Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 723 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 721-723
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 
I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2017. október 25.

25 éves a kolozsvári nyilatkozat
A nemzeti kérdésről 2017-ben
1992. október 23-25 között került sor az RMDSZ-küldöttek országos tanácsának (KOT) összejövetelére Kolozsváron, amelyen elfogadták a Kolozsvári Nyilatkozatot a nemzeti kérdésről. A parlament magyar tagjai fogadalmat tettek, amely tartalmazza az önrendelkezésért folytatott harcot. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az évforduló alkalmával közzétett közleményében leszögezi: az autonómiáról a szövetség egy pillanatig sem mondott le, ugyanakkor tudatában van annak is, hogy ez csakis a többség támogatásával lehetséges. „Nekünk felelős politikai alakulatként sosem szabadott figyelmen kívül hagyni a mindenkori romániai közhangulatot, sosem szabadott kockáztatni, hogy elvegyék tőlünk azt, amiért nagyon sokat dolgoztunk” – fogalmaz a szövetségi elnök.
„Újra kell kezdenünk az izzadságos, nehéz munkát. Tudom: vágni fogjuk kemény, vad sziklába az utat” (Kiáltó szó, Kós Károly)
„Nekünk, erdélyi magyaroknak az újrakezdés kényszer és lehetőség is egyben. Kényszer, amelyet a történelmi változások szabnak meg számunkra. És lehetőség, mert alkalmat ad arra, hogy megfogalmazzuk céljainkat. Így volt ez 1989 után is: az 1992-es kolozsvári nyilatkozat újfent rögzítette a romániai magyar közösség célkitűzéseit, törekvéseit.
Akkor azt mondtuk, a magyar közösség jólétét a belső önrendelkezés biztosíthatja, hogy ez a gyakorlat Európa demokráciáiban is működőképesnek bizonyult. Az azóta eltelt negyedszázadban több-kevesebb sikerrel érveltünk igazunk mellett. Vállalásainkért legjobb tudásunk szerint küzdöttünk ezekben az időkben: az anyanyelv-használatban jelentős előrelépést értünk el a helyi közigazgatásban, létrehoztuk a magyar nyelvű oktatás teljes rendszerét az óvodától az egyetemig, megteremtettük a magyar kulturális intézményrendszert, hogy csak a legfontosabbakat említsük.
A belső önrendelkezés néhány fontos pillérét sikerült lefektetnünk, annak kiteljesedéséről, az autonómiáról egy pillanatig sem mondtunk le. Tudatában vagyunk annak is, hogy ez csakis a többség támogatásával lehetséges. Nekünk felelős politikai alakulatként sosem szabadott figyelmen kívül hagyni a mindenkori romániai közhangulatot, sosem szabadott kockáztatni, hogy elvegyék tőlünk azt, amiért nagyon sokat dolgoztunk. Mindaddig, amíg nemzetbiztonsági kockázatként, instabilitást előidéző tényezőként tekintenek jogos követelésünkre a román pártok, az autonómiával szembeni indulatok is elevenek lesznek. Jól láthatjuk ezt az elmúlt hónapokban, a 2018-as centenárium kapcsán.
Egy demokráciában csak a többség támogatásával lehet a kisebbségi jogokat érvényesíteni. Bármekkora is legyen az igazunk, annak nem tudunk érvényt szerezni, amíg a többség nem támogatja.
A kolozsvári nyilatkozatban megfogalmazott terveinkről tehát ma sem mondunk le, a 2018-as esztendőhöz közeledve, az elmúlt hónapok történéseinek fényében új célokat is meg kell fogalmaznunk közösségünk számára.
Ha a 1992-es kolozsvári nyilatkozat 25 évének, Románia fennállásának 100 éves mai mérlege az, hogy minden egyes jogért és intézményért újra és újra meg kell harcolni, ha őszintén elfogadjuk, hogy egy eredmény sem jelent biztos győzelmet – mert benne mindig ott lakozik a visszafordíthatóság lehetősége is –, mindennél sürgetőbb feladat a többség-kisebbség viszonyának új alapokra helyezése. Évszázados az a realitás, hogy hiába is kérjük a gyulafehérvári ígéretek teljes körű betartását, ha a mindenkori román politika visszautasítja azt.
Fontos évnek nézünk elébe. A centenárium évében esélyt is lehet teremteni arra, hogy kizökkentsük holtpontjáról a többség-kisebbség viszonyát. Ha mi nem, más nem fogja megtenni helyettünk. Száz éves tapasztalatunk, a kisebbségi lét velejárója, hogy sorsunkat nem kizárólag magunk alakítjuk. Az, hogy a rendszerváltozást követően mikor és mennyit sikerült előre lépni, nemcsak a mi tudásunkon, munkánkon és kitartásunkon múlott, hanem nagyon sokszor a bel- és a világpolitika függvénye is volt.
Beszéljünk világosan és egyenesen, ahogyan azt az elmúlt 27 évben is tettük. Mondjuk el, kik vagyunk mi, 21. századi magyarok, mit akarunk, milyen jövőt képzelünk el közösségünk, gyermekeink és unokáink számára. Párbeszédet kezdeményezünk a román többséggel, a sérelmek kibeszélése mellett az együttélés új alapokra helyezését. Mert közös jövőnket nem a december elsejék megünneplése, hanem az azt követő időszak jelenti. 2019-től is ugyanannak az országnak leszünk az állampolgárai. Nem mindegy, hogy sérelmekkel terhelve vagy a lehetőségek reményével.
2018 kihívása, hogy tudjuk-e büszkén vállalni magyarságunkat, értékalkotó múltunkat egy olyan időszakban, amikor sűrűn támadnak bennünket. Ma a legnagyobb hiba az lenne, ha feladnánk eddigi küzdelmeinket, eredményeinkről lemondanánk, és elhinnénk, hogy nekünk egy éven keresztül csak félni és siránkozni kell. Félelemből és siránkozásból az előttünk járó nagy nemzedékek sem tudtak építkezni. Ők az 1919-es változásokkor, az újrakezdés idején jól tudták, az erő szava ellen csak ésszel és meggyőzéssel lehet és kell is fellépni.
Hisszük, hogy egy ország akkor lehet erős, ha közösségei, így kisebbségi közösségei is azok. A többség felelősségét hangsúlyozva a jövőben is azon leszünk, hogy az erdélyi magyarok ne csak egyénenként, hanem közösségként is erősek legyenek. Az elmúlt 100 év fényében: erősebbek, mint valaha” – olvasható a szövetségi elnök állásfoglalásában”, olvasható az állásfoglalásban.
Az RMDSZ-szenátorok és -képviselők hittétele
Én, …, Románia Parlamentjének népünk akaratából megválasztott tagja, hitünk és egyházaink, országunk és magyarságunk egyetemes közösségében, a mai napon elkötelezem magam közképviseleti munkám, közérdekű szolgálatom és feladataim hűséges teljesítésére választóim akarata és érdekei szerint. A hazai és általánosan érvényes nemzetközi törvényes rend, a jogosság és demokrácia keretei között, szent hivatásomnak fogom tekinteni és minden erőmmel elő fogom segíteni országunk épülését, a köz javának szolgálatát, a társadalmi és nemzeti megbékélés és a demokratikus jogállamiság megvalósítását. Hű magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, harcoljak teljes egyenjogúságáért, közösségi jogaiért és szabadságáért, küzdjek fennmaradásáért, melynek egyetlen szilárd biztosítéka a belső önrendelkezés. Minden erőmmel azon leszek, hogy országunkban és térségünkben egymásra találjanak és megbékéljenek a különböző nemzetek, népi közösségek és vallási felekezetek. Isten engem úgy segéljen! (Szabadság, 1992. október 28.) Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 25.

Horváth Anna-per: bírósági felügyelet újabb hatvan napig
Ügyvéd: a jogalkotóknak figyelembe kellene venniük néhány vonatkozást
Hiába kérte legutóbbi tárgyalásán Horváth Anna a bírót, hogy szüntesse meg az ellene több mint egy éve fenntartott bírósági felügyeletet, az ítélőtábla honlapján közzétett döntés szerint az intézkedést újabb 60 napra meghosszabbították. Emiatt annak idején nemcsak alpolgármesteri tisztségéről kellett lemondania Horváth Annának, hanem például a nyár folyamán magyarországi családi nyaralásra sem mehetett el. Az intézkedés bevezetéséről még 2016. október 10-én döntött a nyomozó ügyész, azóta többször meghosszabbították, Horváth Anna valamennyi fellebbezését elutasítva. Horváth Anna a Szabadságnak tegnap azt nyilatkozta: mindezek ellenére az ítéletet ezúttal is megfellebbezik. Egy szakember szerint az intézkedést valószínűleg mindaddig fenntartják, amíg a bíróság ki nem hallgatja a Korrupcióellenes Ügyészségnek már tavaly nyilatkozatot tevő tanúkat. Gheorghiţă Mateuţ védőügyvéd szerint módosításokra van szükség a büntetőjogban.
Horváth Anna úgy véli: a bírósági felügyelet már rég nem aktuális, hiszen lemondott alpolgármesteri tisztségéről, így semmilyen befolyása nem lehet az ügy menetére, nem hathat a vád tanúira. Emiatt az ítéletet ezúttal is megfellebbezik.
Gheorghiţă Mateuţ védőügyvédet arra kértük, kommentálja a Szabadságnak a bíróságnak a hatósági felügyelet meghosszabbítására vonatkozó döntését, de nem kívánt hozzászólni az ebben az ügyben született ítélethez. Felvetettük: más hasonló esetekben, prominensebb politikusok, közéleti személyiségek esetében egy napig sem vezették be a bírósági felügyeletet. – Valóban így van. Korábban úgy fogalmazott a törvény, hogy a bíróság megtilthatja a külföldre utazás jogát. A jogszabály jelenleg úgy van összeállítva, hogy a felügyeletet huzamosabb ideig is fenn lehet tartani, lám, Horváth Anna esetében több mint egy éve érvényben van, s a bíróság ismét meghosszabbította. Általánosságban beszélek: ilyen esetekben meginoghat a vádlott bizalma az igazságszolgáltatási rendszerben, ugyanis fenntartja a bűnösség vélelmét, s emiatt az érintett megkérdőjelezheti magában, hogy korrekt perben lehet része. A jövőben a jogalkotóknak figyelembe kell venniük ezeket a vonatkozásokat – mondta az ország egyik legismertebb ügyvédje, aki szerint ilyen szigorú intézkedést csupán rendkívüli esetekben és ideiglenesen kellene bevezetni, egyébként túlzásokba lehet esni.
– A jogalkotóknak figyelembe kell venniük, hogy ilyen esetekben előzetes ítélethozatallal ér fel a hatósági felügyelet hosszú ideig történő fenntartása. Korántsem a bírósággal szeretnék itt polemizálni, csupán elméleti síkon foglalkozom most a kérdéskörrel – mondta az ügyvéd a Szabadságnak. Egyetértett azzal, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által készített lehallgatás kulcsfontosságú az ügyben, úgy vélte, ennek meghallgatására valószínűleg a november 14-e utáni tárgyaláson kerül sor.
Amint arról több ízben beszámoltunk, Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármestert és Fodor Zsolt üzletembert, az Euro GSM tulajdonosát befolyással való üzérkedéssel illetve pénzmosással vádolják. A vád szerint a 2016-os helyhatósági választási kampány előtt Horváth Anna anyagi segítséget kért Fodor Zsolttól, önkéntesei jutalmazására, ennek fejében nyomást gyakorolt bizonyos városházi alkalmazottakra annak érdekében, hogy a közintézmény a Karolina (Múzeum) téren levő műemlék épület restaurálásához szükséges telekkoncessziót hagyja jóvá. Az ügyészek úgy ítélik meg, hogy az üzletember a KMDSZ diákszövetséggel kötött támogatási szerződéssel álcázta az RMDSZ politikusának nyújtott anyagi juttatást, amely révén a diákszövetségnek 20 ezer lej jutott – az összeget fesztiválbelépők vásárlására fordították, amit aztán az önkéntesek kaptak meg. A per első két nyilvános tárgyalásán több tanú megszólalt, illetve a két vádlottat is kihallgatták. Mindegyik tanú tagadta, hogy Horváth Anna nyomást gyakorolt volna rá, és kiderült az is: a városházának már hosszú hónapokkal az alpolgármester és az üzletember 2016 májusában bekövetkezett személyes találkozója előtt ki kellett volna bocsátania a Karolina téren levő ingatlan teraszának felépítésére vonatkozó engedélyt. Tulajdonképpen egy körülbelül 10 négyzetméteres telekkoncesszióról volt szó, azaz a terasznak a közterületre való leképezésének a felületéről. Az üzletember, bár baráti kapcsolatban állt Horváth Annával, előbb a polgármesteri hivatal urbanisztikai osztályán keresett jogorvoslatot, s csak ezután egy közintézményi fogadóóra keretében hozta szóba Emil Boc helyettesének az ügyet, amelyről aztán kettőjük között, a tavaly májusi találkozó végén is szó esett. A következő bírósági tárgyalást november 14-ére tűzték ki. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 25.

Az V. Nagyiratosi Népdaltalálkozó sikere
Közös éneklés, jó szórakozás, kiváló vendéglátás
Szombaton szervezték meg az V. Nagyiratosi Népdaltalálkozót, aminek a programja 14 órakor, a vendégeknek a kultúrotthonban történt fogadásával indult. A korábban érkezőket a szervezők falulátogatásra vitték, melynek során megtekintették a helybeli katolikus templomot. Ott ft. György Zoltán plébános tartott ismertetőt a templom történetéről.
A Népdaltalálkozón a szervezők, a Forray Népdalkör mellett fellépett a kelebiai, a csorvási, a kétsopronyi, a körösladányi, a csökmői csoport, a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus, a pécskai Nagymaros citerazenekar és a kisratosi Rónasági citerazenekar.
A népdaltalálkozót Juhász Rozália programvezető nyitotta meg, aki a színpadra kérte Papp Attila polgármestert, aki köszöntötte a vendégeket, mindenkinek sikeres fellépést, kiváló szórakozást kívánt.
A programot a házigazda, a Forray Népdalkör népdalcsokra nyitotta meg, majd sorban felléptek a vendégek is, vastaps közepette. A program végén Nagy Melinda, a Népdalkör vezetője mindenkinek megköszönte a részvételt, mielőtt a csoportoknak átadta a részvételi oklevelet, köszönetet mondott a támogatóknak, illetve mindazoknak, akik a vendégek ellátásában kifejtett munkájukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. 19 órakor közösen elfogyasztották a Szász Franciska és Kovács Rozália által főzött ízletes húslevest és székelygulyást, közben az Öcsik zenekar szórakoztatta a résztvevőket. Vacsora közben és utána kisorsolták a sok, értékes tombolanyereményt, majd 23 óráig kiváló hangulatban nótáztak, sőt táncra is kerekedtek.
Az V. Nagyiratosi Népdaltalálkozó osztatlan sikeréért a szervezők ezúttal is köszönetet mondanak a támogatóknak és mindazoknak, akik a vendégek ellátásában kifejtett munkájukkal öregbítették a nagyiratosi vendéglátás hírnevét. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 25.

Beszélgetés dr. Vajda Sándor borosjenői ny. főorvossal
„Mindig arra ügyeltem, hogy senkinek se okozzak fájdalmat” (I.)
– Székelyhídon születtem, Bihar megyében. Szüleim és minden felmenőm váradiak. A házunk közel volt az állomáshoz. 1942-ben, amikor kezdődtek a bombázások, a család elmenekült Székelyhídra. Anyám a nyolcadik hónapban volt velem. Így én ott láttam meg a napvilágot. Kicsi gyermek koromban visszamentünk Nagyváradra, úgyhogy szülőfalumból semmi sem maradt meg emlékezetemben.
–Hol végezted az iskolát?
– Elemi és gimnáziumi tanulmányaimat Nagyváradon végeztem. A Sánc utcai fiúiskolába jártam. Akkor vezették be a kötelező hét osztályt. Azelőtt négy osztály után lehetett menni inasiskolába. Abban az iskolában egy eléggé bunyós társaság gyűlt össze, a fegyelemmel bizony több probléma is volt. A tanár azzal kezdte az órát, hogy kettőt-hármat felpofozott, s kizavarta őket az osztályból. Aztán csend lett. Megtanítottak minket ott a fegyelemre. Matematikatanárunk egy pálca segítségével kényszerített, hogy megjegyezzük a képleteket. Magyartanárunk igen alapos ember volt; megszerettette a fiúkkal az olvasást.
–Hova jártál középiskolába?
– A színház mögött levő, volt Orsolya-zárdába kerültem. Azelőtt ez leányiskola volt, mi voltunk a második fiú-széria. Jól éreztem ott magamat. Nagyon jó tanáraink voltak. Földrajztanárunk katonaemberként valamikor a fronton sebesült meg, húzta a lábát, történelemtanárunk azelőtt előadott a Bukaresti Katonai Akadémián. Ezek az emberek nemcsak tanítottak, hanem neveltek is bennünket. Kikeményített ingben, élére vasalt nadrágban, mindig frissen borotválva jöttek be az osztályba. Péter bácsinak, földrajztanárunknak a közeledtét messziről elárulta arcszeszének illata. Egyik kedvencem volt magyartanárnőnk, aki kötelezett bennünket, hogy hazafias kötelezettségként tanuljuk meg a Himnuszt és a Szózatot. Később gondjai lettek emiatt…
–Szerettél iskolába járni?
– Szerettem az iskolát. Jól tanultam. Nem voltam első, de a legjobb ötbe mindig bekerültem. Kedvvel tanultam. Örömet szerzett, ha valamit elolvastam, megtanultam és tudtam.
–Melyek voltak a kedvenc tantárgyaid?
– Elsősorban a magyar irodalom. És foglalkoztatott a történelem is.
„… értem is eljött egyszer a lefüggönyözött, fekete autó”
– Középiskolás voltam, amikor begyűrűzött Nagyváradra is az ’56-os forradalom hatása. Kialakult egy diáktársaság. Szervezkedtek, de inkább csak tárgyalták a magyarországi eseményeket. Engem is próbáltak bevonni. Egyik haverommal nagyon jól el tudtunk beszélgetni, mert őt is érdekelte a történelem. Séta közben a Körös-parton próbált meggyőzni, hogy csatlakozzam ehhez a csoporthoz. Sikertelenül… Aztán jöttek a letartóztatások. Érettségi után értem is eljött egyszer a lefüggönyözött, fekete autó, és vittek a szekuritátéra. Ott tartottak egy ideig egy beton magáncellában, amely akkora volt, mint egy szekrény. Csak állni lehetett benne, és kötelezően az ajtóval szemben. Néha benéztek a figyelőablakon, hogy lássák, nem estem-e össze. Egy idő után megbilincseltek, lekötötték a szememet, és elvezettek a kihallgatótiszt elé. Felolvasta mindazt, amit beszéltünk a haverommal a történelemről, a kisebbségi létről, ugyanis a havert, aki már hónapok óta bent volt náluk, megdolgozták, és leírta beszélgetései tartalmát. Én nem tudtam sok újdonságot mondani nekik.
–Hogy bántak veled ott, bent?
– Nagyon durvák voltak. És amikor kiengedtek, alá kellett írnom egy nyilatkozatot, hogy senkinek nem beszélek a történtekről. Egy alkalommal, amikor vittek szemellenzővel, egy egyén (a hangját ma is megismerném), aki rettentően ki volt borulva valamiért, minden ok nélkül tetőtől talpig összevissza vert, rúgta a sípcsontomat, s azzal fejezte be, hogy beletalpalt a vízhólyagomba. Szerencsére fiatal voltam, és nem robbant fel a hólyagom. Mert, ha felrobbant volna, egész életemre nyomorékká válok…
„Kedvenc sportom a vitorlázórepülés volt”
–Iskolán kívül foglalkoztál-e még valamivel?
– Tagja voltam az Ady Endre Irodalmi Körnek, írogattam különféle tudósításokat a diákéletről a helyi újságba, a Fáklyába. Egyébként VI. osztályos korom óta minden nyáron dolgoztam. Kertészetben, kőműveseknél, a festékgyárban a festékfinomításnál, aztán egyetemistaként a gyár laboratóriumában.
–Sportoltál?
– Hogyne! Télen síztem, nyáron pedig repültem a repülőklubban. Kedvenc sportom a vitorlázórepülés volt. Nagyon jó társaság fonódott össze ott. Egymás segítése, az egymásra figyelés vezérelt minket. Sikerült megszereznem az A, B, C kategóriákat.
–Mennyi ideig jártál a klubba?
– 1961-ig, négy évet. Terveztem, hogy Bukarestbe megyek egyetemre aeronautikára. Készültem keményen matematikából, fizikából. Ezen az egyetemen viszont megköveteltek bizonyos társadalmi eredetet stb. Meg biztosan bekerült a dossziémba a kalandom a szekuval…
–Felidéznél egy érdekesebb történetet diákkorodból?
– Tizenegyedikes voltam, amikor a Korunk rendezett Váradon egy versenyt középiskolások részére. A magyar iskolák közötti megmérettetés döntőjében második helyezést értem el. Osztálytársnőim egy tornaórán az öltözőben megmérték az ingemnek a nyakát, és nagy meglepetésemre kaptam az osztálytól egy dupla mandzsettás, fehér puplininget. Annyira örültem annak az ajándéknak! A szeretet szimbólumának tekintettem. Nem hiszek a kabalákban és a szerencsetárgyakban, de ezzel az inggel érettségiztem, ezzel felvételiztem az egyetemre, ezzel mentem a félévi vizsgákra, ezzel nősültem.
„Kitűnő közösség volt a teológián”
–Végül melyik egyetemre kerültél?
– Mindig szerettem a természetrajzot, szegény anyámnak meg örök álmát teljesítettem: elmentem Kolozsvárra az orvosira. Öt tantárgyból volt írásbeli és öt tantárgyból szóbeli. Bejutottam ösztöndíjjal az általános orvosira. Hamarosan hívtak a rektor irodájába, ott volt az egyetem párttitkára meg a szekusa is, és tudatták, hogy nem vagyok jó elvtárs, és nem jogosulok az ösztöndíjra. Akkor a rektor mellém állt, félrehívott, és megsúgta, hogy lenne egy fogorvosi ösztöndíj Brassó tartományban. S én átmentem a fogorvosira. Nem bántam meg!
–Ez az ösztöndíj megmentett anyagilag?
– Az egyetemi évek alatt tanítványaim voltak, felvételire készítettem fel gyerekeket, fizikából, kémiából, anatómiából. Az is sokat számított.
–Jól érezted magad az egyetemen?
– Eleinte nehéz volt, mert nem ismertem a román szakkifejezéseket. De belejöttem. A kollégák elfogadtak, bár elég sok nyelvtani hibát vétettem.
– Miért nem iratkoztál magyar tagozatra?
– Csak Marosvásárhelyen volt magyar orvosi, meg Kolozsvár közelebb volt az otthonomhoz.
– Szereztél barátokat Kolozsváron?
– Amikor elvették az ösztöndíjamat, egy lelki jó barátom elvitt a teológiára, ahol hozzájutottam egy-egy tál meleg ételhez. Soha senki nem kérdezte, miért vagyok ott. Nagyon jó társaságra találtam a teológián, mindig megünnepeltük március tizenötödikét vagy október hatodikát. Lementünk páran egy osztályterembe, ahol volt harmónium, elmondtunk néhány verset, énekelgettünk nagyon jó hangulatban. A teológián jártam nyilvános bibliaórára is. A professzor, aki ezeket tartotta, megmondta, hogy senkinek nem kell bemutatkoznia, nem kell elárulnia a nevét, ha rákerülne a sor, senki se adhassa ki társait… Kitűnő közösség volt a teológián, sokáig tartottuk a kapcsolatot.
– A református teológiáról beszélsz?
– Református vagyok. Kolozsváron van a protestáns teológia: református, unitárius és evangélikus.
– Egyetemista éveid idején is írogattál?
– Igen, főleg a Korunknak. Nagyon jól fizettek. Egy-egy cikkért adtak 100-150 lejt, míg egy havi ösztöndíj kb. 300 lej volt, egy pár cipő meg 60 lejbe került. Jól jött az a pénz, mert így meg tudtam venni a bérletet a Magyar Színházba, a Magyar Operába, meg a vasárnap délelőtti koncertsorozatra, az Egyetemisták Házába… Nem engedtek el otthonról túl sok zsebpénzzel, de sohasem nélkülöztem. Igazán jóllakni a húsvéti locsolások alkalmával sikerült. Mentünk a magyar lányokhoz, és náluk sonkával, tojással, süteményekkel fogadtak.
–Milyen cikkeket írtál?
– Általában orvosi témájú cikkeimet közölték. Például: „A kozmobiológia és fiziológia kérdései”, „A neuron nem relé”, „Kolozsvári fiziológusok tevékenysége”, „Orvosi deontológia”.
„Disszertációmat az arc- és szájsebészet témaköréből választottam”
– Államvizsga után elkerültél Brassó tartományba?
– Mivel megszüntették a tartományi ösztöndíjak rendszerét, bevezették a tanulmányi átlagok szerinti kihelyezést. 9,75-tel végeztem, jó elöl a listán, mégis Borosjenő (Ineu) községet választottam.
– Miért?
– A feleségem odavaló volt. Sosem éltem azelőtt vidéken, gondoltam, kipróbálom ezt is egy-két évig. Feleségem szülei befogadtak a családba, feleségem kérte áthelyezését Temesvárra, hogy közelebb legyünk egymáshoz.
– Mikor esküdtetek meg?
– 1966-ban. Feleségem akkor végezte a másodévet, én pedig az ötödévet. Egy évet laktunk Kolozsváron albérletben.
– Nem próbáltál visszakerülni Nagyváradra?
– Gondoltam rá, de végül Borosjenőben vettem egy telket, és arra később építettünk egy házat.
– Hol kaptál állást?
– A poliklinikán dolgoztam, és kijártam vidékre, Csermőre, Ternovára; a törvény megengedte… 1972-ben szakvizsgáztam Bukarestben arc- és szájsebészetből, majd felvételiztem a doktorátusra 1974-ben. Disszertációmat is az arc- és szájsebészet témaköréből választottam. Tíz évig voltam az egészségügyi dolgozók szakszervezeti elnöke, 1987–1990 között a járóbeteg-intézet igazgató főorvosa és a kórház helyettes igazgatója. Több mint 40 szakdolgozatomat mutattam be hazai és nemzetközi kongresszusokon, konferenciákon, vagy közöltem szaklapokban. 1968-ban felkértek a Vörös Lobogó szerkesztői, hogy írjak az Orvosi tanácsok rovatba; mai napig folytatom ezt. Több cikkemet közölte aradi kulturális szemlénk, a Szövétnek, meg a Művelődés.
–Meddig dolgoztál a kórházban?
– ’90-ben lemondtam tisztségemről, és aztán megnyitottam a magánrendelőmet.
–Működik most is?
– Ez év március végén bizonyos egészségügyi komplikációk miatt be kellett zárnom.
–Élnek még magyarok Borosjenőben?
– Szórványvidék. A lakosság 7,2%-a magyar. Amikor odakerültem, még volt 7 osztályos magyar iskola. Jelenleg sem óvodai, sem iskolai oktatás nem folyik magyar nyelven. Készítettünk egy kimutatást a beiskolázandó, magyar nevű gyermekekről, mindegyik családot felkerestük, próbáltuk meggyőzni őket, hogy kérvényezzék egy magyar osztály indítását, sajnos eredménytelenül. Ezelőtt öt évvel sikerült beindítanunk egy magyar nyelvű óvodáscsoportot, de megszüntették, tanügyi átszervezés és leépítés miatt. Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 25.

A temesvári Piarista templom festője
Kiállítással egybekötött Ferenczy József Emlékkonferencia
A konferencia Ferenczy József (Marosvásárhely, 1866–Temesvár, 1925) festőművész munkásságának állít emléket. Az Új Ezredév Református Központban (Temesvár, spl. Morarilor 1b.) 2017. október 27-én, pénteken 15.00 órától, illetve 28-án 10.00 órától a művész életútját és ránk hagyományozott örökségét szegedi, békéscsabai, marosvásárhelyi, kolozsvári és temesvári művészettörténészek ismertetik az érdeklődőkkel. A rendezvény idején a festő alkotásaiból nyílik kiállítás. A programra a belépés díjtalan, minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Időpont: 2017. október 27–28. (péntek–szombat). Helyszín: Temesvár, Új Ezredév Református Központ (Spl. Morarilor 1b). Szervező: Szórvány Alapítvány. Támogató: Polgármesteri Hivatal, Temesvár
RÉSZLETES PROGRAM
Október 27., péntek
15.00 óra: A konferencia megnyitója.
Köszöntő: Farkas Imre mérnök, Temesvár város alpolgármestere.
Megnyitó: prof. dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke.
Előadások:
15.30: Miklósik Ilona művészettörténész, Temesvár: Ferenczy József Temesvárott.
15.55: Váraljai Anna művészettörténész, Szeged: Bihari Sándor népi zsánereinek hatása Ferenczy festészetére.
16.50: Gyarmati Gabriella művészettörténész (Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba): Századfordulós körkép. A XIX. és XX. század fordulójának magyarországi művészete európai perspektívából.
17.15: Ferenczy József-kiállítás. Megnyitja Szekernyés János műkritikus, a Képzőművészek Szövetsége temesvári filiájának elnöke.
18.00: Baráti este: meghívott Juhász Tamás professzor (Kolozsvár).
Október 28., szombat
10.00: Sebestyén Mihály történész, Marosvásárhely: Ferenczy József fiatalkorának Marosvásárhelye.
10.25: Murádin Jenő művészettörténész, Kolozsvár: Erdély képzőművészete a 19–20. század fordulóján.
11.20: Annemarie Podlipny-Hehn művészettörténész, Temesvár: Ferenczy József életútja.
11.55: Szekernyés János műkritikus, helytörténész: Ferenczy József Temesvár művészeti életében.
12.20: Helytörténeti értékek és a Szórvány Alapítvány – könyvkiállítás az Alapítvány kiadványaiból – bemutatja Kovács Katalin szociológus, az Alapítvány munkatársa.
12.30: Konferencia zárása: dr. Bodó Barna. Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 25.

Fakerten templomot, Zimándújfalun keresztet
Felújított egyházi ingatlanokat szenteltek fel
Amint azt a Hitélet rovatunkban meghirdettük, a zimándújfalui római katolikus egyházközséghez tartozó, Szent Vendel nevére felszentelt fakerti templomban vasárnap 9 órakor kezdődött búcsúi szentmisén Msgr. Johann Dirschl püspöki helynök részvételével megáldották a felújított templomot. A felújítás költségeit részben a Fakerti Polgármesteri Hivatal, részben a hívek adományaiból fedezték. A hívek áldozatvállalása azért is dicséretes, hiszen Fakerten és Szentleányfalván csupán 90 katolikus hívő él. Ugyanaznap a 11.30 órától megtartott szentmise végén, ugyancsak a püspöki helynök részvételével szentelték meg a zimándújfalui katolikus templom előtti keresztet, ami 1907-ben, a templomépítés elkezdésekor készült. A keresztet a hívek anyagi támogatásával sikerült felújítani. Az egyházközségben történt felújítások támogatóinak ezúttal is köszönetet mond ft. Szabó Péter plébános. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 25.

Az 56-os magyarellenes retorikát is fel lehet lelni manapság
„Romániában az 1956-os forradalmat követő represszió a legnagyobb mértékben a magyar közösségeket sújtotta, hiszen ha számot vetünk az elmúlt két emberöltő időszakával, akkor megfigyelhetjük, hogy ez idő alatt magyar tannyelvű intézményeinket számolták fel, magyar közösségeinket lehetetlenítették el itt, szülőföldünkön. De a helyzet sok szempontból változatlan 2017-ben is, az 56-os magyarellenes retorikát manapság is fel lehet lelni, hiszen Gheorghe Gherghiu Dej nacionalista szónoklataiban elhangzottak egyre nagyobb gyakorisággal vannak jelen a román politikusok retorikájában” – mutatott rá Márton Árpád október 24-én politikai nyilatkozatában.
A Kovászna megyei parlamenti törvényhozó beszédében kitért az anyanyelven zajló oktatási rendszerre tett ellehetetlenítő kísérletekre, amikor a magyar tannyelvű oktatáshoz való hozzáférést próbálták megakadályozni számos formában: „1958-ban a bákói tanítóképző magyar szakát megszüntették, majd rá egy évre az akkori kommunista vezetők az oktatás etnikai szegregációjának veszélyétől tartva elrendelték a magyar tannyelvű iskolák megszüntetését. Ezt követte azon év tavaszán a kolozsvári Bolyai Egyetem megszüntetése, majd bevonása a Babeș Egyetem intézményi rendszerébe, így alakult ki a ma is működő Babeș–Bolyai Tudományegyetem. Ebben az évben minden olyan iskola, ahol magyar tannyelven zajlott az oktatás,  román tannyelvű iskolákba lett besorolva.”
Márton Árpád továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy a Magyar Autonóm Tartományt is felbontották, és a magyarlakta részek nagy részét Brassó régióhoz csatolták, míg Kolozs megyéből egy, többségben románok által lakott területet csatoltak a tartományhoz, ezáltal az itt élő magyar közösségek számaránya 77 százalékról 61-re csökkent. 1968-as megyésítés megszüntetett mindenféle magyar autonómiát, és a Maros megyei magyarság 50 százalék alá esett. (RMDSZ) Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 25.

Bernády György, a református főgondnok
500 éves a reformáció
Mindannyiunk számára ismert tény, hogy Marosvásárhely korszerűsítése, mai képének kialakítása, a vidéki település urbanizált központtá tétele a 20. század eleji mozgalmas időszakban következett be, azokban a boldog békeidőkben, ami a városlakók tudatában elválaszthatatlan Bernády György nevétől.
Bernády György 1864. április 10-én Bethlenben született, gyógyszerész családból származott. Családjával együtt gyerekkorában költöztek Marosvásárhelyre. Édesapja, Bernády Dániel megvásárolta a főtéri Aranyszarvas gyógyszertárat. Bernády György a marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett, majd Kolozsváron, végül Budapesten folytatta tanulmányait. Előbb gyógyszerészdoktori címet szerzett, majd az állam- és jogtudományok karon is ledoktorált. Tanulmányai után patikus lett. Ezután hamarosan országgyűlési képviselőként kapcsolódott be a közéletbe, 1890-ben törvényhatósági tag, 1900-ban pedig rendőrfőkapitányi pozíciót töltött be. Szakmai pályája egyfajta családi hagyomány folytatása volt. A gyógyszerészi hivatás mellett édesapjától örökölte a közélet iránti érdeklődést és elkötelezettséget is. Ifjúkorában számos alkalommal figyelemmel kísérte azokat a közösségi karitatív tevékenységeket, melyekben édesapja aktívan részt vett. A közügyekben való korai jelenléte miatt egyáltalán nem volt meglepő az, hogy 1902-ben polgármesterré választották. Első ízben 1913-ig volt polgármester, majd utána öt évig főispáni tisztnek örvendhetett. 1919 januárjában a város román közigazgatás alá került, aminek eredményeképpen a közintézményekből eltávolították a magyar tisztviselők zömét. Bernády György az 1918 és 1919 közötti időszakot Budapesten töltötte egyrészt jogtanácsosként, másrészt a későbbi karrierjének építésén fáradozva. 1920-ban tűnt fel ismét Marosvásárhelyen, részt vállalva az Országos Magyar Párt tevékenységéből. 1926–1929 között pártpolitikai egyezség alapján ismét őt választották polgármesterré. Ez alatt az időszak alatt saját bevallása szerint is legnagyobb megvalósítása a város hiteleinek, pénzügyi helyzetének rendezése volt. 1926-tól Maros-Torda vármegye parlamenti képviselője lett. 1930-ban kivált az Országos Magyar Pártból, és megalapította a Polgári Demokratikus Blokkot, így pár évig ellenzéki oldalt képviselt. 1933-ban lépett vissza az Országos Magyar Pártba, és itt folytatta munkáját haláláig. Saját nemzete, nemzetisége érdekében mindvégig hűségesen ügyködött, viszont az ebben az időszakban végzett tevékenysége már nem hozott látványos újításokat, így a marosvásárhelyiek többnyire az első polgármesterségének idejére emlékeznek.
Bernády György polgármesteri székének elfoglalása után megnövekedett Marosvásárhely lélekszáma, rendeződtek a város pénzügyei, és elkezdődtek azok a korszerűsítések, építkezések, amelyeket a marosvásárhelyiek ma is előszeretettel elevenítenek fel akár a városi ünnepségek nyilvános diskurzusaiban, akár napilapok hasábjain, akár a helytörténeti olvasmányaik során. Mindezzel a tevékenységével a polgármester európai rangra emelte a települést.
Az intézmények létrejöttével elkezdődtek a kulturális események is, így 1909-ben Bernády György közbenjárása révén felcsendült az első szimfonikus hangverseny, 1910-ben pedig megtartották a város saját filharmonikus zenekarának első koncertjét, melyet sok más követett. 1913-ban a Kultúrpalota orgonáját felavató hangversenyt tartottak, itt és ekkor kezdte el működését a mozi is. Egyre több színházi előadás került megrendezésre, ugyanakkor a sportélet is felvirágzott. A 19. század második felében létrejött egyletek és társulatok élete fellendült, és Bernády György dinamikus szervezőmunkájának köszönhetően újabbak jöttek létre. Amellett, hogy ezek a társulatok a korábbi városi kultúra részei is voltak, a polgármester vélhetően a társasági, közösségi életben látta a fellendülés, a kispolgári mentalitás megváltoztatásának lehetőségét, így próbálta demokratikus szellemiségét terjeszteni, és a város polgárságának különböző társadalmi rétegeit egymáshoz közelíteni. Az 1902 és 1912 közötti időszak sajtóanyagának egy részéből az derül ki, hogy Bernády György tagja, de legtöbbször hosszabb-rövidebb ideig elnöke is volt a Székely Társaságnak, a helyi verseny- és úrlovas szövetkezetnek, az önkéntes tűzoltóegyletnek, az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, a Társaskörnek és a Szépítő Egyletnek, melyeket ő maga alapított, a Dalkörnek, a Kaszinónak, mely ebben az időszakban a helyi intelligencia, az úri körök exkluzív klubjának számított, illetve a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Szabadkőműves Páholynak. Mindezek mellett iskolaszéki elnök volt és a Székely Játékgyár és Faipari Részvénytársaság elnöke. A városi polgárság egységét hivatottak biztosítani a rendszeresen megszervezett társas vacsorák is, amelyeken bárki részt vehetett és bármiről érdeklődhetett a városvezetéssel kapcsolatban. Bernády György polgármestersége előtt is volt példa ilyen jellegű összejövetelekre, de azok leginkább zárt elit körökben történtek. Az egyesületi és közösségi élet fellendítésével a polgármester megteremtette azt a horizontot, amelyen belül lehetségessé vált az ismerkedés és a közös élet. Célja a település lakóinak egységesítése volt, közös értékrend kialakítása, mely által az identitás erősíthető.
Mindenképp kiemelendő Bernády György iskola- és egyháztámogató tevékenysége, mely szintén az egységes közösségi mentalitás kialakításának jegyében történt. Református családban nevelkedve már gyerekkorától kezdve közel állt hozzá az egyház erkölcsi, szellemi értékrendje. Marosvásárhelyre költözésük után a Református Kollégium padjaiban tanult, ahol ugyancsak a hit megtartó erejének fontosságát ültették el benne. Amikor 70. születésnapja alkalmából köszöntő ünnepséget szerveztek neki, Nagy Endre igazgató – a kollégium elöljárósága és tanári kara nevében – így fogalmazta meg a kezdetet: „A lélek munkája több mint félszázaddal ezelőtt, 1878 szeptember 3-án vette kezdetét, amikor Őméltósága, mint V.-ik középosztályos tanuló, két fivérével egyszerre kollégiumunk kötelékébe lépett. Két közép és két bölcselmi osztály elvégzése után, 1882 junius 30-án lépett ki a kollégium kötelékéből, utolsó intelemként fogadva lelkébe az akkori igazgatótanár, néhai Horváth Gáspár búcsuszavait: »Választott pályátokon erélyesen, kötelességeitekről meg nem feledkezve törjetek elő s használjátok a reátok bizott talentumokat.« A 18 éves ifju lelkében a predestináció gondolatával megtisztult hittel, törhetetlen faj és nemzet szeretettel, Istentől gazdagon juttatott talentumokkal lépett az életbe”.
Hithű református ember lévén, valóban kötelességének tekintette az egyház és a kollégium ügyeiben való foglalatosságot. 1896 novemberéig a református egyház kerületi gondnoka volt, majd 1904 októberében a marosvásárhelyi egyházközség képviseleti közgyűlésén főgondnokká választották meg. Rendszeres tevékenysége jól nyomon követhető a fennmaradt írásos dokumentumokban, melyek a Református Egyházkerületi Levéltárban lelhetők fel Évrendezett iratok cím alatt, illetve itt őrzik az egyháztanácsi jegyzőkönyveket és az elöljárósági gyűlések jegyzőkönyveit is, melyekben az egyházközség mindennapi teendőiről szóló megbeszélések olvashatók. Bernády György 1921-ig töltötte be ezt a szerepet, majd a Református Kollégium gondnoka lett. 1925-től kezdődően, szintén az egyházmegye közgyűlésén született döntés értelmében a kollégium örökös tiszteletbeli főgondnokává nevezték ki, ezt a küldetését odaadással teljesítette késő öregkoráig. Néhai Keresztes Gyula építészmérnök, a kollégium egykori diákja így emlékezett vissza személyes találkozásukra: „a kollégiumban – mint főgondnok – többször volt benn az iskolában, s beszélgettünk, ugye mindig kérdezte, hogy hogy vagy, mint vagy, mit tanultok. Személyesen is. (…) mindig olyan nagy valakinek láttam, és az is volt, mert az iskolában is, mikor megjelent, mindenki tisztelettel volt vele szemben. Tanároktól elkezdve diákokig mindenki. (…) Mikor jött végig a folyosón például, akkor kiálltunk, tisztelegtünk, köszöntöttük. Hát, öreg úrnak néztük már ugye akkor mint diákok”. Tehát a szervezőmunka mellett Bernády György fontosnak tartotta a személyes találkozást is a kollégium diákjaival, tanáraival. Korábban említett 70. születésnapi ünnepségén Nagy Endre igazgató a következő megnevezéssel illeti: „a romániai összmagyarság és az erdélyi református egyházkerület egyik reprezentánsa, mint Marosvásárhely város ügyeiben ismételten tevékeny vezető és a mi kollégiumunk főgondnoka”.
Az egyházzal és kollégiummal való szoros kötelékének jeleként halálakor az iskola dísztermében ravatalozták fel. Az 1938. október 23-án megjelent Reggeli Újság így ír erről: „Bernády György dr. mindenkor tanujelét adta a fiatalság iránti szeretetének és áldozatkészségének. Ezért vonult vissza minden közéleti funkciótól, egyedül a Kollégium főgondnokságát tartotta meg és élete végéig hatványozott odaadással töltötte azt be. Ezért kivánkozott utolsó elvárásával még egyszer a Kollégium disztermébe, amelynek ujból való felépitésében oroszlánrésze volt. Az elhunyt ravatalát a diszteremben állitották fel már szombaton este s annak őrségét a Kollégium tanulóifjusága szolgáltatta. Idezarándokolt a város népe vasárnap és hétfőn s dacára az ólomsulyu esőnek, kicsinynek bizonyult a diszterem a temetésen résztvevő nagyközönség számára”.
Azt, hogy az egység, a közös értékrend kialakításáért tett munkája nem volt hiábavaló, bizonyítja a tény, hogy ravatalánál ugyanúgy megjelentek a polgári és katonai előkelőségek, mint a különböző felekezetű egyházak és iskolák képviselői, az iskolák tantestületei és diákjai, az egyesületek, társulatok elöljárói, illetve városlakók sokasága: „Ezután esernyő erdők alatt megindult a többszáz főből álló temetési menet a református sírkertig, ahol Bernády György dr elhunyt felejthetetlen leánya Györgyike mellett fog pihenni a feltámadásig. A harangok minden felekezet templomában zugtak, az üzletek lehuzták redőnyeiket, amig a kiséret beérkezett a református temetőbe. Itt sem volt bucsubeszéd és a cigányok sem adhatták a felajánlott kiséretet száztagu zenekarral »valamennyiünk apjá«-nak, mint mondották”.
Bernády György tehát amellett, hogy szívós tettrekészségének köszönhetően Marosvásárhelyből modern, az akkori nyugati elvárásoknak is megfelelő várost alakított, mélyen ragaszkodott azokhoz az egyházi hagyományokhoz, melyek határozott, gerinces felnőttet nevelnek a diákból, és melyek az embercsoportból közösséget kovácsolnak. György Veress Imola / Népújság (Marosvásárhely)

2017. október 25.

Pedagógushiány Háromszéken
A pedagógusok tömeges nyugdíjba vonulása miatt három-négy év múlva nagyon sok katedra üresedik meg Háromszéken, elsősorban matematika, fizika, kémia és biológia szakon, amit néhány fiatal végzőssel nem lehet pótolni – közölte Kiss Imre megyei főtanfelügyelő. Szerinte a munkaerőhiány éppen olyan mértékben jelentkezik a tanügyben, mint a gazdasági ágazatokban, s bár folyamatosan csökken a tanulólétszám, ez nem jelenti osztályok felszámolását, sem azt, hogy kevesebb tanárra lenne szükség.
Háromszéken ebben a tanévben 2661 pedagógusi állással számolnak, ebből 2130-at végleges kinevezéssel rendelkező tanítók, tanárok foglalnak el, 363 szakképzett helyettesítő jutott szeptembertől katedrához, száz nyugdíjas és bedolgozó pedagógust foglalkoztatnak, ezenkívül hatvanhat állást az adott szaknak nem megfelelő végzettséggel töltenek be, középfokú képesítéssel huszonhárman rendelkeznek, heten még tanulnak a felsőfokú oktatásban. Jellemző a pedagógushiányra, hogy a tanévkezdés előtti napokban tartott utolsó elosztáson még kétszáz katedra üres volt, az utolsó percekben találtak mestereket a szakiskolák számára, művészeti képzettségű tanárokat és speciális oktatásban dolgozókat. Óraadókkal, nyugdíjasokkal és bedolgozókkal pótolták a hiányt, végül minden űrt sikerült betölteni. Kiss Imre elmondta, az elmúlt tanévhez képest idén hatszáz diákkal kevesebb szerepel a nyilvántartásban, a létszámcsökkenés megyeszinten arányosan oszlik el, igen ritka, hogy emiatt osztályt kell felszámolni vagy összevonni. A főtanfelügyelő állítását könnyű alátámasztani számításokkal: Háromszéken 311 állami óvoda és iskola működik hetvenhét pénzügyi központban, valamint egy alapítványi (a jászvásári központtal rendelkező kézdivásárhelyi egészségügyi technikum), ha minden egységben csupán két gyermekkel van kevesebb egyik tanévben, mint a másikban, az is meghaladja a hatszázat, másképpen, ha óvodától technikumig megyeszinten minden évfolyamon negyvennel csökken a létszám, akkor is eléri a hatszázas apadást. A városi nagy iskolákban általában minden évfolyamon betelik az összes hely, de falun előfordul, hogy gyermekhiány miatt egyik évről a másikra osztályokat vonnak össze, ami miatt elemiben tanítói állás kerülhet veszélybe, de általában pénzügyi központon belül megoldják, az V–VIII. osztályban katedrakiegészítéssel pótolják az érintett pedagógus kieső óráit, legtöbbször egy másik iskolában. A szakközépiskolákban és a szakiskolákban alacsony létszámmal is működnek osztályok, itt ugyanannyi tanár tanít akkor is, ha huszonnyolc diák van az osztályban, és akkor is, ha tízzel kevesebb. Mindebből kitűnik, a diáklétszám csökkenése ellenére egyelőre nincs szükség kevesebb tanárra, de az már bizonyos, hogy a kiöregedés mértékével nem azonos arányban választják a pedagóguspályát a fiatalok. A megyei tanfelügyelőség ezért minden tanévkezdés elején felhívja a figyelmet a pedagógushiányra, ami Kiss Imre szerint néhány év múlva az oktatás egyik legnagyobb gondja lesz. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 25.

Rangos hangversennyel ünnepeltek (45 éves a Vox Humana)
Nemcsak a háromszéki kóruskultúra meggyökerezéséhez járult hozzá a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus, hanem az alapítása óta eltelt negyvenöt esztendő alatt az éneklés igazi utazó apostolává vált – mondotta Fórika Balázs, a kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus karnagya szombat este a Krisztus király-templomban tartott ünnepi hangversenyen, és Nagy Mózes, a XVII. századi, esztelneki származású székely pap nemes cselekedeteihez hasonlítva a Vox Humana által eddig bejárt utat, Vetró András szobrászművész Nagy Mózest ábrázoló plakettjét adta ajándékba az ünnepelt kórusnak.
A zene üzenetet hordoz, hirdeti az igazat, a szépet, a szent élet céljait – hangsúlyozta házigazdaként Dávid György plébános. Az elmúlt negyvenöt év fellépései a világ több színpadán, az elismerések, a díjak mind bizonyítják, hogy a Vox Humana kamarakórus olyan értéket közvetít, amelyre az emberi léleknek szüksége van – fogalmazott Nagy Zoltán, aki Antal Árpád polgármester és a helyi önkormányzat nevében szólt. Péter Sándor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elismerését tolmácsolta azért a kitartó munkáért és művészi teljesítményért, amelynek szerinte közvetett következménye, hogy jelenleg egyetlen Sepsiszentgyörgy méretű városban sem működik annyi jó minőségű kórus, mint a háromszéki megyeközpontban. Fellépett a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus, a kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus Fórika Balázs vezényletével, a Zongor Attila karnagy által vezetett budapesti Stella kamarakórus, amely tizenöt éves kapcsolatot ápol a Vox Humanával, majd a Vox Humana rövid műsorának tapsolt a több száz főnyi hallgatóság, amelyben meghívott énekesként közreműködött Sebestyén-Lázár Enikő, valamint a Salamon Olivér, Ticuşan János és Vitályos Lehel alkotta zenekar, beatboxkíséret: Kertész Róbert. Szilágyi Zsolt Herbert, a Vox Humana jelenlegi karnagya tevékenységét édesapja, Szilágyi Zsolt méltatta, aki negyven évig vezette a Vox Humana kamarakórust, fia pedig megköszönte azt a kulturális örökséget, amelyet édesapja hagyott maga után. Az ajándékok és emléklapok átadása után a születésnapi hangverseny a négy kórus közös éneklésével zárult, együtt adták elő Herivelto Martins Ave Maria no morro című művét. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 25.

Díjaztak (Háromszéki cégek toplistája)
Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ünnepélyes keretek között díjazta a tavalyi év eredményei alapján rangsorolt cégeket. A Leonor Ballroom rendezvényteremben múlt pénteken szervezett esemény a háromszéki vállalkozók hetét zárta.
A sorrendben 24. díjkiosztó gálán a korábban bejelentettek és a kissé megújított szempontrendszer alapján szakterület és méret szerint az első tíz helyezett, 901 cég kapott elismerést. A toplista összeállításánál a megyében bejegyzett 4576 cég közül 3441 adatait vizsgálták meg (a több mint ezres különbözet zárómérleget sem adott le a tavalyi évre), ezek közül választották ki a toplistásokat. Az ünnepségen első ízben adták át az év háromszéki gazdasági újságírója díjat, amit a több lapnak és portálnak dolgozó Kovács Zsoltnak és Kovács Blankának ítéltek megosztva, az év innovatív vállalkozója díjat pedig Dezső Bencének, a sepsiszentgyörgyi vloggernek ítélték, akinek internetes videocsatornáját közel 340 ezren követik. Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 25.

Ahol nem őrtüzek, ott gyertyák gyúlnak
A nem szűnő székely autonómiaigényre szeretné felhívni a figyelmet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amely vasárnapra szervez lármafagyújtást. Egyelőre nem tudni, hogy Udvarhelyszéken pontosan mely településeken lobbannak majd fel az őrtüzek.
„Az előző évekhez hasonlóan a fő cél az, hogy kifejezzük Székelyföld önrendelkezése iránti elkötelezettségünket és elszántságunkat. Meg szeretnénk mutatni a román karhatalomnak, hogy kitartunk az autonómiaigény mellett, amiből nem engedünk, hiszen Székelyföld önrendelkezése nem lehet semmiféle alku tárgya. Akciónkkal ugyanakkor növelni szeretnénk a közösségek önbizalmát is” – fejtette ki lapunknak Farkas Csaba, az SZNT udvarhelyszéki elnöke.
Mint mondta, a lármafák gyújtásával kapcsolatban még több településről várnak visszajelzést, annyit azonban biztosan tudni, hogy Városfalva határában, Székelykeresztúron a Jézus-kilátón, Parajdon a központi parkban, valamint Farkaslakán a Gordon-tetőn biztosan megtartják.
A keresztúri eseményekkel kapcsolatban Farkas felhívást intézett a lakosokhoz, arra kérve mindenkit, hogy a székely zászlók mellett vigyenek magukkal fát, amiből összeállhat az őrtűz. Azért döntöttek az utóbbi megoldás mellett, mert szorosabban kapcsolnák az embereket az eseményhez, éppen a cél közösségi jellege miatt. Az elnök arra biztatta a lakosokat, hogy amennyiben településükön nem lesz megszervezve az akció vagy nem tudnak eljutni a kijelölt helyszínre, saját kertjeikben gyújtsanak őrtüzeket, illetve tűzzék ki a székely lobogót.
A lármafák meggyújtása mindenhol vasárnap délután fél hatkor történik, amit az alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor követ.
Székelyudvarhelyen a Bethlen-negyedi parkban mécseseket gyújtanak a megmozdulás időpontjában – tudtuk meg Bíró Edittől, az SZNT helyi elnökétől, aki hozzátette, a gyertyagyújtást kulturális műsor fogja követni. Azért döntöttek ezen megoldás mellett, hogy ne legyen nehezen megközelíthető a helyszín és minél többen tudjanak részt venni az eseményen.
Akik így sem tudnak eljönni, de szimpatizálnak mozgalmukkal, azokat Bíró Edit arra kéri, gyújtsanak gyertyát otthonukban, és lehetőség szerint tűzzék ki a székely zászlót. Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro

2017. október 25.

A hátrányos helyzetű térségeket érinti a legjobban az iskolaelhagyás
Az Európai Unió tagállamainak közös célkitűzése, hogy 2020-ig tíz százalék alá csökkentsék az iskolaelhagyások számát. Romániában ez az arány az elmúlt tíz évben magasabb lett: 2016-ban a tanulók 18,5 százaléka hagyta ott idejekorán az oktatási rendszert.
Iskolaelhagyások tekintetében az uniós átlag nem egészen 11 százalék. Annak érdekében, hogy ez az arány 10 százalék alá csökkenjen, az Európai Unió tagállamai a megelőzésre és a különféle motiváló tanulási módszerek terjesztésére fektetik a hangsúlyt, különösképpen a hátrányos helyzetű térségekben.
A korai iskolaelhagyások száma ugyanis aggasztó méreteket öltött az elmúlt időben néhány európai uniós országban, köztük Romániában is.
A középiskolai lemorzsolódásban érintettek ebből adódóan kevesebb eséllyel indulnak a munkaerőpiacon, mint képzettebb társaik, ez pedig az ország gazdaságát is befolyásolja.
Az Eurostat adatai szerint 2016-ban a korai iskolaelhagyások száma a legtöbb országban csökkent 2006-hoz képest, kivéve Csehországban, Szlovákiában és Romániában, ahol nőtt ez az arány. Romániában 2006-ban 17,9 százalékuk, 2016-ban pedig 18,5 százalékuk hagyta ott az oktatási rendszert.
Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy 300 ezer fiatal „morzsolódik le” évente országszerte, 75 ezer közülük pedig dolgozni sem akar iskolaelhagyás után.
Maros megyében 1070 diák „lépett le” az oktatási rendszerből az elmúlt tanév során, a tanfelügyelőség adatai szerint a legtöbben Dicsőszentmártonban. A tanfelügyelőség oktatási rendszerbe való visszailleszkedési programjainak eredményeként néhányan visszatérnek ugyan az iskolapadba, de elenyésző ez az arány.
A Maros Megyei Tanfelügyelőség adatai arra is kitérnek, hogy megyeszinten hány diák vett részt a Maros Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközpont pszichopedagógiai tanácsadásain, illetve ezek közül hány diákot fenyeget az iskolaelhagyás veszélye. Az iskolai tanácsadók 338 olyan tanulóval beszélgettek, akiket komolyan fenyeget az iskolaelhagyás veszélye.
Az iskolai mediátorok, azaz a roma közösségekkel foglalkozó szakemberek által konzultált gyerekek közül Dicsőszentmártonban 57, Ludason 5, Marosvásárhelyen a hidegvölgyi közösségből 6, Mezőbándon 54 hagyta ott az iskolát az elmúlt tanévben – derül ki a tanfelügyelőség éves jelentéséből. Ebben többek között az oktatás minőségének elemzésére is kitérnek, amelyet a külső ellenőrzések, azaz a tanfelügyelőségi inspekciók szemszögéből vizsgáltak. Eszerint az oktatás minőségének negatív mutatói – például a különböző vizsgákon elért gyenge eredmények, a hiányzások, a szakoktatás gyakorlati nehézségei – a tankönyvhiány és a törvényhozásban előforduló változásokon kívül az iskolaelhagyásnak is köszönhetők. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

2017. október 25.

„Kulturálódni” akar a MOGYE: multikulturális központ létesítését tervezi a rektor
Hat ország kulturális intézetét tömörítő multikulturális központ létesítését tervezi a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) – jelentette be Leonard Azamfirei, a felsőoktatási intézmény rektora. Az erdőtarolással járó tervekről kevesen és keveset tudnak, a MOGYE vezetője pedig nem hajlandó a részletekről is beszámolni.
A két évvel ezelőtt bejelentett – és azóta is csak elképzelés stádiumában lévő – nyugat-európai terjeszkedés után Leonard Azamfirei, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora újabb nagylélegzetű tervvel rukkolt elő. A felsőoktatási intézmény vezetője egy multikulturális központ építését tűzte ki célul, ahol egy fedél alatt működne az Egyesült Királyság nemzetközi kulturális és oktatási szervezete, a British Council, a kínai nyelv és kultúra megismertetésével foglalkozó Konfuciusz Intézet, a Francia Intézet, a német Goethe Intézet, a spanyol Cervantes Intézet, valamint a Magyar Kulturális Intézet.
A központ létesítéséről szóló határozatot már elfogadta az egyetem igazgatótanácsa, jelenleg a megvalósíthatósági tanulmányokon dolgoznak.
Üzenet a politikusoknak
A bejelentést egy kemény hangnemben megfogalmazott üzenet követte, amellyel az orvosi egyetem rektora a politikusokat kívánta megszólítani. „Elvárom, hogy a politikusok jöjjenek, és kérdezzék meg, miben segíthetnek. A helyi tanácsosoktól pedig azt várom, hogy egyöntetűen szavazzák meg a tervünket. Ha pedig nem teszik meg, mondják el azt is, miért nem tették meg, hogy a következő helyhatósági választásokon tudjuk, kit nem érdemes támogatni” – szögezte le Leonard Azamfirei, hozzátéve, hogy a központ projektje a marosvásárhelyi önkormányzat asztalán hever.
Kérdésünkre, hogy mi indokolja a nyomásgyakorlást, a rektor úgy fogalmazott, ő nem gyakorol senkire semmiféle nyomást, s mivel orvosként a betegségmegelőzés híve, ezért kívánja figyelmeztetni az illetékeseket. Lapunk úgy tudja, az építkezési engedély kibocsátásával foglalkozó illetékesek közül nem mindenki tartja észszerűnek az egyetemi campus bővítését úgy, hogy közben az egyetem szomszédságában lévő erdőt kelljen megcsonkítani.
„Nem a védett övezetből akarunk fákat kivágni. Nem kérünk semmiféle kedvezményt, csupán azt, hogy az illetékesek tegyék a dolgukat, és támogassák a terveinket!” – válaszolta a Krónikának a MOGYE rektora. Azamfirei hozzáfűzte, az egyetem mindenképpen létrehozza a multikulturális központot, és ameddig megoldódik a székházgond, azt a MOGYE egyik épületében működteti.
Információfoszlányok, halvány emlékek
Mint kiderült, Azamfirei tervét sem az egyetemen, sem a polgármesteri hivatalban nemigen ismerik.
Nagy Előd, a MOGYE magyar rektorhelyettese lapunknak elmondta, mindössze ezelőtt egy héttel értesült a központ megépítésének tervéről, de még csak a látványterv sem jutott el hozzá.
Úgy tudja, az egyetem somostetői telkére épülne, oda, ahova eredetileg bentlakásokat szerettek volna felhúzni. Kérdésünkre, hogy a multikulturális centrum létéből mit nyerne az orvosi egyetem és annak keretén belül a magyar tagozat, Nagy Előd úgy vélekedett, elsősorban presztízskérdésről van szó, de talán a külföldi diákok és vendégtanárok növekvő száma is indokolttá teheti az intézmény létesítését.
A központban helyet kapó Magyar Kulturális Intézet akár hidat is képezhet a román illetve magyar tanárok és diákok között. Annak is tudatában vagyok, hogy egy kulturális intézmény nem avatkozhat az egyetem életébe, főleg olyanéba, ahol mindegyre az egyetemi autonómiára hivatkoznak” – fejtette ki lapunknak a prorektor.
Marosvásárhely RMDSZ-es alpolgármestere, Makkay Gergely kimondottan örülne egy ilyen központ létrejöttének. Nem annyira a felsorolt rangos kulturális intézmények megtelepedéséért, mint inkább a beszerzendő szuperszámítógép miatt. A tervről azonban ő sem tud többet, s mint hangsúlyozta, nem is tartozik a hatáskörébe. Ezért csak halványan emlékszik a MOGYE projektjére, amelyről annyit tud, hogy egyeseket zavarna az esetleges erdőtarolás.
Furcsa egyébként, hogy a marosvásárhelyi egyetem vezetőjének hirtelen fontossá vált a multikulturális jelleg hangsúlyozása. A MOGYE-n 2011-ben konfliktus alakult ki a román és a magyar oktatók között annak nyomán, hogy hatályba lépett az új román oktatási törvény, amely a multikulturális egyetemek esetében – így a MOGYE esetében is – előírja az önálló magyar főtanszékek megalakítását. Ez azonban máig sem történt meg, a felsőoktatási intézmény vezetősége ugyanis nem hajlandó gyakorlatba ültetni a jogszabályt.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyébként október elején, kolozsvári látogatása alkalmával a Krónikának azt nyilatkozta, a magyar kormány képviselői gyakorlatilag mindenben megállapodtak a román féllel a kolozsvári magyar kulturális intézet létrehozásáról, s mint fogalmazott, már csak „egy-két utolsó bürokratikus diplomáciai feladat maradt hátra”. Szucher Ervin / Székelyhon.ro

2017. október 25.

Történészkonferencia Szent László megidézésével
A Szent László emlékév tiszteletére szervezte idén a hagyományos Nemzetközi Történészkonferenciát az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyergyószentmiklósi fiókegyesülete és a Gyergyói Népfőiskola. Történészek, művészettörténészek, néprajzkutatók és egyházi író világítottak rá a szent király korára.
„Aki nem tanul az elődök tapasztalatából, az óhatatlanul megismétli ugyanazokat az iránytévesztéseket” – üdvözölte a történészkonferenciát, és méltatta Garda Dezső történész szervezői munkáját Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere. A villongásokkal teli időszakban stabilitást teremtő, az országot függetlenné tevő Szent Lászlóról elmondta: a valláserkölcsi értéket nemcsak a magánéletében tartotta fontosnak, hanem a közigazgatásban, az ország építésében is érvényesítette, tartós békét teremtett egész Közép-Európa számára. A keresztény király ma is példakép, keresztény hite, erkölcsi szilárdsága iránymutatást ad.
Szent László korának és életének felelevenítését szolgálták az előadók: Tringli István, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutató Központ tudományos főmunkatársa, Csukovits Enikő, az MTA Bölcsészettudományi Kutató Központ tudományos tanácsadója, Jánó Mihály, Kovászna megyei művészettörténész, valamint Garda Dezső történész, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) egyetemi docense.
A rendezvényszervező történész nagy örömmel fogadta a középiskolásokat és tanárukat a hallgatóság körében, viszont sajnálatát fejezte ki, hogy a BBTE gyergyószentmiklósi tagozatának egyetemistái nem lehetnek jelen a kulturális turizmusban is jelentős előadásokon.
Érték, erő, kereszténység
Mi az a Szent László-i hagyaték, ami ma is érték a magyarság számára? – tettük fel a kérdést Pál Antal Sándor történésznek, a történészkonferenciák minden évben visszatérő előadójának. „Ez a kérdés elgondolkodtató a szakemberek és a hétköznapi halandók számára is. Ha visszagondolunk azokra az időkre, amikor Szent László uralkodott, mi történhetett akkor, hogy ilyen legendák maradtak fenn róla. Azt hiszem, hogy nem véletlen, hogy e konferencia az ő nevéhez fűződik.
„Szükséges, hogy ne feledjük, mit köszönhetünk neki, mert nem csak a múltunk, a jövőnk is másképpen alakulna, ha ő nem létezik. Ma is üzen nekünk, akár a Szent László pénze legendával: ha valamiért igaz szívvel küzdünk, harcolunk, az úgynevezett pénzzé, azaz értékké válhat” – fejtette ki a történész.
„A magyar népnek üzen ma is Szent László kultusza: elsősorban azt, hogy erő kell a megmaradáshoz. Nem feledjük el, hogy ő egy katona szent volt – válaszolta a kérdésre Tringli István történész. Az ő kultuszából ugyanakkor lényegesen kiemelkedik a kereszténység megőrzésének fontossága, és amikor a magyar kormány úgy döntött, Szent László emlékév lesz a 2017-es, akkor emögött nagyon komoly politikai szándék volt. Tehát erő és kereszténység, ez a kettő az emlékév üzenete székelynek, magyarnak egyaránt.
Csukovits Enikő e témakör kapcsán egy másik részletre is rávilágított. Előadásában elmondta, a zarándoklat Magyarországon egyidős a kereszténységgel. A szent királyok sírjához is rendszeresen volt zarándoklat az 1000-es évek elején. Szent István és Imre székesfehérvári, Szent Margit margitszigeti, Szent Gellért csanádi sírhelyét viszont korántsem keresték fel annyian, mint ahányan Nagyváradra zarándokoltak. Az új királyoknak illett koronázásuk után Szent László sírjához zarándokolni. Ennek tükrében nekünk sem megengedett, hogy ne hajtsunk fejet a valláserkölcsi értékek fontosságáról máig üzenő király előtt.
A konferencia folytatódik
Csütörtökön további előadásokat hallgathatunk a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ Karancsi Sándor termében. Kutatásait ismerteti Kisné Portik Irén és Balázs Lajos néprajzkutató, Vetési László egyházi író, szórványkutató, Pál Antal Sándor, Rüsz Fogarasi Enikő és Garda Dezső történész. Balázs Katalin / Székelyhon.ro

2017. október 25.

Ketten megsérültek az éjjeli viharban
Bukarestben és Ilfov megyében összesen több mint 150 fát döntött ki a szél az éjszaka folyamán. Két személy megsérült, 81 autó megrongálódott – írja az Agerpres hírügynökség a katasztrófavédelem közlésére hivatkozva.
Daniel Vasile, a Bukarest–Ilfov területi katasztrófavédelem szóvivője arról számolt be a hírügynökségnek, hogy csapataik beavatkozására Bukarestben harminc, a fővárost övező Ilfov megyében pedig két esetben volt szükség az elmúlt éjszaka során. A fővárosban 146 fa dőlt ki az erős szél miatt, ezek közül nyolcvan személygépkocsikra esett. Két személy megsérült, kórházi ellátásra szorulnak. Ilfov megyében is kidőlt hét fa, egy autó megrongálódott, illetve egy udvar víz alá került a viharban.
Tizenegy megyében okozott károkat az éjszakai vihar Az ország tizenegy megyéjében okozott károkat az éjszakai vihar. A tűzoltóknak 25 udvarból és pincéből kellett kiszivattyúzniuk a vizet, 167 kidőlt fát kellett eltávolítaniuk – tájékoztatta az Agerprest az országos katasztrófavédelem (ISU). Bukarestben és Ilfov megyében 153 fát döntött ki a szél az éjszaka folyamán. Két személy megsérült, 81 autó megrongálódott. A területen illetékes ISU arról számolt be, hogy az elmúlt éjszaka folyamán 993-an kértek segítséget, ebből 424 helyszínre ki is szálltak csapataik, 186 esetet pedig a vihar és a szél idézett elő ezek közül. Összehasonlításképpen, egy átlagos nap során 220–250 alkalommal kell közbeavatkozniuk a fővárosi és az Ilfov megyei katasztrófavédelem csapatainak. Az utóbbi 24 órában harminc esetben kellett közbeavatkozniuk a fővárosi ISU csapatainak, hogy kidőlt reklámpannókat, oszlopokat, kerítéseket, tetőzeti elemeket vagy földre esett elektromos huzalokat távolítsanak el. Bukarestben két személy kórházba került a vihar okozta sérülések miatt. A vihar országszerte fákat döntött ki és jelentős károkat okozott, többek közt Argeş, Brassó, Călăraşi, Dâmboviţa, Giurgiu, Ialomiţa, Maros és Temes megyében. Brassóban például a Vöröskereszt udvarán két autóra zuhant egy fa. Dicsőszentmártonban egy utat tett járhatatlanná egy kidőlő fa, Temesváron építkezési elemeket sodort az úttestre a szél, Nagyszentmiklóson három oszlop dőlt ki. A tengeri kikötőket lezárták. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a beavatkozási munkálatok véget értek, de csapataik továbbra is készenlétben állnak. Székelyhon.ro

2017. október 25.

Ortodoxok Erdővidéken – templomokat kerestek fel
Négy román társadalmi szervezet képviseletében október 22-én, vasárnap, az ország különböző pontjairól érkezett hívek látogatták meg a székelyszáldobosi, valamint a vargyasi ortodox templomokat.
Mihai Tîrnoveanu orvos, a Calea Neamului Egyesület elnöke közösségi oldalán több képet, videofelvételt és bejegyzést is közzétett az eseményről. Mint írja, a székelyszáldobosi ortodox templomot 1940-ben részlegesen lerombolták, a faluban ma már egyetlen román sem él. „Ám imáink, gyertyáink, nemzetiszínű zászlóink a mai nap bevilágították ezt a szent templomot” – jegyezte meg, ígéretet téve arra, hogy az épületet nem fogják sorsára hagyni.
Ezek után a javarészt nemzeti viseletbe öltözött, román trikolórokat lengető hívek a vargyasi ortodox templomhoz mentek. „Brassói, hargitai, hunyadi, jászvásári, kovásznai és bukaresti románok lélek lélek mellett jöttünk ma Vargyasra, Románia szívébe. Már mindössze csak három román család él ebben a faluban. Ikonokat hoztunk, egy szent keresztet az oltárra, egyet pedig az udvaron állítottunk fel” – írja Tîrnoveanu a közösségi oldalon. Böjte Ferenc / Székely Hírmondó; Erdély.ma

2017. október 24.

Márton Árpád: az 56-os magyarellenes retorikát is fel lehet lelni manapság
A Gheorghe Gherghiu Dej nacionalista szónoklataiban elhangzottak egyre nagyobb gyakorisággal vannak jelen a román politikusok retorikájában – jelentette ki keddi politikai nyilatkozatában Márton Árpád parlamenti képviselő.
Az RMDSZ politikusa beszédében felidézte: Romániában az 1956-os forradalmat követő represszió a legnagyobb mértékben a magyar közösségeket sújtotta. „Ha számot vetünk az elmúlt két emberöltő időszakával, akkor megfigyelhetjük, hogy ez idő alatt magyar tannyelvű intézményeinket számolták fel, magyar közösségeinket lehetetlenítették el itt, szülőföldünkön. De a helyzet sok szempontból változatlan 2017-ben is, az 56-os magyarellenes retorikát manapság is fel lehet lelni, hiszen Gheorghe Gherghiu Dej nacionalista szónoklataiban elhangzottak egyre nagyobb gyakorisággal vannak jelen a román politikusok retorikájában” – jelentette ki.
Márton Árpád kitért az anyanyelven zajló oktatási rendszerre tett ellehetetlenítő kísérletekre, amelyekkel a magyar tannyelvű oktatáshoz való hozzáférést próbálták megakadályozni számos formában. Emlékeztetett: 1958-ban a bákói tanítóképző magyar szakát megszüntették, majd rá egy évre az akkori kommunista vezetők az oktatás etnikai szegregációjának veszélyétől tartva elrendelték a magyar tannyelvű iskolák megszüntetését. Ezt követte azon év tavaszán a kolozsvári Bolyai Egyetem megszüntetése, majd bevonása a Babeș Egyetem intézményi rendszerébe, így alakult ki a ma is működő Babeș–Bolyai Tudományegyetem.
Márton Árpád felhívta a figyelmet arra is, hogy a Magyar Autonóm Tartományt is felbontották, és a magyarlakta részek nagy részét Brassó régióhoz csatolták, míg Kolozs megyéből egy, többségben románok által lakott területet csatoltak a tartományhoz, ezáltal az itt élő magyar közösségek számaránya 77 százalékról 61-re csökkent. 1968-as megyésítés megszüntetett mindenféle magyar autonómiát, és a Maros megyei magyarság 50 százalék alá esett. maszol.ro

2017. október 24.

„Néhány száraz gally miatt kivégezték” a 25 éves Leventét a Maros megyei erdőben
Nem a lábát, hanem egyenesen a fejét vették célba a rendőrök a Maros megyei Beresztelke melletti erdőben az állítólagos falopáson ért férfinek – állítja egy szemtanú. A 25 éves áldozatot Leventének hívták, és egy gyermeket hagyott árván.
Mint ismert, vasárnap este a Maros megyei Beresztelke és Magyarfülpös közötti erdőrészen a rendőrség lelőtt egy falopáson tetten ért férfit, aki nem állt meg a felszólításukra. A marosvásárhelyi sürgősségre vitték, ahol azonban nem tudták megmenteni az életét. A koponyáján hatolt át a golyó.
A 25 éves férfi nem egyedül tartózkodott az erdőben, amikor kiérkeztek a rendőrök és az erdőfelügyelők. Vele volt egy 13 éves fiú és egy Zoltán nevű szászrégeni társa is. Utóbbi férfi azt állítja, hogy csak tüzelőnek való száraz gallyakat gyűjtöttek, a barátját, Leventét pedig gyakorlatilag kivégezték a rendőrök.
„Lövéseket hallottam, majd jött felém a gyermek üvöltözve: jöjjön, mert meghal!” – nyilatkozta a zi-de-zi.ro portálnak. A férfi szerint a rendőrök nem lábra, hanem egyenesen fejre céloztak, utána pedig megijedhettek a történtektől, mert kifutottak az erdőből.
„Miután fejbe lőtték Leventét, a rendőrök és az erdőfelügyelők otthagyták a gyereket a holttest mellett, és elmenekültek a helyszínről. A holttestet én tettem szekérre és vittem ki az erdőből, utána szállították kórházba” – állítja a férfi, aki fel akarja jelenteni a rendőrséget a történtek miatt.
A halálesetet azonban már a vádhatóság is vizsgálja. A Maros megyei törvényszéki ügyészek hétfői közleménye szerint a rendőrök „egy csoport roma etnikumú személyt” értek tetten falopáson. „Előállításuk és azonosításuk érdekében a rendőrök kénytelenek voltak használni a szolgálati fegyverüket” – olvasható a szűkszavú közleményben, amelyik nem tért ki arra, mi indokolta a halálos testi sérülést okozó fegyverhasználatot. zi-de-zi.ro; maszol.ro

2017. október 24.

Veszélyben a Máramaros megyei magyarok egyetlen nyomtatott hírcsatornája: az újság befektetőket keres
A Bányavidéki Új Szó évek óta pénzügyi gondokkal küzd, és azért, hogy a Máramaros megyei magyarok továbbra is anyanyelven tájékozódhassanak a legfontosabb helyi, országos és külföldi hírekről, a hetilap befektőket keres.
Eddig legalább kétszer élesztették újjá a „klinikai halál” állapotából az újságot, egyszer a nagybányai és a környékbeli magyarok nagy mecénása, Szász György segítségével, egyszer pedig Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnökének, az RMDSZ volt ügyvezető elnökének köszönhetően.
A hetilap szabadárusítási árát ideiglenesen 1 lejjel megnövelték, de ez nem jelent hosszú távú megoldást.
„Tisztában vagyunk azzal, hogy ha a Bányavidéki Új Szó beszünteti a megjelenését, soha többé nem lesz a máramarosi magyar közösségnek magyar nyelvű lapja – ezért is kerültünk nem csak mint szerkesztőség, hanem magánemberekként is lehetetlen helyzetbe. Ezért is nehéz számunkra meghozni a döntést, hogy egy huszárvágással véget vessünk ennek az évek óta húzódó haldoklásnak” – írja közleményében a szerkesztőség.
A hetilap kiadója, a Genius Kft. kizárólag a Bányavidéki Új szó fenntartására jött létre 1990-ben, amely az egyház és az iskola melett arra törekszik, hogy összetartsa a helyi magyar közösséget.
A lapot támogató Pro Genius Egyesület felhívással fordul minden jó szándékú, az újság fennmaradását szívügyének tartó itthoni és külföldön élő magyarhoz, magánvállalkozóhoz, politikushoz, egyesülethez, alapítványhoz, politikai párthoz azzal a kéréssel, hogy ötletekkel, illetve lehetőségeihez mérten támogassa a Bányavidéki Új Szót. maszol.ro

2017. október 24.

Közönségsiker az I. Dél-bihari Magyar Napon
A Fekete Körös-menti Magyar Napok és a Rézhegységi Magyar Nap után egy újabb tájegység számára Dél-bihari Magyar Napot szerveztek vasárnap délután Mezőbikácson. Az ünnepi eseményre szép számú közönség előtt a helyi kultúrházban került sor, mely az alkalomra teljesen fel lett újítva.
Az első dél-bihari magyar napok rendezvényt megtisztelte jelenlétével, Szabó Ödön a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, parlamenti képviselő, Grim András ügyvezető alelnök, megyei tanácsos, Ioan Purge Gyapjú község polgármestere, dr. Fügedy Antal helyi római katolikus plébános, a rendezvény fővédnöke. A zsúfolásig megtelt kultúrházban a helybeliek mellett, Cséffáról, Biharsályiból, Váradlesről, Árpádról és Szalontáról érkezett hallgatóság . Az előadások keretében, a szalontai Toldi Néptáncegyüttes tagjai, magyar néptáncokat adtak elő, a nagyváradi MM Pódium művészei operett énekekkel szórakoztatták a közönséget. Az előadás végén minden jelenlévőt szeretetvendégségre hívtak meg.
Az ünnepélyes esemény elkezdése előtt a jelenlévő elöljárók, köszöntötték a megjelenteket. Elsőként dr. Fügedy Antal mezőbikácsi római katolikus plébános az első dél-bihari magyar nap fővédnöke szólt a megjelentekhez. Miután köszöntött mindenkit, kijelentette, hogy ennek az elképzelésnek, hogy magyar napot tartanak Dél-Biharban ő mint az esemény fővédnöke, ezt felkarolta és a lehetősége szerint támogatta. „Annál is inkább jónak tartom ezt az esemény szervezést, mivel azt szokták mondani, hogy a találkozások az emberek között az egy nagyon szép, és jó dolog. Ha még ehhez csatlakozik a beharangozott kulturális esemény, az mindenki számára egy örömöt jelent, nagyon jó ötletnek tartom, hogy ilyen napot rendezzünk itt Mezőbikácson, gratulálok az ötletgazdáknak, Grim Andrásnak, a helybeli Breckó Mihálynak, akik mindezt megszervezték. Azt is nagyra tartom, hogy Gyapjú község polgármestere is mellénk állt és a teljesen felújított kultúrházat felkészítették az eseményre, és rendelkezésünkre bocsátották. Kívánok mindenkinek jó szórakozást és érezzék jól magukat” – mondta a plébános.
Grim András a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke, a rendezvény ötletgazdája, fő szervezője elsőként a rendezvényen jelen lévő polgármesternek köszönte meg, hogy melléjük állt és mindent megtett annak érdekében, hogy ez a Magyar Nap itt Mezőbikácson sikeres legyen. Ioan Purge Gyapjú (Gepiu) polgármestere – Mezőbikács közigazgatásilag ide tartozik – szeretettel köszöntötte a megjelenteket. Arról beszélt, hogy öröm számára, hogy „ a mezőbikácsi kultúrház újra fogadhatja a vendégeket, mondhatjuk azt is, hogy ezzel a rendezvénnyel felavattuk a település Művelődési Házát”. Arról is szólt, hogy a kulturház rendbetételében nagy segítséget kapott a község a megyei tanácstól, melyet a jelenlévő megyei elöljáróknak megköszönt, majd jó szórakozást kívánt mindenkinek.
Jó ötlet volt
Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, parlamenti képviselő is szólt a megjelentekhez. Miután mindenkit szeretettel köszöntött, a szép számban összegyűlt közönséget, arról beszélt hogy: „nagyon jó ötlet volt amikor annak idején, felkértük Grim Andrást, hogy vállalja el a szórvány magyar közönségek gondjainak ápolását, hiszen az elmúlt években önök biztosan látják a Bihari Naplóban, de másutt is, hogy sorra rendezzünk akár a belényesi medencébe Fekete Körös-menti Magyar Napokat, aztán Réz-hegységi Magyar Napokat, immár az elmúlt napokban másod ízben. Ez már a harmadik olyan földrajzi régió, ahol egy speciális térségben élő magyar közösségnek próbálunk a térségen ahol élnek, összehozni egy rendezvényt, megtalálni azt a lehetőséget, hogy egymással találkozzanak a régió lakói, beszélgessenek, szórakozzanak érezzék jól magukat és nyilván utána egy jó vacsora mellett még tovább tudnak együtt lenni. Szerintem ez nagyon fontos dolog az életünkben, hiszen annyiszor elrobogunk a világban, annyiszor szétfutunk és csak annyi lehetőségünk van, hogy pillanatra megállunk, megnézzük szülőfalunkban, hogy jól vannak a hozzánk közel állók és tovább lépünk. Nincs lehetőségünk arra, hogy közösségként éljük meg a minden napunkat. A gyermeink a facebookon vannak, azt tapasztaljuk, hogy sms-en kérdezik meg, hogy elkészült e a vacsora? Az az igazság, hogy lassan kezd elmúlni az a világ ami számunkra nagyon fontos volt. Ezért úgy értékelem, hogy újra a közösségbe kell tegyük az együttléteket, egyszerűen csak azért, hogy együtt legyünk. Úgy tekinthettünk a mai estére, mint egy kultúrház avatóra, ezt a polgármester is kijelentette” – mondta a képviselő. Majd megköszönte a polgármesternek, hogy mindent megetettek annak érdekében, hogy ebben a kultúrházban megtudták rendezni az első dél-bihari magyar napot. Majd arról is beszélt, „hogy ezen a vidéken abszolút kisebbségben vagyunk, és mégis sikerült ezt az eseményt megrendezni, megköszönve a helybeli elöljáróknak, a település RMDSZ elnökének Breckó Mihálynak, a római katolikus plébánosnak dr. Fügedy Antalnak áldozatos hozzájárulását a rendezvény sikeréhez „de az atya nemcsak itt, hanem azokban a településeken, mint Sályi, Cséffa ahol megfordul hozzájárul a magyarság összefogásához” hangzott el. Majd megköszönte az MM Pódium művészeinek, hogy itt vannak és műsorukkal szórakoztatják majd a közönséget, a nagyszolontai Toldi Néptáncegyüttesnek, hogy eljöttek és műsorukkal az autentikus magyar néptáncot mutatják be a közönségnek.
Kulturális műsor
A hivatalosságok köszöntői után, elsőként a Nagyszalontai Toldi Néptáncegyüttes tagjai léptek színpadra, autentikus magyar népi táncot adtak el, melyet nagy tapssal fogadott a közönség. Ugyancsak a néptáncegyüttes fiatalabb tagjai, magyar gyerekjátékokat adtak elő, kivívva a közönség elismerését, majd újra a nagyobbak következtek, ekkor már legényest is láthattunk. Őket az MM Pódium két kitűnősége Molnár Júlia színművésznő és Meleg Attila a társulat vezetője által bemutatott kiváló hangulatú operett dalok bemutatója következett. Igazi közönség sikert elért műsoruk ideje alatt, a hallgatóság vastapsa színesítette műsorukat, a közönség együtt énekelte az előadóművészekkel az ismert operett dalokat. A kulturális műsor végén minden jelenlévőt meghívtak egy szeretetvendégségre, ahol Grim András megköszönte a helyi RMDSZ elnöknek, helyi tanácsosnak Brecko Mihálynak a fáradozásait, az általuk elkészített finom bográcsgulyást, melyből minden jelenlévő fogyaszthatott. Mindenki úgy távozott, hogy jövőre ha egy másik településene is, de megtartják a következő Dél-bihari Napot. Dérer Ferenc / erdon.ro

2017. október 24.

Tolongtak a vásárhelyiek a Bernády Napokat megnyitó Gyarmathy-kiállításon
Bronzvilág a címe a marosvásárhelyi Bernády Házban megnyílt Gyarmathy János kisplasztikai kiállításának. Ezzel a rendezvénnyel kezdődtek el hétfő este a 20. alkalommal megszervezett Bernády Napok. Ahogy Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke fogalmazott, a képzőművészet, irodalom, zene és költészet találkozott egymással a rendezvényen. Az üzenete pedig az, hogy „fogjuk meg egymás kezét, és őrizzük meg értékeinket” – hangsúlyozta.
A tárlatnyitó rengeteg embert vonzott. A bejárat előtt is rengetegen álltak, hogy bemehessenek és megtekinthessék a nem mindennapi kiállítást. A megnyitón Bogdán Zsolt kolozsvári színművész szavalt, Nagy Miklós Kund és Markó Béla méltatta a marosvásárhelyi szobrászművészt és a kiállított műveit, majd a Márton László által az Erdélyi Magyar Televízió számára készített Gyarmathy Jánosról szóló kisfilmet is levetítették.
A 25. egyéni tárlata ez Gyarmathynak – mutatott rá Nagy Miklós Kund, aki elmondta, gyakran látogat el a szobrász műtermébe, és mindig lát új munkát kikerülni a kezei közül. Látásmódja, egyéni stílusa annyira rá jellemző, hogy bárhol állít ki, mindehol felismerik a munkáit.
Az anyag legyőzéséről, a határok átlépéséről, térről és időről beszélt Markó Béla költő, aki a kiállított szobrok által elmesélt, vagy elmesélhető történetekre hívta fel elsősorban a figyelmet. A tárgyak, mint például a harang, a pohár, a rács a mellkasban, mind olyan dolgok, amelyek gondolatokat, érzéseket fejeznek ki, szenvedésről, szeretetről szólnak, továbbgondolkodásra serkentenek.
„Ha látni is megtanulunk, nem csak nézni, megtudhatjuk, hogy lezuhan-e a kardélen táncoló ember” – hozta fel a példát a költő, aki számára a leglenyűgözőbb alkotás a Szarvassá vált fiúk című alkotás, amelyben a múlt és a jövő is tetten érhető. A kemény bronz Gyarmathy János keze alatt finoman érzékelteti a mondanivalót – mondta Markó, aki Bartók Béla zenéjét, Salvador Dali festészetét említette a kiállított szobrok kapcsán.
Ez várható a Bernády Napokon
Az idén 25. évfordulóját ünnepli a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és 20. évfordulójához érkezett a Bernády Napok is. Az eseménysorozat a fiatalok számára sportvetélkedővel kezdődött, hétfőn a Szász Adalbert Sportlíceumban az 5-8. osztályosok méretkeztek meg, kedden a 9-12. osztályosoké lesz a terep. Kedd este a G-caféban Slam poetry versenyt szerveznek.
A műsorkínálat további részében Fülöp Gellért fotókiállítása nyílik meg csütörtök este 6 órától a Bernády Ház emeleti galériájában, pénteken este 6-tól Fodor János: Bernády György – Politikai életrajz című kötetét mutatják be. Szombaton megkoszorúzzák a Bernády sírját a református temetőben, majd köztéri szobrát. Szombat este 6 órakor kezdődik a Kultúrpalota nagytermében az ünnepi est, ahol átadják a Bernády-plakettet, majd a Ránki-család – Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp – zongoraestje zárja az eseménysorozatot. Antal Erika / maszol.ro

2017. október 24.

Emlékük éltetése egyelőre az igazságtétel
Idén is megemlékeztek Érmihályfalván az ’56-os eseményekről, és tisztelegtek az Érmihályfalvi Csoport tagjainak áldozatvállalása előtt. Az ünnepi műsorban a helyi előadók mellett a Hajdúnánási Naná Színház is szerepet vállalt. Az első ünnepi beszédet Cseke Attila szenátor mondta.
Érmihályfalván az ’56-os eseményekhez kapcsolódó, az Érmihályfalvi Csoport tagjai előtt tisztelgő megemlékezésekre vasárnap került sor. Délelőtt a református templomban tartották meg a hagyományos ünnepi istentiszteletet, melyen jelen volt dr. Laky-Takács Péter korábbi kolozsvári konzul, a miniszterelnöki hivatal főtanácsadója, s mely után megkoszorúzták Sass Kálmán mártír lelkész illetve munkatársa, Veronika diakonissza (Földesi Ilona) emléktábláját, továbbá az ’56-os emlékjelet. A helyi RMDSZ által szervezett emlékünnepség délután a kultúrházban kezdődött, a Veres László Zsolt Városi Kórus előadásával. Az első ünnepi beszédet Cseke Attila szenátor mondta, egyebek mellett kifejtve, hogy októberben egymást követik a nemzeti sorstragédiák évfordulói, ám szerinte ezek a jövőbe vetett hitet is bizonyítják, hogy a magyarság nem csak szavakban, de tettekben is a szabadság népe. A rehabilitációt azóta is várják a családok, utalt az Érmihályfalvi Csoport tagjaira a megyei RMDSZ-elnök, hozzátéve: tettük üzenete a mának, hogy céljaink elérését sosem szabad feladni.
Konzuli üzenet
Polonyi Géza kolozsvári konzul mintha csak a fenti gondolatot folytatta volna azzal, hogy az ’56-osoknak egyelőre azzal szolgáltatunk igazságot, ha életben tartjuk emléküket. Hozzátette: a diktatúra megrettent az akkori eseményektől, a határ innenső oldalán is, az úgynevezett “magyar kártyát” akkor is kijátszották és azóta is előveszik időnként. A diplomata szerint összefogás kell ahhoz, hogy “a magyar méltó legyen újra régi nagy híréhez”. A továbbiakban a helyi Bartók Béla Művelődési Ház és a testvérváros Hajdúnánás Naná Színházának a Bethlen Gábor Alap által támogatott együttműködése keretében utóbbi előadócsoportja mutatta be Marth P. Ildikó: Szépen szabadon című kamarajátékát. A mintegy negyedórás történet, bár kitalált, egy ’56-os nánási eseményen alapul, a „tanácselnök elvtárs” irodájában játszódik a forradalom leverése után. A falon ott van az „utat mutató” Lenin fotója csakúgy, mint az optimistán a jövőbe tekintő munkás-paraszt páros, de a szobában mégis a kis közösséget feszítő indulatok uralkodnak: ki, mit, miért és főleg hogyan tovább?! A csupán hat szereplős darabban színre lépett Hajdúnánás polgármestere, Szólláth Tibor is, aki nagyon „bevállalósan” a tanácselnök szerepében jelent meg.
A szülőföld építése
A Nyíló Akác néptánccsoport előadása a sokat mondó Talpra magyar, ruszkik haza címet viselte, és ’56-os budapesti fotók sorjázásával kezdődött. Az ezeken látott ruhákhoz hasonlóakban álltak színpadra a táncosok, megidézve a forradalmi ifjúság lelkesedését, majd a lyukas zászló alatt arra is utalva a koreográfiával, hogy a fegyverek tüzében sem szűnt meg a tánc, azaz a lendület, a jövőbe vetett hit. Stílszerűen a Himnusz is mintha egy régi, varászszemes rádióból szólt volna, recsegve. A főtéri ’56-os emlékműnél folytatódott az ünnepség. A hátteret egy 6X3 méteres nemzeti lobogó szolgáltatta, beszédet Nyakó József mondott. A polgármester egyebek mellett örömmel nyugtázta, hogy az Érmihályfalvi Csoport tagjainak leszármazottai nem az elvándorlást, hanem a szülőföld építését választották (a koszorúzás rendjén az említettek gyerekei, unokái, dédunokái is képviseltették magukat). „Néhány évtized bukdácsolása után markáns, elvhű politizálásnak köszönhetően nemzetünk ma már Európa meghatározó szereplőjévé vált”, fogalmazott a polgármester, hozzáfűzve: „bizakodással tölt el bennünket az az egymásra találás, ami a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatában végre bekövetkezett. (…) Ahhoz, hogy ezen az úton célba érjünk, szoros együttműködésre van szükség a politikai szereplők, egyházak, civilek és a transzilván szellemiséget valló és követő, szülőföldjükhöz ragaszkodó fiatal generáció között”.
Koszorúzás
Orosz Viktória diák szavalata után kezdődött a koszorúzás melynek során összesen 16 személyiség, illetve szervezeti, egyházi és egyesületi képviselő járult az emlékműhöz, továbbá a már említett leszármazottak (Székely Albert gyermekei, unokája, illetve Rimay János dédunokái). A megemlékezés a Himnusz hangjaival ért véget. Rencz Csaba / erdon.ro

2017. október 24.

Kisebbségi jogok „Sajnos nem elég nagy a kényszerítő erő” – a kisebbségi jogok szavatolását kérték Strasbourgban
A kisebbségi jogok bővítése, így a többnyelvűség is az állam úgynevezett jogalkotói nagylelkűségétől és a többség döntésétől függ – hangsúlyozta Strasbourgban tartott beszédében a háromszéki tanács alelnöke.
A kisebbségi jogok szavatolására fogalmaztak meg több javaslatot a napokban Strasbourgban, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának plenáris ülésén a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt előírások megvalósításáról szóló jelentés kapcsán.
Grüman Róbert, a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke, a kongresszus tagja hétfői sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta: az ülésen felszólalásában hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok bővítése, így a többnyelvűség is az állam úgynevezett jogalkotói nagylelkűségétől és a többség döntésétől függ, illetve attól, hogy milyen kényszerítő ereje van az állam által elfogadott és ratifikált nemzetközi egyezménynek.
„Mint tudjuk, sajnos nem elég nagy a kényszerítő erő. A gyakorlatban azt látjuk, hogy a helyi és regionális önkormányzatok számára az állam nem biztosítja azokat a szükséges költségvetési alapokat, amelyek lehetővé tennék ennek a chartának az alkalmazását” – mutatott rá Strasbourgban Grüman. Klárik Attila és Grüman Róbert
Az ülésen többek között azt javasolták, hogy kormányzati szinten különítsenek el a többnyelvűséget elősegítő költségvetési forrásokat.
Lényeges elvárás, hogy a kormány ne akadályozza a helyi önkormányzatokat a többnyelvűség alkalmazásában, ugyanakkor tegyen lépéseket a nyelvi sokszínűség megvédése érdekében. Egy másik javaslat, hogy a kormányok fontolják meg, hogy regionális nyelvi státust kapjanak azok a történelmi regionális vagy kisebbségi nyelvek, ahol az ezeket beszélő lakók száma vagy aránya megköveteli.
A plenáris ülésen megfigyelőként részt vett Klárik Attila, a megyei önkormányzat külkapcsolati, európai és nemzetközi ügyek szakbizottságának elnöke is, aki beszámolt arról, hogy a monitoring bizottság ülésén napirendre tűzték a több mint 150 civil szervezet és egyházi képviselő által benyújtott beadványt, valamint a tavaly márciusban a Székely Nemzeti Tanács által beadott, a helyi zászlók kitűzésére vonatkozó petíciót is.
A civil szervezetek által benyújtott petíció kapcsán szót kapott a román küldöttség vezetője, aki a Kovászna megyei prefektusi hivataléval azonos álláspontját ismertette. A bizottság döntése értelmében az említett két esettel kiemelten foglalkoznak jövő évben, amikor egy megfigyelő küldöttség látogat az országba az Európa Tanács részéről. A Kovászna Megyei Tanács meghívására az Európa Tanács 2018. május 28. és 30. között szervez tematikus konferenciát és bizottsági ülést Bálványoson a „Többnyelvűség a helyi és regionális önkormányzatokban” témában. Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

2017. október 24.

Sógor Csaba az EP-ben: Romániában rendszeressé váltak a magyar kisebbség elleni uszító üzenetek
Romániában rendszeressé váltak az országban élő magyar kisebbség elleni uszító üzenetek – erről beszélt Sógor Csaba az Európai Parlament plénumában. Úgy fogalmazott, a jelenség ma már a politikai életre is rányomja a bélyegét, gyakorlatilag megbénítja a többség és a kisebbség közötti – amúgy is akadozó és részleges – párbeszédet, olvasható az RMDSZ-tájékoztatóban.
Miközben az elmúlt időszakban a gyűlöletbeszéd elleni fellépés az online térben okoz komoly nehézségeket a hatóságoknak világszerte, Romániában a nyomtatott lapokban és az audiovizuális médiában váltak rendszeressé az országban élő magyar kisebbség elleni uszító üzenetek – erre hívta fel az RMDSZ EP-képviselője hétfő este a strasbourgi plénum figyelmét.
A dokumentum szerint Sógor Csaba rávilágított: a magyarokat becsmérlő, a tényeket semmibe vevő és az etnikai gyűlöletet feltüzelő üzenetek büntetlenül hangozhatnak el a román médiában, széles körben ismert televíziós műsorvezetők, újságírók vagy akár a tudományos élet ismert személyiségeinek szájából.
„A társadalmi hatások egyértelműek, felmérések szerint ugyanis a magyar kisebbség elutasítottsága növekedőben van, a román politikai elit körében pedig senki sem emeli fel a szavát a jelenséggel szemben” – magyarázta.
Sógor Csaba kitért arra is, hogy az ország jövőre szeretné ünnepelni fennállásának 100 éves évfordulóját. „A Romániában száz éve élő másfél millió magyar felé azonban eddig csak pökhendi, kioktató vagy egyenesen ellenséges üzenetek érkeztek” – nehezményezte az erdélyi képviselő. Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 24.

Cseke: a nemzeti kisebbségek napjáról szóló törvénykezdeményezés nem váltja ki az RMDSZ március 15-re vonatkozó jogszabályát
Hétfőn a szenátus ellenszavazat nélkül fogadta el azt a törvénytervezetet, amely a Romániában élő nemzeti kisebbségek napjává nyilvánítja december 18-át. Ez a kezdeményezés nem teljesen újkeletű, hiszen 1998-ban az akkori kormány határozattal fogadta el, hogy december 18-án a nemzeti kisebbségek napját ünnepeljük. A szenátus hétfői döntésével gyakorlatilag törvényerőre emeli az említett kormányhatározatot.
„Több tíz nemzeti kisebbség él Romániában, egyesekről alig hallunk, hiszen kis létszámú közösségek. Ilyen körülmények között fontos, hogy törvény teremtsen arra lehetőséget, hogy évente egy napon a nemzeti kisebbségekre, kultúrájukra irányuljon a figyelem – nyilatkozta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
„Az RMDSZ támogatja a nemzeti kisebbségek napjáról szóló törvénytervezetet, ugyanakkor felhívjuk a figyelmet, hogy december 18-a, és az erről szóló jogszabály nem összetévesztendő az egyes nemzeti kisebbségek hivatalos ünnepeivel, így romániai tatárok napjával és a romániai roma közösség napjával, illetve az RMDSZ azon kezdeményezésével sem, amelyben március 15-e hivatalos ünnepé nyilvánítását kérjük” – mondta Cseke.
„Az RMDSZ politikusa hangsúlyozta, a Romániában élő nemzeti kisebbségek ünnepnapjáról szóló kezdeményezés nem váltja ki a szövetség március 15. hivatalos ünneppé nyilvánításáról beterjesztett törvénytervezetét. „Mint azt többször is hangsúlyoztuk, az RMDSZ nyitott a kezdeményezéssel kapcsolatos vitára, a felmerülő kérdések megbeszélésére, de törvénytervezetünket fenntartjuk a szenátusban, hiszen ez nem a többségi társadalom ellen irányul, és semmi olyant nem tartalmaz, ami más romániai nemzeti kisebbségek, így a tatárok és romák esetében már nem lenne biztosított” – hangsúlyozta. Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 24.

Az igazi nagyok
Ó, megint egy évforduló, emlékezés, koszorúzás, nemzeti ünnep...? Megannyi unalmas és fölösleges időpocsékolás, mire jó ez az egész, minek és kinek kell? – hangzik el egyesek részéről a frappáns megállapítás. Mindez a gyakorlatban is egyre inkább megtapasztalható, hiszen egy-egy évfordulós megemlékezésre sokszor alig jönnek el néhányan, többnyire ugyanazok az arcok láthatók – főleg az idősebb nemzedékhez tartozók – szinte mindig (egyéb rendezvényeken is) és mindenütt.
Nagyon szomorú, hogy gyakran a szervezők, az előadók, esetleg a fellépő művészek többen vannak, mint maga a közönség, az érdeklődök, akikért nagyrészt történik az esemény. Hiszen miként is tudna az állandóan pörgő huszonegyedik századi földi halandó egy kis időt a múltra szakítani, amikor szerinte ennél sokkal, de sokkal fontosabb, izgalmasabb és érdekfeszítőbb dologgal töltheti ki jelenét, a mindennapjait? Mindemellett zúdul rá a rengeteg munkahelyi és otthoni feladat, a rengeteg halaszthatatlannak tűnő megbízatás, a megélhetésért, az anyagiakért, a pénzért folyó hajsza. A társadalom tagjainak zöme eszeveszettül rohan, mintha valaki hátulról korbáccsal hajtaná, s az egyén lassan odajut: a nap huszonnégy órája sem elegendő ahhoz, hogy a sok programnak és elvárásnak eleget tegyen. „Annyi a dolgom, hogy nem érem utol magam!” – hallatszik lépten-nyomon a panasz, ha éppenséggel sikerül öt perc erejéig megállni, és néhány szót váltani embertársainkkal. Miközben pedig egyre kevesebb időnk jut magunkra, szűkebb és tágabb környezetünkre, szóval egymásra, gyakran teljesen fölöslegesen órákat pocsékolunk el a közösségi oldalak böngészésével, mígnem egyszer meglepődve arra ébredünk, hogy lassan már nem is a saját, hanem a mások életét éljük egy virtuális világban. Hogyan is lehetne ilyen körülmények közepette egy percre megállni, kissé magunkba szállni, elcsendesedni, s visszapillantani elmúlt időkre, emlékezni elődeinkre és nagyjainkra, akik nélkül hontalanok és gyökértelenek lennénk…?
Merthogy így ősszel minden más mellett ismét ideje van hatványozottan az emlékezésnek, a tiszteletadásnak, a főhajtásnak. Hiszen október havához nem is egy, hanem több olyan történelmi évforduló kötődik, amelyekről a kommunizmus sötét éveiben nem lehetett, sőt tilos volt beszélni. Ott van például október 6. és az aradi tizenhárom, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hősei, akik nemzetiségüktől függetlenül életüket áldozták olyan elvekért és eszmékért, mint például a szabadság. Róluk Március 15-vel összefüggésben az elmúlt években többet hallhatunk, beszélhettünk, jóval kevesebbet viszont 1944 októberéről. Egész Erdély magyar ajkú lakossága ugyanis alaposan megszenvedte azt az őszt, amikor a fogságba esett katonák mellett több tízezer ártatlan civil polgárt hurcoltak el szovjet kényszermunkatáborokba. Közöttük volt az a mintegy ötezer kolozsvári, illetve hétszáz tordai magyar férfi is, akiket október derekán szedtek össze razziaszerűen a román hatóságok hathatós közreműködésével a térségbe bevonuló szovjetek, hogy „csak egy kis munkára” vigyék őket, de valójában deportálásuk mögött az etnikai tisztogatás és a bosszúhadjárat szándéka is állt. Ők az úgynevezett „málenkij robotosok”, akik közül nagyon sokan fiatalon a szovjet kényszermunkatáborokban pusztultak el szörnyű körülmények között. A legkevesebb tehát, amit tehetünk értük, hogy egy percig bár, de megemlékezünk róluk, bármennyire is fontosak és sürgősek a teendőink.
És ugyanígy gondolnunk kell 1956 anyaországi és erdélyi hőseire is, akik alig tizenkét évvel a ’44-es deportálási hullám után bátorkodtak azonosulni a forradalom és szabadságharc eszméivel, s életük kockáztatása árán is mertek harcolni a zsarnokság ellen. Példaértékű és gyönyörű az a szolidaritás, amelyet Erdély – beleértve Kolozsvár is – tanúsított az ’56-os magyarországi forradalom és szabadságharc iránt, ahogyan az „erdélyi srácok” – köztük román nemzetiségű fiatalok, lásd a temesvári egyetemistákat – kiálltak pesti sorstársaik mellett. Az anyaországban sokan szinte egyáltalán nem hallottak, ma sem sokat tudnak arról, hogyan is élte meg Erdély ötvenhatot, és hogy milyen durva megtorlásban részesült mindenki, aki egy kicsit is azonosult a magyarországiak szabadságvágyával. A koholt vádak alapján összefércelt kirakatperek nyomán Romániában tömegesen tartóztatták le kortól, nemtől és végzettségtől függetlenül az embereket több mint húszezret úgy, hogy Magyarországhoz képest itt egyetlen fegyver sem dördült el. Majd jött a valamivel több, mint tízezer ítélet, beleértve kivégzéseket is, a több éves politikai börtön, illetve kényszermunka a sok-sok megaláztatással, kínzással és embertelenséggel, amit szerencsés szabadulás esetén a Securitate folyamatos megfigyelése követett.
Mindannyian egytől-egyig csodálatos emberek voltak egy embertelen világban, amelybe a sors belekényszerítette őket, és amelyben élniük kellett. Következésképpen ne essen nehezünkre egy kis időt rájuk szánni, esetleg egy száll gyertyát meggyújtani az emlékükre. Az 1944-es deportálás és az 1956-os események több túlélőjével alkalmam nyílt elbeszélgetni az egykor történtekről, a szovjet lágerek és kommunista börtönök világáról, mindarról, amit ott láttak, tapasztaltak és átéltek. Amikor sokszor nyürrögünk, panaszkodunk, elégedetlenkedünk, hogy ez se só, az se jó, mindig borzalmasan megszégyellem magam, és felteszem magamnak a kérdést: vajon én mit tettem volna hasonló helyzetben? Ha csak egy kis löttyöt kapok ebédre, ha nincs meleg ruha és cipő, ha nincs puha ágytakaró, ha nincs gyógyszer, ha nincs kedves szó, ha nincs anyai ölelés, de van sok-sok fájdalom, szenvedés, megaláztatás, halál… Nyugodt szívvel mondom: nem idős bácsik holmi rablómeséjéről van szó, hanem magáról a kegyetlen valóságról, és igenis érdemes, kell, sőt muszáj rájuk, az idők tanúira figyelmet fordítani. Hiszen egyrészt ők számolhatnak be a leghitelesebben a történtekről, amelyek nélkül érthetetlen a jelenünk és nehezebben alakítható a jövőnk, másrészt pedig példájukból merítve, megtanulhatjuk, értékelni azt, amink van.
Úgy tűnik azonban, hogy sokszor a figyelem ennél sokkal jelentéktelenebb dolgokra irányul, és kevés érdeklődőt, fiatal arcot, szakmabelit, tanárt látni az ilyesfajta rendezvényeken, bár az is igaz, hogy az utóbbi években számos pozitív kezdeményezés történt ezen a téren. Valahogyan ki kellene használni a lehetőséget, amíg még köztünk vannak, meg kellene hallgatni őket, tanulni kellene tőlük, hiszen amit ők tudnak, az egyetlen történelem (tan)könyvben sem olvasható. Mert azok az emberek az igazi nagyok, a követendő példaképek, akik a legnehebb időkben is képesek voltak megőrizni egyenes gerincüket és tisztességüket, s a legszörnyűbb körülmények között is becsülettel helyt tudtak állni. És meg kellene köszönni nekik a példát. Vajon képesek vagyunk erre? Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 24.

Három díjat kapott az Aradi Bábszínház
Az egyik legnépszerűbb és legszínvonalasabb bábfesztiválon, a Kolozsváron megrendezett XVI. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválján három díjat zsebelt be a Ioan Slavici Klasszikus Színházhoz tartozó bábszínház.
A múlt héten megrendezett ötnapos fesztiválon 4 meghívott külföldi társulat és 14 hazai bábszínház mutatta be produkcióit. Az aradi bábosok A hókirálynőcímű darabbal vettek részt.
A zsűri – Roxana Croitoru teatrológus, Katona József rendező, Ovidiu Pecican szerző, Epaminonda Tiotiu díszlettervező, valamint Slobodan Marković, a zsűri elnöke, a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál igazgatója – döntésének értelmében az aradi bábszínház a következő díjakkal tért haza: a legjobb rendezés díja: Adela Moldovan, a legjobb bábokért járó díj: Eustațiu Gregorian és a kollektív alakítási díjat A hókirálynő előadás művészei kapták. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 24.

„Szabadságot álmodtak maguk és nemzetük számára”
Az emberáldozat aktualitását emelték ki a kolozsvári megemlékezésen
Alig százan vettek részt az RMDSZ Kolozs megyei szervezete és a Kolozsvár Társaság által szervezett, a magyarországi 1956-os magyar forradalom megemlékező eseményein a sétatéri 1956-os emlékműnél, illetve a belvárosi unitárius templomban megtartott ökumenikus istentiszteleten. A szónokok az emberáldozat mai aktualitását emelték ki. Elhangzott: ahogy az 1956-os forradalmárok hűek maradtak a szabadsághoz és önmagukhoz, úgy nekünk is hűek kell maradnunk önmagunkhoz, anyanyelvünkhöz, kultúránkhoz. Ugyanakkor meg kell őriznünk mindazt, amit Isten ránk bízott, és tovább kell adni értékeinket a következő generációnak. Az eseményen közreműködött a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula énekkara, vezényelt Ördög Ödön karnagy-tanár. Este hat órától gálahangversenyt tartottak a Kolozsvári Magyar Operában, majd Mátyás király szülőháza előtti térről fáklyás menettel emlékeztek az 1956-os magyar forradalom áldozataira.
– Hatvanegy év telt el azóta, hogy a magyar nemzet egy csodálatos forradalmat követő szabadságharcban megpróbálta megdönteni a kommunista diktatúra embertelen rendszerét és kiharcolni függetlenségét. Tisztelet, főhajtás és hála ’56 mártírjainak és mindazoknak, akik előkészítették és végigharcolták ezt az egyenlőtlen küzdelmet. Azóta a szabadságszerető emberek a világ minden táján ezen a napon emlékeznek a magyar nép eme bátor tettére. Mi is így tettük ezt éveken keresztül. Előbb csak titokban a legszűkebb baráti körben, úgy 25 éve már bátrabban, de még távolról sem úgy, ahogyan azt szerettük volna. 2009 októbere óta azonban már nyíltan, itt a Sétatéren Szakács Béla remek emlékművénél több százan összegyűlve. Ezen a hatvanegyedik évfordulón vessünk pár pillantást jelenlegi helyzetünkre is. Az áhított, várva várt XXI. századi határok légiesítése, az EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozás kétségtelen elhozta a számunkra sokáig elképzelhetetlen majdnem szabad utazást, az eszmék és a tőke szabad áramlását, de a Kánaánt sajnos még nem. Egyelőre olyan bizarr, eszement világban élünk, amelyről nagyon nehéz lenne megmondani, hogy kinek, vagy kiknek kedvez – mondta Buchwald Péter, a Kolozsvár Társaság jelenlegi elnöke, aki arra kérte a jelenlevőket, hogy egy perces néma csenddel áldozzanak a civil szervezet idén elhunyt elnöke, Kántor Lajos emlékének.
– Az 1956-os magyar forradalmat győzedelmes vereségként szokták emlegetni. Meggyőződésem, hogy ez a magyar forradalom, a prágai tavasz és a lengyel szolidaritási mozgalom mind hozzájárult a kommunista diktatúrák megdőléséhez. A romániai kommunista hatalom arra használta fel ezt a forradalmat, hogy meggyőzze a szovjeteket az erdélyi magyarság irredentizmusáról, és ennek tulajdonítható több magyar nemzetiségű kommunista vezető eltávolítása. Az 1959-es kolozsvári egyetemegyesítés is ennek a hozadéka. Nekünk ma más eszközökkel kell a közösség jogaiért harcolnunk, de elődeinktől helytállást tanulhatunk – közölte Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, parlamenti képviselő.
– Harcolni kell a szabadságért akkor is, amikor egy fél világot uraló nagyhatalommal kell megküzdeni érte. ’56-ban hőstettet hajtottak végre, hiszen egy nép saját lelkiismerete tisztaságának, önazonosságának, méltóságának megőrzése érdekében fogtak fegyvert. 1956-nak hősei voltak, akik mertek nagyot álmodni, szabadságot álmodni maguk és nemzetük számára. S bár a szabadságot ott, akkor nem vívhatták ki, sikerült helyreállítaniuk a magyar nemzet megtépázott méltóságát. Ez a méltóság pedig minden időkben, minden körülmények között alapfeltétele a szabadságnak. Egy méltóságától megfosztott, megtört embertől vagy nemzettől nem várhatunk progressziót, motivációt és innovációt. Egy ilyen nemzetnek a szelleme halálra van ítélve. Egy ilyen tömegnek közös céljai, közös kultúrája, közös holnapja sem lehet, az ilyen tömeg tagjai nem segítik egymást, nem közreműködőek, mert a magánérdek vezérli őket. Az ilyen tömegekre épülnek a diktatúrák. Akkor, amikor a szabadságunkból el akarnak venni, jogainkat csorbítani akarják, ennek a méltóságnak a birtokában sokkal könnyebben mondhatjuk ki azt a szót, hogy „elég” – vélekedett Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke a sétatéri emlékmű szimbolikájáról értekezett, majd kifejtette: Az ’56-osok bíztak, áldozatkészek voltak és hittek. – Ők számunkra példaképként szolgálnak a történelem forgatagában! Ma, itt és most mi összegyűltünk és igenis a szabad lelket ünnepeljük – mondta a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.
A sétatéri 56-os emlékmű megkoszorúzása után a belvárosi unitárius templomban megtartott ökumenikus istentisztelettel folytatódott a megemlékezés. Rácz Norbert belvárosi unitárius lelkész szerint a legfontosabb az, hogy soha ne éljünk olyan elnyomásban, mint 1956-ban. – Bármennyire is erős a zsarnokság, a szabadság ott él az emberek szívében és győzedelmeskedni fog – összegzett az unitárius lelkész. – Isten akaratából születtünk magyarnak. Isten azt akarja, hogy szeressük magyarságunkat. Ne tékozoljuk el szent örökségünket, a kereszténységet, teljesítsük kötelességünket, adjunk példát, legyünk becsületesek és vállaljuk az áldozatot – hirdette Kovács Sándor római katolikus főesperes. Dobri András református lelkipásztor igehirdetésében azt fejtegette: tisztségünk és küldetésünk megőrizni azt, ami ránk van bízva: anyanyelvünket, kultúránkat, szabadságunkat, bibliánkat, templomainkat, családunk lelki békéjét. Az őrhelyen állunk, őrizzük meg azt, amit Isten adott, és erről az áldott, szent örökségünkről soha ne mondjunk le – buzdított a főesperes. Kerékgyártó Imola evangélikus lelkész imájában arra összpontosított, hogy Isten ránk bízta a hősökre való emlékezést, akiknek bátorsága, kiállása ma is példa számunkra.
– A szabad emberek és nemzetek emlékezetében 1956. október 23-a örökké élni fog. Az1956-os forradalom hőseinek áldozata nem volt hiábavaló: ők elpusztultak ugyan, de senki se győzte le őket. Ahogy az 1956-os hősök, úgy nekünk is hűnek kell maradnunk önmagunkhoz és a szabadsághoz – összegzett Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület részéről Isten áldását és békéjét kérte az emlékezőkre. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

2017. október 24.

A visszaszerzett méltóság ünnepe – 1956-os megemlékezések Erdélyben
A barátságtalan idő ellenére százak tisztelegtek hétfőn az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére rendezett erdélyi ünnepségeken.
Erdély számos településén tartottak ünnepi, kulturális műsorral egybekötött megemlékezést, ökumenikus istentiszteletet az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulója alkalmából. Kolozsváron a barátságtalan, esős idő ellenére több mint százan vettek részt a sétatéri ’56-os emlékműnél megtartott megemlékezésen a Kolozsvár Társaság és a Kolozs megyei RMDSZ szervezésében. Az ünnepségen felszólaló Oláh Emese alpolgármester úgy fogalmazott, bár az ’56-os forradalmat leverték, ’56 „a világ szemében is visszaadta az összmagyar nemzetnek, nekünk, Kárpát-medencei magyaroknak a méltóságot”.
Most, 61 évvel a forradalom után ebbe a méltóságba kapaszkodva vívhatjuk meg vértelen forradalmainkat, harcolhatunk jogainkért, közösségünkért. Akkor, amikor a szabadságunkból el akarnak venni, jogainkat csorbítani akarják, ennek a méltóságnak a birtokában sokkal könnyebben mondhatjuk ki: elég!” – fogalmazott Kolozsvár alpolgármestere.
Buchwald Péter, a Kolozsvár Társaság elnöke felidézte, 1956-ban 20 éves egyetemista volt, amikor a rádióban meghallotta a hírt a forradalom kitöréséről.
„Mámoros érzés volt, mi is büszkén vallottuk magunkénak a forradalom sikereit” – mondta Buchwald Péter. A Kolozsvár Társaság elnöke hangsúlyozta, hasonló pillanatot összesen háromszor élt át életében, de utána „egyszer sem váltak valóra a változáshoz fűzött remények”.
Először 1945-ben a világháború végének a híre volt az, amitől mindenki lelkessé vált, de nem gondolták volna, hogy a kommunista diktatúra vár rájuk. 1956 után a következő hasonló élményben 1989 decemberében volt része, azonban a forradalom után elérkező szabadság „nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna”.
„A Kánaán még nem érkezett el. Bizarr, eszement világban élünk, amelyről nem tudjuk, kinek jó” – fogalmazott Buchwald Péter, aki utópiának nevezte a magyar–román történelmi megbékélést Nagy-Románia születésének centenáriumi évében.
Csoma Botond parlamenti képviselő kiemelte, az 1956-os forradalmat sokan „győzedelmes vereségként” könyvelték el, mert bár hosszú távon, mégis hozzájárult a „kommunistának nevezett rendszer” megbukásához. Emlékeztetett: 1956-nak Erdélyben is komoly következményei voltak, a román hatalom ugyanis ennek ürügyén sikeresen hitette el a szovjet vezetéssel, hogy az erdélyi magyarok mind irredenták, ennek a következménye lett 1959-ben a Bolyai Egyetem megszűnése is. A sétatéri megemlékezést követően ünnepi ökumenikus istentisztelet zajlott az unitárius templomban és a program szerint gálaestet tartottak a magyar operában. A megemlékezés este fáklyás felvonulással ért véget.
„A kommunizmus maradványai még mindig jelen vannak”
Csíkszeredában három helyszínen is megemlékező ünnepséget tartottak hétfőn délelőtt. A csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar nyitotta meg a Kalász lakótelepi temető előtti téren felállított 1956-os kopjafánál, ahol többek közt Korodi Attila parlamenti képviselő szólt az egybegyűltekhez.
Kiemelte, 1956. október 23. minden magyar ajkú ember számára egybeforrott a szabadsággal és a szabadság szeretetével. „Van, akinek azért, mert végigélte a forradalmat. Van, akinek azért, mert megélte a kommunizmus éveit. Másnak azért, mert a szülei és a nagyszülei meséltek róla. Egyszerűen csak beépült a köztudatunkba a többi jelentős nemzeti ünnepünk, emléknapunk mellé” – fogalmazott a politikus.
Emlékeztetett, a magyar forradalom véres elfojtását követően a Szekuritáté soha nem hallott megtorlásokba kezdett. Jelentéseik szerint 1956 októbere és 1962 decembere között 28 ezer embert tartóztattak le, közülük 9978-at ítéltek el. Csak Csíkszeredában tízen haltak meg, valamint 30 szász, 30 román és 77 magyar fiatalt zártak börtönbe – mutatott rá az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. Korodi szerint „a maradványaiban még mindig élő” kommunizmus elítélése ma sem elégséges. „Igazságot kell tennünk azokkal szemben, akik életüket adták a szabadságért, a változásért, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy nemet mondjanak a kommunizmus elnyomására. Őket már nem támaszthatjuk fel, de azokat az intézményeket, amelyek az 56-os forradalom, illetve a kommunizmus által teremtett körülményeknek estek áldozatul, rehabilitálni kell” – hangsúlyozta Korodi Attila.
A koszorúzást követően a résztvevők átvonultak az 1956-os térre, majd a Gloria Victis emlékműnél kulturális összeállítást tekinthettek meg a résztvevők. Az ünnepségeket követően a délutáni órákban a Csíki Moziban folytatódott a megemlékező rendezvénysorozat.
„A mi feladatunk az 56-os hősök emlékét megőrizni”
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) rövid megemlékezést tartott hétfőn délelőtt Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán található ’56-os emléktáblánál.
Az eseményen Szilágyi Zsolt, a néppárt elnöke beszédében szomorú magyar sajátosságnak nevezte, hogy nemzeti ünnepeink a közelgő gyászra is emlékeztetnek, hiszen ahogy március 15-én október 6-ra is gondolunk, úgy október 23-án is eszünkbe jut a budapesti forradalom novemberi leverése.
„Erdélyben azokra is emlékeznünk kell, akik Budapesttől távol, itthon, szűkebb szülőhazánkban szenvedtek a román kommunista hatalom megtorlása és folyamatos elnyomó politikája miatt. A mi feladatunk, hogy az ő emléküket is megőrizzük” – jelentette ki az EMNP elnöke.
Az októberi forradalommal kapcsolatos megemlékezés október 26-án, csütörtökön folytatódik, amikor előadásokra, könyvbemutatókra kerül sor Nagyváradon. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében 17 órától Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja mutatja be Recsk című kötetét, Domonkos László író pedig Tito pokolszigete az Adrián című nemrég megjelent kötetét ismerteti. Kiss Előd-Gergely, Iszlai Katalin / Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 | 31-60 ... 721-723




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998