udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 24 találat lapozás: 1-24
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2004. május 26.

Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégiumban Kónya Mária történelemszakos tanárnő az iskolamúzeum "őre". 2001 májusában alakult meg az Iskolatörténeti Múzeum. A múzeum az épületegyüttes legrégibb, 1775-ben épült Kis-kollégiumának egyik bolthajtásos termében található. A begyűjtött anyagnak egy része már megvolt a Bethlen Gábor Kollégium tulajdonában, másik részét pedig az áldozatkész véndiákok és hozzátartozóik adományozták. Helyszűke miatt a begyűjtött anyagnak alig felét állították ki. Iratok, egykori kiadványok fényképek, régi tanfelszerelések, felbecsülhetetlen értékű könyvek /például az 1746-ban nyomtatott Szent Irás Értelmére Vezérlő Magyar Lekszikon, amelyet Bod Péter írt vagy az Ékesszolástan, amelyet Pesten nyomtattak 1863-ban/. /Dvorácsek Ágoston: A nagyenyedi iskolamúzeum jelene. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./

2004. június 12.

Ha Albert Álmos csak tizedannyit szerepelt volna az elmúlt két-három esztendőben a Duna TV-ben, mint Szász Jenő, akkor már az első fordulóban ismét övé a város első emberének járó szék Sepsiszentgyörgyön. Ám neki nincs annyi barátja Pesten és Budán, mint a székely anyaváros polgármesterének, s talán olyan sztárokra jellemző fellépése sem – írta Sike Lajos, a lap munkatársa. Szerinte Ilyés Gyula Szatmárnémetiben annak köszönheti első fordulóbeli sikerét (a 46 százalék szavazatot), „hogy távol tartotta magától a magyarkodást”. A Magyar Polgári Szövetség /MPSZ/ néhány tagja függetlenként indult Szatmár megyébe, de „valósággal lemosták a választók”. /Sike Lajos: Lemosták őket. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./

2004. augusztus 3.

Augusztus elsején negyedik alkalommal szervezték meg a Kolozs megyei Magyarfrátán a hagyományossá vált Szent László kútja zarándoklattal egybekötött mezőségi szórványtalálkozót. Néhai Kövesdi Kiss Ferenc volt e találkozók megálmodója és mozgatója. A kultúrotthonban a nagysármási tánccsoport lépett fel Trombitás Jolán vezetésével. Magyarfrátáról már Rogerius váradi kanonok is említést tett Carmen miserabile című könyvében (Siralmas ének, fordította Szabó Károly, Pest, 1861). Azért van  Magyarfrátán a találkozó, jelezte Ábrám Noémi szervező, a Maros megyei EMKE titkára. Azért is, mert e település immár ezeréves, azért is, mert kötődik hozzá Szent László király Keserű kútja, s azért is, mert a frátaiak nem engedik gyermekeiket vegyes házasságot kötni. Ábrám Noémi megemlékezett a július végén 91 éves korában elhunyt Kövesdi Kiss Ferencről, aki korát meghazudtolva járta a Mezőséget, bekopogott a házakba, hogy az emberekbe lelket öntsön. Ismert minden házat, tudta, hogy melyik házból hiányzik a cukor, melyikből az olaj, de azt is tudta, hol van házasulandó leány, vagy olyan fiú, aki nem talál magának menyasszonyt. Ilyenkor elment hozzá, s elmondta, hogy az ötödik faluban hova kell bekopogtatni. Kövesdi Kiss Ferencet egy éve, augusztusban tüntette ki a magyarországi református egyház Makkai Sándor-díjjal.    Az ünnepi istentiszteleten Somogyi Botond lelkipásztor, az Üzenet főszerkesztője hirdetett igét. A jelenlevőket köszöntötte dr. Ábrám Zoltán orvosprofesszor, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke is, aki hangoztatta: vissza kell térni értékeinkhez: családhoz, hazaszeretethez, hithez. Egyre kevesebben vagyunk, mondta Balló György lelkész. A gyülekezet 104 lelket számlál, de sokan nincsenek itthon. Egyesek Magyarországon próbálnak szerencsét, mások még nyugatabbra mennek dolgozni. Magyarul csak elemi osztályban tanulhatnak a gyerekek, heten. Négyen, akik már nagyobbak, román tagozatra járnak. A Historia Domus szerint néhány évtizeddel ezelőtt a lelkészi jelentés alapján még létszámnövekedésről írtak. Az utóbbi két évtized óta azonban szinte folyamatos az apadás, a szomszédos Berkenyes leányegyházközség lélekszáma felére csökkent, ma már csak 42 lélek van. Berkenyesen ez a maroknyi ember elhatározta, hogy templomot épít. /Mezőségi szórványtalálkozó Magyarfrátán. Kövesdi Kiss Ferenc nyomában. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 3./

2004. szeptember 7.

Tempfli József püspök Magyarország nemzeti ünnepén megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Középkeresztjét. Pesten is elmondta, nem magának könyveli el a magyar állami kitüntetést. Kitüntetés jár munkatársainak, papjaimnak, híveinek. A püspök hangsúlyozta, hogy kivétel nélkül mindenkivel szóba áll. Hétvégén mindenkinek szabadnapot ad. Szombaton és vasárnap reggel 7 órakor lesepri a járdát. Az anyaországi egyházzal a kapcsolatot a minden második évben Leányfalun tartott püspöki lelkigyakorlat szolgálja, vagy ha bármilyen könyvet adnak ki, beleértve liturgikus és misekönyveket is, annyit nyomtatnak, hogy a határon túliaknak is jusson. Segítenek a papképzésben is. Tempfli József nemrég a Vatikánban járt. A Szentatya a kihallgatáson azt mondta, a csángó kérdést ismerem, mondd a következőt. /Lokodi Imre: Aranyos emberek. Tempfli József püspöknél. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 7./

2004. november 24.

Sike Lajos újságíró az Erdélyi Napló egyik számából Borbély Zsolt Attila írását idézte: „Ma úgy tűnik, az RMDSZ parlamenti képviseletének megszűnése több haszonnal járna nemzetpolitikai síkon, mint amennyi kárral. Úgy vélem, az MPSZ nem szabad partnere legyen, de még cinkosa sem abban, hogy az RMDSZ még egyszer parlamenti képviselethez jusson.” Ha nem lesz az RMDSZ a parlamentben, akkor majd „Zsolti barátunk” fogja elintézni, írta ironikusan Sike, hogy az EU követelte új régiós felosztással ne csatolják Bakóhoz Csíkszeredát, ő nyargal majd Pestre Kövér Lászlóhoz, az erdélyiek nagy-nagy barátjához, hogy a háromszéki román rendőrök ismét magyarországi tankönyvekért kutatnak a székely iskolások táskájában. Biztosan magával viszi harcostársát, Bayer Zsoltot is. /Sike Lajos: Jéghideg. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./

2004. december 9.

Sohasem fogjuk megtudni, hogy a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazáson az arány mekkora lett volna, ha az MSZP, a szocialista párt nem veti be a gazdasági populizmus fegyverét, ha nem lebegteti a miattunk „megrokkant Magyarország” képét. Budapesten az igen szavazatok kerületenként 38,71% és 67,13% között mozogtak, az átlag 51,24%. Az összesen 23 kerületből 50% alatti az igen voksok aránya tízben, kizárólag a pesti oldalon, legkevesebb Csepel (38,71%) és Kőbánya (42,39%) esetében. A felső határnál, 60% fölötti igennel három kerület van, kizárólag a budai oldalon: a rózsadombi (64,45%), a zugligeti (66,69%) és a budavári (67,13%). A 60%-hoz legközelebb (59,9%-kal) a pesti oldalon lévő Belváros van. Országos szinten is hasonló az ábra, a gazdaságilag fejlettebb nyugati részben magasabb az igenek aránya. A román határ mentén nagy eltérések vannak. Az Arad melletti Battonyán 40,93% az igen szavazatok aránya, ezzel szemben a Nagyszalonta melletti Sarkadon 70,91%. A Nagyvárad mellett lévő Ártándon 57,58%, viszont egy lépéssel bennebb, Püspökladányon 44,52%. Míg Debrecenben 57,11%, addig nem messze tőle, a határ melletti Létavértesen 42,80%. A legkisebb a Szatmárnémetinél lévő Csengersimán, mindösszesen csupán 35,03%. A magyarországi román kisebbség egyik fellegvárának tartott településen, Méhkeréken az igen szavazatok aránya 15,26%! Gyulán viszont, ahol a román kisebbségi önkormányzat székel, az arány (48,43%) nagyjából a Békés megyei átlagot (49,71%) hozza, ennél valamivel magasabb Békéscsabán (51,62%). /Guther M. Ilona: Nyitva Pandora szelencéje. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./

2005. február 9.

A rendszerváltás előtti években sokat vendégeskedett Kőszegremetén Panek Zoltán kolozsvári író, aki élete utolsó esztendeit Pesten töltötte. Négy évvel halála után kőszegremetei barátai és tisztelői úgy döntöttek, hogy emléktáblát állítanak tiszteletére. A márványtábla felavatását tavasszal vagy halálának évfordulóján (július elsején) tartják. /Emléktáblát állítanak Panek Zoltánnak! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./

2005. március 2.

Hatvan esztendő múltán Puyin Oroszország elnöke valamit ígér a hajdani legyőzött-felszabadított-megszállt ország mostani kormányfőjének. Gyurcsánynak. Magyarországnak megígérték, hogy visszaszolgáltatnak igen értékes ősnyomtatványokat, ritka kéziratos könyveket, amelyeket annak idején szovjet katonák vittek magukkal a neves sárospataki könyvtárból. Százhetvenhárom kötet sorsa talán megoldódni látszik, egyelőre. Csakhogy a hadizsákmány ennél sokkal tetemesebb. Ma a magyar állam legalább negyvenezer eltulajdonított műkincs hollétét bizonyítja. Mindhiába. Alighogy a szovjet csapatok megvetették lábukat a Duna pesti oldalán, a harcoló alakulatok nyomában megjelentek a különleges egységek, hogy elfoglalhassák a magyar főváros múzeumait, bankjait, közraktárait. Ők voltak a kincsvadászok, tanult művészettörténészek, muzeológusok, akik az orosz állambiztonsági szervezet szolgálatában dézsmáltak, részletes utasítások alapján. A rablást fél évszázados hallgatás követte. Most van már magyar-orosz restitúciós bizottság, lehet, sóhivatali szereppel. /Pakot Fülöp: Magyar levelek. Ígéret. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 2./

2005. április 9.

A december 5-i népszavazást követően számosan vallják Kós Károllyal: „Mert más az erdélyi ember és más a magyarországi, de különösképpen más és nekünk idegen a pesti magyar”. /A Kalotaszegben írta, 1912-ben./ Bánffy Miklós a Budapesti Hírlap tudósítása szerint (1910. április 26.) az erdélyi közügyek helyzetét így jellemezte: „Kevés kivétellel úgy bántak velünk, mint a mostoha gyermekkel, az utolsók voltunk abban, hogy vágyaink és követeléseink kielégíttessenek.” Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egyik levelében (1619. június 3.) ezt üzente Rhédeinek: „Kegyelmed jóakaróinak adja értésekre, afféle hazug híreknek hitelt ne adjanak, mert én nem akarom senki dolgát igazgatnom... Bizonyos dolog, hogy amikor az vármegyék akaratját ember érthetné, nem ártana szemét felnyitni embernek; ki tudja, mostani állapotban mi jöhetne ki az veszekedésből...” Ugyancsak évszázados pozitív példák bizonyítják, le is lehetett győzni a sértődést, haragot, a veszekedésnek. A népszavazás utáni helyzetet mutatja a Hitel 2005 februári száma. Kántor Lajos egy hónappal a népszavazás előtt a Gyurcsány Ferencet és Hiller Istvánt – még miniszterként – megszólító nyílt levelében (amelyet a magyarországi írott sajtó jószerivel elhallgatott) azt írta, hogy a Rákosi-, majd Kádár-rendszer felfogása a nemzetről nem tűnt el nyomtalanul, és a hamis beidegződöttséget az iskola, a köznevelés nem próbálja ellensúlyozni. /Kántor Lajos: Erdély és a magyarországi közvélemény. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./ Előzmény: Nemtetszését fejezte ki a Miért és Kántor Lajos is. = Krónika (Kolozsvár), 2004. nov. 9./

2005. május 12.

A romániai szabadkőművességről keveset tud az átlagpolgár. Az 1990 után újjáéledő szabadkőművességnek ma van egy féltestvére, a mindenütt elterjedő – Aradon is tevékeny – Rotary Klub. Aradon 1870-ben alakult meg a városban a Széchenyiről elnevezett skót rítusú, 1871-ben Újaradon a Petőfi Páholy. A pesti (1868) után egymásután Temesváron, Pozsonyban, Sopronban, Kolozsváron, Nagyváradon is életre hívták a páholyokat. Az aradi Xenopol Könyvtár őrzi az első aradi páholy székmestere, Goldschneider Henrik nyomdájából kikerült német és magyar nyelvű könyvecskét, amely a 222 paragrafusból álló alapszabályzatot rögzíti. A statútumban ez olvasható: “Felvétetik a páholy tagjai közé minden jó hírben álló, a magyar törvények szerint nagykorú és önálló férfiú, ki magasabb és nemesebb célok iránt fogékonyságot tanúsít.” Az első aradi szabadkőművesek között volt Institoris Kálmán (a későbbi polgármester), Rozsnyai Mátyás gyógyszerész, Lukácsy Miklós takarékpénztári vezérigazgató. Ugyancsak 1870-ben kezdte el működését egy konkurens páholy, Fraternitas néven. Nyolc év után a bérelt helyiségekben működő mindkét aradi páholy kifulladt, és az ideiglenes beszüntetés, azaz a szabadkőműves zsargon szerint “elaltatás” mellett döntött. Tíz év múlva, 1888-ban az egykori tagok közül harmincan Összetartás (Concordia) néven egy új páholy létrehozása mellett döntöttek. Az új, díszes páholyt 1905-ben avatták fel. A mozgalmat jelképező kalapács, körző és vakolókanál nemcsak ennek az épületnek a homlokzatára került fel, hanem felismerhető több aradi házon is, ami arra vall, hogy a tulajdonosnak köze volt a mozgalomhoz. Az Ortodox Egyház Szent Szinódusa 1937-ben elítélte a szabadkőművességet, 1939-ben hatóságilag betiltották, tagjai ellen kampányt indítottak. /Puskel Péter: A százéves páholy. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 12./

2005. május 17.

Május 15-én Nagyajtán Moyses Mártonra, a néhai egyetemi hallgatóra emlékeztek, akit az 1956-os magyar forradalommal való együttérzése, a kommunista rendszert bíráló szavai miatt 1960–62 között börtönbe vetettek, és aki a megaláztatást nem bírva 1970 februárjában a brassói kommunista pártszékház előtt felgyújtotta magát, három hónap múlva, május 15-én pedig 29 éves korában belehalt sérüléseibe. Az Amerikából hazatérő Arany Tibor, a legendás pesti srácok egyike elhatározta, hogy a székely fiú emlékére is bronztáblát fog állítani, mert ott a helye a szovjet megszállás ellen szintén önkéntes máglyahalált halt Jan Palach prágai cseh egyetemista és a kommunizmus ellen ugyanígy tiltakozó Bauer Sándor mellett. Arany Tibor a Moyses-bronztáblát Nagyajta községnek adományozta. Leplezték Kiss Levente képzőművész alkotását, amelyen Moyses Márton gimnazistakori arcképe látható, alatta ezzel a felirattal: „Ebben a házban élt 1941 és 1970 között, a börtönből való szabadulása után itt volt a kényszerlakhelye, innen indult az önkéntes tűzhalálba Moyses Márton mártírköltő, az erdélyi tudományosság nagy ígérete.” Tófalvi Zoltán, 1956 erdélyi eseményeinek és utóéletének kutatója beszédében a magyarság egyik legnagyobb mártírjának nevezte Moysest. A Marosvásárhelyen élő Szokoly Elek, Moyses Márton egyik legjobb barátja és elítélt sorstársa felfelé hulló csillagnak nevezte Moysest, Józsa Árpád Csaba volt politikai fogoly pedig arra emlékezett, hogy napokkal az 1956. november 4-i szovjet katonai támadás után Moysesszel és másik két iskolás társukkal hogyan vágtak neki a román–magyar határnak, hogy a pesti srácokhoz csatlakozzanak. A Krónika munkatársa, Benkő Levente a Moyses Márton életpályáját és kálváriáját összefoglaló, Bűn volt a szó című könyvének bemutatóján kiemelte: az atomfizikával, magas szintű matematikával, folklórgyűjtéssel és nemzetpolitikai kérdésekkel egyaránt foglalkozó Moyses gondolkodása évtizedekkel megelőzte korát. /Moyses Mártonra emlékeztek a háromszéki Nagyajtán. = Krónika (Kolozsvár), máj. 17./

2005. július 2.

Ha élne, Eminescu a Nagy-Románia Párt tagja lenne – hangzott el 2002. január 14-én Botosani-ban, a költő születésnapjának a Nagy-Románia Párt rendezte ünnepségén, Vlad Hogea képviselő szájból, aki jelenleg a Tricolorul pártlap főszerkesztője is. 1995-ben újra kiadták bálványuk, Constantin Papanace (1904–1985) művét, az Eminescu – un mare precursor al legionarismului románesc (Eminescu, a román legionarizmus előfutára) című könyvet. Szerzője a Vasgárda egykori ideológusa, 35 könyvet írt a Hitler-barát mozgalom szolgálatában, köztük az említett Eminescu-méltatást. A bukaresti Vestfalia Kiadó 1997-ben megjelentette Eminescu Sfantul pamant al Transilvaniei című publicisztikai gyűjteményét, benne az Echilibrul (Egyensúly) című eszmefuttatását a magyarokról, megjelent a pesti Federatiunea 1870. május 4-i számában. A 20 éves Eminescu, az ifjú titán így látta (Pesten!) a magyarokat: „A nyelvük? Szégyellniök kellene. Hangjai elborzasztják a követ is…, durva, kifejezéstelen, ósdi nyelv, a német utánzata. Művelődéstörténetük nulla, törvényeik a középkorból maradtak fenn, barbárabbak a barbárságnál. Művészetük és irodalmuk? Átvették a németektől, ahogy az ipart is. Kereskedelmük? A zsidók kezében.” Ugyancsak a Vestfalia Kiadó 1998-ban Chestiunea evreiasca (A zsidókérdés) cím alatt csokorba gyűjtötte Eminescu ilyen tárgyú írásait. A Timpul 1879. július 7-i számában megjelent vezércikkében Eminescu így írt: „a zsidó faj nyelve vulgáris, barbár dialektus”. A 29 éves Eminsecu Doina című versében megírta: az idegenek a Dnyesztertől a Tiszáig elárasztják a románságot, ezért szívüket a kutyák egyék meg, házuk váljék pusztasággá, haláluk után varjak és akasztófák vegyék gondjaikba őket. Eminescut Ion Iliescu akkori államelnök 2000. november 9-én a határon túli románok IV. kongresszusához küldött üzenetében a román szellemiség jelképének nevezte. Eminescu idegengyűlölő műveit Iosif Constantin Dragan, a Vatra Romaneasca tiszteletbeli elnöke költségén adják ki. A Vatra-kötődést tükrözi, hogy Cornel Brahas Ne e sila címmel 1991-ben kiadta Eminescu sovén-nacionalista, antiszemita cikkeinek gyűjteményét. Brahas akkor, közvetlenül a forradalom után Új Jobb néven neofasiszta mozgalmat próbált szervezni, de kudarcot vallott. 1994-ben Gheorghe Funar Román Nemzeti Egységpártjába igazolt át, ott megrögzött magyargyűlöletének köszönhetően nyomban alelnök lett. – Gheorghe Funar ezelőtt két héttel törvénykezdeményezést nyújtott be a szenátusban: Románia minden városa állítson márványszobrot Mihai Eminescunak. Barabás István újságíró a majdani Eminescu-emlékmű márvány talapzatára ajánlja La Arma! (Fegyverbe) című, kevésbé ismert versének néhány sorát. Arról van szó benne, hogy a román a Kárpátok sólyma, fogjon hát végre fegyvert, irtsa ki Erdély vak, kegyetlen, kutyafejű magyarjait. Állkapcsukat el kell mozdítani a helyéről, nyelvüket ki kell tépni a torkukból és a románok öklével betömni szájukat. Ne tűrjék tovább a szégyent, hogy szent földjüket vad magyarok és mocskos kezű zsidók (a versben: jidani) gyalázzák. /Barabás István: Eminescu és Funar találkozása a szenátusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 2./

2005. július 21.

Stefano Bottoni Tibori Szabó Zoltánnak a Népszabadság július 14-is számában megjelent Egység vagy bomlás? című cikkét vette tollhegyre. Az Aczél Endre és Kis Tiborék nyomdokain lépkedő Tibori Szabó Zoltánról megállapította, hogy jó ideje ő „az erdélyi újságíró és politikai megmondóember” a Népszabadságban. Stílusa túlbuzgósága miatt kissé avítt (pl. akkor is Orbán-Torgyán kormányról beszélt, mikor Pesten sem használták a párosítást). Tibori szerint autonómia akkor lesz csak, ha az RMDSZ benne van a parlamentben, a kormányzatban. Valójában a fejlesztési régiók határait 1998-ban az akkor is, most is kormányon lévő RMDSZ nem kívánta módosítani „mert a székelyföldi fejlesztési régió nem prioritás”? Az egység gondolatához a baloldali Tibori Szabó Zoltán itt a kommunista hatalom által meghurcolt jobboldali László Dezsőt használja fel annak az ideológiának az újrafogalmazására, miszerint a kisebbség politikai egysége – tehát az egypártrendszer a legfontosabb. Az egységgondolat mára kiüresedett szlogen. /Stefano Bottoni: Gott mit uns: az egységszerető ember egyetlen parancsolata.= A Hét (Marosvásárhely), júl. 21./

2005. november 19.

Megjelent Kuszkó István munkája /Emlékkönyv Dr. Haller Károly működéséről/. Dr. Haller Károly /Nagyszeben, 1836. okt. 14. – Budapest, 1911. febr. 7./ jogász, egyetemi tanár, Kolozsvár polgármestere, politikus volt. Nevéhez kötődik a Sétatér fejlődése, fák ültetése Kolozsvár utcáin és terein, az Erzsébet-szobor (Fellegváron), valamint a Szent-György-szobor felállítása, a Szépítő-egylet alapítása, a Tűzoltó-egylet alapítása és a Főtér mai arculatának kialakítása stb. Rengeteget tett a Tornavívóda megnyitása érdekében, ő alapította a Lövész Egyletet, vezette a Kerékpáros Egyletet, valamint részt vállalt a KAC munkájában. Haller Károly Szatmáron végezte a filozófiát, majd 1853–1856 között a nagyszebeni jogi akadémián szerzett oklevelet. Később Pesten doktorált. 1863-ban a Kolozsváron felállított jogi akadémiára nevezték ki tanárnak, az egyetem megnyitásakor pedig az osztrák magánjog nyilvános rendes tanárává választották. Az egyetem rektori tisztségét az 1880–1881-es tanévben töltötte be, emellett a jogi kar dékánja volt az 1873–1874 és 1890/91-es tanévekben. Amikor 1883-ban felmerült, hogy Haller Károly vállalja el a megmérettetést a polgármesteri székért, az egyetem diáksága levélben kérte tanárát, hogy ne hagyja el az egyetemet. Dr. Haller 1905-ig, nyugdíjazásáig tanított az egyetemen, illetve a Gazdasági Tanintézetben. Nyugdíjba vonulása után is részt vett a politikai életben, 1905-től a császár a főrendház tagjává nevezte ki. A kolozsvári Házsongárdi temetőben nyugszik, de sírkövét már hiába keressük, mert sírját a 70-es évek közepén eladták. Haller Károly vetette fel, hogy Kolozsmonostort a városhoz kell csatolni. Fontos szerepet játszott az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) megalapításában, az EMKE-téri park (mai Bocskai/Avram Iancu tér) kialakításában. Polgármestersége idején lebonttatta a főtéri kis házakat, amelyek a templomnak támaszkodtak, és kialakíttatta a Főtér mai arculatát. /Killyéni András: Dr. Haller Károly – a sportbarát polgármester. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./

2005. december 10.

Ilie Sandru maroshévízi tanár fejébe vette, hogy megvédi Romániát. Legújabb könyvében a magyar irredentizmus mumusát szajkózza. Újságcikkeit kötetbe gyűjtve megjelentette Sepsiszentgyörgyön, a hangzatos elnevezésű Eurocarpatica Kiadónál. A könyv címe: O stafie bantuie prin Ardeal, vagyis kísértet járja be Erdélyt. Könyvében a hungarizmus a kísértet. A cikkgyűjteményben egyetlen olyan eredeti gondolat nincs, amit előtte ne írtak volna meg a román szélsőséges sovén-nacionalizmus hangadói, mint Corneliu Vadim Tudor, Adrian Paunescu, Raoul Sorban, Petre Turlea, Gheorghe Funar. Többek között megkérdezte, hogy olyan pesti irredenták, mint Dávid Ibolya, mi jogon járnak-kelnek románföldön, és hasonló nagy „leleplezések” vannak a könyvben. Adrian Paunescu Flacara című hetilapjában elsőnek közölt recenziót erről a könyvről, szerzője Mircea Dogaru, hírhedt soviniszta történész. Értékelésében említést tesz az erdélyi román földön évszázadok óta idegenekként megtűrt ázsiai jövevényekről. A Flacara cikke szerint Ilie Sandru könyve az erdélyi románok jajkiáltása a magyar irredentizmus fojtogató szorításában. Az Adevarul Harghitei november 2-i számában Vasile Gotea lelkendező cikkében mindazokat, akik a művet dicsérték, tekintélyes tudósoknak állítja be, így emelkedik ki a névtelenségből Ioan Lacatusu, Dimitrie Poptamas, T. Valahul, Stefan Voda és Pompiliu Manea. Kolozsvárott az Orvosi Elektronikai Felszerelések nevű cég rendezett találkozót a szerzővel. Az Observatorul de Cluj azt írta, hogy Ilie Sandru állást foglal a székely eurorégió, az ország megcsonkításának kísérlete ellen, bátran leleplezte Tőkés Lászlót, Katona Ádámot, Sántha Pál Vilmost, Takács Csabát és más, hasonló irredentákat. /Barabás István: Marosmenti Jeremiás. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 10./

2006. november 2.

Elkezdődnek az október 23-i zavargásokkal kapcsolatos gyorsított bírósági eljárások, az első ilyen pert a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalja, ebben egy férfit hivatalos személy elleni erőszakkal vádolnak. A nemzeti ünnepnapra virradóra, valamint az aznap történtekkel kapcsolatban eddig csak szabálysértési döntések születtek. A Fővárosi Bíróság adatai alapján tíz személyt állítottak elő rendzavarás miatt, közülük hármat három-három nap, szintén hármat két-két nap elzárással sújtottak. /Kezdődnek a bírósági eljárások. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 2./

2007. március 9.

Budapesten újra az a gond, mint 1848-ban: szabad-e, helyes-e, egyáltalán kell-e ünnepelni? A különbség mindössze annyi, hogy 159 évvel ezelőtt a bécsi kamarilla és budai meg pesti helytartóitól kellett tartani, hogy nem lövetik-e, nem veretik-e szét az utcára vonulókat, ma pedig bátorítani kell a magyarokat, hogy ne féljenek, a saját, demokratikusan választott kormányuk nem mer még egyszer közéjük lövetni, nem merészel ellenük lovasrohamot vezényelni, kardlapozást elrendelni. A legnagyobb szégyen, hogy egyáltalán felmerülhet egy magát demokratikusnak mondó államban, hogy a legnagyobb nemzeti ünnepén kivonulhat-e köztérre, utcára állampolgára, megjelenhet-e a felmenőinek krajcárjaiból összerakott Országháza előtt, hogy Kossuth Lajos szobrához egy szál virágot elhelyezhessen. Erdélyben nyugodtabban, nagyobb szabadságban és biztonságban készülhetnek március 15. megünneplésére, mint ott, ahol ez az ünnep megszületett. Magyarországon szellemiségében új Bach-korszakra, Kun Bélára és társaira emlékeztető dolgok történnek. Szégyen. Márciusi szégyen. /Sylvester Lajos: Márciusi szégyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 9./

2007. november 14.

Kolozsvárt bemutató, gyerekeknek ajánlott könyv /Kincses képeskönyv – Kolozsvár/ jelent meg a Koinónia Kiadó gondozásában. Ez a képeskönyv a hét végi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Szép Könyv versenyének fődíját nyerte el. Visky András, a Koinónia Kiadó igazgatója mindazoknak ajánlotta a könyvet, akiknek bármiféle közük van a városhoz. Kincses képeskönyv címmel a Koinónia sorozatot tervez, előkészületben van a Budát, Brassót, Marosvásárhelyt, Nagyszebent, Nagyváradot, Pécset, Pestet, Segesvárt és Visegrádot bemutató kötet. /Rostás-Péter Emese: Színes képek egy város életéből. = Krónika (Kolozsvár), nov. 14./

2008. április 5.

A Népújság folytatásokban közölni kezdte Helmeczy Mihály író és fordító a Társalkodó című folyóiratának Pesten 1837-ben megjelent egyik számában közölt beszámolót a moldvai csángók életéről A’ moldovai magyarok’ jelen sorsa címen. Moldovában mintegy 40 ezer magyar-ajkú nép lakik, hitükre nézve mind római katolikusok. Olasz minorita szerzetesek gondozzák őket. /Moldovai magyarok (1.). = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 5./

2008. június 2.

Május 31-én Marosvásárhelyen a Nemzeti Színház mögötti kis parkban felavatták Aranka György szobrát. Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke elmondta: néhány éve fogalmazták meg, hogy Aranka Györgynek szobrot kellene állítani Marosvásárhelyen, aki kétszáz éve fogalmazta meg azt, ami ma is érvényes: mindannyiunk felelőssége ápolni a nyelvet. Nem véletlenül tart Aranka György szobormása könyvet a kezében. Marosvásárhelyen 1990-ben százezer magyar vonult az utcákra békésen tüntetni. Kezükben könyv és gyertya volt. Borbély László a népviseletbe öltözött széki fiatalok díszőrsége előtt Markó Bélával leleplezte Aranka György szobrát, Gyarmathy János vásárhelyi szobrászművész alkotását. Markó Béla hangsúlyozta, Aranka bebizonyította, hogy lehet a humán tudományosság fellegvárává tenni ezt a Pesttől és Budától távol fekvő kis várost. Hogy központtá lehet tenni a perifériát. Aranka György megteremtette főművét, a Magyar Nyelvmívelő Társaságot. Gyarmathy János szobrászművészt segítői voltak Kiss Levente, Sánta Csaba és Szőcs Zoltán szobrászművészek, illetve Balogh „Cubi” József öntőmestert. /Nagy Botond: Aranka György visszatérte. Szoboravató Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 2./

2008. augusztus 13.

Dávid Gyula 80 éves. 1990-óta összekötött minket a sors, írta Géczi A. János, de egyszer sem tudott vele kávézni. Talán vagy kétszer Pesten, amikor messze volt még a HÉV indulása. Most, hogy nyolcvan lett, azt kívánja: szakítson már végre annyi időt, hogy kávézhassanak. /Géczi A. János, Tordaszentlászló: A kortalanok kora. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 13./

2008. december 13.

Folyik a vita a budapesti Gondolat Kiadónál 2007-ben, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelent A magyar irodalom történetei című háromkötetes kiadványról (főszerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály). A közelmúltban Görömbei András a Kortárs októberi számában mondotta el róla elítélő véleményét. Erdélyben mindeddig kevés szó esett erről a nagy vállalkozásról. A harmadik kötet az 1920-tól napjainkig terjedő időszakot tárgyalja (szerkesztői: Szegedy-Maszák Mihály és Veres András; a szerkesztők munkatársai: Jeney Éva és Józan Ildikó. 51 szerző dolgozata olvasható a kötetben). Nagy Pál irodalomtörténész megdöbbenve a kötetből csak a legjelentősebb hiányzó erdélyi írókat sorolta fel: Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Olosz Lajos, Endre Károly, Jékely Zoltán, Szabédi László, Nagy István, Asztalos István, Horváth István, Horváth Imre, Bajor Andor, Szabó Gyula, Farkas Árpád, Király László, Ferenczes István… Nem történik említés a következő irodalomtörténészekről: Kristóf György, György Lajos, Jancsó Elemér. Eszerint Szegedy-Maszák Mihályék az imént felsorolt erdélyi magyar írókat, irodalomtörténészeket nem tekintik említésre méltóknak. Ugyanakkor egész fejezet található – A ponyva klasszikusa címmel – Rejtő Jenőről… A kötetben Jeney Éva ilyen különös, lekicsinylő címen foglalkozik az erdélyi magyar irodalommal: „Maorik és transzszilvánok”. A szerző többek között ezt írta: „Napjainkban kérdésessé vált a nemzeti és a világirodalom fogalom is, s egyidejűleg létjogosultnak látszik az az elgondolás, hogy valamely nemzeti irodalom ugyanabban a történelmi korszakban több irodalomhoz is tartozik. ” Vagyis: nincsenek, nem lesznek önálló nemzeti irodalmak. Továbbmenőleg: „Az ún. »nemzeti hagyományok« is műhagyományok, »történeti fikciók«, s a piacgazdaság közepette elsődlegesen gazdasági érdekeket szolgálnak. ” Tehát 1848 vagy 1956 nem egyéb, mint „történeti fikció”, s a rá való emlékezés valaminő gazdasági érdeket szolgál, vonta le a következtetést Nagy Pál. Az erdélyi magyar irodalom szerves része az egyetemes magyar irodalomnak. Még akkor is, ha voltak (s még ma is akadnak), akik kétségbe vonják ezt a megkérdőjelezhetetlen tényt. Szegedy-Maszák Mihályék szerint a nemzeti kultúrák – ide értve az egyetemes magyar irodalmat is – halálra vannak ítélve, s csak „kizárólag a heterogén elemekből álló, töredezett hagyományú magyar művelődés egyes elemeinek, önmagukban álló részeinek van esélyük a továbbélésre: a többi osztályrésze provincialitás, a lassú haldoklás” – ahogyan Papp Endre írta e kötetekről szóló, Rút sybarita váz című, A nemzetnélküliség programja alcímet viselő kiváló tanulmányában. (Megjelent a Hitel 2008. februári számában.) Ez érvényesül a szóban forgó három kötetben. Ugyancsak Papp Endre kritikájában olvasható: „Érdekes, hogy a trianoni tragédia által szétszakított magyarság irodalmának területi válfajai, a határon kívülinek vagy nemzetiséginek nevezett változatai közül önálló fejezetként csak az Új Symposion alkotó köre kap helyet – a neoavantgárdhoz kapcsolható művészi törekvések reprezentációjától nem függetlenül. ” Nincs önálló fejezete az Erdélyi Helikonnak. Leírva sincs itt, hogy volt egyszer Erdélyben, Kolozsvárott egy Termés című folyóirat. Persze: sem Bánffy Miklós prózája, sem Reményik Sándor lírája, sem Tamási Áron novellisztikája, sem Dsida Jenő Psalmus hungaricusa nem függ össze mélyen a neoavantgárd törekvésekkel; így aztán nemlétezőnek kell tekinteni. (Ámde az avantgárdhoz oly közelálló erdélyi Bartalis János vagy Szentimrei Jenő neve sem íródott le A magyar irodalom történeteinek harmadik kötetében.) Végeredményben mit is várjunk egy olyan magyar irodalomtörténet-áttekintéstől, melyben Petőfi Sándor „megélhetési költőként” szerepel, s ahol 1848 azért fontos dátum, mert ekkor jelent meg Pesten egy kiadvány Első magyar zsidó naptár és évkönyv 1848-ik évre címmel… Bőséggel lehetne idézni, említeni ilyen és hasonló „furcsaságokat”. Leíródott ezeken a lapokon, rosszalló éllel – egyebek mellett – ilyesmi is: „(…) a XX. századi magyar kultúra egyik legnagyobb tehertétele az a hagyomány, az a »prófétai szerep«, mely Illyés Gyulától és Németh Lászlótól Juhász Ferencen és Nagy Lászlón Csoóri Sándorig követett minta lehet (…)”. Jelen van ezekben a kötetekben – méghozzá erős hangsúllyal – a közösségi indíttatású, nemzeti és társadalmi kérdések iránt érzékeny irodalmisággal való „leszámolás”. „Juhász Ferenc, Nagy László és társai olyan vita részesei, amely részben kilép az irodalom s általában a művészet közegéből a társadalmi kérdések megoldásának terepére” – írja az egyik szerző. Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című remekművét nem is említi meg a kötet. /Nagy Pál: Ami benne van – és ami hiányzik. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./

2009. március 23.

Az egyik székelyföldi napilapban az erdélyi jobboldal egyik emblematikus publicistája radikális hangvételű írásban emlékezett meg a magát liberálisnak nevező magyarországi oldalról. Erre reagálva az egyik, liberálisként számon tartott portál megszervezte az első nagy erdélyi elhatárolódási versenyt. A nagyoktól (Élet és Irodalom, Magyar Narancs – Mancs meg a többiek) ellesett, harcosan radikális hangvételű filippikában ostorozzák az említett írás szerzőjét, és a cikktől való elhatárolódásra szólították fel a napilap főszerkesztőjét. Az ostorozásból természetesen nem hiányozhat az ilyenkor szokásos nácizás. És persze ott van a jeles pesti orgánumok által meghonosított aláírásgyűjtés is, amelyet civil kezdeményezésként hirdettek meg, és amelyben lehetővé teszik, hogy minden szimpatizáns osztozzon harcos proletár dühükben. A másik oldalon egy jobb oldali portál meg a szerző mellett kezdett hasonló akcióba. Az inkriminált publicisztika nem tekinthető náci írásnak. Éppen a balliberális oldal szokta ostorozni a jobbosokat azzal, hogy „importálják a megosztást”. Erre most ők honosítják meg ezt, holott Erdélyben inkább valami mellett szoktak aláírni – lásd a Bolyai Egyetem melletti aláírásgyűjtési akciókat. /Balogh Levente: Elhatárolódók. = Krónika (Kolozsvár), márc. 23./ Előzmény: György Attila cikkét, az ellene megfogalmazott állásfoglalást és Borbély Zsolt Attila írását együtt hozta: Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 16.

2009. október 2.

A napokban Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnökének felkérésére tartott rövid beszédet a Hungarikumok a Parlamentben című konferencián Budapesten. Ráduly székely viseletben lépett mikrofonhoz. Bevezetőjében elmondta: “Egy székely, egy felvidéki, egy délvidéki, egy kárpátaljai Pesten – ha meggondoljuk, ez is unikum, hungarikum. Hogy úgy kell eljönnöm önökhöz, otthonról haza, hogy határ van közöttünk. Európában még nem találunk egy ilyen sorsú, helyzetű népet. De emiatt hiába nyúlunk a zsebkendőnkhöz, ezzel csak az éleslátásunkat és a kezünket foglaljuk le”. Hozzátette, az anyaországi polgárt ugyanolyan mértékben fenyegeti a beolvadás veszélye, mint a kisebbségben élőket. “Ezért kell újraértelmeznünk az összefogás eszméjét, hogy a gyerekeinknek ne csak azt tanítsuk, ami az angolhoz, a franciához tesz hasonlóvá, hanem azt is, ami megkülönböztet tőlük”– mondta a polgármester, akinek mintegy hétperces beszédét vastaps követte. /Ráduly az Országházban. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 2./


lapozás: 1-24




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998