udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 16 találat lapozás: 1-16
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1996. augusztus 1.

Nyárádszeredáról jelent meg monográfia, amely egy lelkész /Ábrám Zoltán/ és egy orvos /György Horváth László/ közös munkája /Zavaros a Nyárád - Nyárádszereda község múltja és jelene, Juventus Kiadó/. A község a román helyi közigazgatás szerint egy nagyobb falu a hozzá tartozó apróbb falvakkal együtt. A monográfia is ezt az egységet jelöli, tehát Nyárádszeredán kívül bemutatja a körülötte levő hét kisebb falvat /Demeterfalva, Tompa, Sárd, Szentlőrinc, Moson, Vece és Bő/ is. A hiánypótló, több mint kétszáz oldalas, fotókkal és térképekkel illusztrált könyv az alkotók szándéka szerint nem száraz adattár. 1605 februárjában Nyárádszereda templomában kiáltották ki erdélyi fejedelemmé Bocskai Istvánt. Bocskai szobra a templom előtt állt, amíg a román hatalom el nem távolította. Egy kolozsvári szenespincében rejtették el a szobrot egészen addig, amíg a második bécsi döntéssel Észak-Erdély visszatért, akkor visszaállították a szobrot, majd a háború végén Bocskai szobrát a templomba menekítették. A templomkertben áll a székely határvédő honvéd ódon szobra is, pajzsán a Szent Koronát tartalmazó címer van. / /udvardy/ [Udvardy Zoltán]: Egy erdélyi település élete Bocskaitól az 1990-es pogromig. = Új Magyarország, aug. 1., Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./

1996. augusztus 1.

Nyárádszeredáról jelent meg monográfia, amely egy lelkész /Ábrám Zoltán/ és egy orvos /György Horváth László/ közös munkája /Zavaros a Nyárád - Nyárádszereda község múltja és jelene, Juventus Kiadó/. A község a román helyi közigazgatás szerint egy nagyobb falu a hozzá tartozó apróbb falvakkal együtt. A monográfia is ezt az egységet jelöli, tehát Nyárádszeredán kívül bemutatja a körülötte levő hét kisebb falvat /Demeterfalva, Tompa, Sárd, Szentlőrinc, Moson, Vece és Bő/ is. A hiánypótló, több mint kétszáz oldalas, fotókkal és térképekkel illusztrált könyv az alkotók szándéka szerint nem száraz adattár. 1605 februárjában Nyárádszereda templomában kiáltották ki erdélyi fejedelemmé Bocskai Istvánt. Bocskai szobra a templom előtt állt, amíg a román hatalom el nem távolította. Egy kolozsvári szenespincében rejtették el a szobrot egészen addig, amíg a második bécsi döntéssel Észak-Erdély visszatért, akkor visszaállították a szobrot, majd a háború végén Bocskai szobrát a templomba menekítették. A templomkertben áll a székely határvédő honvéd ódon szobra is, pajzsán a Szent Koronát tartalmazó címer van. / /udvardy/ [Udvardy Zoltán]: Egy erdélyi település élete Bocskaitól az 1990-es pogromig. = Új Magyarország, aug. 1., Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./

1997. június 17.

Bethlen Könyvtár /Nagyenyed/ jún. 6-7-én tudományos rendezvénysorozattal emlékezett a könyvtár létrejöttének 375. évfordulójára. Az erdélyi könyvtárak a tudomány szolgálatában című szimpóziumon Ambrus Hedvig, dr. Deé Nagy Anikó, Spielmann Mihály /Teleki Könyvtár munkatársai/, Olosz Katalin /Marosvásárhely/, Újvári Mária /Kolozsvár, Egyetemi Könyvtár/, Sipos Ibolya /Batthyaneum, Gyulafehérvár/ és Roth András Lajos /Dokumentációs Könyvtár, Székelyudvarhely/ tartott előadást. A részvevők megismerkedtek ezzel a vidékkel, Gyulafehérváron a Batthyaneum kincseivel, értékes könyveivel, majd a székesegyházzal, Alvincen felidézték a történelmet, Marosilyén Bethlen Gábor ma is álló szülőházán koszorút helyeztek el. Visszajövet Ompolyosgyepűn az 1848. okt. 24-én a románok által meggyilkolt, Zalatnáról menekülő 700 ártatlan magyar tömegsírjánál megálltak, az obeliszk előtt, Sárdon, Boroskrakkón, Marosszentimrén a református lelkek nélkül maradt, málladozó templomok előtt, Magyarigenben Bod Péter síremléke előtt, az ezer férőhelyes, de ma már csak hat református lelket befogadó templom előtt és mellette az állandó Bod Péter-kiállítást tekintették meg. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 17./

2004. január 12.

1849. január 8-án az Axente Sever és Prodan Simion muzsnaházi pópa vezette román sereg megrohanta a védtelenül hagyott Nagyenyedet, és lemészárolta a védtelen magyar lakosságot. A martalócok nemcsak Nagyenyeden, hanem szerte a megyében meggyilkoltak magyarokat, öregeket, gyerekeket és nőket. A vérengzés január 11-ig tartott. A vérfürdő áldozatainak tömegsírja a várfal tövében található. Az első megemlékezést 1998-ban tartották, és azóta a nagyenyedi magyarság január 8-án mindig fejet hajt az áldozatok emléke előtt. Eddig a református templom nyújtott otthont az ökumenikus istentiszteletnek, idén a római katolikus istenháza vette át ezt a szerepkört. /N. T.: Megemlékezés Nagyenyed pusztulásáról. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 12./ Rácz Levente, Fehér megyei RMDSZ-elnök bízik abban, hogy eljön annak is az ideje, amikor majd a templomfalakon kívül lehet beszélni e szomorú eseményekről Nagyenyeden. Egyelőre még nem érett meg Nagyenyed arra, hogy szembenézzen ezekkel a dolgokkal. /Sz. Cs.: Nagyenyed fekete vízkeresztje – 1849. január 8. Főhajtás a mártírok előtt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./ Rácz Levente beszédében felidézte a történteket. Az 1848. szeptember 16-i balázsfalvi gyűlésen a románság képviselői – miután a császár megengedte fegyverkezésüket – külön nemzetőrség állítása mellett voksoltak. Ezt követően sorra végigpusztították Alsófehért, az akkor legtöbbet szenvedett vármegyét, és ezen belül Hegyalja magyar lakossággal rendelkező számos települését: Zalatnát, Magyarcsesztvét, Magyarigent, Búzásbocsárdot, Borosbocsárdot, Sárdot, Krakkót, Benedeket, Borbándot, Koslárt, Harit, Asszonynépét, Forrót, Nagylakot, Marosújvárt és Felvincet. Axente Sever parancsnoksága alatt ezen települések nagy részében a magyar közösségeket majdnem teljesen kiirtották. A nagyenyediek jelentős része ekkor nem tartózkodott a városban: a férfiak jelentős része a honvédségnél szolgált, a nők egy része elmenekült Kolozsvárra , a kollégiumban az oktatás szünetelt. Becslések szerint mégis kb. 4000 fegyvertelen ember maradt a városban, többnyire öregek, nők és gyermekek. A magyar lakosság egy része túlzott bizakodást mutatott, mert nem hitték, hogy a szelíd román emberek, akikkel addig együtt éltek, képesek legyenek őket lemészárolni és kirabolni. 1849. január 8-án Axente Sever feleskette embereit, hogy kő kövön nem marad Nagyenyeden. Prodan biztosította a város elöljáróit, hogy nincs szándékukban bejönni a városba, a polgárok maradjanak nyugodtan házaikban, és térjenek nyugovóra. Ezt követően indultak el a románok. Felgyújtották a házakat, nőket, gyerekeket és öregeket is öltek. A város magyarságának egy része a minorita rendházba és a katolikus templomba menekült, de hiába, őket is megölték. Az áldozatok száma kb. 800-ra emelkedett. /Részletek Rácz Levente ünnepi beszédéből. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./

2004. február 26.

Fehér megyében egyes templomokról már csak múlt időben lehet beszélni. Ilyen az orbói templomrom, a marosszentimrei templom, valamint az alvinci templom romos maradványa. Magyar lélekszám nélkül maradt továbbá Boroskrakkó impozáns temploma, az omladozó sárdi templom, s csekély lélekszámot fogad falai közé a magyarigeni és zalatnai református templom, az abrudbányai római katolikus és református templom, valamint a bizonytalan sorsú verespataki református, római katolikus és unitárius templom is. Mindezek mellett jelenleg Abrudbánya unitárius templomának sorsa a legtragikusabb. Az elmúlt évek során az RTV magyar adása is foglalkozott e templom áldatlan sorsával. Mugurel Sarbu Fehér megye prefektusa megállapította, hogy az életveszélyes főtéri épületet le kell bontani. Györfi Dénes ezért ismétli Reményik Sándor szavait: „Ne hagyjátok a templomot!", meg kell védeni mindazt, ami még talpon áll. /(Györfi Dénes): Egy unitárius templom végnapjai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./

2004. május 3.

A hívek nélkül maradt abrudbányai unitárius templom végnapjait éli. A napokban, a gyulafehérvári Unirea című napilap fölháborodással tapasztalta, hogy nem az ortodox, hanem három magyar – római katolikus, református és unitárius – templom uralja Abrudbánya főterét. A lap szerint őket illeti meg a mindenkori történelmi elsőbbség, s ama városszéli ortodox templomnak kellene a főtéren elhelyezkednie. Az unitáriusok beleegyeztek a templom lebontására, viszont magát a területet nem engedik ki a kezükből. A polgármester még a nagyenyedi és szamosújvári börtönlakóknál is próbálkozott, de ők sem vállalják Isten házának a lebontását. Amennyiben lebontják, akkor Fehér megye magyar történelmének feketelistájára: Boroskrakkó, Sárd, Magyarigen, Verespatak, Alvinc, Marosszentimre, Zalatna, s egyéb magyar pusztuló helységek mellé odakerülhet a pusztulásra ítélt unitárius temploma által Abrudbánya is. /Bontjuk vagy renováljuk? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./

2004. október 20.

A Fehér megyei Alkenyér vasútállomás-épülete mellett álló, csak román nyelven "jelzett" Kinizsi-emlékmű /Paul Chinezu/ elé két-három autóbusznyi nagyenyedi, illetve Fehér megyei magyar vonult fel okt. 15-én, a kenyérmezei csata 525. évfordulójának megünneplésére. A környéken már csak a családnevekben lehet tetten érni a magyar (közel)múltat. A felemelő ünnepség után az egybegyűltek visszautaztak Nagyenyedre, ahol tudományos előadások hangzottak el. Dr. Radu Lupescu történész kitűnő magyarsággal elmondott előadásában megemlékezett Hunyadi János nándorfehérvári csatájáról is. Kovács Jenő mérnök a "300 békétlen év" történetét elemezte. Szóba került a pusztakaláni buzogány-ügy, Sárd, Szentimre, Borberek és Kéménd emlékei. Dr. Gudor Botond magyarigeni református lelkész, Hunyadi János négy emeltetett, illetve átépített, dél-erdélyi templomáról, köztük a szentimreiről beszélt. /Bakó Botond: Kinizsi Pál emlékünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

2007. január 8.

Ökumenikus istentisztelettel és koszorúzással emlékezett 2007 első vasárnapján Nagyenyed lakossága az 1849. januári 8-i gyászos eseményekre, amikor 800 védtelen magyar gyermek, nő és idős polgár esett áldozatául az öldöklésnek. Az Árpád-házi Szent Erzsébet plébánián Pópa Tibor református, Sándor Botond unitárius lelkészek, valamint Rácz Levente megyei RMDSZ-elnök mondott megemlékező beszédet a 158 évvel ezelőtti eseményekről, azok áldozatairól, majd megkoszorúzták a várfal melletti sírok fölé emelt emléktáblát. A Zalatna, Abrudbánya, Verespatak, Magyarigen, Sárd mintegy 5000 magyar lakosát áldozatul szedő vérengzés visszafordíthatatlanul idézte elő az elszórványosodást. /Nagyenyed pusztulásának emléke. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 8./ Nagyenyedet földig rombolták, kirabolták, értékeit elpusztították. Axente Sever azt hirdette, hogy három nap alatt hamuvá teszik az egész várost. Úgy lett! Nagyenyeden kívül Nagylakon, Sinfalván és sok más településen zajlott még a magyarok kiirtása. Felfegyverzett hordák védtelen civileket, nőket, gyermekeket és öregeket öltek meg. /Bakó Botond: Másfél évszázados mártíromság a Maros menti Athénban. A szabadságharc áldozataira emlékeztek Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./

2007. március 17.

Az 1848-as szabadságharc idején a románok vérengzése sok magyar áldozatot követelt. Kisenyeden 140 magyart mészároltak le. Andrei Saguna román ortodox püspök körlevelében felszólította híveit, fegyverkezzenek fel. 1848 októberében Gerendkeresztúron meggyilkolták a környéken összegyűjtött 200 magyar nemest, Kocsárdon 60 magyart mészároltak le, méghozzá – miként Domokos Pál Péter írta – „oly kegyetlen vandalizmussal […], hogy a jegyző családjának három tagja, látva a borzalmakat, fölakasztotta magát”. Október 23-án pedig Zalatna mellett játszódott le az addigi legborzalmasabb esemény. Kacziány Géza Magyar vértanúk könyve – Alsó-Fehér megyei tömegmészárlás című könyve szerint Zalatnán Petre Dobra kiadta a jelszót, hogy a magyarokat le kell gyilkolni. „Vadállati kínzásokkal ölték meg a védteleneket. Némely magyar férfi, nő és gyermek húsz-harminc sebet is kapott, s még élt; mások a fájdalomtól megtébolyodva, meztelenül futkostak, a hörgés, a sikoltás, rémes kiáltozás a fegyverek ropogásával vegyült, s mindaddig tartott, amíg a szerencsétlenek mozogni bírtak. ” A vérengzés folytatódott, Borosbocsárd, Sárd, Magyarigen, Boroskrakkó, Körösbánya, Topánfalva, Hegyalja, Borbánd, Kis- és Nagyhalmágy következett. Egyedül Balázsfalva körzetében 1848 októberének legvégén már 400 halottat emlegetnek a források. (A magyar áldozatok számát csak ebben az időszakban és csak ebben a megyében 2000 és 2500 közé teszik óvatos becslések.) Mindennek híre eljutott az ekkoriban mintegy hatezer lakosú, színmagyar iskolavárosba, Nagyenyedre is. Negyvenkilenc januárjának első napjaiban alig több, mint a lakosság fele tartózkodott ott: a helybéli férfiak nagy része a honvédségnél volt. 1949. január 8-án Axente Sever vezetésével felfegyverzett román csapatok rárontottak a város védtelen magyar lakóira. Szörnyű kegyetlenséggel gyilkolták az embereket, a házakat felgyújtották. A minorita rendházba menekült 300-400 nőt és gyermeket meztelenre vetkőztetve kihajtották a piactérre, és végignézték, hogyan fagynak meg a mínusz húsz fokos hidegben. Kisgyermekeket lábuknál fogva vertek a falhoz, az anyja keblére borult csecsemőt, a férje tetemét testével védelmező asszonyt dárdákkal, lándzsákkal szögezték szeretteik testéhez. A nemi erőszak, a rablás mindezek kísérője volt. A vérengzés egészen január 17-éig tartott, a rettenetes hidegben a hegyek közé menekültek után folytatódott az embervadászat, és több környező települést is elpusztítottak. Nagyegyeden leégett a 33 ezer kötetes könyvtár, az éremgyűjtemény, az erdélyi református püspökség és a megye levéltára. A halálos áldozatok számát egyesek 700-800-ra, mások ezerre teszik. Azonban ha azt vesszük, hogy hiteles források szerint körülbelül kétezren menekültek a hegyekbe, s nagy részük a körülmények és a napokig tartó üldözés miatt nyilván elpusztult, a szám megduplázható. Dél-Erdély és Nagyenyed magyarsága a mai napig nem heverte ki az 1848–49-es magyarirtások következményeit: az etnikai arányok döntő mértékben megváltoztak, sok falu egyszerűen kihalt. Ma Nagyenyeden a kollégiummal szemközt, a vár falán, észrevétlenül, szinte beleolvadva a kövekbe kicsinyke kőtábla áll, rajta mindössze ennyi: „1849. január 8. ” /Domonkos László: Kegydíj. Román vérengzés Enyeden ezernyolcszáznegyvenkilencben. = Magyar Nemzet, márc. 17./

2007. augusztus 22.

A Fehér megyei RMDSZ idén ötödik alkalommal hívta gyülekezésre augusztus 20-án a szórvány lakóit a megye valamelyik pusztulásra ítélt, gyülekezet nélkül maradt templomába. Idén Boroskrakkó (Cricau) Árpád-kori templomához szállították a buszok a Maros és Küküllő mente magyarságát. Boroskrakkón a megye egyik legjelentősebb műemlék temploma van. Megfogyott gyülekezetének két tagja, a Tibori testvérek, előrehaladott koruk miatt nem lehetettek jelen az ünnepségen. Eljöttek a budapesti Károlyi Gáspár Református Teológia diákjai, az Ágoston Sándor Alapítvány önkéntesei, kik 2005-ben javították ki a templom megrozzant tetőszerkezetét, ők idén a szomszédos Sárd templomának javításán dolgoznak s áldozatos munkájuknak köszönhetően a szórvány e bástyái még nem jutnak a borosbenedeki romtemplom sorsára. /Takács Ildikó: Egy nap, amikor hív a kürt. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 22./

2008. november 29.

Dr. Gudor Botond magyarigeni református lelkész a valamikori virágzó hegyaljai, ma részben elhagyott vagy minimális gyülekezeti létszámmal rendelkező templomok, iskolák megmentésére vállalkozott. A lelkészt a Gyulafehérvári Egyetem tudományos munkatársaként alkalmazta. A 2008. év munkájának gyümölcsei között van, hogy édesapjával, Gudor András gyulafehérvári református lelkésszel fenntartották a II. Rákóczi Ferenc Közösségi Házban a gyulafehérvári kis óvoda működését. Ezt a Szülőföld Alap, valamint a kolozsvári Communitas Alapítvány anyagi hozzájárulásával valósították meg. Jelenleg a Gyulafehérvári Katolikus Érsekség nagyvonalú hozzájárulásával, az épület biztosításával és felújításával csaknem 160 gyermek tanul magyar iskolában és magyarul, ökumenikus szellemben az óvodától érettségiig, megőrizve a vallásórák felekezeti önállóságát és a Katolikus Líceumi Szeminárium hagyományait. A Nagyenyedi Egyházmegyei Levéltár megóvása aktuális feladattá vált most, amikor a Vártemplom belsejét renoválják. A Bethlen Kollégium Szőcs Ildikó igazgató hozzájárulásával befogadta az értékes iratállományt, és a Dokumentációs Könyvtárral szemben tűzbiztos és beázásmentes helyiségben helyezte el. A kb. 20 folyómétert kitevő anyagot egyházmegyei levelezés (XVI–XX. sz.), jegyzőkönyvek, személyi és gyülekezeti jelentésanyagok, valamint iskolai ügyek dossziéi teszik ki. A régi, elhanyagolt műemléktemplomok esetében sokoldalú szórványmissziós feladatról van szó. A sárdi műemléktemplom, a románkori bazilika a XIII. században épült, a XVIII. században számos átépítésen esett át. Falai, a födém és a tetőszerkezet veszélyeztetett állapotba kerültek. A településnek hosszú ideig vezető szerepe volt önálló lelkésszel, egészen az 1940-es évekig, amikor társegyházközségként Magyarigenhez csatlakozott. Jelenleg sárdi 17 egyháztagot számlál. Műemlékmentés zajlott Őraljaboldogfalva község református templomában. Belsejében XIII. századi bizáncias freskók találhatók, súlyosan leromlott állapotban. A magyar köztudatban a Kendeffy család jelenléte, valamint a XIX. században feltárt freskói miatt egyik kiemelkedő darabja Erdély művészettörténetének. A lelkész eredményes kutatómunkájának eredménye a Mega Könyvkiadó gondozásában frissen megjelent munka Bod Péterről (Gudor Botond: Istoricul Bod Péter 1712–1769). A csaknem 600 oldalas kötetnek egy 42 oldalas magyar tartalom ismertetője is van. /Bakó Botond: Egy szórványmentési folyamat hétköznapjai. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./

2008. december 17.

Dr. Gudor Kund Botond lelkész Bod Péterről (1712–1769) írt munkája nemrég jelent meg a kolozsvári Mega Könyvkiadó gondozásában román nyelven, mintegy 584 oldalon, 40 oldalas magyar, illetve angol nyelvű részletes tartalomismertetővel. Bod Péter magyarigeni református lelkészt méltán tekinti a szakirodalom a legkiválóbb erdélyi protestáns tudósnak. Eredeti könyvtárrendezési módszert dolgozott ki, és ennek alapján katalogizálta árva Bethlen Kata és Teleki Sámuel sárdi könyvtárát. Bod Péter mintegy 50 művet írt, felhasználta az európai történetírás legújabb eredményeit. Élete végén művei miatt a Habsburg hatalom perbe fogta, de korai halála megmenekítette a letartóztatástól. Sírja a magyarigeni templomkertben található. Dr. Gudor Kund megvilágította kutatásának célját: „Három szempontból vizsgáltuk életművét: a XVIII. sz. erdélyi szász és román történetírással való kapcsolata szempontjából, a magyar művelődés és levelezés, kapcsolattartás szempontjából, és nem utolsósorban Bod peregrinációja és tanulmányainak formatív hatásai szempontjából. ”Gyulafehérváron az egyetem könyvtárában dr. Ana Dumitran muzeológus, aki a román nyelvű korrektúrát végezte, mutatta be a terjedelmes könyvet. Kiemelte, hogy Bod Péter kellő lelki ihletettséggel írt a románokról. /Bakó Botond: Gyulafehérvár. Bod Péterről román nyelven. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./

2009. január 12.

Polgárháború és vérengzések Alsó-Fehér vármegyében 1848–49-ben című háromnapos rendezvénysorozattal emlékeztek Nagyenyeden az 1849. januári vérengzésekre. Előadásokkal, könyvbemutatóval, kiállítással elevenítették fel az 1849. január 8-án történteket, amikor Axente Sever Csombordnál, a befagyott Maros jegén feleskette embereit, mindent megtesznek, hogy kő kövön ne maradjon Nagyenyeden. A város magyarságának nagy része, körülbelül nyolcszázan estek áldozatul a vérengzésnek, amely tovább folytatódott Fehér megye magyarlakta településein. „Nem két fegyveres erő állt itt egymással szemben, a befagyott Maroson átkelő portyázók etnikai tisztogatást végeztek” – fogalmazott Rácz Levente megyei RMDSZ-elnök. Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is szólt az egybegyűltekhez, feltette a kérdést, hogy miért nincs jelen a román nép képviseletében senki, hiszen együtt kellene szembenézni a múlttal a közös jövőért. Az ünnepi istentisztelet után az egybegyűltek kopjafát helyeztek el Nagyenyeden. /Tamás András: Kopjafát állítottak Enyeden. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./ Bemutatták Domonkos László Nagyenyedi ördögszekér című, a témát feldolgozó könyvét. Az előadók kitértek az Alsó-Fehér vármegyében történt magyarellenes vérengzésekre. Sógor Csaba hangsúlyozta: „1849. január 8. Fehér megye magyarságának a holokausztja, hiszen ekkor vesztette életét többek között Nagyenyed, Magyarigen, Boroskrakkó, Sárd magyar lakosságának nagy része. ” „Az örmények, zsidók nagyobb tragédiák után talpra álltak, úgyszintén a világháborúk vesztesei: japánok, törökök, németek. Meg kell tanulnunk összefogni, a múlt hibáiból tanulni, hogy szellemiekben, lelkiekben, anyagiakban és számszerűen gyarapodhassunk. Ma a forradalom nem karddal zajlik, a gazdasági verseny, az európai uniós buktatók és lehetőségek között kell hősi túlélőknek lennünk” – tette hozzá Sógor Csaba EP-képviselő. /Sógor: nekünk hősi túlélőknek kell lennünk. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 12./

2009. január 14.

Nagyenyeden és a felenyedi templomban emlékeztek az 1849-es magyarellenes vérengzésre. Török Ferenc akkori lelkész közvetítő szerepet vállalt a román támadók és a polgári lakosság képviselői között, de családjával együtt áldozatul esett a vérengzésnek. Megjelent Barabás János kolozsvári magyar konzul, aki rövid hozzászólásában a nemzettudat jelentőségét emelte ki, és azt hangsúlyozta, hogy a fiatal generációval is meg kell ismertetni a történteket. A hegyaljai magyar történelem igen jó ismerője, dr. Gudor Kund Botond szakavatott kalauzolásával a háromnapos emlékezés után autóbusszal járták végig Boroskrakkó, Borosbenedek, Sárd, Magyarigen elhagyott vagy igen kevés lélekszámú református templomait, és ugyancsak Magyarigenben a katolikus templom udvarán található, és az ompolygyepűi (Presaca), Lukács Béla által készített emlékművet (1899), majd a gyulafehérvári vár árkait tekintették meg. Mindenhol akad egy-egy nyom a jeltelen tömegsírokról, amelyről a legtöbb helyen tudják a mai helybeliek, hogy mit is rejtenek, és babonásan kerülik őket. Itt-ott a pincékről is tudni, ahová bezárták azokat a magyarokat, akiket azután kifüstöltek, majd lemészároltak. A román értelmiség hallgat, az ompolygyepűi polgármester nem érti, hogy miért is jönnek ide évente többször a magyarok. Nagyenyeden mellszobrot állítottak a vérengzést vezető Axente Sever emlékére és utcát neveztek el róla. Rácz Levente, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke elmondta, etnikai tisztogatás történt, nem fegyveresek álltak egymással szemben. Bemutatták Domonkos László Nagyenyedi ördögszekér című, az öldöklésről szóló dokumentumregényét. A könyv előszavában Margittai Gábor, a Magyar Nemzet újságírója leszögezte, ez a munka: „A megemlékezés és az együttélés botrányáról beszél, arról, hogy a rendszerváltozások után sem voltunk képesek megfogalmazni kínos és kínzó történelmi kérdéseinket a szomszédokkal szemben. Valóban felzaklató könyv ez, az emlékezés iróniája, a többség által értelmezhetetlen táblákkal, holttesteket rejtő dombokkal és betemetett kutakkal. Arról szól, hogy emlékezés nélkül felejtés sincs, a bűntudat nélküli embernek még megbocsátani sem lehet. Ezért nem szabad felejtenünk és minduntalan emlékeznünk kell, mert halottainknak és önmagunknak is tartozunk ennyivel. ”Dr. Egyed Ákos történész, akadémikus átfogó előadást tartott. A rendezvényen részt vett H. Szabó Gyula, a Kriterion könyvkiadó igazgatója, aki bemutatta Murádin Jenő Megsebzett szobor című könyvét. /Bakó Botond: Nagyenyed. Emlékezés nélkül felejtés sincs. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./

2009. augusztus 11.

Augusztus 20-án a sárdi református templomban rendezik meg a Fehér megyei RMDSZ, a Dr. Szász Pál Egyesület és a Sárdi–Magyarigeni Református Egyházközség szervezésében a Szent István-napokat. Az 1849 októberében legyilkolt mintegy 63 sárdi magyar polgári áldozat és a templombelső megújításának emlékére állított emléktábla leleplezése után dr. Gudor Botond, magyarigeni református lelkipásztor történelmi ismertetője következik, Horváth Ákos, az Ágoston Sándor Alapítvány elnöke is felszólal. /Molnár Irén: Szent István-nap Fehér megyében. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 11./

2009. augusztus 26.

Marosszentimrén kezdődött, s most már hetedik alkalommal ünnepli augusztus 20-át a Fehér megyei szórványmagyarság valamelyik elhagyatott, vagy néhány hívével csaknem gazdátlanul maradt templomában. Jelképes gesztus ez a legyilkolt hegyaljai magyarság emlékére, egyben útkeresés is az itt maradt utódoknak. 200–250 ember gyűlt össze Sárdon a szépen rendbe hozott templomban és a várudvaron. Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke zarándoklatnak nevezte a szép magyar templomok meglátogatását, ahonnan kivesztek a magyar emberek, a történelem viharában eltűnt a gyülekezet vagy csak maradéka van meg. Bárócz Huba nagyenyedi református esperes a felelősségről és a ma terjedő szabadelvű élet felelőtlen filozófiájáról beszélt, amellyel saját felekezetüket ítélik halálra. Igét hirdetett még Horváth István római katolikus plébános és Sándor Botond unitárius lelkész. Nagy Csaba tárogató művész jóvoltából a zsúfolásig telt templomban az alkalmi, ünnepi gyülekezet zenei háttérrel énekelhette a Himnuszt. Az ünneplőket Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul is üdvözölte, aki úgy vélekedett, hogy ha későn is, de ittlétükkel adósságot törlesztenek a vidék hűséges magyar közösségeivel szemben. Szép Sándor, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint a 150 évvel ezelőtti események, a vérengzések miatt ezen a vidéken szerveződnek újra a legnehezebben a magyar közösségek. Gudor Botond sárdi-magyarigeni református lelkész, a Bod Péterről nemrég megírt könyv szerzője kutatásaival a helyére tette a sárdi és általában a hegyaljai történelmet. E vidéken már a honfoglaláskor megvetettük a lábunkat, de Sárd 1231-ben szász telepítés révén keletkezett, hadiutak kereszteződésében. Itt tevékenykedett Teleki Sámuel, Erdély egyik nagy tudósa, könyvszerető embere. A sárdi gyülekezet az 1848 előtti időkben Hegyalja legerősebb református gyülekezete volt, ahol zsinatot is tartottak. Ezt szakította meg 1849-ben a sárdi magyar lakosok lemészárlása. Szó esett Horváth Ákos anyaországi református lelkész, az Ágoston Alapítvány elnöke és társainak önfeláldozó munkájáról, amivel helyreállították a sárdi templomot. 2003 őszén döntöttek úgy, visszatérnek és dolgoznak. Azóta Zalatnán és Borbereken is hasonló munkálatokat végeztek. Amennyiben nem történik meg a 19. századi etnikai tisztogatás, az ő munkájukra, nem lett volna szükség. A templomban felavatták és megkoszorúzták a bejárat melletti falon elhelyezett, a 63 sárdi polgári magyar áldozat tiszteletére készített emléktáblát. A részvevők megválaszolhatatlan kérdésekkel távoztak. Mi lesz a szórványmagyarság jövője ezen a tájon? Mi lesz az anyanyelv sorsa? /Bakó Botond: Augusztus 20-a Sárdon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./


lapozás: 1-16




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998