udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 7 találat lapozás: 1-7
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2000. június 24.

Jún. 20-án Bukarestben, a magyar kulturális központban idényzáró rendezvényként Brenzovics László /az 1989-ben megalakult Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke/ a régió történelméről tartott emlékezetes előadást. Kárpátalja, a történelmi Magyarországnak az a része, amely a XX. században öt államhoz tartozott. Kárpátaljának főként kisebbségi magyar szemszögből vizsgált politikai-társadalmi színeváltozása sok hasonlóságot takar: történelmi sérelmek és kezelésük, önrendelkezés, anyanyelv megőrzése, emberi jogok kérdése. A kárpátaljai magyarok legnagyobb félelme az újabb bezártság, amit az európai integráció és az azzal járó harmonizáció (ld. pl. vízumpolitika összehangolása) eredményezhet. A Brenzovics Lászlóval való találkozóra az ürügyet egy figyelemreméltó könyv megjelenése szolgáltatta, jelen volt a szerző, Zelei Miklós budapesti író is. A dokumentumregény, amelynek címe A kettézárt falu, egyetlen kárpátaljai település, a történelem eseményeinek ütközőpontjában elhelyezkedő Szelmenc (Kis- és Nagyszelmenc) lakóinak elbeszélése. /Szonda Szabolcs: Tanulságos történelemóra - idényzárásként. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./

2003. augusztus 15.

Egy-egy fél székely kapu felállításával akarnak megemlékezni a második világháború után országhatárral kettévágott kárpátaljai Szelmenc község szlovákiai és ukrajnai részén a szétszakítás hatvanadik évfordulójáról. A székelykapu-torzók felállítását a jelenleg Szlovákiához tartozó Nagyszelmenc négy lakója kezdeményezte. Felhívásukat közölte az ungvári Kárpáti Igaz Szó országos közéleti lap. E szerint "Nagyszelmenc és Kisszelmenc (Kárpátalja) még mindig elszakítottságban él. Az egykori Ung-vidéki magyar falu két része ma is hátborzongató mementója az osztozkodó hatalomvágynak és a reménytelen számkivetettségnek." /Emlékmű egy kettévágott magyar faluról. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 15./

2005. december 14.

Budapesten idén tizedik alkalommal adták át a Kisebbségekért Díjakat, a jubileumi évforduló tiszteletére a Parlamentben több közjogi méltóság, miniszter, parlamenti képviselő jelenlétében. Erdélyből Guttman Mihályt, a Romániai Magyar Dalszövetség tiszteletbeli elnökét tüntették ki. Az idei díjazottak között volt többek között Deák Ernő, a Bécsi Napló főszerkesztője, Gábrityné Molnár Irén, a szabadkai Magyarságkutató Tudományos Társaság alapítója és elnöke, illetve a „kettézárt” falu, az ukrajnai Kisszelmenc és a szlovákiai Nagyszelmenc polgármestere – Illár József és Tóth Lajos. /Guther M. Ilona: Kisebbségekért Díj – tizedszer. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./

2005. december 24.

Több mint hatvan év után ismét átjárhatnak az egykori Szelmenc egyik feléből a másikba az emberek, miután december 23-án átkelőt nyitottak a szlovák–ukrán határral kettévágott, magyarok lakta faluban. A községet 1944-ben egyik napról a másikra szelték ketté, nyugati fele Csehszlovákiához, a keleti pedig a Szovjetunióhoz került. A határ portákat, udvarokat vágott széjjel. A település két részét 2005 augusztusáig szögesdrót kerítés választotta el. Az átkelő építése és a szögesdrót eltávolítása azt követően kezdődött meg, hogy a szlovák és az ukrán kormány meg­állapodott a határátkelő létesítéséről. /Megnyílt a határ Szelmencen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 24./

2006. június 5.

Mintegy 400 ezer ember gyűlt össze június 2-án, a pünkösdszombati csíksomlyói zarándoklaton. Az ünnepi szentmise előtt P. Pál Leó, a Szent Istvánról Nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárója köszöntötte a zarándokokat. „Isten, tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben” – fogalmazta meg az idei búcsú célját Jakubinyi György érsek, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye elöljárója, idézve a Kis-Somlyó hegyén található Szálvátor-kápolnán olvasható feliratot. Az összmagyar társadalmon belül tapasztalható szembenállás megszüntetésére buzdított az ünnepi liturgia szónoka, Majnek Antal munkácsi megyéspüspök a csíksomlyói búcsún elhangzott szentbeszédében. Jakubinyi érsek köszöntötte a határon túli és a helyi zarándokokat, a keresztényeket és minden érdeklődőt, aki eljött erre a magasztos eseményre. Hangsúlyozta: az idei csíksomlyói nemzeti zarándoklat célja megegyezik az Erdő Péter bíboros-prímás által meghirdetett nemzeti imaév szándékával. Majnek Antal munkácsi megyéspüspök szentbeszédében kiemelte a csíksomlyói Mária-kegyhely jelentőségét, méltatva, hogy mit jelentett a történelem folyamán a Mária-tisztelet a magyarság, ezen belül a székelység számára. Mint mondta, a székely nép sokszor megtapasztalta imái meghallgatását, mikor „győzelmet és békét esdett”. Külön kitért arra, hogy veszélyben van a család intézménye, a házasság szentsége. Tragikusnak nevezte, hogy sok családban már „nem kell a gyermek”, s hogy az eutanázia révén többen szabadulni akarnak a betegektől és az öregektől. „Az ember Isten akar lenni Isten helyett” – mondta a szónok, hozzáfűzve, hogy közben „szétesik a család, elfogy a nemzet”. „Jönnek új népek, általunk megvetettek, de akik szeretik a gyermeket és megkapják az Istentől a jövőt” – fűzte hozzá a püspök. Majnek Antal hangsúlyozta, hogy mindezek ellenére van esély a megmaradásra, ha a hit szilárd sziklájára építjük ezt a jövőt, ha hűségesek maradunk az egyházhoz és mindent alárendelünk az evangélium tanításainak. A politika kisebbségbe kényszerítette a határon túli magyarságot – mondta a szónok, aki szerint a megoldás nem a politikában, hanem e nemzeti közösség lelkében rejlik. Véleménye szerint „nagy bajban van” a nemzet, de hozzáfűzte, hogy a jövőre reménységgel kell gondolni. A nemzet megújulását a püspök abban látja, hogy a magyarok rendet tesznek önmagukban és egymáshoz fűződő kapcsolataikban. Szerinte véget kell vetni az összmagyar társadalmon belül tapasztalható szembenállásnak. /Egységet az összmagyarságon belül! Közel félmillió résztvevő a csíksomlyói búcsún. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./ Nem riasztotta el az esős időjárás a hét végén a Csíksomlyóra érkezett több százezer zarándokot. A csíkszeredai járhatatlan utak megpróbáltatásokat okoztak. Több tízezren vágtak neki gyalog a zarándoklatnak – egyes környékbeli hívek, mint például a gyergyóalfalusiak vagy gyimesközéplokiak „keresztaljával”, vagyis a templomi zászlókkal, kereszttel felvezetett zarándokcsoporttal gyalogosan teszik meg a mintegy hatvan kilométeres távolságot. Az utóbbi években a magyarországi testvértelepülésekről érkezett zarándokok is az itteni falvak keresztaljáihoz csatlakoznak. Idén Belső-Ázsiából hárman zarándokoltak el a pünkösdi búcsúra, ujgurok. Évente jönnek Kanadából, Új-Zélandról, valamint Európa több országából. A szertartást követően Majnek Antal püspök a lapnak nyilatkozva azért adott hálát Istennek, hogy eljöhetett Csíksomlyóra, és hogy az utóbbi napok rossz időjárása ellenére egy csepp eső sem esett a szentmise alatt. „Ez sem véletlen, hiszen az Úristen nagyon figyelmes” – mondta az egyházi vezető. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke évente elzarándokol Csíksomlyóra. „Nagy várakozásokkal jöttem idén is, mint minden évben – mondta az akadémikus -, és úgy megyek haza, hogy csodálatos pillanatokat élhettem át, mert magyarokat láttam érkezni a világ minden tájáról. Valami összeforrasztott minket, ez pedig a magyarság érzete, és ettől nagyon boldog vagyok.” /Mihály László: Pünkösd rózsafüzérrel, esőkabáttal. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./ Tavaly húsvétkor indították útjára első ízben Balatonzamárdiból a feltámadási jelvényt, amely stafétaként járta körbe a Kárpát-medencét, hogy pünkösdszombatjára Csíksomlyóra érkezzen. Idén nagypénteken, a tihanyi Golgotán kettévált a feltámadási jelvény útja: egyik északnak, másik délnek indult, hogy szív alakban járják körbe a magyarok által lakott területeket. A déli útvonalat követő feltámadási jelvényt Zala – Szlovénia – Somogy – Baranya – Horvátország – Bácska – az Alföld (Szeged és környéke) – Déva – Gyulafehérvár – Makfalva – Homoródújfalu – Sepsiszentgyörgy – Kászonok – és Alcsík fontosabb állomásokkal e vidékek katolikus, református és unitárius magyarsága adta kézről kézre. Az északnak induló jelvény Veszprém – Sopron – Győr – Felvidék – Budapest – Eger – Sátoraljaújhely – Felvidék – Kisszelmenc-Nagyszelmenc – Kárpátalja (Ungvár, Munkács) – Szatmárnémeti – Kalotaszeg – Kolozsvár – Torda – Marosludas – Marosvásárhely – Szászrégen – Gyergyószentmiklós – Felcsík útvonalat járta be, Somlyóra a madéfalvi keresztaljával érkezett. A jelvényeket minden állomáson ünnepséggel fogadták, mindenütt szalagot tűztek rájuk. Az utolsót Jakubinyi György érsek tűzte fel a kordon indulása előtt. /Takács Éva: Nemzeti zarándoklat Csíksomlyón. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 5./

2009. július 25.

A Magyarok Székelyföldi Társasága szervezésében június 24-29. között idén is sor került a már tízéves múltra visszatekintő Lármafa-találkozóra. A zarándokcsapat Székelyföldről indult, és kiegészült marosvásárhelyi, nyárádszeredai, cegőtelki, valamint a későbbiekben egy nyolctagú felvidéki csoporttal is. A zarándokút első állomása hagyományosan a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelke volt. A cserhalmi emlékműnél a Szent László vezette kerlési (cserhalmi) csata legfontosabb momentumainak felidézése jelezte a zarándoklat kezdetét. A Lármafa zarándokutak legfőbb célja egyrészt a Szent László-kultusz felélesztése, ápolása, valamint olyan történelmi helyek felkeresése a Kárpát-medencében, amelyek azt bizonyítják, hogy a magyarság aktív résztvevője és alakítója volt a térség történelmének, kultúrájának. Ugyanilyen fontos a nyelv szépségének és tisztaságának megóvása. Idei a résztvevők Kárpátalján, Felvidéken és Magyarországon kerestek fel olyan helyszíneket, melyek nagy fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc alakjához kötődnek, vagy történelmünk olyan jeles képviselőihez, mint pl. a híres egri várkapitány, Dobó István vagy Kossuth Lajos. Kárpátalján megálltak Tiszaújlakon, a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának emlékére állított Turul emlékműnél. A munkácsi vár Zrínyi Ilonának, „Európa legbátrabb asszonyának” alakját idézi, aki 1685-től három évig irányította a vár védelmét. A vár udvarán méltó helyet kapott Petőfi Sándor mellszobra is, aki 1847 júliusában felkereste a munkácsi várat is. Szolyván lerótták kegyeletünket a sztálini terror idején ártatlanul elpusztult áldozatok előtt. A lágertemető helyén ma emlékpark van, több mint 12 ezer ember lelte itt halálát. Beregszászt a Rákóczi- szabadságharc bölcsőjének is lehet nevezni. Sok szép látnivalóban, lélekemelő élményben bővelkedett felvidéki utjuk is. A felvidéki Dobóruszka, a híres egri várkapitány, Dobó István szülőhelye. Nagyszelmencen 1946-ban kettévágták a községet, szögesdrótot húzva emberi életek, lelkek közé, elszakítva szülőt, gyermeket, rokont, jó barátot. Ez a szörnyű állapot 2005-től némileg enyhült a határátkelő létesítésével. Jártak II. Rákóczi Ferenc szülőhelyén, a borsi várkastélyban. A bölcsőtől a koporsóig, azaz a borsi várból a kassai Szent Erzsébet-székesegyházhoz mentek. A nagy fejedelem itt talált végső nyughelyet, amikor Konstantinápolyból hazahozták hamvait. Kassán voltak a híres „kassai polgár”, Márai Sándor emlékházánál is. Az anyaországban Vizsolyt és Tállyát keresték fel. /Borbély Mária: Lármafa-találkozó – 2009. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 24./

2009. november 10.

Húsz esztendővel ezelőtt a németek mindkét oldalon vésőkkel és csákányokkal tódultak az Európa megosztottságának gyalázatos szimbólumává lett berlini falhoz, hogy annak lerombolásával a hidegháborúnak is véget vessenek. A berliniek sírnak, tombolnak, sokan a puszta kezükkel döngölik a falat, igazi forradalmi hangulatban. Mennyivel igazabbak e képsorok, mint Alois Mock és Horn Gyula vasfüggöny-szabdalása, amelyhez a rossz nyelvek szerint az osztrák–magyar határon már hetekkel korábban elbontott műszaki határzár egy részét kellett újraépíteni, hogy a sajtó nyilvánossága előtt is megejthessék a szögesdrót szimbolikus átvágását, némi reformkommunista mosolydiplomáciával fűszerezve. A berlini fal történetéhez súlyos tragédiák sorozata tartozik. Családok szakadnak szét, a közeli viszontlátás reménye nélkül. Egy francia történész, Georges Desbons állapította meg az 1930-as évek elején, hogy az első világháborút követő trianoni „határrendezéssel” több, mint kétszáz magyar települést szakítottak ketté, másik százat pedig megfosztottak alapvető közlekedési és vízgazdálkodási lehetőségeitől. Desbons úgy fogalmazott, hogy a nagyhatalmak „esztelen önkénye szétnyirbált mezőket, elválasztott házakat, útvonalakat, városokat. ” A legszomorúbb példa Kárpátalján van. A történelmi Szelmencen a hajdani Szovjetuniót a hajdani Csehszlovákiától, napjainkban pedig Ukrajnát Szlovákiától elválasztó határ a falu közepén, két házhelyen húzódik. Nagyszelmenc és Kisszelmec lakóinak 61 évet kellett várniuk arra, hogy legalább egy átkelőhely nyíljon a ketté csonkolt község alvége és felvége között. A berlini falat igazából akkor kezdték el bontani, mikor az még föl sem épült. Az antikommunista, szovjetellenes megmozdulások tekintetében ugyanis a berlinieké az elsőség. 1953 júniusában százak tüntettek, százezrek sztrájkoltak a berendezkedő szovjet mintájú rendszer ellen. Akkor azonban a rendszer még elfojtott minden elégedetlen hangot, akárcsak 1956-ban Budapesten, 1968-ban Prágában és 1981-ben Lengyelországban. A berlini fal történetének egyik utolsó, groteszk mozzanata, hogy 1988-ban a nyugat-berlini rendőrség elől a nyugati törvényekkel szembekerülő szélsőbalos aktivisták elvtársaikhoz, az NDK-ba másztak át. Onnan azonban pár órán belül visszatoloncolták őket. Az elvtársi hű(tlen)ség jegyében... ! /Laczkó Vass Róbert: Történetük, történetünk. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./


lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998