udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 7 találat lapozás: 1-7
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2003. január 13.

Nagyenyeden jan. 12-én az Árpád-kori vártemplomban ökumenikus istentisztelet keretében emlékeztek meg az 1849. január 8-án meggyilkolt több ezer Alsó-Fehér vármegyei magyar áldozatra. Beszédet mondott Köble Csaba megyei RMDSZ-es tanácsos. Kevés települést fosztottak ki és égettek fel annyi alkalommal, mint Nagyenyedet az évszázadok során. Az 1849. januári vérengzések a vármegyében - amelynek összesen 25 ezer magyar lakosa volt - 4250 ártatlan magyar áldozatot szedtek. Ugyanekkor több kultúrtörténeti kincsünket is elpusztították, mint például a református egyház levéltárát, Kemény Simon páncélját és kardját, épületek egész sorát. Nagyenyeden összesen 1250 ember esett áldozatul a vérfürdőnek. "Mi, enyedi magyarok békét akarunk a velünk sorsközösségben élőkkel. Az ompolygyepűi áldozatok emlékművére is csak egy szó került: PAX, azaz béke. Tudjuk, gyűlölni nem szabad, de feledni sem" - hangsúlyozta a megyei tanácsos. /Papp Gy. Attila: Az 1849-es áldozatokra emlékeztek. A béke koszorúit helyezték el a tömegsírt jelölő emlékműre. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 13./

2003. december 9.

Szórványközpontot épít Gyulafehérváron a református gyülekezet amerikai és holland támogatással, a magyarságtudat ápolása és erősítése céljából. A 2001 óta készülő, mára már tető alatt álló létesítményben kap helyet egyebek mellett a Bod Péter Alapítvány. Az otthonban helyet kapó könyvtárat, tanácstermet és szállást ökumenikus célokra is felhasználják majd.Az elmúlt évben a Vas megyeiekkel közösen helyreállították az Ompolygyepű határában álló 1848-49-es emlékművet, az Almás völgyében találhatót pedig leköltöztették a zalatnai református templom elé. A fehérvári magyarok mindezzel annak a Lukács Béla néhai magyar pénzügyminiszternek is emléket állítottak, akinek az 1849 tavaszi vérengzés során öt testvérét és szüleit gyilkolták le a felbőszült románok, és akit egyévesen almásvölgyi román dajkája mentett meg, mondván: "Az én gyermekem, ne bántsák!" Hálából a gyűlölet helyett nyitást és közeledést hirdető, miniszterré lett Lukács Béla megépíttette a Gyulafehérvár-Zalatna kisvasutat, valamint az egykori román dajkájának szülőotthona felé vezető almásvölgyi utat. Az összefogás másik példája a református templom felújítása. A New York-i magyar egyesület támogatásával sikerült teljesen felújítani az 1970-es és 1975-ös árvíz után kétszer is károsult templomot, amelynek karzatán valószínűleg 1765-ben festett virágmintás kazettákat találtak. Gyulafehérváron egyre gyakoribb a különböző felekezetű magyarok együttműködése. Amikor tavaly a gróf Mailáth Gusztáv Károly Kisszeminárium fennállásának 250. évét ünnepelték a római katolikusok, a református gyülekezet segített elszállásolni a vendégek egy részét, egy éve pedig a város különböző felekezetű magyarjai egymás templomában vettek részt imahetes ökumenikus istentiszteleteken, szentmiséken. Gyulafehérvár 70-80 ezer lakosából közel 1500 magyar, ebből majdnem 700 római katolikus, és valamivel több mint 400 református. Pár százan már nem tartoznak egyik felekezethez sem. /Benkő Levente: Aki diófát ültet, unokát vár. Szórványközpont épül Gyulafehérváron. = Krónika (Kolozsvár), dec. 9./

2005. augusztus 23.

Augusztus 20-án a Fehér megyei magyarok már harmadízben ünnepelték Szent Istvánt a szórványok szórványában is legelhagyatottabbnak számító települések templomaiban. Marosszentimre és Magyarigen után az idén Verespatakra zarándokolt a mintegy 150–200 fős csoport. Az ünneplő csoportban Marosújvárról, Nagyenyedtől Torockóig, Székelykocsárdtól Küküllővárig képviseltették magukat Fehér megye magyarlakta települései. Verespatakon az unitárius templomban tartották az ökumenikus istentiszteletet. Verespatakon ma már csupán 22 lelket számlál az unitárius közösség. A megemlékezést színesebbé tették a közbeiktatott kórusszámok, szavalatok. Ezután a megjelentek átvonultak a közeli római katolikus templomba, melynek plébánosa ismertette annak történetét. A megfogyatkozott számú, de hűséges híveinek két nyelven hirdeti Isten igéjét. A továbbiakban Székely Emma, nyugalmazott verespataki tanítónő beszélt a két személyre apadt református „gyülekezetről”, majd bemutatta a magára hagyott kis templomot. A zalatnai református templom meglátogatását követően (melynek évtizedekig Gruzda János festőművész volt a lelkésze) tovább indultak, hogy az ompolygyepüi tömegsír közelében mementóként álló PAX feliratú emlékműnél elhelyezzék az emlékezés koszorúját. /Józsa Miklós: Verespatakon ünnepelt Fehér megye magyarsága. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./

2007. január 23.

Ha figyelembe vesszük, hogy a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc is szórványban, a mára már magyarok nélkül maradt Sződemeteren született, hát a magyar kultúra napja kicsit a kultúra veszélyének napja is – jelentette ki Vetési László. A Kiket adott az erdélyi szórvány az egyetemes magyarságnak című vetített képes előadásában a szórványügyekkel foglalkozó református lelkész virtuális zarándoklatra hívta hallgatóságát. A magyar kultúrtörténet eme emlékhelyeinek egy része már elpusztult, java részük az enyészet útját járja. Marosillye. Bethlen Gábor fejedelem szülőhelye. A falunak már nincs magyar lakosa. Római katolikus temploma, református temploma elárvult, használatlan. Déva, Dávid Ferenc vallásalapító rabságának és elhalálozásának helye: romok. Egykor vár volt. Zajkány. Hunyadi János győzelmes csatájának helyszíne. Az emlékmű lerombolva. A piski csata emlékműve szintúgy. Alkenyér: magyar lakosa már nincs. A kenyérmezői csata emlékművén román nyelvű felirat méltatja Paul Chinezul érdemeit. Ez Kinizsi Pál lenne. Alsócsóra. Nincs magyar lakosa. Barcsay Ábrahám költő kúriájában ma a községháza székel, kriptáját kifosztották. Alvinc: Martinuzzi Fráter György barát kastélya romokban. Kemény Zsigmond író szülőháza viszonylag jó állapotban. De csak azért, mert nemrég költözött ki belőle az iskola. Magyarigen. Felsőcsernátoni Bod Péter lelkész, történetíró működésének, halálának helyszíne. Még vagy nyolc magyar él a faluban. A 187 magyar honfinak síremléke csak azért maradhatott meg épen és sértetlenül, mert a rendőrség udvarán áll. Ompolygyepűn – ahol ma már nem él magyar – az 1848-as emlékmű csak azért élte túl a viharos 20. századot, mert nincs rajta magyar felirat. Csombord. Példája annak, hogyan számolódik fel a magyar oktatás. Az egykori nagynevű gazdasági iskolának helyet adó Kemény-kastélyt most árverezi a helyi tanács. Bonchida. Bánffy Miklós író, hajdani külügyminiszter szülőhelye. Talán az egyetlen szerencsés műemlékmentési példa. Érmindszent, Ady Endre szülőfaluja. Két tucatnyi magyar, ha él még ott. Csucsa. Szintén Ady Endre. Ahol a költőre már semmi nem emlékeztet. Legalábbis magyar nyelven olvashatóan. Zsibó. Wesselényi Miklós báró szülőhelye. Kastélya pionírházként működött, ma ifjúsági házként használják. Kerlés, Cserhalom. A Szent László király körül kialakult legendakör szülőhelye. Magyarok: nulla. Cege. A Wass család kastélyát lerombolták, csak egy kis kúria maradt. Romos az is. A család sírjait feldúlták. Vasasszentgothárd, még mindig Wass Albert. Magyarok száma: nulla... Mi, az anyaország és a tömbmagyarság annak árán maradtunk meg, hogy ők, a szórvány felszámolódtak – vonta le a szomorú következtetést Vetési László. Beszélt a tömbmagyarság szórványmentő feladatáról is: az összefogásról, a testvértelepülési kapcsolatok fontosságáról. A kiaknázatlan lehetőségről. /Váry O. Péter: A szórvány a nemzet öregkora (A Magyar Kultúra Napja) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 23./

2008. február 9.

A Romania Libera bukaresti napilapban titkot, rejtélyt üzenő írás jelent meg „Az ompolygyepűi földhalom titka" és „Rejtett sír az Erdélyi Szigethegységben" címmel. 1848 egyik csatájának többszáz halott katonája fekszik egy autóbuszmegálló melletti földhalom alatt – írta Dorin Timonea. A cikkíró történészekre hivatkozva állította, „nehéz harcok" voltak itt 1848-ban magyarok és románok között. Szerinte azok vannak itt eltemetve, akik az 1848. október 23-i „rajtaütéskor" vesztették életüket. Egyesek szerint magyarok, mások szerint románok. Itt van a magyarok által épített emlékmű, holott az újságíró szerint Ompolygyepű volt „az 1848-as forradalom egyik legfontosabb román győzelmének helyszíne. " A helyi polgármester szerint a sírban magyarok nyugszanak, mert a románokat hazavitték. A gyulafehérvári múzeum igazgatója szerint itt a zalatnai magyar nemzetőrség és a románok csaptak össze, mert a „magyarok nem tartották be a fegyverszünetet. " A fegyverszünet arról szólt, hogy „a magyarok hagyják el teljesen a zónát". A cikk taglalta, miként szegték meg a magyarok és németek és örmények a fegyverszünetet, és hogyan győzedelmeskedtek fölöttük a hős román seregek. Valójában ami itt történt, zalatnai mészárlás, avagy zalatnai vérfürdő névvel vonult be a magyar történelembe. Dél-Erdélyben több ilyen „győzelmet" arattak a románok. Zalatna város magyar polgárai egyezséget kötöttek a román csapatokkal: leteszik fegyvereiket, cserébe szabadon elvonulhatnak családjaikkal, vagyonukkal. Az alkut megszegték a románok, megtámadták a védteleneket és 640 embert mészároltak le, az akkori Zalatna teljes értelmiségét, nőket, aggokat, gyerekeket. A „hőstettektől", a válogatott kínzásoktól, az apróságok, csecsemők kivégzésétől még a cinkos osztrák tisztek is elborzadtak. Voltak túlélők. Köztük egy történelmi személyiség, Lukács Béla, aki egyéves volt, és román dajkája csak úgy tudta megmenteni, hogy azt hazudta: saját gyereke. Édesapja, édesanyja és öt testvére elpusztult a mészárlásban. Lukács Béla felnőtt, író, politikus lett, a tragédiát sosem tudta kiheverni. Miniszterként, a MÁV igazgatójaként megépíttette a Gyulafehérvár–Zalatna kisvasutat, valamint az egykori román dajkájának szülőotthona felé vezető almásvölgyi utat. Lukács Béla 1904-ben Zalatnán szobrot kapott, ezt később, Trianon után lerombolták. Az Avram Iancu „kulturális-hazafias" társaság lépéseket kíván tenni azért, hogy elismertessék: Ompolygyepűn románok is nyugszanak. /!/ /Szondy Zoltán: Sajtószűrő. Ompolygyepű titka. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 9./Emlékeztető: Valójában Ompolygyepűn is vérengzés volt, magyar lakosokat gyilkoltak meg. Alsó-Fehér vármegyében a vérengzésnek 4250 ártatlan magyar áldozata volt /Papp Gy. Attila: Az 1849-es áldozatokra emlékeztek. A béke koszorúit helyezték el a tömegsírt jelölő emlékműre. = Nyugati Jelen (Arad), 2003. jan. 13./

2009. január 14.

Nagyenyeden és a felenyedi templomban emlékeztek az 1849-es magyarellenes vérengzésre. Török Ferenc akkori lelkész közvetítő szerepet vállalt a román támadók és a polgári lakosság képviselői között, de családjával együtt áldozatul esett a vérengzésnek. Megjelent Barabás János kolozsvári magyar konzul, aki rövid hozzászólásában a nemzettudat jelentőségét emelte ki, és azt hangsúlyozta, hogy a fiatal generációval is meg kell ismertetni a történteket. A hegyaljai magyar történelem igen jó ismerője, dr. Gudor Kund Botond szakavatott kalauzolásával a háromnapos emlékezés után autóbusszal járták végig Boroskrakkó, Borosbenedek, Sárd, Magyarigen elhagyott vagy igen kevés lélekszámú református templomait, és ugyancsak Magyarigenben a katolikus templom udvarán található, és az ompolygyepűi (Presaca), Lukács Béla által készített emlékművet (1899), majd a gyulafehérvári vár árkait tekintették meg. Mindenhol akad egy-egy nyom a jeltelen tömegsírokról, amelyről a legtöbb helyen tudják a mai helybeliek, hogy mit is rejtenek, és babonásan kerülik őket. Itt-ott a pincékről is tudni, ahová bezárták azokat a magyarokat, akiket azután kifüstöltek, majd lemészároltak. A román értelmiség hallgat, az ompolygyepűi polgármester nem érti, hogy miért is jönnek ide évente többször a magyarok. Nagyenyeden mellszobrot állítottak a vérengzést vezető Axente Sever emlékére és utcát neveztek el róla. Rácz Levente, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke elmondta, etnikai tisztogatás történt, nem fegyveresek álltak egymással szemben. Bemutatták Domonkos László Nagyenyedi ördögszekér című, az öldöklésről szóló dokumentumregényét. A könyv előszavában Margittai Gábor, a Magyar Nemzet újságírója leszögezte, ez a munka: „A megemlékezés és az együttélés botrányáról beszél, arról, hogy a rendszerváltozások után sem voltunk képesek megfogalmazni kínos és kínzó történelmi kérdéseinket a szomszédokkal szemben. Valóban felzaklató könyv ez, az emlékezés iróniája, a többség által értelmezhetetlen táblákkal, holttesteket rejtő dombokkal és betemetett kutakkal. Arról szól, hogy emlékezés nélkül felejtés sincs, a bűntudat nélküli embernek még megbocsátani sem lehet. Ezért nem szabad felejtenünk és minduntalan emlékeznünk kell, mert halottainknak és önmagunknak is tartozunk ennyivel. ”Dr. Egyed Ákos történész, akadémikus átfogó előadást tartott. A rendezvényen részt vett H. Szabó Gyula, a Kriterion könyvkiadó igazgatója, aki bemutatta Murádin Jenő Megsebzett szobor című könyvét. /Bakó Botond: Nagyenyed. Emlékezés nélkül felejtés sincs. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./

2009. október 21.

Októberben két forradalom és szabadságharc dicsősége és hősei mellett a civil áldozatokra is emlékezni kell. Azokra a névtelenekre, akik népirtás áldozatai lettek Erdélyben, annyi bűnük volt, hogy magyarok voltak. Az ismeretek hiányosságai miatt meg a békesség kedvéért, a magyarok nem teszik szóvá a történteket. A román politika pedig minden alkalmat kihasznál a magyarellenességre. Emlékezni kell 1848–49-re. 1848. október 19-én kezdődött a vérengzés Kisenyeden (140 magyar áldozat), pár nappal később Székelykocsárdot (60) pusztította el egy román felkelő csapat, Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg. Zalatnát felgyújtották, a menekülő lakosságot (700) Ompolygyepű határában lemészárolták. Október 23-án Boroskrakkón és a környező településeken a lemészároltak száma 200 fő. Október 28-ról 29-re virradó éjszaka Borosbenedek 400, október 29-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg. Borosbocsárdon megközelítőleg 40, Marosújváron a környékről 90 magyar nemest toboroztak össze, akiket legyilkoltak, és holttesteiket a Marosba dobták. Felvincet a személyesen Avram Iancu vezette sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben. A leginkább elhíresült pusztítás 1849. január 8-ról 9-re virradó éjjel történt. Ezen az éjjelen Axente Sever és Prodan Simion ortodox pópák vezetésével felkelők rohanták meg Nagyenyedet, megközelítőleg 1000 embert mészároltak le, a híres kollégiumot pedig elpusztították. Torockó csak azért menekült meg, mert akadt egy Zsakó, aki ki tudott egyezni a román lázadókkal. Több mint 3100 magyar áldozat eddig. Ez a szám még gyarapodott. Májusban Verespatak és Abrudbánya magyar lakossága esett Avram Iancu és társai áldozatául. A mészárlások következtében Dél-Erdély etnikai összetétele nagymértékben megváltozott. A mészárlások elkövetői nem kaptak büntetést, nyugodt körülmények között élhették le hátralevő életüket, sőt később településeket neveztek el róluk, szobrokat emeltek nekik, többek között Nagyenyed városában is. A lemészárolt magyarok emlékére Nagyenyeden mindössze egy táblát helyeztek el, amelyre felvésték a pogrom dátumát. Az egyetlen igazi emlékmű Ompolygyepű és Zalatna között található, egy 10 méter magas obeliszk PAX felirattal, mely az itt kivégzett zalatnai polgároknak állít emléket. Avram Iancu mellett Ion Buteanu, Petru Dobra, Ioan Axente Sever, Prodan Simion vezették a felkelőket. A román történetírás forradalmároknak nevezi őket. /Kuti Márta: Erdély gyásznapjai. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./


lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998