udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 22 találat lapozás: 1-22
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Erdelyi Magyar Ifjak Szovetsege /EMISZ/

1993. október 28.

Dicsőszentmártonban él Nyitrai Mózes nyugalmazott unitárius lelkész, akit egész családjával együtt elhurcoltak. Ők őrizték Orbán László önképzőkörének jegyzőkönyvét. Orbán Lászlót ugyanis többször bevitték, ezért náluk rejtette el a füzetet. Ez volt az EMISZ, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége, melynek Orbán László volt a vezetője. Az 1956-os forradalom hatására kezdődött a szervezkedés. 1958 nyarán Homoródmente lelkészeinek nagy részével együtt letartóztatták őt is. Nyitrai Mózes Homorókarácsonyfalván volt lelkész, 1958. aug. 8-án letartóztatták őt, a feleségét és Levente fiát. Később bevitték 15 éves Csongor fiát is. Annyi embert zsúfoltak be a zárkába, hogy Csongornak egész nap az ágy alatt, a cementen kellett feküdnie. Emiatt megnyomorodott. 1959. márc. 19-én volt az ítélethirdetés. Nyitrai Mózes felesége 25 éve kapott, ő tíz évet, Levente fia hat évet. A lelkész egyedül él, feleségét elvitte a börtönben elviselt szenvedés. /Tófalvi Zoltán: 1956 Erdélyben. "A családból négyen indultunk a halálba" = Új Magyarország, okt. 28./

1994. december folyamán

Az 1956-os forradalom után sok magyart letartóztattak és elítéltek Romániában. Egyiküket, a medgyesi Dobay Szilvesztert /sz. 1939/ 1958. okt. 30-án tartóztatták le és 1963. januárjában szabadult. 1957 tavaszán Medgyesre jött Lay György, a brassói illegális magyar szervezet, az EMISZ /Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége/ tagja, hogy tagokat toborozzon szervezetébe. Medgyesről Dobay négy barátjával csatlakozott. Egyetlen tevékenységük a fehéregyházi Petőfi emlékmű megkoszorúzása volt, 1958. márc. 15-én. Ezután kapcsolatuk megszakadt az EMISZ-szel. Ennek ellenére letartóztatták őket. Rengeteget verték, kínozták a fiatalokat, hogy írják alá a koholt vádakat: Erdély elszakítása, a kutak megmérgezése /!/, átszökés Magyarországra, hogy harcoljanak a szovjet csapatok ellen. A kínzás ellenére nem írták alá ezeket a kitalált vádakat, csak a tényeket /EMISZ-tagság és koszorúzás/. A tárgyalás 1959. márciusában volt Marosvásárhelyen, katonai bíróság ítélt el 74 magyar fiatalt, EMISZ-tagság vádjával. A legtöbbet, 25 év kényszermunkát Orbán Árpád EMISZ-elnök kapott, Dobayt 7 év súlyosbított fegyházra ítélték, majd Brailára vitték, munkatáborba. Napi négy köbméter földet kellett kiásniuk, nyáron naponta háromszor, télen kétszer kaptak enni. Szállásuk fabarakkokban volt, télen nem volt fűtés. Nagyon sokan meghaltak az embertelen bánásmód miatt. Azokat, akik este munka után nem tudtak bejönni a barakkokig, segítették, erre az őrök rájuk eresztették a farkaskutyákat. Aki nem tudta teljesíteni a normát, azt megverték. Dobay szabadulása után nem tudott elhelyezkedni, csak fizikai munkás lehetett. /Nagy-Küküllő (Medgyes), dec. - I. évf., 8. szám/

1996. november 4.

Tófalvi Zoltán az 1956 és 1960 közötti bebörtönzött túlélőkkel elment a régi szenvedés színhelyeire és börtöneibe. Még az erdélyi magyar közvélemény is alig tud valamit arról, hogy az 1957-es, Szoboszlay Aladár magyarpécskai plébános nevével fémjelzett perben "államellenes összeesküvés vádjával bíróság elé állított 57 személy közül 11-re mondták ki a halálos ítéletet és 10-et ki is végeztek: Szoboszlay Aladár pécskai és Ábrahám Árpád torjai katolikus plébánost, báró Huszár József volt földbirtokost, dr. Orbán Károly marosvásárhelyi, dr. Kónya István kézdivásárhelyi ügyvédet, dr. Fintanar Alexandru aradi ügyvédet, Tamás Dezső csíksomlyói származású tisztviselőt, Tamás Imre csíksomlyói származású, temesvári tanítót, Orbán István csíktapolcai földművest, Lukács István magyarpécskai kereskedőt, Draganita Mogyorós Máriát is halálra ítélték, majd büntetését életfogytiglanira változtatták. - Az "érmihályfalvi csoport" 31 elítéltje közül 1958. dec. 3-án kivégezték Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt, dr. Hollós István tanárt, volt hadbíró századost, 1959-ben végezték ki Szíjgyártó Domokost. A Securitate vallatószobáiban elszenvedett kínzásokba belehalt a dr. Dobai István jogász által összeállított "ENSZ-memorandum" két vádlottja, Kertész Gábor és Nagy József. A peripravai kényszermunkatáborban /a Duna deltájában/ halt meg Demeter István. A börtönben elszenvedett embertelen bánásmód következtében az 1964-es szabadulás után nemsokára meghalt Molnár Béla, Kolumbán Bendegúz, Nyitrai Sándor, Böjthe Sándor, Adorján Dezső, Csatlós Csaba református lelkész, illetve teológus, valamint Grósz József, Bocz Ádám, Deák Géza peripravai "Golgotát járó". A börtönben halt meg az "érmihályfalvi csoport" egyik résztvevője, a 25 éves kényszermunkára ítélt Tordai János géplakatos. Az RMDSZ 1996 egyik legjelentősebb kezdeményezésének, az 1956-os forradalom legméltóbb romániai megemlékezésének tartotta Tófalvi Zoltán elhatározását, hogy végigjárják az egykori gulágokat és erről film készüljön. A budapesti DEKO Film 36 órás, a Román Televízió magyar adása 15 órás filmösszeállítást készített a "halálmenet" megismétléséről. Az utat végigjárók között volt dr. Csiha Kálmán református püspök /10 évre ítélték/, Mózes Árpád evangélikus püspök /18 évre ítélték/, Kiss Béla evangélikus püspök-helyettes, dr. Dobai István nemzetközi jogász /életfogytiglanra ítélték/, Fülöp G. Dénes, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkésze /11 évre ítélték/, Veress Sándor, a Kis-Küküllő menti csoport vezetője /még 1957 januárjában is a magyar forradalmat éltető röpcédulákat terjesztettek!/, akit 20 évre ítéltek, Kacsó Tibor, a "fegyveres felkeléssel" vádolt csíkszeredai csoport vezetője /25 év kényszermunkára ítélték/, Puskás Attila biológus, aki Október 23-a című saját versét terjesztette /20 évre ítélték/, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége és a Székely Ifjak Társasága, valamint a "Palotás-csoport" számos tagja, akiket annak idején 15-25 évre ítéltek. - Egyedül a marosvásárhelyi bíróságon 514 személy ellen hoztak különböző ítéleteket. Itt ítélték el az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ 75, a "Palotás-csoport" 24, a Székely Ifjak Társasága 9, a Puskás Attila nevével jelzett csíkszeredai tanárok, diákok 11 fős csoportját, a Kacsó Tibor nevéhez kapcsolt "fegyveres" felkelés 3 tagját, a csíkszeredai mezőgazdasági szakközépiskola 21 tanulóját /valamennyien román anyanyelvűek!/. Ezeken a tárgyalásokon a szabóból gyorstalpalással "hadbíró őrnaggyá" előléptetett Macskássi Pál elnökölt, aki a visszaemlékezések szerint több mint 80 személyre mondott ki a halálos ítéletet. /Új Magyarország, nov. 4./

1998. január 10.

Az 1956-os magyar forradalom leverése után Brassóban mintegy nyolc diák megalakította az EMISZ-t, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségét, emlékezett a történtekre Lay Imre. Az EMISZ létszáma lassan nőtt, 1958 augusztusában azután letartóztatták az EMISZ-nek mind a 78 tagját. Előzőleg elkészítették az EMISZ programját. Valamennyiük súlyos börtönbüntetést kapott, 15 és 25 év között. A vádiratban valótlanságot szerepeltek, olyanok, amikről az EMISZ tagjai sohasem beszéltek /gyárak felrobbantásának, fegyverek szerzésének terve, stb./ A kihallgatás alatt és a börtönben verték a foglyokat. Szovjet tiszt is kihallgatta őket. Lay Imrét húsz évre ítélték, ebből hat évet töltött börtönben. Az első négy év borzasztó volt, emlékezett vissza. Nagyon sokan meghaltak az embertelen bánásmód miatt. Az őrök minden ok nélkül berontottak a cellákba és agyba-főbe verték a rabokat. Négy éven át a szüleik sem tudtak róluk, nem lehetett kapcsolatot tartani a családdal. /Hat év Szamosújváron.= Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), jan. 10./

1999. október 23.

Az 1956-os forradalmat leverték, akkor következett a megtorlás. Magyarországon 1956 végétõl 1959-ig mintegy 35 ezer ember ellen indult rendõrségi-ügyészségi vizsgálat "politikai bûncselekmények" gyanújával. Huszonhat ezren kerültek bíróság elé. Jogerõsen elítéltek mintegy 22 ezer személyt. 1957- 1960 között körülbelül 13 ezren kerültek hosszabb- rövidebb idõre internáló táborokba. Az '56-os megtorlásokban az eddigi kutatások szerint 1961-ben volt az utolsó kivégzés. 1989 május 10-én a magyar Igazságügyi Minisztérium sajtótájékoztatóján egy 277-es listát ismertettek a halálra ítéltekrõl. A kutatások eddigi eredményei szerint 350-400-ra tehetõ az 1956-1960 között kivégzettek száma, 280-300-ra becsülik a politikai perekben a forradalomban való részvételért kivégzetteket. Magyarországon kívül a legnagyobb méretû megtorlásra Romániában került sor. Az itteni pártvezetés a forradalmat használta fel a magyar kisebbség megfélemlítésére oly módon is, hogy amit nem tehettek meg 1944-45-ben, azt 1956-ban bepótolták. Börtönbe vetettek ellenzéki román értelmiségieket is. Egy másik csoportba a közös román - magyar fellépés érintettjei tartoztak. Temesváron például többségében román diákok követeltek nagyobb egyetemi szabadságot. Mintegy háromezer hallgatót tartóztattak le, 31-et ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre. A harmadik csoportba a magyar kisebbség, elsõsorban az értelmiség tartozott. 12-15-re tehetõ azoknak a magyaroknak a száma, akiket halálra ítéltek. Romániai magyar kutatók becslése szerint a kínvallatásokba belehalt emberekkel együtt ez a szám az 50-et is meghaladja. - Az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság 1998. október 4-6 között kegyeleti látogatást szervezett Nagyenyedre, Temesvárra és Aradra, ahol a forradalom áldozataira, az elítéltekre emlékeztek. Tófalvi Zoltán tudósításából megtudhattuk: több mint "40 évvel ezelõtt végezték ki az érmihályfalvi csoport két vádlottját, Sass Kálmán lelkészt és dr. Hollós István hadbíró századost. 56 elítéltet összesen 1300 évi büntetéssel sújtottak. Ugyancsak akkor tartóztatták le az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége 77 tagját, illetve a Mózes Árpád evangélikus püspök nevéhez kapcsolt per lelkészeit és teológusait. A román kommunista diktatúra börtöneiben, eddigi adatok szerint 182 római katolikus, 57 református, 11 unitárius és 11 evangélikus lelkipásztor, esperes, püspök raboskodott. Volt, akit a Dunából halásztak ki. Dr. Bogdánffy Szilárd nagyváradi megyéspüspök az ítélet letöltése elõtt a börtönben halt meg. Hiába sikerült megszerezni az exhumálási engedélyt, a szekuritáté nem engedte, hogy a nagyváradi székesegyház kriptájába szállítsák földi maradványait." - 1957-ben kilenc erdélyi magyar értelmiségit súlyos börtönévekre ítéltek: Dobai Istvánt és Varga Lászlót életfogytiglani szigorított börtönre, teljes vagyonelkobzásra, Komáromi Józsefet és Kertész Gábort 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra, Bereczki Andrást 20, Gazda Ferencet 10, Dobri Jánost 6, László Dezsõt és Nagy Józsefet pedig 5 év kényszermunkára és vagyonelkobzásra ítélték. /Mózes Edith: 1956 emlékezete. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./

2003. október 23.

Erdélyben 1956-ban nem volt forradalom, mégis megtorlások, bebörtönzések és megaláztatások sorozatát kellett elviselniük a magyaroknak. Erről vallanak az erdélyi 56-osok.Erdélyben a szekuritáté által elképzelt forradalmat vérbe fojtották, emlékezett a brassói Lay Imre. A magyar fiatalok alakította Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének (EMISZ) akkori titkára úgy tudja, a megtorlás során 17 romániai magyart végeztek ki, de a románok közül is többet eltett láb alól az akkori hatalom. Az EMISZ azon a napon alakult meg Brassóban, amikor a szovjet csapatok 1956. november 4-én hajnalban támadást indítottak Budapest és a magyar szabadság ellen. Az EMISZ Fehéregyházán koszorúzott és emlékezett az 1848-49-es magyar szabadságharc hőseire. A kezdeményezés Brassóból Háromszékre is átterjedt, végül 1958 augusztusától kezdődően a szekuritáté 77 EMISZ-est tartóztatott le. Összesen 1117 évnyi börtönbüntetést kapott a 77 fiatal. Átjutott a határon az a négy baróti középiskolás diák, akik november 8-án, a forradalmárokhoz való csatlakozás reményében vágtak neki a román-magyar határnak. A "túra" egyetlen túlélője, a Sepsiszentgyörgyön élő Józsa Árpád Csaba emlékezett. Október 24-én és 25-én az iskolában megjelentek a pártaktivisták, és azt magyarázták, hogy Budapesten ellenforradalom van, Moyses Márton is szót kért, és azt kérdezte tőlük: miért hazudnak, miért nem mondják meg az igazat? Moyses akkor elsős gimnazista volt, akárcsak Kovács János, akik a csíkszentdomokosi Bíró Benjaminnal és Józsa Árpád Csabával társulva indultak Budapestre. Bíró és Józsa átjutottak a határon, de Kovács és Moyses eltévedtek, végül pedig hazatértek. Józsa és Bíró Debrecenben kaptak szállást és munkát, valamint továbbtanulási lehetőséget. 1957 március 15-én azonban a magyar hatóságok átadták őket a nagyváradi szekunak. Mindkettőjüket elítélték. Moyses 1960 októberében beiratkozott a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarára. Nyíltan vallotta, hogy a két egyetem erőszakos egyesítése voltaképpen a magyar universitas beolvasztását jelentette. Versekben is megfogalmazott álláspontjáért előbb 7, majd 2 év szabadságvesztésre ítélték, 1962-ben szabadult. A különböző tudományokban egyformán járatos fiatalembert a nagyajtai kollektív gazdaságba kényszerítették napszámosnak, Moyses 1970 februárjában a brassói kommunista pártszékház előtt tiltakozásul benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát. Két hónap múlva belehalt sérüléseibe. A Marosvásárhelyen élő Szokoly Eleket Moysesszel majdnem egyidőben hurcolták el, és ítélték el. A Pro Europa Liga mai társelnöke így jellemezte néhai barátját: "Kétségtelen, hogy egy lángész pusztult el benne. És egyetérthetünk mindazokkal, akik azt vallják, ő a később érvényre jutó európai és erdélyi szellemiség mártírja." A sepsiszentgyörgyi származású, Németországban élő Gyertyánosi Csaba elmondta, a Mikó Kollégium gimnazistái voltak, amikor 1956 októberében elhatározták, tenniük kellene valamit a forradalom érdekében. Összegyűltek: Szabó Ütő Lajos, Gyertyánosi Gábor, Gyertyánosi Csaba - az ítéletek csökkenő sorrendjében -, Bordás Attila, Jancsó Csaba, Sándor Csaba, Molnár Béla és Jancsó Sándor. A Székely Ifjak Társasága (SZIT) 1957. március 15-én titokban koszorút helyezett el Sepsiszentgyörgyön az 1848-as hősök emlékművénél. "Ez volt az első koszorúzásunk, az első megmozdulásunk, és megpróbáltuk elhitetni magunkkal, hogy mégis csináltunk valamit" - emlékezett Gyertyánosi Csaba. 1958-ban azonban a szekuritáté felkészülten várta a diákokat az újabb koszorúzásnál. A fiúkat letartóztatták, a marosvásárhelyi katonai törvényszéken az ügyész életfogytiglant és halálbüntetést kért a SZIT-esekre, végül Macskási Pál hadbíró "beérte" 18, 15 és 10 éves ítéletekkel. /Benkő Levente: Tizenévesektől félt a kommunista hatalom. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./

2004. június 18.

A kommunizmus tényanyagának minél teljesebb összegyűjtésére vállalkozó honlap a www.comunism.ro című portál, melyet a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Politikatudományi és Közigazgatási Karának román nyelvű újságírói katedrájának négy és a bölcsészkar egy hallgatója hozott létre közösen. A honlapon máris olvasható anyagok tanúsága szerint a gyűjteményben ugyanúgy helyet kapnak a börtöncellák, a meghurcoltatások és a kisemmizések emlékei, mint azok a vélemények is, miszerint a kommunizmus jó volt. Az öt kolozsvári diák leltárt készít a kommunizmus peréhez. Az 1989. december 22-éig még érvényben levő ún. ételjegyeket is bemutatják a honlapon. Helyet kapnak visszaemlékezések és dokumentumok, illetve a szóban forgó időszak bő könyvészete. A bibliográfia elvétve sem tartalmaz magyar forrásokat, olyan forrásértékű visszaemlékezéseket, mint amilyen Csiha Kálmán nyugalmazott református püspöké (Fény a börtönrácsokon), a szintén nyugalmazott református lelkész Varga Lászlóé (A fegyencélet fintorai), vagy a sepsiszentgyörgyi székely ifjaké, avagy a brassói EMISZ-eseké. Amint lesz vállalkozó kedvű magyar hallgató, a honlap magyar változata is létrehozható. Folyamatban van a szekus dossziék szemlézése és közzététele is. /Benkő Levente: Iratok és tanúvallomások a kommunizmus peréhez. = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./

2004. szeptember 21.

 Negyven éve, 1964-ben szabadultak az általános amnesztia feltételei mellett többek közt az ún. Szoboszlay-per életben maradt elítéltjei is. Lőrincz Károly Vargyason lakó hivatásának tekinti elítélttársai emlékének ápolását, többek közt Kézdivásárhelyen sikerült neki és segítőinek kopjafát állítani. Lőrincz Károly élettörténetéről írt Balogh László Múltbirtokosok jövő nélkül /Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2000/ című kötetében. Lőrincz Károlyt 25 évre ítélték, a Szoboszlay-perben összesen tizenegy halálos ítélet született, ezeket végre is hajtották, volt négy életfogytiglan, négy huszonöt éves, a legkisebb büntetés négy év volt. Lőrincz Károly megállapította, hogy a kommunizmus perét a mai napig nem folytatták le, bár áldozatainak száma százmilliónál többre tehető. Romániában az egykori gyilkosok, kínzók jó része hősi címet visel. A gyergyószárhegyi Ferencz Béla Ervin ferences atyát azért kínozták, hogy vallja azt: Szoboszlay Bukarestben ki akarta robbantani a forradalmat. Ha ezt vállalja, ígértek neki négy évre leszállított börtönbüntetést, de ugyanakkor kivégeztek volna 36–38 vádlottat, többek között Lőrincz Károlyt is. És Ferencz atyában volt annyi erő, hogy nemet mondjon. Macskássi Pál volt az erdélyi tartományi hadbíró alezredesi rangban, akinek nevéhez számtalan kegyetlen ítélet kapcsolódik. Lőrincz Károlyt 1993 októberében, meghívták Budapestre az ’56-osok világtalálkozójára, és ott elmondta, ’56-nak Erdélyben is voltak mártírjai, tizenegyet végeztek ki csak a Szoboszlay ügyben. Kérte, segítsenek emléket állítani nekik. Végül 1999-ben a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában avatták fel az emlékművet. Az emlékmű egy székely anyát ábrázol, aki felfogja eleső fiát, az 1956-os erdélyi mártírok neveit rávésték. Torján Ábrahám Árpád plébánosnak, vértanúnak állítottak kopjafát, Kézdivásárhelyen pedig egy kollektív kopjafát a kivégzettek neveivel, 24 név szerepel rajta. A kézdivásárhelyi temetőben minden év október 23-án megemlékeznek róluk. A Szoboszlay-ügyben 1957-ben voltak a letartóztatások, 1958-ban hoztak ítélete, s a per beilleszkedett az akkori magyarságellenes megtorlási hullámba. A Szoboszlay-üggyel azt akarták bizonyítani, hogy a magyarság az ország biztonsága ellen szervezkedik. 1958 februárjában látogatott Marosvásárhelyre Kádár János és Kállai Gyula, s kérték, hogy példás büntetésben legyen része az ’56-os szimpatizánsoknak. Meg is tették. Kezdve az ő perükkel és folytatva másokkal, így az EMISZ-szel, melyben 72 ifjút ítéltek el. Ugyanakkor a Faliboga-ügyben, melyben valóban fegyveres szervezkedés folyt Marosvásárhely környékén, mivel a vádlottak románok voltak, sokkal kisebb büntetések születtek.  –A Szoboszlay-per anyagát Tófalvi Zoltán fogja feldolgozni, gyűjti hozzá az anyagot. Lőrincz József tüdővérzést kapott a börtönben, a börtönkórházból szabadult 1964-ben.   Szabadulása után először nem alkalmazták sehol. A Szekuritáté be akarta szervezni besúgónak, de nem állt kötélnek. /B. Kovács András: Negyven éve szabadultak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./

2004. október 22.

Dávid Gyula közölte nagyobb tanulmánya vázlatát az erdélyi 1956-os perekről. 1992 óta az 56-os Intézet /Budapest/ által szervezett több konferencián hangzottak el a témáról előadások, több összefoglaló kiadvány jelent meg. Számos, börtönt járt erdélyi/romániai ’56-os visszaemlékezése napvilágot látott önálló kiadásban, tévéfilmek és CD-ROM is készült az erdélyi 56-ról. Mindennek ellenére szükséges olyan számbavétel is, amely végre összképet nyújt arról, ami Romániában történt. Dávid Gyula felsorolta az ’56 utáni időszak legfontosabb – a magyar forradalomhoz kötődő – romániai politikai pereit, azok elítéltjeit. 1956 romániai magyar elítéltjeinek száma ezrekre becsülhető. Akár megközelítőleg pontos névsort is csak a belügyi és katonai törvényszéki irattárak tanulmányozása alapján lehetne összeállítani. Nagyobb perek a következők. Szoboszlay Aladár és társai hazaárulási pere, halálra ítéltek tíz főt /Szoboszlay Aladár Ábrahám Árpád, báró Huszár József, Orbán Károly, Kónya István, Fantanaru Alexandru, Tamás Dezső, Tamás Imre, Orbán István és Lukács István/, Sass Kálmán és társai pere /Kivégezték Sass Kálmánt és Hollós Istvánt/, Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének pere. Bolyai-egyetemi perek, Képzőművészeti Főiskola-perek, Protestáns Teológiai Intézeti perek, Bethánista „szervezkedés”, Dobai István és társai pere, Puskás Attila és társai pere, Fodor Pál és társai pere, Soós Ferenc és társai pere, Kis-Küküllő menti szervezkedés, Kacsó Tibor és társai pere, Fekete Kéz, Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége. Gagyi Balla István CD-jén interjút készített több volt elítélttel. További könyvek: Balogh László Múltbirtokosok jövő nélkül, továbbá És te hol voltál, Szent György című könyvei, Gazda József Kövek egy siratófalhoz, Akik imádkoztak üldözőikért című kötetben református lelkészek, teológusok visszaemlékezései olvashatók, Péterszabó Ilona Ötvenhat után ötvenheten című könyve, A Szabadságra Vágyó Ifjak szervezetének 2004. augusztus 7–8-i nagyváradi találkozójáról kiadott Emlékkönyv. /Dávid Gyula: Feljegyzések az erdélyi 1956 évfordulóján. = Krónika (Kolozsvár). okt. 22./

2005. július 31.

Az 1956-os forradalom leverése után az egész Kárpát-medencei magyarságot sújtotta a megtorlás. Lipcsey Ildikó az erdélyi magyarságot ért megtorlást foglalta össze, felsorolva a nagyobb pereket. Kolozsváron 1956 októberében új diákszövetséget alakítottak, erről tudomása volt a pártszervezetnek. Október 24-én azonban a diákszövetségi gyűlés természetszerűen átváltott a magyar forradalommal való szolidaritás gyűlésévé. Október 25-én letartóztatták a gyűlés három résztvevőjét, Balázs Imrét, Tirniván Arisztídet és Walter Frigyest. Az előző kettőre 7-7 évi fegyházra ítélték. November 17-én Várhegyi Istvánnal az élen letartóztatták a diákszövetség vezetőit, Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt és Nagy Benedeket. Temesvárom 2500 diákot tartóztattak le, végül 30, többségében román diákot ítéltek 3 hónaptól 8 évig terjedő fegyházra. Bukarestben is megmozdultak a diákok. 1957 májusában Paul Goma írót a bukaresti diákok tervezett sztrájkja miatt elítélték. 1956-tal volt kapcsolatos a szász írók 1959-es brassói pere, Schönfeld aradi főrabbi pere, Piesch Miklós, Blumenthál Pál pere, Teodor Margineanu román katonatiszt pere, aki a magyarországihoz hasonló felkelést akart kirobbantani Romániában. A perek történetét csak részben tárták fel Romániában. Megközelítő adatok szerint a perek 35 ezer embert érintettek. 30 személyt kivégeztek. Kb. 40-50 ember a bántalmazásokban vesztette életét. 1957 a nagy letartóztatások időszaka volt, emiatt Szamosújváron, a 3000 férőhelyes börtönben 10 ezren raboskodtak. A politikai elítéltek 80 %-a magyar volt. Itt és Jilaván működtették a „megsemmisítő részleget”. A Bolyai Tudományegyetemen 20-30 ítélet született. Az egyházakat is támadták. Erdővidék és Homoród mente unitárius papságának fele került börtönbe, családtagjaikkal együtt „szervezkedés” és „ellenséges elemek támogatása” címen. A kolozsvári Protestáns Teológia unitárius karán 3 tanárt és 15 diákok ítéltek el. A Nyárád mentén szintén egyház emberek kerültek a vádlottak padjára. A Csíkszeredai Főgimnázium tanárát, Puskás Attilát és társait – tanárokat, diákokat, 11 főt – ítéltek el. Nagyváradon diákok megalakították a Szabadságra Vágó Ifjak Szövetségét /SZISZ/. Ebből nagy pert csináltak, 1981-ben folytak a letartóztatások. A 151 letartóztatottból 57 főt elítéltek. Sepsiszentgyörgyön diákok Székely Ifjak Társaság /SZIT/ néven alakítottak csoportot, őket 1958-ban tartóztatták le, 1959-ben az 50-60 elítéltet a hírhedt brailai nagyszigetre vitték. A kizárólag munkás fiatalok által alapított Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ perben 1500 személy volt érintve, 76 ítélet született. A temesvári diákok perében 32-en szerepeltek. Szilágysomlyón 5 főt börtönöztek be, Szászrégenből 24 ember ellen indult eljárás. Kolozsváron az Illegális Kommunista Ellenes Szövetség /IKES/ 35 fiatalkorú rendszerellenes szervezkedés volt. A Kis-Küküllő menti szervezkedésnek 6 vádlottja volt. 1958-ban Bencze György református lelkész be nem jelentett vadászpuskája miatt terrorcselekményre való késztetés vádjával 20 év nehézbörtönt kapott. 1958 júliusában letartóztatták Fülöp G. Dénes református lelkészt, 11 évre ítélték, 1958 augusztusában Cseterki János lelkészt tartóztatták le, ugyanebben a hónapban Harai Pál brassói káplánt az EMISZ perben fel nem jelentés címén 10 évre ítélték. Ebben az évben további egyházi személyeket ítéltek el. Három nagy pert emelt ki Lipcsey Ildikó: a Szoboszlay és társai ügyét 1958. április-május hónapban tárgyalták. A vádirat szerint 1950-ben Keresztény Munkapárt néven szervezetet hoztak létre, hogy fegyveres lázadást készítsenek elő. A Szoboszlay-féle szervezkedés a többpártrendszer és a szocialista rendszer eltörlésének igényét hordozta magában. Magyarországgal szoros szövetségi rendszert akartak kialakítani. Az erdélyi kérdés megoldását a két ország államszövetségében látták. A szervezkedésnek román tagjai is voltak. A Szoboszlay-perben 200 személyt tartóztattak le, köztük lelkészeket, szerzeteseket, 57 főt ítéltel el, köztük tíz főt halálra, a kiszabott börtönévek száma:1300 év. A másik nagy per az érmihályfalvi csoport ügye. Vezetőjüket, Sass Kálmán református lelkészt 1958. február 19-én tartóztatták le. Az érmihályfalvi csoport ügyében 31 főt ítéltek el, ebből kettő halálos ítélet volt, amit Sass Kálmán református lelkészen kívül dr. Hollós István egykori hadbíró századoson végrehajtottak. A harmadik nagy ügy a „kilencek”, vagyis az ENSZ-memorandum megfogalmazóinak és terjesztőinek ügye, akik 1956-ban az erdélyi kérdés megoldását vetették fel. Három álláspont volt: 1. Márton Áron római katolikus püspök és Dobri János református teológiai tanár Erdély Magyarországhoz csatolását tartotta helyesnek. 2. Jordáky Lajos és Pásztay Géza a független Erdély gondolatát támogatták. 3. Dobai István, a református egyház világi gondnoka Erdély kettéosztásában és lakosságcserében gondolkodott. Mindannyian úgy látták, méltányos megoldást. A Dobai István által elkészített memorandumot az akkori erdélyi magyar társadalom szinte valamennyi képviselője ismerte és véleményezte, de ismerte Németh László, Tamási Áron, Kodolányi János, Ravasz László, Illyés Gyula, Veres Péter és Sinka István is. A per során 16 személy ellen indult eljárás. 1957 márciusi letartóztatásuk után valamennyien fenntartották véleményüket. A per vádlottjaiból ketten a kínzásokba belehaltak, Dobait és Varga László tiszteletest életfogytiglanra, a többieket 25 és 5 év közötti börtönre ítélték. Dobait és hat társát a hazaárulóknak fenntartott börtönbe vitték, ahol a 400 elítéltből csak 40 maradt életben az elszenvedett kínzások, az éhezés és orvoshiány miatt. A Magyarország elleni szovjet katonai intervencióban Románia és Csehszlovákia készségesen részt vett volna, de Hruscsov erre nem tartott igényt. Azonban szovjet katonai egyenruhába öltöztetett román katonaság részt vett a szovjet intervencióban. A román titkosszolgálat – román szakemberek szerint – bekapcsolódott a magyar eseményekbe. Cristina Troncota történész, a hadtudományok doktora a román titkosszolgálatok történetével foglalkozó monográfiájában külön fejezetet szentelt ennek a kérdésnek. Ő is és mások is ketté választják a kérdést: a román titkosszolgálat beavatkozása a forradalom előtt és a beavatkozás a forradalom után. 1956 nyarától kezdődően a Securitate hamis osztrák, nyugat-német, francia és olasz útlevéllel ügynököket küldött Magyarországra, magyarul jól beszélő személyeket, akik a gyűjtött információkat Bukarestbe továbbították, onnan pedig a szovjet titkosrendőrség rendelkezésére bocsátották. 1956 november végi látogatása alkalmával Bodnaras felajánlotta segítségét az ÁVH újraszervezésére. Többszáz magyarul tudó szekuritate-alkalmazott érkezett Magyarországra, irányítójuk Einhorn Wilhem /Vilmos/ volt, aki fedéssel tartózkodott Budapesten, mint a román nagykövetség tanácsosa. Troncota irányt mutatott a román és magyar történészeknek, érdemes lenne ebben az irányban kutatni. /Lipcsey Ildikó: A forradalom hatása és következményei Erdélyben. = Erdélyi Magyarság (Budapest). 2005. július-szeptember/

2005. augusztus 11.

Az Egyesült Magyar Ifjúság és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nemzeti tábort szervez augusztus 11–15. között Gyergyószentmiklós mellett, a 4-es kempingnél. „Célunk, hogy a magyarságot lelkileg s szellemileg nemzettudatában megerősítsük. December 5 után fontosnak tartjuk, hogy határoktól függetlenül, mindenki szabadon érezhesse a nemzeti egység érzését” – fogalmaztak a szervezők. Többek között Nyisztor Ilona népdalénekes és Pregitzer Fruzsina színművésznő lép fel, és a népszerű Role együttes zenéjére bulizhatnak a táborozók. Előadások lesznek a rovásírásról, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének 1956-os tevékenységéről, a népesedésről, a Szent Korona történetéről, Szabó Dezsőről, Trianonról, az autonómia-esélyről, a kollektív nemzetiségi jogokról és a nemzetstratégiáról. /Merjünk magyarok lenni! – EMI tábor. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 11./

2006. augusztus 5.

Augusztus 9-14-e között rendezik meg a II. EMI-tábort. A nemzeti ifjúság táborát az Erdélyi Magyar Ifjak és az Egyesült Magyar Ifjúság szervezi a Gyergyószentmiklós melletti 4-es kilométernél. A fő témakörök: 1956 Belső-Magyarországon és Erdélyben (előadók Wittner Mária halálraítélt szabadságharcos, Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke, Lay Imre egykori EMISZ-es, Vekov Károly történész), Dél-Tirol autonómiájának kivívása (Eva Maria Barki bécsi nemzetközi jogász), nemzetpolitika (Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke, Mikola István, a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke, Gergely István csíksomlyói esperes-plébános és Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke), egyeztető autonómia-kerekasztal (Ferencz Csaba SZNT, Gazda Zoltán MPSZ, Kónya-Hamar Sándor RMDSZ, Sógor Csaba RMDSZ, Szilágyi Zsolt EMNT-MPE, Toró T. Tibor EMNT-RMDSZ). További előadások is lesznek, például a békási-szorosi román betörésről Raffay Ernő, a délvidéki magyarság mindennapjairól Maurer Oszkár, a Szoboszlay-perről Vekov Károly és Ervin atya, a nagycsaládosok kérdéséről Csíki Sándor, az erdélyi ’56-ról Lay Imre, a ’70-es és ’80-as évek román-magyar kapcsolatáról Vincze Gábor, Wass Albertről Bartha József, az önálló állami magyar egyetemről Hantz Péter és Kovács Lehel, az 1940 és 1944-es honvédő harcokról Illésfalvi Péter, a felvidéki magyar életről Duray Miklós, Székelyföld etnikai térképéről Boér Hunor, a magyarság jogvédelmi harcáról Gaudi-Nagy Tamás. /(Ferencz): Nemzetpolitika, íjászat és nemzeti rock (EMI-tábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 5./

2006. október 11.

A tűrőképesség határát súrolta a hírhedt „négyesfogat” – Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József – törvénytipró gazdaságpolitikája. 1953-ban Rákosinak le kellett mondania miniszterelnöki tisztségéről, helyette a szovjet vezetés Nagy Imrét jelölte ki. Megalakult a Nagy Imre-kormány, a miniszterelnök parlamenti programbeszédében új gazdaság- és népbarát politikát hirdetett meg. A pártapparátusra és a hírhedt Államvédelmi Hatóságra (ÁVH) támaszkodó Rákosi rögtön elkezdte az aknamunkát. Közben Moszkvában is megfordult a széljárás, Rákosi szabad kezet kapott „az antimarxista” Nagy Imre félreállítására. A forradalom előzményei között volt az 1949-ben kivégzett kommunisták, Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András, az úgynevezett Rajk-ügy elítéltjeinek, 1956. október 6-án történt újratemetése, amelyen az eseményen résztvevő mintegy húszezer ember ÁVH-ellenes jelszavakat skandált. Budapesten a Műszaki Egyetemen október 22-én tartott gyűlésükön fogalmazták meg azt a 16 pontot, amely a forradalom elfogadott programja lett. A cikk felvázolta a forradalom főbb eseményeit, a forradalom leverését, a megtorlást. 1958. június 16-án kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimesi Miklós újságírót, több társukat pedig börtönbüntetésre ítélték. Történt mindez annak ellenére, hogy Kádár János kezdetben ígéretet tett: senkit sem fognak bebörtönözni a forradalomban játszott szerepéért. A magyar forradalom mély hatást gyakorolt a romániai magyar, de nem csak a magyar közvéleményre. Október 24-én, Mátyás király szülőházában, Kolozsváron tartottak gyűlést a képzőművészetis hallgatók. A Szekuritáté már másnap megkezdte a letartóztatásokat. A temesvári egyetemi hallgatók 1956. október 30-i gyűlésükön, többek között, a szovjet csapatok Romániából való kivonását, a beszolgáltatások enyhítését, a munkások béremelését, és az egyetemi autonómia szavatolását követelték. Válaszként a Szekuritáté tömeges letartóztatásokat hajtott végre. Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium néhány diákja kezdeményezésére létrejött a Székely Ifjak Társasága (SZIT). A SZIT tagjait letartóztatták, a kolozsvári katonai törvényszék pedig súlyos börtönévekre ítélte őket. Az 1956. november 4-én Brassóban létrehozott Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) volt a legnagyobb valamennyi erdélyi szervezkedés közül. Egy év múlva tömeges letartóztatásokkal, és hetvenhét EMISZ-es fiatal bebörtönzésével válaszolt a hatalom. Letartóztatták az érmihályfalvi Sass-féle csoportot, a mezőfelei Kacsó Tiborékat. A Partiumhoz kötődik a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete, a SZVISZ, amelynek több tagját súlyos börtönévekre ítélték. Letartóztatták az ún. Dobai-csoportot is. A Szoboszlay Aladár katolikus plébános köré tömörülő csoport a kommunista rendszer megdöntését célozva a többpártrendszer bevezetésének szükségességét és tervezetét vázolta fel. A Szoboszlay-perben ötvenhat elítéltnek közel 1300 évnyi börtönbüntetést, tizenegy halálos ítéletet osztottak ki, tíz kivégzést végrehajtottak. /Papp Annamária: Magyarország, Erdély – 1956. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

2006. október 18.

Az 1956-os magyar forradalom széles körű visszhangot váltott ki Romániában, különösen a Székelyföldet magába foglaló Magyar Autonóm Tartományban és központjában, Marosvásárhelyen. Az 1956. februári népszámlálás szerint Marosvásárhely lakosságának 73,7%-a magyar nemzetiségű volt. A magyar beszéd nemcsak a magánszférát uralta, hanem a közhivatalokat is, kivéve a hadsereget és bizonyos mértékben a milíciát (rendőr-csendőrséget). Tartományi szinten ezekben a napokban aktivizálódtak a már régebben létező, de addig komolyabb tevékenységet ki nem fejtő szervezetek. A legkiemelkedőbb ezek közül a Faliboga Ioan által vezetett, marosvásárhelyi központú Nemzeti Felszabadító Bizottság (Comitetul National de Eliberare), amelynek Frunda Károly is a tagja volt. A forradalom hírére hét fiatal szovátai munkás a hegyekbe húzódva, fegyveresen akart harcolni a kommunista rendszer ellen. A gyulakutai hőerőműnél dolgozó néhány tisztviselő Veress Sándor vezetésével létrehozta a Titkos Forradalmi Szervezetnek nevezett Kis-Küküllő menti csoportosulást, és ekkor alakultak a magyar kultúrát ápoló, de később rendszerellenesnek bélyegzett egyesületek, mint amilyenek a sepsiszentgyörgyi Székely Ifjak Társasága, a Kossuth Kör, valamint a brassói központú EMISZ (Erdélyi Magyar Ifjak Szervezete). /Pál-Antal Sándor: Az 1956-os magyar forradalom visszhangja Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./

2006. október 25.

1956 után átfogó megtorlási hullám kezdődött Romániában, koncepciós politikai pereket rendeztek. A Magyar Autonóm Tartományban 1956. október 28-a és 1965. december 31-e között a katonai ügyészségi adatok szerint mintegy 1100 személy ellen indítottak bűnvádi vizsgálatot. Ezek közül 826-at állítottak bíróság elé és ítéltek sokévi kényszermunkára. A megtorlás 1958-59-ben tombolt a legvadabbul. Az esetek 46%-ánál a vádiratokban tételesen is szerepel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharccal kapcsolatos „ellenforradalmi” megnyilvánulás. Ezek közül egypáran (Szathmári Zoltán marosvásárhelyi, Salamon László gyergyószentmiklósi, Nagy Lakatos János gyimesbükki és Kertész Béla székelyudvarhelyi lakos) részt is vettek a magyarországi eseményekben, mások szervezetten, csoportosan vagy egyénileg „társadalmi rend elleni cselekedetet” követtek el. A bíróság elé állítottak legtöbben marosvásárhelyiek. A más tartománybeliek közül legtöbben – 30-an – brassóiak voltak és a 77 tagú EMISZ-ügyhöz kapcsolódtak. Meglepően sok a politikai megtorlás áldozata 24 faluban: Szárhegyből 15-en, Tekerőpatakról 14-en, Gyergyóújfaluból 12-en, Kozmásról és Galócásról 11-11-en, Csíkcsicsóból, Dedrádból, Erdőfüléből, Kézdiszentlélekről és Köpecről 10-10-en stb. A bíróság elé állított személyek etnikai megoszlása nagyjából megfelel a Magyar Autonóm Tartomány lakossága nemzetiségi összetételének. Nagyon magas a kollektivizálás ellen szavukat emelt meghurcolt személyek száma. A terror első áldozatai lettek előbb az osztályellenségnek tekintett (volt) kulákok, majd más gazdálkodók is. /Dr. Pál-Antal Sándor: ’56 – romániai megtorlások. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 25./

2006. október 26.

Az 1956-os magyar forradalom erdélyi áldozatainak kálváriáját mutatja be Maksay Ágnes Az otthonmaradottak című dokumentumfilmje. A film történelmi adattár mindarról, ami az ’56-os forradalom következményeként Erdélyben történt. A szabadságra ítélt élettársak, szülők, gyermekek és testvérek szemszögéből eleveníti fel a múlt történéseit. A szabadság csak látszólagos volt, hiszen a hatalom ellehetetlenítette az áldozatok családtagjait is, akiket éveken át zaklatott a Szekuritáté. A filmben megszólalnak a soha haza nem térő Tamás Imre csíkszeredai tanító hozzátartozói, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségéhez (EMISZ) kötődő Nyitrai Berta tiszteletes asszony, az érmihályfalvi Sass-csoport, a halálra ítélt és kivégzett Sass Kálmán református lelkész és dr. Hollós István volt hadbíró leszármazottai is. Rendező-forgatókönyvíró: Maksay Ágnes, tudományos munkatárs Tófalvi Zoltán, operatőr: Erdős Zsigmond. /Papp Annamária: Az otthonmaradottak. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

2006. november 6.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc romániai és brassói hőseire emlékeztek november 3-án Brassóban. Mindenekelőtt azoknak a „brassói srácoknak” az emlékét idézték fel, akik ötven évvel ezelőtt, november 4-én létrehozták a valamennyi erdélyi szervezkedés közül legkiterjedtebb EMISZ-t, teljes nevén az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségét. Az Áprily Lajos Főgimnázium falán elhelyezett kétnyelvű emléktáblát azon romániai bátor emberek tiszteletére állították, akik 1956 őszén kiálltak a magyar forradalom eszméi mellett. A bukaresti magyar nagykövetség támogatásával készült táblát Terényi János nagykövet leleplezte le. Ezt követően a Reménység Házában felavatták azt az emléktáblát, amely az EMISZ 78 tagjának állít emléket. Mint ismeretes, a brassói, felső-háromszéki és erdővidéki fiatalokat is tömörítő EMISZ dacolni akart a kommunista neveléssel, az igazi magyar irodalom, kultúra és történelem népszerűsítését tűzte ki céljául. Az ünnepség keretében Terényi János magyar nagykövet átadta a Szabadság Hőse emlékérmet és oklevelet annak a három magyar kutatónak – Tófalvi Zoltánnak, a román televízió munkatársának, Pál Antal Sándor történésznek, a marosvásárhelyi levéltár volt dolgozójának, valamint Benkő Levente újságírónak és történésznek –, akik levéltári kutatásokat folytattak, publikáltak, írtak vagy filmet készítettek a témáról. Úgyszintén a rendezvény keretében megnyitották a magyar külügyminisztérium által készített, 1956 eseményeit felidéző kiállítást, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője pedig bemutatta a Brassói srácok című könyvet, amelyet az EMISZ-es Lay Imre és Papp Bálint Mihály visszaemlékezéseiből szerkesztett. /P. A. M.: Emlékezés a „brassói srácokra”. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

2007. július 13.

A Keresztély Ferenc és Bede István tiszteletére szervezett ünnepséget június 18-án Sepsiszentgyörgyön Szabó Béla csíkszeredai magyar főkonzul nyitotta meg, aki az 1956-os forradalom két idős háromszéki résztvevőjének odaítélt emlékérmet adta át Sólyom Lászlók, magyar köztársasági elnök nevében. Keresztély Ferenc sepsiszentgyörgyi otthonában beszélt az újságírónak börtönbüntetéséről, amelyet szinte gyerekként róttak ki rá. Születésileg felsőrákosi, Brassóban lakott, ott tartóztatták le, alig töltötte be a 18. évét. 1957-ben néhány barátjával elment Fehéregyházára, s megkoszorúzták a Petőfi-emlékművet. Ezt nacionalista megnyilvánulásnak minősítették, azért ítélték el. Az Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség, az EMISZ tagja volt. Az egész országból szedtek össze magyar fiatalokat. Letartóztatása után Marosvásárhelyre vitték. Egy méterszer egy méteres cellában tartották, még a vécére is fekete szemüveggel vitték ki. A tárgyaláson 77-en voltak. Keresztély Ferenc hat hónapot töltött a Szekuritátén, megverték a kihallgatások alatt. Összesen 1043 évet kaptak, összeszámolták. Őt 12 évre ítélték. Salciára vitték, Braila Nagyszigetére, gátat építeni. Juhaklokban laktak, körülbelül 35 ezer ember. Napi tíz órát dolgoztak, az élelem legtöbbször valami könnyű puliszkalé volt. Élve megúszta a vérhast is, és szerencséje volt, mert pár hónap után „kiszűrték”, s elvitték Nagyenyedre gyárba, dolgozni. Ott már a szakmájában dolgozhatott a szabadulásáig. Amnesztiával szabadult 1964-ben. /Willmann Walter: Tizenkét év koszorúzásért. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), júl. 13./

2007. október 23.

Medgyesen, a Kolping-házban él a közel nyolcvanadik életévében járó Harai Pál nyugdíjas plébános, esperes, kanonok, volt politikai fogoly, elítélt. Tizenkilenc éven át a medgyesi egyházközség plébánosa, az ő nevéhez kötődik, többek között, a Szent István király tiszteletére Medgyesen felépített templom, valamint a Kolping-központ, hétvégi pihenő ház. Harai Pált /sz. Szentkatolna, 1928. jan. 25./ 1952-ben szentelték pappá Gyulafehérváron. Letartóztatásakor, 1958. augusztus 5-én Brassóban volt római katolikus lelkész. Az Erdélyi Magyar Ifjak Szervezetében (EMISZ) való állítólagos részvétele miatt „társadalmi rend ellen szervezkedő csoport feljelentésének elmulasztása vádjával” állították bíróság elé, és 1959. március 19-én tíz év börtönbüntetésre ítélték, amiből kemény öt évet a Brailai Nagyszigeten, Salcián, illetve Luciu–Giurgeni-ben és Gradinán töltött. Harai Pál Salciáról szabadult 1964. augusztus 5-én, az általános kegyelmi rendelettel. Elmondta, annak idején egy levelet adtak át neki, a címzés meglehetősen furcsa volt: Főtiszteletű Vitályos Balázsnak Harai Pál kezén keresztül. Harai átadta a levelet Vitályos Balázs kollégájának, aki paptársa volt. Vitályos felbontotta a levelet, és nagyon ideges lett. Na, nekem végem, engem megint befognak, mondta. Megmutatta a levelet. Gyanús, nemzetieskedő hangvétele volt, és azt kérték benne, hogy a kápolnában, ahol a hittanórákat tartottuk, a magyar ifjúság megbeszélésekre gyűlhessen össze. Vitályos Balázs úgy látta, ez a Szekuritáté provokációja. Nem tudták, mit tegyenek, végül megmutatták a levelet Vasvári Aladár főespereshez. A főesperes elolvasta a levelet, széttépte, elégette. Semmi az egész, mondta. 1957-ben mindenfelől letartóztatások híre jött. Brassóban letartóztatták a ferences templom papját, P. Hajdu Leandert és a külvárosi templom papját, Ráduly Istvánt. 1957. december 3-án letartóztatták Harai Pált, a Szekuritátéra vitték. Kénytelen volt beismerni a levelet, hozzátéve, Vitályos Balázs és ő tud a levélről, Vasvári nem, jelentette ki határozottan. Elengedték, azzal, tudja meg, kitől jött a levél. Így telt el egy idő, majd 1958. augusztus 5-én telefonon hívták a szekusok. Rá akarták venni, hogy ügynök legyen, de ő ezt nem vállalta, erre letartóztatták. Harai és Vitályos mindent magunkra vállaltak, nem ismerték el, hogy Vasvári szintén tudott a levélről. A kihallgatások után autóval szállították a foglyokat a tárgyalásra. Harai odaszólt a közelében álló, szintén megbilincselt Opra Benedek brassói középiskolai tanárnak. Az őr ezt észrevette, mindkettejüket úgy megverte, hogy orrunkból, szájunkból folyt a vér. Marosvásárhelyen volt a tárgyalás. Kolozsvárról szállt ki a hírhedt Macskási Pál bíró, tordai szabólegény. A vád Harai ellen „a társadalmi rend ellen szervezkedő csoport” feljelentésének elmulasztása volt. A tárgyaláson Macskási megkérdezte Haraitól, hogy kitől tudott a szervezetről, az EMISZ-ről. Mire ő azt mondta: a Szekuritátétól. Ott tudta meg, hogy ilyesmi létezik. A vádlottak között tizenhét-tizennyolc éves gyerekek is voltak, látszott rajtuk, hogy a szekusok mindenfélét ígérgettek nekik. Valljátok ezt s azt, s ne nyugtalankodjanak, mert kiszabadultok... Szegények vádolták magukat. 1959. március 19-én hirdették ki az ítéletet, Harai tíz évet kapott. Vásárhelyen ‘59 őszéig tartották, majd vonattal vitték őt sokadmagával Brailáig, onnan komppal tovább, a hírhedt Duna-deltában levő lágerekbe. Sokat éheztek. Ott találkozott Dávid Gyulával, Páskándi Gézával és másokkal. Évekig semmilyen kapcsolatot nem tarthattak a családdal. Hosszú idő múlva engedélyt kaptak arra, hogy írhassanak haza levelet. Megszabták, mit írhatnak, és kérhetnek. Nem volt szabad kérni gumicsizmát. Az egyik levelét így címezte falujába: Str. Gumicsizma 142. Szülei megértették, mit szeretne. És a gumicsizma megérkezett... Több héten keresztül vízben dolgoztak, embertelen körülmények között. Harai szerencsés volt, meg se hűlt, pedig átázott a csizmája. Négy éve volt már rab, amikor egyszer hívatták. Egy szekus egész éjjel vallatta, azt akarta tudni, Vasvári tudott-e a levélről? Harai továbbra is tagadta ezt. „Te, idióta, most sem jött meg az eszed?! Itt fogsz elrothadni!- mondta neki a kihallgató. Amikor 1964-ben Harai kiszabadult, találkozott Vasvári Aladárral. Kiderült, hogy őt is letartóztatták, de egy év múlva elengedték. Harai belátta: úgy játszottak velük, mint macska az egérrel... Szabadulása után az utolsó pillanatig, még kilencven után is megfigyelték. Ha nem hitt volna Istenben, akkor nem tudta volna ezt az egészet túlélni. „Nem hős vagyok, hanem áldozat. Ebben az egész kirakatperben csak egy szereplőcske... ” – állapította meg. /Papp Annamária: „Nem hős vagyok, hanem áldozat”. Beszélgetés Harai Pál plébánossal, ‘56-os elítélttel. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./

2009. április 4.

Tófalvi Zoltán 1944. március 24-én született Korondon. A marosvásárhelyi tanárképző főiskola után a kolozsvári tudományegyetemen is szerzett történelem-filozófia tanári képesítést. Éveken át szülőfalujában tanár, majd a Marosvásárhelyi Rádió riportere, később az A Hét, az Erdélyi Napló munkatársa, 2007. augusztusi nyugdíjazásáig az RTV magyar adásának szerkesztője, számos jelentős kötet szerzője. Tófalvi Zoltán riporter, kutató, történész, monográfus, író. Úgy látja, hogy a 45 éven át tartó diktatúra elnyomó gépezetének belső mechanizmusát ismerjük a legkevésbé. A politikai perek tanulmányozása, magyar nyelvre való átültetése, a túlélők visszaemlékezéseivel való „összeszikráztatása” során megdöbbentő esetekkel találkozott. Ilyen például Boros Sándor fogdajelentése Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészről. Boros Sándor Mészáros Gyula ÁVH-s tiszt ötlete alapján – a tervet hivatalosan Nagyváradon egyeztették a Szekuritátéval – vállalkozott arra, hogy megjátssza a szökést és felkeresi Sass Kálmán ismerőseit, és így felderítik „egy nemzetközi kémhálózat” szálait. A Szekuritáté még a román-magyar határon is átszöktette, hogy az ottani „szálakat” is felgöngyölítsék. Boros Sándor állítólag Vajdahunyadon él. Tófalvi megjelent köteteivel a tizenkét kivégzett, a mintegy ezerötszáz bebörtönzött erdélyi magyar rehabilitációjához szeretne hozzájárulni. A „hazaárulási perek” sorozat négy, levéltári dokumentumok alapján összeállított kötetből és egy mélyinterjúkat tartalmazó kiadványból áll. Önálló kötet készül az 1959-ben – tehát 50 éve – megszüntetett és a Babes Egyetemmel egyesített Bolyai Tudományegyetem peréről, amelynek során mintegy harminc tanárt, diákot – köztük Páskándi Gézát, Dávid Gyulát, Varró Jánost, Lakó Elemért, Péterffy Irént, Páll Lajost, Várhegyi Istvánt, Nagy Benedeket, Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt, Vastag Lajost – zártak börtönbe, illetve másokat kirúgtak az egyetemről. Készül a kötet az erdélyi unitárius egyház lefejezéséről, illetve a 77 személy elítélésével végződő Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége – az EMISZ – peréről, az 59 személy bebörtönzésével járó Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete – a SZVISZ – koncepciós peréről, illetve a tűzhalált halt Moyses Márton és társai peréről. 1956-ban, illetve az azt követő években a román kommunista hatalom az erdélyi magyarságot végérvényesen össze akarta roppantani. Hogy ez nem sikerült, az igen jelentős mértékben a kivégzettek, bebörtönzöttek helytállásán múlott. Tófalvinak van némi szerepe abban, hogy kiskunmajsai kápolna falára odakerültek az erdélyi mártírok nevei, hogy Budapesten a 301-es parcellánál le lehet róni a kegyeletet az erdélyi magyar kivégzettek, meghurcoltak előtt. Azt is sikerült tisztáznia, hogy az 1956-os forradalom leverése utáni magyarországi kivégzettek közül nyolc erdélyi volt. Az első két kivégzett is erdélyi volt: a marosvásárhelyi származású Dudás József és a Széna tér legendás parancsnoka, Szabó bácsi. Őket a fellebbezési jog megtagadása mellett 1957. január 19-én végezték ki. Az erdélyi települések közül 1956 eszméiért Marosvásárhely hozta a legnagyobb véráldozatot: Budapesten két marosvásárhelyi származásút végeztek ki, Romániában pedig három Marosvásárhelyhez ezernyi szállal kötődő értelmiségit: a nyolc nyelven beszélő Orbán Károly földbirtokost, báró Huszár József földbirtokost, és dr. Kónya István-Béla ügyvédet, aki a Református Kollégiumban érettségizett. /Bölöni Domokos: „Akit a földre taposnak... ” Tófalvi Zoltán újabb pászmái. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 4./

2009. május 12.

1956-ban, illetve az azt követő években a román kommunista hatalom az erdélyi magyarságot végérvényesen össze akarta roppantani. Ez nem sikerült, és ez jelentős mértékben a kivégzettek, bebörtönzöttek helytállásán múlott. 1989 után levéltári dokumentumok alapján kezdte kutatni sorsukat Tófalvi Zoltán, ma is ezt tartja legfontosabb feladatának. Május 8-án mutatták be Marosvásárhelyen az erdélyi hazaárulási perekről szóló sorozatának II. és III. köteteit, amelyek az érmihályfalvi csoport, illetve a Dobai-per történetét taglalják. A Dobai-perben életfogytiglani kényszermunkára ítélt, ma is kiváló memóriájú Varga László marosvásárhelyi református lelkész Páskándi Gézának a szamosújvári börtönben fejben megfogalmazott versét mondta el megrendítő hatással. A „hazaárulási perek”-sorozat négy, levéltári dokumentumok alapján összeállított kötetből és egy mélyinterjúkat tartalmazó kiadványból áll. Önálló kötet készül az 1959-ben megszüntetett és a Babes Egyetemmel egyesített Bolyai Tudományegyetem peréről, amelynek során mintegy harminc tanárt, diákot zártak börtönbe, illetve másokat kirúgtak az egyetemről. Készül a kötet az erdélyi unitárius egyház lefejezéséről, illetve a 77 személy elítélésével végződő Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége – az EMISZ – peréről, az 59 személy bebörtönzésével járó Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete – a SZVISZ – koncepciós peréről, illetve a tűzhalált halt Moyses Márton és társai peréről. A mintegy tíz kötetre tervezett sorozat, a romániai politikai perek monografikus bemutatása igen jelentős vállalkozás. /Damján B. Sándor: Ötvenhat mártírjai. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 12./

2009. május 22.

Tófalvi Zoltán /sz. 1944. márc. 24./ marosvásárhelyi író, történész Korondról származik, behatóan tanulmányozta a fazekasok életét, munkáját. A Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán magyar–történelem szakon szerzett képesítést, majd a Kolozsvári BBTE történelem–filozófia szakán tanult. Később A Hét és az Erdélyi Napló hetilapok és a Román Televízió magyar szerkesztőségének munkatársaként dolgozott. Számos riport- és tanulmánykötete jelent meg. Kutatási területe a korondi népi fazekasság, valamint az 1956-os események és azok következményei. 1982. október 30-án tartották nála az első házkutatást. Az irodalmi alkotásnál is súlyosabb bűnnek számított néprajzzal foglalkozni Tófalvi tanulmányt ír a beszervezés „menetrendjéről”. A kiszemelt ügynöknek saját kezűleg kellett megírnia a beszervezési kötelezvényt, azt utána le is gépelték, amit az ügynöknek szintén alá kellett írnia. A jelentések zömét az információk alapján ugyan a tartótiszt – a „forrás” fedőnevét is feltüntetve – összegezte, de a Szekuritáté gondoskodott arról, hogy a dossziéban a saját kézzel írt jelentések is legyenek. Tófalvi úgy érzi, a kommunista diktatúra ellen lázadók történetének megírása, a periratok közzététele a legsürgősebb feladatok közé tartozik. A román történetíráshoz viszonyítva nagy a lemaradás. Eddig több százezer oldal periratot, az 1956 utáni hazai perekhez kapcsolódó dokumentációt olvasott át, fordított románról magyarra. Ezekből látja, milyen meghatározó, központi személyiség volt Márton Áron püspök. Abszolút tekintélynek számított. Dobai István nemzetközi jogász háromszor járt Márton Áron irodájában, hogy kikérje a tanácsát az általa összeállított ENSZ-memorandumról, annak ellenére, hogy református főgondnok volt. A később kivégzett Szoboszlai Aladár plébános is Márton Áronnak akarta megmutatni a Keresztény Dolgozók Pártjának programját, a román–magyar konföderációt meghirdető elképzeléseit. Márton Áron a huszadik század egyik legjelentősebb magyarja volt. Tisztán látta az eseményeket, összefüggéseket. Tófalvi tízkötetesre tervezi az 1956-os eseményekhez kapcsolódó sorozatot, és ebből három jelent meg. A következők: a hazaárulási perekről négy kötet szól: az első a Szoboszlai-, a második az érmihályfalvi, a harmadik a Dobai-csoport, a negyedik a Fodor Pál és Csiha Kálmán és három Ferenc-rendi szerzetes pere, és lesz egy ötödik kötet, amelyben a túlélőket szembesíti a dokumentumokkal. Előkészületben van a negyedik és ötödik kötet. Ez lesz az első sorozat. A második sorozatban a Bolyai Tudományegyetem megszüntetéséhez kapcsolódó peranyagot dolgozza fel. Külön kötet tartalmazza majd Moyses Márton és Szokoly Elek, illetve a határon átszökött két fiatal perét. Tófalvi foglalkozik az unitárius egyház lefejezésével és az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének a perével is. A következő kötet a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének pere, 59 diákot, tanárt ítéltek el. Külön kötet foglalkozik majd a kolozsvári teológiai intézetben lezajlott eseményekkel. Lesz egy összefoglaló kötet a székelyföldi, szovátai, gyulakutai szervezkedésekről, amelyek közvetlenül a forradalom napjaiban, illetve utána zajlottak. 2006. december 17-én éjszaka betörtek Tófalvi lakásába. Feltűnő, hogy egy betörőt miért érdekelnek az 1956-os eseményekhez kapcsolódó levéltári dokumentumok? A megmaradt dokumentumokat, több tízezer oldalt szétszórtak a lakásban. Három hónapig tartott, amíg valamennyire rendszerezni tudta. Pótolhatatlan dokumentumok tűntek el. Most már azért beszél minderről, mert nem tartja otthon az anyagait. /Máthé Éva: Requiem a meghurcoltakért. = Krónika (Kolozsvár), máj. 22./


lapozás: 1-22




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998