatát is. Ugyanakkor Illésfalvi szeretné feldolgozni a székelyföldi határvadász-zászlóaljak történetét. A kötetben megtalálható Mező Ferenc tartalékos zászlósnak a kászonjakabfalvi harcokban tanúsított hősi helytállásáról szóló beszámoló is. A géppuskás-szakasz parancsnoka, miután tűzgépei harcképtelenné váltak, maga feküdt a még egyetlen üzemképes géppuska mögé. Már több sebből vérzett, de még mindig sikeresen verte vissza az újra és újra rohamozó szovjet gyalogságot. Közelharcban esett el, de sebesült, halott bajtársait esküjéhez ragaszkodva nem hagyta el. Holtteste az ellenség kezére került, éjszaka tiszti legénye „kilopta” onna, s szekéren Kézdivásárhelyre szállította, ahol a Laczkó-kriptában eltemették. Dimény Árpád: Hiánypótló könyv Erdélyről. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), nov. 25./

2007. február 19.

Balázs György plébános nyugdíjasként évek óta jelen van Kászonjakabfalva életében. A korábbi években Jakabfalvának állandó papja nem volt. Most papja, tanítója és óvónője is van a falunak. A valamikori vitális település lakossága megcsappant, háromszáz lélek lakja, jóllehet a múlt század elején legalább 1300-an voltak. A jakabfalviak szétszóródtak, megtelepedtek a nagyvárosokban. Híres emberek még kerültek ki innen, mindenekelőtt dr. Pataki József történész, akinek a helyi iskola vette fel a nevét és dr. Kovács Irén Gabriella, akinek neve a helyi óvoda bejáratánál olvasható. Gabriella testvérről ma is kevesen tudnak. 1919-ben született a faluban. A család Trianon után Bukarestben keresett megélhetést. Akkor jutottak el a román fővárosba a Prohászka Ottokár alapította Missziós Társulatból kivált Szociális Testvérek, akiknek fő céljuk volt, hogy a világ minden részére eljutva Krisztus szellemében segítsenek az embereken karitatív, szociális, vallás-erkölcsi és kulturális munkájukkal. Kovács Irén csatlakozott hozzájuk, kikerült Belgiumba, majd a rendtagokkal Buffalóban telepedett meg. A Gabriella nevet a Szociális Testvérek rendjében kapta. 1969-ben doktorált, és ugyanabban az évben sikerült hazalátogatnia szülőfalujába. Később az UNESCO keretében tartott előadásokat, majd folytatja tevékenységét a Puerto Ricó-i Szent János Egyetemen. Ott hunyt 1987-ben. Nagy tudású, kilenc nyelvet beszélő, szerény nő volt, aki mindig áldozatot hozott embertársaiért. Szülőfalujához nagyon ragaszkodott, segítette falusfeleit. /Ferencz Imre: Jakabfalvi hangulatok. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 19./

2008. június 29.

Tizenöt éve rendezik meg a falunapokat a Kászoni-medencében, az öt faluból álló területen. Kászon község három faluja: Altíz, Feltíz és Impér egybeépültek, Újfalu és Jakabfalva kisebb távolságra (öt, illetve három kilométerre) fekszik a községközponttól. Június 21–22-én tartották meg a falunapokat, amelyek keretében az immár nyugalmazott plébános, Fábián Dénes könyveit bemutatták. Fábián Dénes irodalmi vénával megáldott, író pap: Öregekről öregeknek szóló sorozata közkedvelt, a Tusnádon szerkesztett és Csík környékén terjesztett lelkiségi lap, a Krisztus Világossága hasábjain adták közre. Kászon völgye keresztjei /Verbum Kiadó, Kolozsvár/ címen kiadott könyve a környék történetének e speciális szeletét dolgozta fel. /Gál György Attila: Ünnepség a Kászonokban. = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 29./

2008. december 20.

Száz éve született Pataki József történész /Kászonjakabfalva, 1908. dec. 6. – Kolozsvár, 1993. szept. 17./. Kolozsváron az I. Ferdinánd Tudományegyetemen, egyetemes és román történelem, valamint román nyelv szakos diplomát szerzett (1930). 1930–1935 között a kolozsvári római katolikus főgimnázium, másként Piarista Gimnázium, majd (1935–1941) a marosvásárhelyi római katolikus tanítóképző és gimnázium tanára volt. 1941 őszén Csíkszeredában a Római Katolikus Főgimnázium igazgatója lett. 1944-ben behívták katonának. Négyévi hadifogság után, 1948 végén Kolozsvárra tért haza. 1955-től a Bolyai Tudományegyetemen a középkori egyetemes történelem előadója volt, magyar előadói funkcióját 1959-et követően is megtartotta, egészen az 1974-ben történt nyugdíjba vonulásáig tanított. 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta. Doktori értekezését, az Anjou királyaink és a két román vajdaság címmel 1944-ben védte meg. Az 1950-es években a fiatal Demény Lajossal feltárták az 1437-es erdélyi parasztfelkelés valódi okait és lefolyását. A Kelemen Lajos Emlékkönyv (1957) hozta A magyar és a román tudományos kapcsolatok történetéhez című tanulmányát. Úttörő értékük van az Erdély gazdasági életét, fejlődését tárgyaló műveinek. A csíki vashámorról írt könyvét, János Pál előszavával, 1971-ben a csíkszeredai múzeum adta ki. A székely katonatársadalmat mutatta be Imreh István és Pataki József: A székely falu gazdasági-társadalmi szerkezete a XVI. század végén és a XVII. század elején. Dolgozatukat a Székely felkelés 1595–1596 (1979) című kötetben adták közre. Pataki összegyűjtötte a kincses város XVII. századi tollforgatóinak a feljegyzéseit. A kötet a cenzúra miatt azonban csak 1990-ben jelenhetett meg /Kolozsvári emlékírók/. Pataki Józsefnek Demény Lajossal nagy vállalkozása a Székely Oklevéltár új sorozatának az elindítása. Az új sorozat első három kötete Udvarhelyszéknek a XVI. század második feléből megőrzött törvénykezési jegyzőkönyveit, ún. protokollumait tartalmazza. A harmadik kötet kiadását Pataki József már nem érhette meg (a kötetek kiadásának éve: 1983, 1987, 1994). A kászonszéki krónika (1992) Imreh István professzorral közös munkája. /Szőcs János: Pataki József, a történetíró. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 20./

2009. március 8.

Február 24-én Nagykászonban bemutatták András Ignác iskolaigazgató legújabb helytörténeti munkáját, a rendhagyó útikönyvek sorozat második kötetét. A kötetek a kolozsvári Verbum Kiadó gondozásában jelentek meg. Első kötete, A templom közelében, még a sírban is, a kászonjakabfalvi katolikus templom építésének kétszázadik évfordulójára készült, és 2008 októberében mutatták be. A most bemutatott könyv A halálkapu mögött. A legfiatalabb kászoni falu, Kászonaltíz rendhagyó útikönyve címet viseli. A halálkapu a kászonaltízi temető déli bejárata. Ezen a kapun vitték örök nyughelyükre az elhunyt római katolikus híveket. /Vass Csongor: A halálkapu mögött. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 8./


lapozás: 1-9




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998