udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 16 találat lapozás: 1-16
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1998. január 12.

A Rompres szerint a Szilágy megyei Ördögkút /Treznea/ községben feszült helyzet alakult ki: a lakosság attól tart, hogy az 1946-ban Kolozsváron háborús bűnösként elítélt Bay Ferenc földesúr örökösei a földtörvény értelmében földet kaphatnak vissza a faluban. A gróf egyik dédunokája a ma kizárólag románok lakta faluban az örökös 50 hektár földet és 30 hektár erdőt igényelt vissza a polgármesteri hivatalhoz benyújtott kérelmében a hajdani birtokból. A falu polgármestere "kiszámíthatatlan következményeket" helyezett kilátásba arra az esetre, ha az igénynek helyt adnának. Valeriu Tabara, a Román Nemzeti Egységpárt "hivatalos" szárnyának vezetője nyilatkozatot adott ki az "ördögkúti helyzettel" kapcsolatban. Nyilatkozata azt mutatja, hogy a "magyar kérdésben" nincs érdemi különbség az RNEP általa vezetett erői és az elnökévé Funart deklaráló szárnya között. Valeriu Tabara nyilatkozatában azzal vádolta a "bestiális atrocitásokban" vétkes Bay Ferenc utódait, hogy "szégyentelenül és érzéketlenül" követelik vissza jogaikat "többszáz hektárnyi erdőre és földre". Ezt a Parasztpárt felelőtlensége tette lehetővé az egységpárti elnök szerint, aki hozzáfűzi, hogy az ilyen akciók "sértik a román nép méltóságát és lábbal tiporják az ország alapvető nemzeti érdekeit". A Parasztpárt "feltehetőleg elfelejtette a horthysta csapatoknak a magyar grófok segítségével Erdély területén elkövetett borzalmas bűneit" - olvasható Tabara nyilatkozatában. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 14./

1998. január 12.

A Rompres szerint a Szilágy megyei Ördögkút /Treznea/ községben feszült helyzet alakult ki: a lakosság attól tart, hogy az 1946-ban Kolozsváron háborús bűnösként elítélt Bay Ferenc földesúr örökösei a földtörvény értelmében földet kaphatnak vissza a faluban. A gróf egyik dédunokája a ma kizárólag románok lakta faluban az örökös 50 hektár földet és 30 hektár erdőt igényelt vissza a polgármesteri hivatalhoz benyújtott kérelmében a hajdani birtokból. A falu polgármestere "kiszámíthatatlan következményeket" helyezett kilátásba arra az esetre, ha az igénynek helyt adnának. Valeriu Tabara, a Román Nemzeti Egységpárt "hivatalos" szárnyának vezetője nyilatkozatot adott ki az "ördögkúti helyzettel" kapcsolatban. Nyilatkozata azt mutatja, hogy a "magyar kérdésben" nincs érdemi különbség az RNEP általa vezetett erői és az elnökévé Funart deklaráló szárnya között. Valeriu Tabara nyilatkozatában azzal vádolta a "bestiális atrocitásokban" vétkes Bay Ferenc utódait, hogy "szégyentelenül és érzéketlenül" követelik vissza jogaikat "többszáz hektárnyi erdőre és földre". Ezt a Parasztpárt felelőtlensége tette lehetővé az egységpárti elnök szerint, aki hozzáfűzi, hogy az ilyen akciók "sértik a román nép méltóságát és lábbal tiporják az ország alapvető nemzeti érdekeit". A Parasztpárt "feltehetőleg elfelejtette a horthysta csapatoknak a magyar grófok segítségével Erdély területén elkövetett borzalmas bűneit" - olvasható Tabara nyilatkozatában. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 14./

1999. szeptember 14.

Szept. 14-én sugározta a Duna Televízió a Haláltábor Földváron című dokumentumfilmet, amelyben több székelyföldi (szárazajtai, olaszteleki, köpeci, hídvégi stb.) volt földvári fogoly mellett három börvelyi és egy kaplonyi is tanúvallomást tesz arról, ami 1944 végén, 1945 elején a hírhedt lágerben velük és sorstársaikkal történt. /1997-ben a Szatmári Friss Újság több még életben lévő volt földvári fogoly visszaemlékezését, tanúvallomását közzétette./ Ugyanezen a napon, 14-én Szilágy megye két "a román nemzet mártírhelységeinek" nyilvánított falujában, Ipen és Treznean - az egyik román megyei lap szerint - "az 1940. szeptember 9-14. között elkövetett, cirka 250 emberéletet követelt, elképzelhetetlen horthysta atrocitások 59. évfordulója alkalmából jelentős nemzeti részvétellel széles körű megemlékezéseket tartottak". - A földvári haláltáborban becslések szerint 35 ezer, elhurcolt magyar, illetve német fordult meg, akik közül az embertelen bánásmód miatt, amelyben román fogva tartóik részesítették őket, több ezren lelték halálukat. Szenvedéseikről és pusztulásukról évtizedeken át beszélni sem volt szabad, ez a több ezer ember ma is jeltelen sírokban nyugszik Földváron, sőt a román hatóságok idén júliusban még azt is megakadályozták, hogy obeliszk készüljön az emlékükre. /Boros Ernő: Megemlékezések - ellenkező előjellel. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 16./

1995. december 30.

Benkő Levente: Szárazajta, H-Press Kft., Sepsiszentgyörgy, 1995. Kalála Könyvek/ című könyve előszava szerint: A század negyvenes éveinek Erdélyében kísérteties kongása támadt néhány falunévnek: Ipp, Ördögkút, Szárazajta, Csíkszentdomokos... Itt ártatlan embereket gyilkolt a vad düh. 1994 szeptemberében állítottak emlékművet Szárazajtán, melyre felvésték az 1944. szeptember 26-i vérengzés áldozatainak névsorát /akiket az Olteanu vezetésével bevonuló román szabadcsapat tagjai megöltek/: Elekes Lajos, Gecse Béla, Nagy András, Nagy D. József, Nagy Sándor, Málnási József, Németh Gyula, Németh Izsák, Szabó Béniám, Szép Albert, Szép Albertné szül. Málnási Regina, Szép Béla és Tamás László. A kivégzettek közül két áldozatot lefejeztek.

1995. június 19.

A jún. 19-i képviselőházi ülésen egy egységpárti képviselő javaslatára mártírtelepülésekké nyilvánították Ipp és Ördögkút falvakat, ahol 1940 őszén, a bécsi döntés után román lakosokat megöltek. Az RMDSZ képviselői kérték, hogy azokat az erdélyi településeket is vegyék fel a mártírtelepülések közé, ahol 1944-ben sok magyart megöltek, azonban ezt a javaslatot elvetették. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 21./

1997. április 23.

Nagy László érdeklődött a magyar-román történész vegyes bizottság munkájáról. Feleletet kapott a Korunk (Kolozsvár) 1997/1-es számából, ahol a bizottság két tagja /Szász Zoltán és Camil Muresanu/ adott rövid beszámolót. A bizottság 1971-ben alakult meg, a Kádár-Ceausescu-találkozó után. Időnként összeültek, kicsit vitatkoztak, néhány részletben megegyeztek, de ennek nem volt gyakorlati jelentősége. 1983-tól a fordulatig nem ült össze a vegyes bizottság, de most újraéledt munkájuk. A történész vegyes bizottság fennállásának 25. évfordulóját megünnepelték. Ez az újból megindult munka inkább csak "nem látványos, apró lépésekben segítheti a közeledést". Szász Zoltán megemlítette, hogy a román kontinuitás kérdésében "belátható ideig nincs lehetőség kiegyenlítésre". Az írásból nem derül ki, hogy a bizottságnak van-e munkaterve. Ez elmúlt időben megszülettek nemcsak a német-francia, de a spanyol-holland viszonyban is a közös történelemkönyvek. Nem látható a bizottság befolyása a román tankönyveket illetően. A VII. osztályos történelemkönyv például Anonymusra hivatkozva azt írja, hogy a honfoglaló magyarok által itt talált három fejedelem /Glad, Gelu és Menumorut/ román volt, annak ellenére, hogy Anonymus nem ezt írja, hanem azt, hogy Gelu "blach" /ez nem románt jelent/, Menumorut kozár, míg Glad bolgár. A VIII. osztályos történelemkönyv sem a megértést, a kölcsönös megbocsátást szolgálja: az ippi és ördögkúti megtorlások primitivizmus precedense, az 500 ezer áldozatot követelő bolsevista megtorlás viszont "rettenetes represszió". A tankönyv a kommunista idők nemzetiségi politikájáról azt írja: "Az új szabályozást etnikai kritériumok alapján fejlesztették. 1952-ben Kolozsváron egy egyetem jött létre magyar tanítási nyelvvel, elkülönítve a román nyelvűtől. Utólag a két felsőiskola egyesül, esetenként viszont megtartva az előadásokat mindkét nyelven." Tehát 1952-ben jött létre a magyar egyetem! - Konkrét munkatervet kellene a történészek bizottságának kidolgozni, hogy közösen elfogadott történelemkönyvek legyenek érvényben. /Nagy László: A munkanélküli bizottságról. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./

2000. május 13.

Máj. 7-én Csíkszeredában, a jégstadionban egy huligán széket dobott a pályára, megsebesítve Roxana Anzert, az Antena 1 tudósítóját. Még aznap este több bukaresti tévéadó és hírügynökség beszámolt az esetről, de a folytatásról is: helybeli szurkolók küldöttsége virágot vitt a tévériporternőnek, és a város nevében bocsánatot kért az incidensért. Két nap múlva, máj. 9-én a parlamentben Lazar Ladariu, a Román Nemzeti Egységpárt képviselője, a Vatra Romaneasca ideológusa, a soviniszta uszítása révén hírhedtté vált, marosvásárhelyi Cuvantul Liber napilap főszerkesztője, politikai nyilatkozatott tett. Noha nem volt jelen a színhelyen, részletes helyzetjelentést tárt a képviselőház plénuma elé oly módon, hogy a csíkszeredai hokimeccset Románia történelmének összefüggéseibe ágyazta. Szerinte: "Ezeken a mérkőzéseken túl gyakoriak a románellenes megnyilvánulások. Nem viselhetjük el tovább, hogy a piros-fehér-zöld zászlók alatt csúfot űzzenek belőlünk." "Mi történik Csíkszeredában? Meg kell kérdezni azokat, akik kidülledt szemmel üvöltenek, fütyülnek, hurrogják és sértegetik az egész román népet. Radikális intézkedésekre van szükség. A huligánoknak egyszer s mindenkorra meg kell tudniuk és legalább most, az utolsó órában hozzá kell szokniuk, hogy Csíkszereda Romániában van, tehát román föld. Következésképpen ott, Románia szívében nem a piros-fehér-zöld, hanem a piros-sárga-kék zászlónak kell lengenie. Ott nem egy másik ország és másik hivatalos nyelv van. Azokat, akik úgy gondolják, hogy minden Budapestről, Soros közvetítésével jön, emlékeztetjük, hogy a hatalmasok közönye miatt vált lehetségessé a bécsi döntés, a Nincs kegyelem című könyv megjelenése, az Ipp, Treznea és Moisei községekben történt mészárlás, a románok elűzése Hargita és Kovászna megyéből, az elképzelhetetlen események Zetelakán és Oroszhegyen, Erdély történetének meghamisítása, a budapesti nyilatkozat és Marosvásárhely 1990-es tragédiája, Kolomban Gabor (!) és Tokes Laszlo gyújtó hatású nyilatkozatai, az ősi román vidékek elmagyarosítása, egy második hivatalos nyelv bevezetésének kísérlete..." Egy szó sem arról, hogy este a csíkszeredai közönség bocsánatot kért a megsebesül riporternőtől. Egy nappal előbb, május 8-án a Jurnalul National hírül adta: a képviselőházba beérkezett egy törvénymódosító javaslat, mely szerint Hargita és Kovászna megye román lakossága soron kívül kapjon egy-egy képviselőt és szenátort. /Barabás István: Szeredai veszedelem. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 13./

2001. szeptember 20.

Amerika- és magyarellenes ortodox főpapi kijelentések foglalkoztatják a Szilágy megyei román napilapok egy részét. 1940 őszének tragikus eseményeiről minden év szeptemberében megemlékeznek Ipp és Ördögkút községekben. Idén szept. 14-én az ippi megemlékezésen jelen volt Petroniu Salajan, a Nagyváradi Ortodox Püspökség vikáriusa, aki éppen az amerikai tragédia országos gyásznapján nyilatkozta nyilvánosság előtt, hogy az amerikaiak megérdemelték a történteket. A főpap kijelentése egyébként a jelen levő valamennyi megyevezetőt megdöbbentette, többen tiltakoztak is emiatt. A Transilvania Jurnal információja szerint a megye prefektusa azt állította, hogy az illető kijelentés csupán a főpap magánvéleménye volt, nem az ortodox egyházé. /A kollektív bűnösséget hirdető főpap. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./

2001. szeptember 21.

Szilágy megyében szept. 14-e az ippi és az ördögkúti megemlékezések napja. Ilyenkor szokás szidni a megátalkodott hortysta-fasiszta magyarokat. Emiatt évekig nem vett részt az RMDSZ a szokásos évi megemlékezéseken. A rendezvények hangulata megváltozott, 1996 után a prefektus és a megyei tanács elnöke nem adott helyt a rögtönzött szónokoknak. Azóta az RMDSZ tisztségviselői is főhajtással és koszorúval tisztelegnek az áldozatok emléke előtt. Idén szept. 14. egyben az amerikai terrorcselekmények áldozataira való gyásznappal is egybeesett. A mostani ippi megemlékezésen Petroniu Salajeanu, a nagyváradi ortodox püspökség képviselője a mártírok emlékműve előtt elmondott beszédében kijelentette, hogy Amerika "jól megérdemelt leckét kapott". Természetesen a magyarok sem maradtak ki, ők "szégyentelenül hazudnak", a románok 2000 éve keresztények, ők pedig alig ezer esztendeje vették fel nyugattól a kereszténységet. Beszédéről a Transilvania Jurnal napilap szept. 17-i száma tudósított. /szolgálatos: Szeptember 14. = Szilágyság (Zilah), szept. 21./

2002. szeptember 26.

Nehezen lehet fegyvertelen polgári lakosság véráldozata fölött napirendre térni. Itt van például az Erdővidéken 1944-ben bekövetkezett tragédia vissza-visszatérő komor motívuma. Benkő Levente könyvének /Szárazajta, H-Press Kft., Sepsiszentgyörgy, 1995. - Kalála Könyvek/ előszava szerint: "A század negyvenes éveinek Erdélyében kísérteties kongása támadt néhány falunévnek: Ipp, Ördögkút, Szárazajta, Csíkszentdomokos... Itt ártatlan embereket gyilkolt a vad düh." 1994 szeptemberében állítottak emlékművet Szárazajtán, melyre felvésték az 1944. szeptember 26-i vérengzés áldozatainak névsorát /akiket a románok megöltek/: Elekes Lajos, Gecse Béla, Nagy András, Nagy D. József, Nagy Sándor, Málnási József, Németh Gyula, Németh Izsák, Szabó Béniám, Szép Albert, Szép Albertné szül. Málnási Regina, Szép Béla és Tamás László. /(ajtay): Rettenet. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 26./

2003. január 4.

Bár minden év szeptemberében újra és újra megpróbálják szítani az ellenséges hangulatot az Ippre látogató politikusok, a település magyar és román lakói megtanulták: ki kell bírniuk egymás jelenlétét. A magyar többségű Ippot hét évvel ezelőtt a román nemzet mártírtelepülésévé nyilvánították, egy 1940-ben elkövetett mészárlás miatt. Hét éve a román parlament kibocsátotta azt a törvényt, amellyel a Szilágy megyei Ipp és Ördögkút falvakat mártírtelepüléssé nyilvánították. Azóta minden év szeptember 14-én megemlékeznek a faluban a központi emlékműnél, amelyet még a nyolcvanas években emeltek. A hivatalosságok, a megyei tanács, prefektúra, a polgármesteri hivatal és ortodox egyház képviselőin kívül ilyenkor egy történelemtanár eleveníti fel az 1940-ben történt eseményeket. Észak-Erdély visszatérése után alig egy héttel levélbomba áldozata lett két magyar honvédtiszt, akik történetesen Ippen tartózkodtak. Az akkor Magyarországhoz tartozó faluba bosszúkommandót vezényelt a magyar hadsereg: 1940. szeptember 14-én katonák lepték el a települést, kivezényelték házaikból a román lakosságot, és gyerekeket, nőket, öregeket sem kímélve mészároltak. Az öldöklésnek 157 áldozata lett, a legfiatalabb egy alig 3 hetes csecsemő, a legidősebb egy 80 év fölötti férfi volt. Emléküket nemcsak a falu központjában emelt obeliszk, hanem a temetőben levő tömegsír és annak felirata is őrzi. Hasonló események történtek Ördögkúton is. Ipp közel négyezres lakosságának kétharmada magyar - közölte Salánki Sándor polgármestertől, aki az RMDSZ színeiben került az öt faluból álló község élére. "A falu többségi magyar lakói is sajnálják az akkori eseményeket, a román lakosság viszont tudja, hogy nem a szomszéd magyar volt az, aki 40-ben lemészárolta a rokonságát, így nincs gond az együttéléssel" - mondta Salánki, aki szépnek nevezte az évenkénti koszorúzásokat, a vele együtt járó ortodox szertartást és a katonai parádét. A templom udvarán megtépázott első világháborús emlékmű áll; csupán a kettőskereszt és a hármashalom maradt rajta épen, a márványtáblát, amelyen Vörösmarty Szózatának első néhány sora volt olvasható, rég eltüntették. A polgármester szerint a község ebben az évben szándékszik az emlékművet felújítani, de az eredeti felirat helyett a két világháborúban elesett ippi hősök nevét vésik majd a táblára. "Már nem aktuális a Szózat, a Hazádnak rendületlenül légy híve..." - mondta Salánki. /Lukács János: Együttélés egy Szilágy megyei mártírfaluban. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./

2003. augusztus 28.

Kedvezően véleményezte aug. 26-án a képviselőház művelődési bizottsága azt a Nagy-Románia Párt által felvetett törvényhozói kezdeményezést, amely Kolozsváron hozná létre a "Fájdalom Múzeumát", tudatja a sajtóval a román hírügynökség. A múzeum mindazon román, zsidó és egyéb nemzetiségű emberek szenvedését hivatott bemutatni, akik a horthysta diktatúra áldozatául estek. Márton Árpád Kovászna megyei RMDSZ-es képviselőt, a képviselőház művelődési bizottságának tagja közölte: ennek a múzeumrészlegnek a létrehozása nem a parlament dolga. Ha a bizottság megítélése szerint szükség van erre a múzeumra, a kezdeményező forduljon javaslattal a megfelelő hatóságokhoz, de ne hozzanak létre új törvényt emiatt. Márton Árpád felszólalt és kifejtette: amennyiben egy ilyen múzeum létrejönne, annak tükröznie kell minden olyan eseményt, amikor bizonyos nemzeti közösségek szenvedtek, tehát nemcsak a román és a zsidó etnikumhoz tartozó személyek. Ördögkút mellett Szárazajtának is helye van - fejezte be nyilatkozatát a képviselő. /Köllő Katalin: "Fájdalom-múzeumot" létesítene a Nagy-Románia Párt. Márton Árpád: Ördögkút mellett Szárazajtának is helye van. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./

2003. szeptember 1.

A Nagy-Románia Párt (PRM) a képviselőház művelődési bizottságában a Fájdalom Múzeumának létrehozását kezdeményezi Kolozsváron. A párt szerint a múzeumban mindazoknak a románoknak, zsidóknak és más nemzetiségűeknek állítanának emléket, akik a Horthy-rendszer áldozatai voltak. Márton Árpád, az RMDSZ képviselője erre a hírre megjegyezte: Ha a leendő múzeumban helye van a szilágyippi és ördögkúti tragédiának, akkor helye van ott Szárazajtának és Csíkszentdomokosnak, de Földvárnak is, és minden olyan helynek és történetnek, amely Erdély népeinek szenvedését okozta. A kezdeményező PRM-s Radu Ciuceanu képviselő szerint a múzeumban azoknak a románoknak, zsidóknak és más nemzetiségűeknek állítanának emléket, akik a Horthy-rendszer áldozatai voltak. A művelődési bizottság döntése szerint nem terjesztenek a képviselőház elé törvénytervezetet, ehelyett a bizottság javaslatot tesz Razvan Theodorescu kulturális miniszternek, valamint Kolozs megye tanácsának a Fájdalom Múzeuma létrehozásáról a Kolozsváron működő Erdélyi Történelmi Múzeum keretén belül. Márton Árpád, a művelődési bizottság tagja elmondta: "Semmi esetre sem lehet szó olyan múzeumról, amely csak a Horthy-rendszer alatt és csak a románok és a zsidók szenvedéseinek és meghurcoltatásának állít emléket. Erdély valamennyi népe és nemzete szenvedett a második világháborúban, akárcsak a történelem más pillanataiban, következésképpen Erdély valamennyi népének meghurcoltatását és fájdalmát be kell mutatni a leendő múzeumban". 1940 szeptemberében tragikus esemény helyszíne volt a Szilágy megyei Ördögkút és Szilágyipp. A második bécsi döntés nyomán bevonuló magyar honvédekre lőttek a helyi románság köréből orvlövészek, egy esetben pedig almáskosárba rejtett gránát robbant fel, és okozta több honvéd halálát, illetve sérülését. Megtorlásul a magyar tisztek egyike, bizonyos Szabó főhadnagy tömeggyilkossággal válaszolt, a megtorlásnak több román férfi, nő és gyermek esett áldozatául. Szárazajtán 1944. szeptember 26-án a gyilkosságairól és fosztogatásairól hírhedté vált Maniu-gárda rendezett vérfürdőt, amelynek során a helyi iskola udvarában a fegyverek segítségével összeterelt falustársak szeme láttára két székely férfit lefejeztek, további tizenegyet, köztük egy nőt agyonlőttek. Hasonló mészárlást rendeztek a gárdisták 1944. októberében Csíkszentdomokoson, ahol tizenegy székelyt, köztük egy 86 éves öregasszonyt lőttek agyon a Gábor-kertben. A Kolozs megyei Egeresen, a Bihar megyei Kőröstárkányban és Gyantán is több magyart végeztek ki román fegyveresek. Gyantán hiába kérte az egyik román férfi a kivégzést vezénylő Bride kapitányt: engedjék szabadon magyar feleségét és gyermekét, hiszen ő román, a tiszt hajthatatlan maradt. Amikor pedig a román férfi kijelentette, hogy akkor őt is lőjék agyon övéivel együtt, a tiszt őt is kivégeztette. Kőröstárkányban szintén 1944 őszén tisztázatlan körülmények között ismeretlenek megöltek egy román tisztet, megtorlásként a Maniu-gárda a falu és a szomszédos Kisnyégerfalva magyar férfijait gyanúsította. "Álljanak ki azok a románok, akik felelősséget vállalnak a magyarok ártatlanságáért" - szólította fel a falubelieket a román parancsnok, látván a megrémült magyarokat. Senki nem állt ki. Erre román szomszédjához fordult az egyik "letartóztatott" magyar férfi: "Marian, hát együtt gyermekeskedtünk, együtt nőttünk fel, jól ismersz, mi rosszat tettem én? " "De magyar vagy" - válaszolta a szomszéd, és Egyed Mihályt falustársaival együtt kivégezték. A második világháború magyar golgotái voltak még azok az internálótáborok, ahol teljesen ártatlan civilek ezreit tartották fogva, és százak vesztették életüket. Ilyen volt a focsani-i, corbeni-i, Tirgu Jiu-i, Rimnicu Sarat-i, caracali láger, ahol a dél-erdélyi magyarság szellemi-gazdasági elitjét tartották fogva, és itt is hunytak el emberek. Földváron 1942-45 között működött a haláltáborként elhíresült láger. Az 1944. augusztus 23-i román átállásig szovjet állampolgárságú embereket tartottak itt fogva, akik közül többen elhunytak. 1944. augusztus 23. után magyar és német hadifoglyok mellett észak-erdélyi magyar és sváb polgári személyek ezreit internálták az Olt-parti lágerbe, ahol az eddig napvilágra került adatok szerint több mint 320-an, elsöprő többségben magyarok vesztették életüket éheztetés és járványos betegségek nyomán. A földvári haláltáborban történtekre a szomszédos Hídvég református parókiáján korabeli fényképekből, levelekből és tárgyakból álló kiállítás emlékeztet. /Benkő Levente: A háború okozta szenvedés mindenkinek fáj. = Krónika (Kolozsvár), szept. 1./

2003. szeptember 1.

A Nagy-Románia Párt (PRM) a képviselőház művelődési bizottságában a Fájdalom Múzeumának létrehozását kezdeményezi Kolozsváron. A párt szerint a múzeumban mindazoknak a románoknak, zsidóknak és más nemzetiségűeknek állítanának emléket, akik a Horthy-rendszer áldozatai voltak. Márton Árpád, az RMDSZ képviselője erre a hírre megjegyezte: Ha a leendő múzeumban helye van a szilágyippi és ördögkúti tragédiának, akkor helye van ott Szárazajtának és Csíkszentdomokosnak, de Földvárnak is, és minden olyan helynek és történetnek, amely Erdély népeinek szenvedését okozta. A kezdeményező PRM-s Radu Ciuceanu képviselő szerint a múzeumban azoknak a románoknak, zsidóknak és más nemzetiségűeknek állítanának emléket, akik a Horthy-rendszer áldozatai voltak. A művelődési bizottság döntése szerint nem terjesztenek a képviselőház elé törvénytervezetet, ehelyett a bizottság javaslatot tesz Razvan Theodorescu kulturális miniszternek, valamint Kolozs megye tanácsának a Fájdalom Múzeuma létrehozásáról a Kolozsváron működő Erdélyi Történelmi Múzeum keretén belül. Márton Árpád, a művelődési bizottság tagja elmondta: "Semmi esetre sem lehet szó olyan múzeumról, amely csak a Horthy-rendszer alatt és csak a románok és a zsidók szenvedéseinek és meghurcoltatásának állít emléket. Erdély valamennyi népe és nemzete szenvedett a második világháborúban, akárcsak a történelem más pillanataiban, következésképpen Erdély valamennyi népének meghurcoltatását és fájdalmát be kell mutatni a leendő múzeumban". 1940 szeptemberében tragikus esemény helyszíne volt a Szilágy megyei Ördögkút és Szilágyipp. A második bécsi döntés nyomán bevonuló magyar honvédekre lőttek a helyi románság köréből orvlövészek, egy esetben pedig almáskosárba rejtett gránát robbant fel, és okozta több honvéd halálát, illetve sérülését. Megtorlásul a magyar tisztek egyike, bizonyos Szabó főhadnagy tömeggyilkossággal válaszolt, a megtorlásnak több román férfi, nő és gyermek esett áldozatául. Szárazajtán 1944. szeptember 26-án a gyilkosságairól és fosztogatásairól hírhedté vált Maniu-gárda rendezett vérfürdőt, amelynek során a helyi iskola udvarában a fegyverek segítségével összeterelt falustársak szeme láttára két székely férfit lefejeztek, további tizenegyet, köztük egy nőt agyonlőttek. Hasonló mészárlást rendeztek a gárdisták 1944. októberében Csíkszentdomokoson, ahol tizenegy székelyt, köztük egy 86 éves öregasszonyt lőttek agyon a Gábor-kertben. A Kolozs megyei Egeresen, a Bihar megyei Kőröstárkányban és Gyantán is több magyart végeztek ki román fegyveresek. Gyantán hiába kérte az egyik román férfi a kivégzést vezénylő Bride kapitányt: engedjék szabadon magyar feleségét és gyermekét, hiszen ő román, a tiszt hajthatatlan maradt. Amikor pedig a román férfi kijelentette, hogy akkor őt is lőjék agyon övéivel együtt, a tiszt őt is kivégeztette. Kőröstárkányban szintén 1944 őszén tisztázatlan körülmények között ismeretlenek megöltek egy román tisztet, megtorlásként a Maniu-gárda a falu és a szomszédos Kisnyégerfalva magyar férfijait gyanúsította. "Álljanak ki azok a románok, akik felelősséget vállalnak a magyarok ártatlanságáért" - szólította fel a falubelieket a román parancsnok, látván a megrémült magyarokat. Senki nem állt ki. Erre román szomszédjához fordult az egyik "letartóztatott" magyar férfi: "Marian, hát együtt gyermekeskedtünk, együtt nőttünk fel, jól ismersz, mi rosszat tettem én? " "De magyar vagy" - válaszolta a szomszéd, és Egyed Mihályt falustársaival együtt kivégezték. A második világháború magyar golgotái voltak még azok az internálótáborok, ahol teljesen ártatlan civilek ezreit tartották fogva, és százak vesztették életüket. Ilyen volt a focsani-i, corbeni-i, Tirgu Jiu-i, Rimnicu Sarat-i, caracali láger, ahol a dél-erdélyi magyarság szellemi-gazdasági elitjét tartották fogva, és itt is hunytak el emberek. Földváron 1942-45 között működött a haláltáborként elhíresült láger. Az 1944. augusztus 23-i román átállásig szovjet állampolgárságú embereket tartottak itt fogva, akik közül többen elhunytak. 1944. augusztus 23. után magyar és német hadifoglyok mellett észak-erdélyi magyar és sváb polgári személyek ezreit internálták az Olt-parti lágerbe, ahol az eddig napvilágra került adatok szerint több mint 320-an, elsöprő többségben magyarok vesztették életüket éheztetés és járványos betegségek nyomán. A földvári haláltáborban történtekre a szomszédos Hídvég református parókiáján korabeli fényképekből, levelekből és tárgyakból álló kiállítás emlékeztet. /Benkő Levente: A háború okozta szenvedés mindenkinek fáj. = Krónika (Kolozsvár), szept. 1./

2005. június 16.

A Kolozsvári Zsidó Hitközség a holokauszt kolozsvári áldoztaira emlékezett június 5-én. Kolozs megye prefektusa megjelent az emlékezésen, arról beszélt, hogy amikor 1940-ben a magyar csapatok bevonultak Észak-Erdélybe, Ippen, Ördögkúton és más helységekben románokat öltek meg. Feltevődik néhány kérdés: mi közük ezeknek a sajnálatos incidenseknek a zsidók ellen irányuló holokauszthoz? Felszólalt egy máramarosi szervezet képviselője is, kifejtve, hogy míg a magyarok deportálták a zsidókat, a románok igyekeztek menteni őket. Ez a szembeállítás nem igaz. A felszólaló Raoul Sorbant dicsőítette, akinek azonban „zsidómentési akciói” jórészt kitaláltak, nem bizonyíthatók. /Fey László: Rendhagyó megemlékezés. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 16./

2009. június 4.

Lebontatná az ördögkúti Bay-kastélyt a Szilágy megyei község önkormányzata, ugyanis Ionel Stanciu polgármester szerint a település lakosai „nem nézik jó szemmel” a műemlék épületet, amely a magyar honvédek 1940-ben elkövetett mészárlására emlékezteti őket. Az elöljáró szerint a kastély elhelyezkedése gátolja a település fejlesztését. A kastélyt 1944-ig a Bay-család birtokolta. A kommunisták hatalomra kerülésével Bay Ferenc grófot elűzték ősi birtokáról, a kastély a helyi téesznek adott otthont, majd évtizedekig üresen állt. 2003-ban egy része beomlott, az épületegyüttes nagyon romos állapotban van. A Szilágy megyei Ördögkút 1940. szeptember 9-én tragikus esemény helyszíne volt. A második bécsi döntés nyomán bevonuló magyar honvédekre az ortodox templom tornyából orvlövészek nyitottak tüzet a helyi románság köréből, egy esetben pedig almáskosárba rejtett gránát robbant fel és okozta több honvéd halálát, illetve sérülését. Megtorlásul a magyar tisztek egyike, Szabó főhadnagy tömeggyilkossággal válaszolt, a megtorlásnak mintegy száz áldozata volt. Calin Harza zilahi vállalkozó többször is meg akarta vásárolni vagy bérelni a kastélyt, azonban a helyi hatóságok minden alkalommal visszautasították. „Romániában van műemlékvédelmi törvény, és ha valaki megengedi magának, hogy egy ilyen jellegű műemlék épületet leromboljon, annak felelnie kell tettéért” – reagált az ördögkúti önkormányzat tervére Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei elnöke. „Amikor a Bay-vagyon a helyiek tulajdonába került, az nem sértette őket” – reagált Seres a polgármester azon kijelentésére, miszerint a lakosokat sérti a kastély látványa. Bay Ferenc leszármazottjai hiába igényelték vissza örökségüket, sem a helyi, sem a megyei földosztó bizottság, de a bíróság sem adott helyt jogos kérésüknek. Az egykoron jelentős magyar kisebbséggel, református egyházközséggel rendelkező településen jelenleg egyetlen magyar sincs, mert el kellett hagyniuk szülőfalujukat. /Pap Melinda: Ördögkút román lakosságát „sérti” a Bay-kastély jelenléte. = Krónika (Kolozsvár), jún. 4./


lapozás: 1-16




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998