udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 43 találat lapozás: 1-30 | 31-43
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1993. február 5.

A Romania Mare bejelentette, hogy Pitestiben alakulófélben van a Nicolae Ceausescu Emlékét Ápoló Bizottság. Előtte pedig a volt Securitate tagjainak ligája alakult meg Becsület, Méltóság, Igazság és Demokrácia néven. - Mindezeket segíti az ország nehéz helyzete: 1992-ben az ipari termelés 21,8, a mezőgazdasági 9,2 százalékkal, a kiskereskedelmi áruforgalom 17,5 százalékkal csökkent. /Gyarmath János /Romániai Magyar Szó főszerkesztője/: Nosztalgia és restauráció Romániában. = Magyar Nemzet, febr. 5./

1994. január 13.

Marosvásárhely polgármesteri hivatala leállíttatta Antonescu szobrának felállítási munkálatait /még 1993. októberében/. Ezért a döntésért a Háborús Veteránok Egyesülete beperelte a polgármesteri hivatalt. A megyei törvényszék helyt adott a kérésnek és kötelezte a városi tanácsot, hogy engedélyezze a szoborállítást. A Művelődési Minisztérium is engedélyt adott erre. A törvényszéki értékelés az első hivatalos dokumentum, amely szerint Antonescu nagy politikus volt, aki "megakadályozta a zsidók deportálását". A polgármesteri hivatal fellebbezni fog a döntés ellen. - December 15-én 12 amerikai szenátor nyílt levelet intézett Iliescu elnökhöz, kifejezve aggodalmát amiatt, hogy Slobozián felavattak egy Antonescu-szobrot, az avatáson a kormányt Mihai Ungheanu államtitkár képviselte. Követelik az államtitkár lemondatását, és magyarázatot kérnek Iliescu elnöktől. Ugyanakkor véleményét kérik arról, hogy hasonló akcióra készülnek Kolozsváron, Szatmáron és Pitestin. /Népújság (Marosvásárhely), jan. 13./ A marosvásárhelyi törvényszék ítélete szerint "akik ellenzik szobrának felállítását, úgy tekinthetők, mint nemzet és országidegenek. Marosvásárhely Ion Antonescu hazájának része, ahol megilleti, hogy szobrot emeljenek tiszteletére." /Új Magyarország, jan. 14./ Kincses Előd kiegészítette ezt a hírt: a Maros Megyei Törvényszék 2625/1993. dec. 10-i ítélete törvénytelen, azt a Vatra Romaneasca alapító alelnöke, Ion Sabau bíró hozta. Az ítélet indoklásával kapcsolatban, hogy Antonescu ellenezte a zsidók haláltáborba hurcolását, Kincses Előd idézi Matatias Carp Holocaust Romániában című könyvének adatait: a román katonaság és rendőrség aktív közreműködésével 340 ezer zsidót pusztítottak el. /Népszava, jan. 17./ Előzmény: 1993. okt. 23,25,30-i jegyzet.

1994. február 5.

Lugoson Antonescu-szobrot állítottak fel, ez a második a sloboziai után. A harmadik Marosvásárhelyen lesz, a negyedik Pitestiben, az ötödik Bukarestben, írja Petre Roman-Lucinski. /Politica (Bukarest), febr. 5./

1996. április 13.

Háromnapos romániai látogatását befejezte Németh Sándor altábornagy, a magyar honvédség vezérkari főnöke. Kíséretével megbeszélést folytatott Cioflina hadtesttábornokkal, megtekintett egy hegyivadász dandárt Curtea de Argesben, egy páncélos főiskolát Pitesti városában, és látogatást tett a katonai akadémián is, tárgyalt Gheorghe Tinca védelmi miniszterrel is. Kölcsönösen tájékoztatták egymást az országaikban folyó haderő-átalakításról. A látogatást záró közös sajtóértekezleten Cioflina és Németh méltatta a két hadsereg közötti mintaszerű együttműködést. Cioflina szerint egyik vagy másik ország korábbi felvétele a NATO-ba nem vezetne a közöttük való kapcsolatok megromlására. A magyar vendég kizárta a Varsói Szerződés feltámasztását, vagy Magyarország részvételét valamilyen hasonló szervezetben. /Németh Sándor magyar vezérkari főnök látogatása. = Szabadság (Kolozsvár), ápr.13./

1999. június 12.

Gyakorlatilag nincs nálunk olyan falu, különösen magyar lakta falu, ahonnan az erőszakos kollektivizálás esztendeiben ne hurcoltak volna el gazdákat, írta Sike Lajos. Legtöbbjükre sok évi börtön, munkatábor, Duna-csatorna és hasonlók vártak. A politikai elítéltek (ők is azok voltak) rehabilitálását immár néhány éve törvény szabályozza, teszi lehetővé. Ám a visszajelzések szerint egyelőre kevesen élnek a lehetőséggel. - Érendréden 1959 novemberében a nyolc legtekintélyesebb férfit karhatalommal elhurcolták. 1960 augusztusáig semmit nem közöltek hollétükkel kapcsolatban. Hozzátartozóikat ekkor értesítették, hogy hadbíróság elé állítják őket. A vád: 1956-ban a rendszer megdöntésére szervezkedtek! Valójában Bujdosó Géza állatorvos (ő volt a fővádlott), Ábrám Sámuel volt gazdatiszt, Kovács Lajos zootechnikus, Szaleczki Miklós nyugdíjas tanító, Avasán Gyula orvos, Fischer Lajos tanító, Kiss Miklós és Truczkai Sándor gazdálkodó ellenszegült a kollektivizálásnak, így Érendréden 1959 őszéig nem alakulhatott meg a kolhoz. Amikor elvitték őket, a megfélemlített faluban már simán ment. Bujdosóra halált kért az ügyész. Végül "megúszta" 15 évvel. A többiek 10-től két évig terjedő börtönt kapnak, és teljes vagyonukat elkobozták. A Duna-deltából szabadultak egy 1963-as amnesztiával. Többször kérték rehabilitálásukat, eredménytelenül. A rendszerváltás után először Kolozsváron próbálkoztak, majd Brassóban, végül Pitesti-ről küldték el a katonai bíróság eredeti határozatainak másolatait. 1997 áprilisában fordultak a legfelsőbb ügyészhez, rá egy évre tárgyalt a Legfelsőbb Bíróság, mely 1998. május 25-én semmisnek nyilvánította a korábbi ítéleteket. Kár, hogy a legérintettebbek - a nyolc politikai üldözött - nem érhették meg ezt a napot. Egy év múlva, idén tavasszal közölték az örömteli határozatot! A román bürokrácia nem sietett értesíteni őket. Néhány hete hozta a posta a végzést hozzátartozóiknak. Ennek birtokában most megindíthatják az újabb pert, a negyven éve elkobzott vagyonok visszaszerzéséért. Mert a rehabilitálás erről is intézkedik. /Sike Lajos: Nyolc érendrédit rehabilitáltak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./

1995. december 19.

Pitesti városban élő két román nyelvtudós, Ilie Stanciu és Tudor Diaconu harminc évi kutatással kiderítette, hogy a világ minden nyelve a dák ősnyelvre vezethető vissza. Felfedezésüket tízkötetes munkában kívánják közreadni Az egész antik világ nyelveinek dekodifikálása címmel. /Magyar Hírlap, dec. 19./

1995. március 16.

Háromszéken az állami levéltár utolsó magyar levéltárosai nyugdíjba mentek és helyükbe nem jöttek újak. A sepsiszentgyörgyi levéltár igazgatója kijelentette, hogy a pitesti levéltárosi szak végzettjeit szeretné felvenni. Mi lesz a magyar anyaggal, ki fogja azt rendezni? /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./

1995. augusztus 1.

Romániában 1994-ben, az előző évek csökkenése után, 3,4 %-kal emelkedett a nemzeti össztermék, emiatt megjelentek az országban a régen várt befektetők. A craiovai Oltcit autógyárban 51 %-os részesedést szerzett a dél-koreiai Daewoo. Jelenleg ez a 156 millió dolláros befektetés a legnagyobb az országban. Azt tervezik, hogy 150 ezer autót gyártanak évente. A pitesti Dacia autógyárba a Peugeot fektetett be. A Mercedes a Brassó közelében levő Codleában fogja gyártatni az autó utasterében levő faburkolatot. Az olcsó román munkaerő is szerepet játszott az üzletkötésben. /Magyar Nemzet, aug. 1./

1995. augusztus 1.

Romániában 1994-ben, az előző évek csökkenése után, 3,4 %-kal emelkedett a nemzeti össztermék, emiatt megjelentek az országban a régen várt befektetők. A craiovai Oltcit autógyárban 51 %-os részesedést szerzett a dél-koreiai Daewoo. Jelenleg ez a 156 millió dolláros befektetés a legnagyobb az országban. Azt tervezik, hogy 150 ezer autót gyártanak évente. A pitesti Dacia autógyárba a Peugeot fektetett be. A Mercedes a Brassó közelében levő Codleában fogja gyártatni az autó utasterében levő faburkolatot. Az olcsó román munkaerő is szerepet játszott az üzletkötésben. /Magyar Nemzet, aug. 1./

2000. június 23.

Három éves várakozás után értesítettek egy vérvölgyi nyolcvanéves férfit az Orosz Föderációból, pontosabban azt igazolták Moszkvából, hogy "fogságba esett a magyar hadseregből". A Szilágy megyei Vérvölgy lakosa, Könnyű József esztendők óta járta és járja a hivatalokat, hogy a veteránoknak járó előnyöket öregsége napjaiban sok más sorstársához hasonlóan élvezze. Kutakodtak állítólag budapesti és pitesti-i irattárakban, ugyanis a szovjet-román barátság esztendeiben katonakönyvébe nem írták be, hogy a Szovjetunióban raboskodott. 1944-ben őt is elvitték, először a Brassó melletti Földvárra, a hírhedt lágerbe, sok ezer magyar társa mellé. Földvárról vitték Foksáni-ba, onnan pedig a Szovjetunióba. Végül ügyében orosz illetékes hatóságtól jött a fogság tényéről igazolás. Három naptári esztendőre volt szükség ahhoz, hogy az orosz bürokrácia útvesztőjében azért ne kallódjék el egy szegény öregember kérvénye A hivatalos levél: "Az Orosz Föderáció 1725-17 számú, 2000. április 19-én kelt átiratával igazolja, hogy Konnyu Iosif háborús fogoly volt a Szovjetunióban 1944. 11. 13. és 1947. 06. 28. között. A Szovjetunió Belügyminisztériuma internálta a 157. számú Leningrád tartományi lágerébe". /Fejér László: Megtörölte a szemét - Moszkva válaszolt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 23./

2000. augusztus 2.

A Diaszpóra Alapítványt 1993-ban alapította Vetési László, református lelkész. A fő célkitűzés a szórványok megmentése volt, nemcsak egyházi, hanem oktatási, művelődési szempontból is. Orbán Lajos, a református teológia frissen végzett hallgatója, már 1995 óta dolgozik az alapítványnál. Elmondta, hogy az 1992-es népszámlálási adatok alapján kidolgoztak egy munkaprogramot: feltérképezték a szórványokat. 1996 nyarán a Kárpátoktól délre fekvő területeket térképezték fel teológusokból álló munkacsoportokkal. Ennek eredményeként az Erdélyi Református Egyházkerület megújította a pitesti-i és a Ramnicu Valcea-i lelkészi állásokat. 1997-ben Moldovában és Bukovinában folytatták a munkát Mindenütt nagyon nagy szeretettel és örömmel fogadták őket. Ekkor került lelkész Bákóba. 1998-ban a Bánságban dolgoztak és egészen Orsováig mentek le. Az ott összegyűjtött adatokat a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek adták át. Még ugyanebben az évben a szászok lakta dél-erdélyi Királyföldre látogatta, majd a Zsil völgyében rendeztek egy nyolcnapos programot, melynek keretében magyar nyelvoktatással is foglalkoztunk. Az Üzenet református lap mellékleteként megjelentettek egy kiadványt, melyben a szórványokkal foglalkoznak. Ezt minden szórványgyülekezetbe is elküldik. A szervezet anyagi támogatója az Erdélyi Református Egyházkerület és az Illyés Közalapítvány. /Diaszpóra Alapítvány. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./

2001. február 5.

Febr. 3-án Brassóban találkoztak a romániai nagyvárosok polgármesterei, a helyi közigazgatási törvénytervezet ellen tiltakoznak. Közös nyilatkozatukban leszögezték: a helyi közigazgatási törvénytervezet súlyosan megszegi az alkotmányt, illetve a Helyi Autonómiák Európai Chartáját. Antidemokratikusnak ítélték a törvénytervezet azon cikkelyét, melynek értelmében büntető eljárás indítása esetén a kormány által kinevezett prefektus felfüggesztheti a választott polgármestert. Szerintük a felfüggesztésre csak a bírósági döntést követően kerülhet sor. Feltehetőleg Gheorghe Funar kolozsvári polgármester nyomására a romániai nagyvárosok vezetői leszögezték: a helyi közigazgatási szervekkel történő kapcsolatuk során a polgároknak kizárólag az állam hivatalos nyelvét, a románt kell használniuk. A közleményt Constantin Simirad jászvásári, Gheorghe Funar kolozsvári, Ioan Ghise brassói, Tudor Pendiuc pitesti, Petru Filip nagyváradi, Adrian Orza temesvári, illetve Mircea Molot dévai polgármester látta el kézjegyével. A találkozó során Gheorghe Funar, aki egyben a Nagy-Románia Párt főtitkára, kifejtette: pártja még ezen a héten elkezdi az aláírásgyűjtést a bizalmatlansági indítvány benyújtása érdekében. /Kiss Olivér: Az anyanyelv használata ellen is tiltakoznak a nagyvárosok polgármesterei A közigazgatási törvénytervezet módosítását kérik. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./

2001. április 10.

RMDSZ-képviselőkkel folytatott megbeszélésén Miron Mitrea közlekedésügyi miniszter kifejtette, hogy az európai autósztráda Erdély déli részén halad majd keresztül, a Nagylak-Déva-Nagyszeben-Ramnicu-Valcea-Pitesti-Bukarest-Konstanca útvonalon, és nem Erdély középső részén, mint ahogyan az RMDSZ és Magyarország elképzeléseinek megfelelt volna. Magyarország két éve folytat tárgyalásokat Romániával a felépítendő autópálya ügyében, ez az elképzelés a Nagyvárad-Kolozsvár-Székelyföld-Brassó útszakaszt részesítette volna előnyben. Az RMDSZ javaslata elsősorban a Magyarországgal fenntartott gazdasági kapcsolatokat, következésképpen Erdély gazdasági fejlődését befolyásolta volna pozitív értelemben, ezzel azonban a bukaresti kabinet nem ért egyet. /Az autópálya mégis Erdély déli részén halad. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 10./

2001. október 2.

Az akkreditációs szakbizottság nyolc magánegyetemi központ akkreditálását javasolja. A parlament hamarosan eldönti, hogy ezek közül melyiket hagyja jóvá. A bukaresti Nicolae Titulescu Egyetem, a Titu Maiorescu Egyetem, a Dimitrie Cantemir Keresztény Egyetem és Római Katolikus Teológiai Intézet, a bákói George Bacovia Egyetem, a pitesti-i Constantin Brancoveanu Egyetem, a nagyváradi Emanuel Egyetem és az aradi Vasile Goldis Nyugati Egyetem számíthat kedvező döntésre. A Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem nincs közöttük. /Akkreditált magánegyetemek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./

2002. július 27.

Románia két világháború közötti, 800 ezres zsidó közösségének több mint a fele vált a holokauszt áldozatává. Ezek közül több mint 150 ezret a magyar hatóságok deportáltak Észak-Erdélyből, mintegy 270 ezren pedig óromániai, főképp moldvai és bukovinai pogromokban, illetve a román hadsereg felügyelete alatt álló besszarábiai és dnyeszterentúli haláltáborokban pusztultak el. A túlélőket Bukarest a kommunista érában jelentős devizaösszegekért adta el Izraelnek. Ma Romániában körülbelül tízezer zsidó nemzetiségű személy él, s ezek zöme idős ember. A román zsidóság holokausztjáról néhány történészen kívül az országban jóformán senki nem beszélt. Ennek fő oka a hagyományos román történelmi misztifikáció. Az Egyesült Államokban tett látogatásaik során, mind Mircea Geoana külügyminiszter, mind pedig Adrian Nastase kormányfő és Ion Iliescu államelnök számára amerikai tárgyalópartnereik egyértelművé tették, hogy Románia mindaddig nem lehet a NATO tagja, amíg az országban Ion Antonescu marsallnak szobrokat állítanak, a meglévőket el nem távolítják, a fasiszta diktátor kultuszának, illetve a legionárius és újfasiszta mozgalmak újbóli térnyerésének gátat nem állítanak. Egyértelművé tették a román vezetés számára azt is, hogy el kell ismernie: a negyvenes években Romániában zsidóüldözés folyt, amely több százezer áldozatot követelt. Adrian Nastase még Washingtonban megígérte: a felvetett kérdéseket Románia a legrövidebb időn belül orvosolja. Nastase azután beszédében felsorolta a román hatóságok aktív részvételével 1941-ben lezajlott bukaresti, jászvásári, besszarábiai és bukovinai pogromokat, amelyeknek mintegy tizenötezer zsidó esett áldozatául, emlékeztetett a későbbi gettósításokra és a Dnyeszteren túlra történő tömeges deportálásokra. - A jövőt nem lehet hamisításokra és mítoszokra építeni - szögezte le a miniszterelnök. Radu Ioanid történész, a washingtoni Holokauszt Múzeum Romániából elszármazott igazgatója kifejtette: Antonescu nem felelős az észak-erdélyi zsidóság Auschwitzba történt deportálásáért, azért a korabeli magyar és német megszálló hatóságokat terheli a felelősség. Ám a marsall és kormánya legkevesebb 250 ezer zsidó kiirtásáért felelős, akik között nem csupán román, de besszarábiai, bukovinai és dnyeszterentúli ukrán zsidók is voltak. Ezekhez pedig hozzáadódik a Regátban rendezett pogromok során elpusztított mintegy 15-20 ezer zsidó áldozat. A Nastase-kormány március 20-án sürgősségi kormányrendelettel rendezte a romániai zsidóság közösségi vagyonának tulajdonjogát. A jogszabály valamennyi templom, imaház, temető, rituális fürdő és vágóhíd egyetlen tulajdonosává a romániai zsidó hitközségeket tette. A másik sürgősségi kormányrendeletben megtiltották, hogy a háborús bűnösöknek Romániában szobrot emeljenek, róluk utcákat, tereket, parkokat vagy pedig szervezeteket nevezzenek el. Az utóbbi rendelkezés megszegőit hat hónaptól öt évig terjedő fegyházra ítélhetik. Az idegengyűlölő, antiszemita és újfasiszta szervezetek azonnal tiltakoztak. Elsőként a két világháború között létrehozott Romániai Legionárius Mozgalom, amely 1990 után újra aktivizálódott. Serban Suru, a mozgalom elnöke szerint a kormányrendelet sérti Románia alkotmányát, az emberi jogokat, a rendőrállam visszaállítását jelenti. Corneliu Vadim Tudor nyíltan antiszemita Nagy-Románia Pártja (NRP) is tiltakozott. Tudor közölte: Romániának nincs szüksége a NATO-ra. - Fel kell ajánlanunk Putyinnak, hogy cserében Besszarábiáért, Románia végképp lemond a NATO-csatlakozásról - mondta Tudor. A felháborodás miatt Nastasénak engedett. Leszögezte, hogy "a holokauszttal kapcsolatos viták nem vezethetnek a román nép bűnbakká történő kikiáltásához, csakis a korabeli kormány viseli mindenért a felelősséget". A miniszterelnök hozzátette: az ország érdekeinek megfelelően hoztak olyan intézkedéseket, amelyek "mindenütt elfogadott értékekhez igazodnak". Theodorescu miniszter is retirált: Ion Antonescu a történelem tragikus hőse volt, aki háborús bűnöket követett el, s megfizetett értük - mondta Kolozsváron. A miniszter azt is kijelentette, hogy "Romániában nincs antiszemitizmus, csupán néhány antiszemita létezik". A holokauszttagadók sorába Mircea Ionescu-Quintus és Norica Nicolai liberális szenátorok is beálltak. Quintus "a Moldvában évtizedekkel ezelőtt történteket" a valósággal ellentétben álló kitalációknak minősítette. Ion Iliescu államfő a NATO-tagjelölt országok március 25-26-i bukaresti tanácskozásával párhuzamosan a jelölt államokban működő zsidó szervezetek is találkoztak. Hozzájuk intézett üzenetében Iliescu leszögezte: "Antonescu marsall háborús bűnös, következésképpen minden személyére irányuló kultusz, indoklástól függetlenül, a demokratikus értékek iránt elkötelezett nemzetközi közösség ellen való". Ion Antonescunak minimum nyolc szobrot állítottak a Regátban: Bukarestben (a Munka téren), Jilaván (a börtön előtti téren), illetve Slobozia, Calarasi, Piatra Neamt (Karácsonykő), Tirgoviste, Bacau (Bákó) és Iasi (Jászvásár) vidéki városokban. A kilencediket Erdélyben emelték, Nagysármáson, s azt népes ortodox papküldöttség jelenlétében maga Andrei gyulafehérvári ortodox püspök szentelte fel. A rendeletek értelmében mindezeket el kell távolítani. Elsőként a Karácsonykő városában előtt álló Antonescu-szobrot távolították el. A kormány azt ígérte, a többi szobor elmozdítása rövid időn belül megtörténik, de a helyi vezetők ennek keményen ellenálltak. A jászvásári szobrot a helyi hatóságok nagy nehezen, titokban távolították el. Az 1997-ben felállított nagysármási szobrot ötven méterrel az eredeti talapzat mögé, a sebtében múzeummá avanzsált helyi ortodox fatemplom tornácára költöztették, a bákói pedig a helyi katonaiskolában állt kezdettől fogva, s a hatóságok szerint az nem számít nyilvános helynek. A bukaresti szobor viszont az ortodox egyház területén áll, azt a művelődési minisztérium és a pátriárka hivatalának jóváhagyásával emelték, a pap nem engedte meg, hogy ahhoz hozzányúljanak. Mindezek után Gheorghe Buzatu NRP-képviselő bejelentette: Jászvásáron, Pitestien és Marosvásárhelyen három további Antonescu-szobor felállítását tervezi a marsall nevét viselő liga. - Nagyon sok városban, így például Kolozsváron, Nagyváradon és Marosvásárhelyen a szóban forgó utcák még mindig a marsall nevét viselik. Kivételnek számít Adrian Severin volt román külügyminiszternek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlése elnökének állásfoglalása, aki elítélte a történteket. Ápr. 27. és máj. 18. között, a FLAS (Frontul de Lupta Anti-Semita - Antiszemita Harci Front) nevében cselekvő ismeretlen tettesek meggyalázták az észak-moldvai Falticeni zsinagógáját, antiszemita jelszavakat írtak annak falára, s elloptak egy Tóra-tekercset. Júl. 2-ára virradóan szintén ismeretlenek betörtek a Dorna Vatra-i zsinagógába, szétszórták az imakönyveket és az egész templomot felforgatták. A szenátus megszavazta a zsidó közösségi vagyonnak a hitközségek tulajdonába visszajuttattását, de az utcanevek megváltoztatása és a megmaradt Antonescu-szobrok eltávolítása nem történt meg. Grigore Zanc kormánypárti szenátor, a szenátus művelődési bizottságának a tagja kijelentette: "Romániát nem lehet olyan országnak tekinteni, amelyben holokauszt történt, vagy amely részt vállalt a holokausztban". A kormány rájöhetett arra, hogy cselekedeteihez a közvéleménynek elegendő magyarázatot nem nyújtott, a nyugati partnereket pedig még ennél is kevésbé sikerült meggyőznie szándékainak őszinteségéről és komolyságáról. Ezért Razvan Theodorescu művelődési miniszter május végén a kormány nevében azt kérte a Román Akadémiától, hogy mielőbb szervezzen a holokauszttal és a 31/2002. számú rendelettel foglalkozó konferenciát, amelyre a hazaiak mellett külföldön élő történészeket is hívjon meg. Jún. 28-án került sor, ugyanazon a napon, amikor Bukarestben megkapták az Egyesült Államok Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottsága (Helsinki Bizottság) nyolc tagja Adrian Nastase kormányfőhöz intézett levelében leszögezte: az a tény, hogy egyes utcák még mindig Ion Antonescu nevét viselik, ellentétes a Nastase márciusi beszédében megfogalmazottakkal, amelynek értelmében Románia megváltoztatja "a fasizmussal és a szélsőségekkel kapcsolatos addigi kétértelmű magatartását". Ezek után a bukaresti Victoria Kormánypalotában létrehozták Románia korábbi miniszterelnökeinek arcképcsarnokát, s ott a Ion Antonescu arcképe is helyet kapott. /Tibori Szabó Zoltán: Románia és a holokauszt Huncutkodó szembenézés a múlttal. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./

2002. augusztus 2.

Adrian Nastase kormányfő elmondta, az Elie Wiesellel folytatott megbeszélésen nem esett szó Antonescuról. A távértekezleten szó esett az Antonescu-szobrok levételéről, illetve a marsallról elnevezett utcák nevének megváltoztatásáról is. A Bukarestben található öt mellszobor egyikét letakarták, a másik négyet pedig levették talapzatáról. Tizennégy megye 25 Antonescu-utcájából tíznek önkormányzati határozat alapján megváltoztatták a nevét, a hét folyamán pedig további hat névváltoztatásra kerül sor. Nastase elmondta, augusztus folyamán újabb öt utca kap másik nevet, a Pitesti-i, kolozsvári, marosvásárhelyi és temesvári Antonescu utca nevét pedig ezt követően módosítják a helyi önkormányzatok. /Átnevezik a marsallról elkeresztelt utcákat, Nastase a szobrok eltávolítását sürgette. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./

2002. augusztus 12.

Boros Ernő Mindennap eljött a halál /Szent-Györgyi Albert Társaság és az EMKE kiadása, Szatmárnémeti, Otthonom, Szatmár megye sorozat 15. kötete/ című új könyvében a Brassó melletti Földváron létesített haláltáborról írt, ahova sok ezer magyart és több száz németet hurcoltak el a románok 1944 végén, 1945 elején. A könyvben több túlélő emlékezését közölte. A kötetben közölt dokumentumok egy része előzőleg megjelent a Szatmári Friss Újságban, másik része a Romániai Magyar Szóban. Boros Ernő etnikai tisztogatásról beszélt, amit a kötetben bebizonyított. A háború utáni békeszerződések határrendezése miatt volt szüksége a román hatalomnak arra, hogy Észak-Erdélyben, különösen a Partiumban a románság javára módosítsa a lakosság etnikai összetételét. A németeket, mint "háborús bűnös" nemzetet nyíltan lehetett internálni, a magyar lakossággal burkoltabb megoldásokat kellett keresni. A könyv idézte a román miniszterelnökség utasítását a vármegyék első tisztségviselőihez (Nat.I./197/450-VIII keltezéssel) a magyar lakosság kitelepítéséről. "Indok: szabotázs stb., fasiszta magatartás, rémhírterjesztés, izgatás, oroszokkal való összeférhetetlenség. Végrehajtás: minden kiutasítás a D1/ 6. utasítás szerint hajtandó végre, csupán a kiutasított személyekkel, szóbelileg közölhető, nyilvánosságra nem hozható, erről írásbeli végzés ki nem adható. Ingatlanok el nem adhatók, ingó dolgok túlsúlyban nem vihetők (hivatkozni a CFR nehéz helyzetére), mivel azokat román területen szerezték. Újságokban publikálandó a magyar nemzetiségiek soviniszta magatartása, amellyel lehetetlenné teszik az itt élő népek békés fejlődését és megélhetését". Boros a hozzáférhető dokumentumok alapján legkevesebb 40.000-re teszi a Földvárra hurcoltak számát. Közülük legalább ötezren meghaltak a táborban. De nem csak Földvár volt, hanem Hidvég, Lugos, Borosjenő, Temesvár, Belényes, Radna, Pitesti, Gyulafehérvár és még annyi más tábor. Egyetlen menekvés volt a haláltáborokból. Azok megmenekülhettek, akik írásba adták, hogy ezentúl románok lesznek. - Mintha az indokoltnál is félénkebbek lettünk volna a feltárásban, különösen abban, hogy a nagyobb, akár az EU nyilvánossága elé vigyük azokat, jegyezte meg a könyvet ismertető Sike Lajos. Ezt a könyvet le kellene fordítani románra is. Tananyagba kellene beépíteni a könyv mondanivalóját. Ismerje meg az ifjúság, miként bántak el nagyszüleikkel. /Sike Lajos: Tananyagba kívánkozik Boros Ernő Földvárról írt könyve! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./

2002. október 22.

Déván, a könyvkiállításon Balog Zoltán, a csíkszeredai Erdélyi Magyar Könyvklub marketing igazgatója elmondta, örül, hogy szórványba is hozhat magyar könyvet. A csíkszeredai Erdélyi Magyar Könyvklub csak magyar nyelvű könyvek kiadásával és forgalmazásával foglalkozik. Kiadványaikat katalóguson keresztül lehet megrendelni. Nagykereskedelemmel is foglalkoznak, van egy könyvesboltjuk Marosvásárhelyen, de fő irányzatuk mégis a klubtevékenység. Közel harmincezer tagjuk van, közel nyolcszáz településen. Legtöbben a Székelyföldön vannak, de egész Erdélyben van olvasójuk, sőt Csángóföldön, Bukarestben, Jászvásáron, Galacon, Pitesti-en is vannak klubtagok. Olyan településekre is szállítanak, ahol eddig soha sem volt magyar nyelvű könyv. A klub támogatásokkal segíti az erdélyi magyarságot. Például az "Erdély képes története" eladásából származó bevétel 10%-ával, 32 millió lejjel támogatták a dévai Szent Ferenc Alapítványt a marosillyei Bethlen-kastély felújításában. /Chirmiciu András: Magyarságot összetartó szerepünk is van. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 22./

2002. december 28.

Egy esküvő és kilenc temetés - ez két év mérlege a 220 lelket számláló ploiesti-i Református Szórvány Egyházközségben. Hozzájuk tartoznak a craiovai, pitesti-i, Rimnicu Vilcea-i, Tirgu Jiu-i hívek is, együtt alkotják a ploiesti-i Református Szórvány Egyházközséget. A többnyire vegyes házasságban élő ploiesti-i magyarok csak a református istentisztelet idején válthatnak néhány szót anyanyelvükön. Nem könnyű a Bíró Tivadar református lelkész dolga sem, aki több száz kilométert utazik a szórványgyülekezetekhez. Karácsony előtt az imateremben tizenhárman hallgatták az igét. Ploiesti központjában egyszintes épület ad otthont a református parókiának. A házon található a megyeszékhely egyetlen kétnyelvű, magyar-román táblája is, amely a református lelkészi hivatal létét hirdeti. A 19. század közepén mintegy 250 református lelket tartottak nyilván Ploiesti-en, akik főleg a szezonmunka miatt érkeztek. Bíró tiszteletes két éve szolgál Ploiestiben. A Bíró tiszteletes felügyelete alá tartozó egyházközség több megyét foglal magában. Főleg azóta, hogy Rimnicu Vilcea-i lelkésztársa októberben Ausztráliába vándorolt. A szórványközséghez tartozó református gyülekezetek az elmúlt tíz év során jelentősen megfogyatkoztak. Miközben 1992-ben Prahova megyében még jelentős számú reformátust (és közel ezer magyart) tartottak nyilván, addig idén már csak 654-en vallották magukat magyarnak a megyében, és 220-an reformátusnak. Arges megyében, és itt főleg Pitesti-en jelenleg 1543 magyar nemzetiségűt tartanak nyilván, ebből ezer lélek római katolikus, 115 pedig református vallású. A 220 ploiesti-i református közül ellenben csak hatvanat sikerült megtalálni a tiszteletesnek. Prahova megyében és Pitesti-en például negyvenen, Rimnicu Vilceán 80-an, Craiován pedig ötvenen kérvényeztek magyar igazolványt. /Rostás Szabolcs: Egy esküvő és kilenc temetés. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./

1998. november 5.

Általános sztrájkba lépett hét egyetemi központban - tudósítanak a reggeli lapok. Tegnap Jászvárosban, Galacon, Konstancán, Targoviste-n, Suceava-n, Pitesti-en és Bákóban az egyetemisták meghatározatlan időre általános sztrájkba léptek. A kormányhoz és az Oktatási Minisztériumhoz eljuttatott közleményükben a diákok többek között azt követelik, hogy a GDP-nek legalább 4%-át az oktatás kapja; költségvetési juttatásokban részesüljenek az oktatási helységek helyrehozatalára és a már megkezdett beruházások befejezésére; a teljes politikai elit moralitásának garantálását a miniszteri felelősség felvállalása, a választási törvény módosítása (egyéni és nem listás szavazást kérnek) és a szekusdossziékről szóló törvény sürgősségi eljárásban való megtárgyalása által. A multikulturális egyetem felállítását kérik Csernovicban, ugyanakkor a Petőfi-Schiller egyetem alapítására vonatkozó kormányrendelet visszavonását. Az Országos Diákszervezetek Egyesületének vezetői kijelentették, hogy követeléseikről Radu Vasile kormányfővel szeretnének tárgyalni. Mihail Korka oktatási államtitkár bejelentette, hogy minisztériuma hajlandó tárgyalni a diákokkal, de csak az oktatással kapcsolatos követelésekről. /Romániai Sajtófigyelő (Kolozsvár), nov. 5.- 205. sz./

2003. február 7.

A képviselőház febr. 6-án tárgyalta az európai és nemzeti érdekeltségű szállításügyi infrastruktúra-szükségletet jóváhagyó törvényjavaslatot. Antal István, az ipari és szolgáltatásügyi bizottság elnöke kérte, hogy prioritásként szerepeljen a Bors-Nagyvárad-Kolozsvár nyomvonalon haladó autópálya megépítése is. A törvény szerint Nagylak-Arad-Temesvár-Lugos-Déva-Pitesti nyomvonalon halad majd az autópálya. Márton Árpád képviselő is kérte a Bors-Nagyvárad-Kolozsvár nyomvonalon haladó autópálya prioritásként való kezelését. /Autópálya-prioritás. = Krónika (Kolozsvár), febr. 7./

2003. február 8.

Az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusán, a két kormányfő mosolyfesztiválján Nastase bejelentette, hogy az építendő európai négyes számú közlekedési folyosó továbbra is mostoha közlekedési körülmények között tartja Erdélyt. /Csinta Samu: Autópálya-kanyarok. = Krónika (Kolozsvár), febr. 8./ Az RMDSZ kérésére a parlamenti bizottság újravitatja a Bors-Kolozsvár autópálya sorsát. A kormány febr. 6-i ülésén a Nagylak - Arad-Temesvár-Lugos- Déva-Pitesti közötti, IV. páneurópai közlekedési folyosón kiépített autópálya-beruházást kezelte prioritásként, négymilliárd euróra becsülve a beruházást. A képviselőház visszaküldte a szakbizottsághoz a törvénytervezetet, mivel az RMDSZ kérte, helyezzék prioritási listára a Bors-Nagylak-Kolozsvár sztráda építését is. Romániának a 2007-ben remélt EU-csatlakozás előtt korszerű közlekedési hálózatot kell megteremtenie. /Incze Ferenc: Mellőzik Erdélyt a kormány sztrádatervei. = Krónika (Kolozsvár), febr. 8./

2003. február 13.

A kormány prioritásként kezeli a Brassó-Marosvásárhely- Kolozsvár-Nagyvárad útvonalon haladó autópálya megépítését - jelentette be a parlament előtt febr. 12-én Adrian Nastase, a 2003- 2004-re szóló kormányzati prioritásokat ismertetve. Borbély László RMDSZ-es képviselő elmondta, a képviselőház ipari és szállítási szakbizottsága az RMDSZ kérésére elfogadta, hogy a Bors- Nagyvárad-Kolozsvár sztrádaépítést is helyezzék a szállítási infrastruktúra fejlesztésére kidolgozott törvénycsomag prioritási listájára. Borbély elmondta, a IV-es európai korridor 2015-ig történő kiépítéséről rendelkező törvénycsomagban most két útvonalat tekintenek elsőrendűnek, a már említett Erdélyen átvezető útvonalat és a kormány által múlt héten bejelentett Nagylak-Arad-Temesvár-Lugos-Déva-Nagyszeben-Pitesti-Bukarest irányt. - Magyarország kinyilvánította egyértelmű támogatását Románia főbb európai közlekedési útvonalakkal való összekötését illetően, erről tárgyalnak Miron Mitrea szállításügyi miniszter közeli budapesti látogatásán. /Incze Ferenc, Salamon Márton László: Prioritás az észak-erdélyi sztráda. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./

2003. szeptember 10.

Egyenlő esélyek a rendőriskolában? Nincsenek, szögezte le hozzászólásában Bedő Béla ny. ezredes. Felidézte a múltat. Románia állampolitikai rangra emelte az antiszemitizmust az 1940. aug. 9-én kiadott 2659. számú törvényrendelettel, amely meghatározta a Romániában lakó zsidók helyzetét. Ez a rendelet a román állampolgárokat szétválasztja "vér szerinti románokra" (romani de singe) és "román állampolgárokra" (cetateni romani). A zsidó megnevezést három kategóriába sorolta: vallási, rituális és vér szerinti kritérium alapján. Ezeket eltiltotta egyes állampolgári jogok gyakorlásától. Attól függően, hogy melyik kategóriába tartoznak, nem tölthetnek be közigazgatási állásokat, nem vehetnek részt az ügyigazgató, -intéző tanácsokban, vidéken nem vásárolhatnak ingatlan javakat, nem lehetnek hivatásos katonák. Ez a gyökere az etnikai, nem román elemekkel szembeni ideológiának, mely új fejlődésnek indul az 1965. évtől, N. Ceausescu hatalomra jutásának idején. Ceausescu 1978-ban a Központi Bizottság plenáris ülésén megadta az ,,értékes utasítást", hogy a hadseregben és belügyekben szolgáló ,,jidani, banghini" és mások legyenek eltávolítva. Bedő idézte Ion Mihai Pacepa Vörös horizontok című visszaemlékezéséből a következőket: ,,Ceausescu mindig is fanatikus nacionalista volt, és ez leginkább személyi politikájában nyilvánult meg. Csak fajtiszta románok, akik származásukat két generációig vissza tudták vezetni, és a román határokon belül születtek, tölthetnek be olyan párt- és állami tisztségeket, amelyek kapcsolatban voltak a titkosszolgálattal. A DIE-ben betöltött állásomnak a feltétele a három generációra visszavezethető tiszta román vér volt. Más etnikai származású románokat, még akkor is, ha családjuk már több nemzedéken át Romániában élt, szigorúan eltiltottak attól, hogy bizonyos állásokat töltsenek be a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának nemzetvédelmi osztályán, a DIE-ben, illetve a Securitate főhadiszállásán vagy a fegyveres erők vezérkarában. Miután Ceausescu hatalomra jutott, csendben még azokat is eltávolította beosztásukból, akik nem román származásúakkal házasodtak össze. Csak néhány zsidót, magyart és németet hagyott magas pozíciókban, elsősorban propagandacélból, de hangzatos címeik ellenére nem tudhattak semmit Ceausescu igazi titkaiból. Az az erőfeszítése, hogy vértisztítást hajtson végre a román kormányban, kísértetiesen emlékeztetett Hitlernek az árja nemzet létrehozására irányuló kísérleteire. A Romániában élő magyarokat utálta N. Ceausescu a leginkább nagy számuk és összetartozásuk miatt. (...) A hatvanas évek vége felé Ceausescu elkezdte az Erdélyben tömbben élő magyarokat csendben szétszórni Romániában."A hadseregben is ez az elgondolás lett úrrá már a hatvanas évek elejétől. A magyar vagy más etnikai származású katonatiszteket kezdték kihelyezni Moldvába, Munténiába, Dobrudzsába és Olténiába. Bedő is így került Nagyszebenből Pitesti-re, ahol 25 évig mindig kérte visszahelyezését, de csak mint nyugdíjas kerülhetett haza, Sepsiszentgyörgyre. Azok a más nemzetiségű aktív katonák, akik nem voltak hajlandók átköltözni családjukkal Erdélyből a fent említett vidékekre, a századosi rangnál nem sokan vitték feljebb, vagy egyszerűen találtak okot, és leszerelték őket. Itt-ott persze maradt belőlük propagandacélból, de jobb beosztást így sem kaptak tudásukhoz méltóan. Bedőnek van román származású kollégája, aki magyar leányt vett feleségül. Irodai munkára kényszerült, mert a tábornok felettese kérdésére - mikor akarja családi dolgait elrendezni, vagyis magyar feleségétől elválni? - nem reagált. A katonaiskolákba való toborzásra a megyékbe román származású tiszteket küldtek, akik nem írott, hanem szóbeli utasításokat kaptak az e célra való felkészítőn arra, hogy találjanak valamilyen okot a nem román származású jelentkezők elutasítására. Ezen elképzelés a román hadsereg fegyveres erőinek, a belügyiek tisztikarának tisztán tartására etnikailag és ezek tisztogatása még az 1989-es fordulat után is folytatódik. Diabolikus, tekervényes fondorlatokat találtak ki, ügyelve arra, hogy adott esetben tudják bebizonyítani a közvélemény (hazai és külföldi) előtt azt, hogy ,,nincs Romániában etnikai megkülönböztetés". Ezen ideológia áldozata lett az a kisfiú is, aki a Mihai Viteazul-szobor robbantásánál halt meg. A közvélemény előtt be kellett bizonyítani, hogy a sepsiszentgyörgyi belügyiek magyar származású főnökei nem képesek megvédeni a román jellegű műemlékeket, és el kell távolítani őket. /Bedő Béla ny. ezredes: Egyenlő esélyek? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 10./

2003. szeptember 11.

December 31-éig kérhetnek kárpótlást az etnikai alapon meghurcolt emberek. A második bécsi döntés nyomán a Romániában maradt országrészekből a visszatért Észak-Erdélybe menekült magyarok közül csak kevesen kérték a kárpótlást. Szakemberek szerint a magyar nemzetiségűek kárpótlását nehezíti, hogy még nem kerültek elő azok az iratok, amelyek a menekülő magyarok adatait rögzítik. Történeti források szerint az 1940. aug. 30-ai második bécsi döntést követően Dél-Erdélyből közel 200 ezer magyar menekült a Magyarországhoz visszatért Észak-Erdélybe, ahonnan viszont legalább annyi román távozott a Romániában maradt országrészbe.A kárpótlást igénylő román nemzetiségű állampolgárok legnagyobb része azzal igazolja etnikai alapon történt meghurcoltatását, hogy amikor 1940 őszén Észak-Erdélyből Dél-Erdélybe menekült, a román hatóságoknál jelentkezett, ahol nyilvántartásba vették, és segélyben is részesítették őket. Kolozsváron az utóbbi időben egyre többen keresik fel az állami levéltárat, amely kiállítja a kért dokumentumot. Kiss András kolozsvári nyugalmazott főlevéltáros szerint a Dél-Erdélyből Észak-Erdélybe menekült magyarokat is minden bizonnyal nyilvántartásba vették a magyar hatóságok, a baj csak az, hogy erről még nem került elő irat. A nemzeti hovatartozása miatt 1940. szeptember 6-a és 1945. március 6-a közötti időszakban meghurcoltak kárpótlásáról törvény rendelkezik. Valamennyi román állampolgár, akit a vonatkozó időszakban külföldi gettókba és koncentrációs táborokba hurcoltak, koncentrációs lágerekben vagy más helyeken fogva tartottak, kitelepítettek, kiutasítottak vagy menekülésre kényszerítettek, kárpótlásban részesül. Hasonlóan kárpótlásra jogosultak, akiket kényszermunkaosztagokba hurcoltak el, akik túlélték a "halálvonatot", akiknek férjét vagy feleségét nemzetiségi hovatartozása miatt kivégezték, és utólag nem házasodott újra. Az érintettek a besorolásuktól függően havi 300 ezer lejes juttatást kapnak a fogságban töltött minden hónapra, továbbá ingyenes gyógykezelésben és gyógyszeres ellátásban részesülnek, a városi közszállításban mindig, vasúton első osztályon, autón vagy folyami eszközön kísérőjükkel együtt évi 6 alkalommal ingyen utazhatnak. Emellett jár még évi egy ingyenjegy gyógyfürdőre, díjmentes rádió-, telefon- és televízióbérlet, elsőbbség telefonbeszerelésre, igénylésre pedig ingyenes nyughely.A nemzetiségi alapon történt meghurcolást kérésre az illetékes intézmények által kibocsátott hivatalos papírokkal lehet bizonyítani. Ilyen okmány lehet például a katonakönyv vagy a kényszermunkára hurcoltak esetén a pitesti-i 02405. számú katonai egység által kibocsátott bizonylat, de a tanúsító okmány származhat a Nemzetközi Vöröskereszttől vagy bármelyik koncentrációs táborból is. Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő elmondta: Maros megyében a Tg. Jiu-i lágert megjárt magyarok már kapják a kárpótlást. Kovászna megyében több mint 500 kérvényt tárgyaltak eddig, az esetek több mint 90 százalékában pozitív döntés született.Háromszéken több olyan egykori fogoly nyújtotta be kárpótlási kérelmét, akit 1944 őszén a barcaföldvári haláltáborba hurcoltak a román hatóságok. Az elbíráló testület azzal utasította el kérvényüket, hogy bár a benyújtott papírokból egyértelműen kiderül, hogy Földváron tartották őket fogva, nem igazolt az etnikai meghurcoltatás ténye. A kézdialbisi Bod András szerint igazságtalanság történt akkor is, amikor 1944 őszén otthonából sok társával együtt magyarságuk miatt Földvárra internálták, és most is, amikor kérvényét elutasították. /Benkő Levente: Csak a magyarok nem szenvedtek? = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./

2003. október 11.

A romániai magyarság 1944. évi internálásának gyökerei 1943 nyaráig nyúlnak vissza. Sztálin ugyanis így fogalmazott a Nagy-Britannia kormányához írt levelében 1943. június 7-én: ,,A szovjet kormány úgy véli, hogy azért a fegyveres segítségért, amelyet Magyarország Németországnak nyújtott (...), a felelősséget nemcsak a magyar kormánynak, de kisebb-nagyobb mértékben a magyar népnek is viselnie kell." 1943. december 12-18-án a szovjet-csehszlovák szerződés, valamint a Németországgal és magyarokkal szembeni háború utáni álláspont kialakítása tárgyában Moszkvában Sztálinnal és Vjacseszlav Mihajlovics Molotov külügyi népbiztossal, a későbbi szovjet külügyminiszterrel tárgyalt Eduard Benes száműzetésben levő csehszlovák elnök. Molotov kijelentette: ,,A magyarokat meg kell büntetni." (...) A Benes kezdeményezésére létrejött tárgyalások végkövetkeztetéseit 1943. december 18-án jegyzőkönyvben rögzítették a Kremlben. Úgy vélték: ,,(...) Mindkét fél elismeri, hogy Magyarország nagy felelősséggel tartozik a háborúért (...)", miközben Romániára vonatkozóan azt rögzítették a dokumentumban, hogy ,,(...) a román népet, ellentétben a rendszerrel, amely őt a háborúba bevitte, nem terheli közvetlen felelősség a háborúért". Ugyanakkor 1943-ban Románia még két hadsereggel harcolt szovjet területen a Vörös Hadsereg ellen, viszont Magyarországnak csak megszálló hadosztályai voltak szovjet területen. Ugyanezt a magyarellenes álláspontot fogalmazta meg később, 1944 őszén Romániában a Iuliu Maniu vezette Nemzeti Parasztpárt, valamint a Nemzeti Liberális Párt is. Sajtójukban azt terjesztették, hogy a magyarság kollektíven bűnös, úgy kell elbánni vele, mint bűnös néppel. 1944. augusztus 23-án délután I. Mihály román király elrendelte Ion Antonescu marsallnak és minisztereinek a letartóztatását, 24-re virradó éjszaka pedig megalakult Constantin Sanatescu tábornok első kormánya. A belügyminisztérium augusztus 25-én elrendelte, hogy még aznap tartóztassák le a Német Nemzetiségi Csoport valamennyi vezetőjét, a szász és sváb lakosság ellenállásának megszervezőit, valamint a magyar kisebbség vezetőit; augusztus 27-én pedig a csendőrség főfelügyelősége újabb internálások végrehajtására adott utasítást. 1944. szeptember 12-én a szövetséges erők képviseletében a Szovjetunió, illetve Románia kormányai megkötötték a fegyverszüneti egyezményt. A fegyverszüneti egyezmény aláírását követő első intézkedés az volt, hogy szeptember 15-én a csendőrség főfelügyelősége elrendelte minden magyar és német alattvaló családjával együtt történő internálását a Tg. Jiu-i táborba; a parancs azonban a zsidókra nem vonatkozott. Az észak-erdélyi magyar állampolgárságú, magyar útlevéllel rendelkező magyarokat internálták, az azonos állampolgárságú státusban levő észak-erdélyi román nemzetiségűeket nem. Amikor 1944. november 6-án a lágerek létrehozásáról szóló minisztertanácsi határozat megszületett, például Tg. Jiuban már 4650 internáltat tartottak fogva, a Brassótól nem messze levő barcaföldvári 2-es számú fogolytábor, a hetek múlva haláltáborként elhíresült láger is javában üzemelt. Arad megyében Aradon, Borossebesen, Pankotán, Doroszlófalván és Nagyhalmágyon; Brassó megyében Brassóban, Barcaszentpéteren és Földváron; Bihar megyében Nagyváradon, Belényesen és Kőröstárkányban, továbbá Zsombolyán, Tg. Jiuban, Slobozia Vechen, Ciurelen, Felső-, illetve Alsótömösön, Lugoson, Pitesti-en, Vulkánban, Caracalban stb. hoztak létre, illetve működtetnek tovább internálóközpontokat úgy, hogy gyakorlatilag minden megyében létezett legalább egy, országszerte összesen 36 láger. A Földváron fogva tartottak számáról eltérő adatok léteznek. Niculae Spiroiu volt honvédelmi miniszter közlése szerint a lágerben felületes volt a foglyok nyilvántartása. 1944 októbere és 1945 júliusa között 298 fogoly halt meg a táborban pusztító kiütéses tífuszjárvány idején. A földvári fogolylétszám ennél valószínűleg nagyobb volt, hiszen a lágerből szabadultak között van, aki 8000 fogolyról tesz említést, a korabeli sajtó pedig a földvári haláltáborban sínylődő ,,hatezer magyar hadifogoly és internált" szörnyű sorsát teszi szóvá. A Dolgozók Szava /Sepsiszentgyörgy/ című hetilap egy kiszabadult fogoly vallomásai alapján arról számol be, hogy Földváron 2500-3000 magyar, német, román, szerb és zsidó sínylődik ártatlanul. Elmondása szerint 15 éves gyermekektől aggokig, minden korosztályból vannak foglyok a lágerben. Az összeszedett és előbb a sepsiszentgyörgyi börtönbe zárt székelyek közül ,,sokan úgy szabadultak meg, hogy átállottak románnak. Szabad börzéje működött az átállásnak, s akadtak tényleg olyanok, akik ilyen áron megszabadultak az elhurcolástól. Nagy üzletet bonyolított le Stefanescu nyug.(almazott) járásbíró is, aki kaján örömmel számolgatta az utolsó napok egyikén a Balog-ház kapuja alatt az ilyen módon harácsolt százpengősök tömkelegét, ami mind a szerencsétlen elhurcoltak családtagjainak szája elől elvont pénzecskékből tevődött össze." A fogoly elmondása szerint, mielőtt a lágerbe bevitték, hat könyvbe is bevezették az érkezők adatait, az ő odaérkezésekor pedig a valamikori gyárépület, az iskola, valamint a földbe vájt nyolc lyukban akkor már 2500-3000 fogoly szorongott. Magyarország legtávolabbi vidékeiről állandóan érkeztek az újabb és újabb foglyok, emiatt a földvári tábor annyira túlzsúfolt lett, hogy az internáltak egy részét átvezényelték a szomszédos Lügetre. A foglyok kicsempészett levelek, pontosabban cédulákra írt üzenetek révén kérnek segítséget a külvilágtól, a környékbeli falvak, elsősorban Hidvég lakossága segít rajtuk lehetőségeihez mérten. /Mindez a szerző most megjelent könyvéből: Székely golgota, Kaláka-könyvek, Sepsiszentgyörgy. /Benkő Levente: A tervszerű merénylet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 11./

2003. november 20.

Határozatot fogadott el a kormány, amelynek értelmében a szállításügyi tárca 2,521 milliárd eurós hitelt szerződtethet az Ártánd-Kolozsvár-Brassó autópálya kivitelezésére. A Nagylak-Arad -Temesvár-Lugos-Déva-Nagyszeben-Pitesti-Bukarest-Konstanca útvonal megépítését az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD), illetve az Európai Unió finanszírozza. Az Ártánd-Nagyvárad-Zilah-Kolozsvár-Marosvásárhely-Segesvár-Brassó autópálya egépítésének számláját szintén az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank, illetve az amerikai egyesült államokbeli Bechtel cég fizeti. /T. SZ. Z., K. O.: Állami garanciával épül az erdélyi autópálya. EBRD-hitelből korszerűsítik a kolozsvári vasútállomást. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./

2004. június 1.

Borzalmak laboratóriuma – így jellemezte A Pitesti szigetcsoport című munkájában Virgil Ierunca az iszonyat román Gulágját, a pitesti-i átnevelőbörtönt. Nagy Géza nyugalmazott sáromberki lelkész hat hónapot töltött el ebben a pokolban, majd egy évet és hat hónapot Szamosújváron és most papírra vetette rettenetes emlékeit Ha túlélted, hallgass! /Polis Kiadó, Kolozsvár, 2004/ címen. 1949–1952 között a pitesti-i börtön a kommunista új ember kikísérletezésének titkos laboratóriuma volt, ahol a rendszer által ellenségként számon tartott „banditákból” „becsületes” embereket faragtak az elhivatott átnevelők. A módszerek? A megfélemlítés, a kegyetlenség, az állandó presszió és agymosás, a szenvedés olyan fokának előidézése, ahol az ember már megszűnik embernek lenni, géppé válik, a hatalom alázatos kiszolgálójává. „Ebben az átnevelésben – írja a szerző – az ország egyetlen börtöne sem bizonyult olyan »sikeresnek«, mint Pitesti. Innen nem jöttek ki sem vitézek, sem hősök, legfeljebb mártírok gyalulatlan deszkakoporsóban.” /Ha túlélted, hallgass! = Krónika (Kolozsvár), jún. 1./ Nagy Géza: Ha túlélted, hallgass! című könyvét mutatták be jún. 2-án Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban. A kötetet Szilágyi István, a Helikon főszerkesztője ismertette. Az egybegyűltek elsőkként tekinthették meg Boros Zoltán és B. Nagy Veronika e témáról készült: Az átnevelés poklában című dokumentumfilmjét. Dávid Gyula elmondta: nehéz dolga van annak, aki a ’44–47-es időszakot kutatja, de majdnem ugyanolyan nehéz az 1947 utáni éveket feltérképezni. Mindenképpen azokra kell alapozni, akik túlélőként a maguk élményeit meg tudják osztani. Az akkori periratok egy részét elrejtették, ami előkerül, annak hitelességét meg lehet kérdőjelezni. A szerző Nagy Géza, hetvenöt esztendős nyugalmazott sáromberki lelkipásztor. /F. I.: "Emlékezni vissza? ...csak rosszat emlékezünk..." . = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./

2004. június 4.

Jún. 3-án Marosvásárhelyen a régi városi kórház melletti parkban felállították a romániai kommunista diktatúrával szembeszálló politikai foglyok emlékművét, Ioan Vasile Grama szobrász alkotását. Az eseményen a Volt Politikai Foglyok Egyesülete marosvásárhelyi szervezetének tagjai, hozzátartozóik, valamint közintézmények vezetői vettek részt. Rosca Ioan görög katolikus kanonok a bebörtönzöttekre, Duna-csatornaépítőkre, lágerekben sínylődöttekre, kényszermunkahelyekre hurcoltakra, indokolatlanul elmegyógyintézetbe utaltakra emlékezett. A szövetség felkérésére szólt az egybegyűltekhez Nagy Géza nyugalmazott református lelkész azoknak a magyar nemzetiségű meghurcoltaknak a nevében, akiket Pitesti-en és Szamosújváron tartottak fogva. A felszólalók között volt Mihai Timaru, aki 15 évet ült börtönben, s aki a vranceai hegyekben vezette az ellenállást, továbbá Dumitru Cormos és Nistor Man, az egyesület tagjai. /(mezey): Marosvásárhelyen felavatták a volt politikai foglyok emlékművét. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 4./

2004. június 5.

Sokan visszasírják a régi rendszert. Kevesen szólalnak meg a nyilvánosság előtt a mai ember, főleg a fiatalok előtt a ma már elképzelhetetlen dolgokról. E ritka megszólalók közé tartozik Nagy Géza, nyugalmazott sáromberki lelkész, Ha túlélted, hallgass! /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004/ című könyvével, alcíme: Pitesti poklában (1951). A kommunista rendszer tömegesen tartóztatta le az ellenségnek minősített polgárokat. 1949 és 1952 között több börtönben is "átnevelés" folyt. A kommunista parancsuralmi rendszerekben egyedülálló – sem a szovjet Gulágon, sem Recsken, sem máshol nem létezett – ördögi "gyakorlat" részleteit Pitesti-en "dolgozták ki", s a "sikereken" felbuzdulva Szamosújvárt meg másutt is alkalmazták. A módszer sajátossága az volt, hogy rabokat rabok "neveltek át" úgy, hogy az "átnevelő", a kínzó, éjjel-nappal egy cellában lakott az "átnevelendővel", a kínzottal. A "kezelésbe" vetteknek meg kellett vallaniuk rejtett ügyeiket, fel kellett tárniuk gonosztetteiket, le kellett leplezniük közvetlen környezetüket, amelyből jöttek, családi életük törvénybe ütköző mozzanatait. Mindezt testet-lelket felőrlő kínzással, veréssel, megaláztatással igyekeztek elérni. Minden este megnevezték azokat, akiknek ébren ülve kellett átszenvedniük az éjszakát.– A tavaly elhunyt kolozsvári Drohobeczky Attilának a szamosújvári börtönről írt sorait a kötet függeléke tartalmazza. Ő is rettenetes kínzásokról számolt be. 1952-ben az átnevelést leállították. 1953-ban az átnevelőket a szeku kihallgatta, majd a legkegyetlenebbnek minősített 22 hóhér közül tizenhetet 1954-ben kivégeztek. A perirat szerint a pitesti-i és a szamosújvári börtönben az általuk meggyilkoltak száma több mint 30. A meggyötörtek, megkínzottak száma Pitesti-en több mint 780, Szamosújvárt több száz, nem említve a többi börtönt, a Duna-csatorna melletti kényszermunka-táborokat. Sokan öngyilkosok lettek. Ezt a szörnyűséget a belügy vezetői, Nicolschi tábornok, Zeller ezredes és társaik találták ki. /Asztalos Lajos: A bukott rendszer alig ismert "értékei". = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28., folyt.: jún. 5./


lapozás: 1-30 | 31-43




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998