udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 22 találat lapozás: 1-22
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1994. szeptember 17.

A Bihar megyei Magyarremete községben 1944. szept. 24-én a bevonuló román katonák megöltek 43 ártatlan magyar embert. Először végigjárták a magyarlakta házakat és az ott talált férfiakat a község központjába vitték. Az ellenszegülőket megverték és helyben agyonlőtték. A község bíróját kérték a katonák, nézze meg, nincs-e köztük román. Ezután agyonlőtték az embereket, majd kifosztották a holttesteket, jobb ruhadarabjaikat, értéktárgyaikat elvették. A délután megérkező szovjet csapatok az áldozatok között túlélőket találtak, az egyik belehalt sérüléseibe, a másik kettő megmenekült. /Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 17-18./

1994. november 23.

Nov. 23-án az erdélyi történelmi egyházak a kolozsvári Szent Mihály templomban gyászistentiszteletet tartottak az elmúlt 75 év tömeggyilkosságainak és elhurcolásainak áldozatául esett erdélyi magyarok emlékére. A megjelentek között volt Markó Béla és Takács Csaba is. Dr. Csetri Elek történész megemlékezésében hangsúlyozta, hogy a tudományos számbavétel a politikamentes történetírás feladata lenne. Felolvasták az ismert áldozatok névsorát. Az elmúlt időszakban nem volt szabad emlékezni Szárazajta, Gyanta, Kőröstárkány, Kishalmágy, Magyarremete, Csíkszentdomokos, Csíkkarcfalva, Csíkdánfalva, Egeres, Földvár, Tg-Jiu, Baragan, Duna-csatorna, Máramarossziget, Jilava, Nagyenyed ártatlan mártírjaira. - Meg kell mutatnunk, hogy mi nem vagyunk bűnös nemzet, elnyomott kisebbség vagyunk, amely élni akar és Isten segedelmében bízva jogaiért, életéért és jövőjéért harcol - mondta Tőkés László püspök. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26-27./

1994. november 30.

A Magyarok Világszövetsége okt. 21-22-i ülésén megszavazta az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platformnak a szóvivője által tett előterjesztését, hogy emlékezzenek meg a Maniu-gárdisták által ötven éve meggyilkolt többszáz magyarról. Ezt a "rommagyarok" által folyamatosan pokolra kívánt Katona Ádám terjesztette elő. Meggyászoljuk-e mi is "elpusztított ártatlan elődeinket, testvéreinket?" teszi fel a kérdést Dénes László. Megkondult-e a harang a Beszterce-Naszód megyei Bethlenben, Mezőerkeden, a Bihar megyei Gyantán, Magyarremetén, Tenkén, a Brassó megyei Négyfaluban, Földváron, a Fehér megyei Váralmáson, a Hargita megyei Csíkdánfalván, Csíkkarcfalván, Csíkszentdomokoson, Gyergyószentmiklóson, Maroshévízen, a Kolozs megyei Bánffyhunyadon, Egeresen, Fejérden, Gyéresszentkirályon, Kajántón, Kendilónán, Kolozsvárott, Magyarderzsén, Magyarpalatkán, Ördögkeresztúron, Ördöngösfüzesen, Péncélcsehen, a Kovászna megyei Szárazajtán, Hídvégen, a Maros megyei Dicsőszentmártonban, Kisnyulason, a Szilágy megyei Kispetriben, Magyarzsomboron? /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 30./

1994. december 14.

1944 szeptember-októberében magyargyűlölettől elvakult román fegyveresek több helyen gyilkolni kezdték a védtelen magyar lakosságot. Szárazajta, Csíkszentdomokos, Magyarremete... összesen harminchárom településben fordultak meg és több mint száz az áldozatok száma. A román sajtó még mindig arról ír, hogy vérszomjas gyilkosok voltak az áldozatok. A kommunista diktatúra annyira megtöltötte az emberek fejét azzal, hogy mennyi "barbárságot" követtek el a magyarok, hogy el sem tudnak mást képzelni, írja a kolozsvári Asztalos Lajos. /Pest Megyei Hírlap, dec. 14./

1996. augusztus 2.

Zsisku János református tiszteletes a Körös völgyében levő falvakat ismerteti Őrtornyaink a Körös völgyében címmel, a kis kötetet Miklós János grafikái illusztrálják. A szerző emléket állított az esztelen gyűlölet huszadik századi tárkányi, kisnyérfalvi, magyarremetei és gyantai magyar mártírjainak. /Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 2./

1996. augusztus 2.

Zsisku János református tiszteletes a Körös völgyében levő falvakat ismerteti Őrtornyaink a Körös völgyében címmel, a kis kötetet Miklós János grafikái illusztrálják. A szerző emléket állított az esztelen gyűlölet huszadik századi tárkányi, kisnyérfalvi, magyarremetei és gyantai magyar mártírjainak. /Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 2.6

1999. június 1.

A Fekete-Körös-völgyi magyarság 1996-ban határozta el egy belényesi szórványközpont építését. Május 29-én ünnepélyes keretek között avatták fel Belényesen a Megmaradás Házát. Az ünnepségen részt vettek Kőröstárkány, Magyarremete, Belényesújlak, Tenke, Várasfenes, Belényessonkolyos, Diófás, Kisnyégerfalva, Jánosfalva, Magyarcséke képviselői is. A házépítő Zsisku János belényesi lelkész köszöntötte a vendégeket, és beszámolót tartott a szórványközpont építési költségeiről, megköszönve minden segítséget, amellyel hozzájárultak mind a református hívek, mind a holland testvérgyülekezet. Az ünnepségen Kun József helybéli születésű miskolci író, irodalomtanár bemutatta legújabb könyvét, A tárkányi sudártorony címűt, amely az ő gyűjtésében a Fekete-Körös-völgyi specifikus folklórból nyújt ízelítőt. A Belényes, te drága című könyvéért a ma már nagy többségben románok lakta városka díszpolgárává fogják avatni. Végül pedig szórványkonferenciát tartottak pedagógusok, értelmiségiek részvételével, ahol megbeszélték a régió magyarságának legfontosabb problémáit. /Szakács Árpád: A Megmaradás Háza. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 8./

1999. október 11.

1944-es áldozatok: 1944 szeptember-októberében román fegyveresek több helyen gyilkolni kezdték a védtelen magyar lakosságot. Szárazajta, Csíkszentdomokos, Magyarremete... összesen harminchárom településben fordultak meg és több mint száz az áldozatok száma. Csíkszentdomokoson 12 magyar embert /köztük 18 éves fiút és 82 éves asszonyt/ gyilkoltak meg Olteanu fegyveresei. /Gál Mária-Gajdos Balogh Attila-Imreh Ferenc: Fehér könyv az 1944 őszi magyarellenes atrocitásokról (RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, Kolozsvár, 1995).

1995. október 3.

Borbély László képviselő okt. 3-án napirend előtti felszólalásában a négypárti koalíció törvényhozói működésére hívta fel a figyelmet, a demokráciát veszélyeztető törvényekre, amelyek a rendőrállam felé sodorják az országot. Említette a Btk. módosítását, az államtitok védelmét, azt, hogy a kormány önkényesen kisajátítja intézmények, kereskedelmi társaságok tulajdonát az állami protokoll számára, ugyanakkor késleltetik egy sor fontos törvény elfogadását, így a közvagyonról, a helyi pénzügyi gazdálkodásról, az ombudsmanról, az egyházi vagyonról, de szükség van a nemzetiségi törvényre is. - Ugyanezen a napon az RMDSZ képviselőházi frakciója törvénytervezetet nyújtott be Egeres, Csíkszentdomokos, Szárazajta, Gyanta és Magyarremete mártírtelepüléssé nyilvánítására. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 3., 631. sz./ A felsorolt helységekben 1944 őszén román szabadcsapatok ártatlan magyarokat gyilkoltak meg.

1995. november 2.

Nov. 2-án, halottak napján Szabadkán két erdélyi vendég tartott előadást. Gál Mária kolozsvári történész az 1944 őszi erdélyi magyarellenes atrocitásokat, gyilkosságokat ismertette, Bodó Barna, az RMDSZ alelnöke pedig a Fehér könyv, az első ilyen jellegű dokumentumgyűjtemény megjelenésének körülményeiről számolt be. Egyetlen idősebb történész sem hajlandó hozzányúlni ehhez a még mindig érzékeny kérdéshez, a fiatalok - köztük Gál Mária - vállalták a munkát. /Szabad Hét Nap (Szabadka), nov. 9./ Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról /RMDSZ, Kolozsvár, 1995/ (összeállította:) Gál Mária, Gajdos Balogh Attila, Imreh Ferenc A könyv az észak-erdélyi, székelyföldi vérengzés /Szárazajta, Csíkszentdomokos/ mellett kiért a dél-erdélyire is, román szabadcsapatok ott is megöltek ártatlan magyarokat, névsorukat is közölte: Gyantán 47 főt /köztük egy kétéves, két 13 éves fiú is volt/, Magyarremetén 35 főt /köztük és 12 és egy 15 éves fiút/, Kishalmágyon 6 főt és Szentmihályon szintén 6 embert.

1995. július 19.

Bukarestben nagyszabású kiállítást rendeztek a fasizmus észak-erdélyi áldozataira emlékezve, ugyanakkor a transznisztriai, dorohoi és egyéb deportálásokról, kivégzésekről, a iasi pogromról, a földvári tábor többezer áldozatáról, az 1944-es szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi, magyarremetei, gyantai gyilkosságok ártatlan magyar áldozatairól nem tettek említést. Sipos János volt politikai fogoly, a LADO vezetőségi tagja a 45 éves diktatúra áldozatairól írt: több mint 200 ezer halottja van a kommunista diktatúrának. Az utóbbi időben igyekeznek csökkenteni a volt szekuritate felelősségét. A Tele ABC tévé adásában Tabacariu vezérőrnagy és Ratiu ezredes, a volt politikai rendőrség tagjai azt bizonygatták, hogy manapság lebecsülik a Securitate "hazafias jellegű megtorlásait". Hazafias megtorlás volt-e, hogy a szovjet megszállás elől Romániába menekült besszarábiai és bukoviniai "testvéreket" Dalgára deportálták, kegyetlenül vallatták, sokat közülük Szibériába vittek. A hazafias dalokat tanító tanárokat a diákokkal együtt véresre verték. Petre Roman a francia televízióban úgy nyilatkozott, hogy "Romániában a múlt rendszerben csak mintegy tízezer politikai foglyot tartottak nyilván." Valójában csak 1949 és 1962 között 100 128 politikai per zajlott. 1962-től a politikai pereket köztörvényesnek álcázták. Sipos Jánosról volt cellatársa a Cuvantul Liber hasábjain így számolt be: 45 napig bilincsben tartották. "Mi segítettünk, hogy vécére tudjon menni, és kanállal etettük, mert a keze hátra volt kötve. Egy és fél hónapig verték őt." Kun András volt szekustiszt rendkívül kegyetlenül vallatott, elektromos árammal, majd gúzsba kötve verte az áldozatokat, a Dobra községbeli Sipos testvéreket halálra kínozta. Most pedig így vall: "A nyugdíjamat megérdemlem. Teohari Georgescu volt belügyminiszter rendeletet adott ki, hogy a politikai foglyok kihallgatását éjjel végezzük. Elképzelhető, hogy milyen nehéz és főleg fárasztó munka volt! Gondolják, hogy könnyű éjjeleken át talpon állni, órák hosszat verni és másnap elviselni a kezek fájdalmát?" /Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 19./

2000. szeptember 5.

Belényesen tartották szept. 1-3-a között a VI. Partiumi Honismereti Konferenciát, melyet Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédelmi Bizottság elnöke nyitott meg. Szatmári Elemér Kőröstárkányról, Máthé László lelkész Várasfenesről, Szigeti József Magyarremetéről, Boros István pedig Belényesújlakról és környékéről beszélt. Földessy Mária Belényessonkolyost és Kőrösjánosfalvát mutatta be, Egyed Teréz a várasfenesi népszokásokat. Szatmári Ildikó, a Babes-Bolyai Egyetem utolsó éves magyar-néprajzszakos hallgatója faluja, Kőröstárkány és a belényesi medence demográfiai problémáit taglalta a kőröstárkányi református egyházközség anyakönyvei alapján. Dánielisz Endre a Fekete-Körös-völgyi magyarság néprajzának különböző aspektusairól értekezett. A jelenleg Miskolcon élő Kún József tanár beszélt Belényeshez való kötődéséről. Hosszú éveket töltött a szekuritáté börtöneiben. Gyakran jár haza, összegyűjtötte szülőföldje még megmaradt népművészeti, népzenei hagyományait, és egész életművével örök emléket állított szűkebb pátriája embereinek. Bemutatták Zsisku János Belényes monográfiája c. könyvét. Az Árpád-kori települések ismertetése jegyében a nagyváradi Kordics Imre Asszonyvásárt, Kiss Kálmán Túrterebes helyneveit, Tövissi József kolozsvári professzor Vargyas községet mutatta be. Kovács Rozália Érmihályfalva temetőjének csónak alakú fejfáiról beszélt. - Balogh Ferenc műépítész, a Kelemen Lajos Társaság elnöke arról tájékoztatott, hogyan készült az a CD, amely az erdélyi műemlékek térinformatikai rendszerezéséhez járult hozzá. Érdekes volt Major Miklósnak a szilágynagyfalui besenyő település feltárásáról szóló munkája, de Antal Béla Biharpüspökiről valló dolgozata is, nemkülönben Nagy Mária munkája az Őssi nevű településről. Karacs Zsigmond a Belényesi Főgimnázium 1896/97-es anyakönyvét mutatta be. Dukrét Géza Szentjobb nevének és eredetének történelmét, Bara Eszter Ákos, Görbe István pedig Dabolc történetét ismertette. György Irén szalacsi történelemtanárnő községének 1772-es urbáriumát elemezte. A konferencián bemutatták a Partiumi Füzetek 13., A szabadságharc zászlaja alatt című kötetét. /Pávai Gyula: VI. Partiumi Honismereti Konferencia. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 5./

2001. március 6.

Márc. 5-én a Szamoson az árhullám elhagyta Dést, Máramaros megyében a Tisza és a Lápos folyók szintje növekedőben van. Kolozs megyében az áradások következtében 21 gazdaság, 1421 hektár szántóföld van víz alatt, 30 méter falat és egy szénaraktárt sodort magával az ár. A megyében a Szamos mintegy 120 kilométeres utat rongált meg. Az Aranyos áradása újabb ökológiai szennyeződést okozott. A Fehér megyei abrudbányai Bányakitermelő Vállalat ismét szennyezi az Aranyost. A folyó vastartalma a negyvenháromszorosára nőtt. A megengedettnél több a mangán- és a réztartalom is. A tordai Vízművek a szennyezés elterjedésének megelőzésére Sinfalva közelében négy kutat ismét bezáratott. /Nánó Csaba: Árvízeket okozott a hirtelen felmelegedés. Ismét szennyezett az Aranyos vize. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./ Bihar, Beszterce-Naszód, Máramaros, Szatmár és Suceava megyében negyven települést érintett az utóbbi napok esőzései miatt keletkezett áradás. Bihar megyében Biharkaba, Biharrósa, Magyarremete, Berettyószéplak, Robogány és Bihardobrosd községekben 55 háztartást öntött el a víz. Az előrejelzések további esőzést jósolnak. Az áramszolgáltatás is megsínylette a vihart: Borszeg, Almásfegyvernek, Alsótótfalu, Kozmaalmás, Szarkó, Nadántelek, Kővág, Berettyófarnos, Berettyócsohaj, Hegyközszentimre teljes egészében, Szalárd pedig részben áram nélkül maradt. Nagyváradon évről évre mind nagyobb gondot okoznak az eldugult csatornák. /Aszály után áradás. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 6./ Bihar, Beszterce, Máramaros és Suceava megyékben több mint 1.100 házat érintett, mintegy száz helységben az árvíz, ráadásul 1500 ha mezőgazdasági földterületet is elöntött a víz, utakat, hidakat rongált meg, megszakította az áramellátást. /Árvizek. = RMDSZ Sajtófigyelő, márc. 6. - 44. sz./

2002. november 6.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület által szervezett emléknap keretében nov. 3-án, vasárnap Magyarremetén adóztak az áldozatok emlékének. Tőkés László püspök hirdetett igét. A püspök hangsúlyozta a múlttal való szembenézés fontosságát. /Magyarremetei megemlékezés. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 6./ Magyarremetén 1944 szeptemberében a román csapatok 35 ártatlan magyar polgári lakost meggyilkoltak, köztük 12, 14 és 15 éves fiúkat is. A román csapatok más településeken is folytatták a vérengzést, Gyantán 47, Kishalmágyon 6 és Szentmihályon is 6 magyart öltek meg. /Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról, RMDSZ, Kolozsvár, 1995/

2002. december 28.

Magyarremete kilencszáz lakosából mintegy ötszázan magyarok. Magyarremete történelmi múltja mintegy ezer évre tekint vissza, hisz templomának egy része még Árpád-kori. A 17. századi összeírásokban elpusztult faluként szerepelt. Egy 1886-os népszámlálás adatai szerint ekkor a településnek 905 lakosa volt, közülük 559 magyar, 309 román. Az 1992-es népszámlálás adatai szerint a településnek ekkor 892 lakosa volt: 542 magyar, 350 román. Az idei népszámlálás adatai még nem ismertek, rendelkezésre áll viszont a felekezeti megoszlás: református 396, ortodox 367, baptista 137. A templom falképei átalakítási munkálatok alkalmával kerültek elő a vakolat alól: Szent István, Szent Imre és Szent László képe. Lenyűgözőek a képek, melyek több mint nyolcszáz évvel ezelőtt készültek. A magyarremetei református egyházközség és templom története című kiadvány szerint fontos forrás az 1787-ben megkezdett anyakönyvek vezetése. A temetőben van az 1944. szept. 27-én kivégzett negyvenkét magyar ártatlan áldozat közös síremléke. Gergely Károly akkor nyolcéves volt. Ma így emlékszik arra, ami akkor történt. Elmondta: az egész tragédia azért következett be, mert meglőttek egy román katonát, aki belehalt sérülésébe, azt mondták, hogy a magyarok tették. Ha mindez néhány faluval odébb, mondjuk Biharrósán történt volna, senkit nem végeztek volna ki, mert ott már csak román nemzetiségűek élnek. Egyébként a lelőtt román katonát helybeli magyarok vitték a belényesi kórházba, csak sajnos az úton a kórház felé belehalt sérüléseibe. A remetei RMDSZ ma 263 tagot számlál, mindannyian fizetik a tagsági díjat, újságolta Smeták Csaba RMDSZ-elnök. A remetei gyerekek karácsonykor kántálni járnak csillagokkal. Szilveszter éjszakáján, pontban éjfélkor egy jó erős hangú férfi felmászik a templomtoronyba, elmondja az újévköszöntő verset. A falu lakosainak nagy része vagy a templom köré gyűlve hallgatja, ez most is így van. Utána egymásnak boldog új évet kívánnak. /Dérer Ferenc: A biharrósai és a mézgedi patak partján. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 28./

2003. április 22.

Nagypénteken, ápr. 18-án Kőröstárkány és a Fekete-Körös völgyi magyarság képviselői, lelkészei az 1919-es vérengzés áldozataira emlékeztek. Az Erdély megszállására induló román csapatok berkeiből származó félkatonai martalóccsapatok több mint száz ártatlan civilt mészároltak le Tárkányba és Nyégerfalvára betörve. A pusztán nemzetiségük miatt mártíromságot szenvedett helybéli magyarokra 1989 után is csak félve mertek s mernek ma is emlékezni az utódok, hiszen a román nacionalista ellenpropaganda mind a mai napig a történelemhamisításra esküszik. Nyolcvan évvel az 1919-es nagyszombati kőröstárkányi vérengzés után Gábor Ferenc akkori helyi RMDSZ-elnök és néhány társa kitartásának eredményeképpen, Csapó I. József szenátor és a Magyarok Világszövetsége támogatásával sikerült emlékművet állítani a falu központjában az áldozatoknak. A kőröstárkányi Pro Tharkan Egyesület (elnök Gábor Ferenc) szervezésében lezajlott méltóságteljes megemlékezés során a Fekete-Körös völgye 10 településének magyar közösségei átvették - képviselőik révén - a Magyarok Világszövetsége Kossuth-emlékzászlaját. A többnyire reformátusok lakta Kőröstárkány, Magyarremete, Kisnyégerfalva, Várasfenes, Belényes, Belényessonkolyos, Kőrösjánosfalva, Belényesújlak, Tenke és Gyanta lelkipásztorai, gondnokai, küldöttei köszönték meg Patrubány Miklós MVSZ-elnöknek az ajándékot. Az emlékműnél Patrubány Miklós és Csapó I. József mondott beszédet. /Kőröstárkányi emlékezés és találkozó. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 22./

2003. augusztus 20.

Tizenkilencre jött a negyvennégy, / jelentve ártatlanok vesztét, / Kupacba halomba lövette / Egyformán aggastyán és gyermek." - olvasható Zsiskú János versében. Az 1996-os Őrtornyaink című kiadványban írtak arról, hogy 1919-ban és 1944-ben Belényes vidékén többszáz magyar férfi esett a nemzeti gyűlölet áldozatául, a felbőszült románság lemészárolta őket. Eleinte csak suttogva emlékeztek a falvak, ma már nyíltan kimondják: Magyarremetén 43, Kisnyégerfalván 17, Kőröstárkányban 87, Gyantán pedig 40 magyar embert végeztek ki. Aug. 17-én erre emlékeztek Belényesben, a régió központjában, három kopjafát állítottak a református templom udvarán a Communitas Alapítvány, a belényesi RMDSZ és a református egyház közös támogatásával. Boros István református lelkész a kopjafák felavatását megelőző ünnepségen arra kérte az egybegyűlteket: megbékélve tekintsenek vissza 19-es és 44-es eseményekre. Az emlékjelhagyást kezdeményező Miklós János belényesi képzőművész kifejtette, hogy az 1830-as években iparművészek tették hagyománnyá a kopjafaállítást. A képzőművész elmondta, hogy Zsiskú János lelkész-költővel már 1996-ban, közös könyvük, az Őrtornyaink megjelenésekor szövögetni kezdték a most megvalósult tervet. A kötegyáni Ungvári Mihály, Szőke Sándor, ifj. Ungvári Mihály, Belényesből pedig Miklós János és Antal András fafaragó művészek egy hetes alkotótáborban láttak munkához, hogy kifaragják az emlékjeleket. Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-elnök véleménye szerint a Belényes-vidéki vérengzésben nem csak azok voltak a hibásak, akik meghúzták a ravaszt, hanem azok a politikai vezetők is, akik cinkos magatartással és hangulatkeltéssel előidézték, s büntetlenül hagyták ezt. "Marosvásárhely fekete márciusa intő jel azoknak, akik úgy gondolják, hogy megengedhetjük magunknak érdekvédelmi szervezetünk szétdarabolását"- fejtette ki az elnök. Az ünnepségen elszavalták Zsiskú János alkalmi versét: "...Belényes úgy, mint vidékközpont / kopjafák alól igent mond / sürgetve azt a régi elképzelt / nagy, történelmi jóvátételt, hogy legyen egyszer ez a két nép / kopjafák alatt összebékélt." /(Balla Tünde): Kopjafaállítás emlékjelhagyással. Tisztelgés a Belényes-vidéki vérengzés áldozatai előtt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 20./

2002. január 16.

Tavaly ősszel a Bihar megyei RMDSZ kérésére részletes felmérés készült a Belényesi medence szórványmagyarjainak iskoláztatása helyzetéről. Erőteljes az asszimiláció a Belényesi medencében, a legtöbb településen csak óvodai és elemi szinten, azaz I-IV. osztályban lehet magyarul tanulni, a szülők egyre gyakrabban íratják román tagozatra a gyermekeiket. A nyolc településen, köztük a régió központjának számító Belényesben 216 magyarul tanuló, kis- és felső általánosba járó nagydiákot regisztráltak és közel 150 óvodást. Ám a tanulólétszám lényeges hányadát két erőteljesen magyar közösség, a kőröstárkányi és a várasfenesi adja, az előbbi 160 gyereket, az utóbbi 103-at számlál. E két településen nyolcadik végéig anyanyelvükön tanulhatnak a diákok, ám másutt nem. Belényesben 27-es létszámú magyar elemi működik és egy 15 fős óvodai csoport, tíz kisdiák már első osztálytól románul tanul. Belényesújlakon 14 elemistát és 20 óvodást, Magyarremetén 28 kisiskolást és 15 óvodást, Kőrösjánosfalván pedig mindössze 7 magyarul tanuló gyereket találtak. Belényessonkolyoson nincs anyanyelvi képzés, Kisnyégerfalván szintén 7 magyar tanulót írnak össze. A pedagógusok jobbára szakképzettek, de olyan extrém esetekre is bukkantak, hogy magyar nemzetiségű tanítók román tagozaton oktatnak. A továbbtanulási arány és a képességvizsgán elért eredmény is romlott. /(Balla Tünde): Oktatási helyzetkép a Belényesi medencéből. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./

2006. január 11.

A Nagyváradtól 65 km-re levő Magyarremete 13. században épült templomával kapcsolatban több mint egy évtizede a középkori magyar és román szakértők heves vitába szálltak abban a kérdésben, hogy kié a templom? Magyarremetén 1944. szeptemberében a bevonuló román katonák egy szomszéd román falu lakosaival együtt feldúlták a falut, 37 magyar ember kivégeztek /köztük 12-14 éves gyerekeket és 60 éven felülieket/. A szomszédos Kishalmágyon további öt remeteit gyilkoltak meg. Mindezek ellenére Magyarremete magyar többségű maradt. A faluban a református templom szentélyét díszítő képeken egymás mellett látható Szent István, Szent Imre és Szent László. Lángi József magyarországi művészettörténész szerint páratlanok a templom festményei. Fontos lenne az állagmegóvás és feltárni a még mindig mész alatt levő további festményeket. Szigeti Ferenc helyi pap elmondta, hogy egyedül a budapesti Teleki László Alapítvány nyújtott támogatást, hogy elkezdődhessen a restaurálás. A templom építésének idejére nincsenek pontos adatok. Az ortodoxok azt állítják, hogy románok építették a templomot, azzal érvelve, hogy a templomban a latin mellett görög nyelvű felirat is van. Némethy Gyula és Virgil Vatasianu művészettörténészek nem tartják kizártnak, hogy a festményeket egy olyan görög festő készíthette, aki az 1478-a firenzei zsinat után hagyhatta el a görög szerzetesközpontok valamelyikét. A zsinat ugyanis rövid életű uniós mozgalmat indított el. Régészek kutatóárkot ástak és a templom alatt temetőre és korábbi templommaradványra bukkantak. /Gurzó K. Enikő: Kié a magyarremetei templom? = Reggeli Újság (Nagyvárad), jan. 11./

2008. január 23.

„Ha a közösség megóvja a kultúrát, a kultúra is megóvhatja a közösséget” – mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Nagyváradon, a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett gálaműsoron. A gála előtt az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete tiltakozó megmozdulásra készült, a fiatalok végül a Himnusz szövegét osztogatták az érkezőknek, köztük Szili Katalinnak is. „Alkotóknak, művészeknek és pedagógusoknak, intézményeknek és egyházaknak, a kultúra terjesztőinek kell köszönetet mondani e napon – folytatta beszédét Szili –, s mindazoknak, akik gyökereiket fel nem adva vállalják a kisebbségi sorsot. ”Markó Béla, az RMDSZ elnöke az erdélyi és partiumi magyarság kulturális sokszínűségét és szabadsághoz való ragaszkodását hangsúlyozta felszólalásában. A beszédek átadták a Magyar kultúráért díjakat. Életműdíjat Dánielisz Endre nagyszalontai helytörténész és Jakobovits Miklós nagyváradi képzőművész kapott, de hagyományőrző egyesület, néptánccsoport is volt a díjazottak között. A gálaműsort a Székelyföld a Partiumban gondolat jegyében szervezték. N. L. : Köszönet a kultúra nagyváradi őrzőinek. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./ Az emlékplakettet Földes Béla, Kőrössi P. József és a Szentjobbi Hagyományőrző Huszáregyesület, a díszokleveleket Bradács Aliz, Gagyi-Pálffy Judit, Lászlóffy Zsolt és a magyarremetei Kéknefelejcs Néptánccsoport kapta. /Közt művelő kultdíjasok. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./

2008. október 9.

A Máramaros megyei Majszin, valamint a Beszterce-Naszód megyei Borgóprund helység mártírtelepüléssé nyilvánításáról fogadott el törvényt október 8-án a képviselőház. Az alsóház nem vetette el annak gondolatát, hogy a második világháborúban véráldozatot adó más, magyar és német helységek is hasonló megtiszteltetésben részesüljenek. A nacionalista hangvételű vitában a felszólalók többsége támogatta a két észak-erdélyi helység, Majszin, illetve Borgóprund mártírrangra emelését. „Nemcsak az 1940. szeptemberi magyar bevonulás, illetve az 1944. őszi visszavonulás során különféle atrocitásokban szenvedett román falvak, hanem olyan magyar és német lakosságú helységek előtt is lehet és kell tisztelegni, amelyeknek ártatlan és kiszolgáltatott lakói ugyanúgy megszenvedték az atrocitásokat. Ide tartozik például Szárazajta, Csíkszentdomokos, Gyergyóremete, Gyanta és Egeres is” – mondta el a Krónikának a vitán felszólaló Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. Emlékeztetett: az RMDSZ összeállított egy erre vonatkozó törvénytervezetet, amelyet azonban már nem lehet előterjeszteni, a közelgő választási kampányra való tekintettel a parlament bő egy héten belül befejezi munkáját. Az RMDSZ elképzelése összhangban áll a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője és a jogi bizottság elnöke, Florin Iordache javaslatával, miszerint átfogó törvényben minden olyan helységet mártírtelepüléssé kellene nyilvánítani, ahol az 1940 és 1944 közötti időszak háborús eseményei vagy utóeseményei során a bevonuló fegyveresek polgári személyeket öltek meg. 1944. október 10-én a Beszterce-Naszód megyei Borgóprundon a visszavonuló magyar csapatok hét polgári személyt lőttek agyon. Október 14-én a visszavonuló magyar katonák Majszinban 39 román és három zsidó munkaszolgálatost lőttek le, akikről azt feltételezték, hogy partizánakciót terveznek. Traian Basescu államfőnek kell még ellenjegyeznie a Majszint és Borgóprundot vértanúhelységgé nyilvánító törvényt, a jogszabály a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után a két falu kifüggesztheti a „Mártírtelepülés” – feliratú táblát. 1944 őszén többtucatnyi észak-erdélyi helységben történt magyarellenes atrocitás. A leghírhedtebb vérengzések közé tartozik az 1944. szeptember 26-i szárazajtai mészárlás, amelynek során tizenegy helybéli magyar lakost agyonlőtt, kettőt pedig lefejezett a Maniu-gárda. Ugyanez a szabadcsapat október 8-án Csíkszentdomokoson tizenhárom magyar személyt lőtt agyon. A magyarellenes atrocitások során a Tudor Vladimirescu hadosztály a Bihar megyei Gyantán 47, a szomszédos Kishalmágyon hat magyar civilt, köztük nőket és gyermekeket lőtt agyon. Magyarremetén 35 magyar polgári személyt gyilkoltak meg a román csapatok, a Kolozs megyei Egeresen pedig a Maniu-gárda 13 magyar munkást lőtt agyon. Az RMDSZ 1995 októberében már előterjesztett egy törvénytervezetet Egeres, Csíkszentdomokos, Szárazajta, Gyanta és Magyarremete mártírtelepüléssé nyilvánítására, ezt azonban elutasították. /Benkő Levente: A magyaroknak is gyógyír kell. = Krónika (Kolozsvár), okt. 9./

2009. október 10.

A szászrégeni Gavrila Olteanu parancsnok vezette Maniu-gárda 1944. szeptember 26-i vérengzésének tizenhárom helybeli magyar áldozatára emlékeztek két hete a 600 lelket számláló erdővidéki Szárazajtán. A több áldozatot követelő észak-erdélyi magyarellenes menetelés első állomásán 65 évvel ezelőtt meggyilkolt személyekről a gárdisták azt tartották: ők a felelősek a falu határában 1944. szeptember 4-én lezajlott román–német fegyveres összecsapásban elesett 13 román katona haláláért. Ez mondvacsinált vád, véli másokkal együtt Benkő Levente újságíró, történész. Többnyire a korabeli eseményekkel foglalkozott a század ‘40-es éveiben élt személyek visszaemlékezéseiből összeálló, 1995-ben megjelent Szárazajta című kötetében; levéltári források és élettörténetek szolgáltatták a második világháborús magyar hadifoglyok és internáltak sorsáról írt könyveinek alapját. Benkő Levente Az őszinteség két napja című legújabb kötetét három hete Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhelyen mutatták be. A románok közül néhányan azt állították, hogy a magyarok ásóval és kapával bántalmaztak és öltek meg Szárazajta határában állomásozó román katonákat. Elképzelhetetlen ásóval és kapával nekimenni egy állig felfegyverzett hadseregnek. Levéltári források szerint maguk a román csapatokat vezető katonatisztek jelentették: nincs tudomásuk arról, hogy civilek támadták volna meg katonáikat. A rosszindulatú történetkutatók a kollektív bűnösség voltát hangoztatják, egyesek hirdetik valamely nemzet, például a magyar kollektív bűnösségét. Ezt a nézetet vissza kell utasítani. Ahogy az 1944. őszi szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi, magyarremetei, gyantai stb. magyar-gyilkosságok miatt nem a román nemzet felelős, hanem néhány forrófejű román katonatiszt vagy önjelölt szabadcsapat-parancsnok, ugyanúgy az ippi és ördögkúti vérengzésekért és az 1940. szeptemberében Székelyföldön elcsattant pofonokért sem hibáztathatók kollektíven a magyarok. A Szárazajta szomszédságában található Középajtán például egy román ember védte meg a falut a Maniu-gárdától. Hasonló eset történt Nagybaconban, ahol román ember bírta jobb belátásra a gárdistákat. 1990-ben nyílt először lehetőség arra, hogy Szárazajtán nyíltan megemlékezzenek a történtekről. A település lakói annyi év távlatából végre egyházi szertartással temethették el a meggyilkoltakat. Az 1944. szeptember 26-i mészárláskor ugyanis Gavrila Olteanu, a Maniu-gárdák parancsnoka megparancsolta: szállítsák el a dögöket – így idézték fel a történteket a szemtanúk; tehát mindenféle gyászszertartás nélkül. A kommunizmus idején nemhogy megemlékezni, de még beszélni sem volt szabad a történtekről. A magyar egyházi források világosan rögzítik: a szárazajtai áldozatokat a Maniu-gárdisták meggyilkolták, a román közigazgatás forrásai szerint a kivégzettek háborús balesetet szenvedtek. /Ferencz Zsolt: A levéltár a megismerés helye, nem a titoktartásé. Beszélgetés Benkő Levente történész-újságíróval. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./


lapozás: 1-22




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998