udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 4 találat lapozás: 1-4
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2000. május 23.

Érmihályfalván május 25-én kezdődnek a Nyíló Akác Napok. A négynapos fesztivál két alapmotívuma a millennium és a helyi jelleg. A millennium jegyében szervezik a História 2000 vetélkedőt. Népi tánc, népdal, balladamondás a hagyományőrzés jegyében kap helyet, a legfontosabb természetesen az Érmellék, magyarázta Nyakó József főszervező. A környező falvak - Szalacs, Bogyoszló, Tarcsa, Körtvélyes, Keserű - is bekapcsolódnak a programokba. Lesz régiók találkozója, aláírják a Ligetalja-Érmellék együttműködési szerződést. A megnyitón 270 gyermek és fiatal vonul majd fel. /Sajtótájékoztató a Nyíló Akácról. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 23./

2000. május 29.

Érmihályfalván véget ért az immáron nyolcadszor megrendezett Nyíló Akác rendezvénysorozat, amely négy napja alatt /máj. 25-28./ több ezer embert mozgatott meg. Volt ügyességi és sportvetélkedő, favágó verseny, lovasparádé, iskolások balladamondó versenye, fellépett több együttes, találkoztak Érmellék és Ligetalja polgármesterei. A résztvevők megtárgyalták az együttműködési megállapodás adta lehetőségeket. /Dérer Ferenc, Rencz Csaba: Nyíló Akác 2000. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 29./

2007. szeptember 25.

A szlovák parlament határozatban szentesítette a felvidéki magyarok és a németek II. világháború utáni meghurcoltatását törvényesítő Benes-dekrétumok érinthetetlenségét. Magyarország elfogadhatatlannak és érthetetlennek tartja, egyben visszautasítja a Benes-dekrétumok megerősítéséről szóló szlovák parlamenti határozatot. Az 1945-ben kiadott Benes-dekrétumok a csehszlovák kormány és Eduard Benes csehszlovák köztársasági elnök intézkedései a II. világháború utáni új egységes csehszlovák nemzetállamnak a német és a magyar nemzetiségtől való megtisztítását célozták. A németek elűzése 1945. május elején kezdődött, ugyanebben az évben mintegy 660 ezer német nemzetiségű ember menekült el vagy űzetett ki (370 ezren menekültek el a visszavonuló német csapatokkal), a szervezett kitelepítés 1946. január 25-én indult meg. A Benes-dekrétumok alapján összesen 2 millió 996 ezer német kényszerült elhagyni az országot (az 1950. évi népszámlálás már csak 165 117 német anyanyelvű személyt regisztrált Csehszlovákia területén). Az első magyarellenes intézkedések egyike az ún. pozsonyi akció volt. 1945. május 5-én a Pozsonyban élő magyarok lakásaira szlovák katonák törtek, s a csomagolásra fél órát engedélyezve a magyar lakosság mintegy 90 százalékát a Duna-hídon áthajtották Ligetfaluba, ahol mintegy 20 ezren embertelen körülmények közé, internálótáborba kerültek. Az akkori pozsonyi belügyi megbízott, Gustav Husák nem vette át a pozsonyi magyarok írásbeli tiltakozását, s küldöttségüket sem fogadta. Egy ligetfalui tömegsírban 90 magyar fiatal holttestét temették el 1945 nyarán. A pozsonyi akció mintegy nyitánya volt az országszerte meginduló letartóztatásoknak, a magyar államhatáron való áttoloncolásoknak, a magyarok csehországi deportálásának és az ún. magyar-csehszlovák lakosságcserének. 1945 májusában elbocsátották a magyar közalkalmazottakat, majd a 69/45. számú SZNT (Szlovák Nemzeti Tanács) rendelet a „megbízhatatlan” magyarokat a magánalkalmazásból is menesztette. A rendeletek értelmében megszüntették a nyugdíjak folyósítását, mindennemű szociális segélyezést, az egészségügyi gondozást stb. Az 1945. október 1-jei, 88. számú elnöki rendelet értelmében a közmunka-kötelezettség a nők számára 18–45 éves korig, férfiak számára 15–55 éves korig terjedt, ennek a dekrétumnak alapján deportáltak több tízezer magyart cseh-morva területre. A nagyhatalmak nem akadályozták meg a deportálást, a magyar kormány a csehszlovák kormánynak a lakosságcseréről szóló ajánlata elfogadására kényszerült (1946. február 27.). A magyarellenes politikát betetőző lakosságcsere 1947. április 12-én kezdődött, s 1949. június 5-én fejeződött be. Ez idő alatt 73 273 szlovák hagyta el Magyarországot, és Szlovákiából 89 660 magyart űztek el. Ezután következett az erőszakos elmagyartalanítás, a reszlovakizáció. (A lakosságcsere összesített adatai egyes forrásokban eltérnek egymástól.) A Benes-dekrétumoknak halálos áldozatai is voltak. Az intézkedések közvetlen és közvetett áldozatainak számát a cseh történészek is 30–40 ezerre becsülik, a szudétanémet szövetségek ezt a számot közel negyedmillióra teszik. A szlovák szemléletből máig nem tűntek el az egykori téveszmék, miszerint „Csehszlovákiából már az első világháború után minden magyart ki kellett volna takarítani. ” – vélte Skultéty Csaba, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa, aki a magyar áttelepítési kormánybiztosának titkáraként élte meg a történéseket. /Érinthetetlen Benes-dekrétumok. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./

2007. szeptember 28.

Az utódállamok java részében izzik a magyarság elleni gyűlölet. Ennek kézzelfogható bizonyítékai a szlovákiai, a szerbiai magyarverések, az ukrajnai szigor, arra azonban, hogy egy EU-tagország törvényhozása a nemzeti megsemmisítésre utasító, azt törvényerőre emelő Benes-dekrétumokat megerősítse, a legelvakultabb nacionalisták sem számítottak. E rendeletek elsősorban a szudéta-németeket sújtották, de a magyarokról sem feledkeztek meg. Az első magyarellenes intézkedés 1945. május 5-én, Pozsonyban történt, ahol a magyarok lakására éjjel szlovák katonák törtek, a tulajdonosoknak fél órát hagytak a csomagolásra, majd a helybeli lakosság 90%-át a Duna-hídon át Ligetfalura hajtották, ahol 20 ezer fős, embertelen körülmények között működő internáló táborba zárták őket. Az akkori belügyi megbízott, a kommunista Gustav Husák nem volt hajlandó átvenni a magyarok tiltakozó levelét. A magyar kormány kénytelen volt elfogadni a csehszlovák kormány által felajánlott lakosságcserét. 1947. április 12-e és 1949. június 5-e között 73 273 szlovák hagyta el Magyarországot, illetve 89 660 magyart toloncoltak ki Szlovákiából. Ezután Szlovákiában megkezdődött az elmagyartalanítás, a reszlovakizáció könyörtelen folyamata. Európa akkor is hallgatott, most is hallgat. A szlovákiai példa megtorlás nélkül hagyása precedens értékű, táptalajt teremthet az utódállamokban jelenleg is viruló uszításnak, a nemzetgyűlöletnek, a kisebbségek minden eszközzel történő beolvasztási törekvéseinek. Romániában több magyar többségű településre érkeznek sokgyermekes vadidegenek gyanúsan sok pénzzel házat vásárolni. /Balta János: Hátborzongató hallgatás. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 28./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998