udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 12 találat lapozás: 1-12
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2000. augusztus 26.

Egyed Ákos Szekszárdon a Székelyek a Duna mentén - Tanulmányok a bukovinai székelyekről c. tudományos értekezleten, aug. 19-én ismertette a Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához /Babits Kiadó, Szekszárd/ című munkát, egy szerzőhármas: Foki Ibolya, Solymár Imre és Szőcs Zoltán történeti forráskötetét. Az 1777-1782-es években létrejött öt kis székely-magyar falu: Fogadjisten, Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva, így született meg egy különleges magyar népcsoport. Állami szinten először 1848-ban, a magyar népképviseleti országgyűlésen tárgyalták a "határokon túli magyarok″, vagyis a csángók s a bukovinai székelyek helyzetét s fogadtak el határozatot a Magyarországra való hazatelepítésükről. A szabadságharc leverése elodázta a hazatelepítés ügyét, a magyar közvélemény azonban érdeklődéssel fordult a moldvai s bukovinai magyarok felé. A társadalom lelkiismerete megmozdult: többrendbeli gyűjtés nyomán jelentős segítség érkezett a bukovinai székelyekhez. A magyar nemzethez való tartozás jelei voltak ezek. A bukovinai székelyek megoldásként a hazatelepedést fogadták el. 1874-ben bukovinai küldöttség érkezett Magyarországra, amelynek helyzetfeltárása szintén ilyen irányban hatott. Jókai Hon című lapja, a Szent László Társulat és más fórumok kitartó odaadással karolták fel a bukovinai magyarok ügyét. Kiemelkedő jelentősége volt Szádeczky Lajos közismert történész, kolozsvári egyetemi tanár küldetésének, aki határozottan síkra szállt a hazaköltöztetés mellett. Végül a kormány 1883-ban úgy döntött, hogy az Al-Duna mentén ármentesítendő kincstári területre fogja folyamatosan letelepíteni azokat, akik kifejezik hazatelepedési szándékukat. Az első hazatérő csoport 1883-ban indult el. Így jött létre az Al-Duna mentén három település: Hertelendyfalva, Sándoregyháza és Székelykeve. 1941-ben lehetővé vált a Bukovinában maradt családok megmentése. Ők a Bácskában kaptak ideiglenesnek bizonyult szállást, ahonnan 1944 őszén s 1945-ben a háborús események következtében a Dunántúlra telepedtek át. /Egyed Ákos: Forráskiadvány a bukovinai székely-magyar népcsoport születéséről és kálváriájáról (I.) = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25., (II.) aug. 26./

2001. június 9.

Zsók Béla könyve (Én mindig otthon voltam. Néprajzi írások Déváról, Kriterion, Kolozsvár-Bukarest, 2000) bukovinai székelyek Déva mellé telepedésére emlékezett. Az Al-Duna vidékére érkezett kivándorlókat három puszta helyre telepítették le. Ezekez az új településeket Hertelendyfalvának, Sándoregyházának, és Keveházának nevezték el. A letelepülők alkalmazkodtak az új körülményekhez, de megőrizték hagyományaikat. A könyv bemutatta a dévai csángók viseletét, szokásait, helyneveit. /Kónya Klára: Aki mindig otthon volt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./

2001. július 17.

Zsók Béla Én mindig itthon voltam. Néprajzi írások Déváról /Kriterion/ című kötetében a Bukovinából Hunyad megyébe áttelepült székelyek hányatott múltját, életét, népi kultúráját örökítette meg. A szerző a múltat idős emberek visszaemlékezéséből, továbbá népi tollforgatók feljegyzéseiből ismerte meg. Közülük László János, a dévai gazda emlékezett, írását a Székelyföld folyóirat idei számai közölte. Az öt bukovinai falu (Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Hadikfalva és Józseffalva) túlnépesedett lett. Az első kivándorlóhullám, a magyar kormány segítségével, az Al-Duna mellé történt, ahol három települést (Hertelendyfalva, Székelykeve és Sándoregyháza) hoztak létre. 1883-ban mintegy négyezren vándoroltak a Bánságba. A következő hullámban Dévára, majd Vajdahunyadra, Sztrigyszentgyörgyre, Csernakeresztúrra mentek, ezenkívül Gyorokra, Magyarnemegyére, Vicére és máshova is települtek. A bukovinai székelyek 1941-ben hazatértek, Bácskába, ahonnan 1944 őszén a Dunántúlra kellett menekülniük. /Szőcs János: "Mikor Csíkból elindultam..." = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./

2002. október 28.

Okt. 18-21. között Bartos Károly plébános vezetésével Vágás falu népes csoportja látogatott el a délvidéki Székelykevére és Sándoregyházára, ahol a bukovinai székelyek leszármazottai élnek. A katolikus közösségeket összekötő szervezetnek, a Hálónak köszönhetően olyannyira elmélyültek a baráti kapcsolatok, hogy rendszeresítik a kölcsönös látogatásokat. A Vágásról érkezettek meglátogatták a nagybecskereki püspökséget, ott Húzsvár László püspök misézett, találkoztak pancsovai, hertelendefalvi magyarokkal, környékbeli papokkal. Előadást tartott Csúzdi István, a bánáti Háló szervezet vezetője és Szabó Judit, a Hitélet (Újvidék) folyóirat szerkesztője. Székelykeve lakossága kezd elöregedni, örvendetes viszont, hogy Dobóban és Vágásban mostanában egyre több gyerek születik. A székelykeveiek és sándoregyházi legények közül többen el szeretnének jönni Székelyföldre ismerkedni, esetleg ennek eredményeként innen nősülni is. /Fülöp D. Dénes: Vágásiak jártak Székelykevén és Sándoregyházán. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 28./

2003. április 9.

A bukovinai székelyek ragaszkodnak a hagyományokhoz, ápolják a múltból átmentett szellemi kincseket. Hiába szórták szét őket a szélrózsa minden irányába, a bukovinai székelyek falvai között szoros a kapcsolat. Ebben nagy szerepe van a budapesti székhelyű Bukovinai Székely Szövetségnek, amely évről évre megrendezi a nagy székely találkozókat, mesevetélkedőket. Szabó Juliannát, a csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület vezetőjét idén januárban választották be a Székely Szövetség 12 tagú vezetőségébe. Elmesélte, hogy augusztusban az aldunai bukovinai székelyek (Hertelendyfalva, Székelykeve, Sándoregyháza) rendeznek nagy székely találkozót, melyre a csernakeresztúriakat is meghívták. Szabó Julianna két esztendeje vezeti a Hagyományőrző Egyesületet, amely kilenc esztendővel ezelőtt alakult meg a Hunyad megyei Csernakeresztúron. Azóta télidőben hetente gyűlnek össze a csoport tagjai bukovinai és dél-erdélyi táncokat, dalokat tanulni. Jelenleg 35 tagú a csoport, a legkisebbek alig töltik a nyolcat, az idősebbek már hatvan felé járnak. /(GBR): Csernakeresztúri hagyományápolók. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 9./

2003. május 30.

Százhúsz évvel ezelőtt több bukovinai faluból indultak útnak székely családok, hogy Magyarország legdélibb csücskébe, az Al-Duna mentén telepedjenek le. Itt három faluban, Székelykevén, Hertelendyfalván és Sándoregyházán találtak otthonra. A két emberöltő távlatából az egykori kivándorlók ősei az évfordulót a mai Kárpát-medence három országán áthaladó kerékpártúrával szeretnék emlékezetessé tenni, hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Heltai Alapítvány vendégeiként Rancz Károly, a Pancsovai Petőfi Kulturális Egyesület elnöke, illetve Dani Ernő és Dani Zoltán, a TINET ifjúsági klub vezetői tartottak. A vajdasági vendégek magukat al-dunai, bukovinai székely magyarként határozták meg, akik ma is hűséggel őrzik elődeik hagyományait és hitét. Székelykevén működik a Vajdaság talán egyetlen színmagyar oktatási intézménye, ahol nyolcadik osztályig folyik magyar nyelvű oktatás. Az 1400 km-nyi biciklitúra törzsgárdáját a 10-15 főnyi vajdasági székely fiatal jelentené, akik busszal utaznak majd Madéfalvára, a kerékpártúra indulási helyére. Innen a Békási szoroson át öt bukovinai falut látogatnának meg, majd Erdélybe visszakanyarodva, Szatmárnémeti érintésével átlépnek Magyarországra, és onnan déli irányba, hazafelé haladnának. Pilich László a Heltai Alapítvány részéről elmondta, hogy folynak az egyeztetések a bukovinai fogadtatásról azokban a falvakban, ahol ma már csak románok laknak. A júl. 24-én induló csapat soraiba várja mindazokat, akik rövidebb-hosszabb időre részt vennének a rendezvényen. /(m. j.): Székely kerékpártúra Bukovinába. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./

2003. július 10.

Húsz vállalkozó szellemű székelykevei, hertelendi és sándoregyházi fiatal úgy döntött, hogy egy nemzetközi kerékpártúra keretében felkeresi ősei szülőhelyét, a Bukovinában levő Hadikfalvát, Istensegítset, Fogadjistent, Andrásfalvát és Józseffalvát. Százhuszonnégy évvel ezelőtt ugyanis az említett településekről (és ma a Bákó megyében levő Magyarfalváról) az akkori magyar kormány hívására és szervezésében útra kelt több ezer csángószékely, hogy az Al-Dunánál új otthonra leljen. Megérkezésük után a Duna többször is teljesen elmosta településüket. Végül három helyen, a mai Székelykevén (Szkorenovácon), Hertelenden (Vojlovicán) és Sándoregyházán (Ivanovón) hetvenöt éves törlesztésre megfelelő portákat adtak a nem kis embercsoportnak. Azóta a valamikori bukovinaiaknak csak emlékeikben élt az őshaza. Olykor eldalolták a "Bukovina, mit vétettem, hogy én benned nem élhettem" kezdetű éneket, de nem mentek vissza szülei, nagyszülei egykori otthonát megnézni. Most erre vállalkoztak most a három faluból verbuválódott fiatalok. Júl. 23-án teherkocsival indulnak. Madéfalvától kétkeréken teszik meg a Bukovinába vezető utat, majd 26-án Hadikfalva lesz a visszaút kiindulási pontja, akkor magyarországi fiatalok csatlakoznak hozzájuk. /Both Mihály: Kerékpárral az ősök útjain Madéfalvától Bukovináig. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 10./

2003. július 25.

Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke ajánlotta, írjanak az aldunai székelyekről, hogy jobban figyeljenek egymásra. Az újságíró Sebestyén Ádám forrásértékű könyvéből tájékozódott /A bukovinai andrásfalvi székelyek élete és története Madéfalvától napjainkig, Szekszárd, 1972, újra kiadták 1989-ben/, mely igen részletesen taglalta a bukovinai székelység történelmét, külön fejezetben az aldunai székelyekét. Az újságíró áthaladt Zentán, lakosságának többsége magyar. Tizenöt-húsz éve Jugoszláviában jobb volt az élet, simábbak az utak, mint Magyarországon. Az akkori szinthez viszonyítva nagyon lecsúsztak. A kevésbé vegyes lakosságú területeken jobbak az utak. Oda több pénzt juttatnak, ugyanez a helyzet Moldva és Székelyföld viszonylatában. A nacionalizmusok mindenütt egyazon reflex szerint működnek. Ma már francia történészek is elismerik, hogy nem is volt olyan rossz államalakulat az Osztrák-Magyar Monarchia. Az utódállamok gazdaságilag lejjebb csúsztak ahhoz a szinthez képest, ahol a monarchia keretében voltak. A monarchia nem volt a népek börtöne. Soha annyi román nem tanult nyugati egyetemeken, a fogarasi és besztercei román határőrezredek vezénylési nyelve román volt, s a koronán hat nyelven, köztük románul tüntették fel a címletet. Elég azokra a középületekre gondolni, amelyeket akkor emeltek, s amelyek ma is szilárdan és büszkén állnak az utódállamok területén. Pozsonytól Szabadkáig, Szatmárnémetitől Nagybecskerekig, Muraszombathelytől Csernovicig. Nagybecskereket Tito kommunizmusa fejlesztette iparközponttá, s közel százezres nagyvárossá. Ám hiába építette a toronyházakat és üvegcsarnokokat, a város igazi építészeti értéke ma is az eklektikus (kupolás) Déli Palota, a megyeháza, városháza, az igazságügyi és pénzügyi palota, s persze a történelmi egyházak szép templomai. Nagybecskereken jelenleg latin betűs feliratok vannak, holott feljebb a magyar többségű városokban a cirill dominált. Itt a szerb szöveget is latin betűvel jelenítették meg. A szerb nacionalisták cirillírás segítségével akartak "jó szerbet" csinálni a magyarokból, illetve azt a látszatot kelteni, hogy Zenta, Ada, Csóka és a többi tulajdonképpen tősgyökeres szerb város. Becskereken már nincs erre szükségük, hisz itt messze ők alkotják a többséget. Huzsvár László és Pénzes János személyében két magyar püspökük van a vajdasági katolikus magyaroknak. Ilyen szempontból jobban állnak, mint a számbelileg sokkal jelentősebb felvidéki magyarok, ahol mind ez ideig nem sikerült magyar püspököt kineveztetni. A 11 ezer fős szórvánnyal együtt mintegy 83 ezer katolikus él e vidéken, köztük négy-ötezret tesznek ki az aldunai székelyek. A püspökség négy esperessége közül is egy náluk működik, Fiser János székelykevei plébános vezetésével. A plébániák döntő többségében, pontosabban 27 helyen csak magyar nyelven hirdetik az igét, 4 helyen magyarul és horvátul, 3 helyen magyarul és csehül, 3 templomban csak horvátul, kettőben pedig csak németül. Nagybecskerek közigazgatási területén, amelyhez a város és 22 falu tartozik, 133 ezer ember él, ebből 13-14 százalék vallja magát magyarnak. A városban mindössze két-háromezer magyart tartanak nyilván, a környező településeken jóval nagyobb a számuk, Muzslyán például hat-hétezer. Önálló líceuma nincs a helyi magyarságnak, de több középiskolában működnek magyar tagozatok. Nagybecskereken a Petőfi Művelődési Egyesületnek 300 tagja van. Székelykeve a történelmi Magyarország legdélebbre fekvő magyarlakta települése. Az itteniek valahányszor őseik szülőhelyére látogatnak, mindig hoznak magukkal néhány fenyőcsemetét. Ezért van sok fenyő Székelykevén. Székelykevén hetedik esztendeje jelenik meg a Székelykevei Igaz Szó folyóirat. Székelykevének 2600 lakosa van. Legalább ennyien elszármaztak már innen Ausztráliába, leginkább Sydneybe, ahol még a futballcsapatot is pontosan úgy hívják, mint itt, vagyis Kék Dunának. A lakosság többsége a földből él. Híres kubikosok az itteniek, mindenütt szívesen látják őket. Megesik, hogy diplomás fiatalok is inkább kubikolnak. Naponta 1000-1500 dinárt keresnek, magyar pénzben ez 4000-6000 forint. Székelykevén a legnagyobb gond a munkanélküliség. Sokan elvándorolnak, az elmúlt tíz évben 300-400 fővel csökkent a település lakossága. Idén még 31 első áldozót ünnepelhettek a templomban és ugyanennyien végezték a helyi általános iskola VIII. osztályát, de tavaly mindössze 18 keresztelés volt. Az iskolában az oktatás nyelve magyar, a szerbet heti három-négy órában tanítják. Hertelendyfalván van még az Al-Dunánál magyar nyelvű nyolcosztályos iskola. Sándoregyházán már csak az I-IV osztályban tanulhatnak anyanyelven. Ez a két település vegyes lakosságú, a magyarság kisebbségbe jutott, ami döntően hozzájárult az anyanyelv eróziójához. /Sike Lajos: Vendégségben az aldunai székelyeknél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), (folytatásokban) júl. 19.- 25./

2003. augusztus 2.

Rendhagyó kerékpártúra indult júl. 23-án Madéfalváról, hogy a százhúsz évvel ezelőtt Bukovinából az akkori Magyarország legdélibb pontjába került székelyek hányatott sorsára emlékeztessen. A vajdasági Székelykeve, Hertelendyfalva és Sándoregyháza az otthona a legdélibb székelyeknek, akiknek ősei a madéfalvi veszedelmet követően előbb Bukovinába, majd onnan a megélhetési feltételeket keresve, mai helyükre telepedtek át. Dani Ernő, a kerékpártúra s vezetője elmondta: céljuk felkeresni gyökereiket, a fiataloknak bemutatni az útvonalon fellelhető magyar vonatkozású emlékhelyeket. 1400 km-es útjuk során többek között felkeresték az öt bukovinai csángó falut, továbbá Besztercét, Bethlent, Dést, Kolozsvárról pedig Bánffyhunyadra, Nagyváradra, Debrecenbe, Gyulára, Szegedre, Becskerekre, végül Székelykevére vezet az útjuk. A csapat összesen 19 főből áll, ebből 13-an pedáloznak, akiket két kísérő, egészségügyi szakember, sofőrök és az újvidéki Magyar Szó munkatársa segít. Kónya-Hamar Sándor megyei RMDSZ-elnök hangsúlyozta: emberi szempontokból és nem politikai meggondolásból támogatják az emléktúrát. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke Rákóczi-emlékzászlót adományozott a csapatnak, hogy azt elvigyék a három al-dunai székely falu 3-4 ezres lakosságának. /Ördög I. Béla: Al-dunai székelyek Kolozsváron. Kerékpáros emléktúra a 120 éves sorsfordulóra. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./

2006. augusztus 10.

A székelyföldi Madéfalván 11 vajdasági fiatal ült kerékpárra idén, hogy napi 100 kilométeres távokat lekarikázva végigjárják őseik 123 évvel ezelőtti telepítésének útját. Dani Irén, a Székelykevére telepedett bukovinai székely család sarja, két fiával együtt, főszervezőként vesz részt a biciklitúrán. Az al-dunai telepítés 120 éves évfordulóját 2003-ban ünnepelték, akkor szervezték az első biciklitúrát Bukovinából haza. A következő évben a Kevevára–Ráckeve útszakaszt karikázták végig, tavaly pedig a Temesvár–Szeged útvonalat. Bár a túrákat kezdeményező TINET ifjúsági szervezet magyar tagságú, minden évben szerb fiatalok is részt vesznek a kerékpározásban. – A fiatalok számára fontos tudni, hogy honnan jöttek, a szerbek pedig sokkal inkább megértenek bennünket, kultúránkat, hagyományainkat, ha végigjárják velünk Magyarország és Erdély történelmi hagyatékban gazdag földjét – mondja Dani Irén. Az identitástudat erősítésre igencsak szükség van, hiszen a 290 000 fős vajdasági magyarság élettere egyre szűkül – véli Kecskés István, az újvidéki Magyar Szó, az egyetlen ottani magyar napilap nagybecskereki tudósítója. Székelykeve, a szinte színtiszta magyar település önálló I–VIII. osztályos magyar iskolát működtet, de középiskolába már Nagybecskerekre kell menni, a magyar nyelvű felsőoktatás pedig szinte teljesen hiányzik a Vajdaságban. Székelykevén, Sándoregyházán, Hertelendyfalván közel 5000-es bukovinai székely közösség él. Hagyományainkat őrzik. Csernakeresztúron nagy örömmel látták vendégül a kerékpártúrára indult délvidéki ,,rokonokat”. – A Csernakeresztúrra telepedett bukovinai székelyek meglátogatása, templomuk, tájházuk, otthonaik megismerése is gazdagítja tarisznyánkat, melybe székely lelkiséget, erdélyi levegőt, történelmi, szellemi kincseket, békességet gyűjtöttünk az utunk során – mondta Dani Irén. Székelykevén augusztus 12-én megnyitják a 120 éves letelepedési évforduló egyhetes központi ünnepségét Székelykevén. A település immár 123 éves, de a templomukat 1886-ban építették és úgy érzik, ez adta az igazi megtartó erőt ahhoz, hogy sok háborúság és nélkülözés ellenére most is éljen az al-dunai magyarság. /Gáspár-Barra Réka: Madéfalvától Székelykevéig. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 10./

2009. február 17.

Négy Hunyad megyei településen mutatta be a hét végén a bukoviani Józseffalváról írt családtörténeti könyvét, Rudolf László, aki a Bátaszékre telepedett bukovinai székelyek leszármazottjaként több mint másfél évtizede kutatja e népcsoport múltját, gyökereit: Bukovinai székely falvak I. (Józseffalva) Könyve egy átfogó családtörténeti sorozat első kötete, melyben közel ezer józseffalvi család leszármazottai találhatják meg őseiket. Rudolf László a családkönyvek köteteit folyamatosan szeretné megjelentetni 2014-ig. Ezekben elsősorban az ősbukovinai falvak lesznek, alapítási sorrendben: Fogadjisten, Istensegíts, Hadikfalva, Józseffalva és Andrásfalva. A szerző a kirajzásokat is nyomon követi, és igyekezett mindenhova eljutni ahova a bukovinai székelyek kitelepedtek és feldolgozni az anyakönyveket. Tehát folytatja majd az Alduna vidékével: Hertelendyfalva, Székelykeve, Sándoregyháza, ezek önálló kötetben lesznek, aztán az 1884-es gyoroki kirajzás, utána a Hunyad megyei telepítés: Déva, Vajdahunyad, Csernakeresztúr, Sztrígyszentgyörgy. /Gáspár-Barra Réka: Rudolf László könyvbemutatója. Családfák Bukovinától Brazíliáig. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 17./

2009. augusztus 6.

Kolozsváron, a Heltai Alapítvány székhelyén pihent meg, majd Nagyenyed irányába biciklizett tovább a vajdasági Székelykevéről indult Székely Tour 18 kerékpározója. A kilencszáz kilométer során Szucsávát, Kolozsvárt, Nagyenyedet, Piskit, Karánsebest és Versecet érintik, augusztus 9-én pedig Székelykevére érkeznek vissza. A kerékpártúrát 2003 óta minden évben megszervezi a Dani Ernő és Dani Zoltán magánvállalkozók vezette vajdasági Tinet Ifjúsági Klub. Az al-dunai székelyek leszármazottai napjainkban a Vajdaság délkeleti részén lévő három településen, Sándoregyházán, Hertelendyfalván és Székelykevén élnek. Itt él jelenleg Dani Zoltán, a korábbi jugoszláv, ma szerb fegyveres erők székely származású nyugalmazott ezredese. Az első kerékpártúrát 2003-ban, az al-dunai székelyek letelepedésének 120. évfordulója alkalmából szervezte meg. Hét évvel ezelőtt tízegynéhányan vágtak neki a túrának, hogy felkeressék azt az öt bukovinai hajdani székely falut (Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Hadikfalva, Józseffalva), ahonnan a székelykeveiek származnak. – Ezeket a településeket ma már nem lakják magyarok, de nyomai vannak annak, hogy egykor ott éltek. Az ortodox egyház átépíttette a katolikus templomokat, a magyar vonatkozású táblákat elrejtették, mondta el Kecskés István, az újvidéki Magyar Szó nagybecskereki tudósítója, a túra állandó résztvevője. Kezdetben a csapat zömét székelykeveiek alkották. – Székelykevét mintegy 2200 személy lakja. /Nálunk is megpihentek a Székely Tour résztvevői. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 6./


lapozás: 1-12




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998