udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 8 találat lapozás: 1-8
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Ellenseges Vagyonokat Kezelõ es Felugyelõ Penztar /Casa de Administrare si Supraveghere a Bunurilor Inamice – CASBI/

2004. szeptember 17.

Törvénytervezet kezdeményezésével rendezné Puskás Bálint háromszéki RMDSZ-es szenátor a második világháború alatt, valamint után Az Ellenség Javait Felügyelő és Igazgató Pénztár (Casa de Administrare si Supraveghere a Bunurilor Inamice – CASBI) által törvények alapján magánszemélyektől elkobzott javak visszaszolgáltatását. Az első ilyen törvényt 1942-ben Ion Antonescu idején hozta a román állam, és megfogalmazása szerint „azon államok polgárai vagyonának rendezésére vonatkozott, amelyekkel Románia hadiállapotban volt”. A Romanizáló Államtitkárság vagyonfelszámoló titkársága foglalkozott az üggyel, felleltározták és zárolták az érintettek vagyonát, köztük számos magyarét is, annak ellenére, hogy 1942-ben Magyarország nem számított ellenséges államnak. 1944. szeptember 2-án újabb jogszabály jelent meg ugyanazzal a tartalommal, majd október 6-án érvénybe lépett az 1944/478-as CASBI-törvény is, és elkezdték összegyűjteni a magyarok vagyonát. Lefoglaltak gyárakat, bankokat, kastélyokat, műhelyeket, házakat, földeket, valamint állatokat, bútorokat koboztak el. Becslések szerint ekkor 40-50 ezer erdélyi magyar vagyonát vették el, az akkori elkobzott érték Puskás Bálint szerint meghaladta a 300 millió dollárt is, ám akadnak szakértők, akik több milliárd dollárra teszik a veszteséget. 1946-ban újabb törvény kivonta a CASBI-felügyelet alól a román állam polgárait. 1948. szeptember 4-én megszüntették a CASBI-t, ezzel a román állam jogilag lezártnak tekinti az elkobzott javak ügyét, de köztudott, hogy Háromszéken például több száz család nem kapta vissza egykori értékeit. A CASBI-ügy egyik károsultja, a Sepsiszentgyörgyön élő Vargha József az elmúlt 12 évben mindent megtett javai visszaszerzésére. A Zágonban élő nagybirtokos ősei jelentős vagyont gyűjtöttek, földjeik, erdőik, házaik voltak, jelentős állatállomány, mezőgazdasági géppark birtokosai voltak. A két házat 1990 után hosszas pereskedéssel visszaszerezte, de a földek tulajdonjogát nem sikerült tisztáznia. Szerinte Háromszéken legalább 700 károsult család van. Puskás Bálint szenátor azt kéri, hogy az érintettek, akik jegyzőkönyvvel is bizonyítani tudják elkobzott javaikat, jelentkezzenek irodájában. – A magyar Pénzügyminisztérium 1952-ben összefoglaló ismertetést és értékelést készített azokról a magyar természetes és jogi személyek tulajdonát képező, Romániában lévő javakról, jogokról és érdekeltségekről, amelyek a CASBI-törvények hatálya alá kerültek. Vincze Gábor szegedi történész kutatásaiból kitűnik, a javak értékeket egységesen USA-dollárban mutatták ki. A kimutatásban szerepelnek a magyar állam, közületek, valamint intézmények tulajdonát képező ingatlanok, a Magyar Nemzeti Bank által 1940 óta vásárolt és épített ingatlanok, a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt. orsovai és szulinai ingatlanjai. Ugyanakkor ingóságok és árukövetelések tételes felsorolását is közölték. A romániai ipari és kereskedelmi vállalatokban levő magyar érdekeltségek összege az 1943-as hivatalos nemzeti banki árfolyam alapján megfelel 40 millió dollárnak. Például: a Magyar Acélgyár Rt.-nek Kolozsváron 100 százalékos érdekeltsége volt a Corvinus kolozsvári vasöntő és gépgyár rt.-ben. A Román Nemzeti Bank vette át a magyar pénzintézetek érdekeltségeit és ingatlanjait. A földreform és a CASBI-törvény alapján mintegy 3815 lakóházat és 21 353 kataszteri hold magyar állampolgári tulajdont képező kisbirtokot, továbbá 28 836 kataszteri hold magyar tulajdont képező 50 hektárnál nagyobb birtokot sajátítottak ki. Ezek közös értéke kereken 10 millió dollárt tesz ki. /Farkas Réka: Kártérítés az „ellenségnek”? = Krónika (Kolozsvár), szept. 17./

2005. június 8.

Puskás Bálint szenátor törvénytervezetet dolgozott ki és nyújtott be az úgynevezett CASBI-ügyben. A szenátor felvázolta, mi is a CASBI. 1944–45-ben még dúl a háború, és Romániában egyre-másra születnek olyan intézkedések, amelyeknek értelmében az országgal hadiállapotban lévő, ellenségnek nyilvánított országok hazai polgárainak vagyonát elkobozzák. Miután 1944. augusztus 23-án megtörtént az átállás, a román hatóságok a magyar, német és más nemzetiségűekre is kiterjesztették ezt a rendelkezést. Jogilag új kategóriát vezettek be: a „feltételezett ellenség”-ét. Ekkorra a háború véget ért, értelemszerűen ellenségről sem lehetett volna szó. A „feltételezett ellenség” kategóriájába sorolták azokat, akik elmenekültek az országból, konkrétan a magyar és német nemzetiségű román állampolgárokat. Továbbá kiterjesztették azokra is, akik itthon maradtak, de a bécsi döntés után Észak-Erdélyben Magyarország állampolgárai lettek. E rendelkezések értelmében a szóban forgó „feltételezett ellenségek” minden ingó és ingatlan vagyonát elkobozták. Megszületett a végrehajtó intézmény is: az Ellenséges Javakat Kezelő és Felügyelő Pénztár (Casa de Asigurari si Supraveghere a Bunurilor Inamice – CASIBI), amelynek megyei kirendeltségei is voltak. Minden elkobzott tárgyról, ingatlanról pontos leltár készült, és ezek fennmaradtak. Így vették el az észak-erdélyi Hangya Szövetkezet vagyonát, magyar bankok, cégek ingatlanjait és ingóságait is. A párizsi békeszerződés után különböző jogi rendelkezések alapján ezt a kérdést is kezelni kellett. Ennek nyomán valamicskét enyhítettek, majd a két ország 1953-ban formailag le is zárta az ügyet, noha a nagy többség nem kapott vissza semmit. Puskás Bálint átnézte a korabeli leltárakat, megszerezte az akkor érvényben lévő rendelkezéseket. A szenátor az összegyűlt bizonyító anyag alapján törvénytervezetet állított össze azok kárpótlására, akik számára akkor nem szolgáltattak igazságot. A károsultnak be kell nyújtania kérését a polgármesteri hivatalhoz, amely átküldi a prefektúrához. Az adatokat megyék szerint összesítik, és az érvényben lévő törvény értelmében döntenek, ennyi idő után mit lehet visszaadni természetben, és milyen esetben kell kártérítéshez folyamodni. /Béres Katalin: Egyperces Puskás Bálint szenátorral. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 8./

2006. március 14.

Az RMDSZ a koalíció elé viszi az 1940-es években az „ellenséges vagyonokkal” kapcsolatban született törvények következményei orvoslásának ügyét. A CASBI (Casa de Administrare si Supraveghere a Bunurilor Inamice – Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Felügyelő Pénztár) néven ismert intézmény annak idején sok erdélyi magyar ember vagyonát is zár alá vonta, s ezekre a javakra az 1989-es változás után elfogadott restitúciós törvények mindmáig nem vonatkoznak. Markó Béla kormányfő-helyettes kijelentette, hogy az RMDSZ támogatja azt a tervezetet, amelyet erre vonatkozóan Puskás Zoltán szenátor dolgozott ki, s amely a szenátuson vita nélkül jutott át. Mihai Ungheanu nagy-romániás szenátor a múlt héten kifogásolta, hogy a szenátus hallgatólagosan elfogadta a jogszabályt. /Napirenden a CASBI-vagyonok sorsa. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./

2006. március 14.

1942-ben Antonescu Romániája zárolta azokat a vagyonokat, amelyek birtoklói Romániával hadiállapotban álló országok polgárai voltak. A háború után, 1945 elején, a korábbi jogszabályt felmelegítve, Bukarest létrehozta a hírhedt CASBI intézményét, amelynek hatáskörébe utalta valamennyi „ellenséges hadviselő ország” és azok állampolgárainak Romániában található vagyonát. Az intézkedés elsősorban a németek és a magyarok javaira terjedt ki, s ekképpen CASBI-zár alá került elsősorban mindazok vagyona, akik 1944 őszén nem tartózkodtak itthon, Erdélyben. A CASBI az Észak-Erdélyből deportált zsidók vagyonaira is rátette a kezét, és a háború utáni sajtó tanúskodik arról, mennyi utánajárást kívánt meg az, hogy a holokauszt túlélői elbirtokolt javaik töredékét visszakaphassák. A magyarok és a németek vagyona azonban a törvény 1948-ban bekövetkezett hatályon kívül helyezését követően sem került vissza jogos tulajdonosaihoz. A háború után CASBI-zár alá vont magyar vagyon értéke, a szakemberek becslése szerint, akkori árfolyamon, meghaladta a 200 millió dollárt. A CASBI válogatás nélkül tette rá a kezét magyar és német érdekeltségű ipari és kereskedelmi vállalatokra (köztük több mint 200 magyar vállalatra), csakúgy mint valamennyi magyar állami, köz- és magánalapítványi vagyonra, többek között a sok településen felépített, alapítványi tulajdonú ONCSA-házakra. A CASBI-jogszabály végrehajtási utasításának előírásai megalkották a „vélelmezett ellenség” (inamici prezumati) fogalmát, amelynek segítségével további több tízezer erdélyi magyar teljes vagyonát kobozták el. Manapság ismét témává vált a CASBI-vagyonok ügye, miután az RMDSZ azok teljes körű restitúcióját kezdte szorgalmazni, és e célból törvénytervezetet nyújtott be a parlamentnek. A CASBI-tulajdonért Románia soha nem fizetett Magyarországnak kártérítést, más államoknak viszont nagy összegeket kényszerült átutalni. A CASBI-ingatlanokat a hatvanas évek végén a telekkönyvekben egyszerűen átírták román személyek nevére, s jogalapként a CASBI-rendeletet tüntették fel. Miközben a CASBI-vagyonok visszaadásától retteg, Románia az erdélyi magyarok adólejeiből (is) nyújt kárpótlást azoknak a románoknak, akik Bukovinában, Besszarábiában vagy pedig Dél-Dobrudzsa ma Bulgáriához tartozó részén kényszerültek tulajdonaik elhagyására. Romániának el kell döntenie stratégiai partner-e a magyar, avagy ellenség? /Tibori Szabó Zoltán: Stratégiai partner-e a magyar, avagy ellenség? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./

2006. április 11.

1945-ben az ellenséges vagyon elnevezést kiterjesztették a háború alatt és után Magyarországra vagy más államokba elmenekült, tehát Románia határain kívülre került magyar és német nemzetiségű román állampolgárok tulajdonára is. Létrehozták az ellenséges vagyont kezelő pénztárt, a CASBI-t. Az ingóságokról és ingatlanokról készítettek egy leltárt, s ebben a magánépületek mellett bankokat, üzemeket, gyárakat, szövetkezeteket, magyar érdekeltségeket szerepeltettek. A párizsi békeszerződés hatályon kívül helyezte ezt a törvényt és előírta a vagyonok visszaszolgáltatását tulajdonosaiknak. Ez csak részlegesen történt meg, a CASBI felszámolása után nagyon sok vagyon maradt továbbra is az állam vagy más szervezetek kezelésében. Ez bújtatott államosítás volt. Puskás Zoltán szenátor tervezetet nyújtott be arról, hogy minden CASBI kezelte vagyont szolgáltassanak vissza a jog szerinti tulajdonosnak, vagy ha ez ma már nem lehetséges, akkor fizessenek érte kártérítést. Hallgatólagos elfogadással a szenátuson sikerült átvinni a törvénytervezetet. Azután átkerült a képviselőházba, de itt Puskás Zoltán szenátor leállíttatta, elhalasztatta a tárgyalását. Marosvásárhelyen ugyanis az erdészek elkezdtek a CASBI-vagyonok visszaadása ellen tiltakozni. Többen a Nagy-Románia Párthoz és más román pártokhoz fordultak, a törvényhozásban olyan hangulat keletkezett, amely a törvénytervezet elutasítását hozta volna. Ezért kérte a szenátor a megtárgyalás elhalasztását. A kormány sem helyesli a CASBI-vagyonok visszaadását. Puskás szerint azért, mert azt hiszik, hogy háborús bűnösök vagyonáról lenne szó. Ez nem igaz. Mindennek semmi köze a Gozsdu-vagyonhoz. A Gozsdu alapítványt két állam közötti megállapodás szabályozza, a CASBI-vagyon pedig a Románia határain kívülre menekültek magántulajdona, amelyet az állam csak kezelésre vett át. /Puskás Zoltán Bálint háromszéki szenátor szerint: A CASBI-vagyon visszajár! = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 11./

2007. január 3.

A Maros megyei prefektúrán működő földosztó bizottság álláspontjának köszönhetően a több mint 55 ezer hektár erdőből a Bánffy, Bethlen, Kemény, Éltető és Farkas, illetve más történelmi magyar családoknak, illetve társulásoknak alig ezer hektárt sikerült visszaszerezniük a Szászrégentől Maroshévízig terjedő Görgényi- és Kelemen-havasokon birtokolt egykori erdeikből. Bárczi Győző Maros megyei alprefektussá való decemberi kinevezése ismét felvillantotta a reményt az érintett családok azon leszármazottaiban, akik eddig szélmalomharcot vívtak erdeik visszaszerzéséért. Burkhardt Árpád eddigi alprefektus egy fél évszázaddal ezelőtt hatályon kívül helyezett törvényre hivatkozva következetesen elutasított minden olyan kérést, amely a tetemes birtokokkal rendelkező történelmi magyar családok leszármazottjaitól érkezett. Burkhardt álláspontja az RMDSZ vezetőinek haragját is kiváltotta, a szemére vetették, hogy kulcspozícióba kinevezett magyar tisztségviselőként jobban oda kellett volna figyelnie a magyarságot érintő kérdésekre. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei alelnöke már árnyaltabban fogalmazott. Úgy értékelte, az RMDSZ helyi vezetői többnyire elégedettek Burkhardt Árpád másfél évtizedes alprefektusi tevékenységével, viszont „bizonyos ügyek” intézésében több rugalmasságot vártak volna tőle. Az új marosvásárhelyi alpolgármester, Bárczi Győző legfontosabb teendőjeként a restitúció felgyorsítását jelölte meg. Bárczi megígérte, hogy mielőbb utánanéz az 1945-ben a román hatalom által ellenségként kikiáltott magyar és német származású nagybirtokosok restitúciós igényeinek. Az 1945-ben napvilágot látott CASBI-néven elhíresült törvény a nép ellenségévé nyilvánította a korábban a németek oldalán harcoló, majd menekülésre kényszerülő kisebbségeket, ingatlan javaik kezelését pedig az Ellenség Javait Felügyelő és Igazgató Pénztárra (CASBI) bízta. Két évvel később, az 1947. január 9-én megjelenő Hivatalos Közlöny húsz oldalon mintegy kétezer olyan – többnyire magyar és német nemzetiségű – személy nevét tartalmazza, akiket felmentettek az 1945/91-es, CASBI-törvény következményei alól. A közlöny következő, január 10-i 8-as számában mintegy 1500 vállalat és kisiparos neve jelent meg, akiknek az állam szintén visszajuttatta az ügykezelésre átvett javait. /Szucher Ervin: A szélmalomharc vége? = Krónika (Kolozsvár), jan. 3./

2007. szeptember 11.

Az 1944. augusztus 23-i átállást követően Románia szeptember 12-én megkötötte a szovjet–román békeegyezményt Moszkvában. Ennek 8. pontja előírta, hogy a román hatalom „nem engedélyezi a Németország, Magyarország vagy ezek állampolgárai vagy ezek területén lakhellyel bírók tulajdonát képező bármilyen természetű vagyonnak (beleértve értéktárgyakat és pénzt is) a szövetséges (szovjet) főparancsnokság engedélye nélkül történő kivitelét vagy kisajátítását. A román kormány és főparancsnokság ezeket a vagyontárgyakat a szövetséges (szovjet) főparancsnokság engedélye nélkül történő kitétel mellett fogja megőrizni. ”Erre a pontra alapozva Románia több olyan rendelkezést is hozott, amely a Romániában található, többek között a magyar állam és annak állampolgárai vagyonának zárolását rendelték el. Így jött létre 1945. február 10-én a CASBI (Casa de Administrare si Supraveghere a Bunurilor Inamice – Ellenséges Javakat Kezelő és Felügyelő Pénztár). Ennek alapjául is a fegyverszüneti egyezmény 8. pontját jelölték meg, pedig a törvény elfogadásának időpontjában Magyarország nem állt hadban Romániával (január 20-án megkötötték a magyar-szovjet fegyverszüneti egyezményt). Ennek ellenére a törvény rendelkezéseit a magyar vagyonra is alkalmazták, és a hatálya alá eső kategóriákat ki is terjesztették a „vélelmezett ellenségekre”. Ez a jogi fogalom precedens nélküli a nemzetközi jogban. A törvény előírásai szerint vélelmezett ellenségnek tekinthetők „azok az állampolgárok, akik 1944. szeptember 12-e előtt vagy után Németországba vagy Magyarországra vagy az általuk elfoglalt területre menekültek”. Az előírást abban az esetben is alkalmazták, ha az érintett személyek már visszatértek eredeti lakhelyükre. Ezzel a rendelkezéssel erdélyi magyarok tízezreit sújtották, de zárolták például a lágerekbe hurcolt zsidók vagyonát is. A vagyonok kezelésében rengeteg sérelem jelentkezett. Az intézmények és vállalatok irányítását, az ingatlanok kezelését felügyelők vették át. Ezeket széles körű végrehajtó és intézkedő jogkörrel ruházták fel, olyannyira, hogy a tulajdonosokat teljesen elzárták vagyonuktól. Miután a CASBI megszűnt, az okozott károkat nem számolták el. 1946-ban az erdélyi magyar vagyonokat kivonták a zárolás alól. A párizsi békeszerződést követően 1947 áprilisától indultak meg a tárgyalások Magyarország és Románia között a zárolt vagyonok kérdését illetően. A tárgyalások menetét maghatározta az a tény is, hogy mindkét állam népi demokrácia lett és elindultak az államosítás folyamatai. Ezért a magyar fél kezdettől fogva lemondott a magánvagyon visszaszerzéséről és csak a magyar állami vagyon visszaszerzésére koncentrált. Azonban a román fél ezt is államosította és mindenféle kártérítés fizetésétől elzárkózott. Az államosítási törvény kimondta, hogy a tulajdonosok felé fizetendő kártérítésekből levonják az esetlegesen megállapított adócsalásokat. A magyar tulajdonból államosított romániai cégeknél pedig minden esetben óriási adócsalásokat állapítottak meg. A vagyonjogi vitát 1953-ban zárták le, az egyezményben Románia és Magyarország a kölcsönös lemondás elvével járt el. A vagyon nagyságát a korabeli szakemberek 200 millió dollárra tették (ebben beleértendő úgy az állami, mint a magánvagyon is). /”Ellenséges” magyar javak. 60 év. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./

2009. december 29.

Demeter Béla (Somkerék, 1910. jan. 6. – Bukarest, 1952. dec. 24.) személye szinte ismeretlen maradt az erdélyi magyarság múltja iránt érdeklődők előtt is. Bátyjának, Demeter Jánosnak, továbbá Jancsó Elemérnek, Jancsó Bélának, Venczel Józsefnek, László Dezsőnek (az egykori „erdélyi fiataloknak”) megjelentek visszaemlékezései, írásai, ezért munkásságuk jobban beépült a köztudatba, mint a Demeter Béla hagyatéka. Pedig ez a hagyaték nagyon gazdag. Demeter Béla – Közgazdasági és gazdaságpolitikai írásai: 1.) Románia gazdasági válsága (Demeter Jánossal együtt, Uránia nyomda, Kolozsvár, 1930); 2.) Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román impérium alatt (Venczel Józseffel együtt, Budapest, 1940); 3. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1941–42 (Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet RT, Kolozsvár 1942); 4.) 1945-ben az EMGE vezetőinek megbízásából bejárta szinte egész Észak-Erdélyt, s a mezőgazdaság helyzetét vizsgálta. Részletes jelentése felbecsülhetetlen forrása az akkori, észak-erdélyi önkormányzati időszaknak.; 5.) 1936-tól az Erdélyi Gazdának munkatársa. Érdemes felleltározni minden évkönyvben (Erdélyi Gazda Naptára) leközölt beszámolóját és tájékoztató írását. – Falukutató és szociográfiai munkássága: 1.) Demeter Béla teremtette meg a gyakorlati falukutatást. Ő adta közre azt a kérdőívet, amely a falukutatás fontos módszertani kézikönyve lett (Hogyan tanulmányozzam a falu életét? – 400 kérdés –, Kolozsvár 1931); 2.) Részt vett faluszociológiai felmérésekben, így született meg Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című könyve (Kolozsvár, 1932). (Lásd Erdélyi Fiatalok); – Politikusi és kisebbségpolitikai munkássága: 1.) 1944-ben Teleki Bélával részt vett az Erdélyi Pártnak az észak-erdélyi magyarság megmentését célzó szervezkedésben.; 2.) 1945-ben megalakult a Béke-előkészítő Osztály, amelynek román és erdélyi referensként tagja lett. Hozzászólás a békeelőkészítő elgondolásokhoz s az elkövetkezendő feladatokról (1945. aug. 1.); 3.) 1945-ben többször visszatér Erdélybe, adatokat gyűjtött az erdélyi magyarság sérelmeiről, a magyarellenes intézkedésekről és elkövetett atrocitásokról – jegyzőkönyvi ismertetések.; 4.) 1946 tavaszán ő készítette fel Nagy Ferenc miniszterelnököt moszkvai útjára, tanácsolt Erdélyre vonatkozó határterveket, amikor pedig kiderült, hogy a határmódosítást nem támogatják a nagyhatalmak, akkor részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet kidolgozásában, amelyet a Romániával megkötendő békeszerződésbe akartak belefoglalni. (A Kisebbségi Kódex); 5.) Részt vett egy székely autonómia-tervezet előkészítésében is, de ez sem került a béketárgyalások asztalára.; 6.) Több nagy tanulmányban elemezte az erdélyi magyarság helyzetét, rávilágítva arra, milyen nagy az eltérés a Groza-kormány sokat hangoztatott magyarbarát politikája és a gyakorlat között. Szinte egyedüliként figyelmeztetett arra, hogy a békedelegációba be kell vonni az erdélyi magyar szakértőket is.; 7.) Ő juttatta ki a Márton Áron, Szász Pál, Lakatos István, Vásárhelyi János, és Korparich Ede által aláírt Memorandumot, amelyben a Magyar Népi Szövetség Vásárhelyi Kiáltványa ellen tiltakoztak, s mutatta be, amikor Gheorghe Tatarescu román külügyminiszter azt hangoztatta, hogy az erdélyi magyarság a trianoni határok visszaállításának híve. Rákosi Magyarországa Demeter Bélát kiszolgáltatta a román hatóságoknak 1951. április 18-án, koronatanúnak álcázva a Márton Áronék perében. Demeter Béla 1952. december 24-én, Bukarestben (Zsilaván) belehalt az embertelen vallatásba és bánásmódba anélkül, hogy tőle egyetlen terhelő, s a perben felhasználható információt is megszerezhettek volna. /Kónya-Hamar Sándor: Demeter Béla ébresztése. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./ Emlékeztető: Demeter Béla Az erdélyi magyarság helyzete 1944. augusztus 23. óta című tanulmányát folytatásokban közölte a bukaresti napilap /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1996. máj. 11., máj. 18., jún. 1./ Demeter Béla tanulmányában kifejtette, 1944. augusztus 23-a után megnyíltak a román börtönök, ártatlan magyarok ezrei kerültek a szabaduló románok helyébe. A magyarság likvidálására irányuló tervek részeként a legsovinisztább románokat a román nagyvezérkar felfegyverezte. A Maniu gárdának nevezett alakulatok parancsot kaptak, hogy büntessék a magyarokat, ha kell, irtsák ki őket, javaikat pedig kobozzák el. Elrendelték, hogy mindazok a csendőrök, adóvégrehajtók, akik 22 éven át rettegésben tartották az erdélyi magyarságot, térjenek vissza és foglalják el helyüket. A román sajtó példátlan módon uszított. A felfegyverzett bandák gyilkoltak, raboltak, nőket erőszakoltak meg. Szárazajtán embereket lefejeztek, több helyen gyilkoltak magyarokat /például Csíkszentdomokoson, Csíkkarcfalván, Fejérden, Páncélcsehen, Magyarzsomboron, Egeresen, Bámffyhunyadon/. Magyarok ezreit fogták össze, szadista tisztek éheztették, kínozták a foglyokat, a szovjet katonáknak azt jelentették, hogy a foglyok magyar partizánok. A falvakban a román csendőrök jártak elől a magyarság elleni vérengzésben, fosztogatásban. A magyar Háromszék megyében az egyik első intézkedés volt a magyar nyelv használatának eltiltása a hivatalos érintkezésben. A katonai ügyészek perbe fogták azokat a magyarokat, akik Dél- Erdélyből Észak-Erdélybe szöktek és most visszatértek eredeti lakóhelyükre. A Vörös Hadsereg véget vetett a rablógyilkos hadjáratnak, 1944. november 14-én kiparancsolta Észak-Erdélyből a román csendőröket, tisztviselőket, elrendelte a Maniu gárdák feloszlatását. Maniu hozzájárult a gárdák feloszlatásához, „bajtársaknak” nevezte a gyilkosokat és köszönetet mondott „hazafias akciójukhoz” /Dreptatea, 1944. nov. 16./ 1944. november 14-től a demokratikus román és magyar pártok koalícióra léptek egymással, helyi hatóságokat szerveztek, élükre pedig a Központi Tanácsadó Testületet. Demokratikus törvényeket alkottak. Az egyenjogúság alapján álló nemzetiségi törvényjavaslatot fogadtak el. Kolozsváron felállítottak egy magyar és egy román egyetemet, Kolozsváron magyar tankerületi főigazgatóságot létesítettek. 1945. március 13-án a Groza-kormány bevezette a román közigazgatást Erdély egész területén. A kormány ígéretet tett arra, hogy a nemzetiségi jogokat, az egyenlő bánásmódot biztosítja. A hivatalos elvekkel ellentétes a megvalósítás, az új jogszabályokban ott vannak a magyarellenes tendenciák. A kormány elsősorban a fasiszta Antonescu-rezsim uralma idején Dél- Erdélyből elüldözött 350-400 ezer főt kitevő magyar tömeget sújtotta. Őket a katonaság kifosztotta, hónapokon át az országutakon sínylődtek, úgy vánszorogtak haza. Vagyonukat zár alá vették, földeiket elkobozták. A tisztogatást csak a magyarok között vették komolyan, a román közigazgatásban azok maradtak a helyükön, akik a magyarságot üldözték. A román hadbíróságok tömegesen ítéltek el a román és magyar hadseregből megszökött magyar katonákat, annak ellenére, hogy ők a szövetségesek elleni háborúból vonták ki magukat. Abból a célból, hogy a béketárgyalások időpontjában Erdélyben minél több románt találjanak, kényszerítették az óromániai és dél-erdélyi román alkalmazottakat és nyugdíjasokat, hogy költözzenek vissza Erdélybe. Úgy csináltak helyet nekik, hogy megkezdték a magyar városokból /Kolozsvár, Brassó stb. / a magyar lakosok kitelepítését, otthonaik lefoglalását. Törvényt hoztak a nemzetiségek védelméről, de ezt nem tartják be. A vegyes lakosságú községekben a románok büntetlenül verik, gyilkolják, rabolják a védtelen magyarokat, a román hatóság szeme láttára. A román hatóságok népbírósága magyarellenes. Román tömeggyilkosok kegyelmet kapnak, a zsidómészárlások értelmi szerzői közül sokan szabadon járnak, ugyanakkor a magyarok ellen tömegesen indult népbírósági eljárás, halálos ítéletek sorát hozták. A kormányzat minden intézkedésével az 1940. augusztus 30-án fennállott helyzetet állítják vissza, a magyarságot abba a helyzetbe hozzák, amelybe a 22 évi céltudatos fasiszta, soviniszta elnyomás következtében jutott. Jelenleg az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a CASBI, az Ellenséges Javakat Kezelő Pénztár alkalmazási módja. A CASBI célja az ellenséges állampolgárok javainak zár alá vétele. Ezt úgy alkalmazzák, hogy földönfutóvá tegyék a magyarság túlnyomó részét. Magyarországgal a fegyverszüneti egyezményt 1945. január 10-én írták alá, ettől a naptól kezdve Magyarország nem ellenséfes állam. Eleget tesz jóvátételi kötelezettségének, így nem kötelezhető kettős anyagi jóvátételre. Ebből következik, hogy Románia nem adhat ki olyan rendelkezéseket, amelyek Magyarországot továbbra is ellenséges államnak tekintik. A CASBI végrehajtási utasítsa 1945. április 5-én jelent meg. Ennek egyik pontja „vélelmezett ellenségnek” tekinti azokat, akik 1944. szeptember 12-e előtt vagy után elmentek Romániából. Ezek minden vagyonát elkobozzák. A román fegyverszüneti egyezmény erről nem beszél. A „vélelmezett ellenség” kategóriájának megállapítása az erdélyi magyarság tudatos, tervszerű tönkretétele. Tudni kell, hogy a német katonai hatóságok 1944 augusztusában kihirdették, hogy a lakosságnak el kell hagynia lakóhelyét. A megfélemlített lakosság nagy része azért választotta az elmenekülést. Az elmenekült erdélyi őslakosság 90 százaléka nem önszántából menekült, hanem rendeletek hatására. Az elmenekült lakosság tehát nem tekinthető ellenségesnek. A román kormány a Besszarábiából, Bukovinából a harcok elől menekülő százezer román menekültet nem tekintette ellenségnek. A CASBI alkalmazása terén rengeteg panasz merült fel. A Magyar Népi Szövetség a kormány tudomására hozta a panaszokat. 1945. augusztus 15-én vizsgáló bizottság érkezett Kolozsvárra, elvben bizonyos könnyítéseket helyeztek kilátásba. A román igazságügy-miniszter 1945. október 15-én kiadott rendeletével a román bíróságoknak megtiltotta, hogy a menekülteket visszahelyezzék jogaikba. A Romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság hozzájárult ahhoz, hogy a Magyarországra repatriálni akaró magyar állampolgárok ingóságaikat kivihessék. Ezt csak akkor tehetik meg, ha a román hatóságok igazoló írás adnak ki. Azonban ezt az írást nem adják ki, így a hozzájárulás csak elvi jelentőségű. Az erdélyi magyarság 70-80 %-ban földműves, ezért legfájóbb problémája a földkérdés. Az 1921-es román földreform célja az erdélyi magyarság létalapjainak gyöngítése volt. A 100 hektáron aluli kisajátítottaknak 74,9 %-a volt magyar és csak 4,7 %-a román. Kisajátítottá az erdélyi római katolikus egyház birtokainak 95,5 %-át, a protestáns magyar egyházak 45 %-át. A román nemzetiségűek sokkal nagyobb arányban részesültek földjuttatásban, mint a magyarok. Az 1945. március 22-én közzétett román földtörvény a magyar földművesek újabb százezreit sújtotta igazságtalan ítéletével. A törvény szerint el kell kobozni mindazok földbirtokát, akik 1944. augusztus 23-a után külföldre menekültek. A Magyar Népi Szövetség közbenjárására ígéret hangzott el Bukaresten, hogy orvosolni fogják a törvény sérelmes kitételeit. A törvény ugyanis kimondta, hogy mindez nem vonatkozik a románokra. A Magyar Népi Szövetség 1945. májusában tartott kongresszusa alkalmával emlékiratban fordult a kormányhoz, követelve a változtatásokat. Azonban a tiltakozás nem ért el eredményt. A magyarellenes túlkapások fő forrása a kisajátítás. Kisajátították a román hadseregben szolgáló magyarok, a kórházba távozott magyar betegek földjét is. A helyi bizottságok túlkapásainak áldozatai nem kapnak jogorvoslást. Földet ismét csak a magyarság veszít. Az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a 645/1945. sz. román rendelettörvény, amely a magyar uralom alatt kötött egyes megállapodások érvénytelenségét mondja ki. A törvény szerint az 1940. augusztus 30. és 1945. október 25-e között megkötött jogügyletek megsemmisítendők, ha a felperes 50 %-os kárt szenvedett, ha kiutasított, deportált volt, az ügyet kényszer hatására jött létre. A vagyontárgyakat vissza kell adni. A Dél-Erdélyből elüldözött és az Észak-Erdélyből távozott románok között gyakori volt a csereszerződés. A románok most ezeket a csereszerződéseket megtámadják, a Dél-Erdélyben kapott csereingatlanaikat megtartják és az Észak-Erdélyben szerzett ingatlanaikat is visszakapják, a vételár nevetségesen csekély hányadáért. Súlyos sérelme az erdélyi magyarságnak az úgynevezett adminisztrátori intézmény, ez a magyarság gazdasági tönkretételét célozza. Csak a magyar nemzetiségű román állampolgárok kereskedelmi és ipari vállalataihoz, magyar érdekeltségű pénzintézeteihez, szövetkezeteihez adminisztrátorokat neveznek ki, akik az illető vállalat minden kérdésébe beleszólhatnak, ezért a tevékenységükért súlyos összegeteket szednek fel. Az adminisztrátori intézmény független a CASBI-tól. A román hatóságok a háború előtti időben a magyar nyelvű feliratok és kereskedelmi könyvek után többszörös illetményt róttak ki. Ezt az antidemokratikus intézményt a Groza-kormány idejében is fenntartották. A magyarság elszegényítésének a múltban is egyik legalkalmasabb eszköze volt az adópolitika. A román közigazgatás Észak-Erdélybe való bevezetésével új adórendszert hoztak be, a magyarok adóját újraértékelve lényegesen magasabban állapították meg, mint a románokét. Erdélyben fejlett volt a szövetkezik élet, mai s közel ezer magyar jellegű szövetkezet működik egy fogyasztási és egy hitelszövetkezeti központ keretében. A román kormány ezeknek a szövetkezeteknek az alapszabályaiba olyan változtatásokat eszközölt, amelyek a magyar szövetkezetek működését úgyszólván teljesen megbénítják. Korlátozták a szövetkezetek üzletkötési jogát, a magyar szövetkezetek nem részesülnek a szétosztásra szánt közszükségleti cikkekből, a magyar szövetkezek adójánál a háború előtti forgótőkét veszik alapul. A készülő új törvény meg kívánja szüntetni a magyar szövetkezeti központokat. Trianon után 1924-ben a román hatóságok állampolgársági névjegyzéket állítottak össze, akkor ebből mintegy 200 ezer magyar nemzetiségű személyt kihagytak a névjegyzékből. 1945 után ezek az emberek újból állampolgárság nélkül maradtak, ehhez jöttek az észak-erdélyi magyar tömegek. A Magyar Népi Szövetség többszöri közbelépése és a kormány ígéretei ellenére a helyzet nem változott jelentősen. Bizonyos enyhülés jelentkezett az állampolgársági törvény 1945. decemberi újabb utasításában. A Groza-kormány fel tud mutatni néhány olyan intézkedést, ami arra enged következtetni, hogy az erdélyi magyar tanügy méltányosabb elbánásban részesül, mint 1940 előtt: az észak-erdélyi magyar iskolahálózatot nagyjából fenntartotta. Dél-Erdélyben pedig lehetővé tette a magyar egyházaknak több új elemi és középiskola megnyitását. 1945 nyarán a magyar tanulók anyanyelvükön érettségizhettek – Romániában előízben. Egyelőre még működhetnek a magyar tanügyigazgatási szervek. Azonban az egész magyar tanügyet a jogi bizonytalanság jellemzi, a magyar iskolák hivatalos elismerése még nem történt meg, a magyar tanfelügyelőségeket hivatalosan nem ismerték el. – Az 1945. május 29-én megjelent törvény értelmében az Észak-Erdélyből 1940-ben elmenekült román iskolák visszatértek eredeti román székhelyükre, ezzel az ott működő magyar iskoláknak át kellet adni helyiségeiket, a legtöbb esetben a magyar felekezeti iskolákba mehettek, délutáni tanítást vállalva. A visszatérő román iskolák nemcsak az épületeket vették vissza, de a teljes felszerelést is. Súlyos gond a magyar iskolában a tanárhiány, az iskolák átlagosan 30 %-os tanítóhiánnyal küszködnek. Állandó a veszély, hogy román tanárt neveznek ki magyar iskolába. A magyar tanítóság éhbérnek sem mondható fizetéselőleget kapott, mialatt a román tanítók teljes fizetést élveztek. A fizetéskülönbözetek orvoslása most van folyamatban, de a múlt áprilishoz képest háromszoros értékcsökkenéssel. A magyar tanárok besorolása igazságtalanul történt, ugyanis a bécsi döntés után szerzett jogaikat semmibe vették. – Elemi és középiskolai tanuló annyi van, mint talán soha a XX. században. A magyar tanulók nagy létszáma a legbiztosabb alapja a magyar tanügynek. A román elemi iskolák részére az állam ingyen tankönyvet adott, a magyarelemi iskolák diákjai súlyos tankönyvhiánnyal küszködnek. A román középiskolák továbbra is használják az 1940 előtti tankönyveket, a magyar középiskoláknak ez azonban tilos. Súlyos kérdés a magyar tudományegyetem ügye. 1944 őszén a kolozsvári magyar egyetem – ellenszegülve a hatóságok kiürítési parancsának -, a helyén maradt és folytatta működését. A román államigazgatás Észak-Erdélyre való kiterjesztése után a Nagyszebenből visszatért román és a magyar egyetem között megállapodás jött létre 1945. április 16-18-án, melynek értelmében a magyar egyetem – megtartva az 1940. augusztus 20-a után szerzett teljes felszerelését, kiköltözött azokból az épületekből, melyekben eddig működött. A megállapodás után másfél hónappal, 1945. május 26-án megjelent a Hivatalos Közlönyben a magyar tannyelvű állami tudományegyetem „felállításáról szóló rendelettörvény, amely az áprilisi megállapodásnál jóval alacsonyabb szinte állapította meg a magyar egyetem státusát. A rendelet szerint a magyar egyetemnek el kellett hagynia az egyetemi város 50 épületét és egy volt állami magyar leányiskolát jelöltek ki számára. További sérelem, hogy a magyar tanárok besorolását román egyetemi tanárok végezték. A magyar tudományegyetem orvosi fakultását át kellett költöztetni Marosvásárhelyre. A magyar egyetem tanárai a legsivárabb anyagi helyzetben vannak. A tanárok megsegítésére gyűjtőakció indult. A kormány a gyűjtőakció eredményének felhasználására még nem adta meg az engedélyt. Az erdélyi magyarság a szép szavak ellenére sem lát garanciát jogainak biztosítására a jelenlegi rendszerben.


lapozás: 1-8




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998