udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 6 találat lapozás: 1-6
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2003. április 10.

Maros megyében a megyeszékhelyen, Marosludason, Mezőzáhon, Nyárádszeredában, Segesváron és Szászrégenben működnek több száz árva és elhagyott gyereknek otthont adó elhelyezési központok. Jelenleg a megyében az árvaházakban gondozott gyerekek száma 1107. A kormánystratégia alapján 2007-ig felszámolják a nagyméretű árvaházakat, s a gondozottakat pótcsaládoknál, rokonoknál helyezik el. Domby Károly, a megyei igazgatóság vezetője elmondta, hogy a gyermekeknek megfelelő, családias életkörülményeket kell biztosítani. Jelenleg a hét elhelyezési központból ötben családi modulokban élnek a gyerekek, ami azt jelenti, hogy 8-10-en tartoznak egy kis családhoz. Az itt nevelkedettek viszont az életbe kilépve nem tudnak alkalmazkodni, nem találják fel magukat, nem tudják kezelni a fizetésként kapott pénzt. Megyeszinten eddig 3200 árva és elhagyott gyermeket sikerült az árvaházból kivenni és pótszülőkhöz, családokhoz, a tágabb értelemben vett családjukhoz helyezni. Nagy részüket nagyszüleik, rokonaik nevelik; több mint 200-at szakképzett pótszülők gondoznak. Jó pár gyerek az alapítványok, nemkormányzati szervezetek által működtetett családi házakban, árvaházakban él. A családi környezetben élő, rokonok, pótszülők által nevelt gyerekek pár hetes szeretetteljes gondozás után nagymértékben megváltoznak. Egy pótszülő 1-2 gyerek nevelését vállalhatja. A pótcsaládok tevékenységét negyedévenként ellenőrzik a szociális munkások. /Simon Virág: Nem kerül lakat az árvaházakra. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 10./

2004. április 30.

Pusztakamaráson és vidékén már régóta elhalt, az iskola helyett a templomok falai közé szorult a magyar oktatás. Uzdiszentpéteren és Tusonban, Mezőméhesen és Mezőzáhon, Kissármáson és Nagycégen, Mezőörményesen és Nagyölyvesen nincs magyar oktatás. Ezért nem részesülhetnek a magyar kormány támogatásában. Az itteni magyar gyermekek a templomban, a parókia nagyszobájában tanulnak írni és olvasni magyarul. Szeretnék, ha ők is kaphatnának oktatási-nevelési támogatást. /Kulcsár János Levente, református lelkész: Pusztakamarási levél az illetékesekhez. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./

2005. október 20.

Több Maros megyei kastélyt kérnek vissza az erdélyi magyar nemesi családok – Kemény, Bethlen, Teleky, Rhédey – leszármazottai. Jelenleg összesen 24 barokk vagy reneszánsz stílusban épült kastélyról van szó, melyek jogi helyzetével nincs tisztában sem a helyi, sem a megyei közigazgatás, tekintettel arra, hogy az örökösök a visszatérítési kérelmeket egyenesen a bíróságoknak küldték el. A visszakért kastélyok között van a marosvécsi Kemény-kastély, amely 1228-ból származik, s amelyre báró Kemény János leszármazottai tartanak igényt. A keresdi kastély a Bethlen család rezidenciája volt. A kastélyt Bethlen Gábor örököse, a marosvásárhelyi Bethlen Anikó grófnő igényli vissza. A gernyeszegi kastélyt gróf Teleki László építtette. Az épület az erdélyi építészet egyik legérdekesebb darabja, Az épületben jelenleg tüdőszanatórium működik. A Sáromberkén található kastélyt Teleki Sámuel gróf építette 1769-ben. Örökösei néhány hete bejelentették, hogy a kastélyt köztulajdonba adják majd, és az épületből csak néhány szobára tartanak igényt szálláshelyül azokra az esetekre, amikor Romániába látogatnak. Szintén visszakérik a XIX. századi marossárpataki Teleki-kastélyt, illetve a Szászrégen közelében lévő Abafáján lévő Huszár-kastélyt, amely 1720-ban épült, a görgényszentimrei kastélyt, a szentpáli Haller-kastélyt, a marosgezsei Bánffy-kastélyt; a mezőzáhi Ugron-kastélyt, a bükkörményesi Rákóczi-kastélyt, a koronkai, illetve a nyárádszentbenedeki Tholdalagi-kastélyt, a backamadarasi Horváth-kastélyt, a bonyhai Bethlen-kastélyt, a magyarózdi Pekri-kastélyt, a topai Bethlen-kastélyt, az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyt. A marosvásáhelyi Tholdalagi-palotában jelenleg etnográfiai múzeum, a Teleki-házban a Teleki Könyvtár, a Kendeffy-házban pedig a marosi bíróság működik. A Marosvásárhelyen visszaigényelt ingatlanok között van a Haller-ház és a Bornemissza-ház is. /Magyar nemesi családok követelik erdélyi kastélyaikat. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

2006. február 10.

IKE /Ifjúsági Keresztény Egyesület/-csoportok minden európai országban tevékenykednek, az erdélyi 1921-ben jött létre, a kommunizmus megszüntette, majd a rendszerváltozás után 1992-ben alakult újra. Az erdélyi IKE élén a novemberi tisztújító választások után új vezetőség áll. A szervezetről, célokról, programokról számolt be Nagy Tibor elnök, Jakab István volt titkár, Kocsis András alelnök és Ferenczi Levente területi titkár. Az IKE-tisztségviselők, területi irodák és szakosztályok képviselői január végén Algyógyon találkoztak, ahol stratégiai előkészítő munkát folytattak. Kocsis András alelnök a jövőbeli tervek közt felsorolta az erdélyi IKE negyven csoportjának átfogását, az élő kommunikációs lánc kiépítését, és kiemelte a szórványvidékek csoportjainak összefogását. Az erdélyi IKE-hez negyven csoport tartozik – mintegy hatszáz fiatallal, viszont programjaik jóval több személyt megmozgatnak. Kolozsvár rendelkeznek egy területi irodával, Marosvásárhelyen az iroda három éve működik, és a közeljövőben tervezik a sepsiszentgyörgyi beindítását is. Maros megyében 11 bejegyzett IKE-csoport létezik, a három marosvásárhelyi csoport mellett Sáromberkén, Mezőzáhon, Maros-keresztúron, Marosszentannán, Csittszentivánon, Marosfelfaluban, Szederjesen és Marosludason gyűjti köreibe az IKE a fiatalokat. Rendeznek színjátszófesztiválokat, szavalóversenyeket és ifjúsági találkozókat. A havonta megjelenő Visszhang című lap tájékoztat az aktuális programokról. /Mészely Réka: Ökumenikus szervezet a fiatalok itthonmaradásáért. IKE a tisztújítás után. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 10./

2006. február 28.

Egy tömbből faragott férfi volt Atzél Endre, mindenki Atzél Bandija, magyarságmentő missziója csúcsán sarkon fordult Teremtője szólítására. Halála mintha életét illusztrálná a feltétel nélküli önátadásban, a mindig Isten akaratára hagyatkozásban. A mindenkin minden áron segíteni készség ugrásra-kész állapotban tartotta – ő mindig ügyeletben volt, írta róla Dr. Gellérd Judit. Agyonhajszolta magát. Felkutatta a gyámoltalan, csendesen szenvedőket, akárcsak kultúrájukban sorvadásra ítélt közösségeket – a moldvai csángókat, a kárpátaljaiakat, és tartotta bennük nemcsak a lelket, de szállította a segélyt folyton-folyvást. Ki ne emlékezne az ezer csángóra, akiket Bandi II. János Pál pápa előtt 1991-ben Budapesten felsorakoztatott? Eszményien, hivatásszerűen volt ő Máltai Lovag. Atzél Endre Erdélyben, a Torda-Aranyos megyei Mezőzáhon született 1937-ben. Apja, báró Atzél Ede földbirtokos, agrármérnök volt és kora közismert politikusa. Édesanyja gróf Bethlen Beáta volt. Házasságukból nyolc gyermek született. Édesapját, a fegyverszüneti tárgyalások parlamenterét, előbb a nácik keresték halálra, majd a szovjetek vették üldözőbe és végül valószínűleg ők is végezték ki 1945-ben. Atzél Endre villamosipari technikumot végzett. Anyját takarítónőként alkalmazták egy gyárban. Az 1956-os forradalomban való részvételéért tizenkilenc évesen 14 évnyi börtönre ítélték. A volt elítéltek legbátrabb társuknak tartottak. 1956-os szerepéért a Köztársaság Hőse címet kapta meg. Az egyetemet levelező hallgatóként fejezte be, jogi diplomáját 1981-ben nyerte le. 1969 óta járta Erdélyt, majd 1990 után Moldvát is. Itt végezte lélek- és embermentő tevékenységét. Az évek során moldvai csángómagyarok ezrei fordultak meg lakásán, többjük szállóvendégként. A moldvai magyarok megsegítésére barátaival megalapította a Frater Julianus Alapítványt. Lourdes-ba évente vitte az erdélyi és moldvai mozgássérülteket vagy hozta a Kárpát-medence egyéb vidékeiről a mozgássérült és Down-kóros gyermekeket magyarországi és vidéki nyári üdültetésekre, miközben vitte, folyton vitte az eldugott falvakba a gyógyszereket, a gyógyászati segédeszközöket és ki tudja mi mindent. Utóbbi éveiben mindig Moldva, Kárpátalja és Bécs között száguldozott. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium munkatársaként szerepet vállalt szórványkollégiumok létrehozásában Erdély-szerte. Mádl Ferenc köztársasági elnök, Atzél Endre legendás munkásságát 2003-ban személyes kitüntetésével jutalmazta, 2004 decemberében pedig megkapta az erdélyiek Julianus-díját is. /Dr. Gellérd Judit: Radikális jóság – dr. Atzél Endre halálára. = Moldvai Magyarság (Csíkszereda), 2006. febr./

2007. március 17.

Lazar Ladariu, a néhai egységpárt oszlopos tagja, jelenleg az ellenzéki szociáldemokraták /PSD/ Kolozs megyei alelnöke, felháborodottan tiltakozott Sólyom László magyar államfő erdélyi magánlátogatása ellen. Mindenekelőtt azt igyekezett „tisztázni”, hogy ha egy államelnök magánlátogatáson van valahol, akkor „egyszerű állampolgár”, s „diplomáciai követelmény” lett volna ennek megfelelően viselkednie. Ehelyett Gyulafehérváron kitűzték a magyar zászlót és elénekelték a magyar himnuszt, de se román zászló, se román himnusz nem volt. Ez, jelentette ki, törvényellenes és alkotmányellenes. Az alelnök kijelentette: ha magánlátogatásra jött, ahelyett hogy otthon ünnepelte volna meg március 15-ét, jobban tette volna, „ha elmegy horgászni Mezőzáhra vagy alpinistaként igyekezett volna kikapcsolódni”. Ladariu a továbbiakban az RMDSZ-retorika „radikalizálódására” hívta fel a figyelmet, kijelentve, hogy „megvan az eredménye”, mert most már nem elégednek meg a Székelyföld autonómiájával, egyenesen „Erdélyt akarják”. Végül fenyegetően tette hozzá: „Mindenki vésse jól az eszébe, hogy Románia nem ebek harmincadjára hagyott ország és Erdély sem pusztaság!”. Cristian Georgescu szenátor is keményen bírálta Markó Béla kolozsvári beszédét. Véleménye szerint a szöveg rosszhiszemű volt és logikátlan, kizárólag kampányszöveg, mert miközben elítélte a „többség nacionalizmusát”, a magyar kisebbséget „szupernacionalizmusra” biztatta. „Nem kell Markónak – aki a román kormány miniszterelnök-helyettese – az egységes nemzetállam, de területi enklávékat akar létrehozni”, mondta a szenátor. Mint mondta, ez nem a békés egymás mellett élést szolgálja, inkább mesterséges feszültséget kreál. Végül a szenátor felkérte a magyarságot, „ne figyeljenek oda a vezetőik uszító szavaira”. /Mózes Edith: Kitört a PSD-s hisztéria. „Autonóm Erdélyt akarnak!” = Népújság (Marosvásárhely), márc. 17./


lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998