udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 21 találat lapozás: 1-21
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1998. március 1.

Újra felelevenedett a régi szokás: Csárda, Csalános, Csomaköz, Mezőfény, Kaplony, Kálmánd, Mezőpetri, Szaniszló és Mezőterem hívei 40 tonna búzát adományoztak a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolának. A gyűjtést Kühn Pál kaplonyi plébános szervezte meg. /Vasárnap (Kolozsvár), márc. 1./

2001. május 23.

Tízéves a szatmárnémeti Szent István Kör. A kör vezetője, Thoroczkay Sándor tanár közölte, hogy kétnapos rendezvénysorozattal emlékeznek a megalakulásra. Tíz év alatt közel 80-90 előadást tartottak, közben alkalmi, ünnepi összejöveteleket, március 15-én vagy augusztus 20-án. Sok jeles vendége volt a Szent István Körnek, közöttük Csetri Elek, Imreh István, Egyed Ákos Kolozsvárról, Barta János Debrecenből, Fodor István Budapestről, Bene János Nyíregyházáról, Thoroczkay Gábor Budapestről. A kör emléktáblát helyezett el és emlékszobát rendezett be a szamoskrassói Darvay-kúriában Bem Józsefnek, és emléktáblát avatott a vértanú pap, az 1849-es áldozat, Gonzeczky János emlékére Szatmárnémetiben. Ünnepi rendezvénysorozatuk máj. 26-án kezdődik tudományos tanácskozással. Részt vesz Csetri Elek egyetemi tanár, Fodor István régész, Barta János, Bertényi Iván egyetemi tanárok, Egyed Ákos tudományos kutató, Kelemen Hunor kultúrpolitikus, Thoroczkay Gábor tanársegéd, Muzsnay Árpád, az EMKE partiumi elnöke, Mandula Tibor tanár, Németi János tudományos kutató, Szőcs Péter muzeológus. Dr. Bertényi Iván előadást tart a Szent Koronáról. Másnap a kör tagjai kirándulást tesznek a megyében, a végállomás Szilágypér lesz, ahol Budai Ézsaiás halálának 170. évfordulóján megkoszorúzzák a tiszteletére állított emléktáblát, miután Budai Ézsaiás tevékenységét Kereskényi Sándor szenátor, irodalomtörténész méltatja. /A Szent Koronáról szóló előadással ünnepel a Szent István Kör. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 23./ A román történetírás azt tanítja, hogy a mai ország területén élő keltákat beolvasztották az itt lakó többségi dákok, amit a régészeti leletek egyértelműen cáfolnak! - jelentette ki Németi János tudományos kutató azon a tudományos konferencián, amelyet a helyi Szent István Kör megalakulásának tízedik évfordulója alkalmából tartottak. Németi doktor - aki a jeles keltakutatónak számít egész Európában - egész sor kelta sírt tárt fel Nagykároly környékén, így Szaniszlón és Piskolton, leletekkel bizonyítja, hogy a dákok (azaz trákok) elől nyugatabbra húzódtak az itt élt kelták. Az itt talált sírleletek folytatását Dunántúlon és még nyugatabbra találták meg. /A dákok nem szívták fel a keltákat! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./

2001. augusztus 15.

Nem lehet tudni, hogy az 1980-as évek közepén beindult tömeges exodusuk óta hány szatmári sváb hagyta el Romániát. Az 1986 elején még több mint 2100 lakosú Mezőpetriben - mivel időközben 526-anNémetországba emigráltak - 1990-re kevesebb mint 1600-an maradtak, jelenleg pedig (a kitelepültek ott született gyermekeivel együtt) ezer ember él Mezőpetriben. Az aug. 11-12-én megrendezett Mezőpetri Napokra az "odakint" élőknek mintegy 80 százaléka hazalátogatott. Négy ifjúsági csapat, a szaniszlóiak, a kisdengelegiek, az idehaza élő mezőpetriek és a Németországban élő mezőpetriek előbb ügyességi próbákon mérték össze tudásukat, majd 20-20 perces szórakoztató műsor-összeállítást mutattak be. Este előbb a szatmárnémeti bábszínház, majd a szatmárnémeti színház tartott előadást. /KINÁL GYÖRGY: Mezőpetri Napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./

2001. szeptember 19.

Szatmárnémetiben a magyar gyermekek 22-25 százalékát még mindig román tagozatra íratják már az első osztálytól. Szaniszlón viszont ismét van két magyar első osztály, s Apátiban is indult magyar első, bármennyire próbálta lebeszélni a szülőket az igazgatói tisztséget is betöltő román tanító. /(Sike Lajos): Lehet, hogy mégis több a magyar elsős?. Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./

2002. augusztus 23.

Harminckét település története címet viseli az Otthonom Szatmár megye /Szent-Györgyi Albert Társaság és EMKE, Szatmárnémeti/ helytörténeti sorozat 16. kötete. Merli Rezső, a kötet szerzője. /A települések: Alsóhomoród, Barlafalu, Csanálos, Csomaköz, Erdőd, Józsefháza, Gilvács, Kaplony, Kálmánd, Kigye, Kisdengeleg, Krasznabéltek, Krasznasándorfalu, Krasznaterebes, Királydaróc, Mérk, Mezőfény, Mezőpetri, Mezőterem, Nagykároly, Nagymadarász, Nagymajtény, Nagyszokond, Nántű, Szakasz, Szaniszló, Szinfalu, Tasnád, Tasnádszántó, Túrterebes, Vállaj, Zajta./ A településekből három Magyarország területére esik (Vállaj, Mérk, Zajta), egy pedig, Kigye története már csak mementó lehet. A könyv tartalmazza az egyes helységekből deportáltak névsorát is. /Az Otthonom, Szatmár megye sorozat újabb kötete. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 23./

2002. szeptember 3.

Aug. 31-én és szept. 1-jén tartottak falunapokat Szaniszlón. A kulturális-szórakoztató műsort az utóbbi helyen felállított szabadtéri színpadon tartották, míg a focipályán mindkét nap reggeltől késő délutánig sportvetélkedők és más sportrendezvények zajlottak. A Szaniszló községet alkotó hat település együttes lélekszáma meghaladja az ötezer főt. Az általános iskolás tanulói léptek fel műsorukkal, majd könnyűzene-, illetve népi együttesek váltották egymást. /boros: Szaniszlói Napok - másodszor. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 3./

2003. augusztus 20.

Először rendezték meg aug. 17-én, vasárnap Csomaköz Napját. Folyamatban van Csomaköz Szaniszlótól való különválása: az önálló falunap megtartása már az önállósulási folyamat része. A falunap két fogat, a mezőfényi mazsorettek, a mezőfényi fúvószenekar, és a nagykárolyi Equus lovasegyesület lovastornászainak a település egy részén való végigvonulásával kezdődött. A nagykárolyi lovastornászok látványos produkciója következett. A rendezvény általános táncmulatsággal folytatódott. /boros: Csomaköz Napja - először. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 20./

2003. november 6.

Szatmár megyéből kb. 5000 német etnikumú román állampolgárt 1945 januárjában a volt Szovjetunióba deportáltak, ez már ismert történelmi eseménynek számít. Az ott elhunytak emlékére mostanáig az érintett szatmári települések szinte mindegyikében állítottak már emlékművet. Egészen más a helyzet egy másik tragikus deportálás áldozataival. Szatmár megyéből - akárcsak Észak-Erdély más részeiről - 1945 januárja előtt, 1944 novemberében is deportáltak embereket. Ezt a deportálást a román (és nem a szovjet!) közigazgatás képviselői hajtották végre. 1944 októberében Szatmár megye községeibe visszaérkezett azoknak a román csendőröknek a nagy része, akik 1940-ben, a bécsi döntés után hagyták el Észak-Erdélyt. Elsősorban ezek a csendőrök megyénkből több száz magyar, illetve sváb férfit gyűjtöttek össze Szatmár megyéből, és vittek a hírhedt földvári haláltáborba. Ezeknek a deportáltaknak a sorsa a történészek előtt is alig ismert. Az RMDSZ által 1995-ben megjelentetett Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról című kiadvány Szilágy és Szatmár vármegye című, nyúlfarknyi fejezete a következő mondattal kezdődik: "Észak-Erdély eddig nem említett megyéire szórványos adataink miatt nem térhetünk ki." Boros Ernő, az emlékező cikk írója sorra járta valamennyi olyan Szatmár megyei települést - Bere, Börvely, Csanálos, Csomaköz, Domahida, Érkőrös, Gencs, Kaplony, Kálmánd, Kismajtény, Lele, Nagymajtény, Krasznaszentmiklós, Mezőpetri, Mezőterem, Nagyszokond, Szaniszló, Tasnád, Túrterebes, Szatmárudvari -, ahonnan a román csendőrök embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből válogatott. A román csendőrök a katonaviselt férfiakat Csanálosra vitték. A Csanálosra érkezőkről kísérőiratot fogalmaztak, miszerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Ezt követően fegyveres kísérettel vitték őket Földvárra vagy Focsaniba. Útjuk során ennivalót legfeljebb csak jószívű civilektől kaptak. Ha egy fogoly valamilyen gyümölcsöt fedezett fel a közelben, és éhségében kilépett érte a sorból, azt lelőtték. A katonák azokra az asszonyokra is rálőttek, akik ennivalót hoztak, közülük, kettő meg is halt. A láger egy szögesdrót kerítéssel körülvett marhalegelőn volt. A román csendőrök az orosz tisztnek elmondták, hogy ezek partizánok. Az oroszok ugyanis a partizánokra haragudtak a legjobban. A magyarok közül a fiatalabbakat, erősebbeket kiválogatták és továbbvitték Oroszországba, kényszermunkára. Azért fogdosták össze őket, hogy Erdélyből kipucolják a magyarokat. Az egész földvári tábor is azért volt, hogy minél több magyar elpusztuljon. És Földváron nagyon sokan meghaltak. A táborban a földön aludtak, takarójuk sem volt. A székelyföldiekkel együtt eredetileg 32 ezer magyart gyűjtöttek össze, de 1945 januárjában a többieket elvitték Oroszországba, 8500-an maradtak Földváron, olyanok, akik munkára már nem voltak alkalmasak. A Földváron maradottaknak legalább a fele sohasem tért haza. Földváron éheztették, ütötték-verték, megalázták az embereket. /Boros Ernő: 1944 novembere: indulás Földvárra. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 6./

2003. november 24.

A nagykárolyi kórházhoz tartozó övezetben a magyar anyanyelvűek élnek többségben, ennek ellenére az utóbbi hónapokban a nagykárolyi kórházba helyezett hat orvos közül csak egy tud magyarul, és további 14-et várnak. Tavaly Nagykárolyban 12 667-en (54,46 százalék) vallották magukat magyarnak, és 9675-en (41,6 százalék) románnak. A környező falvak közül például Mezőfény 1883 lakosából 1816 (96,4 százalék) magyar anyanyelvű, Csanálos községben a számlálóbiztosok összesen 1520 lelket írtak össze, közülük 1036 (68 százalék) magyar, 340 (22,53 százalék) sváb, de a svábok nagy része is magyarul beszél jobban. Kálmándon, Kaplonyban, Mezőpetriben, Csomaközön, Gencsen, Berében nagyjából hasonló a helyzet, és Mezőteremen, Szaniszlón, Kis- és Nagymajtényban, Domahidán, Piskolton stb. is sok magyar anyanyelvű személy él. Kórházba leginkább idős személyek kerülnek, akik ezen a környéken igen rosszul beszélnek románul. Most az ápolónő a tolmács szerepét is betölti. Bekő Tamás, Nagykároly polgármestere minderről kifejtette: a Szatmár Megyei Egészségügyi Igazgatóság, illetve a helyi kórház vezetői ilyesmiről nem konzultálnak a tanács tagjaival. Az orvosok kihelyezéséről ő csak utólag értesült. /Boros Ernő: Ápolónők - tolmácsszerepben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 24./

2003. december 2.

Ungvári Barna András, Hídvég falu akkori református lelkésze 1998-ban határozta el egy sziklatömbemlékmű Földváron való felállítását. Ioan Cioaca földvári polgármester 1999 júliusában a sziklatömbnek a hajdani fogolytemető helyére való szállítását akadályozta meg, majd 2000 júliusában, amikor a mártíremlékművet mégis a helyszínre szállították és talapzatra állították, ugyancsak Cioaca ledönttette azt. Az 1944 novemberében Földvárra elhurcolt személyeket román csendőrök gyűjtötték össze, román katonák őrizték egy a lágerben. A Földváron történteket nem lehet a szovjetek nyakába varrni, be kellene ismerni, hogy mindenért, ami itt történt, az akkori román hatóságokat terheli a felelősség. 2001 augusztusában sikerült mégis emlékművet avatni Földváron. Boros Ernő 1997-2001-ben sorra járta a 20 Szatmár megyei települést, ahonnan a román csendőrök 1944 novemberében embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből közölt néhány emlékezést. A szaniszlói római katolikus templom Historia Domusából: A román hadsereg előrenyomulásával egyidejűleg román csendőrség jött a faluba. Felszólították a lakosságot, hogy aki 1940-től bármilyen formában katonai szolgálatot teljesített, katonai helyzetének tisztázása céljából jelentkezzen előbb a helybeli csendőrőrsön, majd vegyen magához három napra való élelmet, és menjen Csanálosra. A Csanálosra érkezőket ott egy csűrbe zárták, olyan - állítólag az akkori községi elöljárók által is aláírt - kísérőiratot fogalmaztak róluk, amely szerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Más szóval magyar partizánoknak lettek beállítva. Ezt követően többnapi fogva tartás után fegyveres kísérettel Zilahra lettek irányítva, és aki útközben megszökni nem tudott, a hírhedt Brassó melletti Földvárra vagy Focsani-ba jutott. Az 1944. szept. 12-én Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezményben Erdéllyel kapcsolatban az állt: "A szövetséges kormányok a bécsi döntésnek Erdélyre vonatkozó határozatát semmisnek tekintik, és egyetértenek azzal, hogy a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten Erdély (vagy annak nagyobb része) adassék vissza Romániának." A román kormány mindenáron egész Erdélyt akarta, ezért elhatározták: nem maradnak tétlenül, a biztonság kedvéért lépéseket tesznek az ügy előmozdítása érdekében. Észak-Erdély hovatartozása az itt élő lakosság etnikai összetételén is múlhat, elhatározták, hogy sebtében, amennyire lehetséges, "javítanak" ezen az összetételen. A gyakorlati kivitelezésre a következő módszereket eszelték ki:a nem román lakosságnak a trianoni határon kívülre juttatása, illetve a már eltávozottak távolmaradásra bírása (Maniu-gárdisták garázdálkodása, németek, svábok Ukrajnába való deportálása stb.); leplezett formában történő etnikai tisztogatás.Földvár az utóbbi célt szolgálta. Ebben a Dél-Erdély területén létrehozott lágerben nem közvetlenül lelőtték, felakasztották stb., hanem olyan körülmények között tartották a foglyokat, hogy ilyen eszközök alkalmazása nélkül pusztuljanak el közülük minél többen. /Boros Ernő: "Mindennap eljött a halál". = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 2./

2002. február 12.

Mezőpetriben vendégszerepelt febr. 8-án a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata. A Se veled, se nélküled című Tóth-Páll Miklós által összeállított zenés, vidám műsor sikert aratott, a helyieken kívül piskoltiakból és szaniszlóiakból verbuválódott közönség körében. A művészek az előadás után is a mezőpetri művelődési ház termében maradtak, ahol farsangi batyusbál vette kezdetét. /(boros): Mezőpetri: Dupla élmény a közönségnek — Előadás után együtt báloztak a színészekkel. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 11./

2004. január 24.

A magyarországi Piricse évek óta jó kapcsolatot ápol Piskolttal, most esély van arra, hogy más községek is együttműködjenek egy egyesületen belül. A tervek szerint a Dél–Nyírségi Határmenti Egyesület Romániából Piskoltot, Szaniszlót és Csomaközt, míg Magyarországról Penészleket, Nyírbélteket, Piricsét, Encsencset, Nyírömbölyt és Nyírlúgost foglalná magába. Január 14–én egy hattagú romániai küldöttség tett látogatást a fentebb említett magyarországi községekben, a következő hetekben a magyarországiak viszontlátogatása várható. /Simon Levente: Határ menti egyesület létrehozásán ügyködnek a piskoltiak és a szaniszlóiak. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 24./

2004. március 13.

Közismert, hogy a régi rendszerben a vegyes lakosságú területeken rendszerint a színtiszta magyar települések kárára hozták létre a közigazgatási egységeket, még akkor is, ha ezek nagyobbak voltak, mint a községközpontnak kijelölt román vagy vegyes lakosságú falvak. Így került Szatmár megyében Egri Batizhoz, Csomaköz Szaniszlóhoz, Kökényesd Halmihoz, Tamásváralja Batarcshoz, Józsefháza Aranyosmeggyeshez vagy Gencs Érkáváshoz. Megfogyatkozott lakosságuk miatt már nem mindegyik élhet a különválás lehetőségével, de néhánynak már sikerült elérni az önállósulást szentesítő sikeres népszavazást. Sőt Kálmánd már esztendeje elvált Kaplonytól, s a közelgő helyhatósági választás után, immár saját önkormányzattal és polgármesterrel jogilag is önálló lesz Egri, Kökényesd és Csomaköz. Rövidesen. négy új magyar község jelenik meg Szatmár megye térképén, olyan községek, amelyek tanácsülésein (érvényes román törvény szerint) magyarul beszélhetnek. Az ötödik Avasújváros lehet, de ott más a helyzete. Hozzá annak idején egy nagyobb lélekszámú román települést csatoltak, a ráksai polgármester nem segíti faluja önállósulását. Nemrég a megyei román lapban arról írt, hogy Avasújvárosban nagyszabású etnikai konfliktus van kibontakozóban, mert az újvárosi magyarok el akarnak válni a ráksai románoktól. Másnap Szabó István megyei elnök válaszolt a lapban, hogy nincs szó semmiféle etnikai ellentétről, erről maga is tudna, hisz ott lakik. Most azonban kiderült, hogy a ráksaiak is a váláshoz szükséges népszavazás mellett döntöttek. /(Sike Lajos): Négy új magyar község és az ötödik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./

2004. április 17.

Szatmár megyében önálló lett Csomaköz és Egri. Az 1500 lakost számláló Csomaköz, Bere és Ponyvástanya a Szaniszlóhoz való csatlakozás óta mindig is mostohagyermek volt, mondták az önállóságra szavazók. Egri már 1992–ben is a különválás elkötelezett híve volt, de akkor nem valósulhatott meg az elképzelés. Az 1800 lakost számláló Egri, Batizgombás és Újegri komoly fejlődés előtt áll, eddig Batizhoz tartoztak. /Fodor István: Újabb két községgel gyarapodott Szatmár megye. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 17./

2004. július 30.

Tempfli Imrét /sz. Kaplony, 1954. dec. 3./ 1979-ben szentelték pappá. Ministráns–versenyeket, kirándulásokat, kerékpártúrákat szervezett a fiataloknak. A hatalom ezért meg akart szabadulni Tempfli Imrétől. Egy fekete, rendszám nélküli Dacia próbálta meg eltenni láb alól, azonban Isten megmentette őt. 1988 augusztusában, a félelmetes diktatúra idején, húsz vezető beosztású gyulafehérvári egyházmegyés pap kilenc pontból álló beadvánnyal fordult dr. Jakab Antal püspökhöz. A beadvány az erdélyi magyarság nemzeti és vallási sérelmeit sorolja fel és kér rájuk megoldást. A szatmári római katolikus egyházmegye papjai 1989. márciusában Szaniszlón tartották a szokásos lelkigyakorlatot. Utána kötetlen beszélgetés alkalmával egy kis csoport: Áib Sándor, Kühn Pál, Merk Mihály, Merlás Tibor, Tempfli Imre az erdélyi paptestvérek beadványát beszélte meg, és egyetértés volt köztük abban, hogy a beadványt a szatmári egyházmegye papjainak is alá kell írniuk. Huszonhárom szatmári egyházmegyés katolikus pap írta alá a beadványt. 1990 őszétől Tempfli Imre teológiai tanár a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán. 1991 tavaszán Reizer Pál megyés püspök Rómába küldte, ahol egyháztörténelmi tanulmányokat folytatott, és licenciátusi fokozatot szerzett. Hazatérése után 1993-tól lelkész, majd plébános Szatmárnémetiben. 1994-ben a németországi Kirche in Not/Ostpriesterhilfe nevű nemzetközi katolikus segélyszervezet osztályvezetőjévé nevezték ki, közben 1994-ben Budapesten teológiából doktorált. Az egyháztörténész dr. Tempfli Imre jelenleg Németországban él. Tudományos munkássága bizonyítja, hogy lélekben ma is otthon van: Egy ország és négy vallás (licencia–dolgozat), Kaplony, adalékok egy honfoglalás kori település történetéhez, Melanchthon und die Synode von Erdőd, 20. September 1545, A szatmári római katolikus egyházmegye író papjai, A Báthoryak valláspolitikája, Lendítse Kistestvér! Válogatás dr. Tyukodi Mihály írásaiból, Dr. Scheffler János szatmári püspök és nagyváradi apostoli kormányzó pásztorlevelei és utolsó írásai, A kaplonyi monostor–templom története, Sárból és napsugárból. Pakocs Károly püspöki helynök élete és kora 1892–1966 /METEM Kiadó, Budapest, 2002/. Tempfli Imre huszonöt éves papi szolgálata alkalmából hálaadó ezüstmiséjét aug. 1–jén tartja Kaplonyban. /Csirák Csaba: Dr. Tempfli Imre ezüstmiséje elé. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 30./

2004. augusztus 16.

Az újraalakult Csomaköz község aug. 14-15-én első alkalommal tartott falunapot, miután az 1968–ban Szaniszlóval kötött kényszerházassága felbomlott. A római katolikus templomban tartott szentmise után a sportpályán felvonultak a mazsorettek, a fúvószenekar és a lovas kocsik. Magyar és német táncok és népdalok, modern tánc és zene, valamint fúvószenekar szórakoztatta a hazai és külföldről érkezett vendégeket. Másnap sport- és kulturális vetélkedők, lovasbemutatók, valamint a daróci citerazenekar műsora várta az érdeklődőket. /Elek György: Csomaközi Napok – először. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 16./

2004. augusztus 31.

Aug. 27-én került sor a Szatmár megye földrajzi területén működő két református egyházmegye tisztújító közgyűlésére. A Szatmári Egyházmegye esperese Sipos Miklós, a főjegyző Fodor Lajos, az egyházmegyei főgondnok Bara Csaba maradt. A Nagykárolyi Egyházmegyében az esperesi székben Barcza Dánielt Nagy Sándor lelei lelkipásztor váltotta fel, Fóris Károly szaniszlói lelkipásztor lett a főjegyző és Geréb Miklós, Ákos község polgármestere az egyházmegyei főgondnok. /E. Gy.: Tisztújító közgyűlés Szatmár megye két református egyházmegyéjében. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 31./

2007. január 12.

Az ottani püspökség újraalakulásáig a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye szerves része volt a kárpátaljai római katolikus egyház. A második világháború után a szatmárnémeti püspök nem látogathatott a Szovjetunióhoz tartozó kárpátaljai egyházközségekbe, egyházilag mégis a szatmári püspökséghez tartoztak. Ilyen helyzetben nagy feladat volt 1990 után az újjászervezés, amelyben egy plébános, Schönberger Ferenc is tevékenyen részt vett. Schönberger Ferenc /sz. Túrterebes, 1938. márc. 4./ 13 gyermekes, vallásos családban élt. Világháború, államosítás, deportálás, kényszermunka a Duna–csatornánál, ebben a családnak is része volt. Schönberger Ferencet 1964–ben szentelte pappá Márton Áron. Három évig Szaniszlón szolgált, amelynek fíliája Érkörtvélyes volt. Különböző helyeken működött, majd vállalta, hogy segít a kárpátaljai római katolikus egyházban talpra állításában. A kárpátaljai katolikus egyház helyzete igen érdekesen alakult a történelem folyamán, 1804 óta ugyanis a szatmári egyházmegye szerves részét képezte ez a tájegység. Trianon, majd a Szovjetunió megalakulása több részre szakította az egyházmegyét, és 1990 után nagyon komoly munka várt azokra, akik újjászervezték a kárpátaljai egyházi életet. 1944-ben megszűnt a papok odahelyezése, és betiltották az egyházi oktatást is. A szatmári püspök nem látogathatott oda, a vikárius intézte az ügyeket. A kapcsolattartás évtizedekig nem is létezett. Először az egyházmegye vezetősége titkos küldötteken keresztül próbálkozott vele, de látták, mekkora veszélyt jelent ez a dolog, nem volt más lehetőség, mint sorsára hagyni a kárpátaljaiakat. Reizer Pál volt hosszú évtizedek után az első püspök, aki – a rendszerváltás után – átlátogatott Kárpátaljára. Akkorra Kárpátalján mindössze kilenc plébános maradt, közülük ketten, idős koruk miatt, már csak otthon tudtak misézni. Ötvennégy plébánia van Kárpátalján, és mindegyikhez legalább öt–hat filia tartozik: legtöbbször háromba ezek közül is el kellett vasárnap látogatni. Schönberger Ferenc először Rahóra kapott kinevezést, 13 hónap után Munkácsra került, majd Ungvár környékére ment, ahol szórványban élő hívekből kellett egyházközségeket újjászervezni, Császlócon és Nagygejőcön. Voltak olyan helységek Kárpátalján, ahol havonta egyszer tartottak misét 1989 előtt, mert kilenc papnak igencsak megerőltető feladat volt elvégezni ennyi szolgálatot. Például a kaszonyi atya, Károlyi Lajos – tavalyelőtt halt meg – csütörtökön útnak indult. Végigjárta Dél–Kárpátalját, tizennyolc helyen misézett, gyóntatott, áldoztatott, keresztelt, esketett, ott aludt, ahol éppen ráesteledett. Szerda este érkezett haza, másnap aztán ismét ugyanúgy útra kellett kelnie. Ilyen viszonyok mellett elkelt a segítség. Mára viszont több, mint tíz papot szenteltek fel Kárpátalján, és a magyarországi ferencesek is kusztodiát létesítettek Nagyszőlősön, ennek környékén ők szolgálnak. A kárpátaljai püspökség folyamatosan alakult: 1993-ban apostoli kormányzóság lett, a kijevi pápai nuncius, Antonio Franco lett először az ordinárius püspök. 1996-ban Majnek Antal lett a püspök, egy évre rá püspökségi rangra emelték Kárpátalját, és a lembergi érsekséghez csatolták. Bár ezzel a lépéssel magyar katolikusság hátrányba került az ukrán katolikus egyházzal szemben, ez nem érződött olyan nagyon, mivel Lemberg környékén nagyrészt lengyel származásúak élnek. Kárpátalján ötven– és hatvanezer közötti magyar római katolikus él – pontos nyilvántartás egyelőre nincs. Schönberger Ferencet később Schönberger Jenő püspök hívta aztán haza, mivel itt is szükség volt szolgálatára: jelenleg Szatmárnémetiben a Szent Antal plébánia papja, e mellett Kakszentmártonban és Vetésben szolgál. /Fodor István: „A pap csak szolgál, de a tulajdonképpeni munkát az isteni kegyelem végzi” = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 12./

2007. február 20.

Közös tanácsülésen döntötte el a Szatmár megyei Szaniszló és magyarországi szomszédja, Ömböly önkormányzata: határátkelő megnyitását kezdeményezik a két település között. A találkozón jelen volt Gazda László magyarországi és Erdei D. István romániai parlamenti képviselő is. Erdei D. István képviselő szerint az elbírálás akár néhány hónap alatt megoldódhat. A döntés történelmi fontosságát hangsúlyozva kiemelte, hogy 1920 óta először kezdeményezi román fél határátkelő megnyitását Magyarország felé. /Mészáros Júlia: Új határátkelőt nyitnának. = Krónika (Kolozsvár), febr. 20./

2008. augusztus 4.

Négy településen voltak falunapok Szatmár megyében. Mezőpetriben a helyi és nagykárolyi tánccsoportok szerepeltek. Ezen a településen első alkalommal került sor szervezett kulturális programra a falunap alkalmából. Mezőteremen öregfiúk futballtornájával kezdődött az ünnep, amelyet a fúvószenekar és a mazsorettek felvonulása nyitott meg ebben az évben is. Szerényebb körülmények között tartották meg Hadad Napját. Szaniszlón először fordult az elő, hogy nem lépett fel nevesebb együttes a község napján, anyagi okokból. A hagyomány szerint most is megnyílt egy napra a határ Szaniszló és Ömböly között: a két szomszédos település lakosai átsétálhattak egymáshoz látogatóba. Kálmándon augusztus 3-án rendezték meg a megyei fúvóstalálkozót: immár hagyományos módon. /(fodor): Négy falunap és fúvóstalálkozó. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 4./

2009. augusztus 21.

Augusztus 20-án, az államalapítás évfordulója alkalmából három helyen is nyitottak ideiglenes határátkelőt Szatmár, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye falvai között, hogy az elszakított országrészek magyar lakossága együtt ünnepelhessen. Nagypeleske és a szomszédos Zajta között most megnyílt az országhatár, míg Óvári és Csenger, valamint Szaniszló és Ömböly között már hagyományszámba megy az ideiglenes határnyitás nagyobb ünnepek alkalmából. Nagypeleske és Zajta között több ezren vonultak át a két települést összekötő – az utóbbi kilencven évben szinte teljesen járhatatlan – útszakaszon. A résztvevők elmondták, Trianon nemcsak az országot darabolta fel, hanem családokat is tépett szét, most viszont alkalom nyílt a hajdani rokoni szálak megerősítésére. Lengyel István, Lázári község polgármestere hangsúlyozta: Zajta és Peleske, valamint a térség többi települése egyetlen szerves egységet alkot, hisz ezer éve ugyanannak a tájegységnek, a történelmi Szatmárnak képezik részét. Az esemény szónokai kifejtették: a most néhány órára megnyitott határ Románia schengeni csatlakozása révén pár éven belül remélhetőleg teljesen felszámolódik. A zajtai templomban szentmisét celebrált Schönberger Jenő szatmári római katolikus püspök, majd emlékoszlopot avattak vitéz Gaál Lajos volt iskolaigazgató emlékére, és megkoszorúzták az egykori oroszországi munkatáborok áldozatainak emlékművét. /Ünnepi országhatárnyitás. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 21./


lapozás: 1-21




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998