udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 7 találat lapozás: 1-7
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1999. augusztus 24.

Idén is sikerült az IKE-tábor megszervezése Lelében: a 135 fiatal és 15 Kolozsváron és Sárospatakon tanuló teológus jól érezte magát. /IKE-tábor volt Lelében. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 24./

2001. március 14.

A Hadad községhez tartozó Lelében hollandok segítik a Lele Barátai Alapítvány gazdaságfejlesztési programját: húszezer német márkás, közepes lejáratú, kamatmentes kölcsönt folyósítottak a hozzájuk ilyen jellegű pályázatot benyújtott első tizennégy kisvállalkozónak. A közeljövőben már 5-10 ezer márkás, három-öt éves megtérülési időre nyújtott hiteleket kívánnak folyósítani a környék gazdáinak. Feltételeik: a pályázónak legyenek pontos elképzelései az anyagi befektetést igénylő tevékenységről, az általa készített számításokból pedig derüljön ki tervének életképes, jövedelmező volta. Ha minden terv szerint alakul, a kezdeményezés lassan átfogja az egész Tövishátat, a kiadott kölcsönök értéke pedig év végére eléri az egymillió német márkát. A későbbiekben Kolozsvár irányába akarnak terjeszkedni, majd egy holland-román együttműködési terv részeként átfogni az egész országot. A kért összegek kiutalása egy várakozási lista alapján történik: a visszatérített pénz azonnal tovább kerül a következő vállalkozóhoz. Nagy Sándor lelkész elmondta, hogy az aktív korosztály legnagyobb része városon keresi a boldogulást, vagy külföldön vállalt munkát. Amennyiben a szülőföldjükön létesített új munkahelyeket, vagy a saját földjén való vállalkozás lehetőségét kínáljuk fel számukra, hátha megáll a fiatalok elvándorlása. /Holland hitelek - lelei gazdálkodóknak. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 14./

2003. július 31.

Lelében járt az a küldöttség, amely a települést segítő hollandiai szervezet képviseletében látogatott el a tövisháti faluba. A szóban forgó szervezet több éve támogatja a vidéket a legkülönfélébb módokon, például úgy, hogy kedvezményes kölcsönt nyújt azoknak, akik a környéken kívánnak munkalehetőséget biztosító vállalkozásokat létrehozni. Két alapítványt is bejegyeztek Hollandiában: a hadadi szegénykonyhát és a lelei fóliasátrak fenntartását segítő SLB-t, illetve az említett hitelt biztosító RPD-t, amelyeknek 150-180 tagja van. A holland csoport vezetője, Otten Jan Willem, hogy jobban szót értsen az itteni emberekkel, megtanult magyarul. Minden áldott reggel azzal kezdi a napot, hogy az interneten elolvassa a Szatmári Friss Újság aznapi számát, hogy lássa, mi történik az általuk támogatott falvakban, Otten Jan Willem 1994 óta jár Lelébe, de máshol is vannak kapcsolatai, például Kolozsváron. A "Lele Barátai Alapítvány"-t azért csinálták, hogy segítsenek a szegényeken: nem csak Lelében, hanem az egész Hadad községben. A hadadi szegénykonyha költségeit ők fizetik. Lelében az egyház a hollandok támogatásával fóliasátrakat állított fel, ahol zöldséget termesztenek. A hollandok vállalkozókat, mezőgazdasággal foglalkozókat támogattak. Eddig körülbelül százhúsz személy volt részese ennek a lehetőségnek. A holland alapítvány tagjai semmiféle anyagi juttatást nem kapnak tevékenységükért. /Fodor István: Hollandok Lelében: Vannak negatív tapasztalatok, de több a pozitívum. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 31./

2003. július 31.

Lelében járt az a küldöttség, amely a települést segítő hollandiai szervezet képviseletében látogatott el a tövisháti faluba. A szóban forgó szervezet több éve támogatja a vidéket a legkülönfélébb módokon, például úgy, hogy kedvezményes kölcsönt nyújt azoknak, akik a környéken kívánnak munkalehetőséget biztosító vállalkozásokat létrehozni. Két alapítványt is bejegyeztek Hollandiában: a hadadi szegénykonyhát és a lelei fóliasátrak fenntartását segítő SLB-t, illetve az említett hitelt biztosító RPD-t, amelyeknek 150-180 tagja van. A holland csoport vezetője, Otten Jan Willem, hogy jobban szót értsen az itteni emberekkel, megtanult magyarul. Minden áldott reggel azzal kezdi a napot, hogy az interneten elolvassa a Szatmári Friss Újság aznapi számát, hogy lássa, mi történik az általuk támogatott falvakban, Otten Jan Willem 1994 óta jár Lelébe, de máshol is vannak kapcsolatai, például Kolozsváron. A "Lele Barátai Alapítvány"-t azért csinálták, hogy segítsenek a szegényeken: nem csak Lelében, hanem az egész Hadad községben. A hadadi szegénykonyha költségeit ők fizetik. Lelében az egyház a hollandok támogatásával fóliasátrakat állított fel, ahol zöldséget termesztenek. A hollandok vállalkozókat, mezőgazdasággal foglalkozókat támogattak. Eddig körülbelül százhúsz személy volt részese ennek a lehetőségnek. A holland alapítvány tagjai semmiféle anyagi juttatást nem kapnak tevékenységükért. /Fodor István: Hollandok Lelében: Vannak negatív tapasztalatok, de több a pozitívum. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 31./

2003. november 6.

Szatmár megyéből kb. 5000 német etnikumú román állampolgárt 1945 januárjában a volt Szovjetunióba deportáltak, ez már ismert történelmi eseménynek számít. Az ott elhunytak emlékére mostanáig az érintett szatmári települések szinte mindegyikében állítottak már emlékművet. Egészen más a helyzet egy másik tragikus deportálás áldozataival. Szatmár megyéből - akárcsak Észak-Erdély más részeiről - 1945 januárja előtt, 1944 novemberében is deportáltak embereket. Ezt a deportálást a román (és nem a szovjet!) közigazgatás képviselői hajtották végre. 1944 októberében Szatmár megye községeibe visszaérkezett azoknak a román csendőröknek a nagy része, akik 1940-ben, a bécsi döntés után hagyták el Észak-Erdélyt. Elsősorban ezek a csendőrök megyénkből több száz magyar, illetve sváb férfit gyűjtöttek össze Szatmár megyéből, és vittek a hírhedt földvári haláltáborba. Ezeknek a deportáltaknak a sorsa a történészek előtt is alig ismert. Az RMDSZ által 1995-ben megjelentetett Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról című kiadvány Szilágy és Szatmár vármegye című, nyúlfarknyi fejezete a következő mondattal kezdődik: "Észak-Erdély eddig nem említett megyéire szórványos adataink miatt nem térhetünk ki." Boros Ernő, az emlékező cikk írója sorra járta valamennyi olyan Szatmár megyei települést - Bere, Börvely, Csanálos, Csomaköz, Domahida, Érkőrös, Gencs, Kaplony, Kálmánd, Kismajtény, Lele, Nagymajtény, Krasznaszentmiklós, Mezőpetri, Mezőterem, Nagyszokond, Szaniszló, Tasnád, Túrterebes, Szatmárudvari -, ahonnan a román csendőrök embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből válogatott. A román csendőrök a katonaviselt férfiakat Csanálosra vitték. A Csanálosra érkezőkről kísérőiratot fogalmaztak, miszerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Ezt követően fegyveres kísérettel vitték őket Földvárra vagy Focsaniba. Útjuk során ennivalót legfeljebb csak jószívű civilektől kaptak. Ha egy fogoly valamilyen gyümölcsöt fedezett fel a közelben, és éhségében kilépett érte a sorból, azt lelőtték. A katonák azokra az asszonyokra is rálőttek, akik ennivalót hoztak, közülük, kettő meg is halt. A láger egy szögesdrót kerítéssel körülvett marhalegelőn volt. A román csendőrök az orosz tisztnek elmondták, hogy ezek partizánok. Az oroszok ugyanis a partizánokra haragudtak a legjobban. A magyarok közül a fiatalabbakat, erősebbeket kiválogatták és továbbvitték Oroszországba, kényszermunkára. Azért fogdosták össze őket, hogy Erdélyből kipucolják a magyarokat. Az egész földvári tábor is azért volt, hogy minél több magyar elpusztuljon. És Földváron nagyon sokan meghaltak. A táborban a földön aludtak, takarójuk sem volt. A székelyföldiekkel együtt eredetileg 32 ezer magyart gyűjtöttek össze, de 1945 januárjában a többieket elvitték Oroszországba, 8500-an maradtak Földváron, olyanok, akik munkára már nem voltak alkalmasak. A Földváron maradottaknak legalább a fele sohasem tért haza. Földváron éheztették, ütötték-verték, megalázták az embereket. /Boros Ernő: 1944 novembere: indulás Földvárra. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 6./

2004. augusztus 31.

Aug. 27-én került sor a Szatmár megye földrajzi területén működő két református egyházmegye tisztújító közgyűlésére. A Szatmári Egyházmegye esperese Sipos Miklós, a főjegyző Fodor Lajos, az egyházmegyei főgondnok Bara Csaba maradt. A Nagykárolyi Egyházmegyében az esperesi székben Barcza Dánielt Nagy Sándor lelei lelkipásztor váltotta fel, Fóris Károly szaniszlói lelkipásztor lett a főjegyző és Geréb Miklós, Ákos község polgármestere az egyházmegyei főgondnok. /E. Gy.: Tisztújító közgyűlés Szatmár megye két református egyházmegyéjében. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 31./

2007. január 19.

Nagy Sándor /sz. Bogdánd, 1964/ lelei lelkész, a nagykárolyi református egyházmegye esperese. Ahogyan a római katolikus egyház számára Túrterebes, úgy a református egyháznak Bogdánd számít különleges településnek, ahonnan sok lelkész került ki. Ma már nem beszélnek róla, hogy a diktatúra idején a magyar iskolák diákjait januártól kora tavaszig a Duna–csatornához vitték kényszermunkára a megyéből, emlékezett iskolás korára a lelkész. Fabarakkokban, katonákkal együtt szállásolták el őket. Kiadott norma szerint kellett sáncot ásniuk. A meghurcoltatás mellett ráadásul a nyári vakációban be kellett pótolniuk azt az anyagot, amiről lemaradtak, míg a többiek pihentek. Lele 524 lelkes gyülekezetét tavalyi mínusz két lélekkel zárták, enyhe létszámcsökkenés tapasztalható évek óta. A nagykárolyi református egyházmegye lélekszáma évente egy–egy kisgyülekezetnyivel csökken, tavaly például 286-tal lettek kevesebben. Jelenleg az egyházmegyében 18. 087 számon tartott hívük van, miközben 2005 végén 18. 373 volt a lélekszám. Három részre lehet osztani az egyházmegyét: Nagykároly és Börvely, Gencs, Tasnád nagy gyülekezetek, a Kraszna–mente – Dobra, Magyargéres, Ákos, Krasznamihályfalva, a Tövishát – Lele, Hadad, Bogdánd és Szér – nagyobbacskákból tevődik össze, az érmellékiek pedig kisebbek, itt óriási a szórványosodás. A legkisebb református közösségek az egyházmegyében: Adyfalván harmincnégy, Krasznaszentmiklóson negyvenegy, Szekerestanyán hatvannégy, Sződemeteren negyven, Érszodorón negyven, Érkáváson negyvenöt református él, de léteznek olyan szórványok is, ahol csak néhány hívük lakik. Például Krasznacégény, ahol hárman–négyen vannak, de áll a templomuk, és a krasznamihályfalvi lelkész jár ki hozzájuk. A hadadi Dégenfeld-kastélyt nemrég átvette a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, de az egyházmegye, illetve a hamarosan létrehozandó alapítvány fogja kezelni. A Dégenfeld Egyházi, Oktatási, és Kulturális Központ elsősorban a felnőttoktatásra helyezné a hangsúlyt. Szeretnének átvenni egy erdészházat Rákosterebesen, nagyszerű lenne állandó táborhely kialakítására. Egyre több helyen igénylik az emberek, hogy elkezdődjön a diakónia, a szeretetszolgálat, amelynek szép példája az Oikodomos Alapítvány, amelyet Nagy Sándor lelkész vezet. Százhatvan fő részére meleg ételt biztosítanak. Decembertől indult be az otthoni gondozás. /Fodor István: Egy többarcú református egyházmegye, a huszonegyedik század elején. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 19./


lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998