udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 57 találat lapozás: 1-30 | 31-57
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1994. január 15.

Első esztendejét zárja a Diaszpóra Alapítvány, ismertette munkájukat Vetési László lelkész. Céljuk: a szórványmunka szervezése, végzése, segélyszolgálat, ifjúságmentés, tudományos- és statisztikai felmérések, gyermek, ifjúsági és evangelizációs táborozások. Terveik között szerepel az összes magyar templom, műemlék felmérése, a szórványközösségek felmérése. Árpádkori templomok állnak üresen. A legsürgetőbb feladat a négy lélekkel maradt magyarigeni templom megmentése. Segítség a Román Televízió magyar adásában elindított Juhaimnak maradékát összegyűjtöm című szórványsorozat. A szórványalapítványok 1993-ban Csíksomlyóban együttműködési tanácsot hoztak létre, hogy összehangolják tevékenységüket. A Julianus Alapítvány Székelyföld szellemi erőit mozgósítja, a Szórvány Alapítvány /Temesvár/ elméleti kutatást végez, a Beszterce Művelődési Alapítvány a régió iskolai és egyéb segélynyújtását vállalta, a Domokos Pál Péter Alapítvány a csángókérdéssel foglalkozik. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 15./

1994. november 4.

Az Erdélyi Református Egyházkerület és a Diaszpóra Alapítvány idén másodszor nov. 4-én, Medgyesen rendezte meg a szórványtalálkozót, hogy díjazza a szórványmagyarság megmaradásáért kifejtett munkásságot. A legjelentősebb díjakat, a Celder Márton és Földes Károly díjakat most id. Herman János, a Kissármáson szinte önerőből templomot állító lelkész, Szegedi László magyarigeni esperes és az észak-erdélyi falvak szolgálatát felvállaló Sárkány Ferenc főgondnok kapták. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 12-13./

1996. április 4.

Megtörtént a gyalázat: Funar az egykori postafogadó falára, a valaha ott megszállt Petőfi emléktáblája alá hatalmas bronz emléktáblát helyeztetett, amelyen a vérvád olvasható: 1848-ban a magyarok 40 ezer román gyilkoltak le és 239 falut fölégettek. Honnan valók ezek az adatok? Legalább olyan légből kapottak, mint Francisc Pacuriaru tíz éve világgá kürtölt állítása: 1940 és 1944 között a magyar hatóság emberei 400 ezer észak-erdélyi román gyilkoltak meg. Arra viszont vannak adatok, hogy Nagyenyedre és Zalatnára betörő románok 1849-ben 700-700 magyar megöltek, hasonló vérengzést rendeztek Magyarigenben és máshol is. Az osztrák katonai kormányzat összeírta a magyar rögtönítélő bíróságok által halálra ítéltek számát: a szabadságharc folyamán 6112 személy, közülük 5405 román, 310 szász, 309 magyar és 93 más nemzetiségű volt. Sehol sincs nyoma román tömegek meggyilkolásának, illetve falvaik fölégetésének. /Halász Anna: Áldozatokról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 4./

1996. november 10.

Nov. 8-10-e között Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központban a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság kezdeményezésére másodízben rendezték meg. Az egyházi műemlékek helyzete Romániában témájú konferenciát, amelyen részt vettek a romániai magyar egyházak képviselői, valamint a műemlékvédő civil szakmai és érdekvédelmi szervezetek. Dr. Szabó Bálint javaslatára megállapodtak az erdélyi magyar egyházakon belül létrehozandó Erdélyi Magyar Egyházművészeti és Műemléki Tanács létrehozásáról. Az Erdélyi Műemlék Restaurátorok Egyesülete, mint szakmai érdekvédelmi egyesület kezdeményezte a műemlék-felügyeleti csoport létrehozását. A konferencia résztvevői az Erdélyi Magyar Keresztény Egyházak Elöljárói Állandó Értekezletéhez kívánnak fordulni a szakmai kezdeményezések egyházi támogatása érdekében. Vetési László lelkész a szórványgyülekezetek tulajdonában levő egyházi épületek megmentési esélyeiről beszélt. A románság a legtöbb helyen úgy érzi, hogy ami a faluban van, az az övék. Magyarigenben például még három magyar él, és a többségiek ugrásra készen várják, mikor halnak ki, hogy birtokba vehessék a templomot. Akad ellenkező példa is: Sajóvásárban a helybéli románok áldoznának szívesen a rogyadozó magyar templomra, de nem vetődik arra restaurátor. Horváth Levente a magyarózdi kastélyról szólt. Kádár István a kolozsmonostori katolikus templom helyreállítását ismertette, amelyet sikerült visszakapni az ortodoxoktól, akik 1948 után elfoglalták a templomot. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 11., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 19., 912. sz./

1998. június 4.

Zeteváralja, vagy ahogy itt nevezik, Zsigmondtelep május elsején ünnepelte a templomtorony elkészülését, egyben felszentelte Tamás József segédpüspök az új harangot. 1979-ben nevezték ki segédlelkésznek Zeteváraljára Mátyás Gábort, aki látta, hogy tönkrementek a kápolnák, ezért nekiállt az újjáépítésnek. 1982-ben kezdte építeni a zeteváraljai templomot, majd az ivói és sikaszói kápolnát. 1985-től ő lett ennek a három falunak a plébánosa, hivatalosan is megalakult a zeteváraljai egyházkerület, cserébe megszüntették a magyarigeni egyházkerületet. Magyarigen szép neve ellenére a faluban nem maradt magyar lakos. Zeteváralján 1996-ban kezdték építeni a templom tornyát, sok helyről kaptak segítséget, Tabajdi Csaba államtitkár 300 ezer forintos támogatást nyújtott. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 4./

1999. június 14.

Az erdélyi arisztokrácia a magyarságnak olyan vezéregyéniségeket adott, akik tudták és vallották: születésükkel nem csupán előjogok, de sokszor roppant nehezen teljesíthető kötelezettségek is szálltak rájuk, állapíthatta meg jogosan emlékezésében Tibori Szabó Zoltán. A Wesselényieket, a Bánffyakat, a Bethleneket, a Keményeket, a Telekieket úgy nevelték, hogy egyetlen pillanatra se feledkezzenek meg róla: tartoznak népüknek. Nem kivétel ez alól széki gróf Teleki Béla sem, aki éppen száz évvel ezelőtt, 1899. május 16-án született Kolozsváron. Politikusként is élete végéig az erdélyi magyarságot szolgálta. Neki köszönhető, többek közt az, hogy a második világégés végén Kolozsvár nem vált harcok színterévé. Kolozsváron 1944 nyarán az ő vezetésével alakult meg az Erdélyi Magyar Tanács, amely határozatban követelte, hogy Magyarország azonnal kérjen fegyverszünetet a szövetségesektől. Bár itthon szeretett volna maradni, menekülnie kellett. 1950-ben települt át az Egyesült Államokba, ahol nemsokára megalapította az Amerikai Erdélyi Szövetséget (AESZ), amelynek 1989-ig elnöke volt. Egyik megalapítója volt a New York-i Magyar Ház Társaskörének, és segítette az ottani Könyvtár- és Történelmi Társulatot, hogy évtizedeken át Erdély igaz történelmét tárgyaló könyvek sorozatát helyezhesse el amerikai egyetemi könyvtárakban, a román propagandakiadványok ellensúlyozására. Több mint harminc éven keresztül szerkesztette és kiadta a Transsylvania című, negyedévenként megjelenő folyóiratot. - Az utódok hálájáról sokat mondó tény, hogy születésének centenáriumán Teleki Bélára nem szülővárosában, Kolozsváron, hanem éppen Magyarigenben emlékeztek. Jún. 6-án, vasárnap került sor arra a református istentisztelettel és katolikus misével egybekötött ünnepségre, amelynek keretében a falu népének átadták a New York-i Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - Magyar Emberi Jogok Alapítványa) és mások által Teleki Béla emlékére adományozott traktort. Az adomány nagyszerűen illik annak a néhai Teleki Bélának az egyéniségéhez, aki mind az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE), mind pedig az Erdélyi Párt egykori elnökeként az erdélyi gazdasági élet fellendítésében aktív szerepet töltött be. Nyilvánvaló, hogy az adományozók ismerték az 1990. február 7-én elhunyt Teleki Béla egyéniségét, erdélyiségét, s tudták: a szórványmagyarság egyik legelesettebb falujának juttatott - utánfutóval és más eszközökkel felszerelt - traktorral bármilyen díszes szobornál is nagyobb és méltóbb emléket állítanak neki. Szerény emléktábla került az egykoron Bod Péter lépteit is visszhangzó magyarigeni református templom falára: "In memoriam / (1899-1999) / Gróf Széki Teleki Béla / (1899-1990) / születésének 100. esztendős évfordulójára. / A korszerű erdélyi mezőgazdaság úttörőjének szerető megemlékezéssel / Magyar Emberi Jogok Alapítványa / (New York)." - Gudor Botond, a falu református lelkésze évek óta azon munkálkodik, hogy az egyházi tulajdonban lévő épületeket rendbe hozza, nyáron magyar fiataloknak táborokat szervez, és magyar családokat próbál visszatelepíteni a Hegyaljára. A református templomból az ünneplők átvonultak a falu szélén álló kis, katolikus templomba, ahol Baróti László, a gyulafehérvári Mailáth Gusztáv Károly Katolikus Gimnázium igazgató-tanára celebrálta a szentmisét, majd kis ünnepségre került sor a templom kertjében található negyvennyolcas emlékoszlopnál. 1848. október 28-án 187 magyarigeni férfit végeztek ott ki Axente Sever csapatai, akiket napokkal később az emlékmű alatti tömegsírban temettek el. Az amerikai adományozók nevében a Floridában élő Székely Árpád, a Wass Albert Alapítvány titkára mondott beszédet, a katolikus mise után pedig felolvasták Hámos Lászlónak a magyarigeniekhez intézett üzenetét. Magyarigenben ma már csupán 11 református és 12 katolikus magyar él. /Tibori Szabó Zoltán. = Magyarigeni magyarok maradékai között Emlékezés a szórványban a száz éve született széki gróf Teleki Bélára. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./

1999. október 9.

Az Algyógyi Pihenő Központot a kolozsvári református püspökség egy régi, viharvert parókia épületéből alakította ki. Ide nyaranta több csoportban járnak szórványfiatalok turnusos anyanyelvi táborokba. Algyógy szórványmagyarságunk leggroteszkebb képlete. Három árva, utolsó szórványlélekre jut két egész templom, írta Zsiskú János a szórványgondozó lelkészek algyógyi találkozójáról tudósítva. Algyógyon, Magyarigenben, Marosszentimrén, és még sok szórványtelepülésen: néptelen, gazdátlan, sorsukra hagyott templomok, parókiák, nullaszaldós magyarság. A beolvadás egyre aggasztóbbá válik: Küküllőalmás, Medgyes környéke, Bereck, Oroszfalu, Kissármás, bánsági szórványvidék, Nagyenyed környéke, újabban és egyre hangsúlyozodóbban Szatmár környéke is. Hetente tűnnek el ifjaink magyarországi munkavállalásra, sokszor végleges kitelepedésre, mondta az egyik tiszteletes. Egyre több fiatal keres boldogulást Kanadában. Elhangzott az is, hogy megjelentették a Zarándi Zarándok című szórványlapot. /Zsiskú János: Szórványgondozó lelkészek találkozója. Algyógy, 1999. augusztus 30-31. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1999. október 9./

1999. november 25.

Leltárt kellene készíteni egyszer magyar létformáinkról, írta Lászlóffy Aladár. Abba a leltárba fel kellene venni "minden templomot, a jáki romokat és a magyarigenit, ahol a falak állnak csak, maholnap nem ül be közéjük senki." /Lászlóffy Aladár: Nomád milleneum. = Helikon (Kolozsvár), nov. 25./

1995. október 3.

A román sajtóban több támadó cikk jelent meg a Vasvári Pál-emlékmű felállítása miatt. Eugen Goia szohodoli ortodox pópa a gyulafehérvári Unirea lapban "A Mócföldön, Kőrösön a magyar politikusok által felállított emlékművet nem tűri el a föld" címmel égig magasztalta a mócok vezéreinek tetteit, Horea. Closca, Crisan, Avram Iancu érdemeit, majd Vasvári Pált és hadseregét ócsárolta. Szerinte az emlékmű merénylet a román nép valódi történelme ellen. Valójában 1848-ban ezen a vidéken Abrudbánya, Zalatna, Magyarigen, Boroskrakkó, Verespatak, Sárd nagyszámú magyarságát halomra gyilkolták - nem Vasvári csapatai. Egyetlen éjszakán, 1849 januárjában Nagyenyed 700 védtelen magyar lakosát ölte meg Axente Sever csapatával, Avram Inacu katonái a védtelen Felvincet felperzselték, magyar lakossága földönfutó lett. Axente Severről városnegyedet, iskolát neveztek el, majd 1993-ban szobrot emeltek Nagyenyeden, gaztettei színhelyén. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./ A Vasvári Pál-emlékművet júl. 9-én állították fel Kőrösfőn: 1412. sz. jegyzet.

1997. május 12.

Vetési László lelkész a szórványkérdésről, annak egyházi vonatkozásáról fejtette ki gondolatait. "Az egyház az utolsó olyan intézmény, amely a kisközösségben intézményként működik, és ezért rá nehezedik minden teher." Több mezőségi faluban a lelkész a nyelveszakadt konfirmandusokat így tanítja meg: eu-s crs, tin reformata maghiar. Már románul tanulja meg, hogy ő magyar református, de megtanulja, él benne az eredet- és hovatartozástudat. "Ugyanígy cserélt nyelvet - de nem hitet - Küküllőkarácsonyfalva magyar reformátussága." A Fehér megyei Borbánd római katolikusai egy évszázada cserélték át nyelvüket, de nem a kultusz nyelvét. Ugyanez a helyzet Verespatak unitárius, katolikus és református népével. Nagyváradon működik egy olyan szlovák adminisztrációjú apácarend, melynek belső nyelve ma is magyar. Az egyház sokat tehet, anyanyelven szól és szervez. Szigetfalu volt Vetési László első gyülekezete, a Szeben megyei Bürkös, ahol a nősülni vágyók 30-40 km-re levő magyar faluba mentek, hogy magyar társat keressenek. "De fenntartható ez a modell?" Az egyház egyedül nem tud megfelelni a beolvadástól való őrzésnek. A múlt században Czelder Márton lelkész Havaselvére ment a hívek után, Koós Ferenc Bukarestbe, templomokat építettek. 1881-ben azután megszületett az a református egyház egyetemes zsinati döntése, ez új alapokra fektette a szórványmunkát. Ekkor mondták ki a körlelkészség megszervezését, új templomok építését. Az ekkor indult "szórványszolgálat egyik legáldottabb eredménye az, hogy még vagyunk a Mezőségen, Dél- és Belső-Erdélyben." A múlt század végétől szolgálatának nagy részét lelkészekre, gyülekezetekre építette az EMKE is. Trianon után jöttek Reményik Sándor versei. A falumisszió útbaindítását a népi irodalom adta: Szabó Dezső, Ignácz Rózsa, Makkai Sándor, Rákosi Viktor, Nyírő József. A Mezőség apostolaként említették a két világháború között Földes Károlyt, Mezőújlak lelkipásztorát. Az elmúlt nehéz évtizedekben Szegedi László /Magyarigen/ és Herman János /Nagysármás/ lelkészek tették mindig azt, amit kellett, a szórványmunkában. - Vetési László figyelmeztetett: még mindig nem született átfogó szórványstratégia. Közben egyre közelebb húzódik a tömbökhöz a nyelvhatár. - Vetésinek ez a tanulmány a Jelen és jövő a mai szórványkutatásban című kötetben jelent meg. /Vetési László: Szórványszolgálat és az egyház. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./

1997. június 17.

Bethlen Könyvtár /Nagyenyed/ jún. 6-7-én tudományos rendezvénysorozattal emlékezett a könyvtár létrejöttének 375. évfordulójára. Az erdélyi könyvtárak a tudomány szolgálatában című szimpóziumon Ambrus Hedvig, dr. Deé Nagy Anikó, Spielmann Mihály /Teleki Könyvtár munkatársai/, Olosz Katalin /Marosvásárhely/, Újvári Mária /Kolozsvár, Egyetemi Könyvtár/, Sipos Ibolya /Batthyaneum, Gyulafehérvár/ és Roth András Lajos /Dokumentációs Könyvtár, Székelyudvarhely/ tartott előadást. A részvevők megismerkedtek ezzel a vidékkel, Gyulafehérváron a Batthyaneum kincseivel, értékes könyveivel, majd a székesegyházzal, Alvincen felidézték a történelmet, Marosilyén Bethlen Gábor ma is álló szülőházán koszorút helyeztek el. Visszajövet Ompolyosgyepűn az 1848. okt. 24-én a románok által meggyilkolt, Zalatnáról menekülő 700 ártatlan magyar tömegsírjánál megálltak, az obeliszk előtt, Sárdon, Boroskrakkón, Marosszentimrén a református lelkek nélkül maradt, málladozó templomok előtt, Magyarigenben Bod Péter síremléke előtt, az ezer férőhelyes, de ma már csak hat református lelket befogadó templom előtt és mellette az állandó Bod Péter-kiállítást tekintették meg. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 17./

2000. március 13.

Az idei március 15-i ünnepi rendezvények helyszíne és időpontja a következő: Arad: március 14-én. 16.30 órától a szabadságszobor elemeinek megkoszorúzása a minorita rendház udvarán. 17 órától zenés- irodalmi előadás a Minorita Kultúrházban, március 15-én 17 órától koszorúzás és emlékezés a vesztőhelynél. Beszterce-Naszód: március 12- én 17 órakor a besztercei kultúrházban lesz ünnepi megemlékezés. Brassó: március 12- én 15 órától koszorúzási ünnepség az alsó-tömösi hősök emlékművénél, március 15-e 17 órától koszorúzási ünnepség a hosszúfalusi temető 1848-as emlékművénél, amit ökumenikus istentisztelet követ a türkösi katolikus templomban. Csík: március 15-én Csíkszeredában 10-kor ünnepi rendezvény, majd a területi szervezet a kászoni szervezettel közösen szervezi meg a 15 órai Nyerges- tetői ünnepséget. Fehér: március 15-én a központi ünnepség helyszíne az enyedi Vártemplom, mely ünnepi istentisztelettel kezdődik, majd ünnepi beszédekkel és fogadással folytatódik. Az előadást Gúdor Botond magyarigeni református lelkész előadása zárja az Erdély-hegyaljai 48-49-es eseményekről. Felső-Háromszék: március 15-én Kézdivásárhelyen 11 órától hagyományos lovas felvonulás, a környékbeli hagyományőrző csoportok bevonásával, az ünnepség díszvendége Markó Béla. Háromszék - Sepsiszentgyörgy: március 15-én 10 órától koszorúzási ünnepség, ezt követően 16.45 órától emlékünnepség a Szemerja negyedi Kisstadionban. 18.30 órától ünnepi előadás a Szakszervezetek Művelődési Házában, majd 19 órától hangverseny a Tamási Áron Állami Színházban. Kolozs: március 14-én 16 órától Hídelvén ökumenikus istentisztelet és ünnepi műsor, majd honvédsír koszorúzás a kismezői temetőben, 19 órától ünnepi gálaműsor az Állami Magyar Operában; március 15-én 12 órától ökumenikus istentisztelet a Szent Mihály templomban, 14.30 órától koszorúzás a Biasini szállónál, 19-kor emlékműsor az Állami Magyar Színházban, március 16-án 18 órától a Pro Iuventute székházban az RMDSZ belmonostori kerületének emlékműsora. Krassó-Szörény: március 15-én 17 órai kezdettel koszorúzás a Kereszthegyen a Hergoltz féle 1848-as emlékműnél. Maros: március 15-én Marosvásárhelyen de. 11 órakor a területi szervezet vezetősége a Nicolae Balcescu szobornál koszorúzik. Az eseményre meghívták a román pártok képviselőit is. 15 órakor a Székely Vértanúk emlékművénél tartanak megemlékező ünnepséget, március 19-én: 19 órától a Nemzeti Színház nagytermében megemlékező ünnepség a Fekete Márciusról. Történelmi Máramaros: március 15-én 10 órától ünnepi megemlékezés a református templomban, majd 11.30-kor koszorúzási ünnepség az emlékműnél, valamint a református és katolikus temetőben. 17 órától koszorúzási ünnepség a hosszúmezői emlékműnél. Nagybánya: március 15-én délelőtt koszorúzás a római-katolikus, a református temetők 1848-as honvédsírjainál, valamint a Petőfi emléktáblánál, cserkész-zarándoklat a város 1848-as emlékműveinél, majd este 18 órakor a Városi Színház termében megemlékező kulturális műsort tartanak. Szilágy: március 15-én 10 órától ökumenikus istentisztelet a belvárosi református templomban, 11 órától az 1848-49-es emlékmű koszorúzása, amit 11.30 órától megemlékező ünnepség követ a Wesselényi szobor előtti téren. 12.30 órától a református temetőben lévő honvédsírok megkoszorúzása. 18.30 órától előadás a szakszervezetek művelődési házában. Udvarhelyszék: március 15-én a megemlékezést a polgármesteri hivatal szervezi. Ezzel egyidőben Magyar Ifjúsági Konferenciát is tartanak, melynek meghívottja Deutch Tamás. Bukarest: március 15-én du. 17-kor a Zalomit utca 6. szám alatti Petőfi Házban ünnepi megemlékezést rendez a bukaresti Petőfi Művelődési Társaság, amelyen előadások és művészi megnyilvánulások hangzanak el. /A tizedik szabad romániai március 15-e "menetrendje" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./ Az RMDSZ Temes megyei szervezete a helyi magyar ifjúsági szervezeteket kérte fel a 2000. évi március 15-ei ünnepi rendezvények megszervezésére. A Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ) által összehangolt megemlékezésen az ünnepi beszédeket is az ifjúsági szervezetek (TEMISZ, TMD) és a Bartók Béla Líceum diákjai tartják. A felkérés azért is jogosnak tűnik, mert a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) - a Városháza mellett - jelentős mértékben hozzájárult a szabadfalui Petőfi-emlékmű felújításához. Az ünnepség március 15-én, 16 órakor a Szabadfalui emlékműnél lesz. Koszorúzások lesznek 14 órakor a Girodai úti 48-as obeliszknél, 15,30-kor az Eftimie Murgu szobornál, 17 órakor a józsefvárosi temető honvédsírjainál, 18 órakor az újszentesi Petőfi-emlékműnél. A megemlékezések sorát vasárnap, március 12-én a Millenniumi templomban a Szabó Dénes esperes-plébános által celebrált szentmise nyitja meg, amelynek keretében Mátray László színművész szaval és Toró T. Tibor helyi RMDSZ-elnök mond emlékbeszédet. /Pataki Zoltán: Rendhagyó március 15-ei ünnepség Temesváron. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./ Gyergyószentmiklós rendezvények sorával köszönti a magyar szabadságharc napját: a X. Sífutó Emlékverseny az ünnepnap jegyében zajlik a Bucsin tetőn. Március 13-án a Salamon Ernő Líceum V-VIII osztályosai immár tizedik éve szavalóversennyel ünnepelnek. Március 14-én a Salamon Ernő Gimnáziumban a Széchenyi Kör, majd a Fogarassy Mihály Általános Iskola emlékezik meg a magyar szabadságharcról. 14 órakor gyermekrajz-kiállítás nyílik a Figura Galériában, 15,30-tól pedig diákok történelmi vetélkedője a Salamon Ernő Líceumban. Este 18 órákor a Korona nagytermében, az ünnepi megemlékezésen előadást tart dr. Garda Dezső történész, és fellép az Ipartestület Férfidalárdája, a Domokos Pál Péter női kórus, a Szent Miklós kamaraegyüttes, a Dalocska gyermekkar, valamint a verseket tolmácsoló Laczkó Attila. 19 órától Papp Kincses Emese Virrassz velem című naplóregénye bemutatójának ad otthont a Korona tükörterme. Március 15-én 15 órától ünnepi szentmise a város templomaiban, 16 órától ünnepi megemlékezés és koszorúzási szertartás a Petőfi-szobornál. Ezt követően a hagyomány szerint gyertyás körmenet indul a temetőbe, ahol koszorúzási szertartással és közös imádkozással emlékeznek a város elhunyt hőseire. /Március 15. Gyergyószentmiklóson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./

2000. augusztus 25.

Vetési László tiszteletes a vele készült beszélgetésben a lelkész, a gondnok, a presbiterek felelősségét emelte ki. A szórványban, a szorultságban minden lehetséges, unitárius, evangélikus, ortodox gondnok, presbiter egy-egy református gyülekezetben egyáltalán nem feltűnő. Belegondolni is rossz abba, hogy hol vannak a felszámolódott magyar falvak legnagyobb értékei: a kegyszerek, úrasztali terítők és egyéb műkincsek. A gyülekezetek maradékai tehetetlenek. ″Mit is várhatunk a saját erejükből a némai és kecsedi négy, az ormányi három lélektől vagy a Cege melletti Göctől, ahol egy család, két személy az utolsó tanúja egy hajdani népes múltnak.″ - folytatta a nehéz helyzet felvázolását Vetési. A legnagyobb baj egy kis gyülekezetben, ha nincs lelkész. ″Ilyenkor nagy visszaélések is történnek, a gondnok, a presbitérium abból él, hogy nincs lelkész. Sokszor az egyházi tulajdonban lévő kertekből, gyümölcsösökből élnek, annak terméséből kínálnak meg minket, vagy meg sem kínálnak, csak kifőzik több száz liter pálinkáikat, maguknak - de a templom omolhat.″ Azonban vannak ezekkel ellentétes esetek is. Például a Dés melletti Radákszinyén Hunyadi Feri bácsi és Anikó néni - a harminc lelkes gyülekezet helyett - saját megtakarított pénzükből javíttatták meg falujuk templomát. - Október végén "az utolsó magyar″ díszoklevéllel tüntették ki a Kis-Szamos menti Kecseden Kecseti Ferencet, a Füzes menti Göcről Szabó Istvánt és a magyarigeni Eőry Istvánt, Köblösről Terebesi Lászlót /Nagy Ágnes: Beszélgetés nagytiszteletű VETÉSI LÁSZLÓVAL. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./

2001. augusztus 10.

Örvössy István tövisi református lelkipásztor immár fél éve szolgálja a sajátja mellett Abrudbánya, valamint Verespatak kicsinyke gyülekezeteit. Abrudbányán a parókián frissen kimeszelt szobák, ízlésesen berendezett fogadóhelyiségek, tisztaság várja a tiszteletest. Van hova jönnie szeptemberben a frissen végzett református teológusnak, akit tárt karokkal várnak a helybeli reformátusok. A református templomban felújítás folyik. A helyi unitárius, valamint a katolikus templom állapota viszont siralmas. A kétszáznyi magyar lélek saját magát is csak nehezen tudja fenntartani, nemhogy még a köznek is szánni tudjon minimális jövedelméből. Verespatak református egyházközsége mindössze három hetvenéves hívőt számlál. "Mi a szórványban vagyunk a szórvány" - mondják. Verespatakon Pálffy Árpád helybeli unitárius lelkipásztor negyedszázada istápolja a mintegy három tucatnyi unitáriust. A katolikus templomban negyedszázad leforgása alatt kilencedszer változott a plébános személye. - Sárdon a helybeli 12 magyar által már hasznavehetetlen református templom falai omladoznak, Magyarigenben pedig a néhai Bod Péter ezer férőhelyes templomában napjainkban alig tucatnyi magyar református jár imára és igehallgatásra. /Győrfi Dénes: Szórvány a szórványban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 10./

2003. március 17.

Nagyenyeden a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban emlékeztek márc. 15-én az 1848-as forradalomra. Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Gudor Botond magyarigeni református lelkész tartott beszédet. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke beszédében hangsúlyozta: ,, szólni kell arról is, hogy még ma sincs teljes szabadság és őszinte testvériség. Sok teendőnk van, annak ellenére, hogy mindkét miniszterelnök köszönti közösségünket az ünnepi alkalomból, hogy együtt koszorúzunk. Rajtunk múlik, hogy mennyire leszünk képesek". A Bethlen Gábor Kollégium diákjainak szavalatait követően került sor Csávossy György Jó boroknak szép hazája, Erdély című nagymonográfiájának bemutatójára. /Papp Gy. Attila: Egy és oszthatatlan ünnepe a magyarságnak. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 17./

2003. április 5.

Székelyné Incze Réka magyar szakos tanárnőként alkot maradandót. Kezdetben a Mezőségen, a sármási általános iskolában, majd néhány éve a marosludasi magyar tannyelvű intézetben folytatja közösségfejlesztő munkálkodását. Március utolsó vasárnapján Czirmay Levente lelkipásztorral és Czirmay Izabella kántornővel a marosludasi református egyházközösség 40 tagú vegyeskarával kereste fel a Fehér megyei református szórványtelepeket. A tövisi református imaterem után a teljesen elnéptelenedett boroskrakkói református templom következett, majd Magyarigen temploma, Gyulafehérvár református temploma, útban hazafelé Vajasd református magyarsága előtt énekeltek. /Győrfi Dénes: Marosludasi missziós szolgálat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 5./

2003. augusztus 9.

Magyari Lajos két Erdélyről szóló könyvet ismertetett. Valóságos irodalomtörténetet írt Bogdán László nemrégiben megjelent könyvében (Oldás és kötés, Felső-magyarországi Kiadó, Szépírás Kiadó, 2003), az erdélyi irodalom hetvenes-nyolcvanas éveinek történetét, s egy kicsit még a kilencvenes évekét is, hiszen csupán akkor láthattak napvilágot a kötetbe válogatott írások. Bogdán csak az eltávozottak egy részét veszi számba e kötetben (az írások ősváltozatai jobbára A Hét című hetilap kilencvenes években kiadott számaiban jelentek meg), de ez a leltár - még hiányosan is! - felér egy szellemi exodus történelmi körképével. Az erdélyi magyar szellemiség a hetvenes és nyolcvanas években nagy veszteségeket szenvedett: csaknem minden második értelmiségi távozott Ceausescu Romániájából: orvosok, jogászok, mérnökök, tanárok, színészek, képzőművészek és írók. Annak idején Kántor Lajos félszáz eltávozott írót számolt össze, ő csak a szépírókat lajstromozta, az újságírók, szerkesztők, szakírók hiányoztak listájáról. Bogdán László tizenhat írót ,,idéz meg" könyvében úgy, hogy vagy megszólaltatja őket, vagy szellemüket - esetleg már csak emléküket! - hívja tetemre e nagy erdélyi spirituális temetésen. A ,,tizenhatok" - Csiki László, Szőcs Géza, Vári Attila, Bodor Ádám, Ágoston Vilmos, Páskándi Géza, Bodor Pál, Deák Tamás, Mátyás B. Ferenc, Molnár H. Vilmos, Panek Zoltán, Kőrössi P. József, Hervay Gizella, Cselényi Béla, Szávai Géza és Kenéz Ferenc - önmagukban is kitennének egy kisebb, de nem elhanyagolható irodalmat, és komoly nevek hiányoznak e névsorból, Kocsis Istváné, Beke Györgyé, Beke Mihályé, Bartos Ferencé, Bréda Ferencé. Tény, hogy ezt a példátlan öncsonkítást soha nem fogja kiheverni az erdélyi magyar irodalom, mert ,,nagy visszatérők" nincsenek (még Szőcs Géza példája sem eklatáns), a kérdés az, hogy mennyire maradtak, maradnak erdélyi magyar írók a Magyarországra (esetleg távolabbra - Veress Zoltán...) áttelepedettek. Horváth Arany könyve /A csillagok nem álmodnak, Romániai Magyar Közgazdászok Társasága, Kolozsvár, 2002/ a mai erdélyi valóságot vallatja, járja a vidéket Kolozsvártól Kézdivásárhelyig, Szászmedgyestől Csíksomlyón, Marosvécsen, Csernátonon át ki egészen a legárvább magyarok, a csángók földjéig. Horváth Arany a teremtő, a bátor embert keresi, aki szembeszáll körülményei ellehetetlenülésével is, s teremteni próbál a már-már rommá vált örökség alapjain. Mint az a magyarigeni lelkipásztor, ki úgy vállalt egy eklézsiát, hogy tudta, négy református híve maradt, s kívülük esetleg még tucatnyi katolikushoz szólhat anyanyelvünkön. /Magyari Lajos: Két könyv Erdélyről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 9./

2002. április 9.

Rácz Levente, illetve Ioan Rus elnökök ápr. 6-án aláírták a Fehér megyei RMDSZ?SZDP megállapodást. A megegyezés 8 fejezetbe foglalja a két politikai szervezet 2002-es évi együttműködési irányelveit és módozatait, amelyek a magyar iskolahálózat anyagi és szervezési támogatásával, a magyar kulturális értékek megőrzésével, a státustörvény alkalmazásával, közösségi javak visszaszolgáltatásával, a megyei úthálózat javításával kapcsolatosak. A megállapodás értelmében támogatni fogják a nagyenyedi középkori vár, valamint a magyar történelmi egyházak templomainak renoválását, illetve az elhagyott templomok, udvarházak (Martinuzzi-kastély, alvinci, szentimrei, magyarigeni templomok) állagmegőrzését. A magyarlapádi népi együttesek és az enyedi Nemzetközi Művésztábor támogatása is biztatónak ígérkezik. Egy kérdés a Batthyaneum Könyvtárral kapcsolatosan, így szólt: az SZDP visszavonja-e törvényszéki keresetét? A prefektus szerint e kérdés megoldását az országos monitorizáló bizottság hatáskörébe utalta át a két tárgyaló fél. /Krecsák-Bakó: Megszületett a Fehér megyei RMDSZ?SZDP megállapodás. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 9./

2002. április 17.

A Fehér megyei kormánypárti vezetőség is meghajolt a megyei RMDSZ által előterjesztett protokollum tervezete előtt. Ahol a magyarság részaránya eléri a 20 %-ot, a magyar nyelvet ismerő rendőrök alkalmazására is sort kerítenek. Az oktatás terén: további magyar nyelvű óvodák, elemi, gimnáziumi, líceumi osztályok, szak- és inasiskolai, posztliceális osztályok létesülnek. Iskolaigazgatók, aligazgatók és kisebbségi tanfelügyelők kinevezése az RMDSZ hozzájárulásával eszközölhető. A gyulafehérvári Római Katolikus Teológiai Szeminárium és a nagyenyedi Református Szeminárium ezután is a jelentkezők létszámának függvényében fejti ki tevékenységét. A megyei és helyi költségvetésből, a lehetőségek arányában, pénzt utalnak a Bethlen Gábor Kollégium épületeinek általános felújítására. Anyagilag támogatják a magyarlapádi népi együttest, valamint a Nagyenyeden évente megrendezésre kerülő nemzetközi festőtábort. Megfelelő pénzalapokat utalnak ki a római katolikus, református és unitárius templomok, a hatókörükbe tarozó magyar történelmi műemlékek restaurálására, karbantartására, különös tekintettel a nagyenyedi középkori vár, az alvinci Martinuzzi kastély és református templom, valamint a marosszentimrei, boroskrakkói, magyarigeni református templomok megóvására, karbantartására, tiszteletére. A tulajdonjog visszaállítása keretében a Batthyaneum sorsát a központi hatóságokra bízzák. A megyei közigazgatási hatóság viszont intézkedik, hogy a gyulafehérvári római katolikus érsekségnek visszaszolgáltatott épületből mielőbb máshová költözhessen a benne székelő Fehér megyei Képzőművészek Szövetsége. /Győrfi Dénes: Fehér megyei kézfogás. A kormánypárt végre fejet hajtott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 17./

2004. január 12.

1849. január 8-án az Axente Sever és Prodan Simion muzsnaházi pópa vezette román sereg megrohanta a védtelenül hagyott Nagyenyedet, és lemészárolta a védtelen magyar lakosságot. A martalócok nemcsak Nagyenyeden, hanem szerte a megyében meggyilkoltak magyarokat, öregeket, gyerekeket és nőket. A vérengzés január 11-ig tartott. A vérfürdő áldozatainak tömegsírja a várfal tövében található. Az első megemlékezést 1998-ban tartották, és azóta a nagyenyedi magyarság január 8-án mindig fejet hajt az áldozatok emléke előtt. Eddig a református templom nyújtott otthont az ökumenikus istentiszteletnek, idén a római katolikus istenháza vette át ezt a szerepkört. /N. T.: Megemlékezés Nagyenyed pusztulásáról. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 12./ Rácz Levente, Fehér megyei RMDSZ-elnök bízik abban, hogy eljön annak is az ideje, amikor majd a templomfalakon kívül lehet beszélni e szomorú eseményekről Nagyenyeden. Egyelőre még nem érett meg Nagyenyed arra, hogy szembenézzen ezekkel a dolgokkal. /Sz. Cs.: Nagyenyed fekete vízkeresztje – 1849. január 8. Főhajtás a mártírok előtt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./ Rácz Levente beszédében felidézte a történteket. Az 1848. szeptember 16-i balázsfalvi gyűlésen a románság képviselői – miután a császár megengedte fegyverkezésüket – külön nemzetőrség állítása mellett voksoltak. Ezt követően sorra végigpusztították Alsófehért, az akkor legtöbbet szenvedett vármegyét, és ezen belül Hegyalja magyar lakossággal rendelkező számos települését: Zalatnát, Magyarcsesztvét, Magyarigent, Búzásbocsárdot, Borosbocsárdot, Sárdot, Krakkót, Benedeket, Borbándot, Koslárt, Harit, Asszonynépét, Forrót, Nagylakot, Marosújvárt és Felvincet. Axente Sever parancsnoksága alatt ezen települések nagy részében a magyar közösségeket majdnem teljesen kiirtották. A nagyenyediek jelentős része ekkor nem tartózkodott a városban: a férfiak jelentős része a honvédségnél szolgált, a nők egy része elmenekült Kolozsvárra , a kollégiumban az oktatás szünetelt. Becslések szerint mégis kb. 4000 fegyvertelen ember maradt a városban, többnyire öregek, nők és gyermekek. A magyar lakosság egy része túlzott bizakodást mutatott, mert nem hitték, hogy a szelíd román emberek, akikkel addig együtt éltek, képesek legyenek őket lemészárolni és kirabolni. 1849. január 8-án Axente Sever feleskette embereit, hogy kő kövön nem marad Nagyenyeden. Prodan biztosította a város elöljáróit, hogy nincs szándékukban bejönni a városba, a polgárok maradjanak nyugodtan házaikban, és térjenek nyugovóra. Ezt követően indultak el a románok. Felgyújtották a házakat, nőket, gyerekeket és öregeket is öltek. A város magyarságának egy része a minorita rendházba és a katolikus templomba menekült, de hiába, őket is megölték. Az áldozatok száma kb. 800-ra emelkedett. /Részletek Rácz Levente ünnepi beszédéből. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./

2004. február 26.

Fehér megyében egyes templomokról már csak múlt időben lehet beszélni. Ilyen az orbói templomrom, a marosszentimrei templom, valamint az alvinci templom romos maradványa. Magyar lélekszám nélkül maradt továbbá Boroskrakkó impozáns temploma, az omladozó sárdi templom, s csekély lélekszámot fogad falai közé a magyarigeni és zalatnai református templom, az abrudbányai római katolikus és református templom, valamint a bizonytalan sorsú verespataki református, római katolikus és unitárius templom is. Mindezek mellett jelenleg Abrudbánya unitárius templomának sorsa a legtragikusabb. Az elmúlt évek során az RTV magyar adása is foglalkozott e templom áldatlan sorsával. Mugurel Sarbu Fehér megye prefektusa megállapította, hogy az életveszélyes főtéri épületet le kell bontani. Györfi Dénes ezért ismétli Reményik Sándor szavait: „Ne hagyjátok a templomot!", meg kell védeni mindazt, ami még talpon áll. /(Györfi Dénes): Egy unitárius templom végnapjai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./

2004. május 3.

A hívek nélkül maradt abrudbányai unitárius templom végnapjait éli. A napokban, a gyulafehérvári Unirea című napilap fölháborodással tapasztalta, hogy nem az ortodox, hanem három magyar – római katolikus, református és unitárius – templom uralja Abrudbánya főterét. A lap szerint őket illeti meg a mindenkori történelmi elsőbbség, s ama városszéli ortodox templomnak kellene a főtéren elhelyezkednie. Az unitáriusok beleegyeztek a templom lebontására, viszont magát a területet nem engedik ki a kezükből. A polgármester még a nagyenyedi és szamosújvári börtönlakóknál is próbálkozott, de ők sem vállalják Isten házának a lebontását. Amennyiben lebontják, akkor Fehér megye magyar történelmének feketelistájára: Boroskrakkó, Sárd, Magyarigen, Verespatak, Alvinc, Marosszentimre, Zalatna, s egyéb magyar pusztuló helységek mellé odakerülhet a pusztulásra ítélt unitárius temploma által Abrudbánya is. /Bontjuk vagy renováljuk? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./

2004. május 27.

Gudor András, a gyulafehérvári református egyházközség lelkipásztora Alvincen és Szászsebesen is szolgál, ahol minden vasárnap tart istentiszteletet. További 13 kisebb településen pedig havonta legalább egyszer megfordul. Gyulafehérváron a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 1200-an vallották magukat reformátusnak, közülük azonban csupán 447 számít egyházfenntartónak. Hollandok segítségével elkezdték a templom felújítását. Elkészült a szórványközpont terve. Elképzeléseink szerint a szórványból hétvégeken ide gyűjtik össze a fiatalokat. Hasonló központ működik Magyarigenben. Szászsebesen is sikerült felújítani a templomot és a parókiát, közben Algyógyon is épült hasonló ifjúsági központ, ahol azóta sok száz szórványbeli fiatal megfordult. Jelenleg az alvinci református templom megmentésén dolgoznak. Ezt ugyanis a vandálok tönkretették: az ajtót betörték, a padokat elhordták, az ablakokat kiverték. Az egyházkerület, illetve a Magyar Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával szeretnék megóvni az állagát, megerősíteni a tetőzetét. /Andrásy János: Óva az örökséget, jövőt építeni. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 27./

2004. június 18.

Két kézen meg lehet számolni a magyarigeni református gyülekezet tagjait. A Kolozs megyei Bonchidán szolgáló katolikus pap több mint száz kilométert utazik vasárnaponként, hogy Kidében, Válaszúton, Bálványosváralján és Récekeresztúron megtartsa a szentmisét. Récekeresztúron a liturgia magánháznál zajlott, a misén az egyik alkalommal összesen három hívő vett részt. A példákat tovább lehetne sorolni. A magyar kormány intézkedésének köszönhetően ezek a lelkészek – szórványban munkálkodó társaikkal együtt – ezentúl évente százezer forintos juttatásban részesülnek. Összesen 370 lelkészt érint a rendelkezés, Erdélyben, Kárpátalján, a Vajdaságban és Montenegróban. A támogatás csepp a tengerben. Igazi szórványprogramra lenne szükség, nem látszatintézkedésre. /Lukács János: Csepp a szórványban. = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./

2004. augusztus 18.

A Fehér megyei RMDSZ aug. 20-át Magyarigenben ünnepli, ahol már csak az impozáns református templom hirdeti, hogy egykoron itt népes magyar közösség élt, melynek a XVIII. század második felében a Bod Péter volt a lelkipásztora. 1848-49-ben Avram Iancu román serege valósággal kiirtotta Magyarigen magyarságát. Fehér megyei szórványmagyarsága itt emlékezik Szent Istvánra. /Szent István-napi ünnepség Magyarigenben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 18./

2004. augusztus 25.

Fehér megyében aug. 20-án, Szent István ünnepén a megfogyatkozott lélekszámú településeken lévő templomokban tartanak ökumenikus istentiszteletet. Tavaly Marosszentimrén, idén Magyarigenben ünnepeltek, ahol Gudor Botond református lelkész teljesít, mondhatni, misszionárius szolgálatot. Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke Deák Ferenc szavait idézte: “Amit elvesznek tőlünk, visszaszerezhetjük, csak az vész el, amit magunk adunk oda. Gudor Botond röviden ismertette a magyarigeni erődtemplom történetét és beszámolt a felújítási munkálatokról. Az ünnepségre Nagyenyed, Torockó, Felenyed, Marosújvár, Felvinc, Székelykocsárd és Marosdécse helységekből mintegy öt autóbusz szállította a különböző felekezetekhez tartozó híveket. /N. T.: “Csak az vész el, amit magunk adunk oda”. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 25./

2004. szeptember 10.

Kakas Zoltán a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa elmondta, hogy 1971-ben indított néprajzi-környezetvédelmi tábort. Kezdetben az volt a céljuk, hogy Háromszék egy-egy jellegzetes falucsoportját bejárják évről-évre. Gyűjtöttek néphitre, népi vallásosságra vonatkozó anyagot. Fölkeresték például Magyarigent. Magyarigenben ma már csak két magyar ember jár a templomba, 1985-ben tízen ha lehettek, de már akkor a tiszteletest elparancsolták otthonról, hogy ne tudjon velük szóba állni. Azután elkezdték zavarni a táborozást. 1990-től újraindította a táborozást. Meglátogatták a lassúági csángókat. Kakas Zoltán a résztvevőkkel ellátogatott Klézsére és Lujzikalagorba, a csángólakta falvakba. Lujzikalagor magyarlakta falu, most mégis kimaradt a magyaroktatásból. Lujzikalagorban Kakas Zoltán téli tábort szervezett. /Krebsz János: Érzékeny társas utazások. I. Bao Bao. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./

2004. október 20.

A Fehér megyei Alkenyér vasútállomás-épülete mellett álló, csak román nyelven "jelzett" Kinizsi-emlékmű /Paul Chinezu/ elé két-három autóbusznyi nagyenyedi, illetve Fehér megyei magyar vonult fel okt. 15-én, a kenyérmezei csata 525. évfordulójának megünneplésére. A környéken már csak a családnevekben lehet tetten érni a magyar (közel)múltat. A felemelő ünnepség után az egybegyűltek visszautaztak Nagyenyedre, ahol tudományos előadások hangzottak el. Dr. Radu Lupescu történész kitűnő magyarsággal elmondott előadásában megemlékezett Hunyadi János nándorfehérvári csatájáról is. Kovács Jenő mérnök a "300 békétlen év" történetét elemezte. Szóba került a pusztakaláni buzogány-ügy, Sárd, Szentimre, Borberek és Kéménd emlékei. Dr. Gudor Botond magyarigeni református lelkész, Hunyadi János négy emeltetett, illetve átépített, dél-erdélyi templomáról, köztük a szentimreiről beszélt. /Bakó Botond: Kinizsi Pál emlékünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

2005. augusztus 23.

Augusztus 20-án a Fehér megyei magyarok már harmadízben ünnepelték Szent Istvánt a szórványok szórványában is legelhagyatottabbnak számító települések templomaiban. Marosszentimre és Magyarigen után az idén Verespatakra zarándokolt a mintegy 150–200 fős csoport. Az ünneplő csoportban Marosújvárról, Nagyenyedtől Torockóig, Székelykocsárdtól Küküllővárig képviseltették magukat Fehér megye magyarlakta települései. Verespatakon az unitárius templomban tartották az ökumenikus istentiszteletet. Verespatakon ma már csupán 22 lelket számlál az unitárius közösség. A megemlékezést színesebbé tették a közbeiktatott kórusszámok, szavalatok. Ezután a megjelentek átvonultak a közeli római katolikus templomba, melynek plébánosa ismertette annak történetét. A megfogyatkozott számú, de hűséges híveinek két nyelven hirdeti Isten igéjét. A továbbiakban Székely Emma, nyugalmazott verespataki tanítónő beszélt a két személyre apadt református „gyülekezetről”, majd bemutatta a magára hagyott kis templomot. A zalatnai református templom meglátogatását követően (melynek évtizedekig Gruzda János festőművész volt a lelkésze) tovább indultak, hogy az ompolygyepüi tömegsír közelében mementóként álló PAX feliratú emlékműnél elhelyezzék az emlékezés koszorúját. /Józsa Miklós: Verespatakon ünnepelt Fehér megye magyarsága. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./

2005. szeptember 24.

Kakas Zoltán néprajzkutató, a Nemere Természetjáró Kör /Sepsiszentgyörgy/ vezetője több mint három évtizede gyűjti maga köré a honismeretre fogékony fiatalokat, főként szórványvidékieket próbált toborozni, közösségi érzést, nemzettudatot adva nekik. A túrázás mellett hatalmas mennyiségű néprajzi és fényképanyagot gyűjtött össze, viszont ennek további rendszerezését, digitalizálását, kiadvánnyá szerkesztését csak támogató segítséggel tudja befejezni. Harmincéves a Nemere Természetjáró Kör, és a harmincötödik Bao-Bao expedíciót vezette idén. Kakas Zoltán elmondta, 1971-ben gyűjtött egy csoportot, hogy hegyi túrára induljanak. A túrát a legelső napon Bao-Baónak nevezték el. Ez egy mitológiai, gyermekijesztő lény, románok, de magyarok is azzal ijesztették a gyermeket, hogy ha rossz lesz, akkor elviszi a Bao-Bao. A hetvenes évek közepétől már felfigyeltek rájuk. Ezért létrehozták a Nemere Természetjáró Kört. Akkor indult Beke Györgynek a szórványvidék-felfedezési sorozata, könyveket, cikkeket jelentetett meg a szórvány gondjairól. Ennek hatására kezdtek a szórványba járni. Kakas Zoltán rendszeresen olvassa Vetési László cikkeit, a szórványvidékről. Kakas társaival 1985-ben Magyarigenben járt. Leg­fennebb tíz hívő lehetett, akik templomba jártak, és magyarok voltak. Most már nincs senki. Magyar­décse viszont pozitív példa, életerős közösség van ott. Most már Bákóból is van autóbusz, ami egyenesen Buda­pestre megy, sőt, Bákó környéki csángó falvakból is indulnak autóbuszok. Olykor egy-két emberen múlnak a dolgok. Kakas Zoltán idén a Gyimesekben járt. Egyre több magyarországi tölti ott a nyári szabadságát, házakat vesznek meg, igyekeznek azokat visszaalakítani olyan­ná, amilyennek a régi házat építették. Ezen a vidéken is változik az életforma, egyre kevesebb fiatal megy a kalibába teheneket őrizni. /Mózes László: Természetjárással a szórványért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 24./


lapozás: 1-30 | 31-57




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998