udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 3 találat lapozás: 1-3
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Erdelyi Tortenelmi Igazsagteteli Bizottsag

1998. augusztus 14.

Negyven évvel ezelőtt, 1958. aug. 15-én Brassóban elkezdődött az Erdélyi Magyar Ifjúsági Szervezet tagjainak letartóztatása. AZ EMISZ az 1956-os forradalom hírére alakult meg 1956. nov. 5-én. Az egykori katolikus gimnáziumban tanuló fiatalok /alig voltak 15-16 évesek/ megtagadták az orosz nyelv tanulását, s érdeklődni kezdtek a magyarság múltja, kultúrája iránt. A fiatalokat 15-től 25 évig terjedő börtönre ítélték. 1964-ben nemzetközi nyomásra szabadultak ki. Tavaly októberben Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának /VET/ elnöke kijelentette: Erdélyi Történelmi Igazságtételi Bizottságot fognak létrehozni. Ez egyelőre késik. Brassóban egyetlen rendezvénnyel sem elékeztek meg a negyven évvel ezelőtti eseményekről. Az 1958-ban letartóztattok idén májusban tudományos szimpóziumon vitatták meg a történteket. /Letartóztatott fiatalok. = Brassói Lapok (Brassó), aug. 14./

2006. augusztus 25.

Augusztus 23-án a kolozsvári sajtóval találkozott Rácz Sándor, aki 1956-ban a magyar forradalom és szabadságharc idején a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöki tisztségét töltötte be, jelenleg pedig a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke. Rácz Sándor szerint túlságosan keveset foglalkoznak 1956 valós képével, mi több, az elmúlt ötven évben eltorzították, elhallgatták annak értékeit. Az igazságot azonban ki kell mondani, vallja, s ha ezt mi nem tesszük meg, akkor helyettünk senki sem fogja. A valós magyar forradalom és szabadságharc legfőbb erénye, hogy – a történelemből ismert francia és más forradalmaktól eltérően – nem engedett teret a szociális kérdések előretörésének, hanem mindvégig megőrizte szabadságkövetelő jellegét. Közvetett módon Románia is a „hős pesti srácok”-nak köszönhette, hogy területéről, a felkelés leverésében tanúsított buzgósága elismeréseként, a szovjet hatalom kivonta megszálló csapatait. Az utókor az anyaországban meglehetősen hálátlanul viseltetett 1956 emléke iránt, sőt sokak szemében ma már teher erről beszélni, fejtette ki. Az a társadalmi réteg, amely évtizedeken keresztül ellenforradalomként ismerte a történteket, már nem mutat érdeklődést a valós értékek feltárása iránt. Be kell érni annyival, hogy a tisztességesen gondolkodók rétege elfogadja az igazi múltat. – Történelmünk fekete pontja, hogy Mátyás király óta nincs egységes politikánk. A mai Magyarországot az idegenek egyszerűen meg akarják szüntetni, jól tudván, hogy számíthatnak a szomszédok velünk szembeni ellenszenvére. Európa magyarellenessége szintén kitűnő táptalaj a maguknak új hazát itt létrehozni szándékozók számára – vallja. A Kárpát-medence azonban, véli, egy és oszthatatlan, ezt mindenkinek érdemes tudomásul vennie. Rácz Sándor szegény munkáscsaládból huszonhárom évesen került a forradalom sűrűjébe. A barikádon őt „úr”-nak szólították, amiként ő is úrnak, nem pedig elvtársnak szólította Kádár Jánost, aki – miután tíz éjjelen keresztül tárgyaltak – két lehetőséget ajánlott fel neki: a miniszteri tisztséget vagy az országból való kiutasítást. Mindez Rácz Sándor elveivel nem volt összeegyeztethető, így a felkelés leverése után életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szerinte az akkori munkások nemzeti érzése volt a garancia a tökéletes önrendelkezési forma elérésére. Kifejtette: a jelenlegi magyarországi politikai hatalom a Kádár-rendszer folytatója, ezért 1956 ma még élő hősei nem állhatnak a Gyurcsány-kormány mellé. A forradalom idei ötvenéves évfordulójára rendezendő őszi ünnepségen nem közösködnek a hatalommal, nem fogadják el az arra érdemtelenek részéről felállítandó két szobrot, hanem maguk emlékeznek a 301-es parcellánál, és külön utcai nagygyűlést hívnak össze – mondta el. Rácz Sándor nemrég értesült arról, hogy a kolozsvári önkormányzat határozatot fogadott el egy 56-os emlékmű felállításáról a Sétatéren, idén októberben. Úgy véli, ez a normalizálódás jele, de egy szobor akkor jó, ha azt az arra méltó emberek emelik. Rácz Sándort 1956. november 16-án a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökévé választották. A tanács 48 órás sztrájkot hirdetett Kádár János ellen, követelte Nagy Imre szabadon bocsátását. November és december hónapokban különféle ügyekben tárgyal a kormánnyal és a szovjet katonai vezetőkkel hol eredményesen, hol eredménytelenül. December 11–12-én a második 48 órás sztrájk során a NBKM követelte a letartóztatott munkástanács-elnökök szabadon bocsátását, és tiltakozott a 131 halálos áldozatot követelő salgótarjáni sortűz ellen. December 11-én Kádár a parlamentbe hívta tárgyalni, ahol letartóztatták. 1958. március 17-én, 25. születésnapján életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Büntetését különböző fogházakban töltötte, olyan társakkal együtt, mint Bibó István, Mécs Imre, Nagy László vagy Faddi Ottmár. Ablaka a vesztőhelyre nézett, ahol egy hónapon keresztül naponta öt-tíz forradalmár kivégzését látta. 1963-ban, külföldi politikai nyomásra, amnesztia révén szabadult. A Híradástechnikai Szövetkezetnél tudott elhelyezkedni, de ott is zaklatták. 1972. október 23-án balesetnek álcázott merényletet követtek el ellene, amelyben élete végéig tartó súlyos gerincsérülést szerzett. A hetvenes évek elejétől mintegy húsz éven keresztül illegális előadásokat tartott több magyar nagyváros magánházaiban, általában egyetemista hallgatóság előtt az ’56-os forradalomról és a kommunizmus bűneiről. 1987-től kezdve enyhült a rendszer szorítása. Rácz külföldi utakat tehetett, találkozott például Zbigniew Brzezynskivel, és fogadta id. George Bush is. 1988-ban még Göncz Árpáddal és Litván Györggyel együtt szervezni kezdték a Történelmi Igazságtétel Bizottságot (TIB), de Göncz és Rácz útjai hamar elváltak. 1989. június 16-án Nagy Imre újratemetésén az egyik szónok ő volt. 1993-ban az FKGP vezetését megszerző Torgyán Józsefhez csatlakozott, aki azonban később egyszerűen kitette őt a pártból. 2003. augusztus 18-án az MVSZ tiszteletbeli elnökévé választották. /Ördög I. Béla: Rácz Sándor: sokak számára 56 már teher. Kolozsváron járt az 1956-os forradalom egyik vezetője. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

2006. október 23.

Sólyom László köztársasági elnök október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából több mint hetven személyiségnek adományozta október 22-én a Magyar Köztársasági Érdemrend elismerését, a Magyar Köztársaság arany vagy ezüst érdemkeresztjét, illetve a Nagy Imre-érdemrendet. A Parlament kupolatermében tartott ünnepségen a magyar államfő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke jelenlétében adta át a kitüntetéseket. Az ünnepségen kilenc kitüntetett a három közjogi méltóság közül csak az államfőnek nyújtott kezet. Csak az államfővel fogott kezet Tersztyánszkyné Vasadi Éva volt alkotmánybíró, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékán-helyettese, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz) és a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) több megyei tisztségviselője, valamint több nyugállományú katonatiszt. Pintér Károlyné, a Pofosz Gulag tagozatának elnöke, illetve Mészáros Gyula, a Pofosz Veszprém megyei elnöke Sólyom Lászlónak és Szili Katalinnak kezet nyújtott, de Gyurcsány Ferencet nem hagyta gratulálni. Az eseményen jelen volt a kormány több tagja, Boross Péter volt miniszterelnök, a négy parlamenti párt képviselője – Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke és Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője –, valamint számos közéleti személyiség. Felavatták a kommunizmus áldozatai előtt fejet hajtó, valamint a magyar forradalom és szabadságharc hőseire emlékező ikeremlékművet is a magyarországi Csömörön. A kommunizmus áldozatainak emléket állító kompozíció az első ilyen alkotás a világon. Az eseményen, amelynek fővédnöke Orbán Viktor, a Fidesz elnöke volt, felszólalt többek között Wittner Mária ’56-os szabadságharcos, valamint Tőkés László királyhágómelléki református püspök is. /Több kitüntetett mellőzte Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin gratulációját. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./ A kézfogás gesztusok aritmetikája Budapesten – az, hogy hányan nem fogtak kezet Gyurcsánnyal, és hányan sem Gyurcsánnyal, sem Szilivel – egyértelműen jelzi: a politika nem lezárja, hanem épp ellenkezőleg: lezáratlanul tartja a múltat. Ma már bizonyosabban látható, mint öt-tíz évvel ezelőtt, hogy ‘56 emléke Erdélyben jóval erőteljesebb, jóval meghatározóbb, és hogy 1956 összekapcsolta a szolidaritást a magyar szabadsághagyománnyal és a kommunizmus elutasításával. Bakk Miklós szerint a „magyar szétfejlődés” döntő korszaka nem Trianon, hanem 1956 után kezdődött. 1956 után különböző pályára léptek a Magyarországgal szomszédos országok, és ezzel a társadalmi alkalmazkodás eltérő pályáit kínálták fel a kisebbségi helyzetbe került magyaroknak. /Bakk Miklós: Erdély, 1956. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998