|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 587 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 ... 571-587 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2014. május 1.Jogainkból nem engedünk!A Kovászna Megyei Törvényszék határozata, valamint a Brassói Táblabíróság azt megerősítő végzése alapján el kell távolítani a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban tavaly felvont székely lobogót. Mivel a központosított román hatalom a rá jellemző sunyisággal ismét a törvénybírákkal mondatja ki az ellenünk irányuló, s ezért általa nehezen vállalható utasításokat, mindenki előtt világossá kell tenni, hogy Bukarest áll az újabb magyarellenes támadás mögött. Bár nem új keletű, így akár hozzá is szokhattunk volna, de nem tettük, így ki kell mondanunk, nyilvánosan és jól érthetően, hogy ez a magatartás és a mögötte megbújó szándék számunkra felháborító, elfogadhatatlan és vérlázító, éppen ezért elutasítjuk, és többé nem kérünk belőle. Felháborító a román állam vezetőinek hozzánk való viszonyulása, mert igényeinket és elvárásainkat sarokba rúgva, gyarmatosítóként viselkednek velünk. Elfogadhatatlan az a hazugságáradat, melyet egy aprólékosan kidolgozott ördögi terv részeként a médiából naponta a nyakunkba zúdítanak, hiszen gyűlöletet szítanak vele, és ellenünk hangolják a velünk együtt élő románokat. Vérlázító, amint akaratunkat semmibe véve és érzelmeinkbe belegázolva, hatalmi szóval tiltják ki tereinkről a hovatartozásunkat kifejező nemzeti jelképeinket. Mi, erdélyi magyarok és székely magyarok az elmúlt 94 év alatt a román határok mögé kényszerítésünk ellenére is számtalanszor bebizonyítottuk, hogy békeszerető, befogadó, együttélésre képes, segítőkész és dolgos nép vagyunk, azonban azt senki se várja el tőlünk, hogy a látszatbarátság kedvéért, lemondva nyelvünkről, szokásainkról és tulajdonunkról, megtagadjuk önmagunkat. Már csak azért sem, mert egy barátnak nem lehetnek a társával szemben ilyen és ehhez hasonló elvárásai. Ugyanakkor a békeszeretet sem tévesztendő össze a gyávasággal, a befogadás és harmonikus együttélésre való törekvés a behódolással, valamint a segítőkészség és munkaszeretet a szolgasággal. Édes anyanyelvünk használata, szülőföldünk birtoklása, nemzeti jelképeink tisztelete és használata nem képezheti alku tárgyát és nem is fogja képezni soha! És jó lenne, ha ezt a bukaresti hatalom birtokosai is az eszükbe vésnék végre! Bedő Zoltán Székely Hírmondó. Erdély.ma 2014. május 1.Hol a mai veréb?Nem csitul a magyarellenesség az RMDSZ kormányzati szerepvállalásával, pedig a szociáldemokratákkal megkötött paktumot megelőzően ez volt a szövetség vezetőinek egyik legfontosabb érve: amikor hatalmon vannak, visszafogottabbá válik a román nacionalizmus, nő a magyar emberek biztonságérzete. Ez idáig jóformán semmi nem valósult meg a papírra fektetett vagy szóban megfogalmazott ígéretekből. A marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye megoldás nélkül feneklett meg, az észak-erdélyi autópálya gyorsforgalmi úttá silányult, Maros megyének nincs magyar prefektusa, pénz csurrant-cseppent, de csak a kormány eddigi tartozása, a székely zászlót, a szimbólumokat ugyanúgy üldözik, mint korábban, a parlament elé terjesztett törvény egyfajta kibúvót jelenthet (ha egyáltalán elfogadják), de tisztességes, egyenes megoldást nem. Annak kell örvendenünk, hogy Uzon esetében beérték a kék-arany lobogó eltávolításával, büntetést nem fizettetnek a polgármesterrel, s nem rögtön, hanem talán csak a városünnep után szereltetik le Sepsiszentgyörgy központjából a székely zászlót, illetve hogy kormánypárti politikusok nem, csak félhivatalos szószólóik, no meg az ellenzékiek gyaláznak bennünket élő egyenes adásban. Az RMDSZ vezetői mégis elégedettek – kampányban mi mást is mondhatnának –, csodát ugyan nem ígérnek, de szerintük szépen, lassan, türelemmel minden megoldódik. Csakhogy éppen az idő és a türelem van fogytán. A sok kérdésre gyógyírt jelentő autonómia ügye ismét fiókba került, jó mélyre, hírt sem hallani az RMDSZ által ígért törvénytervezetről, nyoma sincs az oly sokat emlegetett román–magyar párbeszédnek, mi több, szövetségesük, az MPP háromszéki elnöke december elsejére tervez tüntetést, idejekorán lefoglalva a helyi románság ünnepségének helyszínét. Ily gesztusokkal nehéz lesz meggyőzni őket arról, hogy közös érdek, közös haszon Székelyföld autonómiája. A magyar önkormányzatok még arra sem hajlandóak, hogy állásfoglalásban jelezzék: a Székelyföld nevű közigazgatási egységhez akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és amelynek területén a magyar is hivatalos nyelv. A Székely Nemzeti Tanács februári felhívására eddig csupán három Gyergyó környéki tanács válaszolt. Feladták hát a holnapi túzokot, és még mai veréb sem igazán pottyan helyette. Csodákra rég nem várunk, de egy kis valós reménysugár azért jót tenne. A magyar emberek biztonságérzetének is. Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. május 1.Sepsiszentgyörgy tud emlékezni (A kommunista diktatúra áldozatai)Nagyszámú, főleg idős érdeklődő jelenlétében tegnap felavatták a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékházát Sepsiszentgyörgyön a Beör-palota alagsorában. A falakon megtekinthető kiállítás mellett több olyan helyiséget alakítottak ki, amelyek a szenvedésre emlékeztetnek: vallatószoba, börtöncella vaságyakkal, szalmazsákkal és eredeti, Jilaváról beszerzett csíkos rabruhával, cella priccsel, szűk sötétzárka, szigorított zárka láncos bilinccsel. A pannókon fényképek, dokumentummásolatok a különböző elítélt csoportok irataiból, besúgói jelentések, fogságból hazaírt levelek láthatók. Utóbbiakban fellelhető a foglyok némelyikének leleményessége, Harai Pál úgy címezte haza, Szentkatolnára a lapot, hogy Gumicsizmát utca 42. szám, vagy egy másik fogoly a néhány soros román szöveg után úgy írta alá: Czigit, Bundikát, más meg: Ezerbagót. A megnyitón közreműködött a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósnégyese – Barabás Dorottya (hegedű), Mihály Zsolt (hegedű), Kovács Arnold (cselló), Lőfi Gellért (brácsa) –, valamint Vadas Bernadett és Paul Grossa. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kijelentette, Sepsiszentgyörgy tud emlékezni, és elmondta, 1956-os emlékművet, majd emlékparkot, ma börtönmúzeumot avattunk, jövő héten holokauszt-emlékpark következik. Fontosnak tartja, hogy minden fiatal ellátogasson ide, és lássa, nem is olyan régen mivel járt az, ha valaki vállalta véleményét. Azért fontos emlékezni arra, ami ’56-ban történt, mert tudatosítani kell, mennyire fontos a szólásszabadság. A polgármester ’56-nak egy másik tanulságára is felhívta a figyelmet: hatvan év nem volt elég a román hatalom számára, hogy megértse, a székelyeket nem lehet megtörni, nem lehet jogi, közigazgatási eszközökkel elérni, hogy ne szeressük szülőföldünket, szimbólumainkat, Székelyföldet. Hiába ítélte el a parlament a kommunizmust, az olyan hatalom nem tud hiteles lenni, amely nem változtat radikálisan módszerein, nem tud hiteles lenni a demokrácia, amikor 2014-ben arról beszélünk, kit hol hallgatnak le, vagy nem loboghat Sepsiszentgyörgyön, Székelyföldön a székely zászló. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja úgy fogalmazott, ez a hely látszólag a múltra emlékeztet, valójában a mindenkori terror valóságos mivoltára figyelmeztet. Miközben Románia testvériséget, békés egymás mellett élést hirdetett, valóságos hadjáratot folytatott a magyar nyelvű oktatás, egyházak ellen, s azt kiterjesztette más gyanús elemek ellen. 1956 ürügyén az sem számított, ha valaki kiskorú volt. Így mérgezték meg az erdélyi magyarságot mint gyanúsnak ítélt közösséget. Erkölcsi kötelességünk fejet hajtani azok előtt, akik életük, szenvedésük árán arra tanítanak, hogy embernek lehet maradni, az emberi méltóság megőrzése jelenti a közösség erejét. Erkölcsi kötelességünk életben tartani a közös emlékezetet – zárta szavait a diplomata. Tófalvi Zoltán történész, ’56-kutató igazolta a polgármester megállapítását: Sepsiszentgyörgy tud emlékezni. Felemlítette, 1996 szeptemberében végigjárták a szenvedés helyszíneit, a szamosújvári börtönt, ahol Puskás Attilával térdig vízben állva készített interjút, Jilavát, ahol a felszín alatt négy szint mélységben magyar és székely elítéltek románokkal együtt szenvedtek, és eljutottak a poklok poklába, a Duna-csatorna megsemmisítő munkatáboraiba is. Említette az Erdélyi Magyar Ifjak perét, Orbán Lászlót, az ozsdolai szökevényeket, akik nem voltak betyárok, mint ahogyan azt rájuk ragasztották. Kitért Moyses Mártonra, aki, ha van hős a világon, akkor ő az, kivágta saját nyelvét, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle, majd a diktatúra elleni tiltakozásként 1970-ben Brassóban felgyújtotta magát. A XX. század legnagyobb magyarjának Márton Áron püspököt nevezte. Megindokolta: ő tudta, meddig érdemes, meddig szabad elmenni a kompromisszumok megkötésében. A felavatott emlékházat Török József életműveként értékelte. Aktualitást adva előadásának, Tófalvi Zoltán arra hívta fel a figyelmet: Székelyföld autonómiájáért mindenki saját képessége és tehetsége szerint munkálkodjék, ahhoz ki-ki azt tegye hozzá, amihez ért. Octav Bjoza, a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének (VPFOSZ) elnöke a polgármester szavaira utalva képmutatásnak nevezte azt, ahogyan Románia elítélte a kommunizmust, hisz utána ez a gyakorlatban nem látszott meg. Fogsága idején tanulta egy tíz éve börtönben levő társától: a rácsok, szögesdrót mögött csak egy nemzetiség van, a kommunistaellenesek nemzetisége, és ott csak egy Isten létezik. Megtoldotta, ott az élet és halál határmezsgyéjén alakultak a nagy karakterek, de – tette hozzá szomorúan – erre a mai hatalomnak nincs szüksége. Török József, a VPFOSZ háromszéki elnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult az emlékház létesítéséhez, és szerényen visszautasította Tófalvi Zoltán szavait, mondva, egyedül ezt nem hozhatta volna létre. Közölte, a kiállított anyag csak töredéke annak, amit átnéztek, de bővítik majd a kiállítást. El szeretnék érni, hogy a tanárok ide hozzák a diákokat rendhagyó történelemórára. Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. május 1.Európai ajánlás az autonómia (Beszélgetés Kalmár Ferenc KDNP-s országgyűlési képviselővel)Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése április 9-én strasbourgi ülésén elfogadta Kalmár Ferenc András magyar néppárti (KDNP-s) országgyűlési képviselő jelentését a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól. A dokumentum hangsúlyozza, hogy az Európa Tanács azon tagállamainak, amelyek ezt még nem tették meg, alá kell írniuk és ratifikálniuk kell a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt, valamint a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, de utal a kollektív kisebbségi jogok jelentőségére, és elvárásokat fogalmaz meg a speciális oktatási intézményrendszer létrehozása, illetve a szabad kisebbségi média biztosítása kapcsán. Kiemelt jelentőségű az is, hogy az ET felszólítja az összes tagállamát: ültessék gyakorlatba a létező területiautonómia-megoldásokat, követendő példaként Dél-Tirolt jelöli meg. Legutóbb 2003-ban az Andreas Gross cseh képviselő által megfogalmazott és a közgyűlés által megszavazott ajánlás foglalkozott az európai kisebbségek helyzetének rendezésével, azóta egészen mostanig nem került ilyen súllyal napirendre a kérdés. Kalmár Ferenc András képviselőt a jelentés elfogadásához vezető útról, annak jelentőségéről, esetleges jövőbeni hozadékáról kérdeztük. – Vélhetően hosszú előkészítő munka előzte meg a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól szóló jelentés véglegesítését, és nem volt könnyű feladat a többségi igen elérése sem az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén. Hogyan sikerült meggyőznie a jelenlevők többségét a nemzeti kisebbségeket érintő kérdéskör fontosságáról, és miként lehetett elnyerni támogatásukat? Melyek voltak a leghatásosabb érvek? – A folyamat egy és fél, de talán inkább két évvel ezelőtt kezdődött. 2010-ben lettem tagja az Európa Tanács magyar delegációjának. Azt tapasztaltam, hogy sok fontos témáról tárgyal az ET, de valahogy a nemzeti kisebbségek ügye nem került a politikai főasztalra. Pedig ez a téma jelentős feszültségeket tud gerjeszteni, melyek akár katonai konfliktusokhoz is vezethetnek. Sajnos, előttünk Ukrajna példája, és több ízben tapasztalhattuk: az európai testületek akkor foglalkoztak a nemzeti kisebbségek ügyeivel, amikor azok már robbantak. Például a ’90-es évek elején, a dél-szláv háború hatására született a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény, amelyre azóta is mindenki hivatkozik. Jelentésemnek is ez az alapja, kiindulópontja. Ugyanakkor véleményem szerint akkor kell egy problémával foglalkozni, amikor még konstruktívan állnak hozzá a felek, amikor még nem szabadultak el az indulatok. Számos politikussal, civil szervezetek vezetőivel beszéltem, konzultáltam erről Strasbourgban és az ET-n kívül is. Az erdélyi magyarok közül külön meg kell említenem Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét. E beszélgetések következményeként fogalmazódott meg végül bennem és másokban az a kezdeményezés, melyet az ET politikai vezetése elé terjesztettünk. Ennek első aláírója Kovács Elvira vajdasági képviselő asszony volt. A beadott kezdeményezés egyik célja, hogy hozzuk vissza a fő politikai témák közé a nemzeti kisebbségek kérdéskörét. Az ET politikai vezetése ezt elfogadta, és kérte az Esélyegyenlőségi és Diszkrimináció Elleni Bizottságot, hogy állítson jelentéstevőt. Erre a munkára jelentkeztem, és versenybe kerültem egy görög képviselő asszonnyal. Miután mindketten elmondtuk elképzeléseinket, a bizottság nagyarányú többséggel engem jelölt ki jelentéstevőnek. Elkezdtem a munkát, és minden egyes bizottsági ülésen beszámoltam a jelentés aktuális állapotáról. Az észrevételeket beépítettem, és így haladtunk. A siker kulcsa talán éppen ebben a folyamatos konzultációkban rejlik. A végső szavazáskor sokat nyomott a latba a bizottság véleménye. E testület pedig a már ismert végső változatot támogatta. – A jelentést végül 58-an szavazták meg, 16-an voksoltak ellene és 16-an tartózkodtak. Szinte országokként csoportosíthatóak a jelentést elutasítók. Mivel magyarázták nemleges szavazatukat? – A napokban kaptam meg a szavazási listát. A kép nagyon vegyes. A szlovák és horvát képviselők valóban egyhangúlag szavaztak nemmel. A román delegáció vegyesen szavazott. Volt benne minden: igen, nem és tartózkodás is. A török képviselők is vegyesen szavaztak, bár a bizottsági üléseken kifejtették, hogy Törökország az 1923-ban aláírt lausanne-i szerződést követi. Tudni kell, hogy a negyvenhét ET-tagállam közül csak Törökország, Görögország és Franciaország nem írta alá vagy nem ratifikálta a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt. A szerb delegáció egyhangúlag igennel szavazott. Végül is senki sem magyarázta szavazatát. – Melyik volt a jelentés legkényesebb, legnagyobb ellenállásba ütköző része? – A jelentés különböző fázisaiban eltérőek voltak a vitapontok. A végén a nemzeti kisebbségek külön oktatási rendszerére vonatkozó javaslat keltett vitát, továbbá az általam eredetileg megfogalmazott „tradicionális nemzeti kisebbségek” (őshonos – szerk. megj.) meghatározás, valamint a kollektív dimenziójú jogok kontra egyéni jogok kérdése. A második témát főleg néhány finn képviselő firtatta, ők azt sérelmezték, hogy a jelentés nem foglalkozik a roma kisebbséggel. Én tájékoztattam a közgyűlést, hogy volt egy levélváltásom a strasbourgi európai roma szervezet vezetőségével, melyben kifejtettem véleményemet, miszerint a körülbelül 12–13 milliós európai roma kisebbségről egy különálló, csak a romákkal foglalkozó jelentést kellene készíteni. Ez a téma oly összetett, hogy nem lehet egy általános jelentésben fél oldalon megtárgyalni, és megfelelő ajánlásokat tenni. Végül a közgyűlés a meghatározásból kiszavazta a „tradicionális” szót, így a határozat a roma kisebbségre is vonatkozik. A kollektív dimenziójú jogok kontra egyéni jogok témakörben sok módosító indítvány érkezett, melyeket a román delegáció tagjai nyújtottak be. Ezek arra irányultak, hogy az ide vonatkozó paragrafusokat úgy fogalmazzák át, hogy azok egyéni jogokra vonatkozzanak. Néhány kivételtől eltekintve ezeket a módosító javaslatokat a bizottság és a közgyűlés egyaránt elvetette. – Mit tart ön a jelentés és az elfogadott ajánlás legjelentősebb pontjainak? – Nagyon fontos, hogy a jelentés nyomán az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése felszólítja a tagállamokat az „egység a sokszínűségben” koncepció támogatására az országok között és azokon belül egyaránt. Politikai prioritásként jelöli meg a nemzeti kisebbségek védelmét, ami segíti Európa fenntartható jövőjének építését, hozzájárul a méltóság, az egyenlőség, a megkülönböztetés-mentesség elve tiszteletben tartásának biztosításához. További fontos kitétel, hogy az előnyök nem korlátozódnak a kisebbségekre, hanem ez a védelem mindenki számára stabilitást, gazdasági fejlődést és fellendülést hoz. A jelentés rögzíti, hogy az önrendelkezéshez való jog összeegyeztethető az állami integritás és a nemzeti szuverenitás jogával. A dokumentum azt is kimondja, hogy a területiautonómia-megállapodások szintén hozzájárulhatnak a nemzeti kisebbségek kollektív dimenziójú jogainak hatékony védelméhez és az asszimiláció elkerüléséhez. Első ízben fogalmaz meg egy ET-jelentés kifejezetten autonómia-megállapodásokra vonatkozó erőteljes ajánlást. A jelentés nyomán a közgyűlés a kultúrát, nyelveket, vallást is magában foglaló közös identitáshoz való jog tiszteletben tartását a nemzeti kisebbségek jogai védelmének fontos részének tekinti, így joguk van megőrizni és fejleszteni saját intézményeiket, és kollektív védelemben kell részesülniük. A közigazgatási átszervezések kapcsán a dokumentum rögzíti, hogy gazdasági szempontoktól függetlenül figyelembe kell venni a történelmi régiókat. Mindezekre tekintettel a közgyűlés felszólítja az Európa Tanács tagállamait, hogy mielőbb írják alá és ratifikálják a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, valamint a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt. Továbbá felszólítja az ET-tagállamokat, hogy tekintsék át és használják útmutatóul az egyes államok által alkalmazott legjobb gyakorlatokat – és itt nevesíti Dél-Tirolt és az ötszázaléknyi svéd polgár nyelvét is hivatalos nyelvként elismerő Finnországot. A jelentés szerint ezek és más államok kollektív jogokat biztosító gyakorlata érvényes modellül szolgál az ilyen jogokat még nem biztosító országok számára. – Milyen formában nyithat utat az autonómia felé az ET Parlamenti Közgyűlése által elfogadott ajánlás? Mi az benne, ami a korábbi, hasonló dokumentumokból hiányzott? – Nyugat-Európában vannak nagyon jól működő autonómia-modellek. A jelentésen keresztül ezeket közelebb szeretném hozni térségünkhöz, nézzék meg más közép-kelet-európai politikusok is, és lássák, hogy ezek egyáltalán nem a realitástól elrugaszkodott, „ördögtől való” modellek. 2003-ban a Gross-jelentés az autonómiákról mint feszültségoldó megoldásokról beszélt. A most elfogadott Kalmár-jelentés a területiautonómia-megállapodásokat és a kollektív dimenziójú jogokat az asszimiláció fékezésére, a demokrácia kiterjesztésére, az európai sokszínűség megőrzésére, a szolidaritás és az európai integráció megvalósítására is javasolja. – Valóban hozhat áttörést a nemzeti kisebbségek védelmében a most megszavazott ajánlás? Hiszen nem kötelező az európai államok számára, és Románia vezetői máris tiltakoztak a benne foglaltakkal kapcsolatosan, Traian Băsescu államelnök pedig kijelentette, az ET-ajánlás mit sem ér, mivel Románia alkotmánya nem teszi lehetővé az autonómiát. Mily módon vehetőek rá az érintett kormányok, hogy mégis tartsák tiszteletben az ET Parlamenti Közgyűlése által megfogalmazottakat? – Valóban, az ET határozatai nem kötelező érvényűek, de irányadóak Európában. Éppen egy román szenátor fogalmazott úgy, hogy az ET erkölcsi erejű üzeneteket küld szerte a kontinensen. Ne feledjük, hogy a ’90-es évek elején, mikor a közép-kelet-európai volt szocialista országok csatlakoztak az ET-hez, aláírták, hogy betartják az addig elfogadott határozatokat, javaslatokat. Sőt, vannak államközi alapszerződések, ilyen például a magyar–román is, melyek hivatkoznak ET-határozatokra, és ettől kezdve ezek már kötelezővé váltak. Szerintem a legfontosabb hatása a jelentésnek az, hogy a területi autonómia-megállapodások és a kollektív dimenziójú jogok ellenzői nem érvelhetnek a jövőben azzal, hogy nincs európai dokumentum, mely ezeket ajánlaná. Azt se feledjük, hogy Európának komoly külső kihívásokkal kell szembenéznie és válaszolnia. Európa csak összefogással lehet sikeres, ehhez pedig a nemzeti kisebbségek helyzetének rendezése – európai szinten elfogadott elvek alapján – elkerülhetetlen. – Hogyan tovább? Várható a közeljövőben újabb lépés, amely esetleg erősíti, hatásosabbá teszi a most elfogadott ajánlást? – Európai parlamenti választási kampányban vagyunk, így a „hogyan tovább” még sok mindentől függhet. Azt meg kell említenem, hogy a kampány során többen próbálják kisajátítani legalább részben a jelentést. Jelöltek és szervezetek is. Igaznak tűnik a mondás, hogy „sikeres csata után sok vitéz mutatkozik”. Most nem szeretnék nevesíteni senkit, mert folyik a kampány, de egyszer megteszem majd. A végső, plenáris vitában Kovács Elvira vajdasági képviselő asszony és Gaudi-Nagy Tamás vitázott nagyon határozottan, higgadtan, komoly érveket felsorakoztatva. Ez valóban nagy segítséget jelentett. Farkas Réka 2014. május 1.Félszáz magyar pályázatot támogat az Etnikumközi Kapcsolatok HivatalaIdén is sikeresen pályáztak a magyar civil és ifjúsági szervezetek az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalához – közölte az elbírálást követően Laczikó Enikő Katalin, a hivatal államtitkára. A jóváhagyott pályázatokból több mint 50 magyar kezdeményezés. Az odaítélt támogatásoknak köszönhetően 2014-ben sor kerül hagyományos és újszerű, a magyar nyelvet és kultúrát népszerűsítő, illetve a diszkrimináció felszámolására és a román–magyar együttélés megerősítését szolgáló projektekre. "A nyertes pályázatokba foglalt ötletek igen változatosak: a hagyományos néptánc- és népdalfesztiváloktól az interaktív képzéseken és alkotótáborokon át egészen a különböző kisebbségek tevékenységét bemutató népszerűsítő anyagok (fotóalbumok, atlaszok, zenés CD-ék, mozgóképes DVD-ék, stb.) kiadásáig, a legszélesebb skálájú kezdeményezéseket támogatja az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala” – hangsúlyozta az RMDSZ államtitkára. Laczikó Enikő Katalin elmondta: az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala által támogatott rendezvények sorából nem maradnak ki a színház- és filmfesztiválok sem, és anyagi alapokat juttatnak az épített örökséget népszerűsítő projektekre is. A kedvező elbírálásban részesülő pályázatok az ország különböző régióiból származnak, a hazai kisebbségi közösségek zömét érintik, és minden korosztályt megszólítanak. maszol/közlemény 2014. május 1.Egyenes beszéd Brassóban: a pohár félig tele van"A pohár félig tele van: ezt is meg kell látnunk, ne csupán az üres felével foglalkozzunk” – jelentette ki Sógor Csaba brassói körútja során. Az EP-képviselő április 30-án, délután meghívottja volt az Egyenes beszéd elnevezésű közéleti estnek, amelyen Kovács Attila Brassó Megyei RMDSZ elnök, illetve moderátorként Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője is részt vett. Sógor Csaba hangsúlyozta: egyre több olyan dokumentum van, amely a kisebbségek védelmét szorgalmazza. ,,Az ukrajnai válság, a Nyugat-Balkán integrációs törekvései is óhatatlanul felerősítik a nemzeti kisebbségek kérdését. Előrelépésnek számít az is, hogy az EU felismerte a koppenhágai kritériumok utólagos számonkérésének szükségességét” – hangsúlyozta. Az RMDSZ EP-képviselőjelöltje kifejtette: az Európai Unió amellett, hogy támogatást biztosít, arra is kiváló lehetőséget nyújt, hogy a különböző népek megtanulják egymást elfogadni, egymást tolerálni. "Számunkra nagyon fontos, hogy román kollégáink megértsenek bennünket, hiszen rajtuk is múlik az, hogy ebben az országban milyen szintű jogegyenlőséget élvezhet az erdélyi magyar közösség. Ebben az európai környezetben ők is rájöttek, hogy semmilyen hátrányuk nem származik abból, ha mi saját anyanyelvünkön beszélünk, ha ragaszkodunk értékeinkhez és hagyományainkhoz” – fejtette ki Sógor Csaba. Kovács Attila, a Brassó Megyei RMDSZ elnöke a találkozó során kifejtette: szórványmagyarként két szempontból is fontosnak tartja a brüsszeli jelenlétet. "Ha nem vagyunk ott Brüsszelben, akkor meggyengül a Szövetség bukaresti súlya is, nem beszélve arról, hogy az európai fórumokon a magyar kisebbség kérdését senki sem fogja felvetni” – fejtette ki. Mint mondta, közel száz éve nem volt magyar prefektus Brassó megyében, az, hogy ez most megvalósulhatott, egyfajta biztonságot ad a helyi magyarságnak. "Az Európai Unió is hasonló biztonságot jelent, amelyet nem szabad elveszítenünk”– hangsúlyozta Kovács Attila a május 25-i választásokon való részvétel jelentőségét. maszol.ro 2014. május 1.Sepsiszentgyörgyön találkoztak a diákszínjátszókNyolcadik kiadását valósították meg a Gyermekszínjátszók Országos Találkozójának. A rangos vetélkedőnek a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola adott otthont. A háromszéki diákok két-két első és második, valamint egy harmadik díjat szereztek. A versenyen brassói, szászrégeni, felsőboldogfalvi, gyergyószentmiklósi, farkaslaki, csíkszentsimoni, sepsiszentgyörgyi, torjai, rétyi és illyefalvi diákszínjátszók vettek részt, összesen tizenhárom előadással. Külön csoportban versenyeztek az elemi és a gimnáziumi tanulók – a kicsik hat, a nagyok hét produkciót mutattak be. Nagy Kopeczky Kálmán, a zsűri elnöke szerint a színjátszó találkozónak a varázsa a gyermeki tisztaságban rejlik. Meglátása szerint évről-évre nő az előadások színvonala, válik jobbá a gyerekek teljesítménye. Ezt bizonyítja, hogy az elemi osztályosoknál minden produkciót díjaztak. A legjobbnak a torjai diákszínjátszók bizonyultak, ők A tök és a csikó című mesefeldolgozással végeztek az első helyen. A második díjat a Váradi József Általános Iskola tanulóinak ítélték oda a Csipkerózsika és a Taligás király című produkciókért, harmadik díjban részesültek a brassói (Az erdők világa), a rétyi (A pletykás asszony) és szászrégeni (Füllentő) diákok. Az V-VIII. osztályosok csoportjában a felsőboldogfalvi (A rút kiskacsa) és az illyefalvi (A szegény ördög) diákok előadása nyerte el a zsűri tetszését, második lett a szászrégeniek Pótvizsga című produkciója, harmadik helyen végeztek a farkaslaki tanulók a Szent István koronája előadással. Dicséretben részesültek a gyergyószentmiklósiak (Üdv Csajvilliben), valamint a sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskola tanulói A kényes leány előadással Rákosi Katalin. Székelyhon.ro 2014. május 1.Mi a megoldás: MOGYE vagy valami más?Amint az sejthető volt, eredménytelenül zárult a felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter múlt heti marosvásárhelyi látogatása is. Újfent meggyőződhettünk, hogy a MOGYE román többségű vezetősége hallani sem akar az önálló magyar tagozatról. Egyébként maguk a magyar oktatók sem fűztek sok reményt az újabb tárgyalás sikeréhez, Székely Tibor rektorhelyettes előre megírt lemondásával a zsebében jelent meg az eseményen. Az újabb kudarc után, tiltakozásképpen a vezető tisztségeket betöltő oktatók – korábbi döntésükhöz híven – pénteken beadták lemondásukat. Sokan vitatják a lépés célszerűségét, azzal viszont mindenki egyetért, hogy a helyzet tarthatatlan, valamit sürgősen tenni kell, ha ragaszkodunk a magyar nyelvű orvosképzéshez. Szakmai körökben kétféle megoldást látnak. Az egyik szerint el kell fogadni a cáfolhatatlan tényt, hogy jelen pillanatban hiányzik a szükséges oktatói létszám. A rendszerváltás előtt külső kényszer, politikai nyomás hatására, azt követően pedig többnyire bűnös érdektelenség miatt vagy miért, de a magyar professzorok elmulasztották kinevelni saját utódjaikat. Ezért – tetszik-nem tetszik – ki kell egyezni az egyetem román többségű vezetőségével. A javasolt lépés: elállni az önálló magyar tagozat követelésétől, cserében a magyar oktatói kar létszámának szükséges mértékű növeléséért. Ha e változat mellett döntenek, akkor azt pontosan elő kell készíteni, s kényesen vigyázni, hogy minden a tervek szerint történjen. Kiemelten fontos, hogy miként kommunikálják ezt a magyar közösséggel, s résen kell lenni, mert fennáll annak a veszélye, hogy a reálpolitikainak mondható megoldás észrevétlenül elvtelen önfeladásba csusszan át. Amire volt már példa bőven az utóbbi fél évszázad során. A másik változat: egy új, önálló magyar tannyelvű orvosi egyetem alapítása. Bátor, karakteres, a közvéleménynek tetsző megoldás lenne. A vállalkozás várható anyagi vonzatai egyelőre ismeretlenek, de az tagadhatatlan, hogy komoly erőpróba elé állítaná az erdélyi magyar társadalmat. A merész terv csak a korábbi hozzáállását meghaladni kész politikum, egyházak és civil szervezetek összefogásával, és hathatós anyaországi segítséggel kivitelezhető. Kívülállóként, jó szándékú kibicként nem tudhatom, melyik változat vezethet a várt eredményhez, de az biztos, hogy a magyar nyelvű orvosképzés végveszélybe került. Az utóbbi negyedszázad történései bebizonyították, hogy az RMDSZ által erőltetett kis lépések politikája, önfeladásba hajló kompromisszumkészsége zsákutcába vezetett. Ez a felsőoktatás, különösen az orvosképzés terén a legnyilvánvalóbb. Tény, hogy az RMDSZ sem képes kilépni saját árnyékából – a jelek szerint nem is igen akar –, ezért elérkezett az ideje az alternatív megoldásoknak. Szentgyörgyi László. Székelyhon.ro 2014. május 1.Hiányzik a civil összefogásNincs becsben a monumentális művészet Csíkszeredában. A Csíki Játékszínben a színpad fölötti mozaik, a Cantata Profana, amelyet Márton Árpád, Gaál András és Pálffy Árpád képzőművészek alkottak, több mint egy évtizede le van takarva. Parászka Miklós színházigazgató szerint a mű zavarná a színházi előadásokat. Néhány éve, amikor Nagy Imrére emlékeztek a városi művelődési házban, Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő nyilvánosan fejezte ki tiltakozását, kérte, hogy vegyék le a leplet az alkotásról. Azóta sem történt előrelépés, nem szereltek fel a mozaik elé elhúzható függönyt sem, pedig ezt a köztes megoldást elfogadná a színházigazgató. Ennek tükrében valószínű, még nagyobb gondot jelent elérni, hogy újra teljes mértékben látható legyen Zsigmond Márton Felszabadulás című alkotása a mozi homlokzatán, hiszen úgy alakították át a Majláth Gusztáv Károly téren található épületet, hogy részben eltakarják a 163 négyzetméteres mozaikot. Jelenleg még bizonyos szögekből látható majdnem az egész kompozíció, de valószínű, amikor a kávézót létrehozzák az alkotás tövében, nagyobb lesz az elfedés. Úgy tűnik, ez ellen sincs különösebb tiltakozás, a város lakossága ezt is elfogadta, akár a Cantata Profana eltakarását. A művész gyakorlatilag egyedül küzd a közel másfél évtized alatt létrehozott munkája eszmei értékének megbecsüléséért és az alkotói szabadság tiszteletben tartásáért. Mint kiderült, szélmalomharcot vív, az önkormányzathoz írt beadványára azt a választ kapta, hogy egy következő felújításnál veszik figyelembe szakmai tanácsait. Furcsállom, hogy ezt a terv elkészítésekor miért nem lehetett megtenni. Az irodalmárok egy része ugyan az alkotó mellé állt, mivel Cseke Gábor közíró, újságíró készített vele riportot, amelyet közölt a Székelyföld folyóirat. Éppen a riport bemutatóján hangzott el, hogy konkrétabb formát kellene öltsön a részleges eltakarás elleni tiltakozás. Csakhogy hiányzik ehhez a megfelelő civil kurázsi. Noha a közönségtalálkozón felmerült az ötlet, hogy aláírásgyűjtést kellene kezdeményezni, senki sem fogalmazta meg azt a dokumentumot, amit a jelenlévők kézjegyükkel láthattak volna el. A bemutatót követő nyílt beszélgetésen – borozgatás közben – néhányan egyetértettek a jelen levő alkotóval, de hamar lecsillapodtak a kedélyek, és a koccintások után mindenki békésen hazament. Talán közrejátszott ebben az is, hogy a találkozóról éppen azok hiányoztak, akik az ügy érdekében (még) tehetnének valamit, gondolok itt a város vezetőire vagy az épület felújítását tervező építészre. Úgy tűnik, Csíkszeredában a felszabadulás még várat magára. Másutt általában megbecsülik a köztéri művészeti alkotásokat, nálunk nemcsak a létrehozásukért, hanem a védelmükért vagy „újra-feltárásukért” is csatát kell vívni. Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro 2014. május 2.Tüntetne az MPP december elsején – Kiakadtak a román pártokFelháborodással fogadták a román politikusok az MPP kezdeményezését, amellyel – válaszként a székely szimbólumok használatának korlátozására – tüntetés jóváhagyását kéri a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól december elsején, hogy a Gyulafehérvári Nyilatkozatban megígért, de meg nem adott jogokat követelje a magyarság. A tegnap Gyulafehérváron kampányoló Mircea Duşa védelmi miniszter, az SZDP Hargita megyei elnöke szerint „szemtelenség és sértés a románokkal szemben”, hogy éppen Románia nemzeti ünnepén kérjék a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul tér kibérlését, holott jól tudják, hogy ezt a napot „az ország minden egyes állampolgárának, etnikumtól függetlenül tiszteletben kell tartania, meg kell ünnepelnie. Amikor kijelentjük, hogy román állampolgárok vagyunk, amikor az MPP kijelenti, hogy a magyar nemzetiségű állampolgárok szolgálatában álló politikai párt, akkor tegye ezt becsülettel és felelősséggel, mivel mi tiszteljük a magyar etnikumot. Március 15-én, amikor a magyarok meg akarják ünnepelni a magyarság nemzeti napját, senki nem zavarja meg őket” – mondta. Mircea Duşa hozzátette: inkább kampányfogásnak tekinti az MPP gesztusát, de azért „az autonómia eszméit terjesztőknek is felelősen kellene viselkedniük”. Duşa szerint ezt a kérdést biztosan meg fogják vitatni a kormányban, és hivatalos álláspontot bocsátanak ki, de mind a románok, mind a magyarok képviselőinek „a gazdasági és szociális fejlődésre vonatkozó” európai célokkal kellene foglalkozniuk, valamint a munkahelyek és a megfelelő életszínvonal biztosításával. A párt Kovászna megyei elnöke, Horia Grama volt prefektus is szemtelenségnek, ráadásul pedig provokációnak, a román állam semmibevételének tekinti Kulcsár-Terza József megyei MPP-elnök ötletét, és meggyőződése, hogy a sepsiszentgyörgyi városháza nem engedélyezi majd a tüntetést azon a téren, ahol a román ünnepi megemlékezéseket tartják. „Ez már túlzás. Meg kellene érteniük, hogy Romániában élnek” – nyilatkozta. Visszafogottabban, de nem kevésbé elítélően minősítette az MPP gesztusát Mădălin Guruianu, az NLP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke, aki szerint rendkívül rosszhiszemű és rendkívül rosszul időzített kezdeményezésről van szó, amely a mindenki számára kedves, és mindig pozitív megítélésű városnapok jó hangulatát is beárnyékolja. Álláspontját a szerdai tanácsülésen közölte, senki nem reagált rá. Demeter J. Ildikó Háromszék. Erdély.ma 2014. május 2.Jelentősen megrongálódott a csíkszeredai Millenium-templom nyugati tornyaJelentősen megrongálódott a több mint egy évtizede Makovecz Imre tervei alapján épült csíkszeredai Millenium-templom nyugati tornya. Az épületrész kiterjedt szakaszán lehullott a vakolat. A templom keleti tornyán is jelentkeztek már a hibák, ezeket viszont sikerült kijavítani. Hasonlóképpen jártak volna el a nyugati toronnyal is, ám tavaly azt az értesítést kapták, hogy saját kezdeményezésre nem végezhetnek semmilyen jellegű beavatkozást az épületen, a javításnak kizárólag a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány hozzájárulásával foghatnak neki. Most ott tartunk, hogy a csíkiak ígéretet kaptak az alapítvány részéről, hogy támogatni fogják a felújítási munkálatokat, illetve hogy ennek feltételeit is közlik a plébániával. Háromszék / Főtér.ro. Erdély.ma 2014. május 2.Közösségi majális a szórványbanÖtödik alkalommal szervezi meg a Hunyad megyei magyar napokat az RMDSZ. Az együttlét öröme címmel meghirdetett, többnapos rendezvény közösségi majálissal kezdődött Déván és Vajdahunyadon; az ünneplők között Winkler Gyula EP-képviselő is megjelent, és kijelentette, hogy 2014 a közösségépítés éve lesz Hunyad megyében, hiszen számos olyan közösségi eseményre kerül sor, amely bizonyítja, hogy az itt élő magyarság hisz a jövőjében. A magyar napok jelmondatával szórványközösségünk szolidaritását fejezzük ki. Az RMDSZ megalapításának huszonötödik évfordulója jegyében „márciusban közösségi faültetést szerveztünk, és most első alkalommal adjuk át a Barcsay Ákos-díjat azoknak a személyiségeknek, akik kiemelten tevékenykednek közösségünk érdekében” – közölte Winkler. Szeptemberben a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum csengője tizedik alkalommal szólítja az anyanyelven tanuló diákokat iskolába, és több más, a közösséget megmozgató esemény is lesz. A legnagyobb kihívás a május 25-ei európai parlamenti választás. Bebizonyítottuk, hogy tudunk együtt dolgozni, együtt ünnepelni, és be kell bizonyítanunk, hogy politikai akaratunkat egységesen ki tudjuk fejezni – mondotta. A Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata idén május 1-je és 11-e között zajlik, 23 településen klasszikus és könnyűzenei koncertek, magyar termékek vására, hagyományőrző foglalkozások, néptánc-előadások, vallásos programok, kabaré és színház, kiállítások, könyvbemutatók, vetélkedők és sportrendezvények várják az érdeklődőket. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. május 2.Magyar feliratokat az állomásraMég nem fejeződött be a felújított sepsiszentgyörgyi vasútállomás berendezése, de a megjelenő feliratok – a külső falakra szerelt településnéven kívül – kizárólag román nyelvűek, ezért az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezete egyik este a hivatalos szövegekhez hasonló külsejű, de magyar nyelvű öntapadós matricákat ragasztott ki. Tájékoztató jellegű feliratokról van szó, és összesen tizenötöt helyeztek el, többek között a jegypénztáraknál, a peronon. Az akcióról Mihály István EMI-elnök a Háromszéknek elmondta: nem kívánták a kérvényezés vagy pereskedés útját választani, közvetlen módon próbálják ösztönözni az anyanyelvhasználatot. A helyi állomásfőnök nem dönthet róla, a brassói központnak pedig láthatóan nem fontos az ügy, az EMI azonban nem hagyja annyiban, és folytatni kívánja a kétnyelvűség terjesztésére irányuló tevékenységét – ígéri az elnök. (demeter) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. május 2.Négy nap vigasság (Várja vendégeit a múzeumkert és a borudvar)A május elsejei szabadnap okán idén négynaposra bővült a Szent György Napok pezsgő, vásáros hétvégéje, a Székely Nemzeti Múzeum kertjében is már tegnap megnyílt a kultúrkert, és várja vendégeit a borudvar. Az előző évekhez képest némi változás történt: a borudvart a múzeumőri lakás mellől leköltöztették a főépület mögötti udvarba, a színpad viszont felkerült a teraszra. Ennek nem nagyon örült a törzsközönség, hiszen a korábbi elhelyezésében amfiteátrumszerűen a marton foglaltak helyet az érdeklődők, inkább az oldal nyáriszínház-szerű kiképzésére számítottak volna a muzsikakedvelők. A kultúrkertben ezúttal is a néptáncé, népzenéé a nappal s a dzsesszé az este. A borudvarban különböző magyarországi és erdélyi borvidékek termékeit lehet kóstolgatni. A kultúrkertet és borudvart tegnap délben nyitotta meg Czimbalmos Kozma Csaba városgondnok, aki a városháza és a polgármester nevében köszöntött mindenkit, jó időt és jókedvet kívánt. Ugyanakkor és ugyanott nyitotta meg a kézművesvásárt Veress Ferenc és Kalamár György, a Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesület elnöke, illetve alelnöke. Végül Sibisanu Emil, a Sport- és Borbarátok Egyesületének sepsiszentgyörgyi származású elnöke örömét fejezte ki, hogy ismét sikerült megszervezni a miniborfesztivált, s bemutatta a részt vevő bortermelőket. Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. május 2.Letölthető Word dokumentum (DOCX)Tófalvi Zoltán cikksorozata a romániai magyarok 1945-1960 közti történetérol Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. máj. 2. Tófalvi Zoltán: Hatalomátvétel és a szellemi elit lefejezése (A kommunista diktatúra áldozatainak emlékháza, 2.) Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. máj. 10. Az eroszakos kollektivizálás áldozatai (A kommunista diktatúra áldozatainak emlékháza - 3.) Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. máj. 17. Szökevények a hegyekben (A kommunista diktatúra áldozatainak emlékháza, 4.) Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. máj. 24. A legsúlyosabb ítéletek (A kommunista diktatúra áldozatainak emlékháza - 5.) Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. máj. 31. �?tvenhat után (A Kommunista Diktatúra Emlékháza - 6. Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. jún. 7. �?tvenhat után - A kommunista diktatúra áldozatainak emlékháza, 7. 2014. május 2.Még az idén megoldódik a Donát-szobor siralmas helyzeteA falumúzeumhoz költözik a szőlős- és gyümölcsöskertek védőszentje Megoldódni látszik a Donát-szobor sorsa: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal közvetlen beszerzési eljárás által egy magyarvistai céget, valamint egy, a Művelődési Minisztérium engedélyével rendelkező szakembert bízott meg ennek konzerválásával. A sajtó évek óta cikkezett a Donát negyed névadója szobrának siralmas állapotáról, és felhívta rá az önkormányzat figyelmét. Barta Levente, a Levente Companie Kft. magyarvistai cég tulajdonosa a Szabadságnak elmondta: tulajdonképpen nem restaurálásról, hanem konzerválásról és letisztításról van szó. A munkálatok elkezdését az késlelteti, hogy az elszállításhoz szükséges munkagépek nehezen tudják megközelíteni az agyagos, csúszós földterületet, ahol a szobor található. A magyarvistai vállalkozó azt ígérte, hogy reményei szerint még az idén befejezik a munkálatokat. A felújított szobrot a Néprajzi Múzeum szabadtéri részlegén helyezik majd el. NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár) 2014. május 2.Véglegesítette EP-választási programját az RMDSZVéglegesítette európai parlamenti választási programját az RMDSZ – jelentette be csütörtökön Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese, a dokumentumot kidolgozó bizottság koordinátora. ,,Az RMDSZ 11. csíkszeredai kongresszusa 2013 májusában az Erős Európa, gyarapodó Erdély! Szövetségük az Európai Parlamentben című kongresszusi dokumentuma kijelölte azt az utat, amelyen a következő években haladni fogunk, és megnevezte a jövőképünk megvalósításához szükséges eszközöket is” – hangsúlyozta Székely István, hozzátéve: az erdélyi magyar nemzeti közösség érdeke a régiók és a közösségek Európájának építése, egy olyan Európai Unióé, amelyben az őshonos nemzeti közösségek és a nyelvi kisebbségek szülőföldjükön a számbeli többséggel egyenjogú közösségként tudnak jövőt építeni. Szabadság (Kolozsvár) 2014. május 2.Hetven éve történt: pillanatok alatt földönfutók lettekA Gáll család tragédiája – 1944. június 2., Kolozsvár Kolozsvár 1944. június 2-i bombázása gyásznapot jelent a kincses város történetében. Az amerikai légierő támadásának sok ártatlan polgári lakos esett áldozatául, rengeteg épület semmisült meg, üzletek és vállalkozások mentek tönkre. Sokan egyik napról a másikra földönfutóvá lettek, egész életük munkája semmisült meg pillanatok alatt. Közéjük tartozik Gáll Ferenc és családja is, akinek házát, híres vendéglőjét telitalálat érte a bombázás nyomán. PAPP ANNAMÁRIA. Szabadság (Kolozsvár) 2014. május 2.Újabb kiadvány az erdélyi táncházkutatásrólNégynapos, az erdélyi tánchagyományokat felelevenítő és továbbéltető rendezvényt szerveztek április 26-a és 29-e között a Tranzit Házban, amelynek záró eseménye Az erdélyi magyar táncművészet és tánctudomány az ezredfordulón – Szerkesztette Könczei Csongor című, az erdélyi táncházkutatásról szóló tanulmányokat tartalmazó kötet bemutatása volt. A tanulmányokat Anca Giurchescu (román származású néptánckutató), Könczei Csilla (BBTE-oktató), Karácsony Zoltán (magyarországi néptánckutató), Varga Sándor (a Szegedi Tudományegyetem tanársegédje), Könczei Csongor (néptánckutató), Pávai István (erdélyi származású muzikológus), Simonffy Katalin (televíziós szakember), Zakariás Erzsébet (néprajzi szakíró) és Pozsony Ferenc (BBTE-oktató) jegyezte. Könczei Csilla mint a Tranzit Ház vezetője és a kötet egyik szerzője köszöntötte a jelenlevőket, hangsúlyozva: a könyvbemutatónak helye van a Tranzit Házban, mivel az intézmény hosszú ideje együttműködik a Bogáncs és a Zurboló néptánccsoporttal, illetve Könczei Csongorral, de kapcsolatuk van a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel is. Könczei Csilla a kötetet Pálfy Gyula (1950–2012) magyar néptánckutató emlékének ajánlotta, ily módon tisztelegve a szakember munkája és baráti segítsége előtt. Szabadság (Kolozsvár) 2014. május 2.Verespatak turisztikai szempontból is aranybánya lehetneWanek Ferenc geológus szerint felelőtlenség kiárusítani aranytartalékainkat Verespatak is témája volt annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyre a Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencián került sor. A meghívott geológus szakemberek az „Aranynégyszög” környezeti gondjait próbálták megközelíteni. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Környezetvédelmi Tanszéke által szervezett március végi rendezvényen Wanek Ferenc geológus tartotta az egyik vitaindító előadást. Lapunknak adott interjújában a szakember a verespataki bányaterv ellen érvelt, véleménye szerint Romániának nem kellene sietnie aranytartalékainak kiárusításával. Később, más gazdasági feltételek mellett, más technológiával, akár kisebb befektetéssel és környezeti kárral a magunk hasznára termelhetnénk ki ezt a kincset, magyarázta. A képviselőház jövő heti ülésén szavaz a Verespatak ügyében alakult parlamenti különbizottság elutasító jelentéséről, a múlt heti vitán valamennyi frakció a beruházás ellen, a jelentés elfogadása mellett érvelt. – A szakemberek véleménye megosztott Verespatak-ügyben, ez a Sapientián rendezett március végi konferencia alkalmával is kiderült. Ön már a ´70-es években végzett kutatásokat a helyszínen, behatóan ismeri az „Aranynégyszög” földtani sajátosságait, mennyire osztja azokat a véleményeket, miszerint hosszú távú környezeti katasztrófával érne fel a kitermelés engedélyezése? – A bányászat minden körülmények között környezetromboló, a kérdés valójában az, mit mennyiért áldozunk fel. Bányászatra márpedig szükség van, hiszen nyersanyagok nélkül a legegyszerűbb dolgok előállítása is elképzelhetetlen. Mérlegelnünk kell azonban, hogy mit érdemes kitermelni, és mit nem. A bányászati tevékenység bizonyos környezeti feltételek mellett hihetetlenül környezetromboló, más esetekben viszont kevésbé. Sivatagi környezetben például a színesfémbányászat nem jár különösebb rizikóval, itt nem áll fenn annak kockázata, hogy a vizek kimossák a zagytározókból a mérgező anyagokat. Az Erdélyi-érchegység úgynevezett „aranynégyszöge” – a Verespatak, Aranyosbánya, Nagyág és Zalatna települések által körülhatárolt terület – hihetetlenül érzékeny zóna. Magas helyzeténél fogva a kitermelt érc meddőjét, a zagytározókat a felszíni csapadékvizek átmossák, ezeknek tartalma bekerül a talajvizekbe. SZÉKELY KRISZTA. Szabadság (Kolozsvár) 2014. május 2.Amikor egy végvár nem akar összeomlaniHa manapság valaki Balánbányáról hall Hargita megyében, megpróbál az emlékezetéhez vagy az internethez nyúlni. Az idősebbek tudják, hogy volt ott egy bánya, nem is működött rosszul, több ezer embernek adott munkalehetőséget. Hogy miért szüntették meg a bányászatot, nos ezen majdnem annyian rágódnak, mint akik azon töprengenek, miért drágul már megint kistérségünkben a kenyér meg a hús. Az idősebbek és a fiatalabbak is tudják, hogy tavalyelőtt a balánbányai néptáncegyüttes elnyerte a Fölszállott a páva népzenei és néptáncvetélkedő közönségdíját. Amit megint sokan tudunk – bármilyen kellemetlen legyen –, az éppen az, hogy Balánbánya a Székelyföld szívében egy magyar szórvány. Végvár. Mennyire pontos, fájdalmasan szép magyar szó. Egy szórványközösség, egy végvár megmaradásának legfontosabb kulcstényezője pedig a fiatalokkal való törődés. További gondolataim, meglátásaim ezirányban haladnak majd. Igaza van Péntek János professzor úrnak, az erdélyi magyar közoktatás kiváló képviselőjének, amikor azt fejtegeti a Krónikában megjelent nyílt levelében, hogy a magyar anyanyelvű oktatásról való lemondás, az ebbe való beletörődés az illető magyar közösség eltűnését, megsemmisülését jelenti, szórványközösség esetében iszonyúan gyors következményekkel. Segesvárott vagy Temesvárott éppúgy, mint Balánbányán. És ami minket, balánbányai magyarokat illet, a látlelet a következő. Ez év elején összevonták a kisváros tanintézményeit. Ezt gazdasági és multikulturális előnyökkel indokolták. Történt pedig ez a következőképpen: a Liviu Rebreanu Szakközépiskolához csatolták az óvodákat, a Geo Bogza Általános Iskolához az 1-es Számú Általános Iskolát. Ez utóbbiban vannak, voltak a település I–VIII osztályos magyar tagozatai, hozzá kell tennem, a szakközépben is van évfolyamonként egy magyar osztály. És hozzá kell tennem azt is: az, hogy ki hová csatlakozik, a magyar gyerek, magyar szülő, a pedagógus, a pap, vagy a hetvenéves néni abszolút mellőzésével, meghallgatása nélkül történt. Azt ígérték ugyanakkor, hogy a magyar osztályok továbbra is ott maradhatnak, ahol eddig tanultak, ugyanabban az épületben. Meg hogy minden marad a régiben. Kicsi, szegényes autonómia, de valamiféle autonómia. Ehhez képest két hétre rá már közölték, hogy összevonnak két magyar osztályt. És akkor a szülők összefogtak, és közölték, hogy na azt már nem. Hál’istennek s jó néhány ügyes embernek köszönhetően összevonás nem lett. És mindezek után néhány napja közölték, hogy a magyar gyerekek, pontosan az V–VIII-as tagozat tanulói szíveskedjenek ősztől leköltözni az újonnan névadó iskola épületeibe. Ezt megint a multikulturalitás előnyeivel indokolták. Ennyit az előzményekről, és akkor a legfrissebb fejlemények. A legutolsó szülőbizottsági gyűlésen az újonnan egyesített tanintézmény vezetője meglepődve közölte: hát akkor miért nem igényelünk egy önálló magyar iskolát ? És mi, szülők, tanárok, gyerekek, lélekvezetők úgy döntöttünk: igen, ezt fogjuk tenni. Magyar iskolát kérünk Balánbányán. Abban az épületben, amit apáink és nagyapáink építettek. Ehhez kérjük az önök támogatását is, tisztelt olvasók. Szívdobogással, jó szóval, mert ez a legtöbb, amit kérhetünk. Mert kétezer ember úgy döntött, csekélyben is lehet nagy a kezdet. Mert Balánbánya magyarsága úgy döntött, amíg lehet, írjuk és mondjuk el magyarul is azt: Nagyhagymás, Öcsém, Egyeskő. És a város német neve, a Kupferwergberk, a román neve, Bălan mellett, amíg lehet, mondjuk és írjuk le magyarul: Balánbánya. És amíg lehet, mondjuk és írjuk magyarul: édesanyám, édesapám, gyermekem, családom, Istenem. Mi döntöttünk. Kérjük, segítsenek a fiatalokon, gyermekeinken és a hetvenéves nénin, hogy a végvár talpon maradjon. Vermesser Levente A szerző magyar irodalomtanár. Krónika (Kolozsvár) 2014. május 2.Magyarok, románok, lojalitásNemrég azt nyilatkozta a televízióban a román külügyminiszter, hogy lojalitást vár el a romániai magyaroktól. A hír megjelent számos helyen, szerte az írott és elektronikus sajtóban, de különösebb reakciókat nem váltott ki sem újságírókból, sem névtelen hozzászólókból. Holott mint cseppben a tenger, ebben a fél mondatban benne van az erdélyi magyarság sorstragédiájának közel száz éve (illetve az elkövetkező ki tudja hány). Lehet, hogy egyesek ezt túlzásnak gondolják, de alább megpróbálom kifejteni, indokolni. Kulturális különbségek A kiindulópont a sokat emlegetett kulturális különbség Nyugat és Kelet között. Nyugaton az a természetes, hogy az állam van a polgárokért, a közhivatalnok, kezdve a falusi irodistával és bezárva az államelnökkel, azért van, hogy az állampolgárokat szolgálja. Ott a kérdést csak úgy lehet feltenni, hogy mennyire lojális az állam és annak hivatalnokai az állampolgárhoz. Ezzel szemben van a keleti szemlélet, ahol az ilyen-olyan atyuskákhoz való lojalitás az elvárt magatartás. Ahol az a jó polgár, és az számíthat jólétre (amint azt a külügyminiszter is említi), aki lojális az államhoz. Mindkét mentalitásnak hosszú időre visszanyúló hagyománya van, s a maguk módján és helyén elfogadottak, és működnek is. De itt vagyunk mi, a sors által távolról sem kegyelt erdélyi magyarok, akik kulturális szempontból a Nyugathoz tartozunk, de a nagyhatalmi érdekek egy keleti országba tagoltak be. S hogy részrehajlással ne vádolhassanak, hadd szögezzem le, hogy annak levét isszuk nemcsak mi, de a román kormányok is 1920-tól errefele. Mi nem tudunk megbarátkozni ezzel a helyzettel és mentalitással, ők pedig rettegve feküsznek le minden este, s azért imádkoznak, hogy reggelre szét ne hulljon az ország. Mi nem akarjuk elfogadni ezt a mentalitást, ők meg, úgy néz ki, képtelenek változni, s a gyakorlatban is bizonyítani azt az állításukat, hogy Románia egy latin gyökerű európai ország. Újra és újra kibukik belőlük a fanarióta, s nem csak szóban, de tettekben is tanújelét adják annak, hogy képtelenek lojálisnak lenni azokhoz, akik őket ilyen-olyan tisztségekbe juttatják, és gondoskodnak anyagi jólétükről. Hadd mondjak erre rögtön két aktuális példát. Tavaly nyáron uniós állampolgárok egy csoportja polgári kezdeményezést nyújtott be az Európai Bizottsághoz, amiben azt kérik, hogy az kezdeményezzen egy jogszabályt az úgynevezett nemzeti régiók (olyan régiók, melyekben a lakosság többségének nemzeti, etnikai, nyelvi, vallási vagy kulturális jellemzői eltérnek a környező régiókban élőkétől) védelmében. Az Európai Bizottság ennek a kezdeményezésnek a beiktatását elutasította, mondván, hogy nem hatásköre ilyen téren jogszabályt kezdeményezni. Az elutasítást a kezdeményezők bíróságon támadták meg, s legnagyobb meglepetésükre példa nélküli helyzetet idéztek elő, mivel egy olyan perbe, amit két természetes személy indított az Európai Bizottság ellen, négy EU-tagország avatkozott be. A pert indítók egyike Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke (nem titok, hogy a kezdeményezés a Székely Nemzeti Tanács nevéhez fűződik, ugyanis az elfogadásra javasolt jogszabály egyik lehetséges haszonélvezője a Székelyföld lenne), a beavatkozó országok egyike pedig Románia. Épeszű ember azt gondolná, hogy Románia a kezdeményezők oldalán avatkozik be, hisz ha egy olyan jogszabály születne, ami előnyös Románia egyik régiója számára, akkor a román kormány azon lesz, hogy az a jogszabály megszülessen. De nem! Románia a Bizottság oldalán, a kezdeményezés ellen lépett szorítóba, azaz – hogy fogalmazzunk a külügyminiszter szóhasználatával – Románia nem lojális saját állampolgárai egy jelentős csoportjához. Közismert, hogy ha a Székelyföld autonómiája ellen foglalnak állást, bukaresti politikusok rendszeresen előállnak azzal, hogy ez egy szegény régió, ha nem kapna pénzt Bukarestből, akkor képtelen lenne fenntartani magát. Feltéve, hogy ez így van, még érthetetlenebb ez a lépés. Itt lenne egy lehetőség arra, hogy a Székelyföld külső forrásokhoz jusson, s ne kelljen elvonni a moldvai vagy olténiai románok szájától a falatot, hogy jusson az éhező székelynek is, a kormány pedig ezt elutasítja! Tegyük fel, hogy a jogszabály megszületik, s évente 100 ezer euró érkezik Brüsszelből Székelyföldre. A kormány ezzel egy időben megteheti azt, hogy mondjuk 50 ezer eurónak megfelelő lejjel kevesebbet utal vissza a központi költségvetésből a székelyeknek, ezt az összeget pedig szétosztja az ország többi régiói között. Így még az sem állna fenn, hogy a támogatásból csak a székelyek profitálnak, az ország többi része nem. Mindezek ellenére Románia álláspontja tiszta és világos: határozottan ellenzi, hogy szülessen egy olyan jogszabály, amiből a székelyek is profitálhatnak! A kormány ugyanis úgy gondolja, hogy a székelyek dolga nem az, hogy jobban éljenek, hanem az, hogy lojálisak legyenek. Tűrjük el a beolvasztásunkat? A második példa is európai, annyi az eltérés, hogy a helyszín nem Brüsszel (pontosabban Luxemburg), hanem Strasbourg. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése a hónap elején tárgyalta a 13445-ös számú dokumentumot, ami végső formájában az 2014/1985-ös számú jelentés lett, más néven a Kalmár-jelentés, melynek témája az európai hagyományos nemzeti kisebbségek helyzete. Kalmár Ferenc magyar néppárti (KDNP-s) országgyűlési képviselő – a közgyűléstől kapott megbízatás szerint – megvizsgálta az európai kisebbségek helyzetét több tagállamban, majd hivatkozva már régebb elfogadott ET-dokumentumokra, illetve az elfogadásuk óta eltelt időben felgyűlt tapasztalatokra, ajánlásokat fogalmazott meg azon államok számára, melyek területén hagyományos nemzeti kisebbségek élnek. A jelentés legnagyobb újdonsága az, hogy különleges hangsúlyt helyez a kollektív jogokra, illetve a különböző területi jellegű megoldásokra. Mindebben semmi rendkívüli nincs, nem fogalmaz meg íróasztal mellett született nyakatekert elméleteket, hanem számba veszi a gyakorlatban jó eredményeket hozó megoldásokat, s nevükön nevezi azokat. A tervezethez 35 módosító indítvány érkezett. Azokból húszat finn képviselők nyújtottak be, de ez a húsz tulajdonképpen vehető egynek is, mert mindegyik arról szól, hogy a szövegben több helyen megjelenő hagyományos nemzeti kisebbség kifejezésből töröljék azt, hogy hagyományos. Erről is lehetne elmélkedni egy sort, de témánk szempontjából másik 14 javaslat érdekes. Azokat román képviselők egy csoportja nyújtotta be, céljuk pedig az, hogy tompítsák és maszatolják a jelentés következtetéseit. Hogy még konkrétabb legyek: a kollektív jogokra és a területi megoldásokra (értsd: a területi autonómiák különböző formáira) vonatkozó részeket szerették volna kiiktatni, avagy átírni. Azt gondolom, nem kell hosszan magyarázni, hogy ha a jelentést eredeti formájában fogadják el, annak haszonélvezői lettek volna az ország határain kívül élő románok, illetve román közösségek is, miközben semmiféle hátrányt nem jelentett volna a Romániában élő románok számára. Igen ám, de megint ott van Erdély, és ott vannak azok a fránya magyarok! A román álláspont pedig ilyenkor egyértelmű: nem lojálisak, tehát fügét nekik! Ha pedig valaki azt hinné, hogy ezen úgy lehet változtatni, hogy naponta fennhangon kinyilatkoztatjuk, hogy lojálisak vagyunk, akkor az téved. Egy jó román ugyanis tudván tudja, hogy a magyarok nemcsak illojálisak, de alattomosak is, egy szavukat sem szabad tehát elhinni. A helyzet tehát világos: Románia feltétel nélküli lojalitást vár el tőlünk, ráadásul még arra sem számíthatunk, hogy cserébe ő is lojális lesz hozzánk. Ez az elvárás teljesen egyoldalú: legyünk csendben, ne ellenkezzünk, tűrjük az elűzésünket és beolvasztásunkat célzó praktikáikat, sőt abban a kis időben, amit nekünk szántak még, vágjunk jó képet is, teszem azt, nevezzük át a Kossuth utcát December 1. sugárútra és ama napon el ne fogyjon ajkunkról a mosoly és a hozsanna. Mindezt jó, ha pontosan tudjuk, ha jogainkért és jövőnkért sikeresen akarunk harcba szállni. Mi következik ugyanis ebből: csak szép szóval, racionális érvekkel semmire nem fogunk menni. Ennél többre van szükség. Saját erőre és erős partnerekre, támogatókra. Olyan helyzeteket kell tudnunk teremteni, amikor a bukaresti kormány meg parlament inkább enged, vagy legalább észrevenni a mások által teremtett helyzeteket, s azokat ügyesen kihasználni. Pártviszonyulás a nemzeti kérdéshez Ahhoz nincs szükség túlzott intellektuális erőfeszítésre, hogy belássa bárki: ehhez – stílszerűen fogalmazva – a magyarsághoz lojális vezetőkre van szükség. Olyan emberekre és szervezetekre, amelyeknek nemcsak a lózungok szintjén, hanem valóban a népünk jövője, boldogulása a fontos, cselekedeteiket annak rendelik alá. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez nem jelenti azt, hogy csak akkor van esélyünk, ha politikai érdekeink képviseletével egyetlen pártot bízunk meg, ami mögé felsorakozik a közösség apraja-nagyja. Tud az működni több párt létezése esetén is, ha azok külön-külön nemzetileg elkötelezettek, s a megfelelő pillanatokban képesek minden sajátos érdeket félretéve együttműködni. Értelmetlenség tehát azon keseregni, hogy immár három erdélyi magyar párt létezik, ellenben igencsak érdemes azt megvizsgálni, hogy ezek miképpen viszonyulnak a nemzeti kérdéshez. Más szóval azt, hogy mennyire lojálisak népünkhöz. A kérdés pedig annál nagyobb súllyal bír, minél nagyobb a formális támogatottsága egy magyar pártnak. Tekintettel a 2012-es választások eredményeire, illetve az általuk a gyakorlatban megtett lépésekre, ilyen téren a Magyar Polgári Pártot és az Erdélyi Magyar Néppártot felesleges elemezni, különösebb bizonyítás nélkül elfogadható, hogy autonómiaharcaink sikere rajtuk nem fog múlni. A kép sokkal árnyaltabb az RMDSZ esetében, sőt túlzás nélkül mondhatunk az árnyalt helyett aggaszót is. A szimmetria kedvéért hadd adjak ebben az esetben is két konkrét és aktuális példát. Az első lehet éppen a fennebb már vizsgált Kalmár-jelentés. Ha valaki a jelentés elfogadása után a hazai magyar sajtó híradásait figyelte, azt láthatta, hogy azok tele voltak különböző szintű RMDSZ-vezetők nyilatkozataival, amelyek egyrészt nagy sikerről beszéltek, másrészt meg arról, hogy abban milyen nagy szerepe volt az RMDSZ-nek. A valóság azonban kicsit más, ezt személyes tapasztalataim alapján állíthatom. Kezdjük azzal, hogy a jelentés gondolata a Székely Nemzeti Tanács és az ET parlamenti közgyűlése magyar küldöttségének 2011-es megbeszélésén vetődött fel, amikor azt járták körül, hogy miképpen lehet a Székelyföld javára fordítani a már létező ET-dokumentumokat különös tekintettel arra, hogy 2013-ban kerek évfordulója lesz az 1201/1993-as, illetve a Gross-jelentés néven ismert 1334/2003-as jelentésnek. Ekkor merült fel az a gondolat is, hogy meg kellene vizsgálni, a gyakorlatban milyen eredményeket hozott eme két dokumentum, illetve az eltelt évtizedek tapasztalatait levonva miképpen lehetne továbblépni a kisebbségvédelem terén. A témát Strasbourgban az esélyegyenlőségi és diszkriminációellenes bizottság kisebbségjogi albizottságában vetette fel annak elnöke, Kovács Elvira délvidéki politikus, majd miután a parlamenti közgyűlés elfogadta azt a javaslatot, hogy szülessen egy ilyen jelentés, kemény harcokat kellett megvívjon a magyar küldöttség, hogy Kalmár Ferencet bízzák meg annak elkészítésével. A jelentéstevő végig kapcsolatban volt a Székely Nemzeti Tanáccsal, konzultált vele a jelentés tartalmáról, ennek is köszönhető az, hogy abban jelentős teret kaptak a kollektív jogok és a területi jellegű megállapodások. Az nem kétséges, hogy a 2013-ban az ET parlamenti közgyűlése küldöttévé választott Korodi Attila mandátuma rövid időszakában igen aktív volt, és jó együttműködés alakult ki közte és a magyar küldöttség, valamint a Székely Nemzeti Tanács között is, de azért enyhén szólva túlzás azt sugallni, hogy az RMDSZ-nek olyan nagy szerepe lett volna a jelentés elkészültében. Ráadásul a történet vége igencsak kérdőjeles, hisz április nyolcadikán a jelentés bemutatásakor és megszavazásakor a teremben nem volt RMDSZ-es képviselő! Hogy ennek mi volt az oka, arra vonatkozóan semmit nem nyilatkoztak az RMDSZ illetékesei, de az tény, hogy igen kínos helyzetben lett volna az, aki ott van, s egy kormánypárt képviselőjeként szavaznia kellett volna futószalagon a román kollégák (lényegében a román állam) módosító indítványairól. Egyáltalán nem valószínűtlen feltételezni azt, hogy ez volt a távolmaradás oka, de ha netán így volt, akkor hogy is állunk a lojalitás kérdésével? Ha az RMDSZ lojális a magyarsághoz, akkor a képviselője ott ül a teremben, és hozzászólásaival meg szavazataival kiáll a tervezet eredeti formája mellett. S végső soron legyen bármi a távolmaradás oka, az a tényen nem változtat: ebben az esetben az RMDSZ nem volt lojális népéhez. Véget vetni a Bukarest-függőségnek A másik téma már valamivel régebbi, de még mindig napirenden van: az a kezdeményezés, hogy a székelyföldi önkormányzatok hozzanak határozatot Románia közigazgatási átszervezésének ügyében. Itt az alapgondolat az, hogy már évek óta szó van a közigazgatási átszervezésről, melyet jobb helyeken úgy ejtenének meg, hogy megkérdezik az állampolgárokat, hogy mely települések alkossanak egy régiót. Ez nálunk esélytelen (lásd a két rendben kiírt helyi népszavazásokat, melyeket a bukaresti hatalom mindig megakadályozott), de tavaly nyáron sikerült találni egy alternatív megoldást, ami abban áll, hogy a helyi képviselő-testületek – mint a közösség legitim, megválasztott képviselői – állást foglalnak ebben a kérdésben. Azt ugyanis nem lehet adminisztratív eszközökkel megakadadályozni, hogy egy képviselő-testület elfogadjon egy állásfoglalást, avagy egy petíciót, amiben kinyilvánítja, hogy milyen összetételű régiót tart kívánatosnak, illetve hogy eme régió számára milyen többlethatáskörökre tart igényt. A kezdeményezésről hosszas egyeztetések zajlottak a hazai magyar politikai szervezetek között, a gyakorlatba ültetés azonban késett. Hogy ennek véget vessen, a Székely Nemzeti Tanács elnöke február 12-én közzétett egy felhívást, amiben arra kéri a székely polgármestereket, hogy terjesszék be a vonatkozó határozattervezetet, a képviselő-testületeket meg arra, hogy szavazzák meg. Azóta eltelt több mint két hónap, s fél kézen még mindig meg lehet számolni, hogy hány önkormányzat tett ennek eleget. Kétségtelen, hogy a bukaresti politikusok nem örömükben ugrálnának a plafonig, ha a posta heteken keresztül naponta több ilyen határozatot kézbesítene a kormánynak meg a parlamentnek, s ismerve a román közigazgatás működési mechanizmusát, ez némi pénzben kimutatható retorziót vonna maga után, de azt végre tudomásul kell venni, hogy áldozatok nélkül nem fog menni. Ha azt akarjuk, hogy a minél közelebbi jövőben a saját adóinkkal legjobb tudásunk szerint magunk gazdálkodjunk, akkor vállalni kell annak a kockázatát, hogy átmenetileg meg kell húzzuk a nadrágszíjat. Ez már csak azért sem olyan nagy áldozat, mert egy magyar polgármester semmiféle hűségnyilatkozattal meg mosolydiplomáciával nem tudja elérni azt, hogy őt Bukarestben ugyanúgy kezeljék, mint egy románt. Ezt tudomásul kell venni, számolni vele, s azon igyekezni, hogy minél hamarabb és minél nagyobb mértékben szűnjön meg a Bukarest-függőségünk. A székelyföldi polgármesterek igen kis százaléka az, aki nem RMDSZ-színekben nyert mandátumot, azok egy része ellenben már eleget tett a felkérésnek, miközben az RMDSZ-es településvezetők közül csak elvétve találni olyat (mindamellett egyformán elismerés illeti az összest, akik már léptek). Ha az RMDSZ lojális lenne a népéhez, akkor azon lenne, hogy a polgármesterei terjesszék be ezt a határozattervezetet. Mivel ezt nem teszi, joggal kérdőjelezhető meg a lojalitása. Példákat még lehetne mondani, de nem akarván visszaélni az olvasó türelmével, itt inkább megállok, mert ennyiből is látható, hogy igen nagy optimizmusra (naivságra?) vallana azt állítani, hogy a legnagyobb erdélyi magyar párt következetes módon lojális a választóihoz, népéhez. Recept a békére Ezek szerint semmi remény, vethetünk keresztet Romániában a különböző autonómiaformákra s Székelyföldre? Nem, nem hiszem. Itt van például az, ami április nyolcadikán Strasbourgban történt: a román képviselők igencsak meglepődtek, amikor módosító javaslataikat sorra elvetette a plénum. A közmondásosan nagyra tartott román diplomácia csúfos kudarcot szenvedett! Ez is arra utal, hogy más szelek kezdenek fújni Európában. Következik két függetlenségi népszavazás: szeptemberben Skóciában, novemberben meg Katalóniában. De ne is rohanjunk olyan előre időben, hisz itt van a szomszédban az ukrán válság, aminek a kimenetele jelenleg kiszámíthatatlan, de egy dolog biztos: nem fog nyomtalanul elmúlni. A következtetés pedig az, hogy célszerű lesz újragondolni eddigi magatartását, viszonyulását minden olyan ország kormányának, amelyikben hagyományos nemzeti kisebbségek élnek, s ez hatványozottan igaz azokra, ahol ezek adott régióban helyi többséget alkotnak. ű Ha ugyanis jót akarnak, akkor ezek a kormányok át kell értékeljék a lojalitásról alkotott fogalmukat, s el kell fogadják, hogy kölcsönösség nélkül nem megy. Esetünkben ha a bukaresti kormány lojális hozzánk, egyenrangú állampolgárnak tekint, és nem tör folyton a nyelvünkre, jelképeinkre, életterünkre, ha biztosítja számunkra azt a területi autonómiát, amire igényt tartunk, akkor mi is lojálisak leszünk hozzá. De csak akkor! Addig ellenfelek vagyunk, és minden legális és demokratikus eszközt felhasználva harcolni fogunk. Ha pedig azt gondolják, hogy azzal leszerelnek, hogy beveszik a kormányba a legnagyobb hazai magyar pártot, akkor jó, ha tudják, hogy ez magában nem elég, a békéhez az is szükséges, hogy átemeljék a kormányprogramba ezen párt programjának sarkalatos pontjait, majd hozzá kell lássanak azok gyakorlatba ültetéséhez. Mondanom sem kell, hogy ama párt is akkor számíthat a lojalitásunkra (ami választásokon leadott szavazatokban tud konkretizálódni), ha maga is lojális hozzánk, vagyis csak akkor vállal kormányzati szerepet, ha az előbb említett feltétel teljesül. Adott tehát a béke receptje, nincs abban semmi ördöngős és teljesíthetetlen, következésképpen adott a béke lehetősége is. Közhely, hogy a székely katona-nemzet, de azért azt jó tisztán látni, hogy nyugodtan nevezhető a béke nemzetének is, ugyanis történelme arról szól, hogy a saját és mások békéjét védte. Ez ma is így van, s befejezésképpen csak azt tudom kívánni, hogy a mostani autonómiaharc érjen véget minél hamarabb. Árus Zsolt A szerző a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke. Krónika (Kolozsvár) 2014. május 2.Egymilliárd légy igazaAz e héten dübörgő Szent György Napok rendezvénysorozatával beindult a településünnepek évadja. Innentől kezdve az őszi dér beálltáig alig lesz hétvége, amikor Erdély valamelyik vagy egyszerre több szegletében ne tartanának névadásra, településalapításra emlékeztető egyéb rendezvényeket. Többségük már bejáratott alkalom, amelynek idejét vastag aláhúzás jelzi egy-egy város-község lakói, az onnan elszármazottak vagy környékbeliek naptárában. A Szent György Napok nemcsak a névadó hős, a római kori katona és keresztény mártír, a sárkányt legyőző lovag, illetve az állatok első kihajtásával nyomatékosított tavaszkezdet révén áll a sor elején. Sokkal inkább azért, mert Sepsiszentgyörgy szolgáltatta a ’89-es változások utáni első mintát a közösségi ünneplésre, s ez márka, követendő példa lett az „epigonok” számára. Úgy tűnik azonban, hogy az immár egy hétnél is hosszabban húzódó háromszéki rendezvénysorozat nemcsak sikerei révén, de a megújulási próbálkozásai okán is érdemes a közfigyelemre. Ezek közt van jó és kevésbé sikerült is, s amelyet ezért ér is kritika bőven. Elintézhetnénk a jelenséget úgy is, hogy a kibicnek semmi sem drága, de épp a rengeteg színvonalas megvalósítás emlékének ártanánk, ha ennyiben maradnánk. A városnapokat ugyanis nemcsak a megszokásra támaszkodva, jól bejáratott csapáson tartva lehet hosszú távú pályára állítani, hanem a jó érzékkel és ízléssel kezdeményezett újításokkal is. Vagy meghirdetett paradigmaváltásokkal, amelyek bizonyos művészeti, szórakozási ágazatok, vagy a helyi erők fokozott előtérbe helyezését szorgalmazzák. Esetleg egy-két nagy sztár „bevásárlásával”, akik jó eséllyel elviszik az egész boltot. Még el sem kezdődött a buli, a szentgyörgyi rendezvény szervezőit minden korábbinál több kritika érte. Ezek nagyrészét az úgynevezett tömegízlést célzó, részben közpénzeken vásárolt produkciók generálták. A trágyadombon lakmározó egymilliárd légy igazát felhozó szervezői érvelések természetesen erősen kifogásolhatók, főleg egy olyan település esetében, amely egészen bravúros művészeti teljesítményt mutatott fel az elmúlt szűk évtizedben. Nyilván nehéz lesz vitatkozni azokkal, akik majd kellemes emlékeket táplálnak az idei városnapok után, de egy hasonló rendezvénynek elsősorban a közízlést jó irányba alakító kezdeményezéseket kell előtérbe helyeznie. Amelyek nyomán aztán a hétköznapok során is növekvő magabiztossággal választhatja ki az értékeket az immár nem a több tízezres tömeggel sodródó ember. Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. május 2.Levélféle a ballibekhezA határontúlimagyarozás a ballibek mocskoszsidózása – írta ki a barátom a választások után a legnagyobb közösségi portálra, és elnézve a politikusi, „szakértői”, illetve kommenthuszári véleményeket az elmúlt két hétből, igazat kell adnom neki. A zsigeri indulaton, az ellenségkép-konstruáláson és bűnbakkeresésen túl ráadásul kontra-produktív is a külhoni magyarokat ilyenképp elidegeníteni a nemzettől. Induljunk el az alapoktól: a magyar nemzet létezik. Ez tényállítás. Nemzetrészek élnek szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágban, magyar öntudattal, anyanyelvvel, kultúrával, hagyományokkal. Igaz, a nemzeti összetartozás érzése és tudata mély sebet kapott a kommunista diktatúrák idején, kissé fura nekünk az anyaországi, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki vagy diaszpórabeli magyar. És miért ne lenne fura, hiszen több emberöltőnyi ideig voltunk és vagyunk más történetekbe beágyazva, kiszakítva a közös nemzeti narratívából. Szintén tapasztalati tény: a „szétfejlődés” logikáján túlmutatóan bárhol a világon magyar szót hallunk, az esetek többségében nemzettársként fordulunk a beszélőhöz. Ezt a tudást nem tudták kiölni belőlünk a kommunisták, tudjuk, hogy magyarok vagyunk, tudjuk, hogy a másik is magyar, tudjuk, hogy egy nemzethez tartozunk. Ezt a tudást indulatból tagadni dőreség. A magyar állampolgárságú, de máshol élő magyarok szavazati joga valamiért mégsem természetes. A legerősebb érv kb. így hangzik: ne szavazzanak magyarországi országgyűlési választáson azok, akik nem ott adóznak, és akiket a Magyar kormány döntései nem érintenek. Nemrég egy internetes újságban erdélyi szemszögből úgy érveltem: már hogyne érintene bennünket, Magyarország határain túl élő magyarokat a mindenkori kormányok teljesítménye, hiszen a nemzet első számú letéteményese és védelmezője az anyaország. Számunkra nagyon nem mindegy, hogy saját rövid távú érdekeit követő, a hatalomgyakorlást öncélként tételező kormányfő hazudik-e a választóinak a hatalom megtartása érdekében (lásd az őszödi beszéd vonatkozó részeit), ezáltal árt az ország és a nemzet egészének, vagy a hatalom megszerzésén és megtartásán túl a magyar kormány felelős tisztségviselői elvégzik mindazt, amire tőlünk, választóiktól felhatalmazást kaptak. És nemigen tudok elképzelni (vagy helyeselni) olyan választói alapállást, amely a magyar nemzet megszüntetését tűzi ki feladatul a magyar politikusok számára. De fordítsunk egy kicsit a képleten: tegyük fel, hogy a jelenleg minket hibáztató ballib indulatkeltőknek igazuk van. Hogy igazatok van. Gondoljuk végig közösen, legyen: csak és kizárólag a Magyarországon élő, ott adózó állampolgárok szavazzanak a magyarországi választásokon. Vagyis a nemzet ne legyen politikai közösség, szűkítsük a kört Magyarország adófizető polgáraira. Véreim! Ezzel gyakorlatilag a külföldön munkát kereső fiatalokat is elkülditek – végérvényesen. (Ez a típusú könyvelői logika más társadalmi csoportokat is kirekeszt, de most csak az elvándorlókra fókuszálnék.) Jelenleg állampolgárnak lenni és adózni a jóléti államokban jobb, mint Magyarországon, és amekkora versenyhátrány halmozódott fel a rendszerváltást követően, középtávon jobb is lesz. A jóléti államokat viszont nem véletlenül nevezzük így, mert bár nincs kolbászból a kerítés, de ott adózó állampolgárként nagyobb lehet a biztonságérzetünk: jól működik az állam, az adómért cserébe jó szolgáltatásokat nyújt. A tágabb értelemben vett anyanyelvű kultúra és a haza szeretetén kívül mondjatok egy olyan érvet, ami ezeket a fiatalokat visszatérésre késztetné. Ja, hogy ott idegenek maradnak életük végéig. Hát a „határontúlimagyarozó-mocskoszsidózó” Magyarországon sem fogják otthon érezni magukat. Mert megtapasztalják azt az idegengyűlöletet, amivel mi, külhoni magyarok részetekről 2004 óta, szülőföldünkön pedig már száz éve nap mint nap szembesülünk. Demeter Szilárd. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. május 2.A német megszállás emlékműveNincs olyan politikai rendszer, amely nélkülözhetné az ideológiai legitimációt, amely lemondana arról, hogy saját létét eszmei érvekkel aládúcolja, és kívánatosnak ábrázolja azok előtt, akik vevők e szólamokra. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy a hirdetett szólamok és a valóság között milyen mértékű az eltérés. Ha a Horthy-korszakot vesszük górcső alá, meglepő egyezést találunk a hirdetett elvek és a követett politika között. A másik pólust a kommunista rendszer képviseli, amely saját embertelen elveihez sem volt következetes, saját polgárnyomorító jogrendjét sem tisztelte, amelynek hivatalos szólamai a legcsekélyebb mértékben sem voltak komolyan vehetők. Valóság kontra globalizmus Hasonló szakadék tátong a civilizáltnak mondott világban, az európai kultúrkörben hirdetett hivatalos propaganda és a realitás között. Felelős államférfiak sem tudnak mit kezdeni a valósággal, mert az annyira ütközik a globalizmus önlegitimáló, igaznak hirdetett téziseivel. A globalizátorok a média egyencsatolásával, a filmiparral, az egyes országok kultúrpolitikájára való ráhatással preformálni igyekeznek a lelkeket, a hivatalos liberális szólamok szerint „önálló és döntőképes individuumok” tudatát igyekeznek manipulálni, megkísérlik elvágni az embereket saját szerves kulturális gyökérzetüktől, hagyományaiktól, ösztönös igazságérzetüktől, a „jó” és a „rossz” morális megalapozottságú értékpárosa helyére a „győztes/vesztes” amorális értékpárosát illesztik. E hadművelet keretében háborút folytatnak a helyi társadalmak, a nemzetek ellen azzal a céllal, hogy a lehető legengedelmesebb embermasszát alakítsák ki, amely a lehető legnagyobb mértékben alkalmas a bérrabszolga szerepre. Magyarországon a globalizátorok azokban találtak a leghűségesebb követőkre, akiknek elsőként kellett volna ellenük fellépni: a szocialistákban és a szabaddemokratákban. Hiszen a szocialistáknak a munkásosztály kizsákmányolása ellen kellene küzdeniük, márpedig amit a multinacionális vállalatok művelnek világszerte, az a legbrutálisabb kizsákmányolása a munkaerőnek. A szabad demokraták és általában a liberálisok gondolkodásának központjában az önálló gondolkodásra, érdekmérlegelésre és racionális döntésre képes egyén áll. A gondolkodó egyén akkor is a globalizmus célkeresztjében van, ha történetesen kivetkőztették hagyományrendszeréből, és ideáltipikusan megközelíti a liberális doktrína absztrakt egyénfogalmát. Ne gondolkozz, termelj, fogyassz és hallgass! Ez a globalizátorok üzenete. E nemzetellenes koalíció hihetetlen szívóssággal, következetességgel és belső indulattal lép fel a nemzeti érdekek érvényesítése, a nemzeti öntudat regenerálása, a magyarság történelmi önképének valóságelvű rekonstrukciója ellen. Legyen szó a Beneš-dekrétumokról, a magyar állampolgárság kiterjesztéséről, Wass Albert vagy Tormay Cecile életművének tananyagba vételéről, Horthy Miklós emlékének ápolásáról, az Alaptörvény preambulumáról vagy éppen a német megszállás emlékművéről. Kollektív nácizás A Magyar kormány – nem várt ellenállásba ütközve – a választások előtt leállította a német megszállás emlékművének munkálatait. Kár lett volna ezért feleslegesen százalékokat veszteni, amikor neki állt a zászló. Miután az emlékmű felállításának munkálatai az április 6-i választások után folytatódtak, a balliberális ideológiai kommandó támadásba lendült: kordonbontás, nácizás, tüntetés. Toleranciájukra és méltányosságukra jellemző, hogyan fogadták, ha valaki, akár a sajátjaik közül nem volt hajlandó együtt uszulni velük. Lásd Schiffer András esetét, aki túlméretezett hisztériának nevezte a tiltakozást, s ezért előbb az ATV-s műsorvezető igyekezett helyre tenni kihallgató tiszti modorban, majd önmagukat mértékadó intellektuelleknek képzelő személyiségek gyalázták útszéli hangnemben. Kálmán László nyelvész beígérte az LMP elnökének, hogy leköpi (sic!), ha találkoznak, és szégyenletes disznóságnak nevezte az LMP hozzáállását a német megszállási emlékműhöz. Sándor Zsuzsa exbíró, bírósági szóvivő „görénynek” titulálta Schiffert, s persze nem maradhatott ki e tábor leggyakrabban használt kedvenc jelzője: a „náci” sem. Arra a Schifferre, akinek felmenőit a német megszállás után deportálták, s aki e jelzőre soha egyetlen megnyilatkozásával sem szolgált rá. Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a gátja szakadt balliberális gyűlölködőknek a német megszállás minden áldozata előtt tisztelgő, a nácizmust elítélő emlékmű is „náci”, a kormány is „náci”, a házelnök is „náci”. Náci mindenki, aki nem hajlandó teljes mértékben azonosulni az ő világlátásukkal és történelemszemléletükkel. Ahogy Korniss Mihály mondta Bayer Zsoltnak: vagy egyetértesz velünk, vagy holnaptól náci vagy. Reméljük, az Orbán-kormány nem hátrál meg, annak dacára sem, hogy a tiltakozások nem csitulnak, hogy még a globális háttérhatalom első számú nyílt színi megjelenítője, az Egyesült Államok nagykövetsége is hallatta hangját az ügyben, átvéve a gyűlölködő álliberálisok szlogenjeit, s hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tiltakozásul bojkottálja a Holokauszt-emlékévet. A szobor felállítása egyébként eleve kompromisszum, olyan, mint az Alaptörvény, amelynek preambuluma hivatkozott ugyan a Szent Korona-tanra és a történelmi jogfolytonosságra, de nem állította vissza a történelmi alkotmányt és az alkotmányos monarchiát, hanem formailag megmaradt a magyarságra jellemzően pusztulást és romlást hozó köztársaság államformájánál. A Szabadság teret szerencsésebb lett volna a Kossuth térhez hasonlóan korábbi formájára hozni az Ereklyés Országzászlóval és az Urmánczy Nándor-kezdeményezte Magyar Feltámadás szoborcsoport újrafelállításával. De ha már ez nem lehetséges, és ha a szovjet megszállás emlékművének az orosz–magyar kapcsolatok rombolásának elkerülése érdekében vélhetően ott kell maradnia a téren – melynek felirata botrányos módon felszabadításról beszél –, akkor fontos, hogy a téren ott álljon a német megszállás emlékműve is. Hogy jelezze, mikor is vesztette el Magyarország a szuverenitását. Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. május 2.Régimódi tanárképzés új problémákkalA Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely és az Erdélyi Napló áprilisi vitafóruma a tanárképzés mai kérdéseire kereste a választ. Néhányat találtak, ám a kérdések többsége nyitott maradt. A kolozsvári lutheránus püspökség Argay György termében ült össze a közönség, hogy a Tanár nélkül nincs iskola – A tanárképzés mai kérdései című vitafórum meghívottait – Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő helyettest, dr. Soós Annát, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettesét, dr. Kolumbán József matematika-professzort és Szőcs Domokost, az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium Kisebbségi Oktatási Főosztályának vezérigazgatóját – meghallgassák. A vitaest moderátora, dr. András Szilárd, a BBTE előadótanára azzal indította a beszélgetést, hogy a pedagógusnak minden időben nehéz dolga van, mert egyrészt megpróbálja átörökíteni a hagyományt, másrészt új kihívásoknak kell megfelelnie. A Matematika és Informatika Karon oktató tanár a romániai oktatásrendszer történetét is felvillantotta, kiemelve, hogy 1930 és 1958 közt az volt a pedagógusok célja, hogy megszüntessék az írástudatlanságot, ám az akkor kialakult tanárképzési rendszer máig ható következményekkel bír, ma is hasonló struktúra szolgálja a jócskán megváltozott igényeket. Soós Anna is azt sérelmezte, hogy a tanárképzés nem nőtte ki magát, vagyis alapszinten és mesteri szinten nyújt kiegészítő pedagógiai és módszertani képzést, miközben egy bizonyos szakból a kutatókkal azonos elvárásokat támaszt. Ezt a helyzetet módosította volna a 2011-es tanügyi törvény, ám a célirányos, kifejezetten a majdani pedagógusoknak szánt didaktikai mesterik meghiúsultak, maradt a zömmel elméleti tudósképzés kiegészítve a pedagógiamodul lehetőségével. A BBTE rektorhelyettese további hátrányként említette, hogy a monoszakon végzett diákok tanárként nem tudnak megfelelő óraszámban tanítani, ezért támogatandóak a duplaszakok. Soós Anna rendszerszintű megújítást lát szükségesnek a tanárképzésben és az oktatási struktúrában is, reményt látott ugyanakkor a duplaszakok megvalósulására és arra, hogy a pedagóguspályát vállaló diákokat ösztöndíjprogrammal segítsék. „Így megérezhetik annak szépségét, hogy mekkora hatással lehetnek a diákokra, és talán kevesebben hagyják el az oktatói pályát” – összegzett Soós Anna. Diák nélküli tanügy Kolumbán József megállapította, hogy bizony a matematikatanár-képzés területén szorít leginkább a cipő, ott jelentkezik a legtöbb probléma. Egyrészt azért, mert a tehetséges fiatalok érthető okokból nem választják a tanári pályát, másrészt a didaktikai oktatás igényel sürgős változtatásokat. Szőcs Domokos szerint húsz éve folyamatosan csökken a gyereklétszám, míg a tanárok létszáma állandó. „Olyan oktatásunk van, hogy diákok nélkül is egész jól elvagyunk. Ám bárhogy is legyen, az egész oktatási folyamat legfontosabb eseménye az osztályteremben történik, amikor az ajtót becsukják. Beszélhetünk tanügyi törvényről, költségvetésről, szakszervezetről, metodológiáról, vizsgatételekről, de az, hogy mi történik az osztályteremben, csakis a pedagógustól függ, oda pedig csak olyan ember mehet be, aki szereti azt, amit csinál, és csakis akkor lesz olyan a pedagógus, ha ezt idejében felfedezik. Ezért úgy gondolom, hogy a tanárképzés az óvodában kezdődik, mert minden oktatási szint egyformán fontos” – vélekedett a szakpolitikus. Péter Tünde feltette a hazai viszonyok közt szinte megválaszolhatatlannak számító kérdést: mivel lehetne a diákokat a tanári pályára vonzani? Hiszen ma már legfennebb nyomokban tapasztalható az a megbecsültség, ami valaha övezte a pedagóguspályát. Ráadásul a teljes katedrához 18 óra szükséges, ami a matematika, magyar és román tantárgyakon kívül egyes helyszíneken csak töredékórákat jelent. Ezért a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes azt javasolta, hogy megyénként gyűjtsék össze az egyes tantárgyak katedráit, így legalábbis Erdély tekintetében egységesebb képet nyernének s ezeket az adatokat egyetemi segítséggel a leendő pedagógusok számára is tegyék hozzáférhetővé. Kolozsvártól nyugatra Eklatáns példaként hivatkoztak többen a bánnfyhunyadi helyzetre, ahol nem találnak szakképzett matektanárt. Szőcs Domokos szerint arra, hogy hogyan lehet Kolozsvártól hatvan kilométerre odavonzani a megfelelő pedagógust, az illető településnek kellene megtalálni a választ, s abban többen egyetértettek, hogy a helyi közösségeknek nagy szerepe lehetne a tanárok megtalálásában és megtartásában. Az est házigazdája, Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök szerint viszont a közösségeknek az az elsődleges feladata, hogy a politikai-társadalmi vezetést érzékennyé tegyék és kényszerítsék a megfelelő lépések megtételére olyan égető kérdések esetében, mint az oktatás vagy az egészségügy. Az egyházi vezető felrótta ugyanakkor azt is, hogy ahány miniszter, annyiszor változtattak egységes koncepció nélkül a hazai tanügyi rendszeren. A közönség soraiból Robu Judit egyetemi oktató elmondta: amíg hiányzik a társadalmi megbecsültség, kisebb egy kezdő tanár fizetése, mint egy utcaseprőé, a diáknak minden joga megvan, míg a tanárnak csak kötelezettségei. A diák azt látja, hogy az boldogul, aki nem tanul és a tantervek befejezhetetlenek, nincs mit várnunk a tanároktól. Mennyiségi és minőségi problémák egyaránt felmerülnek a tanárképzésről szólva. A tanárok korfája ugyanis elég szomorú képet mutat – ötven év felettiek vannak túlsúlyban – és sajnos nálunk ma már nem az jellemző, hogy a legjobbakból lesznek pedagógusok. Mindez nemcsak a magyar kisebbség esetében van így, hanem Romániában általános érvényűnek mondható. Az nyilvánvaló, hogy olyan országokban, ahol a tanárok fizetése átlag fölötti, valóban a legjobbakból lesznek tanárok, ám az sehogy sem látszik, hogy nálunk hogyan lehetne legalább a normalitásig feltornászni a pedagógusok presztízsét és fizetését. Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. május 2.Könyvet írt VáradhegyaljárólNagyvárad- Szerdán este az Erdélyi Riport szervezésében a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban mutatták be Szilágyi Aladár közíró Váradhegyalja- egy világ a város körül című kötetét. A várad-olaszi református egyházközség nevében Veres Kovács Attila lelkipásztor köszöntötte az érdeklődőket. Úgy vélte: a tömeg szó nélkül is arról beszél, hogy sokan szeretik Szilágyi Aladárt, az írásai mögötti lelkiséget, szellemiséget, melyet még a Szilágyságból hozott magával, és aminek alapjait tiszteletes édesapja messze földön híres igehirdetései teremtették meg. Simon Judit, az Erdélyi Riport kiadó vezetője hangsúlyozta: büszkék arra, hogy a művelt, nagy tudású Szilágyi Aladár nekik dolgozik, a barátjuk és a munkatársuk, s „száguldó riporterként mindenfélét felfedez nekünk, mindannyiunknak”. Szűcs László főszerkesztő arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünnepelt kilenc év alatt kilenc könyvet írt, mellyel „közelít a világrekordhoz”. A most bemutatottról megjegyezte: Váradra többnyire mint síkvidéki településre gondolunk, holott a vonat lankák közt fut be az állomásra, s Macskadombja és Békedombja is van neki. Érdekes módon azonban még a város lakóinak többsége sem igazán ismeri ezt a sajátos világot, kistájat, völgyeket, patakokat, emelkedőket, utakat. Ami összeköti a nagyváros e magaslati perifériáit, az a hegyvidéki emberek sajátos szemlélete, kialakult szokásai, íratlan törvényei, lokálpatriotizmusa, ragaszkodása ahhoz a közös élettérhez, melynek gyökerei sok-sok nemzedék tapasztalataira nyúlnak vissza. A szerző legújabb riportkötetében arra vállalkozott, hogy e kisvilágokat sorra ismertesse, szinte minden zegét-zugát bejárva, emberek tucatjaival szóba elegyedve. Méghozzá nem csak térben, hanem időben is kalauzol, hiszen a mai „hegylakók” mindennapjai, őslakosok és újkori betelepülők mellett kibontakoznak a lapokon az elmúlt századok, illetve közelebbi évtizedek történései is. Érdekesebb történetek Szilágyi Aladár kifejtette: tavaly határozta el, hogy ezúttal nem megy messzire, hanem egy számára ismerős tájat keres fel. Szűcs Lászlóval közösen pünkösdvasárnap indultak el, s végül május és szeptember között hat részben osztotta meg élményeiket az olvasókkal a hetilap hasábjain. Fokozatosan rádöbbent arra, milyen változatos és gazdag ez a hely, melyről 800 évvel ezelőtt tett először említést a váradi registrum. Ahogy bejárta a környéket, előre beütemezett beszélgetéseket is folytatott, de ugyanakkor véletlen találkozások is lezajlottak, s e kettős játék ötvözéséből születettek érdekes anyagok. Araszolgatott egyik helyszínről a másikra, a családok, riportalanyok úgymond kézről kézre adták őt. Rájött arra, hogy közel sem járt utána mindennek, néhány forrást szándékosan mellőzött, de nem monográfiai igényességgel írt, csak ízelítőt kívánt adni a tapasztaltakról. Néhány emlékezetesebb sztorit a könyvbemutató részvevőinek is elmesélt, szó esett furcsa házszámokról, az ökumenikus templom történetéről, a vízről, mint visszatérő motívumról, történelmi vonzatokról, a biharpüspöki pincesorokról, érdekes emberekről… A rendezvény dedikálással és svédasztallal zárult. Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro 2014. május 2.Hírtelevíziók: háborúra készül RomániaA háborúra történő készülődésnek értelmezik a hírtelevíziók, hogy a héten megjelent a Hivatalos Közlönyben annak az orvosi igazolásnak az új típusnyomtatványa, amellyel mozgósításkor jelentkezniük kell a hadköteleseknek a sorozóközpontoknál. A törvény szerint Romániában háború esetén a 20 és 35 év közötti férfiak hadkötelesek. Behívásukkor a sorozóközpontoknál történő jelentkezés előtt kötelesek elvégezni a háziorvosuknál egy sor vizsgálatot. Az új orvosi igazolás előírja a hepatitisz-vizsgálatot is, ezt a korábbi típusnyomtatvány szerint nem kellett elvégezni. A típusnyomtatványt szabályozó védelmi miniszteri rendeletet nem csak Mircea Duşa védelmi miniszter írta alá, hanem a belügyi, az egészségügyi és az igazságügyi tárca vezetője, illetve a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója is – emeli ki a Romania TV. A hírtelevízió ugyanakkor emlékeztet Titus Corlățean Washington Postnak adott interjújára, amelyben a külügyminiszter realitásnak nevezte az orosz fenyegetést. maszol.ro 2014. május 2.Fiatal erdélyi építészeket támogat Winkler GyulaEP-képviselőként egyik kiemelt célunk, hogy elvigyük az erdélyi magyarság értékeit Európába. Öröm látni, hogy erdélyi fiatalok nemzetközi szinten érnek el sikereket szakmájukban, ráadásul úgy teszik mindezt, hogy az erdélyi magyar hagyományokat is továbbviszik”– mondta el Winkler Gyula a „Szakállszárító” csapat tagjainak a temesvári RMDSZ székházban szerdán. A hat fiatal műépítész alkotta csapat megnyerte a 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjának a „Fogadótér-kapu” tervezési és építési pályázatát. A Kárpát-medencében meghirdetett pályázati kiírásra 43 csapat küldött be pályamunkákat. A nyertes csapat részt vesz a projekt továbbtervezésében és előkészítésében, valamint a velencei magyar pavilonban fel is építi azt. A fiatal tervezők levélben keresték meg az EP-képviselőt, aki Temesváron találkozott velük. Ez alkalommal bemutatták neki az erdélyi néprajzi hagyományokból ihletet merítő pályázatot, amely ezt a szakmán belül nagy tekintéllyel és hagyománnyal bíró versenyt megnyerte. A csapat a szakállszárító koncepcióját használta fel, amely egyrészt a közösségi együttlétet szolgálja, másrészt a közösségi építéshez, a kalákamunkához is köthető, ezáltal is élteti és továbbgondolja az erdélyi magyar hagyományokat. „Az RMDSZ Brüsszelben eddig is népszerűsítette és ezután is fogja promoválni az erdélyi értékeket, büszkeséggel tölt el, hogy a ti munkátok is hasonló célt szolgál, örülök, hogy támogathatom munkátokat” – mondta a fiataloknak Winkler Gyula. A csapatot alkotó egyetemisták: Järger Zsolt (Temesvár), Szemcsuk Franciska (Déva), Benedek Tímea (Nagyszeben) és Tóth Bertalan István (Arad), Molnár Zsolt és Czáka Zoltán (Csíkszereda). maszol.ro 2014. május 2.Majálissal kezdődött csütörtökön a Hunyad Megyei Magyar NapokKözösségi majálisozással kezdődött csütörtökön az ötödik alkalommal megszervezett Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat. „Az együttlét öröme mottót választottuk az idei magyar napok központi gondolatának, amellyel szórványközösségünk szolidaritását fejezzük ki. Idén már ötödik alkalom, hogy együtt ünnepel a Hunyad megyei magyarság, ezzel is jelezve, hogy van erő közösségünkben” – fogalmazott Winkler Gyula, aki Déván és Vajdahunyadon vett részt a magyar majálison. 2014 a közösségépítés éve Hunyad megyében, ezt az RMDSZ megalapításának huszonötödik évfordulója jegyében hirdették meg, emlékeztetett Winkler Gyula, kiemelve, hogy ebben az évben számos olyan közösségi esemény zajlik a megyében, amely tanúságtétele annak, hogy a Hunyad megyei magyarság hisz a jövőjében. „Márciusban közösségi faültetést szerveztünk, most a magyar napokon első alkalommal adjuk át a Barcsay Ákos díjat azoknak a személyiségeknek, akik kiemelten tevékenykednek közösségünk érdekében, szeptemberben a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban tizedik alkalommal szólítja a csengő az anyanyelven tanuló diákokat iskolába, és hosszú még a sora az ehhez hasonló, közösségünket megmozgató rendezvénynek" – mondta el az EP-képviselő, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a legnagyobb kihívása a magyar közösségnek a május 25-ei európai parlamenti választás lesz. „Bebizonyítottuk, hogy tudunk együtt dolgozni, tudunk együtt ünnepelni, most azon van a sor, hogy bebizonyítsuk, politikai akaratunkat is tudjuk egységesen kifejezni. Támogassuk a tulipánt, a huszonöt éves szövetséget május 25-én" – hangsúlyozta Winkler Gyula. A Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata idén május 1-je és 11-e között zajlik, 23 településen klasszikus és könnyűzenei koncertek, magyar termékek vására, hagyományőrző foglalkozások, néptánc-előadások, vallásos programok, kabaré és színház, kiállítások, könyvbemutatók, vetélkedők és sportrendezvények várják az érdeklődőket – kicsiket és nagyokat – több mint tíz napon keresztül. maszol.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
