udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 46 találat lapozás: 1-30 | 31-46
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1991. augusztus 23.

Aug. 31-én koszorúzással egybekötött emlékünnepséget rendeznek Magyarózdon a falu híres szülötte, Horváth István /1909-1977/ költőre emlékezve. Az ünnepséget Domokos Géza, az RMDSZ elnöke nyitja meg, Tőkés László istentisztelete után ismerősök, irodalomtörténészek emlékeznek majd Horváth Istvánra. Az ünnepségen felavatják a Horváth István emlékházat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./

1991. augusztus 31.

Több mint kétezren jöttek össze aug. 31-én Magyarózdon, hogy emlékezzenek a falu szülöttére, Horváth István /1909-1977/ költőre. Tőkés László püspök mondott beszédet, majd Boér Ferenc színművész szavalta a költő verseit. A falu múltját búvárló, a Magyarózdi toronyalja megalkotójáról Pozsony Ferenc folklorista emlékezett, Czine Mihály (Budapest) Horváth István munkásságáról adott képet. Megalakult a Horváth István Művelődési Egyesület és alapítvány. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 7-8./

1996. november 10.

Nov. 8-10-e között Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központban a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság kezdeményezésére másodízben rendezték meg. Az egyházi műemlékek helyzete Romániában témájú konferenciát, amelyen részt vettek a romániai magyar egyházak képviselői, valamint a műemlékvédő civil szakmai és érdekvédelmi szervezetek. Dr. Szabó Bálint javaslatára megállapodtak az erdélyi magyar egyházakon belül létrehozandó Erdélyi Magyar Egyházművészeti és Műemléki Tanács létrehozásáról. Az Erdélyi Műemlék Restaurátorok Egyesülete, mint szakmai érdekvédelmi egyesület kezdeményezte a műemlék-felügyeleti csoport létrehozását. A konferencia résztvevői az Erdélyi Magyar Keresztény Egyházak Elöljárói Állandó Értekezletéhez kívánnak fordulni a szakmai kezdeményezések egyházi támogatása érdekében. Vetési László lelkész a szórványgyülekezetek tulajdonában levő egyházi épületek megmentési esélyeiről beszélt. A románság a legtöbb helyen úgy érzi, hogy ami a faluban van, az az övék. Magyarigenben például még három magyar él, és a többségiek ugrásra készen várják, mikor halnak ki, hogy birtokba vehessék a templomot. Akad ellenkező példa is: Sajóvásárban a helybéli románok áldoznának szívesen a rogyadozó magyar templomra, de nem vetődik arra restaurátor. Horváth Levente a magyarózdi kastélyról szólt. Kádár István a kolozsmonostori katolikus templom helyreállítását ismertette, amelyet sikerült visszakapni az ortodoxoktól, akik 1948 után elfoglalták a templomot. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 11., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 19., 912. sz./

1999. augusztus 28.

Aug. 28-án, születésének 90. évfordulója közelében a költő és író Horváth Istvánra, Magyarózd szülöttjére emlékeztek a szülőfaluban. Az emlékező gyülekezet állta körül a sziklatömböt, melybe Jékely Zoltán verssorait véste a kőfaragó: "Kire ficánkoló autó tiport,/ Nyugtasson a falud,/ Szegény Költő-Tiborc!" A református templomban megtartott ökumenikus istentiszteleten igét hirdetett Dr. Bustya Dezső, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese és Czirják Árpád kanonok, érseki helynök. Horváth Istvánra a Budapestről érkezett Pálfy G. István és Fábián Gyula író emlékezett. A költő lánya, Horváth Arany felolvasta a Horváth István Alapítvány szándéknyilatkozatát. Az ünnepség a Horváth István emlékháznál folytatódott, ahol Sütő András beszédében hangsúlyozta: "Látszólagosan az elmúlt esztendőkben a magyar irodalomnak egy egész hatalmas nagy szellemi vonulata hallgatott el, hallgattatták el, vagy hallgatnak róla, mintha nem lett volna. Ezek közé tartozik többek között Illyés Gyula, ide tartoznak mindazok, beleértve Veres Pétert, Sinka Istvánt, akik Horváth István szellemi családját, szellemi fénykörét alkották. Ez viszont csak átmeneti csöndesség és érdeklődés annak a világnak a részéről, amely fázik, hogyha népiséget hall, amely fél, ha nemzetről beszélnek, amely retteg, hogyha az kerül szóba, hogy a költőnek nem mindenekelőtt való feladata a lepkefogás a virágos mezőkön, hanem az, hogy a nemzete a lelkéből szakadt gondolatokat, vágyakat öntsön örök formába(...) Úgy halt meg Horváth István, valójában meggyilkoltan, mint nem egy magyar költő, gondoljunk Szabédi Lászlóra, a költő barátjára, aki ugyanolyan csalódottan halt meg vonatkerekek alatt, viszont a kéz, amely őt oda taszította, a parancs, amely belőle a lelket kikergette, az éppen ugyanannak a diktatúrának volt az ereje, amely Horváth Istvánt is üldözöttként találta élete utolsó esztendeiben. Az a Horváth István halhatatlan, aki az Én vándorlásomon indult, és akinél ennek a falunak, de talán Erdély falvainak is az ő könyvénél - A Magyarózdi toronyaljára gondolok - gyönyörűbb szellemi katedrálist senki nem állított. Ilyen gyönyörű szellemi katedrális építője előtt hajtom meg itt most fejemet magam is...". /Lokodi Imre: Átmeneti csöndességben. Magyarózdon, Horváth István tornácán. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30., (M.J.): Horváth István emlékünnepség Magyarózdon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./ Horváth István /Magyarózd, 1909. okt. 9. - Kolozsvár, 1977. jan. 5./ emlékezetes munkája a Magyarózdi toronyalja /1971/ című falurajza. Rendőrautó gázolta halálra.

1999. szeptember 16.

A magyar társulat, a Dicsőszentmártoni Népszínház 2000-ben lesz harmincéves. - 1970. április 13-án mutatták be első darabjukat, emlékezett Vitális Ferenc EMKE-díjas rendező. Azóta ötszázötven körül jár előadásaik száma. Főleg 1990 óta dolgozhatnak szabadon, kis társulatuk több tagja részesült különböző díjakban. Mára a dicsői Népszínház hivatalosan bejegyzett intézményként működik, és mindössze 18 személy alkotja a társulatot. Támogatást kaptak az anyaországtól. A történelmi egyházak rendelkezésükre bocsátották a főtéri ökumenikus épület /Magyar Ház/ földszinti részét. Rendszeresen tájolnak, legközelebb Szászcsáváson és Héderfáján lépnek fel. Szept. 24-én kezdődik a műkedvelő színjátszók háromnapos gyergyószentmiklósi találkozója, a MÜSZIT, oda is elmennek. Októberben Hármasfaluba, Magyarózdra, Marosugrára készülnek, azután Kalotaszentkirályra és Zsobokra, Marosvásárhelyre és Székelyudvarhelyre. Október 25-29. között ismét megtartják a Concordia Napokat Sepsiszentgyörgyön, onnan sem maradnak el. /Bölöni Domokos: Harminc éve szolgálják Tháliát. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./

1999. október 26.

Horváth Arany kérdésére Király Károly elmondta, hogy édesapja, Horváth István író barátsága és magatartása is meggyőzte őt arról, hogy be kell fejezni a megalkuvó, bólogató politizálást. Tudták, hogy lehallgatják őket, az író hamarosan a Securitate fókuszába került. Utólag kiderült, hogy az író rokonát is titoktartásra kérte fel, nem akarta, hogy lánya /Horváth Arany/ megtudja, apját a szeku figyeli. Rendszeresen kijárt Magyarózdra egy magyar belügyes, Kerekes ezredes. Érdeklődött Horváth István után. 1977. január 4-én elgázolták az írót, a temetés előtti nap valósággal elárasztották a falut a szekuritátésok. Felfegyverkezve, minden utcán egy-egy kapunál megállott a katonai autó. Marosvásárhelyről megérkeztek a legmagasabb rangú hivatalos belügyi szervek. Amíg megérkezett a halottas menet, kivonultak a temetőútra, közvetlenül a temető mellé állottak a kocsikkal. Nem telt el egy hónap és megint kivonultak a szekusok a faluba. A szülőházban - most emlékház - mindent, felkutattak. Arra voltak kíváncsiak, hogy járt-e itt Király Károly, vannak-e magyarországi titkos anyagok? Az író rendszerellenes írásait keresték. Nemsokára újra megjelentek, a férfiakat külön-külön hívták magukhoz, és faggatták őket, hogy kiket ismertek a temetésen, akik nem idevalók voltak? - Horváth István a halála előtti években elmondta, hogy általában a magyar értelmiségieket megfigyelés alatt tartják. /Horváth Arany: Miért gázolták halálra Horváth István írót? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 26./

1999. december 22.

Erdélyi magyar népzene címmel kazettára és CD-re készített hangfelvételt a magyarországi Fonó Records, melyet a sepsiszentgyörgyi Tempo Kiadóval közösen forgalmaznak a Corvina könyvesboltokban. A kazetta Panek Kati előadásában mutat be gyimesi és moldvai balladát, keservest, magyarózdi, magyarszováti, kalotaszegi és magyarlapádi dalokat. /Karácsonyi ajándék. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 22./

1995. január 13.

1990 óta sok alapítványt hoztak létre Erdélyben, de még mindig nincs teljes, átfogó lista az erdélyi magyar alapítványokról. 1993 decemberében, az alapítványok II. találkozóján 47 szervezet képviseltette magát, 1994 decemberében 86 alapítvány számolt be tevékenységéről Sepsiillyefalván. A beszámolókból kiderült, hogy többségük alkalmakra összpontosított munkát végez /emléktábla-, szobor-, kopjafa állítása, a nekibuzdulást hullámvölgy követi, hiányzik az átfogó stratégia. Nagyon sok alapítvány az anyaországi támogatás függvényében létezik. Az illyefalvi dokumentációs és tájékoztató iroda 1994 májusában közel száz alapítványt tartott számon, egyes vélemények szerint viszont 120-nál is többre tehető a számuk. A hetilap közli mintegy száz alapítvány névsorát, a működési hely megjelölésével. /A Hét (Bukarest), jan. 13./ Az alapítványi kezdeményezésekből sokminden megvalósult, többek között: Brassóban egyórás magyar nyelvű közszolgálati rádióadás indult, Csíkszeredában csángó gyermekek tanulnak, Marosvásárhelyen hároméves népfőiskola indult 629 hallgatóval, biztosítják a Látó irodalmi folyóirat megjelenését, elkészült Szilágysomlyó kismonográfiája, Gyergyószentmiklóson gépköröket létesítettek, Kolozsváron egy művelődési hálózat centrumát hozták létre, létrejött a hétfalusi líceumi oktatás, Magyarózdon kultúrközpont alakul, Nagyváradon 1800-an fordultak a Családsegítő Szolgálathoz, Sepsiszentgyörgyön helyi televíziós adás indult, Marosvásárhelyen 30 ágyas magánkórház létesült. /A Hét (Bukarest), jan. 20./ Az alapítványok legutóbbi találkozója: Illyefalva, 1994.dec. 2.

1997. január 9.

Húsz évvel ezelőtt, tragikus körülmények között - egy milicista halálra gázolta - hunyt el Horváth István író. Autodidakta volt, legismertebb könyvében szülőfalujának állított emléket /Magyarózdi toronyalja, Kriterion, 1971/. Több verseskötete is megjelent. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./ Horváth István /Magyarózd, 1909. okt. 9. - Kolozsvár, 1977. jan. 5./

2000. május 3.

Sepsiszentgyörgyön a Szentgyörgy-napokon sok zenekar fellépett, a magyarországi Kormorán és más együttesek mellett Erdélyből a Forgotten, Téglagyári megálló, Kentucky Old Boys, Quo Vadis és Dancs Annamari. A három nap alatt a népzenét, szimfonikus és régizenét kedvelők is megtalálják szórakozásukat. Fellép például a kolozsvári Ördögtérgye táncegyüttes, a Hargita Állami Székely Népi Együttes, a Háromszék Népi Együttes. A néptáncokat kedvelők a vásári színpadon naphosszat csodálhatják, sőt: tanulhatják is a széki, szatmári, felcsíki, sóvidéki, ózdi rendet, a talpalávalót felváltva a debreceni Szeredás együttes és a budapesti Gázsa és zenekara húzza. /Zenélő Szentgyörgy-napok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 3./

2001. augusztus 10.

Horváth Arany Magyarózdon született Horváth István, a közismert író leányaként. Egy ideig a Színiakadémia hallgatója volt, de tanulmányait abba kellett hagynia, mert Panek Zoltánnal kötött házasságából 1957-ben megszületett lánya, Panek Katalin Arany színművésznő. 1963-tól szabadúszó újságíróként tevékenykedett. Harminc évig, nyugdíjba vonulásáig a Művelődésnél dolgozott szerkesztőként, rovatvezetőként, később főszerkesztő-helyettesként. 1997-ig az Erdélyi Gazda főszerkesztője, jelen pillanatban a Transsylvania című folyóirat (Az Amerikai Erdélyi Szövetség Negyedévi Tájékoztatója) európai főmunkatársa. Újságírói tevékenysége mellett tévéjátékot, életrajzi elbeszélést és riportkönyveket írt. Horváth Arany minden évben Kézdivásárhelyre "költözik" egy hónapra, fogalmazása szerint hazajön, mert a céhes várost tartja második otthonának. " Elmondta, hogy annak idején kolozsvári otthonukban rengeteg író fordult meg. Kós Károly arra figyelmeztette a fiatalabb írókat, hogy minden nap lépni kell: senki és semmi másért, csak a magyarságért. Sütő Andrást 14 évesen ismerte meg, ő meghatározója volt életének. Édesapám után ő volt az az ember, akiben annyi szeretetet, tisztaságot és jóságot talált, mint senki másban. - Köztudott, hogy édesapját a belügyesek gázolták el. Horváth Arany egészen az igazságügyi minisztériumig elment az ügyével. Az egyik szekustiszt - aki most Izraelben kiképzőtiszt - azt mondta: "Vigyázz, mert te is a kerék alá kerülsz." Horváth Arany hívő református. - A mai irodalomról elmondta: jelenleg sok magyar tollforgató számára nevetséges, ha azt mondja: nép-, nemzeti irodalom. A globalizált irodalomra az jellemző, hogy mindegy mit ír, milyen nyelven írja a szerző. Ugyanez a tünet megtalálható a színházi rendezők törekvéseiben is. Fő céljuk: értse meg a holland, a svéd, az angol. Az nem baj, ha a mieink nem értik. Véleménye szerint nem lehet egy nemzetrészt megtartani egy olyan irodalommal amely tartalmában érthetetlen. - Horváth Aranyt szoros kapcsolatok fűzik Csernátonhoz, az ottani múzeumhoz, emellett nagyon szereti Kézdivásárhelyet. /Bartos Lóránt: Emberközelben Horváth Arany. "Szeretem szeretni az embereket". = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), aug. 10./

2001. augusztus 24.

Tradíciója van már a magyarózdi találkozóknak, melyet a Horváth István Alapítvány 1993-tól rendez meg a költő Horváth István szülőfalujában. Az idei találkozó szept. 1-jén lesz. A költő lánya, Horváth Arany közölte: az idei találkozó témája nemzeti sors és irodalom. Nemzetben gondolkodó, határon belül és határon túl élő írókat hívtak meg, Magyarországról: Csoóri Sándor, Görömbei András, Pomogáts Béla, Pálfy G. István (a szimpózium moderátora) Felvidékről: Dobos László, Vajdaságból: Dudás Károly, Kárpátaljáról: Vári Fábián László, Erdélyből: Ferenczes István, Fodor Sándor, Lászlóffy Aladár, Markó Béla, Nagy Pál, Sütő András. Harmincegy évvel ezelőtt jelent meg Horváth István Magyarózdi toronyalja című könyve. Az idén is a torony aljában, a parókián gyűl össze az emlékező társaság. A toronyalatti dombon fogják fel állítani a marosvásárhelyi - de a szomszéd faluban született - Hunyadi Lászlónak a költőről készített szobrát. /(Csomafáy Ferenc): Magyarózdi Találkozó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./

2001. szeptember 3.

Szept. 1-jén Nemzeti sors és irodalom címen írótalálkozóra került sor Magyarózdon. A Horváth István-emlékmű felavatásával egybekötött ünnepségen sok anyaországi és határon túli magyar irodalmi személyiség vett részt. Erdélyből jelen volt Kötő József EMKE-elnök, Cseke Péter, Fodor Sándor, Lászlóffy Aladár, Nagy Pál, Sütő András, valamint Czirják Árpád érseki helynök és Fülöp G. Dénes, a marosvásárhelyi vártemplom lelkésze. Magyarországról Csoóri Sándor, Pálfy G. István és Pomogáts Béla a Magyar Írószövetség elnöke jöttek el. Kárpátalját Vári Fábián László képviselte. Horváth Arany, az 1977-ben elhunyt költő lánya és a Horváth István Alapítvány elnöke és alapítója nyitotta meg a megemlékezést. Kötő József vette át a szót. "Horváth István tornyában megkonduló harang szavára összegyűltek a Kárpát-medencei magyarság próféta lelkű alkotói, akiknek fülük van a harangszóból kicsengő üzenet meghallására. Itt Erdélyben, Magyarózdon a transzszilván szellem jegyében összesereglettek azok, akik hisznek történelmi küldetésükben. Az összegyűlteknek pedig együtt kell hinniük a költővel: "...Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!"" - mondotta. Horváth István költő a diktatúra áldozata volt. Életének utolsó évtizedében állandó megfigyelés alatt tartották, halála nem egyszerű baleset volt, szándékosan gázolták el a szekuritáté emberei. A beszédek a templomkertben felállított szobornál folytatódtak. A Hunyadi László készítette emlékműre felavatása után koszorúkat helyeztek el. A sírkőre emlékeztető fehér kőtáblán domborműplakett őrzi a költő képmását és nevét. A találkozás végén összeállított zárónyilatkozatban a következők állnak: "...nem az emlékezés, hanem a sorsunk által kikényszerített, de eddig igazában meg nem talált utak keresése volt tanácskozásunk fő célja." A marosvécsi találkozó óta" erősen lefokozódott az irodalom és általában a szellem jelentősége. Az 1989 és 1990 óta történő változások többnyire immár a szabadság jelszavával folytatták a lefokozást, az évszázadok által megmért esztétikai és erkölcsi értékrendek megbontását. Szavunkat épp azért emeljük fel, hogy a különböző, magyarságunk léte által érintett országok rendszerváltoztató folyamatai a továbbiakban ne csupán a politika sokszor kényszerűen álságos követelményei, hanem a kultúra, az irodalom időket összefogó igényei szerint is alakulhassanak." /Valkai Krisztina: Utak keresése - Írótalálkozó Magyarózdon. Horváth István-emlékművet avattak fel a költő szülőfalujában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./ Sütő András abból indult ki, hogy a közelmúlt irodalomtörténetében van egy korszak, harminc-negyven esztendő, amelyet csak úgy elintéznek, teljesen üres foltként kezelnek, esztétikailag meg nem történt irodalmi szakasznak nyilvánítanak. - Horváth István (...) az értékteremtés évei után jutott egy olyan hosszadalmas periódusba, amely őt egyrészt költői mivoltában majdnem hogy porba tiporta, másrészt pedig olyan önvád korszakába sodorta, amely élete végéig tartott. A Horváth István-i önvizsgálat, amelyet ettől a nemzedéktől oly sokan kértek, valójában minden kérelem nélkül az ő verseiben és az ő 1960 utáni köteteiben tapasztalható, hangoztatta Sütő András. Csoóri Sándor esszéjét sokan és sokszor fogják majd idézni. - Évtizedeken át készültünk rá lélekben, hogy majd egyszer eljön a demokrácia, de sosem gondoltuk azt, hogy valójában egy absztrakciót várunk, hiszen annyi demokrácia van, ahány ország, ahány külön sorsú nép. A demokrácia az első pillanatoktól szembekerült az irodalom belső törvényeivel és hagyományával. Mire buzdított minket ez a hagyomány? Azt kalapálta belénk, hogy minden jó irodalom összeesküvés a kor ellen. Olyan szorító, amelyben az író körmérkőzést játszik a társadalom minden szimbolikus szereplőjével, politikával, hatalommal, halállal, szerelemmel, a gyöngédség angyalával... Hogy a láthatóvá vált küzdelem végén a katarzis élményével ajándékozzon meg sokakat. Irodalom és társadalom természetesnek mondható feszült viszonyát a demokrácia megváltoztatta. Leginkább azzal, hogy a nagyrészt gyötrelmes kérdések megoldására sokkal tetszetősebb ajánlattal jelentkezett. A négyévenkénti szavazás ígéretével. A lélek forradalma helyett a szavazófülkék forradalmára hivatkozott. Ha a magyar irodalom századokon át nem vállalt volna olyan történelmi és politikai föladatokat, mint amilyeneket - kényszerűségből - vállalt, sose zuhant volna bele a demokrácia csapdáiba. Már csak azért sem, mert mindegyik megmaradt volna a maga külön pályáján, és nem próbál összevegyülni a másikkal. Tíz év után világosan látjuk, hogy ez a vegyülés lehetetlen. Ugyanis tűzről és vízről van szó. Az irodalom nem élhet meg például a nagyság szándéka és a hajlíthatatlanság feltételei nélkül. Vagyis: ábrázolhatja, de nem fogadhatja el az alkukat. A demokrácia viszont a kompromisszumokra épít. Az igenek és a nemek kidekázott darabjaira. Igazmondásra ösztönöz, lázít, miközben a mértékletesség mondatain töri a fejét. /Bölöni Domokos: Horváth Istvánra emlékeztek. Tűzről és vízről van szó. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 3./

2001. szeptember 10.

A Horváth István Alapítvány által szervezett magyarózdi találkozón zárónyilatkozatot fogadtak el. Útkeresés volt a tanácskozás célja. Erősen lefokozódott az irodalom és általában a szellem jelentősége, 1989 után folytatódott a lefokozás, a hagyományos, az évszázadok által megmért esztétikai és erkölcsi értékrendek megbontása. Felemelték szavukat azért, hogy a magyarság léte által érintett országok rendszerváltoztató folyamatai a kultúra, az irodalom időket összefogó igényei szerint is alakulhassanak. A demokrácia némely országban látszatokra épülő gyakorlata a magyarság számára a kis- és nagyközösségi autonómiák kiharcolásában nem hozott eddig eredményt. A pártpolitika mellett az össznemzeti érdekeket és értékeket képviselő kultúra távlatosságára kellene áttenni a nyomatékot. Visszaadni a valóságos értékek becsületét. A közösségteremtés, a sorsvállalás pátoszát. Csak az "újra öntudatra ébredt közösség tudhatja elfogadni azt a nemzetegységesítő gondolatot, melyet végre bátor kiállással képviselnek legjobb államférfiaink. Nincs olyan demokrácia, amely a kultúra értékeit ismerő közösség nélkül is működőképes." "A magyar nemzet huszadik századi megmaradása nem képzelhető el Kodály és Bartók, Illyés és Németh László, Benedek Elek, Kós Károly és Tamási Áron életművének hatása nélkül." Az aláírók: Czirják Árpád, Vári Fábián László, Fülöp G. Dénes, Pálfy G. István, Horváth Arany, Sütő András, Csoóri Sándor, Lászlóffy Aladár, Pomogáts Béla, Nagy Pál, Fodor Sándor, Cseke Péter, Kötő József. /Nemzeti sors és irodalom. A Magyarózdi Találkozó zárónyilatkozata. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./

2001. szeptember 15.

Szeptember elején Horváth István szülőfalujában, Magyararózdon találkoztak a kortárs magyar irodalmi élet képviselői, hogy megvitassák az irodalom és a nemzeti sors kapcsolatát. Sütő András kifejtette: "Amikor Horváth István feltűnt az erdélyi magyar irodalomban, akkor egy ilyen csillagkép volt ismeretes, akikhez kapcsolódott szellemiségében: Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál. Ezek voltak azok a csodaemberek, akikről kezdő íróként ámuldoztam. Egyszerű parasztemberek négy, vagy hat elemivel a magyar szellem csodái lettek. Közülük Veres Pétert Ilyés Gyula így búcsúztatta: lángelmét temetünk." "Senkinek közülünk nem volt vátesz-komplexusa, mégis mindig halljuk, hogy le kellene mondani már a vátesz-komplexusról. A most induló íróifjaknak első kiáltása, követelése, fenyegetése az, hogy majd ők minden váteszt agyon fognak ütni. Úgynevezett váteszségünk az a közösségi élmény, morális parancs és követelés, amit Horváth István behozott már az első kötetével." Horváth István Ózdról indult Kolozsvár felé. "Irodalmi sikereinek a legszebb napjaiban fordult vissza ahhoz a forráshoz, ahonnan indult - amikor érezte, hogy milyen veszélyek fenyegetik." A veszedelem volt az a követelmény, amely Gaál Gáborral az élen őt és az egész írói csapatot" "marxista- követelmények alá szorítva próbálta tovább énekeltetni." Horváth István csalódott egy politikai áramlat tündöklésében, illetve garázdálkodásaiban, diktatorikus embertelenségében. Azonban ezt a korszakot, a 30-40 esztendőt nem lehet egyedül az írástudók árulásának mondva félresöpörni. Az önvizsgálat, amelyet ettől a nemzedéktől olyan sokan kértek, valójában Horváth István verseiben és az 1960 utáni köteteiben jelen van. "Az ő életműve jó útmutató irodalom és nemzet kapcsolatának a kérdésében." Csoóri Sándor bevallotta, hogy már évek óta nem jár el írótalálkozókra. Felolvasta az alkalomra írt rövid írását. Ebben kifejtette: "Csodálatos erőfeszítés volt minden korban a magyar irodalom. A rendszerváltásnak nevezett fordulat után az irodalom alól kifutott a történelem." Az elmúlt tíz évben másként történt mint ahogy elképzelték, mert az irodalom helyzete és szerepe megváltozott. A demokrácia megjelenésével Kelet- és Közép Európában egy nagy irodalomnak kellett volna megszületnie, a 20. század nagy tragédiái után. "A demokrácia az első pillanatoktól kezdve nálunk szembekerült az irodalom belső törvényeivel és hagyományaival. Irodalom és társadalom feszült viszonyát a demokrácia megváltoztatta" A gondokat a négyévenkénti szavazással akarták megoldani. Azonban az irodalom nem fogadhatja el az alkukat. Azt mondták, hogy ne az írók politizáljanak, hanem a pártok, maga a parlament. - A magyarul írók zöme hallgat. Illyés Gyula azt mondta: "sajnos kell politizálnunk, a legnehezebb, a legveszélyesebb módon, hibátlan műveinkkel ". Amikor Illyés ezt leírta, volt irodalmi élet, amely sokat segített az íróknak az alkotásban. "Most az irodalmi élet kevésbé sugalmazó. Néha úgy látom, mintha a parlamentekben zajló életet utánozná, legalább annyi gyűlölettel és idegenséggel." /Valkai Krisztina: Hibátlan művekkel politizáljon az író. Irodalmárok találkozója Magyarózdon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./ Van az erdélyi magyar szellemiségnek egy virtuális térképe, melynek főbb tájékozódási pontjai egy-egy irodalmi székhellyel azonosak. Faluneveket rajzolt fel az idő erre a képzeletbeli földabroszra: Kisbacon és Sztána, Farkaslaka és Apáca, Mikháza és Pusztakamarás, Szabéd és Nagygalambfalva, Bözöd és Magyarózd (hogy tovább ne is soroljam) - Benedek Elek és Kós Károly, Tamási Áron és Bartalis János, Kacsó Sándor és Sütő András, Szabédi László és Kányádi Sándor, Bözödi György és Horváth István szülőfalujának körvonalai bontakoznak elénk, írta Nagy Pál. - Magyarózdon volt legutóbb irodalmi találkozó. Horváth István annak idején megírta volt nagyívű falurajzát Magyarózdi toronyalja címmel. "Én vagyok ez a könyv. De nem csak én. Az a nép is, amelyhez tartozom..." - vallotta az előszóban. /Nagy Pál: Találkoztunk Magyarózdon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./

2001. november 3.

A Bethlen Gábor Alapítvány Márton Áron-emlékéremmel tüntette ki Horváth Aranyt. " Horváth Arany, Horváth István lánya 1964-től 1994-ig szolgálta a Művelődést (a folyóiratot és az erdélyi magyar kultúrát), volt szerkesztője, rovatvezetője, főszerkesztő-helyettese, nyugdíjazásáig. 1995-től az Erdélyi Gazda című folyóiratnak is főszerkesztője volt. Kötetei: Ember a havason (tévéjáték, 1987); Fába faragott balladák (riportkönyv, 1983), Pontot, vesszőt nem ismerek, de a szó mind igaz (életrajzi elbeszélés, 1985), Kalodaének (ballada prózában, 1993), Kökény a hóban (riportkönyv, 1995), Elrabolt méltóság (1999). Horváth Arany az Egyesült Államokban megjelenő Transsylvania című negyedévi erdélyi tájékoztató erdélyi ügyvezetője, emellett a magyarózdi találkozók fáradhatatlan szervezője hangsúlyozta, hogy megőrizte nép-nemzeti gondolkodását. /Bölöni Domokos: Beszélgetés Horváth Arannyal. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./

2001. december 10.

Ötödszörre gyűltek össze a megyeszékhelyen, Marosvásárhelyen a magyar néptánc-együttesek dec. 9-én, vasárnap. Ez a Karácsonyi Gyöngykoszorú a Szabó házaspár búcsúzása egyben, és Szabó György Pál meg is kapta a vastapsot. Tíz csoport vagy együttes lépett fel. A marosludasi Hajdina csoport a Borókával "összekapcsolva" mutatkozott be, miután előzőleg Ludason és Magyarózdon szerepeltek nagy sikerrel. Marosmagyaró az ifjúsági csoportot küldte el, Mezőpanit három nemzedéket képviselő 28 párral lépett színpadra. Felléptek többek között a vajdaszentiványiak, a nyárádszeredai Bekecs táncegyüttes, a mezőbándi Komlód, a szentgericeiek pedig harminc táncost vittek színpadra. /B.D. [Bölöni Domokos]: Nem parancsol senki most? ! = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./

2002. szeptember 2.

Magyarózd ünnepelte fennállásának 775. évfordulóját, valamint hagyományossá vált találkozóját, amelyet Horváth István (1909-1977) költő, a falu szülöttének szellemiségében tartottak. A kétnapos esemény aug. 31-én kezdődött ökumenikus istentisztelettel, majd fórumra került sor A történelmi egyházak és az írástudók felelőssége az anyanyelvi kultúra megőrzésében címmel. Kötő József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnökének értékelése szerint a fórumon megfogalmazták, hogy nem véletlenül rendelik az egyház mellé a "történelmi" jelzőt, hiszen Erdélyben a nyelv, a nemzet és az egyház közé egyenlőségjelet lehet tenni. Erdélyben az egyházak mindenkor a nemzeti megmaradást szolgálták, és ezt a történelmi küldetést továbbra is teljesíteniük kell. Másnap Horváth Arany, a Horváth István Alapítvány elnöke vallott meleg szavakkal a faluról. Vincze Zoltán történész a falu történetét foglalta össze előadásában, Kötő József pedig az önszerveződés fontosságára hívta fel a figyelmet. A templomban leleplezték az első és második világháborúban elesett magyar hősöknek szentelt emléktáblát, majd sor került Horváth István szobrának megkoszorúzására. /Sándor Boglárka Ágnes: 775 éves a Maros megyei Magyarózd Horváth István költőről is megemlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./ Pálfy G. István emlékeztetett a tavalyi témára: akkor irodalom és nemzet összekapcsolódásáról, szerepéről a nemzet megmaradásában beszéltek a meghívottak, most szintén a megmaradás jegyében volt szó az egyház és a nemzet, az egyház és az írástudók felelősségéről a nemzet megmaradásában. Vetési László két helyi személyiség példáját emelte ki: a paraszti sorból fölemelkedő Horváth Istvánét, aki az irodalom, a egyetemesség felé indulva hordozta népének üzenetét, és az ugyancsak magyarózdi Nagy András teológiai tanárét. Pakó Benedek szászrégeni római katolikus plébános történelmi áttekintést nyújtott az egyházak, a római katolikus egyház nemzetmegtartó szerepéről. Pakó Benedek végül a szászrégeni cselekvő egyház munkáját ismertette /felkarolják a szórványgyermekek, az árvák, az öregek sorsát, kollégiumot építenek, amelyben művelődési otthon is lesz, színpaddal/. /Bölöni Domokos: Egyetlen lehetséges életmodell: az asszimiláció-mentes élet. Megtartani hitében és nyelvében a népet. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 2./

2002. november 11.

A Bodzafa egyidőben született az erdélyi táncházmozgalom elindulásával. Alapító tagjuk és énekesük mindvégig Panek Kati. A "hőskorszakban" sorra alakultak az új együttesek, s később, a 80-as évek végén a zenészek nagy része külföldön kereste boldogulását. Táncházat muzsikáltak Kolozsváron, s tanítottak majd minden erdélyi nagyvárosban. Elsők között készítettek lemezeket, köztük a magyarózdi nagylemezt. Ez az együttes nem szűnt meg, annak ellenére, hogy Papp István Gázsa és Kelemen László Magyarországon telepedtek le, Panek Kati és Szalay Zoltán pedig Erdélyben maradtak. Panek Kati 22 éve megszakítatlanul a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze. November 12-én Kolozsváron megünnepelik a Bodzafa 25 éves születésnapját. /25 éves a Bodzafa. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

2003. augusztus 2.

Erdélyben egymást érik a magyar néptánctáborok. Válaszút, Kommandó, Szászcsávás, Kalotaszentkirály, Magyarlapád csak néhány a sorban. A Fehér megyei Magyarlapádon 1997-ben szerveztek először néptáncfesztivált, a sikeren felbuzdulva a következő évtől a rendezvény egyhetessé nőtte ki magát, hivatalos neve pedig Maros- és Küküllő-menti Népzene- és Néptánctábor lett. Az aug. 2-i gálaműsorral immár a hatodik zárja kapuit. Idén 75 vendég érkezett a táborba, az oktatókkal, kísérőkkel együtt mintegy 130 személy lakik házaknál, sátrakban. A résztvevők száma évről évre növekszik. Demeter Erika, a Háromszék Néptáncegyüttes ügyelője elmondta, hogy a gyerekeket két csoportra osztották: haladókra és kezdőkre. Mindennap más-más adatközlők érkeztek a táborba, így a résztvevők eredeti forrásból tanulhatták a magyarózdi, becei, sülei stb. magyar és román táncokat. Délelőttönként-délutánonként hangszeroktatás is folyt, a táborban még abszolút kezdő hangszeresekkel is foglalkoznak. Kukoricaháncs fonás, szövés mellett bútorfestést is tanítottak. /"A lapádi viola, ide érzik a szagja..." Véget ért a VI. Maros- és Küküllő-menti Népzene- és Néptánctábor. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./

2004. június 1.

Magyarózd valamikor virágzó település volt. Főleg a kollektivizálás után, lakóinak nagy része elköltözött. A második világháború után, majdnem annyi iskolás volt a faluban, mint most az összlakosság. Bentlakásos hétosztályos iskola működött itt. 1945-1955 között itt tanultak a szomszédos magyar falvak – Magyarbükkös, Magyaristvánháza, Magyarsülye, Medvés és Szentbenedek – gyermekei is az V-VII. osztályban. Az utóbbi három faluban a magyar lakosság aránya 20% alá csökkent. A 60-as években megszüntették az V-VII. osztályt, és a falu elemi iskolával maradt egészen a 90-es évek közepéig, amikor újraindult az V-VIII. osztály. Jelenleg minimális osztálylétszámú kisiskolás koptatja a padokat, s ismét veszélyben van a felső tagozat. 1989 után a falu testvérkapcsolatot vett fel a hollandokkal, akik támogatták az utcák lekövezését és a helybeli gazdáknak is segítséget nyújtottak, Holstein szarvasmarhát, traktort, mezőgazdasági gépeket, arató- cséplő gépet vásároltak, amelyet az egyház keretében működtetnek. A hollandok segítségével Magyarózdon a kastély felújítás is folyik. /Horváth András: A megmaradásért küzdő falu. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 1./

2004. június 23.

Horváth Arany édesapja Horváth István költő /1909-1977/, akit egy szekus őrnagy halálra gázolt. Horváth Arany 1963-ban a Művelődés folyóirat szerkesztője lett. A Művelődés országos lap volt, így bebarangolhatta egész Erdélyt. Tizenegy éve minden esztendőben megrendezik a Horváth István Fórumot Magyarózdon, az író szülőfalujában. Horváth Arany a népért aggódó, építő irodalomszemléletben nőtt fel. Most már más irányzatok vannak, de hogy Erdélyben a magyarság ezt a 85 évet így kibírta, ezt Benedek Eleknek, Kós Károlynak, Tamási Áronnak, Bánffy Miklósnak és a hozzájuk hasonlónak kell megköszönnie, vallja Horváth Arany. A Művelődés kitűnő főszerkesztője volt András János, majd Kovács János is. Bátor folyóiratunkat megszüntette a diktatúra. Horváth Arany később, a rendszerváltás után az Erdélyi Gazda főszerkesztője lett, majd az Amerikai Erdélyi Szövetség erdélyi tájékoztatójának, a Transylvania című folyóiratnak az európai főmunkatársi tisztségére kérték fel. Most már egyedül végzi a főszerkesztői munkát is. /Sándor Boglárka Ágnes: Nehéz gyönyörűséggel élem a mindennapjaimat – vallja Horváth Arany. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./

2004. július 20.

A Bonus Pastor Alapítvány szenvedélybeteg emberek segítésével foglalkozik. Horváth Levente református lelkész, felesége, Horváth Mari, és Bartha Éva, az alapítvány munkatársa számolt be a mentőmisszió munkájáról. Horváth Levente elején csak egyhetes táborokat szervezett. Nemsokára jelentkeztek az első eredmények, voltak, akik a tábor után nem estek vissza. Időközben tőlük függetlenül hasonló kezdeményezések indultak Marosvásárhelyen, és Székelyudvarhelyen. Ezeket a kezdeményezéseket összehangolták. A misszió a református egyház keretén belül működik. 1996-ban létrehoztak egy háttérintézményt, a Bonus Pastor Alapítványt. Jelenleg tizenegy csoport működik: Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában, Zilahon, Nagyváradon, Magyarózdon, Mezőpaniton, Vajdakamaráson és Felsősófalván.  A csoportok közti kapcsolatot a negyedéves országos találkozó adja, ahol körülbelül száz ember szokott összegyűlni, ahol a szabadultak találkoznak egymással, megbeszélik gondjaikat. A kapcsolattartás másik módja a körlevél, amit évente öt-hat alkalommal küldenek ki kb. 700 személynek. Sokakban, főleg akik közelében nem működik csoport, ez tartja a lelket, tudják azt, hogy gondolunk rájuk.     Az egyes segítőtáborokat meghirdetik az újságokban, rádióban és a körlevélben. Főleg magyarok jönnek el, de voltak románok is, a feleség magyar volt, és folyamatosan fordított a férjének. Most már egyre több drogos vagy játékfüggő ember is jön közéjük. – Megjelent egy kötet Mi az, hogy csodálatos? címmel. Szűcs Teréz beszélgetett szabadultakkal és munkatársakkal. Ezt románra is lefordították. /Szentes Szidónia: Betegekből asszisztensek. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 20./  

2004. augusztus 25.

Horváth István költőknek alapítvány viseli nevét, ápolja hagyatékát. Évről évre megemlékeznek róla. A költő szülőfalujában születésének kilencvenötödik évfordulója alkalmából Magyarózdi Fórum elnevezésű rendezvényt tartanak aug. 28-án. Markó Béla költő Pálfy G. István közíró, dr. Keszeg Vilmos néprajzkutató és dr. Tánczos Vilmos néprajzkutató tart előadást. /Nagy Botond: Emlékfórum Magyarózdon. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./

2004. augusztus 30.

Horváth István költészete a sajátos erdélyi léthelyzet, a közösségi küzdelem, a kitartás, a folytonos újrakezdés ma is érvényes üzenetét hordozza – hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke aug. 28-án, Magyarózdon, a neves erdélyi költőre emlékező ünnepi rendezvényen. Horváth István egyik legismertebb verse, a Tornyot raktam az erdélyi lét problematikájának lényegét ragadja meg. "A történelemben a magyarság tornyai sokszor összeomlottak, a közösség sokszor látszott elemeire szétesni, ám újból és újból képes volt újraépíteni tornyait" – hangsúlyozta a szövetségi elnök. A résztvevők felavatták a Horváth István nevét nemrégiben felvett helyi magyar általános iskola új névtábláját. /A torony mindig újraépíthető. Horváth Istvánra emlékeztek Magyarózdon. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./

2004. szeptember 22.

Magyarózdi általános iskolája augusztustól a település neves szülöttének, Horváth Istvánnak a nevét viseli. Külföldiek adományokkal is segítették a faluban élőket. Holland támogatással tanszereket, füzeteket, didaktikai eszközöket vásároltak és felújítást végeztek az iskolákban, mondta el Ferenczi Margit iskolaigazgató, aki immár hatodik éve vezeti a magyarbükkösin kívül Magyarózd, Gombostelke és Lándor iskoláját. Jelenleg a négy iskolában öt tanítónőt, négy óvónőt és tíz tanárt foglalkoztatnak. Magyarbükkösön 13 gyerekkel indul egy egy-négyes magyar tagozatú osztály, illetve 30-cal az öt-nyolc osztály román és magyar tagozattal. Gombostelkén és Lándoron is alacsony az osztálylétszám, az idei tanévre az előbbi településen 12 óvodás és 8 egy-négy osztályos, az utóbbin pedig 11 óvodás és 14 kisiskolás iratkozott be. Magyarózdon sikerült két I-IV. osztályos csoportot indítani, az V-VIII. osztályba 15-en jelentkeztek. A nagy távolságok miatt kardoskodtak amellett, hogy minden településnek maradjon meg a saját iskolája. /Mészely Réka: Kevés gyerekkel, de működnek Magyarbükkös község iskolái. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./

2004. október 29.

A múlt hét folyamán a Rákóczi Szövetség a Stúdium Alapítvány támogatásával a Pro Hungaris Kulturális Értékközvetítő Alapítvány számítógép-ajándékát (tizenegy Pentium I-I.-es számítógép) juttatta el a magyarózdi, csekelaki és istvánházi iskoláknak, illetve a marosludasi Magyar Háznak. /Számítógép-adományok. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 29./

2005. március 23.

Magyarózdon a kastély épületét a hozzá tartozó nyolc hektáros birtokkal együtt Jude Mária bárónő, a Bonus Pastor Alapítványnak adományozta., Az alapítvány külföldi és belföldi támogatók segítségével új tetővel befedte a kastélyt. A Református Mentőmisszióból kinőtt Bonus Pastor Alapítvány március 16-án Magyarózdon, ünnepélyesen megnyitotta Terápiás Otthonát, mely szenvedélybetegek, elsősorban alkohol- és drogfüggők számára nyújt terápiás programot. Romániában ez az első magyar nyelven működő, szenvedélybetegek gyógyítására specializálódó intézmény. Csiszér Balázs, a Bonus Pastor Alapítvány vezetője és Bodó Tóth Gyula pszichológus, a megnyílt központ igazgatója tájékoztatott: az alapítvány keresztyén szemléletű szociális szervezet, amelynek célja a szenvedélybetegek elérése és rehabilitációja. A magyarózdi terápiás otthon bentlakásos programot kínál hat hónapos időtartammal, teljes ellátással. A program magyar nyelven folyik. Az otthonba 20-45 év közötti, elsősorban alkohol- és drogfüggő szenvedélybeteg férfiak jelentkezését várják. A június elsejétől életbe lépő, EU-konform törvényrendelkezés értelmében a drogkereskedelemért és/vagy -fogyasztásért elítélt személyek választhatnak a börtön és a terápiás kezelés között. /Bögözi Attila: Az áldássá lett kastély és magtára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 23./

2005. június 1.

Az Ébresztő nevet viselő gimnazista lap, a dicsőszentmártoni Traian Gimnázium és az Alsó Kis-Küküllőmenti Magyar Ifjúsági Szövetség (ALKISZ) szervezésében május 27. – június 5. között zajlanak a II. Ébresztő Gimnazista Napok. Harangláb általános iskolája május 28-án az Ébresztő gyermeknap nevű rendezvénynek adott otthont, ahol megjelentek a désfalvi, magyarkirályfalvi és a küküllődombói általános iskolák és a Traian Gimnázium képviselői is. A négy tanintézmény jó néhány éve testvériskolai kapcsolatokat ápol, a tanulók találkoznak, együtt szórakoznak, együtt ünneplik közös lapjukat, az Ébresztőt. Az Ádámoson évente megszervezett ALKISZ szórványtábor újabb lehetőséget nyújt az ismerkedésre. Május végén az ALKISZ ifjúsági szervezet tábornépszerűsítő karavánt indított, melynek első állomása Dicsőszentmárton. Június negyedikén gyalogtúrát szerveznek Magyarózdra. A II. Ébresztő Gimnazista Napok június 5-én a dicsőszentmártoni magyar gimnazista gálával zárulnak. Az ünnepségen fellép a szászmedgyesi Báthory István Gimnázium színjátszó csoportja, a Traian Gimnázium néptánccsoportja és furulyaköre, jelezte Gagyi Zoltán, a Traian Gimnázium tanára, az Ébresztő diáklap irányító szerkesztője és az ALKISZ vezetője. /Mészely Réka: II. Ébresztő Gimnazista Napok. Iskolaszépítés Dicsőszentmártonban. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 1./

2005. október 20.

Több Maros megyei kastélyt kérnek vissza az erdélyi magyar nemesi családok – Kemény, Bethlen, Teleky, Rhédey – leszármazottai. Jelenleg összesen 24 barokk vagy reneszánsz stílusban épült kastélyról van szó, melyek jogi helyzetével nincs tisztában sem a helyi, sem a megyei közigazgatás, tekintettel arra, hogy az örökösök a visszatérítési kérelmeket egyenesen a bíróságoknak küldték el. A visszakért kastélyok között van a marosvécsi Kemény-kastély, amely 1228-ból származik, s amelyre báró Kemény János leszármazottai tartanak igényt. A keresdi kastély a Bethlen család rezidenciája volt. A kastélyt Bethlen Gábor örököse, a marosvásárhelyi Bethlen Anikó grófnő igényli vissza. A gernyeszegi kastélyt gróf Teleki László építtette. Az épület az erdélyi építészet egyik legérdekesebb darabja, Az épületben jelenleg tüdőszanatórium működik. A Sáromberkén található kastélyt Teleki Sámuel gróf építette 1769-ben. Örökösei néhány hete bejelentették, hogy a kastélyt köztulajdonba adják majd, és az épületből csak néhány szobára tartanak igényt szálláshelyül azokra az esetekre, amikor Romániába látogatnak. Szintén visszakérik a XIX. századi marossárpataki Teleki-kastélyt, illetve a Szászrégen közelében lévő Abafáján lévő Huszár-kastélyt, amely 1720-ban épült, a görgényszentimrei kastélyt, a szentpáli Haller-kastélyt, a marosgezsei Bánffy-kastélyt; a mezőzáhi Ugron-kastélyt, a bükkörményesi Rákóczi-kastélyt, a koronkai, illetve a nyárádszentbenedeki Tholdalagi-kastélyt, a backamadarasi Horváth-kastélyt, a bonyhai Bethlen-kastélyt, a magyarózdi Pekri-kastélyt, a topai Bethlen-kastélyt, az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyt. A marosvásáhelyi Tholdalagi-palotában jelenleg etnográfiai múzeum, a Teleki-házban a Teleki Könyvtár, a Kendeffy-házban pedig a marosi bíróság működik. A Marosvásárhelyen visszaigényelt ingatlanok között van a Haller-ház és a Bornemissza-ház is. /Magyar nemesi családok követelik erdélyi kastélyaikat. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./


lapozás: 1-30 | 31-46




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998