Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 11 találat lapozás: 1-11
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1996. február 23.

A Nyugati Érchegység (a Mócvidék) lakóinak jogaiba való visszaállításáról szóló törvénytervezet képviselőházi vitájában Birtalan Ákos többször is felszólalt. Helyeselte, hogy a "pozitív diszkrimináció" jegyében törvényes rendelkezéssel javítani kívánják a mócok életkörülményeit, ám hasonló elbírálást kért azoknak az állampolgároknak a helyzetét illetően, akik az ország más, hasonlóan mostoha, gazdaságilag elmaradottabb vidékein élnek, így a máramarosi avasiaknak, a Hargita, Kovászna és Maros megyei székelyeknek, a vranceai, besztercei, fogarasi hegyvidékek lakóinak. Birtalan Ákos az RMDSZ-frakció nevében a törvénytervezet megtárgyalásának elhalasztását kérte a kérdés átfogó, általános rendezése érdekében. /A hegyvidék lakóinak jogaikba való visszaállításáért. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./

1999. május 7.

Az idősebb nemzedékből ma is elég szép számmal él még olyan szatmári román, aki szinte úgy beszél magyarul, mint mi. Azok a tisztviselők, akik a közhivatalokban még a köszönésre se tudnak vagy nem akarnak magyarul válaszolni, többségükben nem itteni születésűek. A Mócvidékről, Moldovából, Olténiából hozta őket ide Ceausescu iparosítása és beolvasztó politikája. Amióta az RMDSZ kormányzati tényező, amióta Szatmár megyében magyar prefektus(Riedl Rudolf), magyar megyei önkormányzati alelnök (Szabó István), magyar alpolgármester (Ilyés Gyula) van, s néhány állami intézmény élén magyar igazgató vagy aligazgató áll, mint dr. György Ágoston az egészségügy, Bartos Bertalan a munkaügy és Székely Ernő a mezőgazdaság élén, ezekben az intézményekben, hivatalokban azóta gyakoribb a magyar szó, s mintha bátrabban is beszélnénk valamivel a mi nyelvünket, mint korábban. Szatmár megyében a statisztika szerint a lakosság 37 százaléka magyar, a köztisztviselők közt még 10 százaléknyi magyar sincs! A szatmárnémeti polgármesteri hivatalnál még az átlagnál is rosszabb a helyzet. Riedl Rudolf csak egy hosszabb folyamatban látja a javulást, erőltetni nem lehet, mert az feszültségeket kelt. /Sike Lajos. Száz köztisztviselő közül jó, ha nyolc-tíz magyar! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./

1995. október 3.

Okt. 3-án Petre Turlea képviselő a parlamenti ülésen azt állította, hogy "az RMDSZ teletömte az országot gyilkosok emlékműveivel", olyan embereket emelt piedesztálra, mint "az 1848-ból ismert Vasvári Pál, a véres zászlóaljak megalapítója, aki 40 ezer román haláláért felelős." Borbély László RMDSZ-képviselő rendreutasította Turleát, mondván: "Gyűlölettel, ilyen mérgezett nyelvű beszédekkel, úgy hiszem, sehová sem jutunk. Minden népnek, minden nemzetnek megvannak a személyiségei és hősei, akik bizonyos szerepet játszottak a történelemben." "Azokat az emlékműveket nemcsak az RMDSZ emelte, hanem a helyi közösségek", amelyek tisztelik hőseiket. Turlea a kollektív bűnösség alapján áll, felszólalásában ígérte, hogy ezekről az emlékművekről vaskos kötetet készített, amely rövidesen megjelenik. Borbély László kérte a fegyelmi szakbizottságot, hogy vizsgálja meg Turlea hozzászólásait és hozzanak megfelelő intézkedést vele szemben. A parlamenti felszólalásról tudósító Zsehránszky István hozzátette: Turlea vegye be könyvébe a Mócvidéken található számtalan emléktáblát és emlékművet is. Ezeken az emléktáblákon megörökített hősöknek köszönhető az Erdély-hegyaljai falvak és városok magyar lakosságának kiirtása, így lehet csak eljutni 40 ezer halottig. Ugyanezen az ülésen Lazar Ladariu RNEP-képviselő is felszólalt, mondván, nem lesz megbékélés. Ladariu ellen is lehetne fegyelmi eljárást indítani, rendszeres magyarellenes kirohanásai miatt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7-8./

1995. október 3.

A román sajtóban több támadó cikk jelent meg a Vasvári Pál-emlékmű felállítása miatt. Eugen Goia szohodoli ortodox pópa a gyulafehérvári Unirea lapban "A Mócföldön, Kőrösön a magyar politikusok által felállított emlékművet nem tűri el a föld" címmel égig magasztalta a mócok vezéreinek tetteit, Horea. Closca, Crisan, Avram Iancu érdemeit, majd Vasvári Pált és hadseregét ócsárolta. Szerinte az emlékmű merénylet a román nép valódi történelme ellen. Valójában 1848-ban ezen a vidéken Abrudbánya, Zalatna, Magyarigen, Boroskrakkó, Verespatak, Sárd nagyszámú magyarságát halomra gyilkolták - nem Vasvári csapatai. Egyetlen éjszakán, 1849 januárjában Nagyenyed 700 védtelen magyar lakosát ölte meg Axente Sever csapatával, Avram Inacu katonái a védtelen Felvincet felperzselték, magyar lakossága földönfutó lett. Axente Severről városnegyedet, iskolát neveztek el, majd 1993-ban szobrot emeltek Nagyenyeden, gaztettei színhelyén. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./ A Vasvári Pál-emlékművet júl. 9-én állították fel Kőrösfőn: 1412. sz. jegyzet.

2004. június 4.

A Fehér-Körös vidékére utaztak a dévai helytörténeti kör tagjai. Jelenlegi román népessége ellenére a Mócföld történelme gazdag magyar vonatkozású eseményekben. A török időkben a Kőrösbánya felé vezető út kötötte össze Erdélyt Nagyváraddal. 1849-ben erre menekültek a piski csata sebesültjei, amikor a helyiek rájuk támadtak. Pusztafalu fogadója Mártonffy József római katolikus püspök és Barcsay Ábrahám költő emlékét őrzi. Brád, az Érchegység központja sokáig a tragikus sorsú Brády család székhelye volt. A család már 1784-ben, Horea felkelése idején is sokat szenvedett, a drámai fordulat mégis 1848. október 25-én történt. Ekkor a Kőrösbányára menekült nemesi család 19 tagját azzal hitegetve, hogy hazaszállítják, fegyvereiktől megfosztották s iszonyú kegyetlenséggel lemészárolták. Brádot szinte elhamvasztotta Horea felkelő serege. Kristyortól a Fehér-Körös völgyén le Arad megyéig minden magyar birtokot felperzseltek, s minden kézügybe került magyart felkoncoltak. A római katolikus és a református templom azonban megmenekült. Kőrösbánya határában, az út baloldalán két kőkereszt. Az egyik felújított, amelyre egy emléktáblát helyeztek az állítólagos renoválók nevével. Tulajdonképpen a legyilkolt Brády család valamikori sírját jelzi. Kőrösbányán van a XIV. században épült ferences templom és zárdaépület, valamint az új tetőzetű, XIX. században épült református templom. Kőrösbányán, Zaránd megye egykori székhelyén ma már alig vannak magyarok. Kristyort még Zsigmond király adományozta 1404-ben a Kristyori család ősének tartott Boaknak és fiának, Boalyának, albán eredetű vajdának. A templomot a római katolikus püspökség építtette a XIV. században a hegyvidék görögkeleti jobbágyai számára. A falfestményén Szent István király, Szent László király, illetve Szent Imre herceg láthatók. A Kristyori család által emeltetett református templom romos állapotban van. Harangját Dévára szállították. /Schreiber István/CH. A.: Helytörténeti túra a Fehér-Körös völgyében. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 4./

2007. október 22.

Néhány napja elhunyt a Szabadság egyik évtizedek óta elkötelezett pártolója, Korodi Zoltán. A háborúban szovjet hadifogságba került, az erdőgazdálkodással foglalkozott, munkája megbecsülés szerzett. Nem érhette meg, hogy hivatalosan bemutassák néhány hete napvilágot látott kötetét, A farkasvezér címmel, amely a Szabadság hasábjain éveken keresztül közölt, az erdei élettel kapcsolatos kalandos történeteinek válogatása. Ezekben őstehetségre valló módon, már-már az irodalmiság határát súrolva írta le a tájat, legyen az a Görgényi-havasok vagy a Mócvidék. /Ö. I. B. : Elment egy igazi zöldaranyműves. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./

2007. november 8.

Az “Üdvözöljük a Mócvidék (tara motilor) fővárosában” című tábla jelzi a régióhatárt Campeni helyiségben, ez a tábla nem zavarta az Országos Útügynökséget, ellenben a Székelyföld táblát augusztusban eltávolították – hívta fel a figyelmet november 5-i parlamenti politikai nyilatkozatában Antal Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei képviselője. Ez a körülmény arra mutat rá, hogy Romániában egyesek egyenlőbbek, mint mások – sommázott a honatya, aki egyben felkérte Ludovic Orban szállításügyi minisztert, sürgősen menessze tisztségéből a Székelyföld tábla eltávolításáért felelős Cristian Duica igazgató-helyettest. /Krónika. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 8./

2008. július 14.

Hunyad megyében szinte egy kézen megszámlálható a még létező történelmi emlékművek száma. Még másfél évtizede sincs annak, hogy máig ismeretlen tettesek összetörték és széthordták a zajkányi buzogányos emlékművet. A Hunyadi János törökök feletti győzelmére emlékeztető buzogányt 1896. szeptember 6-án állíttatta Hunyad megye közössége a vaskapui csata emlékére. Talapzatán a következő felirat állt: „Hunyadi János tizenötezer vitézével az 1442-iki szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatta ez oszlopot Hunyadvármegye közönsége a honfoglalás ezredik évében. ” Az 1992 júniusában széttört emlékmű rongálóit valószínűleg a felirat utóbbi mondata késztette a durva cselekedetre. Akkoriban a Vatra Romaneascát gyanúsította a közvélemény, hogy ők állnának a dolog mögött – emlékezik vissza Schreiber István, Hunyad megyei EMKE-elnök, aki kétségbeesetten követte nyomon az ügy minden mozzanatát. A tettes mai napig nem került elő. Azt sem sikerült kiderítenie a rendőrségnek, hogy az első rongálást követően a rendőrőrs udvarába szállított emlékmű-maradványokat ki lopta el. Ma már csupán a hajdani talapzathoz vezető kőlépcső emlékeztet Hunyadi buzogányára. Visszaállítását többen is ígérték – politikusok és civilek. Azonban semmi nem történt. Vaskapui társánál jóval korábban esett a román túlbuzgóság áldozatául a vulkáni hágó alatt, a város akkori főterén szintén 1896-ban felállított buzogány. Ezt már 1918-ban lerombolták, de a szájhagyomány szerint egy magyar grófnőnek és magának az angol királynőnek a közbenjárására 1937-ben újraállították, román nyelvű, módosított felirattal. Az emlékmű zavarónak tűnt a Ceausescu 1986-os Zsil-völgyi látogatását szervezőknek, akik egyszerűen szétverették az emlékművet. Hasonlóan elrománosodva, de legalább megmaradt a szintén törökveréshez kötődő kenyérmezei csata emléke. Igaz, az eredeti, még Báthory által építtetett kápolnát már a 18. században lerombolták, helyén azonban 1818-ban Nagy Sándor szászvárosi lelkész emelt három öl magas emlékoszlopot. Ez csupán az 1848-as forradalomig maradt talpon. Az 1479-es csatában elhunyt 30 ezer török és 8 ezer keresztény sírhantját azonban Bencenc község (ma Aurel Vlaicu) területén az 1900-as évek elején br. Orbán Antal bekerítette és újra kápolnaszerű épületet emelt rá Kinizsit és Báthory dicsőítő felirattal. Ezt Trianon után rombolták szét, majd az ötvenes években a szomszédos Alkenyéren (ma Sibot) újabb emléket emeltek, ezúttal a „román hős, Paul Chinezu emlékére”. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemét őrző emlékművek közül a legszerencsésebb a dicsőséges piski csatára emlékeztető obeliszk, melynek eredetijét ugyan összetörték a birodalomváltás nyomán, ma azonban, ha nem is a hajdani helyén, de új oszlop áll helyette – mondta Schreiber István EMKE-elnök. Az 1995-ben a helybeli római katolikus egyházközség, az EMKE és az RMDSZ összefogásával újraállított obeliszk amúgy az egyetlen olyan Hunyad megyei emlékmű, amit 1989 után állítottak helyre. Talán ide sorolhatnánk még gróf Kun Kocsárd és Kuún Géza mellszobrait, melyek szintén eredeti helyüktől eltérően, de mégiscsak látható helyen állnak. Az obeliszket erős vasráccsal kerítették körül, de a rongálóknak szétverték azt. Megmaradt darabjait kiegészítve, 1995-ben állították fel újra a piski római katolikus templom kertjében, ahol azóta is fő helyszínt biztosít a március 15-i ünnepségeknek. Ugyanezen alkalmakkor koszorúzzák meg a Hunyad megyében eltemetett hajdani honvédtisztek sírját. Azaz közülük kettőt, melyek a dévai református és római katolikus temetőben vannak. A két marosillyei síron csupán halottak napján gyúl ki egy-egy gyertya. Az 1848–49-es szabadságharchoz kötődő tragikus Hunyad megyei eseményeket ma már egyetlen sírkereszt sem jelzi. Az Avram Iancu nevével fémjelzett mócvidéki lázadás során ugyanis a felbőszített román lakosság végigdúlta a Maros bal partját, felégetve a magyar nemesi birtokokat, sok száz ártatlan családot gyilkolva le. Míg a szomszédos Fehér megyében több helyütt is emléket állítottak e szomorú eseménynek, Hunyad megyében már csak szóbeszéd szintjén él ezek emlékezete. Kőrösbánya bejáratánál volt egy emlékmű, a Brádi család 19 tagjának legyilkolására emlékeztetve. Ma már nyomára sem bukkanhatunk – mondja Schreiber István. Éppen a Brádiak által nevelt Avram Iancu emberei gyilkolták le a családot. A Brádiak viszont már korábban, a Horea, Closca és Crisan-féle 1784-es parasztlázadást is megszenvedték, amikor a megvadult nép szintén gyilkolni kezdett, pusztítva a közeli Kristyor és Brád magyar nemességét, hírmondó is alig menekülhetett a pusztulásból. November hónap folyamán felperzselték a Josikák branicskai kastélyát, Guraszáda, Marosillye, Zám, Marossolymos, Berekszó, Haró, Kéménd, Bánpatak, Gyertyámos, Arany, Rápolt, Bábolna, Folt, Algyógy, Homoród, Bokajalfalu nemesi udvarait, legyilkolva még a csecsemőket is, 101 nemesi családot irtva ki. Mindennek azonban még az emlékét is eltüntették. Akárcsak a mócok pusztítását, amely szintén Kőrösbányától egészen Algyógyig terjedt a megyében. Ez utóbbi településen 1906-ban gr. Kun Kocsárd kastélyának kútja mellett emlékművet állítottak a kútba gyilkolt algyógyi magyarság, köztük a lelkész és családja emlékére. A hajdani EMKE és a Magyar Királyi Földművelési Minisztérium által emelt gránitobeliszket azonban Trianon után azonnal szétverték. Trianonnak köszönhetően Hunyad megyében összesen két felirat őrzi e vidék magyar világháborús hőseinek emlékét. Egyik a dévai református temetőben 1995-ben felállított emlékoszlop felirata: „Az 1848–1849-es szabadságharc, az I. és II. világháború hőseinek és áldozatainak emlékére állította a református egyház 1995. márciusában. Az igaznak emlékezete áldott. ” Déván ez az obeliszk szolgál az utóbbi években a márciusi megemlékezések helyszínéül is. A világháborúkban elesettek emléke azonban elenyészett. Az egyetlen kimondottan háborús síremlék a római katolikus temetőben van, ahol borostyánnal benőtt kereszt hirdeti három nyelven: románul, magyarul és németül, hogy itt nyugszanak a II. világháborúban elesettek. A szinte földbe süllyedt sírlapon pedig még kibetűzhetők a hősök nevei... A feliratozás újravésése, vagy a szétvert emlékművek visszaállítása azonban egyelőre fel sem vetődik. /Gáspár-Barra Réka: Magyar honvédsírok. Emléküket is irtják. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 14./

2008. augusztus 5.

Augusztus 4-től nyújthatják be pályázati dossziéjukat az RMDSZ-színekben indulni kívánó képviselő- és szenátorjelöltek. Rangsorolásuk küldöttgyűléseken történik. Kolozs megyének 10 képviselő és 4 szenátor jár a törvényhozásban, ennek megfelelően 10 képviselői és 4 szenátori kerületre osztották fel a megyét. A legesélyesebb az a jelölt, aki a Bánffyhunyad központú, és a magyar többségű kalotaszegi falvakat tömörítő képviselői körzetben indul. Fehér megyét öt képviselői és két szenátori körzetre osztották fel – jelezte Rácz Levente megyei RMDSZ elnök, aki nincs megelégedve a körzetek felosztásával. A magyar többségű Torockót leválasztották Nagyenyed körzettől, és a Mócvidékhez csatolták. Így annak a választókörzetnek, ahova Nagyenyed is tartozik, csak 16,41 százaléka magyar. A két szenátori körzet Nagyenyed és Gyulafehérvár köré csoportosul, Enyeden 10,42, Gyulafehérváron pedig 2,06 a magyarság aránya. Szilágy megyében négy képviselői és két szenátori körzetben szavazhat a lakosság a parlamenti választásokon. Fekete Szabó András szenátor szerint a négy képviselői körzet: Zilah, Szilágycseh és környéke, Szilágysomlyó és környéke, valamint Zsibó és környéke. Szilágycseh körzetében a lakosság több mint fele magyar, ez 99–100 százalékos képviselői mandátumot jelent. A szenátori körzetek közül Szilágycseh-Szilágysomlyó körzetében az RMDSZ jelöltje kaphatja a legtöbb szavazatot, de nem éri el a fele plusz egyet, ezért az újraosztáskor dől el a szenátori szék sorsa. Elmondta: Szilágy megyének 1992 óta folyamatosan van egy képviselője és egy szenátora is a parlamentben. /D. I. – Sz. K. : Jelöltállítási start az RMDSZ területi szervezeteinél. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./

2008. augusztus 19.

Semmilyen esélyük sem volt beleszólni a Fehér megyei választási térkép megrajzolásába a helyi magyaroknak, így Torockó vidéke a Mócvidékhez került, ami kemény érvágás az ottani magyarságnak – háborgott Kerekes Hajnal, a megyei szervezet ügyvezető elnöke. Nem jobb a helyzet a többi település esetében sem, a magyarlakta vidékek nagyon szét vannak osztva. A Fehér megyei RMDSZ mindezek ellenére keresi azokat a közismert személyeket, akik hozhatnak néhány száz szavazatot a magyarságnak. A Fehér megyei magyarság 1996-ig két parlamenti képviselőt juttatott a parlamentbe, megyei tanácsost 2004-ig, azóta viszont mindez nem sikerült. /Tamás András: „Kis-Trianon” Fehér megyében. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 19./

2009. október 13.

Emlékezetes múltidézést jelentettek Lacsny Péter és Domonkos László Hunyad megyei könyvbemutatói. Lacsny Péter Maderspach Károly ükunokájaként a családban élő emlékek sokaságát osztotta meg közönségével. Maderspach Viktor három könyvét mutatta be unokája, Lacsny Péter. A budapesti Masszi Kiadó gondozásában megjelenő kötetekről beszélve emlékezett Maderspach Viktor rendkívül olvasmányos, betiltásuk ellenére is sok kiadást megért könyveire. A bemutatott Menekülésem Erdélyből, Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig, illetve a Páreng-Retyezát című kötetei érdekfeszítő olvasmánynak ígérkeztek. Domonkos László író, esszéista az első világháború magyar borzalmainak és hőstetteinek kevésbé ismert részleteire emlékezett Az elárult hadosztály című művében. A kötet az erdélyi, balassagyarmati és muravidéki önkéntesek hősies ellenállásáról szól, akik igyekeztek megakasztani a trianoni gőzhengert. Az 1918. december 1-i „egyesülés” nyomán benyomuló román csapatokkal szembeni ellenállásra szerveződő Székely Hadosztály a magyar kormány részéről nem igazán kapott támogatást. Ezért beszélhetünk elárult hadosztályról. Hiteles történelmi adatokra támaszkodva bemutatta a három elkeseredett „végvári” küzdelmet. Ugyancsak dokumentált kötetben /Nagyenyedi ördögszekér/ tárta az olvasó elé Domonkos László az 1849. január 8-i nagyenyedi vérengzést. Ezen a napon Nagyenyeden ezernél több védtelen magyar embert mészároltak le a mócvidéki román felkelők. Legalább ennyien pusztultak még el azok, akik a fogcsikorgató fagyban menekülni próbáltak. És porrá égett a város. A pusztítás mértéke a második világháborús Drezdáéhoz volt hasonló, csakhogy itt nem a bombák, hanem az eszeveszett düh lángja pusztított. A gyilkosokat mai napig hősként tisztelik Romániában. Állati kegyetlenséggel pusztított el egy védtelen várost tízezer román hegylakó, – ismertette a szerző Nagyenyedi ördögszekér című kötetét. A nagyenyedi vérengzés, illetve a korábbi Horea féle felkelés volt az, ami borzalmával felborította e vidéken az etnikai viszonyrendszert. Félelmet hagyott maga után, szórvány vidékké téve Dél-Erdélyt – fogalmazott Domonkos László. /Gáspár-Barra Réka: Maderspach Viktor és Domonkos László könyvei. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 13./


lapozás: 1-11




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998