udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 10 találat lapozás: 1-10
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Allambiztonsagi Szolgalatok Torteneti Leveltara (Magyarorszag)

2006. január 14.

Paul Lendvai ismert magyar származású, Ausztriában élő újságíró, közíró az Élet és Irodalom január 13-i számában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából kikért anyagok alapján azt írta, hogy több magyar rádiós, televíziós újságíró, valamint az MTI volt bécsi tudósítói a hatvanas évek elején a magyar hírszerzésnek jelentéseket küldtek róla. Paul Lendvai 1956 után hagyta el Magyarországot, s azóta Ausztriában él. /Paul Lendvai több magyar újságíró ügynökmúltjáról ír.= Nyugati Jelen (Arad), jan. 14./

2006. november 25.

„Ha 1848. március 15. a magyar nemzet születésnapja, akkor 1956. október 23. a magyar nemzet újjászületésének napja” – jelentette ki Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke a Kolozsváron megtartott Magyar Tudomány Napja Erdélyben elnevezésű fórumon. 1956 – A vég kezdete. Forradalom és ellenállás Közép- és Kelet-Európában című konferencia második napján Egyes Ákos elmondta: 1956 a huszadik század egyik történelemformáló eseménye, amelynek hatása kiterjedt Erdélyre, a Kárpát-medencére, az egész világra. Az értekezleten tizenöt előadást hallgathattak meg a jelenlévők, jeles magyarországi és hazai történészek elemezték az 1956-os forradalom eseményeit, illetve annak hatását Erdélyben, a Kárpát-medencében, a világtörténelemben. Előadást tartott Pomogáts Béla irodalomtörténész, Gyarmati György, a magyar Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, Fischer Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem tanára, Pál-Antal Sándor, a Román Országos Levéltár Maros Megyei Igazgatóság nyugalmazott főlevéltárosa, Dávid Gyula irodalomtörténész, Novák Zoltán Csaba, a marosvásárhelyi Gheorghe Sincai Kutatóintézet képviselője, továbbá Tófalvi Zoltán, az ELTE doktorandusza, Buzogány Dezső egyetemi tanár, Vekov Károly docens, Bura László irodalomtörténész, Olti Ágoston, valamint az ELTE doktoranduszai, Ioanid Ilona és Benkő Levente kutatók. A rendezvényen hidvégi Gróf Mikó Imre emléklapokat nyújtottak át Pál Antal Sándornak, Dávid Gyulának és Bura Lászlónak az ’56-os események kutatása terén, illetve az EME-ben kifejtett munkásságuk elismeréseképpen. Ez alkalomból jelentette be Hámori József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alelnöke, hogy 2007. január 1-től létrejön az MTA hatodik, egyben első határon túli akadémiai bizottsága. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB), amelynek az EME ad majd otthont, feladata a romániai magyar tudományos közösség munkájának a segítése és a tudományos ismeretterjesztés lesz. /P. A. M.: Magyar Tudomány Napja Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./

2007. február 28.

Szellem a célkeresztben – Csoóri Sándor és a politikai rendőrség ügynökei címmel jelent meg Kiszely Gábor történész könyve, amelyet február 27-én mutattak be Budapesten. Harmincegy év alatt 938 jelentést készített a kommunista politikai rendőrség Csoóri Sándorról mintegy 65 ügynök közreműködésével, csaknem kétezer oldalon. Mint írják, mindez csupán irányszám, mivel ennyi dokumentumot tud jelenleg rendelkezésre bocsátani az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára a költő ,,aktájaként”, amelynek tartalma azonban arra utal, hogy ennél jóval több jelentés keletkezett – ennek csaknem kétszerese. Hollétükről semmi sem tudható.,,A kutathatóról viszont lehetetlen hallgatni, hisz nem csupán egy isten- és embertelen rendszer mindmáig kiható inhumanitását dokumentálja, hanem olykor szinte irracionális rettegését a szellemtől, amelyet célkeresztbe vett, eszközévé züllesztve irodalmi berkekben megannyi jobb sorsra érdemes személyt” – olvasható a kötet bemutatásában. /Szellem a célkeresztben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 28./

2007. május 23.

A 70 esztendős Wittner Mária, 56-os halálra, majd életfogytiglanra ítélt szabadságharcos emlékezetes beszédet mondott 2001. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján Budapesten, a Parlamentben. Vádolta a pribékeket, gyilkosokat és hazaárulókat, mert nemzetünk kiváló tagjait küldték bitófára és gyalázták meg holtukban is. Vádolta őket a Gulágon embertelen körülmények között elpusztult honfitársai nevében. Vádolta őket a „legdrágább kincs” a gyermek nevében, akitől elvették az apát, az anyát és az otthon melegét… Wittner Mária tizenhárom évet töltött börtönben. A vele készült beszélgetésben elmondta, az apácák nevelték az iskolában emberségre, hazaszeretetre. 1950-ben egy éjszaka elhurcolták az apácákat, államosították az iskolákat. Wittner Mária végig részt vett a forradalomban, amíg meg nem sebesült november 4-én. Letartóztatása után elmondta a nyomozónak, hogy Divatcsarnokot szovjet katonák rabolták ki. A forradalom leverése után külföldre távozott, majd hazatért, mert Kádár János pártvezető büntetlenséget ígért, a gyermeke pedig itthon maradt. 1957. június 16-án letartóztatták. Különböző vádakkal illették, például fegyverek rablásával, közértek kifosztásával. A Történeti Hivatalban betekinthetett a peranyagába. A kihallgatási jegyzőkönyvek tanulmányozásakor tudta meg, több tanú azt állította, hogy november 4-én délután száz pár cipőt lopott. Valójában ekkor sebesülten feküdt a Péterfy Sándor utcai kórházban. Mégis ezeket a hazugságokat veszik át a lexikonok és a tankönyvek. A vádirat és a valós tények több pontban ellentmondanak egymásnak. Mégis úgy állítják össze a lexikonokat, az emlékezéseket, hogy teljes egészében elfogadják a Népbíróság anyagait. Ezt adják ki a könyvekben, holott ez történelemhamisítás. Wittner Mária részt vett a forradalomban, fegyver volt a kezében. A rendőrséget leszerelték, ez igaz. Az is igaz, hogy – a parancsnok engedélyével – a kilőtt gyógyszertárból vittek tápszert egy pici, hat hónapos babának a szomszéd házba. Azonban ez nincs benne a bírósági anyagban. Azok a történészek, akik ebből az anyagból dolgoznak, nem hámozhatják ki az igazságot. A halálos ítélet kihirdetése után átvitték a Kisfogházba, ahol a halálraítélteket őrizték. Naponta akasztottak embereket. Íratlan szabály szerint mindenki elköszönt. Bemondta a nevét. Mondott néhány szót, ilyeneket például: Isten veletek! Bosszuljatok meg! Volt, aki a himnuszt énekelte, a hazát éltette. A pusztítás ma folytatódik, csak finomabb formában, állapította meg Wittner Mária. Az egész „módszerváltást” felülről vezényelték 1989–90-ben. Ők azt mondják: vértelen forradalom. A vértelen forradalom helyett hatalomátmentés zajlott. /Frigyesy Ágnes: Vádolnak az élők és a holtak. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 23.

2007. június 20.

Néhány évvel ezelőtt sorozatosan jelentek meg ügynöklisták Budapesten. Sokaknak feltűnt, hogy az első ügynöklistán szinte csak jobboldaliak szerepeltek: püspökök, papok, közéleti személyiségek. Az áldozatok, akiket beszerveztek, vagy megpróbáltak beszervezni, de mégsem sikerült. Nem jelentek meg ezen a listán azok, akik működtették a rendszert. Vajon miért? Kiszely Gábor történész, aki könyvet írt az ÁVH, a terrorszervezet történetéről, leszögezte: „egyetlenegy ügynöklista sem jelent meg. Szó sincs ügynöklistáról. Pusztán egy manipulatív szándékkal feldobott névsorról, amit nem nevezek ügynöklistának. Ilyen listát ugyanis bárki készíthet. ” „ Igazi ügynöklista nem látott napvilágot Magyarországon, annál inkább egy manipulatív, hírhedt lista, amelyet a közvélemény Antall-listának nevez. ” Ezen a listán szerepelnek valódi ügynökök, és olyan emberek, akiket be akartak sározni. Furcsa, hogy sokaknak, akik valóban együttműködtek a titkosszolgálattal, hiányzik a neve. Ez a lista tehát rágalomhadjárat, méghozzá alvilági módszerekkel. Sikerült elhitetni a közvéleménnyel, hogy ez ügynöklista. Kiszely elmondta, igaz, hogy a rendszerváltáskor az elvtársak iratokat égettek, de gondosan ügyeltek arra, hogy az elégetett iratok tartalmát rögzítsék mágneses szalagon vagy már számítógépen. A megsemmisített listák valamilyen formában továbbélnek, ezt biztosra vehető. Hogy ezek hol találhatók? Kiszely nem tartja valószínűnek, hogy ez a jelen titkosszolgálatoknál van, amelyek közül egyik sem jogutódja a feloszlatott III/III-nak. Hogy ezek a III/III archívumában találhatók, megint csak vélelmezhető. Azonban ez nem kutatható. A munkásőröknek és a párttagoknak kötelességük volt rendelkezésre állni informátorként. Érdekes: azt a témát, hogy vajon mennyiben volt segítőtársa a Munkásőrség a III/III-nak, soha senki még nem kutatta. Sokan dolgoztak úgy, mintha beszervezett ügynökök lennének, csak később szépen el lehetett tűnni, mert sehol nem regisztrálták őket. Kérdés: vajon hová kerültek a titkosszolgálattól elbocsátott emberek, kit integráltak közülük más titkosszolgálatokba mint szakembert. Hogyan kerültek ezek a tisztek a gazdasági életbe, hogyan találták meg ismét a kapcsolatot egymással? Erre sincs konkrét bizonyíték. A lehallgatást a BM III/IV-es részlege végezte. Ezek az iratok ma is nemzetbiztonsági rizikót, kockázatot jelentenek, tehát nem kutathatók. Egy lehetősége van a kutatónak: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába, az archívumban több kilométeren keresztül rághatja át magát az aktákon: ki mindenkit hallgattak le? Többtízezer embert hallgattak le, volt, akit csak időlegesen hallgattak le, aztán leszerelték nála a készüléket, majd a poloskarendszert rárakták másra. Elképzelhető, hogy egyes elbocsátott III/III-asoknál maradt lehallgató készülék. Hogy ezek a csoportok kiknek ajánlhatták fel szolgálataikat, és esetleg dolgoztak tovább illegálisan, ez nem bizonyítható. Az elmúlt években lejárattak közéleti személyiségeket, például Kondor Katalint vagy Kaposvár polgármesterét. /Frigyesy Ágnes: Hamis ügynöklisták a jobboldal lejáratására? Beszélgetés Kiszely Gábor történésszel, a Terror Háza szakmai igazgatójával. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 20./

2007. szeptember 21.

Száztíz éve született Tamási Áron Farkaslakán, az író szülőfalujában minden évben megemlékeznek az évfordulóról. Az emlékezésen a farkaslaki gyökerekkel rendelkező budapesti professzor, Sipos Lajos Tamási Áronról írt monográfiájával ismerkedhettek meg az egybegyűltek. A neves irodalomtörténész hiteles élet- és pályarajzával új adatokkal gazdagította a Tamási-irodalmat. Amint könyvében írja, 1961-ben pártutasításra Tamási munkásságát ki akarták iktatni az irodalmi hagyományból. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött dokumentumok szerint Tamási Áron a tíz leginkább megfigyelt személy egyike volt, maga Kádár János szorgalmazta ezt. Az MSZMP Politikai Bizottságának 1959. június 30-i ülésén mondotta Kádár: „A választmány (ti. A létrehozandó Írószövetségé) rendben van, én egy nevet kifogásolok. Tamási Áronnal kapcsolatban amellett voltam, tárgyaljunk vele, vállalja, vagy nem. Most mégis felvetem, szabad-e neki itt lenni? Mégis ez az ember írta a Gond és Hitvallást. (Az 56-os forradalom eszmeiségét vállaló kiáltványt) Azokat a csepeli munkásokat, akik ezt terjesztették, börtönbe zárták, ő maga még ki sem nyögte, hogy megbánta... ” Sipos Lajos könyvének nagy érdeme, hogy feltárja Tamási életének ezeket a kevésbé ismert mozzanatait. A lap a könyv két részletével érzékeltette, hogy Tamási Áron az állandó zaklatások közepette is megmaradt egyenes derekú, tisztességes embernek. Az egyik részlet Déry Tibor és társai ellen indított íróperrel foglalkozik. Az íróperben 1957. október 30-án tanúnak beidézték Tamási Áront is, akit vallomástételre akartak kényszeríteni Déry ellen. Tamási belépett és mélyen meghajolt a vádlottak, az írók előtt. Ezt tette távozásakor is. Kádár János, a párt vezetője a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1958. október 13-i ülésén kifejtette: „említem ezeket a csodabogarakat, mi szubjektíven meglennénk egészen jól Tamási Áron, Veres (Péter) meg még Szabó Pál nélkül is, aki – ugye – már a jelöltek közé van számítva. ” „…érdemes az ilyen személyek kérdésén gondolkodni, mert én abban nem látok semmi borzasztót, ha 20 olyan félellenzéki van a parlamentben. Beszélni sajnos nem mernek (...), de már szemrehányó pofájuk [sic!] figyelmeztet minket bizonyos dolgokra (...). „Egyébként lehetséges (...) – tette hozzá Kádár–, hogy a közeljövőben le kell tartóztatni újra embereket, akik nem hallgatták meg a tanácsainkat, hogy rakják le a fegyvert, és még ma is motoszkálnak a sötétben. Nem fogja senki félreérteni, hogy ha valami író vagy újságíró, akkor szabad neki a népi hatalom ellen cselekedni. ” /(Borbély László): Száztíz éve született Tamási Áron. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 21./

2008. február 16.

Földes György könyvét olvasva (Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés 1956–1989) sok ismerős névvel találkozott Kántor Lajos, másokat hiányolt. Földes ezeknek az évtizedeknek a diplomáciatörténetét tárta fel elsősorban, de sűrűn kitért belpolitikai vonatkozásokra, a korabeli kultúra, az irodalom szereplőire is. Balogh Edgár bizonyára másképp olvasná ezt a Földes-tanulmányt, hiszen ő bizalommal fordult Kádár Jánoshoz. Kántor Lajos egyetlen személyes élménye a Kádár vezette hivatalos küldöttség 1958. februári kolozsvári gyorslátogatásához fűződik, amikor Kádár az állomástéren így kezdre beszédét: Itt, Kolozsvár főterén… E sajátos tájékozottságról tanúskodó szavakat számosan hallhatták, ünneplésre kirendeltek. A kádári időkből egyik emléke Kántor Lajosnak a Bibó-emlékkönyv1981-ből, amely szamizdatban maradt. Molnár Gusztávval és Szász Jánossal hárman szerepeltek benne Romániából. Ilia Mihály szegedi irodalomtörténész hatalmas dossziéja az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából nyilvánosságra került. A Tiszatáj, illetve a „Subások” név alá gyűjtött megfigyeltek (Csoóri Sándor, Kiss Ferenc, Für Lajos, Ilia Mihály) ügyéről van szó. Ilia ellen a vád az volt, hogy a külföldi magyarság sorsával, irodalmával foglalkozik, egyetemen erről előadásokat tart. Külön bűne volt, hogy a Tiszatáj című folyóiratot ennek a törekvésnek a szolgálatába állította. Ezért 1975-ben, eltávolították a folyóirattól. Ilia Mihály kolozsvári barátainak leveleit fölbontották, elolvasták. Ilia Mihály neve nem szerepel Földes György könyvében. /!/ Száraz Györgyről, a Kortárs volt főszerkesztőjéről viszont szó van, a hírhedett Lancranjan-könyvről a budapesti Valóságban írt kritikai elemzése kapcsán. Száraz György írást kért Kántor Lajostól az egyre szaporodó magyarellenes, gyűlöletet szító román regényekről. Kántor teljesítettem a kérését, Fodor István álnéven írása megjelent a Kortárs 1988. júliusi számában. Emlékezetes volt az 1980. június eleji gyergyószárhegyi tanácskozás: a jelen lévő romániai magyar írók, szerkesztők az egyre elviselhetetlenebb romániai valóságról, a magyarok „elcsángósodásáról” cseréltek tapasztalatokat. A tanácskozás jegyzőkönyve megjelent nyomtatásban, a Korunk 1980. szeptemberi lapszámában. Ezekre nem tért ki Földes György. A legtekintélyesebb, a legnagyobb hatású megszólaló Illyés Gyula volt, megnyilatkozásai a nemzeti kérdésben jelen vannak Földes könyvében, a korabeli magyar pártvezetés reagálását sem hallgatja el a szerző. Valószínűleg többet érdemelt volna Szabédi László a magyar–román viszony tárgyalásakor, mint az 1959-es öngyilkosságára utaló egy mondat. Csoóri Sándor – Illyés Gyula örökségét magára vállalva – számos alkalommal foglalt állást a határon túli magyarok érdekében, a szomszédos országok nemzeti kisebbségeket elnyomó politikája ellen, kárhoztatva a magyar hivatalosság közönyét. /Kántor Lajos: Rólunk (is) szól a történet. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./

2008. december 18.

Hét volt kommunista ország egykori politikai rendőrségének archívumait kezelő szervezetei december 16-án Berlinben bejelentették, hogy „hálózatba” tömörülnek az együttműködés javítása és a történelmi kutatás megkönnyítése érdekében. A hálózat, amelyben a német (volt NDK-s), lengyel, cseh, szlovák, magyar, bolgár és román intézetek vesznek részt, hallhatóbbá teszi majd Európában azoknak a hangját, akik országukban ezzel a kérdéssel foglalkoznak – mondta újságíróknak Marianne Birthler, a Stasi archívumát kezelő német intézet illetékese. A Titkosszolgálati Levéltárakkal Foglalkozó Hivatalos Szervek Európai Hálózata nevű új képződménynek koordinációs csoportja lesz, amelynek feladata, hogy évente konferenciát szervezzen. A hálózaton belül információcsere folyik majd a levéltárak, a jogi szabályozások, a történelmi-politikai oktatás és a kutatás területén. A hálózatban részt vevő országok eddig különbözőképpen kezelték az archívumokat, de remélik, hogy kölcsönösen hasznos lesz a területen folytatandó tapasztalatcsere. A kelet-európai diktatúrák maguk is igen szorosan együttműködtek egymással, tapasztalatot, módszert és kapcsolatot cserélve, jelezte a tanácskozás magyar résztvevője, Cseh Gergő Bendegúz /Budapest/, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára egyik vezető munkatársa. A hálózat célul tűzte ki, hogy azok az állampolgárok, akiket több kommunista országban megfigyeltek, egyazon eljárás keretében jussanak hozzá valamennyi aktához. Ez jelenleg még nem lehetséges. /Összefognak a kommunizmus politikai rendőrségének archívumait kezelő intézetek. = Transindex. ro, dec. 18./

2009. június 20.

„Sztálin legjobb magyar tanítványa”, Rákosi Mátyást kommunista vezér portréjának megrajzolására tett kísérletet június 18-án dr. Gyarmati György történész a Kolozsvár Társaság székhelyén. Problémát jelent, hogy hiányzik legalább egynegyede a kommunista államminiszter aktív politikai munkásságának dokumentumaiból, az iratokat ugyanis csak a részben hozzáférhető moszkvai irattárak őrzik – hangsúlyozta dr. Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója. Hatalmi kórrajz és korrajz: Rákosi Mátyás portréja című előadásában, Gyarmati bemutatta Rákosi Mátyás teljes életútját. A meghívott történész kitért Rákosi hatalmi pozíciójának megszilárdítására tett erőfeszítéseire (beleértve ellenfelei fizikai megsemmisítését és a koncepciós pereket), nem utolsósorban száműzésének okaira és halálának körülményeire. /Musca Szabolcs: ”Sztálin legjobb magyar tanítványa”. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

2009. augusztus 8.

Újabb jelentős kiadvánnyal gazdagodott a Tamási Áron életpályájára vonatkozó magyar irodalom: megjelent Sipos Lajos Képeskönyve, melynek címe: Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne /Elektra Kiadóház – Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest/. A kötet alcíme: Tamási Áron útja Farkaslakától Farkaslakáig. Több mint száz fénykép és dokumentum egészíti ki a szerző mondandóját. Sipos Lajos ezúttal az előző, 2006-ban (ugyancsak az Elektra Kiadóház gondozásában megjelent) Tamási-monográfiájának kiegészítéseként főként az életpálya emberi, családi, közéleti alakulástörténetének megrajzolását, értelmezését tekintette feladatának. A szerző Tamásinak az 1956-os forradalom alatti és utáni tevékenységéről adott képet. Egyebek között ezt írta: „Tamási Áron 1956 őszi szerepvállalása, az utána következő ideológiai harc, továbbá a totalitárius rendszer belső logikája szerint az író a rendszer ellenségének számított. Az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárában a feldolgozott anyagban a legtöbb jelentés Illyés Gyuláról szól, Tamási Áron a tíz leggyakrabban szereplő személy egyike. ” Sok ügynök készített besúgói feljelentéseket az íróról. Kádár János a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1958. október 13-i ülésén így nyilatkozott: „Van olyan probléma is, hogy jelentkezett ez a Tamási Áron nevű író (…) Én azért említem ezeket a csodabogarakat, mert azért mondjuk, mi szubjektíven meglennénk egészen jól Tamási Áron, Veres (Péter) meg Szabó Pál nélkül is. ” Tehát: Kádár holmi „csodabogaraknak” tekintette a kor neves magyar íróit, mások mellett Tamási Áront, aki egész életében vallotta: „az író a nemzetnek felelős”… Tamási Áron életében egyetlen cél a nemzeti és egyéni becsület védelme volt. Aki a legnehezebb időkben – kisebbségi sorsban – is mindvégig megmaradt népe, a székely-magyarság hűséges fiának. /Nagy Pál: Farkaslakától – Farkaslakáig. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 8./


lapozás: 1-10




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998