udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 17 találat lapozás: 1-17
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Helymutató:

1996. január 22.

Jan. 22-én elhunyt a Tolna megyei Kakasdon Sebestyén Ádám, a bukovinai székely hagyományok ismerője és gyűjtője, ő volt hazatelepedésük előtt a bukovinai Andrásfalva utolsó kántora. A bukovinai székelyek életéről, népdalkincséről kilenc önálló kötete jelent meg. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 30./ Első könyve, amellyel felkeltette a figyelmet hányatott sorsú népe iránt: A bukovinai andrásfalvi székelyek élete Madéfalvától napjainkig /Szekszárd, 1972/.

1995. december 20.

1866-ban ötvennégy Tolna megyei család telepedett le a Maros és a Béga által közbezárt területen, a kis település neve Bunyaszekszárd lett. A kis református közösség 1871-ben megépítette templomát. A század végén néhány család elköltözött és elkezdődött a román családok betelepülése. 1910-ben megszűnt a helyi református iskola, 1938-ban hozzákezdtek az új református templom építéséhez. 1954-ben elkezdődött itt is az erőszakos kollektivizálás, ennek nyomán indult meg a tömeges elvándorlás. A templomban 1969-ben volt az utolsó istentisztelet, majd 1981-ben elhagyta a falut az utolsó két magyar család. /Barabás Zoltán: Dokumentumriport a pusztulásról. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 20./

2001. december 13.

Tiltakozó, békés tüntetést rendez dec. 14-én a román nagykövetség előtt a Váci Nemzeti Kör és az Erdélyi Körök Országos Szövetsége (EKOSZ). A megmozduláshoz más civil szervezetek is csatlakoznak.- A demonstrációt az erdélyi csángó magyar gyermekek magyar nyelvű oktatásának érdekében szervezzük - közölte Horváth Kálmán, az EKOSZ tagszervezetének, az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Közhasznú Egyesületének elnökségi tagja. A tüntető szervezetek tiltakozni kívánnak az emberi jogok folyamatos, durva megsértése ellen, amit Románia a csángó magyarokkal szemben gyakorol. (A Magyar Nemzet nyomán). /Demonstráció a csángók oktatásáért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./

2003. augusztus 18.

Ökumenikus istentisztelettel és kopjafaállítással emlékeztek meg aug. 16-án volt falujukról a bunyaszekszárdiak. Az évekkel ezelőtt elnéptelenedett Temes megyei falu helyén immár kilencedik alkalommal tartottak falunapot. Az emlékoszlop, melyet Gergely Zsolt lugosi fafaragóművész készített Szabó Tibor facsádi építőmester segítségével, az egykori falu temetőjében - egy kis tisztáson - áll, ahol ma csupán néhány sír emlékeztet az egykori településre. Az újonnan állított kopjafánál Molnár Jolán, a Bunyaszekszárdi Emlékbizottság alelnöke elevenítette fel az egykori bunyaiak áldozatos munkáját, amellyel elérték, hogy az évente megtartott falunapra ne csak a Bánság-szerte élő bunyaszekszárdiak és leszármazottaik jöjjenek el, hanem a falu egykori lakóit kibocsátó Tolna megye hivatalos képviselői, valamint a bunyaszekszárdiak legtöbbjét befogadó Facsád elöljárói is. Az ökumenikus istentiszteleten Lugos és Igazfalva református, valamint Facsád katolikus és ortodox lelkészei vettek részt. Az ünnepséget követően a bunyaszekszárdiak több mint 160 vendéget és meghívottat láttak vendégül ebédre, köztük Szekszárd városának 25 fős küldöttségét. Bunyaszekszárdot Tolna megyei, zömükben református vallású magyar telepesek alapították. A Maros és a Béga völgye közötti vízválasztó dombságban megbúvó kis falu a termőföld rossz minősége és az elzártság miatt az 1960-as évek végére elnéptelenedett, házait és templomát lebontották, lakói más bánsági településekre, elsősorban Facsádra, Lugosra és Igazfalvára költöztek. A falu helyén 1995-ben rendeztek először falunapot. A kilencvenes évek második felében Facsádon a bunyaszekszárdiak közadakozásából és Szekszárd város segítségével új református templomot építettek. /Volt falu ünnepe. = Krónika (Kolozsvár), aug. 18./

2004. május 12.

Tíz éve hunyt el az erdélyi származású léczfalvi Bodor Ferenc /1941. máj. 12. – 1994. ápr. 26./, Budapest mikrovilágának szakavatott ismerője és lelkiismeretes megörökítője. Kereste a főváros egykori patinás szállodáit, kisvendéglőit. Városfi, ködlovag, az utolsó garabonciás, mondták róla. A Tölgyfa Galéria vezetője is volt. Édesapja Bodor György volt, aki 1941-ben kormánybiztosként a Bácskába telepített, majd onnan Baranya és Tolna megyébe költöztetett bukovinai székelyeket. Az őt érdeklő dolgokról, témákról háromszáz hosszabb-rövidebb írása árulkodik. Legjobban Gelencén érezhette magát, a vén Jancsó Péter ódon portáján. Bodor Ferenc haló porában is Gelencére kívánkozott. /Sas Péter: In memoriam léczfalvi Bodor Ferenc. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./

2005. augusztus 18.

Tizenhatodik alkalommal rendezték meg augusztusban a Tolna megyei Bonyhádon a Bukovinai találkozások című háromnapos nemzetközi folklórfesztivált, amelyen, az előző évekhez hasonlóan, idén is részt vett a csernakeresztúri hagyományőrző egyesület. Akárcsak Csernakeresztúron, Bonyhádon is nagy számban élnek bukovinai székelyek, akik egykori hazájuk légkörét akarták feleleveníteni a 20 együttes előadásaival. Néptánc, népzene, kórus: a választék roppant gazdag volt, az előadások színvonalasak. /Bukovinai találkozás. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 18./

2006. március 16.

Március 15-én Nagykárolyban az emlékezés díszvendége Veress János magyarországi pénzügyminiszter volt, aki a nyírbátori küldöttséggel látogatott el a városba. Több határon túli csoport is jelen volt: a két testvérváros, Mátészalka és Orosháza mellett Nyírbátor, a Tolna megyei Zomba önkormányzatai is részt vettek a megemlékezésen. A nagykárolyi Petőfi–szobor előtt Sróth Ödön mondott ünnepi beszédet. Vincze András kaplonyi iskolaigazgató kijelentette: a másfél évig tartó forradalom és szabadságharc emléke ma is égő fáklyaként lobog Európa országaiban, és hatása ma is érezhető, hiszen a „tizenkét pont” a szabadság örök érvényű üzenete. A hagyományokhoz híven a megemlékezés második része a városi színházban zajlott, ahol ünnepi gálaműsort rendeztek. /(fodor): Koszorúzás és gálaműsor. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 16./

2006. augusztus 2.

Véget ért a Paks melletti Cseresnyéspusztán a 13. alkalommal megrendezett olvasótábor. Évről évre Tolna megyei intézmények, vállalkozók segítették a határon túli diákok táborát. Idén előadást hallhattak a táborozók az 1956-os forradalomról. Nagy élményt jelentettek a kirándulások Pécsre, Orfűre, Paksra. A régióból temesvári és lupényi diákok vettek részt minden évben a táborban. Az erdélyi diákokon kívül Kárpátaljáról, Délvidékről és Felvidékről voltak diákcsoportok. /Farkas Éva: Lupényi és temesvári diákok a paksi olvasótáborban. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 2./

2006. október 5.

Ajándék játszótér Erdélyből címmel közölt képes tudósítást a Tolnai Népújság. Várat ácsol a gyermekeknek egy uzoni csapat a Duna-parton írta az ottani tudósító. Fáradtan érkezett haza a négyfős uzoni csapat, az 500 négyzetméteres játszóteret háromnapi munkával építették be. Háromtornyos játék vár, lovacska, szamár és más készült fából. – Ha kapunk valamit a testvértelepüléstől, azt méltóképpen viszonozzuk is, jegyezte meg az uzoni polgármester. Hálásak Tolnának, rendkívül hasznos képzést tartottak Uzonban a pályázatok összeállításáról, az intézményi és vállalkozói gazdaságvitelről, továbbá könyvajándékot és egészségügyi felszerelést is hoztak. Sejteni engedték, hogy egy tűzoltókocsira is számíthatunk majd az uzoniak. /(kisgyörgy): Uzoni ajándék játszótér Tolna városának. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 5./

2007. augusztus 13.

Nemzetközi folklórfesztivál keretében emlékeznek kultúrájuk közös bölcsőjére a Bukovinából elszármazott székely népcsoportok a hétvégén a magyarországi Bonyhádon; a Tolna megyei településen tizedik alkalommal rendezik meg a találkozót. A mádéfalvi veszedelem után Bukovinában élt népcsoportok minden évben összegyűlnek, hogy megrendezzék a bukovinai találkozásokat, azaz egy nemzetközi folklórfesztivál keretében emlékezzenek kultúrájuk közös bölcsőjére – mondta el az esemény kapcsán a rendező Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége titkára, Bíró Sándorné. Évről évre hagyomány, hogy júniusban Lengyelországban, júliusban Romániában, augusztusban Magyarországon, októberben pedig Ukrajnában találkoznak a 37 tagegyesület hagyományőrző csoportjai. Amint azt a székely szövetség titkára elmondta, a rendezvény célja példát mutatni a népek barátságára a bukovinai békés együttélésre emlékezve. A közös sorsú szászok, zsidók, lengyelek, szlovákok, ukránok, románok és székelyek tisztelni tudták egymás kultúráját, s ezt teszik ma is ezeken a találkozókon – hangsúlyozta Bíró Sándorné. Augusztus 11-én Bonyhád környéki székelyek lakta településeken, Kakasdon, Zombán, Kismányokon, Csátalján látták vendégül a külföldi csoportokat. Augusztus 12-én, vasárnap színpompás felvonulással, menettánccal és gálaműsorral zárult a fesztivál, amelyen 25 művészeti csoport mutatta be műsorát a magyarországi székelység központjának számító Bonyhádon. /Bukovinai találkozások Bonyhádon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 13./

2008. január 9.

Magyarország több pontján tartottak megemlékezéseket Wass Albertről január 8-án, az erdélyi író születésének 100. évfordulóján. A Magyarok Világszövetsége az alkotó budapesti szobránál tartott megemlékezést, a Kráter Műhely Egyesület kulturális gálaestet rendezett a fővárosban, Sárospatakon kihirdették a Wass Albert-pályázat eredményét, Szolnokon emléktáblát avattak, Bonyhádon pedig megkoszorúzták az író szobrát. Üzenet haza – 100 éve született Wass Albert címmel tartott megemlékezést a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) a Magyarok Házában, Wass Albert szobránál. Az író életútját Medvigy Endre irodalomkutató méltatta. Az íróval való személyes találkozásáról Rácz Sándor, az MVSZ tiszteletbeli elnöke beszélt. A Kráter Műhely Egyesület, amely Wass Albert-emlékévet hirdetett 2008-ra, az évforduló alkalmából kulturális gálaestet rendezett a Magyar Kultúra Alapítvány székházában. Szolnokon, a Damjanich Múzeum falán emléktáblát helyeztek el, Lelkemben tiszta ég ragyog címmel pedig Wass Albert-emlékestet rendeztek az Aba-Novák Kulturális Központban. Koszorúzás volt a Tolna megyei Bonyhádon az író szobránál, majd Koltay Gábor Adjátok vissza a hegyeimet! című dokumentumfilmjét vetítették a Vörösmarty Művelődési Központban. Ugyanitt rendezik meg a Wass Albert vers- és prózamondó verseny Kárpát-medencei döntőjét. /Wass Albert-megemlékezések országszerte. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 9./

2008. január 26.

Január 24-én a nyergestetői honvédsír újabb kopjafával gyarapodott. Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc közelgő 160. évfordulója tiszteletére Tolna megye polgármestereinek kistérségi szövetsége kopjafát állíttatott, amelyet a polyáni lakhelyű Winkler Imre faragott. A kopjafát Bereczi István gelencei és Csiby József kézdiszentléleki római katolikus pap szentelte meg. /(iochom): Újabb kopjafa a Nyergestetőn. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 26./

2008. április 10.

A Lugos–Szekszárd testvérvárosi kapcsolat keretében Szekszárd önkormányzata egy Ikarusz típusú autóbuszt adományozott az Arató Andor Egyesületnek, a lugosi magyarság használatára. Nem ez az első alkalom, hogy a szekszárdiak buszt adományoznak a lugosiaknak – tudtuk meg Pozsár József lugosi RMDSZ-elnöktől, de a régi busz már használhatatlan lett. Az adomány átvételére 15 tagú küldöttség utazik Tolna megye székhelyére, ahol ez alkalomból lugosi magyar napot tartanak. A műsor keretében fellép az 5-ös számú Általános Iskola Gyöngyvirág tánccsoportja. /Pataki Zoltán: Szekszárdi busz a lugosi magyarságnak. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 10./

2009. április 10.

Tragikus sors jutott Herepei Jánosnak /Kolozsvár, 1891. okt. 11. – Szeged, 1970. okt. 30./. Magyart, történelmet, régészetet hallgatott a kolozsvári tudományegyetemen. Az iskolateremtő Pósta Béla professzor irányításával kezdett régészettel és a numizmatikával foglalkozni. Azután jött az impériumváltás, az egyetemet elfoglalta a román hatalom. Herepeit a kolozsvári Minerva Műintézet Rt., a magyar egyházak alapította nyomdaipari vállalat alkalmazta könyvelőnek 1925-ben. Ettől kezdve a hivatali munka mellett csak szabadidejében élhetett a kutatásnak. Jelen volt a lapok, folyóiratok hasábjain kis adatközlésekkel, néha egy-egy dolgozattal. Fáradhatatlanul gyűjtött: hol a temetőben sírköveket másolt le, hol a levéltárban vagy valamelyik könyvtárban jegyzett ki adatokat. Az Erdélyi Kárpát Egyesület múzeumőrévé, egykori iskolája, a Református Kollégium levéltárosává választotta. Kelemen Lajos, Szabó T. Attila és Herepei János voltak az erdélyi múlt legkövetkezetesebb feltárói. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 1938. február 1-jétől igazgatónak hívta Herepeit. A második bécsi döntés 1940 őszén új feladatok elé állította: intézménye a Magyar Nemzeti Múzeum része lett, s megbízták egy Székely Tudományos és Közművelődési Intézet létrehozásával. 1944 őszén parancs jött Budapestről, hogy a múzeum legértékesebb kincseit ládákba csomagolva el kell menekíteni. A ládák 1945. március 29-én a zalaegerszegi állomáson bombatalálat következtében porrá égtek. A hatóságok felmentették Herepeit a felelősség alól, de sokan szemére hányták a parancs szolgai teljesítését, s az önvád is kínozta. Nem mert visszatérni Romániába. A Tolna megyei Bonyhádon létesült Székely Múzeum élére nevezték ki. Az államosítás után ezt beolvasztották a szekszárdi múzeumba. 1950-ben Herepei nyugdíjaztatta magát. 1957-től felfedezték őt a szegedi egyetem magyar tanszékének munkatársai, s 1961-ben Szegedre beköltözhetett. Lehetőséget kapott tanulmányainak sajtó alá rendezésére. Adattár főcímmel három tekintélyes kötete (1965, 1966, 1971) jelent meg közel kétezer oldalon a szegediek kiadásában. A harmadik kötet közzétételét már nem érhette meg. Tekintélyes kötetet kitevő, átfogó munkája a Bonyhádon véglegesített: A Házsongárdi temető régi sírkövei. Ez kéziratban maradt, majd az Akadémiai Kiadó 1988-ban vállalta kiadását. Ebben a munkájában Herepei Kolozsvár sírkertjének 1750-ig terjedő történetét dolgozta fel, a kötet lényegében közel kétszáz év várostörténetét is felöleli. Sas Péter budapesti történész kutató kézbe vette a Herepei-hagyatékot, s abból minden közölhető anyagot kötetekbe gyűjtött, sajtó alá bocsátott. A kolozsvári Művelődés folyóirat kiadója, mindenek előtt Szabó Zsolt főszerkesztő ezt a sorozatot felvállalta, egymás után jelentette meg a köteteket. A 2001-ben indult sorozat a hatodik kötettel a végéhez érkezett. A most megjelent kötet /Herepei János: Művelődéstörténeti tanulmányok és adattárak. Sajtó alá rendezte, szerkesztette és az előszót írta: Sas Péter. Művelődés, Kolozsvár, 2008./ adat- és okmánytárakat tartalmaz, a kutatóknak, szakembereknek jelent kincset, ugyanis sok esetben ma már pótolhatatlanok, mert az akkori források elpusztultak vagy éppen lappanganak. /Gaal György: Az utolsó Herepei kötet. = Helikon (Kolozsvár), ápr. 10./ Előzmény: A Sas Péter által korábban sajtó alá rendezett Herepei-munkák Herepei János: A kalotaszegi templomok, cintermek és temetők régi sírkövei. Sajtó alá rend., szerk., előszó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2001. Herepei János: A kolozsvári Farkas utcai templom történetéből. Sajtó alá rend., szerk., előszó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2002. Herepei János: Kolozsvár történeti helyrajza. Sajtó alá rend., szerk., utószó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2004. Herepei János: A kolozsvári Farkas utcai református templom és kollégium történetéből. Sajtó alá rend., szerk., utószó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2004. Herepei János A kolozsvári színház és színészet történetéből. Sajtó alá rend., szerk., utószó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2005.

2009. április 20.

A Csíkszeredán megjelenő Székelyföld című kulturális folyóirat Tolna megyében mutatkozik be. Fekete Vince költő, műfordító, a folyóirat főszerkesztő-helyettese elmondta, hogy évente, kétévente kapnak felkérést hasonló bemutatkozásra, de ilyen, amikor egy megye több városában találkozhatnak az olvasóközönséggel, most érkezett először. Fekete Vince kifejtette: nem kizárólag szépirodalommal foglalkoznak, a társadalomtudományok, filozófia, néprajz is helyet kap a lapban. /Tolna megyében a Székelyföld. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 21./

2009. június 13.

Hol kezdődik a Székelyföld? Dunaszerdahelyen éppen olyan éneklő méltósággal ejtik a magánhangzókat, mint Gyergyócsomafalván vagy Kézdiszentléleken. A Pozsony melletti Egyházgelle lakói kijelentik, hogy ők bizony székelyek. Az öröm és vigalom helyét nyomban fölváltotta a szakmai érdeklődés. Révkomáromi történészek megerősítették, hogy a hat székely nem egyikének, az Adorján-nemnek Posony-ági székelyei nevezték el Csallónak a Duna-ágak közé szorult kis vidéket, Csallóközt. Burgenlandban, a Lajta mellett ma is székely mezőn kaszálnak, székely kútból isznak, ha megszomjaznak, a kocsmai pálinka neve is „székely lé”! Tréfásan „szekler” a szekér neve. A magyarországi Vas megyében a falusi építkezések hasonlítanak a sóvidéki vagy Nyikó menti falu épületeihez. Révkomáromban, a Duna Múzeumban állították ki azokat a késő avar kori leleteket, amelyeket a nyolcvanas évek végén tártak föl a Hajógyár területén. Trugly Sándor régész múzeumőr mondotta, hogy a kincseken látható gazdag mintatár minden darabja és mintája föllelhető a faragott székely kapukon: a tulipán, a rózsaszirom, a palmetta és az életfa kacskaringós indája. Akkor, hol kezdődik a székelyek földje? Balási Gábor A székelyek nyomában című, romantikával átitatott szép könyvében gyakorlatilag László Gyula kettős honfoglalásának elméletét támasztja alá. Hol végződik tehát a Székelyföld? Nem Székelykocsárdnál és nem Földvárnál, Nem Gyimesbükknél vagy Berecknél, annyi bizonyos. De Focsani-nál éppúgy, mint Pozsonynál, Bécsnél, Varsónál, Királyhelmecnél. Ez utóbbi bodrogközi kisváros lakói mind a mai napig büszkén állítják, hogy ők azon székelyek leszármazottai. A Székelyföld tehát ott kezdődik, ahol a magyar történelem! Székelyek nyomaira lehet bukkanni az Őrségben, Zalában, Tolnában, Békésben, Szolnokban, Szabolcsban, Bácskában, Muraközben és mindenütt, ahol magyarok élnek! /Bereczki Károly: Hol kezdődik a Székelyföld? = Népújság (Marosvásárhely), jún. 13./

2009. augusztus 6.

Szatmárnémetiben augusztus 6-án nyitják meg azt a képzőművészeti kiállítást, amelyik az idei nyár egyik legjelentősebb kulturális eseményének ígérkezik. A Szatmári Alkotóház Képzőművészek Egyesületének (SZAKE) húsz tagja mintegy százhúsz festményt, grafikát és kisplasztikát mutat be a nagyközönségnek. Az alkotások egészen frissek, a SZAKE tagjai a júliusi, hadadi és monói nyári táborokban festették, faragták, rajzolták, s a közönség most láthatja először őket. Az egyesület elnöke, Gergely Csaba festőművész úgy véli, hogy Tillinger István, Bakos Károly, Bakos Livia és a többi helybeli mellett a más vidékekről érkezett tagok, például a nagybányai Deák János vagy a Tolna megyei Reisz Tamás és Könyv Katalin is színvonalas munkákkal jelentkeztek. Az anyaországi Simontornyán élő Reisz Tamás három éve tagja a szatmári egyesületnek. /Sike Lajos: Tárlat a városházán. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./


lapozás: 1-17




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998