udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 28 találat lapozás: 1-28
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Uj Elet (Nagyvarad)

1996. október 1.

Hetvenhárom éves korában Majnafrankfurtban meghalt Dános Miklós, a volt Munkásélet főszerkesztője, az egykori Előre, az Új Élet, majd az A Hét munkatársa. Dános Miklós emellett több riportkönyv és kisregény szerzője. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 1./ Dános Miklós /sz. Marosvásárhely, 1923. jan. 16./ 1974 óta élt Németországban.

1999. augusztus 25.

Megszakításokkal több mint 20 éve képzőművészeti alkotótábor működik a Maros megyei Makfalván. Oda igyekezett két évtizeddel ezelőtt a Nagy Pál festőművész vezette kis csapat is: Varga Katalin, A Hét, és Kemény Zsuzsa, az Új Élet munkatársai. Nem érkeztek meg, autóbaleset áldozatai lettek mind a hárman. Az idei táborzárás névadói ünnepség is volt, az alkotóműhely felvette Nagy Pál nevét. /S. Muzsnay Magda: Nagy Pál Alkotóműhely Makfalván. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

2002. szeptember 24.

Bukarestben, 74 éves korában elhunyt Vajnovszki Kázmér (Nagyvárad, 1928. júl. 11. - Bukarest, 2002. szept. 21./ újságíró, a MÚRE tagja, aki 1946-tól 1991-es nyugdíjba vonulásáig és azt követően is, a romániai magyar sajtót szolgálta. 1946-48-ban a nagyváradi Új Élet, 1948-1960 között az Ifjúmunkás, a Romániai Magyar Szó, illetve az Előre, 1962-1970 között a Könyvtári Szemle, 1970-től 1991-es nyugdíjazásáig A Hét,1991-től az Erdélyi Napló munkatársa volt. 1956-os budapesti tudósításainak tárgyilagos hangvétele miatt vizsgálatot indítottak ellene. Több riportkötet szerzője, az 1977-es bukaresti földrengésről írott könyve ma forrásmunkának számít. Utolsó percéig dolgozott. Szept. 25-én lesz a temetése. /Vajnovszki Kázmér (1928-2002). = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./

2002. október 3.

Vajnovszki Kázmér évtizedek óta bukaresti lakos volt. Nagyváradon 1946-48 között szerkesztette az Új Életet, ezután bukaresti lapok munkatársa lett. Az A Hét hetilaptól ment nyugdíjba, de azután is írt a nagyváradi Erdélyi Naplóba és a kolozsvári Krónikába. Még szept. 17-én megírta cikkét a Krónikának, melyet Ágoston Hugónál beírt a számítógépbe, majd elküldte írását. Ez az utolsó cikke szept. 21-én megjelent a Krónikában. Aznap Vajnovszki Kázmér az utcán összeesett és meghalt. Szept. 25-én, temetésén Ágoston Hugó búcsúztatta. /Ágoston Hugó: Kollégánk halálára. = A Hét (Bukarest), okt. 3./

2003. január 13.

Jan. 11-én Marosvásárhelyen az EMKE és a történelmi egyházak szervezésében a Deus Providebit Házban a Don-kanyarban pusztult magyar katonákra emlékeztek. A megemlékezésre eljöttek budapesti történészek, ott voltak Don-kanyart járt frontkatonák. Délután a katolikus temetőben jelképesen a majdani emlékmű alapkövét helyezték el. És egy szelencét, a Maros megyéből származott áldozatok névsorával. Jan. 12-én Marosvásárhelyen a diakóniai központban a Művészet, majd jogutódja, az Új Élet - rendszerváltás után Erdélyi Figyelő hetilap - szerkesztőségének tulajdonában álló könyvtárát adták át használatra és megőrzésre a Kántor-tanítóképző Főiskolának. A mintegy 3800 kötetes könyvtár adományozásáról kiállított oklevelet Sütő András egykori főszerkesztő, Lázok János főmunkatárs és Nagy Pál szerkesztő, valamint a főiskolát képviselő Barabás László igazgató írta alá. "Meggyőződésem, harminc éven át jól válogattam, mert a kerti törpék helyett Petőfi Sándort, Adyt, Szilágyi Domokost, Kányádi Sándort, a klasszikusokból pedig azokat válogattam, akiket nagyon hosszú időn át tiltottak, bélyegeztek, kategorizáltak, vagy csak nagyon ritkán adtak ki. A könyvtárat úgy próbáltuk őrizgetni, hogy azt mások el ne hordják, azt más intézmény ne vegye tulajdonába, és ne jusson arra a sorsra, hogy hozzá nem értők, a nyelvünket sem értők rendelkezzenek vele. - mondta az ünnepélyes átadáson Sütő András író. Barabás László igazgató reméli, olyan könyvtárat hoznak létre, ami a későbbiekben egy hungarológiai központ szerepét is betöltheti. /(lokodi): Névsor egy majdani műemlék alapkövénél. A Don-kanyarban pusztult áldozatokra emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 13./

2003. szeptember 30.

Nagyenyeden a Dr. Szász Pál művelődési házban szept. 26-án Adamovits Sándor tartott előadást Kemény Jánosról. Báró Kemény János 100 éve született. Az előadás Erdély legnagyobb mecénásának életéből mutatott be fejezeteket. Kemény János kastélyában 1926-ban volt az első marosvécsi találkozó. A következő 20 évben itt volt Erdély minden valamire való írója. Kemény János magára vállalta a romániai magyar nyelvű színtársulatok támogatását is. 1952-ben Kemény János munkaszerződését felbontották a Székely Színháznál, ahol dramaturg volt. Mészégető lett leányával, Marosvécsen mészkövet talicskázott. Később könyvtáros lett, 59-től pedig az Új Élet munkatársa nyugdíjazásig. 1971. október 13-án távozott az élők sorából. /N. T.: Kemény János Nagyenyeden. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 30./

2004. március 26.

A 80 éves Nagy Pált március idusán a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Aranytoll-díjban részesítette. Az immár évtizedek óta Marosvásárhelyen élő szerkesztő, irodalomtörténész, publicista fiatalos lendülettel vesz részt a város, Erdély, de még az anyaország rangosabb rendezvényein is. Sorra jelentek meg kötetei – Visszanéző, Bolyaiak tere, Tinta a kisgöncölben, Forgatagos időkben – emellett ő szerkeszti a Wass Albert-sorozatot a Mentor Kiadónál. Városában a Kemény Zsigmond Társaság estjeire kollégistakorától jár. Nagy Pál /sz. Mezőkölpény, 1924. jan. 30./ középiskoláit Marosvásárhelyen, a székely fővárosban végezte, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett irodalom–történelem tanári képesítést. 1955-ben lett főállású újságíró, visszakerülve Marosvásárhelyre, ahol az Igaz Szó, A Hét, végül az Új Élet szerkesztője lett, de a napi- és hetilapok is szívesen közölték írásait: irodalomtörténeti tanulmányokat, jegyzeteket, színházi bírálatokat. /Adamovits Sándor: Nagy Pál aranytollas. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 26/

2004. december 24.

December 19-én Magyarországon, Nyírábrányban elhunyt Schwarzkopf–Erni Mihály (írói nevén Károlyi S. Mihály). 1950–ben született, Nagykárolyban. Itt járt líceumba, ahol a költő Fényi István tanára vele is egy életre megszerettette az irodalmat. A Szatmári Hírlapban, az Utunkban, az Igaz Szóban, az Előrében, a Jóbarátban, az Új Életben, a Brassói Lapokban riportokat, elbeszéléseket, verseket, a Művelődésben mesejátékokat, az Igaz Szóban színjátékokat közölt. A Nagykárolyból időközben szintén Magyarországra települt Almási Tiborral közösen könyvet írt Gyárfás Jenő festőművészről. 1979-ben elnyerte az Igaz Szó egyfelvonásos drámapályázatának I. díját. Aztán 1979-ben bevitték a Szekuritátéra. „Kétmillió szív együtt dobog": ezért a verssoráért (amit a szekusok kétmillió erdélyi magyar szívként értelmeztek) összeverték, utána több mint tíz évig semmit sem írt. 2000 januárjában újból elővette írógépét. 1991-ben családjával Magyarországra települt. 1994-ben Idővel mérve címmel verseket és elbeszéléseket tartalmazó kötete jelent meg. 1995-ben Arany Toll-díjat kapott. 1996-ban napvilágot látott Gyermekidő című elbeszéléskötete. /Boros Ernő: Schwarzkopf Misi halálára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 24./

2005. április 22.

Életének 95. évében Bukarestben elhunyt Pintér Lajos újságíró, zenetörténész /Arad, 1910. jan. 18. – Bukarest, 2005. ápr. 20./. 1929-ben Aradon, az Erdélyi Hírlapnál kezdte el újságírói pályafutását. A háború után Bukarestbe költözött, 1949-től a Romániai Magyar Szó, az Előre, majd 1972-től nyugdíjazásáig az Új Élet szerkesztője, zenekritikusa, a román rádió magyar adásának külső munkatársa volt. Fáradhatatlanul végezte művelődéstörténeti kutatásait, különösen a zene területén. Tevékenységét tükrözik a Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán romániai, illetve George Enescu magyarországi és erdélyi kapcsolatait bemutató könyvei, valamint számos aradi vonatkozású sajtótörténeti tanulmánya. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./

2006. február 18.

Tizenöt éve hunyt el Bajor Andor /Nagyvárad, 1927. szept. 30. – Kolozsvár, 1991. jan. 25./ író. A másfél évtized elegendő lett volna arra, hogy megfeledkezzenek az íróról. Bajor esetében ez nem így történt. Távozta óta jó néhány kötet jelent meg írásaiból. A legfrissebb kiadvány a Kriterion Kiadónak köszönhető. Nagy Pál összeállításában és gondozásában Angyal Bandi illemtana címmel veheti kézbe az olvasó a kiváló humorista humoreszkjeit és paródiáit. Azokat az írásokat, amelyek 1959 és 1989 között a marosvásárhelyi képeslap, az Új Élet hasábjain láttak napvilágot. A lap egykori főszerkesztője, Sütő András írt hozzá előszót. /Angyal Bandi illemtana. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 18./

2006. február 28.

Vidéken ritkák az irodalmi találkozók, ezért jöttek sokan a marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör erdőszentgyörgyi humoros délutánjára. Nagy Pál válogatásában jelent meg Bajor Andornak az egykori Új Élet című képes hetilapban megjelent írásait tartalmazó kötete (Angyal Bandi illemtana), amelyhez Sütő András írt előszót. Néhány példányához az olvasók ezúttal is hozzájuthattak. Székely-Benczédi Endre szatirikus politikai szakácskönyve nyomdakész állapotban van immár egy esztendeje. Szerencsések az erdőszentgyörgyiek, van egy Kovrig Magdolnájuk, aki a nevelésre, az oktatásra tette fel életét, akinek művelődésszervezői munkája nyomán élénk tevékenység zajlik a kisvárosban, ő vezeti a Bodor Péter Művelődési Egyesületet. Helyi lap jelenik meg havonta, az Erdőszentgyörgyi Figyelő, amelyet a fiatal szerzőgárdával ugyancsak Kovrig Magdolna tanárnő szerkeszt. /Damján B. Sándor: Hej, Múzsa, légy mostan ihletett…” = Népújság (Marosvásárhely), febr. 28./

2006. március 15.

A tizenöt éve elhunyt Bajor Andornak az Új Élet képes lapban 1959 és 1989 között megjelent, a humor jegyében fogant írásait gyűjtötte és szerkesztette kötetbe Nagy Pál irodalomkritikus Angyal Bandi illemtana /Kriterion Kiadó/ címmel. /Nagy Botond: A tüllrózsába rejtett bomba. Bajor Andor-könyvbemutató. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 15./

2006. június 14.

Életének hetvenedik évében elhunyt Bartis Ferenc költő, író, újságíró, a Magyar Írószövetség tagja. Bartis Ferenc /Gyergyószárhegy, 1936. júl. 4. – Budapest, 2006. jún. 9./ újságíró-szerkesztő volt a Bukarestben megjelenő Falvak Népénél, a marosvásárhelyi Új Életnél és a Csíkszeredában kiadott Hargitánál. Tíz évet ült román börtönökben, 1984-ben megfosztották román állampolgárságától, azóta Budapesten élt, 1988 és 1989 között a Magyarok, 1990-től A Céh című folyóiratok főszerkesztője, a Ring munkatársa volt, az Összmagyar Testület elnöke. Munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével és az ’56-os Forradalom Hőse kitüntetéssel is elismerték. Főbb művei: Konok szeretet (1970), Kegyetlen szépség (1975), Fohászok és titkok föltámadás előtt (1996), Ellopták a világ lelkét (1998), Rovások az idő mestergerendáján (1998), Akarjatok élni szabadon (1999), Fekete tűzijáték (2003), A kényszerhelyzet művészete és a művészet kényszerhelyzete (1994), Az összmagyar eszme (2005). /Elhunyt Bartis Ferenc. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./

2006. október 2.

Sütő András méltatása a/ Újabb életmű vált kerek egésszé, Sütő Andrásé. Fodor Sándor barátjának érzete az írót. Annak a Hazának volt a védelmezője, amelynek nincsenek földrajzi határai. Dél-Erdélyben élte át 1940-1944 közötti négy esztendőt, emiatt nem volt nehéz Sütő Andrást a Román Kommunista Párt mellé állítani. Munkásságának első periódusában a Kommunista Párt elbeszélőjét-drámaírója volt. Azután az Anyám könnyű álmot ígér című naplójegyzetei megjelenésével kezdődően (1970), már a népe ügyének elkötelezett írója lett. Az Istenek és falovacskák c. esszékötet pedig (1973) ugyanúgy a magyar irodalom európai rangú művelőjévé avatja, mint az Egy lócsiszár virágvasárnapja továbbá a Csillag a máglyán c. drámái. Ezeket újabb drámák, naplójegyzetek, esszék követték. A szellemi Haza, az anyanyelv iránti ragaszkodás jellemezte, ezért volt még első korszakában Bözödi György védelmezője, ezért emelte báró Kemény Jánost az Új Élet szerkesztőségébe a fizikai munkából. 1990-ben, a marosvásárhelyi magyarellenes támadás idején fél szemét kiverték, mindmáig nem sikerült megtalálni a tetteseket. /Fodor Sándor: Búcsú. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ b/ Századunk egyik legnagyobb írója, a kisebbségi magyar sors metaforája: művei többek irodalmi alkotásoknál, a korszak kritikái, jelentette ki az elhunyt Sütő Andrásról Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke. Gálfalvi György, a Látó című folyóirat főszerkesztője, a Romániai Írószövetség marosvásárhelyi fiókjának titkára úgy fogalmazott: korszakos jelentőségű írótól búcsúzunk. Sütő András egész életműve kivételes értékű kincse az egyetemes magyar irodalomnak. Farkas Árpád költő személyes jó barátja volt Sütő Andrásnak, akit az erdélyi és az egyetemes magyar nemzeti közösség egyik legtisztábban látó emberének nevezett. Gálfalvi Zsolt író, a Romániai Magyar PEN-klub elnöke szerint Sütő András halálával a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb kortárs alkotója távozott. Az ötvenes évek legkritikusabb kortárs írójának nevezte Sütő Andrást a Korunk folyóirat főszerkesztője, Kántor Lajos. „Életpályája indokolja, hogy Sütő András emléke megmaradjon, irodalmi és történelmi szempontból is jelentős művei beépüljenek századunk magyar, román és egyetemes irodalomtörténetébe” – hangoztatta. Mindannyiunk közül Sütő Andrásnak volt a legnehezebb dolga, mert őt már korán megpróbálta korrumpálni a hatalom, de hiába – mondta Kányádi Sándor költő, műfordító. Nem adta el a lelkét, és szimbolikus figurává nőtte ki magát. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közleményében leszögezte: oka van a gyászra ma mindenkinek, aki magyarnak vallja magát. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint a magyar irodalom rövid időn belül második meghatározó egyéniségét veszítette el. /Pályatársak, kortársak Sütő Andrásról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ c/ Nagy író ment el közülünk, egyike a legnagyobbaknak az utolsó, több mint fél évszázad magyar irodalmában, méltatta Sütő Andrást Dávid Gyula. Olyan korban élt, amikor nagyokat lehetett tévedni. És ő is tévedett – nagyokat. Saulus volt – de volt ereje megfordulni a damaszkuszi úton. Akkor, amikor ezért üldöztetés, sőt életének veszélyeztetése járt. „Könnyű álmot” ígérve, egyszer csak megszólította Őt a szülőföld. És ő attól a pillanattól kezdve felvállalta népe, nemzete sorsának képviseletét ország-világ előtt. /Dávid Gyula: Halála hírére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ d/ Sütő András elhunytáról a magyar irodalom kiemelkedő alkotóját, ugyanakkor közösségünk egyik jelenkori szellemi vezetőjét veszítettük el, írta Markó Béla. Sütő András életét meghatározta a nemzetéért, kisebbségbe szakadt közösségéért érzett felelősség. Sütő András nem csak szóban, hanem tettben is szembefordult a létünket veszélyeztető zsarnoki hatalommal, és síkra szállt az emberi és közösségi jogok tiszteletben tartása mellett. 1989 decemberében Sütő András a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagja, az RMDSZ Maros megyei szervezetének alapítója és első elnöke, később tiszteletbeli elnöke, majd a Szövetségi Egyeztető Tanács tagja volt. /Markó Béla, az RMDSZ elnöke: Sütő András halálára. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ e/ Tamási Áronunk óta erdélyi sorsgondoktól átszőtt írói lét még nem csiholt ily fényes, máglyáról pattant csillagot egünkre, írta Sütő András halálhírére Farkas Árpád. Sütő András több mint negyedszázada Szavaink Nagyfejedelme. /Farkas Árpád: Búcsú Sütő Andrástól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 2./

2006. október 14.

Marosvásárhely óvárosában, a Bíróság utca 10. szám alatti házon emlékplakett emlékeztet arra, hogy itt élt és alkotott Székely János költő, prózaíró és felesége, Varró Ilona prózaíró. Az emlékplakett domborművét fiuk, Székely Jenő-János készítette. Székely János (1929-1992) beiratkozott a marosvásárhelyi Magyar Királyi Csaba Királyfi Honvéd Hadapródiskolába. 1944-ben az iskola tanulóit a keleti frontra vezényelték, majd több hónapos visszavonulás után angol–amerikai fogságba estek. Hazatérve tanulmányait a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán kiváló eredménnyel végezte (1952). A marosvásárhelyi Új Élet hetilap belső munkatársa lett, itt jelennek meg első versei, prózái. A nyugati hadtest c. kisregényében önéletrajzának egy részletét tárta az olvasó elé. Más művei: Csillagfényben (1955), Mélyvizek partján (1957), Itthon vagyok (1961), Küldetések (1963), Dózsa (1964), Virágok átka (1966), Gyermekkorom ösvényei (1967), Soó Péter bánata (1969), Maradék (1969), Az árnyék – Soó Péter bánata (két kisregény) (1972), A hallgatás tornya (válogatott versek 1949-1970) és Székely János legszebb versei (1976). Műveinek egy része román fordításban is megjelent. Felesége, Varró Ilona (1933-1993) a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen végzett, magyar irodalom szakon. Az Új Élet belső munkatársaként több írását jelentette meg a folyóiratban, valamint az Utunk és más romániai napilap hasábjain. Prózai írásait tartalmazta a Szolgálat (1966) és Változások (1969) című kötete. Székely János és Varró Ilona a marosvásárhelyi református temetőben nyuszanak. /Fodor Sándor (S.): Járom az utat… Varró Ilona és Székely János. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 14./

2006. december 13.

Az erdélyi pasztell-reneszánsz képviselője, Kopacz Mária kiállítását nyitotta meg a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetben Vida György műkritikus. Kopacz Mária grafikus, festőművész, író Marosvásárhelyen született, diplomáját a kolozsvári Képzőművészeti Egyetemen szerezte. Főiskolás korától rendszeresen illusztrált, rajzait, szövegképeit, önálló grafikai munkáit közölte az Utunk, Igaz Szó, A Hét, Új Élet és a Napsugár. /Bukarestben állít ki Kopacz Mária. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./

2007. április 24.

Köteles Pál /Nagyvárad, 1927. ápr. 24. – Budapest, 1991. dec. 13./ emberjogi harcos volt, a nyolcvanas évek egyik markáns publicistája, a diktatúrával szembehelyezkedő, egyszersmind előle menekülni kényszerülő erdélyi írók (mint Beke György, Páskándi Géza) szellemi és politikai fegyvertársa. Ma is időszerű gondolata: „A politika-csinálók önmagukat is megbecsülnék azzal, ha azokra is odafigyelnének, akik alkalmatlanok ugyan pártfegyelemre s aláíró gyakorlatozásra, de gondolkodásukkal a nemzet jövőjéért felelősséget éreznek, s cselekvésüket a jövő szükséglete határozza meg. Ez a csöndes küzdelem néha szélmalom elleni harcnak tűnhet. ” „A nemzet jövőjének elkötelezettjei. Itthoni, s határon túli magyarokért. ” Köteles Pál Nagyváradon tanult, Kolozsváron három félévet hallgatott a Bolyai Tudományegyetem filozófia-lélektan szakán, 1946-tól már újságíróként dolgozott (Új Élet, Fáklya), 1950-ben letartóztatták, s hamis politikai vádak alapján elítélték. Volt azután segédmunkás Vajdahunyadon, építésztechnikus Váradon, ismét újságíró a Munkáséletnél. 1977-ben áttelepült Magyarországra, s az Alföld /Debrecen/ folyóirat szerkesztőségében helyezkedett el. 1988-ban jelent meg Búcsú Erdélytől című regénye. Az „erdélyi kérdést” megpróbálta a steril magyar közélet középpontjába állítani, és ezt az 1990-ben indult Erdélyi Magyarság című, általa főszerkesztett folyóirat jórészt erdélyi munkatársi körének segítségével sikerült is ideig-óráig fenntartania. /(bd): Eljött-e már az értés szabadsága? = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 24./

2007. április 30.

Marosi Ildikó könyve (Az Erdélyi Helikon képeskönyve) ismételten és méltán fordítja az erdélyi irodalom ismerőinek és tisztelőinek figyelmét az egyetemes magyar szellemi élet e legendás fejezete felé, Erdély felé. 1944-et követően a két háború közti időszak erdélyi irodalmi termése csak részben vált hozzáférhetővé. Ami nem illett a szocreál irodalmi kánonjába, azt elhallgatták, indexre tették. Kántor Lajos és Láng Gusztáv irodalomtörténete az újraértékelés kezdetét a Kritikai Kiskönytár 1962-es megindulásától datálja. A sorozat azonban nem teljesedhetett ki. A későbbi években nem egy ízben alaposan megrostált módon – lehetett olvasni Kuncz Aladár, Markovits Rodion, Dsida Jenő, Karácsony Benő műveit, kézbe lehetett venni Makkai Sándor, Reményik Sándor, Bánffy Miklós egy-egy könyvét. De Nyírő József, Wass Albert neve és munkássága továbbra is tabutéma maradt. A két világháború közti irodalmi lapok néhány antológiája is megjelent. A hetvenes években, Kovács János szerkesztésében, a nagyváradi Magyar Szó és Tavasz 1919–1920, az aradi Genius – Új Genius 1924–1925, az ugyancsak aradi Periszkóp 1925–1926 antológia ismertette az indulás, az első próbálkozások irodalmi termését. 1967-ben Méliusz József gondozásában adták ki a Korunk költészete, hat évre rá pedig, Szemlér Ferenc válogatásában, az Erdélyi Helikon költői című kötetet. Az 1989-es fordulat után napvilágot látott Erdélyi Fiatalok, majd a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál 1998-ban megjelent Zord Idők 1919–1921, aztán a Kriterionnál a Napkelet (1920–1922), és A kolozsvári Vasárnap és Vasárnapi Újság (1921–1925) című antológia. Ugyancsak a korszak irodalmi megismerését szolgálta Gaál Gábor, Benedek Elek, Kuncz Aladár leveleinek közzététele. Marosi Ildikó irodalomtörténészi kutatómunkája indulására igen kedvező hatással volt az, hogy házassága révén a kiváló erdélyi író, Molter Károly családjába került – Marosi Barna író, újságíró felesége lett –, igen bensőséges kapcsolatba mindazokkal, akik a marosvásárhelyi vendégszerető házban az évtizedek során megfordultak. A Bolyai utcai tanári lakás e szempontból irodalomtörténeti zarándokhelynek is nevezhető. Ha erdélyi vagy magyarországi író arra vetődött, náluk mindenkor tiszteletét tette. Másik fontos momentuma az indulásnak, hogy a Sütő András vezette Új Élet című, kéthetente megjelenő folyóiratnál együtt dolgozhatott Kemény Jánossal, a marosvécsi Helikon-találkozók házigazdájával, a két háború közti erdélyi irodalmi és színházi élet bőkezű mecénásával. Marosi Ildikó életét az irodalom szolgálatának szentelte. Indokolt tehát 75. születésnapján életművének áttekintése. A Kriterion Könyvkiadónál 1973-ban jelent meg A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája című kötet. A kötet kedvező fogadtatása buzdította a feltáró munka folytatására, az erdélyi irodalomtörténet további fehér foltjai eltűntetésére. Marosi Ildikó következő munkáját, A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924–1944) két kötetét ugyancsak a Kriterion adta ki 1979-ben. A 400 dokumentum elénk tárja azt a hatalmas munkát, amelynek legfőbb mozgatói – Kós Károly, Kuncz Aladár, Kemény János, Makkai Sándor, Molter Károly, Bánffy Miklós, Kovács László, Tamási Áron és mások – végeztek a jó ügy szolgálatában. A nagyon fontos forráskiadványok közlése a Molter Károly levelezését felölelő kötetekkel – az első (1914–1926) 1995-ben, a második (1927–1932) 2001-ben – folytatódott, s remélhetőleg mihamar kiteljesedik. Marosi Ildikónak köszönhetjük a kolozsvári Polis Kiadónál megjelent Bánffy Miklós estéje című kötetet is. Megszülettek további munkái is. Az 1974-ben könyv alakban is megjelent húsz íróportré – Közelképek – a tanúk hiteles megszólaltatásával tette lehetővé. Tíz évvel ezelőtt indult Marosi Ildikó és a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó együttműködése. Az említett kiadónál megjelent kötetek mindenike az erdélyi irodalom tárgyköréhez tartozik: a Bonchidai Prospero Bánffy Miklósról, a Hittel a mélységek felett Olosz Lajosról, A fedélzetközi utas elsüllyedt világa Ligeti Ernőről, az Úz Bence esetei Nyírő Józsefről, a Versailles-i repkény a Helikon-találkozók házigazdáiról, Kemény Jánosról és feleségéről, az Emlékpróba pedig Harag Györgyről rajzol hiteles képet. Irodalomtörténeti áttekintés, dokumentumok, kortársak vallomásai teljesítik ki a választott portrékat. Ennek az együttműködésnek a szülötte Az Erdélyi Helikon képeskönyve. /Máriás József: Marosvécsi panteon. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. április/

2007. augusztus 28.

Nemrég óriási dokumentumértékű hagyatékot bíztak a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumra. A marosvásárhelyi születésű, a Nemzetközi Fotóművész Szövetség legmagasabb kitüntetését elnyert Marx József fotóművész szakmai munkásságának tárgyi maradványait – több tíz ezer negatívot, számos fotót és kiállítási katalógusok tömkelegét – örökölte meg az intézmény. Zepeczaner Jenő, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója is megrögzött fotós, jó barátságban volt Marx József fotóművésszel, aki munkásságának hatvan éve alatt, egészen 1992-ben bekövetkezett haláláig, évente 20–30 nemzetközi kiállításon vett részt, és körülbelül 200 hazai, illetve külföldi oklevelet, kitüntetést nyert el. A húszas évektől kezdve mindent és mindenkit lefotózott Erdélyben, de nem csak ott. Riportképei, műemlék- és várképei, néprajzi témájú fotói, illetve színházi képei hatalmas dokumentumerővel bírnak. Erdély minden szegletét bejárta, megörökítette, lencsevégre kapva tájakat, embereket, népviseleteket, épületeket. Alkotásai számos folyóiratban és napilapban megjelentek, köztük a Sütő András főszerkesztette Új Életben, amely újság állandó fotóriportere volt. 1960 és 1985 között ő fényképezte a marosvásárhelyi és szatmári színház bemutatóit, illetve a sepsiszentgyörgyi színház számos előadásáról készít képeket. Marx József családja úgy döntött, hogy az udvarhelyi múzeum lesz a legjobb hely hagyatéka számára. /Máthé László Ferenc: Marx hagyatéka a múzeumban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 28./

2007. december 27.

Tibori Szabó Zoltán most megjelent értekezése /Árnyékos oldal, Koinónia, Kolozsvár, 2007/ mindenekelőtt sajtótörténeti jellegű, és a holokauszt után visszatért maroknyi erdélyi zsidóság identitásválságának bemutatását szolgálja. A szerző nem élte át a történteket, évtizedek óta munkálkodik a kollektív emlékezet ébren tartásán. Munkájának előzménye a szerző korábbi munkái: Teleki Béla erdélyisége. NIS Kiadó. Kolozsvár, 1993; Élet és halál mezsgyéjén. Zsidók mentése és menekülése a magyar–román határon 1940-1944 között. Minerva, Kolozsvár, 2004; Csík vármegye zsidósága a betelepüléstől a megsemmisítésig. In: Tanulmányok a holokausztról. III. kötet, Randolph L. Braham (szerk.). Balassi Kiadó, Budapest, 2004; Az erdélyi zsidóság sorsa a II. világháború után. 1945-1948. In: Molnár Judit (szerk.), A holokauszt Magyarországon európai perspektívában. Balassi Kiadó, Budapest, 2005.; A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája 1–3. Park Kiadó, Budapest, 2007. (Szerk. : Randolph Braham és Tibori Szabó Zoltán). Az Egység (Új Út) című kolozsvári lap évfolyamai, mint leggazdagabb forrás mellett a szatmári Deportált Híradó, az „Ichud” és az Új Ifjúság lapszámait dolgozta fel, igénybe vette a levéltárak, valamint a kortanúkkal készített interjúk információanyagát is. A kolozsvári Erdély, Igazság (Erdélyi Szikra), Világosság, a brassói/sepsiszentgyörgyi Népi Egység, a nagyváradi Új Élet, a marosvásárhelyi Szabad Szó és más (nagybányai, szatmárnémeti, temesvári, máramarosi) magyar sajtóorgánumok, majd a korabeli román lapok képezik a további fejezetek kutatási forrásanyagát. A szerző felvázolta a magyar, ezen belül az erdélyi zsidóság történetének alakulását. Kitért a deportálásokban közreműködött zsidó vezetők felelősségére, a népbíróságok keretében véghez vitt jogi eljárásokra, ítéletekre. Tibori kitért a magyar református egyház szociális jellegű segítségére, személyesen Vásárhelyi János püspök pozitív szerepének kiemelésére is. Tibori Szabó Zoltán valósághűen dokumentálta az Antonescu-kormány felelősségét a romániai zsidóság jelentős részének elpusztításában. /Cs. Gyimesi Éva: Törlesztés. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 27./

2008. január 4.

Nagy Pál sok esztendős szerkesztői múlttal a háta mögött, nyolcvanadik életévén túl is folyamatosan dolgozik. Jelenlegi munkái közül a leglátványosabb a Mentor Kiadónál megjelenő Wass Albert-életműsorozat szerkesztése. Nincs időm unatkozni, mondta Nagy Pál. Ajándéknak tekinti, hogy öreg fejjel is dolgozhat. A Mentornál megjelenő Wass-sorozat immár harminchárom címet tudhat magáénak. Nemrégiben látott napvilágot Nagy Pál szerkesztésében Wass Albert Éltem: voltam címen a szerző önéletrajzi vonatkozású vallomása. Wass Albertet sokáig a kitagadottak és megbélyegezettek sorába tartozott, akár Nyirő József vagy Márai Sándor, meg más magyar írók, akik a háború után emigrációba kényszerültek. Nagy Pál 1992-ben A mindig hazanéző Wass Albert címmel írt egy hosszabb ismertető cikket az egykori Romániai Magyar Szóban. Talán ez volt errefelé az első „megszólalás” az Amerikában élő erdélyi magyar íróról. Sok könyvét kiadták, ennek ellenére még hatalmas terjedelmű kéziratmennyiség vár megjelentetésre. Az emigrációban keletkezett írásokról van szó, jórészt publicisztikai cikkekről, riportokról, különböző alkalmi szövegekről, vallomásokról, de még színdarabokról is. A Mentor a közelmúltban adta ki az Amerikai emberek című kötetet, ami Wass Albertnek a Szabad Európa Rádió számára készített egykori riportjait tartalmazza. Sokat javíthatna Wass Albert megítélésén az író műveinek román közegben való népszerűsítése. Az Elvész a nyom román fordítása készült el, kiadóra vár. 2000-ben megjelent A funtineli boszorkány Corneliu Caltea fordításában Langa Scaunul Domnului címmel. Akkor Ion Coja, a magyarok iránti barátsággal nemigen vádolható Vatra-alapító, bukaresti egyetemi tanár egyebek között azt mondotta, hogy ilyen szépen, ilyen mély együttérzéssel kevesen írtak a román népről. A közelmúltban megjelent Kolozsvárt Mircea Tomusnak az Aripile domnului című dokumentumregénye, pontosabban annak első kötete, melyben a mezőségi, mócsi származású szebeni román író részletesen szól Wass Albertről, a Wass-családról, 1940 őszének mezőségi viszonyairól, drámai napjairól. Nagy Pál gondozásában a budapesti Palatinus Kiadónál – Gondolat és árvaság, Szellemi őrség, illetve Emberi szavak címmel – megjelentek a Tamási Áron esszéinek, cikkeinek, interjúinak kötetei. Ugyanitt kiadás előtt áll egy Tamási-leveleskönyv. A Mentor jelentette meg nemrég Nagy Pál Napló nélkül című könyvét, s remélhetőleg idén napvilágot lát – Gond és remény címmel – közelmúltbeli publicisztikai cikkeiből egy válogatás. A Kriterionnál Mosolygó Erdély címmel többkötetes anekdotasorozatot terveznek kiadni. Nagy Pál /sz. Mezőkölpény, 1924/ a marosvásárhelyi Református Kollégium után Kolozsvárra, a Református Teológiára, majd később a Babes–Bolyai Tudományegyetemre került, az Ifjú Erdély című diáklapban kezdte közölni első írásait. Az egyetem elvégzése után tanársegédként dolgozott Kolozsváron, majd 1955-ben Marosvásárhelyre költözött, ahova az Igaz Szó című irodalmi folyóirathoz hívták. Tizenöt év után A Hét, majd ‘73-tól nyugdíjazásáig az Új Élet munkatársa lett. Publicisztikai, irodalom- és színikritikai cikkei mellett számos kötetet jelentetett meg, illetve szerkesztett. /Szucher Ervin: „Nincs időm unatkozni” Beszélgetés Nagy Pál irodalomtörténésszel. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./

2008. június 21.

1958 áprilisában indult el útjára, de csupán a következő esztendő szeptemberéig látott napvilágot szülőhelyén, Marosvásárhelyt, havonként, a Művészet, ezzel az alcímmel: Színház, zene, képzőművészet, film. A beharangozó vezércikket a kinevezett főszerkesztő, Sütő András írta. A szerkesztőbizottságban ott volt Abodi Nagy Béla festőművész, Jagamas János zenetudós, Kovács György színművész és Tompa Miklós rendező-színigazgató. A színházi rovat vezetője jó ideig az a báró Kemény János volt, akit Sütő a mészégető kemencék mellől hozott be a szerkesztőségbe. A színház állt a lap érdeklődésének középpontjában. A Művészet munkatársai közé tartoztak azoknak az éveknek a legjobb tollú színházi, képzőművészeti, zenei kritikusai: Jánosházy György, Deák Tamás, Földes László, Oláh Tibor, Lőrinczi László, Páll Árpád, Halász Anna, Banner Zoltán, Lukácsy András, Ditrói Ervin, Gazda József és Pintér Lajos. Működött a cenzúra, kötelező volt a romániai és a szovjet „vívmányok” állandó népszerűsítése. Azután jött az átmeneti engedmények visszavonása, a Művészet felsőbb parancsra egyik napról riportlappá alakult át – Új Élet címen, így jelent meg – most már kéthetenként – egészen 1989 decemberéig, majd a kilencvenes években Erdélyi Figyelő címmel fejezte be pályafutását. (Nagy Pál: Volt akkor egy Művészet. Hitel /Budapest/, 2008. június). /B. D. : Egy kérészéletű folyóiratról. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 21./

2008. június 26.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete június 24-én két főt tüntetetett ki életmű-díjjal, Nagy Pál irodalomtörténészt, lapszerkesztőt és Farkas Ernő magyar szakos tanárt, volt tanfelügyelőt. A 84 éves Nagy Pál rövid tanári pályafutás után az Igaz Szó, majd A Hét és az Új Élet című lapnál dolgozott szerkesztőként, nyugdíjazását követően is folytatta a munkát, számos tanulmány, publicisztikai írás, antológia szerzője. A 90-es években újjáalakult EMKE Maros megyei szervezetének alelnökeként fáradhatatlanul járta a vidéket, a magyar kultúra értékeit népszerűsítő rendezvényeket szervezett, akárcsak Farkas Ernő magyar szakos tanár, aki húsz évig szaktanfelügyelőként irányította a megyében a magyar irodalom és nyelv oktatását, a legkisebb szórványtelepüléseket is ellátva magyar tankönyvekkel, a pedagógusokat pedig szaklapokkal. /Antal Erika: EMKE-életműdíjak. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./

2008. augusztus 8.

Haller István államtitkár, az Országos Diszkriminációellenes Tanács /CNCD/ vezetőségi tagja elmondta, a Pro Europa Liga /PEL/ lapjánál, a Gazeta de Muresnél dolgozott, s amikor 1993-ban az megszűnt, akkor létesült az emberjogi iroda, s oda került. Tizenhat évet dolgozott folyamatosan a PEL-nél. A kilencvenes évek végén több civil szervezet összefogott egy diszkriminációellenes törvény létrehozásáért. A PEL is közöttük volt. 2000-ben lépett életbe a törvény, s utána kialakult egy civil szervezeti csoport, amely a jogszabály folyamatos jobbításával foglalkozott. 2006 októberében végül sikerült a törvényt olyan szintre hozni, amely már kompatibilis az uniós elvárásokkal. Haller István folyamatosan bírálta a CNCD munkáját. Most hogy a szervezet vezetőségi tagja lett, szeretne új munkastílust meghonosítani. Próbálja betartani a törvénynek azt az előírását, hogy 90 nap alatt meg kell oldani az eseteket. Ösztönzésére létrehozták a marosvásárhelyi irodát. A romániai törvények tiltják a gyűlöletbeszédet, valamint a totalitárius rendszerek szimbólumainak a használatát, azonban ezt a törvényt nem alkalmazzák. Eddig egyetlen brassói személy ellen indult eljárás, náci szimbólumok használatáért. Első fokon elítélték, másodfokon felmentették. Jelenleg szélsőjobboldali szervezetek Romániában, a Legionárius Mozgalom és az Új Jobboldal, amelyek ellen eljárást kellene indítani. A PEL-től folyamatosan feljelentéseket küldtek ezek ellen, de választ nem kaptak. Haller István kijelentette: a magyar ajkú állampolgároknak joguk van ahhoz, hogy az orvosokkal anyanyelvükön értekezhessenek, ezt intézményi szinten meg kell oldani. Amikor megszületett a romániai romastratégia, a kormány egyetlen lejt sem rendelt a program mögé. Az EU-tól azonban Románia elvárja, hogy pénzelje a roma programokat. Haller István /sz. Marosvásárhely, 1962. aug. 7./ Kolozsváron szerzett geológusi képesítést. 1990-től a marosvásárhelyi Új Élet utódjánál, az Erdélyi Figyelőnél újságíróskodott, utána a Pro Europa Ligához (PEL) került, az emberjogi irodát vezette. /Máthé Éva: Robbanásveszélyes megkülönböztetés. = Krónika (Kolozsvár), aug. 8./

2008. december 20.

A Szombat című zsidó politikai és kulturális folyóirat legújabb számának bemutatóját december 11-én, az egyik budapesti, Dob utcai kávéházban tartották a szerzők és a szerkesztők. Tematikus számuk címe: A mi Erdélyünk. A közölt írások többnyire a régi időket idézik. Tamás Gáspár Miklós szerint Erdélyben, sőt egész Romániában a zsidóság múlttá vált. A lapszám bemutatóján Erdélyi Lajos elmesélte, életének nagyobbik részét Marosvásárhelyen töltötte, a Sütő András vezette Új Élet munkatársa volt. 1940-ben, a bécsi döntés megváltoztatta életüket. Marosvásárhely fellobogózva várta a honvéd csapatokat. Végül jött Auschwitz. A szintén marosvásárhelyi Ágoston Vilmos író, kritikus – a ’70-es évek végén a helyi területi rádió munkatársa volt, jelenleg Gödöllőn él –, írással szerepel az összeállításban. Ágoston apját munkaszolgálatra hívták be, ezzel megúszta azt, amit szerettei nem, ugyanis több családtagját elhurcolták Auschwitzba, ahonnan nem volt visszaút. Az erdélyi jelent többek között Simon Judit nagyváradi újságíró képviselte a lapban, aki azt vallja, hogy ő magyar, és a vallása zsidó. „Egyik sem zavarja a másikat. Egyik sem több, mint a másik. ” A Tompa Gáborral, a Kolozsvári Magyar Színház rendezőjével készített interjúból kiderül: az anyjának az apja volt zsidó származású. Tompa Gábor rendező kifejtette: Harag György meg Kovács György sem hagyta magát sodortatni a középszerű, népnemzeti hőbörgés által, ezért tudtak európai módon gondolkodni a színházról. Parászka Boróka, a marosvásárhelyi A Hét főszerkesztője két könyvet ismertetett. Lőwy Dániel A Kálváriától a tragédiáig című könyvében a kolozsvári zsidóság történetét dokumentálta a második világháborúig. Tibori Szabó Zoltán az Árnyékos oldalban pedig a holokauszt utáni évek eseményeit boncolgatta. Dragomán György 1973-ban született, az anyai nagymamája zsidó származású, tizenöt éves korában vándorolt ki szüleivel Magyarországra. A fehér király című regénye az utóbbi évek talán legnagyobb könyvsikere. /Kibédi Varga Sándor: Kettős identitás, dupla szorítás. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./

2009. január 31.

A 85 éves irodalomtörténész, Nagy Pál begyűjti a termést, az asztalra teszi újabb és újabb köteteit. A Mentor Kiadó jegyzeteinek válogatásával (Gond és remény, 2009) tiszteleg Nagy Pál előtt, egy másik műhely pedig két kötetre tervezett levelezésének első darabját juttatja el az olvasókhoz: Leveleskönyv lapjai. I. A címzett: Nagy Pál. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2009. Az előszóban Nagy Pál elmondta: „Azokban a forgatagos időkben – 1955 és 1984 között –, amikor kenyérkereső mindennapjaimat szerkesztőségekben töltöttem, az Igaz Szónál, A Hétnél, Új Életnél, irodalmunk, kultúránk sok jeles személyiségével köthettem ismeretséget. ” /B. D. : A levél címzettje: Nagy Pál. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 31./

2009. május 8.

A Marosvásárhelyen élő és örökké aktív, 85 éves Nagy Pál irodalomkritikus és szerkesztő élete nagy ajándékának tartja, hogy személyesen is ismerhette a romániai magyar irodalom legjavát, kapcsolatot, barátságot ápolt az olyan „nagy öregekkel”, mint Kós Károly, Tamási Áron, Tabéry Géza, Tompa László, vagy kortársai közül Sütő Andrással, Székely Jánossal, Molter Károllyal, Kemény Jánossal és sok más jeles íróval, költővel. 1955-től 1970-ig az Igaz Szó irodalmi folyóirat munkatársa volt, majd az akkor alakult A Hét vásárhelyi tudósítója lett három évig. 1973-ban Sütő András hívta meg az Új Élethez, Nagy Pál innen ment nyugdíjba 1984-ben. Azóta is dolgozik, a Mentor Kiadónál a Wass Albert sorozatot gondozza. Egy budapesti kiadónak több kötetet is szerkesztett Tamási Áron műveiből, emellett saját kötetei is jelentek meg a csíkszeredai Pallas–Akadémia Kiadónál, a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolatnál és a marosvásárhelyi Mentornál. Nagy Pál is vallja, hogy egységes magyar irodalom van. Egyetemes magyar irdalom, aminek egy része Budapesten, Pécsen vagy Debrecenben születik, más része Szabadkán, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, esetleg Ungváron. Nagy Pál eszményképei elsősorban Tamási Áron, Nyírő József, Bözödi György, aztán Kiss Jenő és Sütő András. Sütővel meghitt barátságban volt. /Antal Erika: Maradandó művek nyomában. Nagy Pál marosvásárhelyi irodalomtörténész útja egyenesen vezetett az irodalomhoz. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./

2009. december 16.

Tanúvallomást tesz, írta Kuti Márta, ugyanis port kavart az utóbbi időben egy Kuszálik Péter nevű gépészmérnök Sütő Andrásról szóló rágalomhadjárata. Kuszálik szórja a sarat azokra, akik megpróbálták túlélhetővé tenni a diktatúrát, fontoskodik, ezért rúgták ki a Látó folyóirattól, illetve az Aranka György Alapítványtól is. Kár, hogy sok jeles magyar értelmiségi komolyan vette, és bedőlt a provokációjának Kuti Márta 1968 augusztusától az Igaz Szó szerkesztőségében dolgozott korrektorként, majd kép- és tördelő-, meg olvasószerkesztőként, és a Látóban is folytatta ezt a munkát 2003-ig. A földszinten az Új Életet szerkesztették, amelynek főszerkesztője Sütő András volt. A 60-as évek végétől, Az anyám könnyű álmot ígér részleteinek megjelenésétől az Egy lócsiszár virágvasárnapja c. drámán át, a Csillag a máglyán keresztül, a csodálatos esszén, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat felkavaró élményétől Sütő szinte minden ekkor született műve átment Kuti Márta kezén, gondozta szövegeit, észrevételeket tette, és minden apró észrevételért hálás volt, ami egyik jele a tehetségnek és nagyságnak. Sütő András a magyarságot, a nyelvet, a nemzet megmaradását érintő kérdésekben mindig is hajlíthatatlan volt. Ha valamiért kompromisszumot kötött vagy látszólag megalkudott, azért tette, mert úgy vélte, a magyarság és nem utolsósorban a magyar nyelv érdekei ezt kívánják. Sütő jelen volt a magyarság művelődési életében, a 75-80-as években már lélegzethez sem jutott otthon. Magyarországra csempészték ki műveit, egyszer Kuti Márta is postás volt. Legfontosabb írói korszakában Kuti Márta a közelében volt, látta, hogyan jut az üldözöttek sorsára, mint sok más magyar író Romániában. A hatalomnak kifinomult eszközei voltak az ellenállók megalázására. Egy tanárt, orvost kirúgtak az állásából, egy neves, népszerű íróval ezt nem merték megtenni. A legnagyobbat mégis ő zuhant, mert egyrészt csalódnia kellett abban, amit fiatal fejjel annyian megváltásnak véltek a magyar értelmiségiek közül, magas politikai tisztségeit fokozatosan elorozta előle a barátja, Hajdu Győző, az Igaz Szó főszerkesztője, aki árulásával egyre magasabbra emelkedett. A cikkíró úgy véli, szerencsésebb lenne, ha a Sütő András Baráti Egyesület nem Sütőt, hanem az általa képviselt eszméket tűzné zászlajára. Sütő András olyan értékes műveket írt, melyek mindenféle baráti társaság nélkül is megállják a helyüket. /Kuti Márta: Sütő Andrásról szubjektív hitelességgel. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 16./


lapozás: 1-28




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998