udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 5 találat lapozás: 1-5
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1994. április folyamán

Brádon a református gyülekezet 131 fős, Kőrösbányán már nincs gyülekezet, a templom romos állapotban van. Kristyoron 1983-ban tartották az utolsó istentiszteletet. /Juhász Endre: Juhaimnak maradékát összegyűjtöm. = Hunyadvármegye /Déva/, ápr. - Közéleti lap - I. évf. 2. sz., felelős szerkesztő: Barra Réka/

2001. július 5.

Június 24-én harangavató ünnepséget tartottak Déván, a Melite Református Gyülekezeti Ház udvarán. Az épületre felszerelt harang örökség: a dévai hívek attól a kristyori gyülekezettől örökölték, amelynek ma már csak két tagja él. Templomát kikezdte az idő, jövőjét elpusztította a reményvesztettség. /Csatlós Erzsébet Zsófia, Déva: Harangavató ünnepély Déván. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./

2004. február 11.

Lovász János református lelkész, a gyarapodó dévai, illetve a kihalóban lévő brádi és kristyori gyülekezetek lelkipásztora. Déván az 1316 lelket számláló gyülekezet a nagyszámú temetés ellenére még gyarapodik. Idén szoboravatásra készül a dévai gyülekezet, az 1529–1579 között élt Tordai Sándor András, első dévai református lelkész és harmadik erdélyi református püspök mellszobra már ott áll leleplezetlenül a templom előtt. Március közepén tervezik a szobor leleplezését. Déván a templom javítását is elvégezték. A brádi, illetve a kristyori református templom rossz állapotban van. A brádi templom javítására kétszer is pályáztak az Illyés Közalapítvány szórvány-szaktestületéhez, de kerethiány miatt elutasították őket. A teljesen tönkrement kristyori templomból áthozták a padokat, az úrasztalát, s a brádi paplak egyik szobájába állították be. Már alig vannak Brádon reformátusok, 13-14-en járnak templomba az ötvenlelkes gyülekezetből. Az itt élők ragaszkodnak a templomukhoz, ez az utolsó bástya, ahol még magyarul beszélhetnek, imádkozhatnak. /Gáspár-Barra Réka: Őrizni kell a múltat! De kinek? = Nyugati Jelen (Arad), febr. 11./

2006. június 8.

Hunyad megyében Kristyor Csertés és a Sztrázsa településeken gyertyával fognak világítani, mire Románia elnyeri az áhított EU-tagságot. Az említett települések külön hálózaton, de a bányavállalatokon keresztül kapják az áramot. A bányák tervezett bezárása az energiaszolgáltatás megszűnését is jelenti. Az olasz ENEL kezébe került áramszolgáltató leszögezte: esze ágában sincs kiterjeszteni hálózatát Kristyorra, Csertésre és a Sztrázsára. Ez túl költséges lenne. /Chirmiciu András: Megszűnésével is keresztbe tesz a bányászat. Villanyáram nélkül az EU-ba? = Nyugati Jelen (Arad), jún. 8./

2008. július 14.

Hunyad megyében szinte egy kézen megszámlálható a még létező történelmi emlékművek száma. Még másfél évtizede sincs annak, hogy máig ismeretlen tettesek összetörték és széthordták a zajkányi buzogányos emlékművet. A Hunyadi János törökök feletti győzelmére emlékeztető buzogányt 1896. szeptember 6-án állíttatta Hunyad megye közössége a vaskapui csata emlékére. Talapzatán a következő felirat állt: „Hunyadi János tizenötezer vitézével az 1442-iki szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatta ez oszlopot Hunyadvármegye közönsége a honfoglalás ezredik évében. ” Az 1992 júniusában széttört emlékmű rongálóit valószínűleg a felirat utóbbi mondata késztette a durva cselekedetre. Akkoriban a Vatra Romaneascát gyanúsította a közvélemény, hogy ők állnának a dolog mögött – emlékezik vissza Schreiber István, Hunyad megyei EMKE-elnök, aki kétségbeesetten követte nyomon az ügy minden mozzanatát. A tettes mai napig nem került elő. Azt sem sikerült kiderítenie a rendőrségnek, hogy az első rongálást követően a rendőrőrs udvarába szállított emlékmű-maradványokat ki lopta el. Ma már csupán a hajdani talapzathoz vezető kőlépcső emlékeztet Hunyadi buzogányára. Visszaállítását többen is ígérték – politikusok és civilek. Azonban semmi nem történt. Vaskapui társánál jóval korábban esett a román túlbuzgóság áldozatául a vulkáni hágó alatt, a város akkori főterén szintén 1896-ban felállított buzogány. Ezt már 1918-ban lerombolták, de a szájhagyomány szerint egy magyar grófnőnek és magának az angol királynőnek a közbenjárására 1937-ben újraállították, román nyelvű, módosított felirattal. Az emlékmű zavarónak tűnt a Ceausescu 1986-os Zsil-völgyi látogatását szervezőknek, akik egyszerűen szétverették az emlékművet. Hasonlóan elrománosodva, de legalább megmaradt a szintén törökveréshez kötődő kenyérmezei csata emléke. Igaz, az eredeti, még Báthory által építtetett kápolnát már a 18. században lerombolták, helyén azonban 1818-ban Nagy Sándor szászvárosi lelkész emelt három öl magas emlékoszlopot. Ez csupán az 1848-as forradalomig maradt talpon. Az 1479-es csatában elhunyt 30 ezer török és 8 ezer keresztény sírhantját azonban Bencenc község (ma Aurel Vlaicu) területén az 1900-as évek elején br. Orbán Antal bekerítette és újra kápolnaszerű épületet emelt rá Kinizsit és Báthory dicsőítő felirattal. Ezt Trianon után rombolták szét, majd az ötvenes években a szomszédos Alkenyéren (ma Sibot) újabb emléket emeltek, ezúttal a „román hős, Paul Chinezu emlékére”. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemét őrző emlékművek közül a legszerencsésebb a dicsőséges piski csatára emlékeztető obeliszk, melynek eredetijét ugyan összetörték a birodalomváltás nyomán, ma azonban, ha nem is a hajdani helyén, de új oszlop áll helyette – mondta Schreiber István EMKE-elnök. Az 1995-ben a helybeli római katolikus egyházközség, az EMKE és az RMDSZ összefogásával újraállított obeliszk amúgy az egyetlen olyan Hunyad megyei emlékmű, amit 1989 után állítottak helyre. Talán ide sorolhatnánk még gróf Kun Kocsárd és Kuún Géza mellszobrait, melyek szintén eredeti helyüktől eltérően, de mégiscsak látható helyen állnak. Az obeliszket erős vasráccsal kerítették körül, de a rongálóknak szétverték azt. Megmaradt darabjait kiegészítve, 1995-ben állították fel újra a piski római katolikus templom kertjében, ahol azóta is fő helyszínt biztosít a március 15-i ünnepségeknek. Ugyanezen alkalmakkor koszorúzzák meg a Hunyad megyében eltemetett hajdani honvédtisztek sírját. Azaz közülük kettőt, melyek a dévai református és római katolikus temetőben vannak. A két marosillyei síron csupán halottak napján gyúl ki egy-egy gyertya. Az 1848–49-es szabadságharchoz kötődő tragikus Hunyad megyei eseményeket ma már egyetlen sírkereszt sem jelzi. Az Avram Iancu nevével fémjelzett mócvidéki lázadás során ugyanis a felbőszített román lakosság végigdúlta a Maros bal partját, felégetve a magyar nemesi birtokokat, sok száz ártatlan családot gyilkolva le. Míg a szomszédos Fehér megyében több helyütt is emléket állítottak e szomorú eseménynek, Hunyad megyében már csak szóbeszéd szintjén él ezek emlékezete. Kőrösbánya bejáratánál volt egy emlékmű, a Brádi család 19 tagjának legyilkolására emlékeztetve. Ma már nyomára sem bukkanhatunk – mondja Schreiber István. Éppen a Brádiak által nevelt Avram Iancu emberei gyilkolták le a családot. A Brádiak viszont már korábban, a Horea, Closca és Crisan-féle 1784-es parasztlázadást is megszenvedték, amikor a megvadult nép szintén gyilkolni kezdett, pusztítva a közeli Kristyor és Brád magyar nemességét, hírmondó is alig menekülhetett a pusztulásból. November hónap folyamán felperzselték a Josikák branicskai kastélyát, Guraszáda, Marosillye, Zám, Marossolymos, Berekszó, Haró, Kéménd, Bánpatak, Gyertyámos, Arany, Rápolt, Bábolna, Folt, Algyógy, Homoród, Bokajalfalu nemesi udvarait, legyilkolva még a csecsemőket is, 101 nemesi családot irtva ki. Mindennek azonban még az emlékét is eltüntették. Akárcsak a mócok pusztítását, amely szintén Kőrösbányától egészen Algyógyig terjedt a megyében. Ez utóbbi településen 1906-ban gr. Kun Kocsárd kastélyának kútja mellett emlékművet állítottak a kútba gyilkolt algyógyi magyarság, köztük a lelkész és családja emlékére. A hajdani EMKE és a Magyar Királyi Földművelési Minisztérium által emelt gránitobeliszket azonban Trianon után azonnal szétverték. Trianonnak köszönhetően Hunyad megyében összesen két felirat őrzi e vidék magyar világháborús hőseinek emlékét. Egyik a dévai református temetőben 1995-ben felállított emlékoszlop felirata: „Az 1848–1849-es szabadságharc, az I. és II. világháború hőseinek és áldozatainak emlékére állította a református egyház 1995. márciusában. Az igaznak emlékezete áldott. ” Déván ez az obeliszk szolgál az utóbbi években a márciusi megemlékezések helyszínéül is. A világháborúkban elesettek emléke azonban elenyészett. Az egyetlen kimondottan háborús síremlék a római katolikus temetőben van, ahol borostyánnal benőtt kereszt hirdeti három nyelven: románul, magyarul és németül, hogy itt nyugszanak a II. világháborúban elesettek. A szinte földbe süllyedt sírlapon pedig még kibetűzhetők a hősök nevei... A feliratozás újravésése, vagy a szétvert emlékművek visszaállítása azonban egyelőre fel sem vetődik. /Gáspár-Barra Réka: Magyar honvédsírok. Emléküket is irtják. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 14./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998