udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 4 találat lapozás: 1-4
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2000. március 3.

Márkodi Siklódi Sándor megírta Felvinc község monográfiáját, amely 1999-ben a bukaresti MAIKO Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot. A szerző /sz. Székelyföldvár, 1918. jan. 14./ 1949-ben tanítói oklevelet szerzett. Felvincen 1957-ig igazgatóként, 1979-ig aligazgatóként tevékenykedett. /Győrfi Dénes: Felvinc monográfiája. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./

2004. augusztus 25.

Marosvásárhely nagy öregje, Kövesdi Kiss Ferenc áldásos, gazdag életének 92. évében 2004. július 22-én hunyt el. Tizenegy gyermekes földműves családban született Székelykövesden. Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium tanítóképzőjének diákja volt, a tanítói diplomát a kézdivásárhelyi képzőben kapta meg, ahol szintén felfigyeltek szorgalmára. Lévita tanító pályáját Maroskeresztúron kezdte, majd Székelyföldvárra s onnan a szórványok szórványába, Brailába helyezték, ahol csak egy évet tanított, de ez alatt is Felfedezte azon magyar családokat, kiknek gyermekeit a magyar elemi iskolába íratta. Visszatért, a Nyárád mente kicsiny, színmagyar falvaiban fogalmazta meg a kor parancsát, miszerint: "Elvész az a nép, amely elfelejti kultúráját, és nem vigyáz arra." Ott vált kultúrfelelőssé és közügyek intézőjévé. Magyar irodalomtanári diplomát szerzett Kolozsváron, majd megmaradt szórványban tanítónak. Sok évtizede foglalkoztatta a mezőségi szórvány sorsa. Ötven éven át gyalogolt mezőségi úttalan utakon. Több mint 270 települést ismert, járt be. 147 falu helyzetét mérte fel és írta meg konkrét dokumentumok alapján. Munkájából egy rövid ismertető rész jelent meg Még szólnak a harangok című kötetében. Halála előtt adták ki Budapesten hat kötetnyi könyvének első részét Riadóra szól a harang címmel. Fáradhatatlan szervező volt. Kicsiny mezőségi szórványfalvak református híveinek találkozókra, konferenciákra, zarándoklatokra való összegyűjtését vállalta. Nevéhez haranglábak, templomok összeomlásának megállítása fűződik, testvérgyülekezetek segítségével. Példa erre a Cege községbe olvasztott Göc falu összeomlással fenyegetett kis református temploma. /Kovács Zoltán: In memoriam Kövesdi Kiss Ferenc. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./

2006. április 29.

Kövesdi Kiss Ferenc Riadóra szól a harang – A mezőség településeinek helyzetképe (1981-1991) című kötetének sajtó alá rendezésével a Kráter Műhely Egyesület tiszteletét rótta le egy tiszta, megszállott ember hatalmas szellemi teljesítménye és egy szomorú sorsú magyar vidék sokat szenvedett népe iránt. Kövesdi Kiss Ferenc /Székelyköves, 1913. jún. 29. –Marosvásárhely, 2004. júl. 22./ magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett, de hivatását jobbára szórvány tanítóként, pontosabban lévitaként végezte, aki egyszerre folytatta a templomi és az iskolai szolgálatot. A magyar királyi hadseregbe vonult be, szovjet hadifogságba került, Foksániból szabadult. Megszállott ember volt, élő legenda, nemzetmentő apostol. Lehetett volna főállású újságíró, egyetemi professzor is, de helyét és választott küldetését egy pillanatra el nem hagyta. A szórványmagyarsági gyerekeket fogta magyar szóra, magyar betűre, s a szórványmagyar templomokban hirdette magyarul Isten igéjét. Maroskeresztúr, Székelyföldvár, Fintaháza, Ákosfalva, Szentgerince, Marosvásárhely – ezek életútjának fő állomásai. Elismerései: Juliánus -díj, Makkai Sándor díj, a Debreceni Egyetem tiszteltbeli doktorátusa. Néptánccsoportok szervezése, vezetése, művelődési és gazdasági előadások, számtalan megjelent cikk és két verseskönyv fémjelzik életútját /Derengő tűzzel (1977), Reménységdajkálók (1977)/. Egész életében gyűjtötte az anyagot nagy, átfogó, mezőségi művéhez. A könyvből még életében napvilágot látott számos cikkrészlet, sőt könyv alakban megjelent ízelítő is. A Kráter Műhely Egyesületben sajtó alá rendezett, a napokban megjelentetett kötet Kovács Attila Zoltán főszerkesztő, Turcsány Péter költő, könyvkiadó, valamint Papp Vilmos református lelkész munkáját dicséri. A könyv, Vetési László utóhangját idézve, Erdély legszomorúbb vidékéről, a Mezőségről szól. Az óromániai betelepítések tették fokozatosan szórványmagyarrá a Mezőséget. A kötet olykor az esszé, máskor a helytörténeti tanulmány, ismét máskor a képek és a közvetlenül megszólaltatott magyar ajkú panaszok nyelvén szól. Idézve Vetési László végszavát: „Van e még valaki, aki Kövesdi Kiss Ferencen, e megszállott emberen, e csodálatos prófétán kívül jobban ismerné a Mezőséget, a sokat szenvedett, szomorú tartományt, Székelyföldnek talán legtöbb megpróbáltatást átélt vidékét? Van e még valaki, aki vállalja azt, amiről mi leginkább csak beszélni szeretünk: nemcsak az utat dombról dombra, faluról falura, de háztól házig, lélektől lélekig is? Verseskötetekkel, kórustörténetekkel maga mögött az utóbbi évtizedek legfájdalmasabb könyvét tette le – nem az asztalunkra, hanem a lelkiismeretünkre. Riadóra szól a harang....még szólnak a rogyadozó harang-lábakon, ledőlés előtt álló tornyokban, vagy idegen templomokban, de még mindig szólnak. Halljuk meg a hangját.” /Pósa Zoltán: Riadóra szól a harang. Könyv a szórványmagyarság településeiről, Magyar Nemzet Online, ápr. 29./

2007. február 24.

A POLÍSZ című budapesti folyóirat februári száma közölte többek között a Kárpát-medencei Keresztkötések Konferencia előadásait. A Népújság az erdélyi Mezőséggel és kiemelkedő személyiségeivel foglalkozó írásokból tallózott. „Tudja-e, uram, hogy a sztálini román nemzeti proletárdiktatúra által kitagadott, mindenéből kifosztott és kisstílű csirketolvajok júdáspénzért elmakogott rágalmai alapján halálra ítélt író, Wass Albert írta meg az erdélyi román paraszt apoteózisát?” (Cselényi László). Nagyercsén már csak Karcsi bácsival lehet magyarul beszélni. Ő a gondnok és a harangozó. (Bálint Zsigmond). Kövesdi Kiss Ferenc gyakran hangoztatta: Édesanyám mind az öt fiát hazaimádkozta. Egész életén át magyar, református és lévita volt. Valamennyi politikai rendszer fényes állásokkal kínálta meg. Mindegyiket elhárította. Ehelyett tanított Maroskeresztúron, Székelyföldváron, Brailán, Ákosfalván, Szentgericén. Osztatlan iskolákban 80-90 gyermeket. Irányította a faluközösségeket, dalárdákat szervezett, tánccsoportokat alakított. Istentiszteleteken szolgált, és temetett. (Papp Vilmos). Egyetlen völgy, a Füzes mente három jeles személyt indított útjára, alig tíz km-es távolságra egymástól: Vasasszentgotthárdon volt Wass Albert birtoka, Katonában született Barcsay Jenő szentendrei festő, és Pusztakamaráson született Sütő András. Ugyanitt van Kemény Zsigmond író sírja is. (Vetési László) A konferencián Székely András Bertalan nyitotta meg Gálfy-Bódi Tamás Marosvásárhelyről Budapestre áttelepült festőművész kiállítását és megköszönte Kilyén Ilka színművésznőnek a versekkel való közreműködését. /(bölöni): Jajszavak a szórványból. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998