udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 5 találat lapozás: 1-5
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2000. május 2.

A Kárpát-medence területén a hitleri és a sztálini egyházüldözés alatt rabságba vetett mintegy ezer pap, valamint a más módon meghurcolt több ezer szerzetes, apáca és hívő emlékére tartottak koncelebrációs szentmisét máj. 1-jén Budapesten, a Mátyás-templomban. A szertartást Regőczy István atya vezette. Az eseményt egy papi csoport kezdeményezte Rabpap Szolidaritás elnevezéssel. A Rabpap Szolidaritás által megfogalmazott írásos tájékoztató szerint az egykor meghurcolt kárpát-medencei papokat, akik közül ma már csak negyvenen élnek, más helyszínek mellett Kistarcsán, Márianosztrán, Recsken, a budapesti Markó utcában, Erdélyben Szamosújváron, a délvidéken Boribányán tartották fogva a börtönökben, koncentrációs lágerekben. A vértanúk közül sokaknak - így az egyház akkori főpapjának, Mindszenty József bíborosnak - az elmúlt tíz év alatt egyetlen szobrot, emlékművet sem állítottak. Tájékoztatójukban magyar holokausztnak nevezik a meghurcoltak tudatosan vállalt áldozatát, és felszólítanak arra, hogy emléküket ne hagyjuk feledésbe menni. A szentmisén II. János Pál pápa üdvözletét Keglevich István atya olvasta fel. /Szentmise a meghurcolt papokért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 2./

2001. március 13.

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjává nyilvánította nemrég a magyar Országgyűlés február 26-át. A szocialisták mérsékelt hangnemben szóltak, egyedül Nagy Sándor parlamenti frakcióvezető adott hangot döbbenetének az ülésen elhangzott két felszólalás eszmeiségét illetően. A felszólalók - s ezt maga Nagy Sándor is elismeri - személyes fájdalmuk okán és jogán tettek "szélsőséges" kijelentéseket, de a képviselő elvárja, hogy a jelen lévő köztársasági elnök, Mádl Ferenc nyilvánosan határolja el magát a mai magyar társadalom békéjét háborító kijelentésektől. Hogy ez megtörténik-e, nem tudhatom. Thürmer Gyula, a kommunista hagyományokat nyíltan fölvállaló Munkáspárt vezetője már veszélyesnek és haszontalannak ítélte az emléknap deklarálását. Érdemes mégis továbbgondolni a történteket. Először is: miért beszélnek "diktatúrákról"? Az első fejezet 1919-re vonatkozik, amikor a Károlyi-féle fiatal demokratikus köztársaságot átjátszották Kun Béla nemzetidegen bolsevista diktatúrájának, s a Lenin-fiúk, Szamuely Tibor véreskezű komisszárjai kímélet nélkül gyilkolásztak szerte az országban, s áldozataik között volt ex-miniszterelnök, nemzethű, nemzetféltő értelmiségi, egyszerű munkás és parasztember, írta Magyari Lajos, hozzátéve, hogy nem lehet megfeledkezni az "ellentételezésről" sem, Prónay, Héjjas és Ostemburg keretlegényeinek atrocitásairól. Azokra sincs mentség. A második, a hosszú "felvonás" 1945-ben kezdődött, amikor a kommunista párt, miután kiirtotta, letaglózta politikai ellenfeleit, korábbi koalíciós partnereit, a szociáldemokratákat, a kisgazdákat, rövid úton lehetséges kommunista riválisaival is leszámolt, Rajk László, Sólyom tábornok a legismertebbek közülük. Többet pisszenés sem lehetett az országban, mert az ellenvélemény a gyűjtőfogházba, Vácra, Márianosztrára, Recskre vezetett. Vagy a bitófára. Fortélyos félelem igazgatott az országban - mint mindenütt a "béketáborban" - egészen ötvenhat őszéig, a forradalomig. Következett a megtorlás. Igenis emlékezni kell, hangsúlyozta Magyari, méltósággal, önvizsgálattal, a nemzeti megbékélés egyedül méltóságos szándékával. /Magyari Lajos: Kell-e emlékezni? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 13./

2006. július 29.

Vetró B. András szobrász kézdivásárhelyi műtermében dr. Rákossy Árpád, egyszer koncepciós perben, másodszor 1956-os ,,politikai bűnbeesés” miatt elítélt kétszeres jogászdoktor portrészobra készül.  A szobrászművész több alkotása áll már köztereken.  Többszöri felhívás ellenére egyetlen jogász, bíró, ügyvéd sem ajánlott fel egy árva garast sem a Rákossy-szoborra. 1956 felől nézvést a magyarság majdnem mártírsorsú férfiembere, aki az igazság és a magyarság szolgálatáért feláldozta életét, akinek a hátába a márianosztrai börtönben krisztusi keresztet hasítottak.  Vannak viszont – nem jogászok -, akik úgy vélik: ,,miért magyarkodott annyit!?” Többek között egy Chicagóban élő felsőcsernátoni, egy kézdivásárhelyi nyugdíjas tanító adományozott a szoborra. – Rákossy Árpád az 1956-os forradalomban való részvételéért elítélt jogászok legjelesebbike. 1941-1947 között Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is ,,szolgált”. /(S. L.): Vetró. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 29./

2007. április 18.

Székkutason ikerkopjafákat állítottak a Rákosi korszakban halálra ítélt és kivégzett két fiatal tanyasi férfiú emlékére. A kopjafákat nem valami közület, alapítvány vagy hivatal állította, hanem Rostás János, a két mártírral együtt halálra ítélt falusi ember, aki 1950-ben még fiatal legény volt. Büntetését életfogytiglanira mérsékelték, és tízévi fegyház után szabadult. Megjárta a szegedi Csillagbörtönt, Márianosztrát. A magyarországi Fehér Gárda-monstrumper kevésbé ismert. Megjelent egy vaskos kötet, amely a periratokat is tartalmazza. A Fehér Gárda az ‘50-es években az egész országot behálózó szervezkedés volt, amelynek az a különlegessége, hogy főleg falusi emberek kapcsolódtak be az ellenállási mozgalomba. A beszolgáltatások, padlásseprések, letartóztatások, az osztályharc brutalitása és igazságtalansága-embertelensége hajszolta az embereket a mozgalom felé, akik, az amerikaiak segítségében reménykedtek. A mozgalmat, még mielőtt tagjai valamit is cselekedhettek volna, a beépülő ávósok felgöngyölítették, a résztvevők többségét azonosították, és a hatósággal lekapcsoltatták. A két, Hódmezővásárhely környéki halálra ítélt a fő szervezők közé tartozott, a mozgalom első emberei voltak. A szervezkedésben részt vevők nem is ismerték egymást, csak azt a négy-öt főből álló szűkebb kört, akiket beszerveztek, s akik a maguk során újabb tagokat toboroztak. Jellemző a Fehér Gárda megnevezés is, amely a bolsevizmussal szembeszegülő oroszországi polgárháborúra utal. Rostás János szabadulása után Budapesten telepedett le, mert vidéken, lévén büntetett előéletű, sehol sem kapott munkát, a ‘90-es rendszerváltoztatás után kezdett hazajárni Székkutasra, ahonnan valamikor elhurcolták. Gazdálkodott, olajütő malmot létesített, amelyet egészsége megromlása miatt kellett eladnia. Elhatározta, hogy a két egykori mártírnak saját költségén állít emléket Székkutason. Rostás János a szegedi klinikán találta meg azokat a dokumentumokat, amelyek szerint a kivégzettek tetemét átadták az egyetemi klinikának, ahol a holttesteket feldarabolták, és kukákba rakva klinikai maradványként a megsemmisítő helyre szállították. Idén március 15-én volt az ikerkopjafák ünnepélyes avatása. Beszédet mondott Lázár János országgyűlési képviselő, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere, Rostás János és a kopjafa készítője, a sepsiszentgyörgyi származású Balázs Antal /akit Kopjás Antinak hívnak/ is szólott az egybegyűltekhez. Rostás János elmondta, hogy Székkutas önkormányzatának javasolta: a jelenlegi Kun Béla és a Ságvári Endre utcanevek helyett a kommunizmus ellen fellépő és mártíriumot szenvedő két ellenálló kapjon utcanevet. A szocialista többségű tanács kezdetben egyetértett a javaslattal, de utólag egy férfi és egy nő aláírásgyűjtésbe kezdett az utcanevek megőrzése érdekében. Többek között arra hivatkoztak, hogy az utcanévváltoztatás ,,időbe és pénzbe” kerül. Amikor Lázár János polgármester felajánlotta, hogy a hivatal illetékes személyzetét az akció befejezéséig kirendeli a helyszínre, és hogy a személyi iratok kicserélésének költségeit magára vállalja az önkormányzat, a székkutasiaknak ezt a csoportját ezzel sem győzte meg. Így állt elő az a helyzet, hogy Székkutason két, virágkoszorúkkal körülbástyázott kopjafa őrködik a Rákosi-korszak két mártírjának emléke fölött, s ugyanott bolsevistákat idézik az utcanévtáblák. /Sylvester Lajos: Háromszéki kopják Székkutason (mártírok és gyilkosok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 18./

2007. július 14.

V. Erdős László honvédezredes a Nyugati Magyarság júniusi számában terjedelmes összeállításban emlékezett meg a méltatlanul megtagadott honvédtábornokokról, köztük Dálnoki Veress Lajos vezérezredesről, Dálnoki Miklós Béla vezérezredesről, Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredesről, akiket a megszállók és a kommunista hatalom bosszúhadjárata elért, és koholt koncepciós perek alapján elítélt és bebörtönzött, egyeseket közülük emigrációba kényszerített. Erdős László történelmi panorámát rajzolt Dálnok históriai küldötteiről: ,,Ritka az a falu Háromszéken, amely annyi jelentős szülöttel és innen elszármazott személyiséggel büszkélkedhetne, mint éppen Dálnok. Soroljuk: Dálnoki Veress Demeter (XVIII. század) egyházi író, dálnoki Veress Gerzson, XVII. századi kuruc költő, történetíró, s. Nagy Mihály (1612–1648) és d. Nagy Lőrincz (1614–1661), kolozsvári unitárius gimnáziumi tanárok, előbbi teológiai író, utóbbi héber filológus. Itt született Földes Géza (1857–1937) pedagógus, újságíró, szerkesztő, Darkó Jenő (1880–1940) bizantinológus, szerkesztő, az MTA tagja, Kozma Dénes (1875–1925), a magyar mezőgazdasági irodalom úttörője, Hadnagy Albert (1901–1967) levéltári igazgató. Idevalósi családból származtak, és Dálnokhoz kötődtek az író és költő Gaál József (1811–1866), valamint két neves magyar hadtörténeti személyiség, két vezérezredes: dálnoki Veress Lajos (1889–1976), az 1944-ben Erdélyben harcoló 2. magyar hadsereg parancsnoka, hadtörténeti író és dálnoki Miklós Béla (1890–1948) 1944-ben a Kárpátokban harcoló I. magyar hadsereg parancsnoka, Magyarország ideiglenes miniszterelnöke 1944–45-ben. ” Erdős László a felsoroláshoz hozzátoldotta Veress Dánielt és Veress Gerzsont is. Dálnoki Veress Lajos vezérezredes /sz. Sepsiszentgyörgy, 1899. okt. 6./ elvégezte a Ludovika Akadémiát. 1942-ben a szovjet elleni nyári hadműveletekben a 2. magyar hadsereg páncélos hadosztályának parancsnoka. 1944. március 19-én, a német megszállás hírére mozgósított, majd Horthy Miklós csapdába csalását és a német túlerőt látva visszavonta a parancsot. 1944. augusztus 1-jével vezérezredessé léptették elő, és az Észak-Erdélyben állomásozó 2. magyar hadsereg parancsnoka. Horthy Miklós az október 15-i kiugrási kísérlet előtt akadályoztatása esetére a helyettesévé, ,,homo regiusszá” nevezte ki. A kormányzói proklamáció után kiadta a parancsot a visszavonulásra, de a németek letartóztatták, és átadták a nyilas hatóságoknak. A hadbíróság 15 évi fegyházra ítélte, Sopronkőhidán őrizték. 1945. március 28-án őreivel együtt megszökött, de a szovjetek elfogták, és 1946 januárjáig a kiskőrösi szovjet internálótáborban tartották fogva. Szabadulása után igazolták, de a Magyar Kommunista Párt megakadályozta kinevezését a Honvédelmi Minisztériumba, s 1946-ban nyugdíjazták. 1947-ben őrizetbe vették, és köztársaság-ellenes összeesküvés vádjával első fokon halálra, majd másodfokon kegyelemből életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1956. október 28-án a szabadságharcosok szabadították ki Márianosztráról. November 3-án elhagyta az országot, és Londonban telepedett le. 1976. március 29-én halt meg. Donáth György, félig erdélyi gyökerű, maga is híres katonacsalád sarja, a koncepciós perekben halálra ítélt konok székely a Horthy-rendszer visszaállításának megkísérlésével vádoltan az utolsó szó jogán, miután kijelentette, hogy semmiféle földi igazságszolgáltatási fórumhoz nem fog kegyelemért folyamodni, ezt mondta: ,,Dálnoki Veress Lajos vezérezredes volt az, aki 1944. márciusban hadtestét mozgósította, Veress vezérezredes volt az, aki kétszázezer embernek olyan intézkedést adott, amelynek következtében a németek súlyos vereséget szenvedtek. Ő volt az, aki a kormányzói hadparancsot végrehajtotta. ” – Donáth szerint az egész demokratikus rend jogforrásának egyik megalkotója mégsem lehetett ilyen vád fő hordozója. Dálnoki Veress Lajos vezérezredes elítélése példa arra, hogy a magyarországi kommunista rezsim miként ítélte halálra, záratta börtönbe és pusztította el, miként kényszerítette a magyarság legjobbjait emigrációba. /Sylvester Lajos: Méltatlanul megtagadott honvédtábornokok (Koholt koncepciós perek nyomában). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998