udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 10 találat lapozás: 1-10
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

2001. július 17.

Zsók Béla Én mindig itthon voltam. Néprajzi írások Déváról /Kriterion/ című kötetében a Bukovinából Hunyad megyébe áttelepült székelyek hányatott múltját, életét, népi kultúráját örökítette meg. A szerző a múltat idős emberek visszaemlékezéséből, továbbá népi tollforgatók feljegyzéseiből ismerte meg. Közülük László János, a dévai gazda emlékezett, írását a Székelyföld folyóirat idei számai közölte. Az öt bukovinai falu (Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Hadikfalva és Józseffalva) túlnépesedett lett. Az első kivándorlóhullám, a magyar kormány segítségével, az Al-Duna mellé történt, ahol három települést (Hertelendyfalva, Székelykeve és Sándoregyháza) hoztak létre. 1883-ban mintegy négyezren vándoroltak a Bánságba. A következő hullámban Dévára, majd Vajdahunyadra, Sztrigyszentgyörgyre, Csernakeresztúrra mentek, ezenkívül Gyorokra, Magyarnemegyére, Vicére és máshova is települtek. A bukovinai székelyek 1941-ben hazatértek, Bácskába, ahonnan 1944 őszén a Dunántúlra kellett menekülniük. /Szőcs János: "Mikor Csíkból elindultam..." = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./

2002. szeptember 10.

A Marosvásárhelyi Református Kántortanító-képző Főiskola tízéves hagyománya a nyári szünidőben szervezett egyházszolgálati és népismereti tábor. Az elmúlt években főként a dél-erdélyi szórványvidékeket látogatták: 2000-ben Fehér, 2001-ben Szeben és Brassó megyét. Idén a mozgótábor színhelye Hunyad megye volt. Két éve jelent meg az Algyógyi Nyilatkozat, a szórványban élő több mint hatvan lelkipásztor és magyar értelmiségi nyilatkozata. Egyik céljuk a szórványvidékeken nagy szükség volna kántortanítókra, lelkészekre, magyar népiskolákra. A Böjte Csaba dévai ferences szerzetes által vezetett Szent Ferenc Alapítvány megvásárolta Bethlen Gábor szülőházát Marosillyén, és szeretné felújítani azt, lakhatóvá tenni, a szórványban élő gyermekek részére. Ennek a háznak a rendbetételére hívta Böjte Csaba az erdélyi magyar fiatalokat, ide indultak a főiskolások. Az 1992-es népszámlálás óta a Hunyad megyei magyarság lélekszáma 25 százalékkal csökkent, jelenleg 26 ezer magyar él a megyében. A beolvadás felgyorsult. Az okok: a fiatalok elvándorlása, a vegyes házasságok, a gyülekezeti élet lanyhasága, a magyar iskolák, pedagógusok, értelmiségiek hiánya. Nincs magyar iskola Piskiben. Hátszegen a hatvanas években, Rákosdon néhány éve szűnt meg. Sztrigyszentgyörgyön a Bukovinából telepített székelyek is lemondtak anyanyelvű iskolájukról. Sztrigyszentgyörgyön a római katolikus lelkész a nyári szünidőben vasárnapi iskolát szervezett, amelyen több mint harminc gyermeket tanított meg írni-olvasni! /Bölöni Domokos: Szórványtanítók kellenek! Pusztuló magyarság a huszonnegyedik órában. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 10./

2002. március 2.

Alig néhány nap van hátra a közigazgatási törvény márc. 7-ére megszabott határidejéig: eddig az időpontig minden településen, ahol a nemzeti kisebbségek számaránya meghaladja a 20 százalékot, kötelező a két-, esetenként többnyelvű helységnévtáblák, intézményneveket jelző feliratok felszerelése.A Szilágy megyei tanács alelnöke, Fekete Szabó András szerint a megyei tanácsnál bárki fordulhat magyarul is a hivatalokhoz, hiszen minden jelentős osztályon van magyar szakember. Zilahon azért nincs magyar helységnévtábla, mert a város lakosságának alig valamivel több, mint 20 százaléka magyar ajkú, de az adminisztratív szempontból hozzátartozó falvakkal együtt már a kritikus 20 százalék alá esik az arány. A Máramarosi RMDSZ területi elnöke, Ludescher István elmondta, a régióban kilenc település esik a jogszabály hatálya alá, ezek többségében nem okoz gondot a törvény alkalmazása, hasonló a helyzet a történelmi Máramaros három településén is. Kolozs megye legtöbb olyan településén, ahol a magyarság aránya meghaladja a 20 százalékot, a napokban kiteszik, vagy már megrendelték a magyar nyelvű helységnévtáblákat – nyilatkozta Bitay Levente, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Magyarszováton létezett magyar nyelvű helységnévtábla, azonban a helyi rendőrfőnök akkor megbírságolta emiatt az önkormányzatot. Aranyosegerbegyen a polgármester nem akar magyar anyanyelvűeket alkalmazni a hivatalba. Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere nem ismeri el az 1992-es népszámlálás eredményeit, így továbbra is megtagadja a helyi közigazgatási törvény alkalmazását. A kolozsvári helyzeten csak a kormány segíthetne. Háromszéken nem okoz jelentős gondot a közigazgatási törvény alkalmazása, a tanácsülések többsége is tavaly nyár óta két nyelven zajlik. Furcsa kivétel Sepsiszentgyörgy, ahol a városi tanács három román nemzetiségű képviselője visszautasította a fülhallgatók használatát. Albert Álmos polgármester törvényesnek ítéli a fordítógép használatát. Kovásznán a román feliratok okoznak gondot. A Kovászna megyei önkormányzat március végéig fejezi be a megyei utak mentén található táblák kétnyelvűsítését. Maros megyében, Makfalva községben már decemberben elkészültek és felkerültek a középületekre a kétnyelvű táblák. A hivatalban mindkét nyelven beszélnek, az ügyeit intéző személy igényének megfelelően. A Marosvécséhez tartozó magyarlakta településeken még az ősz folyamán kitették a román és magyar nyelvű táblákat a falvak bejárataihoz is, akárcsak a közintézmények homlokzataira. Szászrégenben most szerelik fel a kétnyelvű táblákat.Arad megyében a táblák többsége már a helyén van Zimándköz esetében előfordult, hogy a nappal kitett táblát másnapra ismeretlen tettesek összefirkálták. Szatmár megye 84 helységében haladja meg a magyar nemzetiségű lakosok számaránya a 20 százalékot. A legtöbb polgármester már megrendelte a két- vagy többnyelvű helységnévtáblákat, ezek gyártása, illetve kihelyezése folyamatban van. Nagykárolyban és Tasnádon már hosszabb ideje ki vannak téve a többnyelvű helységnévtáblák. Nem készültek kimutatások arról, mekkora a magyar nemzetiségű alkalmazottak aránya a helyi közigazgatásban. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti alpolgármestere szerint a köztisztviselők nagy hányada beszéli a magyar nyelvet.Brassó megyében – tájékoztatott Kovács Attila megyei RMDSZ elnök - a kétnyelvű táblát már a régi közigazgatási törvény értelmében kitették Alsórákoson (60,2%) és Apácán (51%). A falu magyar nevét jelző tábla áll Ürmös (30,7%) és Tatrang (40%) bejáratánál is. Legutóbb, az idén Négyfalu (27%) peremére tették ki a kétnyelvű táblákat. Sok helységben viszont megvan a szükséges 20% százalék, mégsem került még ki a táblára a helység magyar neve. Ilyen helyzetben van Bodola (27,9%), Kaca (32,4%), Keresztvár (30,5%), Kőhalom (22,5), Olthévíz (32%), Sárkány (20,3%), Szászhalom (33,6%) és a földvári meg a botfalusi gyártelep. Bodolán a polgármesteri hivatal titkára, aki az ortodox pap felesége, kiírta a titkárság ajtajára, hogy »Itt nem lehet magyarul beszélni«. Az RMDS kivizsgálta az ügyet. Végül levették a titkárság ajtajáról a táblát. Temes megye megközelítőleg negyven vegyes lakosságú települése közül egyelőre még egyikben sincs két- vagy többnyelvű helységnévtábla. Székelyudvarhelyzínmagyar vidék. A színmagyar települések vezetői már évekkel ezelőtt gondoskodtak róla, hogy a faluvégi tábla ne csak az állam nyelvén adja a látogató tudomására, hova érkezett. Beszterce-Naszód Hunyad megye: hat település van, ahol a magyarság számaránya meghaladja a 20 százalékot, ezek közül csupán Lozsádon fogadja kétnyelvű helynévtábla az arra járókat. A többi öt település Csernakeresztúr, Rákosd, Alpestes és Hosdát, illetve Sztrigyszentgyörgy – elöljárói már megrendelték a kétnyelvű táblákat. Marosvásárhelynek kilenc bejárata van, ám ezek közül csak háromnál olvasható a helység megnevezése három nyelven; ezek sem felelnek meg a törvény előírásainak, mert a magyar és német nyelvű megnevezés más színnel és kisebb formájú betűkkel hirdeti a város nevét, mint a román nyelvű. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal bejáratánál kétnyelvű táblák vannak kifüggesztve, a prefektúra és a megyei önkormányzat palotáján viszont csak román nyelvű feliratok ékeskednek.Maroshévíz: megrendelték a kétnyelvű helységnévtáblákat, és ezek remélhetőleg a jövő héten meg is érkeznek. Maroshévíz magyar lakosságának aránya 29 százalék. A városban nincsenek feltüntetve a magyar intézménynevek a közigazgatási törvény hatálya alá eső épületeken, és az önkormányzat határozatait is csak román nyelven teszik közzé. Csíkszereda: az önkormányzati hatáskörű hivataloknál kétnyelvű a feliratozás, néhány minisztériumi alárendeltségű intézménynél még mindig csak egy nyelven van feltüntetve a megnevezés. Szemet szúrnak továbbá az országos főutak mentén elhelyezett egyes helységnévtáblák is.Balánbánya a csíki régió egyetlen olyan települése, ahol a magyarság kisebbségben van. A hozzávetőlegesen 30 százalékban magyarok által lakott bányaváros bejáratánál már régóta van kétnyelvű helységnévtábla, az intézmények, iskolák, a polgármesteri hivatal elnevezéseit már magyarul is feltüntették. Az önkormányzat belső dokumentumai román nyelvűek, de képviselőtestületi-határozat született arról, hogy ezeket szükség esetén lefordítják az erre kijelölt személyek, a tanácsi határozatokat már eddig is két nyelven tették közzé. Az utcanévtáblák legnagyobb része is kétnyelvű. /Rövidesen lejár a közigazgatási törvény által előírt határidő. Kötelezőek lesznek a kétnyelvű feliratok. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2./

2002. március 29.

A Hunyad megyei Sztrígyszentgyörgy faluban megkerült a XII. században épített műemléktemplom harangja. A 40 kg-os harangot 2000 szeptemberében lopta el a falu tehénpásztora. A templomban már több mint egy évtizede nem tartanak istentiszteletet, így nem volt nehéz elcsenni az 1727-ben öntött harangot. A tolvaj nem tudta értékesíti a harangot, ezért elásta a harangot a faluszéli erdőbe, egy jobb üzletelési alkalomig. Az elásott harangra most bukkantak rá a pusztakaláni rendőrök, akik éppen lopott kegytárgyak ügyében nyomoztak. - Hunyad megyében az utóbbi évtizedben ez a harmadik eset, hogy ellopták egy templom harangját. /Megkerült harang. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 29./

2004. szeptember 13.

A közös múltat idéző előadássorozaton vehettek részt a hét végén a Hunyad megye különböző helységeiben letelepedett bukovinai székelyek. A szintén Bukovinából, 1941-ben elszármazott tolnamözsiek lelkes népi tánccsoportja és székely baráti köre végiglátogatta a dévai, csernakeresztúri, sztrigyszentgyörgyi magyar közösségeket, hagyományőrző táncos, zenés, verses műsorral ajándékozva meg őket. Déván, a zsúfolásig telt Magyar Ház színpadán léptek fel először bukovinai és székely táncokkal. Tavaly a tolnamözsiek aratóünnepségre hívták a csernakeresztúri hagyományőrzőket, akiket a dévai Segesvári Miklós Pál és a Magyarok Nagyasszonya kollégium népi tánccsoportja is elkísért. Így sikerült újjáéleszteni a kapcsolatot a Bukovinából elszármazottak között. /Gáspár-Barra Réka: Tolnamözsiek Hunyad megyében. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 13./

2005. február 3.

Kóka Rozália, a bukovinai székely származású magyarországi előadóművész az utóbbi évtizedben gyakori vendég Hunyad megyében. A napokban újra betoppant Dévára, a helyi Magyar Házban tartott előadást. A Dévára telepedett bukovinai székelyek leszármazottai közül már kevesen emlékeznek a régiek történeteire. Kóka Rozália emlékezéseiből kiderült, hogy a Hunyad megyébe (Vajdahunyadra, Dévára, Sztrigyszentgyörgyre és Csernakeresztúrra) telepedett bukovinai székelyek tarthatják magukat a legszerencsésebbeknek. A Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Istensegíts és Fogadjisten bukovinai falvakból a háború idején menekülni kényszerülő székelyek sorsa sokkal keservesebben alakult. Előbb a Vajdaságból elmenekült szerbek házaiba telepítették őket, aztán a Dunántúlról elüldözött németek otthonaiban kellett meghúzódniuk. Kóka Rozália gondolatban végigvezette dévai hallgatóságát ősei útján, Madéfalvától Moldován át Bukovinába, az Al-Dunához, Erdélybe, Kanadába és Bácskába. /Gáspár-Barra Réka: Kóka Rozália dévai előadóestje. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 3./

2007. február 2.

Az elmúlt századokban Arad megyében több száz kisebb-nagyobb könyvtár létezett, amelyek zömét mára teljesen széthordták. A legjelentősebb pusztítás, akárcsak az ország többi megyéjében, a vállalati, szakszervezeti könyvtárak állományát érintette. Az egykori szocialista vállalatok a rendszerváltást követően csődbe jutottak, részben privatizálták azokat, a vállalati könyvtár az esetek túlnyomó részében a szemétbe, pontosabban a zúzdába került. Olyan helyről is kerültek szemétbe könyvek, ahol állítólag a magyar kultúrát ápolják. Azokban a nagyvállalatokban, ahol az új tulajdonosi kör értelmes emberekből állott, a szakszervezetnek sikerült átmentenie a nyomtatott vagyont. Aradon, a megyeszékhelyen a legjobb megoldást az egykori esztergapadgyár – ma ARIS – szakszervezete választotta: a vállalati könyvtár szépirodalmi részét tíz évvel ezelőtt átadták a Vlaicu Egyetemnek. Aki szemfüles volt, a ‘90-es évek elején még vásárolhatott a leleményesebb szakszervezetek kiárusításain. A tehervagyongyári szakszervezet 2003-ban felkínálta a köteteket megvételre a szakszervezeti tagoknak. Ami megmaradt, vidéki iskoláknak, a megyei könyvtárnak adományozták. Matekovits Mihály akkori főtanfelügyelő-helyettes hozott magyar tanárokat, akik kiválogatták a számukra szükséges köteteket, és elszállították. Vidéken a községi könyvtárak általában a mai napig megmaradtak, mert a kultúrotthonok még működnek. Pécskán, például, a községi könyvtár száz éve, szinte megszakítás nélkül nyitva áll a kultúrházban. Az ‘50-es években az országban a könyvtárak állományát alaposan átfésülték, kidobták például az 1944. augusztus 23. előtti “ellenőrizetlen fordítású” könyveket. Hivatalos adataink szerint Hunyad megyében az 54 vidéki könyvtár közül egyetlen egyet számoltak fel az utóbbi években. Hunyad megyében tavaly öt könyvtár maradt könyvtáros nélkül, az idei januártól pedig hatodikként felzárkózott Solymos is. Urikányban most nincs könyvtáros, pedig a könyvállomány jelentős, közel 16 ezer kötet áll a 10 ezer urikányi lakos rendelkezésére. A statisztikai adatok szerint a megyében még további 14 vidéki könyvtár tengődik önkormányzati támogatás nélkül. A részben magyarlakta falvak közül egyedül Csernakeresztúr büszkélkedhet saját könyvtárral /14 ezres állományának több mint fele magyar nyelvű/, de csak hetente egyszer van nyitva. De azért van olvasója, évente körülbelül 200 ember fordul meg itt, mondja Cizmas Terezia könyvtáros elmondta, kevesen igénylik a magyarok közül ezeket a könyveket. Az ötvenes években más volt a helyzet, akkor sokan olvastak még magyarul Csernakeresztúron is, meg Sztrigyszentgyörgyön is, ahol annak idején gazdag könyvtár működött az odatelepedett bukovinai székelyek számára. A hatvanas években azonban a könyvállományt átadták a pusztakaláni vasgyár szakszervezetének, amelyet az utóbbi másfél évben már csak a peres ügyei tartanak életben. A könyvállomány viszont megmaradt a városi művelődési házban és most éppen azon dolgoznak, hogy az köztulajdonba kerüljön. A vajdahunyadi szakszervezeti könyvtár viszont él, közel 100 ezer kötetes. A Zsil-völgyi szakszervezeti könyvtárak a maguk nemében egyedüliek a térségben. Petrozsényon kívül Petrillán, Urikányban és Aninószán van 10-10 ezer körüli kötetet számláló közkönyvtár. /Gáspár-Barra Réka: Elpusztított könyvtárak. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 2./

2008. május 10.

Hunyad megye magyarsága három nagy csoportra osztható – írta az Akadémai Kiadó által 1982-ben megjelentetett Magyar Néprajzi Lexikon. A Hunyad megyei magyarság legősibb, de egyben legcsekélyebb számú részét a honfoglaláskor itt megtelepedett magyarok jelentik. A törökdúlások idején azonban ez a népesség többnyire kipusztult, soraikat elmagyarosodó hegyvidéki román családokból próbálták pótolni. A régi polgári magyar lakosság ma már csak kis számban maradt meg főleg Déván és Szászvároson. A másik jelentős kategória az 1888–1910 között betelepedett „dévai csángók”, azaz bukovinai székelyek, akik valójában nem csupán Dévára, hanem Csernakeresztúrra, Vajdahunyadra és Sztrígyszentgyörgyre is jelentős számban telepedtek. A harmadik fontos ága a Hunyad megyei magyarságnak a 19. század második felétől betelepedő székelyek, akik az iparosítás nyomán több hullámban jöttek e vidékre. 1883-ban a Tisza Kálmán vezette magyar kormány elindította a Bukovinába elmenekült székelyek hazatelepítését. Elsőként az Al-Duna környékére telepednek, ennek a hullámnak az 1885-ös nagy árvíz vetett véget. Déva telepeseket kért és az akkori polgármester, dr. Issekutz Gergely annyira a szívén viselte a betelepülők gondját, hogy ez utóbbiak egyenesen atyjuknak nevezték a város elöljáróját. Végül két nagy hullámban összesen 99 család telepedett be az öt bukovinai faluból (Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Fogadjisten), 10 holdas földeket kaptak. 1910-ig szépen fejlődött a telep. Az 1910-ig betelepült 288 lélek 1934-re 1250 főre szaporodott. 1910-ben még további 31 házat épített az állam a betelepülőknek, ez alkalommal 35 újabb család jött, összesen 292 lélek. Később, az első világháborúig még további 27 család jött, összesen 105 személy. Hasonlóan történt a betelepedés a szomszédos Vajdahunyadra is, ahova kizárólag hadikfalviak települtek. A XX. század folyamán több hullámban is jöttek a székelyek a megyébe. Számtalan tanár, orvos, művész, lelkész, illetve ezek tanulni vágyó gyermekei kerültek ide. Sokan már a nyolcvanas évek idején kitelepedtek külföldre, aki maradt, az 1989 után költözött vissza valamelyik erdélyi nagyvárosba. Napjainkban Hunyad megye 24 ezer körüli magyar lakosságának jó egyharmadát a bukovinai székelyek leszármazottai teszik ki, másik harmadát az időközben betelepülő székelyek, csupán egy sovány harmadát képezik az „őshonos” magyarok. /Gáspár-Barra Réka: Hunyad. Sok a székely, de így is kevés. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 10./

2009. február 11.

Civil fórumot tartottak február 6-án a vajdahunyadi Magyar Házban, Winkler Gyula megyei RMDSZ-elnök, EU-parlamenti képviselő, a Corvin Savaria Társaság elnökének jelenlétében. A városban jelenleg hét bejegyzett, magyar civil szervezet működik, ezek közül a Magyar Házat a Corvin Savaria Társaság működteti. Megjelent a Hunyad megyei Hírmondó új sorozatának januári száma. A lapban szó esik a bukovinai székelyekről, a dévai művelődési életről a 20. század első felében, valamint helyi kulturális eseményekről. A hét végén Vajdahunyadon, Sztrigyszentgyörgyön, Déván és Csernakeresztúron (ahol a bukovinai székelyek leszármazottai élnek) a bátaszéki (Magyarország) Rudolf László bemutatja a bukovinai Józseffalváról írt monográfiáját. /Kun Árpád: Vajdahunyadi hírmorzsák. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 11./

2009. február 17.

Négy Hunyad megyei településen mutatta be a hét végén a bukoviani Józseffalváról írt családtörténeti könyvét, Rudolf László, aki a Bátaszékre telepedett bukovinai székelyek leszármazottjaként több mint másfél évtizede kutatja e népcsoport múltját, gyökereit: Bukovinai székely falvak I. (Józseffalva) Könyve egy átfogó családtörténeti sorozat első kötete, melyben közel ezer józseffalvi család leszármazottai találhatják meg őseiket. Rudolf László a családkönyvek köteteit folyamatosan szeretné megjelentetni 2014-ig. Ezekben elsősorban az ősbukovinai falvak lesznek, alapítási sorrendben: Fogadjisten, Istensegíts, Hadikfalva, Józseffalva és Andrásfalva. A szerző a kirajzásokat is nyomon követi, és igyekezett mindenhova eljutni ahova a bukovinai székelyek kitelepedtek és feldolgozni az anyakönyveket. Tehát folytatja majd az Alduna vidékével: Hertelendyfalva, Székelykeve, Sándoregyháza, ezek önálló kötetben lesznek, aztán az 1884-es gyoroki kirajzás, utána a Hunyad megyei telepítés: Déva, Vajdahunyad, Csernakeresztúr, Sztrígyszentgyörgy. /Gáspár-Barra Réka: Rudolf László könyvbemutatója. Családfák Bukovinától Brazíliáig. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 17./


lapozás: 1-10




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998