udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 36 találat lapozás: 1-30 | 31-36
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Hitel (Budapest)

1998. február folyamán

Hódi Sándor szívszorító tanulmánya a vajdasági magyar helyzetről. Beszédes az egyik alcím: A kisebbségi lélek torzulásai. - A magyar pártok a választásokon a lehetséges mintegy 230 ezerből hozzávetőlegesen 90 ezret kaptak. A VMSZ 50 960 szavazatot, az Ágoston András-féle VMDP 16 974, a dr. Páll András-féle VMDK 16 802-t, a többi magyar párt két-kétezernyi szavazatot gyűjtött össze. Egyedül a VMSZ küldhetett képviselőt a parlamentbe, négy főt. /Hódi Sándor: A magyar kisebbségpolitika bukása. Az 1997-es szerbiai választások tanulságai. = Hitel (Budapest), febr./

1995. november folyamán

Sz. Farkas Jenő tanulmányában írta, hogy Cioran volt az utolsó nagy öreg a "román származású francia írók" közül. Egy évtizeddel ezelőtt hunyt el a vallástörténész-író Mircea Eliade, tavaly a drámaíró Eugéne Ionesco, és most Cioran. - Az első világháború alatt Romániából érkezett Párizsba a dadaizmus egyik megteremtője, Tristan Tzara, majd a regényíró Panait Istrait és több avantgard költő. 1937 körül ösztöndíjjal került ki Párizsba Ionesco és Cioran. Mircea Eliade a háború után került ki Párizsba. Két évtized alatt, 1970 és 1990 között több mint kétszázszázötven író hagyta el Romániát. Az első világháború után a fiatal román gondolkodók az agresszív nacionalizmusban látták a kiutat. Mircea Eliade 1927-ben Szellemi útirány címmel vázolta fel az ifjú nemzedék programját. Szerinte a szellemnek szüksége van miszticizmusra. Ezek a fiatalok 1933 után Corneliu Zelea Codreanu vezette vasgárdista mozgalom szellemi vezéreivé váltak, megalkotva az "új nacionalizmust". A Vasgárda gondolata az "etnikai alapokra épülő állam", a kereskedelem románosítása és az idegengyűlölet. Mircea Eliade belépett a Vasgárda soraiba, támadott minden jelentősebb román írót, ugyanúgy tett Ionesco is. /Sz. Farkas Jenő: Az örök eretnek. Emlékezés Emil Cioranra/ Hitel (Budapest), nov./

1991. július 19.

Az 1990-es marosvásárhelyi tragédiát megszenvedett Sütő András hosszú kényszerpihenő után térhetett vissza dolgozószobájába. A Magyar Nemzet munkatársának megemlítette az 1987 tavaszán, majd a 1988. januárjában, a Hitel 2. számában megjelent dokumentumot: Az Erdélyi Magyar Önvédelmi Szövetség kiáltványa. Ez a romániai magyarokhoz, az azok harcával szolidarizáló románokhoz, az egyetemes magyarsághoz, és az ENSZ tagállamaihoz intézett, négy évvel ezelőtt Sütő András által megfogalmazott segélykiáltás jelenleg ismét időszerűvé kezd válni. Elég a kolozsvári iskolaügyre gondolni, amit Sütő András provokációnak minősített, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum helyzete még mindig nem tisztázódott. Az író szóvátette az RMDSZ-nek a megengedhetőt túllépő kompromisszumkészségét. /Kiss Zsuzsa: Látogatóban Sütő Andrásnál. = Magyar Nemzet, júl. 19./

1991. augusztus 10.

1987-ben Király Károly és Sütő András az Erdélyi Magyar Önvédelmi Szövetség megszervezésére gondolt. A tervezett szövetség azután nem jött létre, de kiáltványuk, az Erdélyi segélykiáltás megszületett, Sütő András tollából. A kiáltvány eljutott Budapestre, ahol Csoóri Sándor lapja, a Hitel 1988/2-es száma közölte. Szövegét a Romániai Magyar Szó hozta azzal, hogy a fölvetett gondok sok tekintetben ma is időszerűek. Látható, hogy "etnikai létünk a kisebbségi elnyomatásban végveszélybe került." "Megfosztottak magyar iskolai hálózatunktól..." Fölszámolták "múzeumainkat, ősi levéltárainkat, index alá helyezték könyvtárainkat." Eltávolították a magyar tiszteket a hadseregből, a gyárakban leváltották a magyar igazgatókat. A magyar városokat elrománosítják a betelepítéssel., a főiskolát végzett magyar fiatalokat Moldvába helyezik. Meg akarják semmisíteni a színmagyar székely falvakat. Érthető az elkeseredés, de "ne hagyjátok el Erdélyt", kéri a kiáltvány. Követeljék a magyar iskolákat. Felkérik Magyarországot és a világban bárhol élő magyarokat, hogy emeljék fel szavukat a romániai magyarság érdekében. /Az Erdélyi Magyar Önvédelmi Szövetség kiáltványa. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 10-11./

1991. november 2.

Budapesten, az Országos Széchenyi Könyvtárban nov. 2-án ünnepélyesen átadták a Bethlen Gábor Alapítvány díjait. A díjazottak közül erdélyiek: Dávid Gyula és Tempfli József. Dávid Gyula Márton Áron-díjat kapott, Tempfli József nagyváradi megyéspüspököt pedig a magyarság egyetemes ügyét szolgáló munkásságáért Márton Áron emlékéremmel tüntették ki. /Hitel (Budapest), 24. sz., Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./

1993. február 3.

Budapesten 89 éves korában elhunyt Vita Sándor. 1904-ben született Nagyszebenben. A Hitel /1936/ egyik elindítója. Bekapcsolódott az EMGE munkájába, 1940-1944 között a budapesti parlament tagja, mint meghívott erdélyi képviselő. Kolozsvárról az oroszok elhurcolták, majd Budapesten az Andrássy út 60-ban a politikai rendőrség foglya lett, egy évig tartották bent. Ezután Budapesten élt, visszavonulva a közéletből. /Vita Sándor halálára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest). febr. 3./

1993. május 22.

A Hitel folyóirat szerkesztőgárdája mutatkozott be máj. 22-én Marosvásárhelyen, a Látó folyóirat irodalmi színpadán. Sütő András és Markó Béla, a Látó főszerkesztője volt a házigazda. Csoóri Sándor főszerkesztővel együtt eljött a Hitel szerkesztőinek többsége. Sütő András a találkozón Csoóri Sándorhoz intézett nyílt levelét olvasta föl, köszönetet mondva a Duna Tv létrehozásának kezdeményezéséért. /(Marosi Barna): Csoóri Sándor Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 25., Hitel-est Marosvásárhelyen. = Új Magyarország, máj. 24./ Sütő András levele: máj. 25-i jegyzet.

1993. szeptember 17.

A Berzsenyi Társaság küldöttsége eljött Temesvárra, a helyi Ormós Zsigmond Társaság estjére. Az irodalmi esten a küldöttség tagja, Tornai Ottó vallomásában kifejtette, hogy a költészet hozzájárul emberségünk megőrzéséhez. Az esten kiosztották a Hitel (Budapest), folyóirat több számát. /Mandics György: Az érzelmek szivárványhídján. = Temesvári Új Szó (Temesvár), szept. 17./

1993. szeptember 17.

A Berzsenyi Társaság küldöttsége eljött Temesvárra, a helyi Ormós Zsigmond Társaság estjére. Az irodalmi esten a küldöttség tagja, Tornai Ottó vallomásában kifejtette, hogy a költészet hozzájárul emberségünk megőrzéséhez. Az esten kiosztották a Hitel (Budapest), folyóirat több számát. /Mandics György: Az érzelmek szivárványhídján. = Temesvári Új Szó (Temesvár), szept. 17./

1996. január folyamán

Cs. Gyímesi Évával éppen ellentétes véleményt fejtett ki Toró Tibor temesvári atomfizikus, elméleti fizikus, tanszékvezető tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, az erdélyi magyar tudományos élet egyik fő képviselője, akivel Aniszi Kálmán beszélgetett. Az anyaországi segítség nélkül nem megy az erdélyi magyarság gazdasági megerősödése, de ki kell zárni az önös pártpolitikai érdekeket. Elég a Duna Tv megkérdőjelezésére gondolni. "Az ilyesmi annyira visszataszító! Ha valaki segíteni akar, mindjárt a víz alá nyomják." - Annak idején sokan felháborodtak Tőkés László püspök "etnikai tisztogatás" kifejezésén. Alaptalanul, mert "a magyar anyanyelvű oktatás megcsúfolása, iskoláink fokozatos elsorvasztása is az etnikai tisztogatás része." Toró hangsúlyozta: "nagy fájdalmunk, hogy nem sikerült újraindítani az önálló magyar egyetemet". Helyesnek tartotta, hogy Tőkés László elindította Nagyváradon a Sulyok István Református Főiskolát. /Hitel (Budapest), jan./

1996. június 13.

Gereben István elítélően reagál Csoóri Sándor Forgácsok a földön /Magyar Nemzet, máj. 18./ esszéjére. Gereben visszatekint: Csoóri Sándort mint disszidenst "öleltük magunkhoz. Tiltakoztunk szilenciuma ellen..." Azután Csoóri a Hitel 1990. szeptemberi számában közölte a Nappali hold című írását, ez "sokunkat kiábrándított. Értetlenül álltunk, állunk a tény előtt, hogy az újjászülető magyar szellemi élet drágaköve homokká morzsolta magát. Ebben az esszében nyilvánvalóvá vált a demokrácia elvét megtagadó, a magyar zsidósággal kapcsolatos, előítéletekkel teli, ügyetlen világszemlélete." Gereben reméli, hogy a Magyarok IV. Világkongresszusának résztvevő megakadályozzák azt, hogy "a Magyarok Világszövetsége elnökének demokráciáról alkotott véleménye tért hódítson az egyetemes magyarság köreiben." Ezzel elejét veszik annak, hogy az MVSZ továbbra is "az egyetemes magyarság érdekeit sértő indulatoknak, kificamodott politikai ideológiáknak, szélsőséges megnyilakozásoknak méhe, szószöve lehessen. " /Gereben István: A demokrácia "vidámparki Don-kanyar"? = Népszava, jún. 13./

1997. szeptember 4.

A magyar társadalom válságát vizsgálta a Hitel (Budapest) folyóirat augusztusi számában Csoóri Sándor Hajnali órák című esszéjében. "Hogy haragudtak Arany Jánosra a Bach-korszakban A nagyidai cigányok miatt. A szabadságharc megcsúfolását látták benne." "Ma Nagyida - minden epeömlésével és önkínzó fájdalmával együtt is - történelmi emelkedettség mai helyzetünkhöz viszonyítva. A mi életünkhöz a kabarék silány röhögése illik. Meg Friderikusz Sándor ügyes és drága szemfényvesztése. Ha azt kérdeznék tőlem, ki tudná sokak életét egy irányba fordítani, a válaszom rövid lenne: ő. Dosztojevszkij és Ady hozzá képest unalmas és fakó valaki, Tolsztoj egy szakrális mellékszereplő. De ha így megy tovább, a szabadság önmagát számolja föl. Mintha most akarná kiélni azokat az ösztöneit, amelyeket kiélni nem tudott." /Bogdán László rovata: Szélrózsa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 4./

1997. november 20.

Megjelent Balassa Iván Szabó T. Attila /1906-1987/ című monográfiája Budapesten, a Püski Kiadó gondozásában. A könyvet a Hitel folyóirat ismertette. Szabó T. Attilát 1940-ben nevezték ki a kolozsvári egyetem nyelvészeti tanszékének professzorává, ahol három fő kutatási irányt jelölt ki: az erdélyi magyar nyelvjárások atlaszának elkészítése, az erdélyi helynevek összegyűjtése, nyelv-járási és nyelvtörténeti monográfiák készítése. Később ezekhez egy erdélyi magyar oklevéltár terve csatlakozott. A Romániai magyar nyelvjárások atlasza, amelynek munkálatait még Szabó T. Attiláék kezdték és Murádin László folytatta, csak mostanában kezd megjelenni Budapesten, Juhász Dezső szerkesztésében. Az erdélyi magyar oklevélszótár terve a monumentális Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárrá bővült. A magyar, de tán a világ tudományosságában is párját ritkítja az ilyen szótár. Az első kötetet /A-C, 1968/ Szabó T. Attila még maga szerkesztette, azután már kolozsvári nyelvészekből alakult munkaközösség vette át a szerkesztést. A kiadás később kényszerű okokból Magyarországra került, jelenleg a nyolcadik vaskos kötetnél, az M betűnél tart. Lapjairól az 1500-as évektől az 1800-as évek végéig terjedő erdélyi valóság, a régi magyar nyelv szól hozzánk. Szabó T. Attila a házsongárdi temetőben nyugszik. Az akkori légkört jelezte, hogy B. Gergely Piroska tanszékvezető a dékán tilalma ellenére mondott a sírnál búcsúztatót. /Hitel (Budapest), 1997/10. sz. ismerteti: Lapszemle rovat. = A Hét (Bukarest), nov. 20./

2001. december 5.

Megjelent az Erdélyi Szép Szó 2000 irodalmi antológia, a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadó és a Hargita Kiadóhivatal gondozásában, amelynek kiadását eredetileg már a májusi hargitafürdői írótalálkozóra tervezték. A magyarországi Szép Versek és Körkép (szép prózák) mintájára készült erdélyi antológia gyakorlatilag a székelyudvarhelyi Ablak Kiadó 90-es évekbeli Fagyöngy és Erdélyi Dekameron megszakadt évi antológia-kezdeményezését éleszti újra egyetlen kötetben. Az antológia 54 erdélyi költő és prózaíró 2000-ben megjelent írásaiból tartalmaz válogatást Fekete Vincze szerkesztésében. A válogatás alapjául hazai és magyarországi irodalmi és kulturális folyóiratok szolgáltak, mint a Helikon, Székelyföld, Látó, Korunk, A Hét, valamint az Alföld, Hitel, Jelenkor, Forrás, Élet és Irodalom, Tiszatáj és mások. A kötet szerkesztői és gondozói fölvállalták az Erdélyi Szép Szó évről évre való megjelentetését. Az antológia formátuma hagyományos tankönyvméret, terjedelme 366 oldal. /(gál): Erdélyi Szép Szó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./

2003. március 18.

A Transsylvania, az Amerikai Erdélyi Szövetség negyedévi tájékoztatójának idei 1. számában /főszerkesztő: Horváth Arany/ az erdélyi, vajdasági és budapesti napilapokban és folyóiratokban (Hitel, Szabadság, Korunk, Erdélyi Napló, Reformátusok Lapja, Hargita Népe, Hét Nap, Erdélyi Riport, Partiumi Közlöny) megjelent írásokat is közöltek. Többek között Egyed Ákos Kolozsvár történelmi örökségéről, Sylvester Lajos a csángómagyarság múltjáról, jelenéről írt. Interjút közölt a lap a csángó énekes, Petrás Máriával és gróf Kálnoky Tiborral. Helyünk a jövő Európájában címmel Orbán Viktor gondolatait ismerheti meg az olvasó, Csoóri Sándor pedig többek között a nagytőkéről és a globalizációról fejtette ki véleményét. /Transsylvania. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./

2003. július 29.

Kedvenc szerzője-írója Beke György, vallja Ferenczy L. Tibor. "Ő a székelység Egon Erwin Kische, a Kárpát-medence szórványmagyarságának, Erdély és Moldva csángóságának, történelmének, múltjának és jelenének legaktívabb búvárlója, kutatója, képviselője. Szomorú, de igaz történelmet lehet tanulni könyveiből, önazonosság-tudatot minden írásából." Beke segített eloszlatni a Petru Grozához fűződő mítoszt. A 2002/4-es sz. Hitelben megjelent Groza faluja című irodalmi riportjában írt Grozáról. A Ceausescu-diktatúra idején a Groza-kormány idejének állapotai, amelyek azért elég sanyarúak voltak, kezdtek idealizálódni. Ferenczy L. Tibor felidézte, hogy Kolozsvárott Balogh Edgárral is vitatkozott Grozáról. Balogh Edgár szerint az akkori állapotokkal szembe kellett állítani egy más valóságot, amelyik kedvezőbb volt a magyarok számára, és ez Groza-korszak. "Részünkről ez önvédelem", tette hozzá Balogh Edgár. Azonban Groza olyan kormány élén állt, mely intézkedett, hogy elvegyék a magyar egyházak és felekezeti iskolák vagyonát, miáltal létalapjaiktól fosztották meg a magyar oktatást és közvetve a művelődést, tudományt, szellemi életet... Államosították a magyarság szövetkezeti vagyonát. Egyedül Márton Áron püspök emelte fel a szavát Groza kormányának azon intézkedése ellen, mely az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Intézet néven a magyarság teljes vagyoni kirablását volt hivatott végrehajtani. Ezzel szemben a Magyar Népi Szövetség vezetői Groza-kultuszt alakítottak ki a magyarság körében. Beke kifejtette, hogy Groza megjátszotta a magyarbarát színész szerepét. A kaméleoni arcát az MNSZ akkori baloldali vezetői vagy nem ismerték fel, vagy nem akarták észrevenni. /Ferenczy L. Tibor: Ledöntettek mítosznak szobrai. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 29./

2003. augusztus 26.

Gál Éva Emese jelezte, hogy Budapestről minden hónapban elküldték a Magyar Írószövetségtől az Írószövetségi Tájékoztatót, 2002 szeptembere óta azonban ő egyetlen példányt sem kapott meg Gyergyószentmiklóson. Az Írószövetségen biztosították őt, hogy rendesen elküldték minden hónapban a tájékoztatót. Budapesten benézett a Hitel szerkesztőségébe, ahol másfél éves késéssel megtudta: a tavaly februári számban közölték két versét. Tiszteletpéldányt és értesítést a honoráriumról (melynek egyik példányát postafordultával visszavárták volna), természetesen ugyanúgy küldtek tavaly februárban is. Ezt sem kapta meg. Kinek az érdeke, hogy elsüllyessze ezeket a küldeményeket? Valakik így akarják megbénítani az értelmiségiek kapcsolatát az anyaországgal? /Gál Éva Emese: Hová tűnnek a tájékoztatók?! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 26./

2003. november 29.

Hét év alatt közel kétszázer magyar repatriált Erdélyből a csonka hazába (Mikó Imre: Erdélyi politika. In: Hitel 1940-1941, 2. Sz., Kolozsvár). Nagyhatalmi ultimátum nyomán Románia végül 1919. december 9-én Párizsban megkötötte a kisebbségi egyezményt a szövetséges és a társult hatalmakkal. Ez biztosította az új országhatárok közé kerülő kisebbségek jogainak nemzetközi védelmét, a dokumentumban leszögezvén: a román kormány kötelezi magát arra, hogy az ország minden lakosának születési, állampolgársági, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül az élet és a szabadság teljes védelmét biztosítja. "Románia minden lakosát megilleti az a jog, hogy bármely hitet, vallást vagy hitvallást, nyilvánosan vagy otthonában, szabadon gyakoroljon, amennyiben ezeknek gyakorlata a közrenddel és jó erkölcsökkel nem ellenkezik." (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941) Alig néhány hónap múlva, 1920. június 4-én Trianonban aláírták az ezeréves ország szétdarabolását kimondó békeszerződést, amely Erdélyt mint többségben románlakta területet Romániának ítélte oda. A döntés nyomán a történelmi Magyarország területének kétharmada, népességének pedig egyharmada az utódállamok fennhatósága alá került. /Papp Annamária: Öröm és gyász: 1918. December 1. Rólunk határoztak, nélkülünk. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./

2005. február 10.

A 75 éves Csoóri Sándor életművét az A Hét hetilapban Tamás Gáspár Miklós értékelte. Tamás Gáspár Miklós szerint Csoóri nem a magyar nemzetért állt ki, hanem a magyar népért, a parasztságért. TGM megjegyezte: a „mai globális tőkés rendben a magyar mezőgazdaságra egyszerűen nincs szükség”. TGM értékelte Csoóri életművét: „Amiről híres – egy bekezdés, amelyet minden valamire való magyar értelmiségi vehemensen elítélt az eredeti szöveg terjedelmének ezerszeresén, az MDF megalapítása, a Pozsgayval való állítólagos szövetség, a Hitel, a Magyarok Világszövetségének nem túl dicső elnöklése, effélék – vagy elmúlik, vagy nem, én nem tudom.” TGM szerint: „A magyar nép, mire visszakaphatta volna történelmét, eltűnt. Nem halt ki, megváltozott.” /Tamás Gáspár Miklós: Csoóri Sándor 75 éves. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 10./

2005. február 15.

Duray Miklós felvidéki magyar politikus tanulmányt írt Miért szakadt ketté a Máért a legutolsó ülésén? címmel. A terjedelmes munka a Hitel /Budapest/ folyóirat februári számában jelent meg. A rendszerváltás utáni magyar–magyar párbeszéd intézményesítésének történetét Duray az alapszerződések korától indította. A rendszerváltozás évétől – bár nem intézményesítették – rendszeres volt a magyar–magyar párbeszéd. Duray megemlíti, hogy az Antall-kormány idején egyetlen alapszerződés született, a magyar–ukrán, s noha voltak hibái, a később kötöttekhez képest a legjobb volt, ,,mert ajtót nyitott az autonómia irányába”. A ’94-es magyarországi kormányváltás miatt ez a párbeszéd két évet szünetelt, az első magyar–magyar csúcsra csupán ’96-ban került sor. Erre a ,,fagypontra” esik a szlovák–magyar alapszerződés kimunkálása, amit ,,a pozsonyi magyar képviselők nem szavazhattak meg”, hiszen nem tartalmazta a végrehajtás kötelezettségét, a számonkérés lehetőségét, ráadásul közművelődési ügyekben szabad kezet adott a szlovák félnek (az oktatás finanszírozása körüli mostani bonyodalmak is innen származtathatók – véli Duray). Az Antall József által megfogalmazott három egyenrangú pillért (magyarságpolitika, szomszédságpolitika és európai integráció) a visszatérő posztkommunista Horn-kormány átszabta. Kovács László külügyminiszter ugyanis bejelentette: ,,az integrációs politika viszonylatában kell kialakítani a szomszédságpolitikát, és e kettőnek a függvénye a határon túli magyarok iránti magyarországi politika”. A történelmi jelentőségű, Trianon óta első ízben megszervezett 1996-os magyar–magyar csúcs a záródokumentum kapcsán kialakult vita, majd az azt követő diplomáciai botrány miatt vált. Duray szerint ez ,,a magyar történelem első olyan politikai nyilatkozata, amelyet a trianoni határokkal szétszabdalt nemzet összes politikai pártja és legnagyobb társadalmi szervezetei adtak közre”. Hat hét múlva beindultak a román–magyar alapszerződésről szóló kétoldalú tárgyalások az RMDSZ tudta nélkül. S amikor a határon túli szervezetek ezt szóvá tették, szeptember elején Pápán csupán egy csonka csúcsra kerülhetett sor az SZDSZ és az MSZP hivatalos részvétele nélkül. Közben mesterkedett a nemzetközi diplomácia is. Egy korábbi, félig titkos romániai magyar–román találkozó hagyományaira építve elérte, hogy az 1996. őszi romániai parlamenti választások után az RMDSZ-t bevegyék a román kormányba. Az említett találkozót a romániai Neptunfürdőn a több amerikai intézmény (mint pl. a Carnegie Corporation és a State Department) pénzéből támogatott PER – Project on Ethnic Relations – nevű szervezet még 1992-ben hozta létre. Amikor ez kiderült, vitát és feszültséget váltott ki az RMDSZ csúcsvezetésében a Tőkés-szárny és Borbély László, Markó Béla csoportja között. Kormányzati pozícióval megszelídítették a romániai magyar politikai elitet, amely ettől fogva már nem hadakozott a román–magyar alapszerződés ellen, csupán morgolódott. És elhátrált a magyar egyetem, a római katolikus és a protestáns egyházak javai visszaszolgáltatásának követelésétől, valamint az autonómia programjától. A román-magyar alapszerződés még rosszabbra sikeredett, mint a szlovák-magyar. A romániaiból az autonómia gondolata negatív értelemben került bele. Ekkor hasadt ketté végérvényesen a romániai magyar politikai közélet.” Hasonló ,,puhító” hadjárat zajlott Szlovákiában is, hiszen a PER már 1994-től kísérletezett azzal, hogy szembeállítson két magyar pártot (MKDM, FMK-MPP) egy harmadikkal (Együttélés) – utóbbi elnöke volt Duray. Összeugrás helyett egyesülésre került viszont sor, ám a kormányzati csalit a létrejövő MKP sem tudta elkerülni. Az Orbán-kormány megalakulása után a Fidesz rávett ,,néhány határon túli magyar szervezetet”, hogy ne követeljék a kollektív jogok és az autonómia belefoglalását a záródokumentumba. A kölcsönös engedmények eredménye lett a Máért. Hamarosan pedig beindult a státustörvény megalkotásának és lejáratásának eseménysorozata. Duray szerint a státustörvény ötlete azért született meg, mert akkor még ,,ki-ki a szülőföldje szerinti állam jogrendje alapján – hátrányos megkülönböztetés vagy jogvesztés nélkül – nem élhetett volna” a kettős állampolgárság lehetőségével. Az SZDSZ és ellenezte a megoldást, ezt a törvény utólagos kiüresítésének tudatában ma már nem kell bizonyítani. Duray felelevenítette, hogy a negyedik Máérton milyen ellenszenvet váltott ki a külföldi munkavállalók beözönlésének MSZP-s rémképe, a túlbecsült oktatási-nevelési támogatás terheinek alantas felvetése. Az SZDSZ és az MSZP külföldi partnerszervezeteit arra biztatta, hogy lépjenek fel a státustörvény ellen, ők pedig ezt megtették Szlovákiában is, Romániában is és az európai fórumokon is. A Medgyessy-kormány idején először maradt ki a meghívottak közül Tőkés László. Az Orbán-kabinet az erdélyi magyar politikai elit autonomista szárnyával rokonszenvezett. Az RMDSZ csúcsvezetése a magyarországi kormányváltástól változást remélt, amely be is következett, hiszen 2002 óta csaknem az összes közcélú – Erdélynek szánt magyarországi – támogatás az RMDSZ felügyelete alatt áll. Duray hangsúlyozta, hogy a Máért ötödik ülése sikeres volt a kormány számára. A határon túliak zöme lehajtott fővel vette tudomásul, hogy Magyarországon visszatértek a kormányba a kommunisták, de akadtak talán hárman, akik örültek ennek. Megváltozott a státusirodák helyzete is. ,,Kárpátalján például a korábban megnyílt irodákat be kellett zárni, mert az ügyek irányítását az MSZP által kedvelt szervezet és a neki elkötelezett személy vette át – nyilván, ezért kellett őt 2002 júliusától meghívni a Máértre. Romániában annyi történt, hogy az a pedagógusszervezet, amely a státustörvényhez kapcsolódó oktatási-nevelési támogatást kezelte, elvesztette a Medgyessy-kabinet rokonszenvét, mert állítólag Tőkés-pártinak tekintették – ezért megvonták tőle a megbízatást.” Duray írta: ,,Egyértelműen beigazolódott: 2004. november 12-én két részre szakadt a Máért. Nem egyéni érdekek vagy vétségek, nem pártpolitikai okok miatt, hanem két szembenálló elképzelés szerint. A nemzetszolgálat és az ezt semmibe vevő szemlélet szerint. A nemzetpolitika jövője szempontjából fontos tudnivalót tartalmaz ez az esemény: nem jobboldalra és baloldalra oszlik Magyarország lakossága, és nem így oszlik meg az elszakított magyarság sem. A magyar politikai közéletnek van egy nemzetileg elkötelezett része – a nagyobbik része –, itt vannak jobboldali és baloldali gondolkodású emberek is, és van egy nemzetileg közömbös vagy a nemzettel szembeni ellenérzésekkel teli része, ebben vannak a szélsőséges kozmopoliták, ügynökök, idegenbérencek, magyargyűlölők stb. A Máérten utóbbiak szenvedtek vereséget, hiszen 14:2 arányban kikaptak. De alulmaradtak 2004. december 5-én is a népszavazáson.” /Ferencz Csaba: Kis Máért-történet (magyar–magyar csúcsok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 15./

2005. február 16.

A Hitel folyóirat februári számának lap címoldalán ez olvasható: Nem, az nem lehet. Vallomások és elemzések 2004. december 5-éről. Csoóri Sándor, Vasadi Péter, Pozsgay Imre, Duray Miklós, Pap Géza, Sütő András, Gál Sándor, Lászlóffy Aladár, Dobos László, Dudás Károly, Vári Fábián László, György Attila, Zsidó Ferenc, Sepsiszéki Nagy Balázs, Csata Ernő, Magyari Lajos, Koncsol László, Fekete Gyula, Kodolányi Gyula, Tőkéczki László, Ablonczy László, Czakó Gábor, Tornai József, Tamás Menyhért, Domokos Mátyás, Nagy Gáspár, Ács Margit, Alföldy Jenő, Márkus Béla, Görömbei András, Bertha Zoltán, Cs. Nagy Ibolya, N. Pál József, Elek Tibor, Rott József, Száraz Miklós György, Sturm László, Prágai Tamás, Brém Nagy Ferenc, Mórocz Zsolt és Szabó István. A folyóirat kevés példányban jut el Erdélybe, Felvidékre, Kárpátaljára, Szabadka környékére, Lendvára. „Senki sem kötelezte a maradék Magyarországot arra, hogy megvonja az állampolgárságot azoktól, akik fölött áthelyezték az államhatárokat.” – írta Duray Miklós. „Egy néptől, mely évtizedeken át határain belül bambán tűri pusztítását, sőt besegít önpusztítással, nehogy nacionalistának pellengérezze ki a sajtó, nem várható el, hogy a határain kívül rekedt sorstársaiért ébredjen fel évszázada alvó lelkiismerete.” – állapította meg Fekete Gyula. Csoóri Sándor pedig arról írt, hogy a mai divatos és sikeres íróinknak egyetlen szavuk sincs arról, hogy miért sorvad, miért fogyatkozik ez a nép. „Magasban járó elmélkedésekből már régóta arra tudok következtetni, hogy saját esztétikájukat, gondolataikat, előítéletüket ismerik csupán. De azt a valóságot, amelyben maga az istenadta nép él idehaza vagy a határainkon kívül, egyáltalán nem ismerik, legfeljebb hallomásból, mint a hutukat.” /Nagy Pál: Mi történt velünk? = Népújság (Marosvásárhely), febr. 16./

2005. március 11.

A Budapesten megjelenő Hitel című folyóirat – a nemzeti gondolat leghívebb anyaországi őrhelye – idei februári számát a múlt év december 5-ei népszavazás kérdéskörének szentelte a következő címmel: Nem az nem lehet – Vallomások és elemzések 2004. december 5-éről. „Anyaországi és az elcsatolt területek magyarságának prominens képviselői, a nemzet egységének következetes és elkötelezett szellemi munkásai szólalnak meg”, írta beszámolójában Máriás József. Ez a folyóirat Erdélybe csak igen szórványosan juthat el, ezért Máriás részletes ismertetést adott az írásokból. Duray Miklós írta:. „A hivatalban levő magyarországi kormány Gyurcsány miniszterelnök képviseletében, valamint Hiller és Kuncze pártelnökök – Károlyi–Kun–Szamuely eszmei örököseiként hadat üzentek a nemzetnek.” Fekete Gyula: „Már maga az nemzetgyalázás, ha szavazással kell eldöntenünk, hogy véreinket, testvéreinket, akiket a világpolitika főgazemberei kirekesztettek szülőhazájukból, elnyomásba, megaláztatásba, teljes kiszolgáltatottságba taszítottak, ezeket a magyarságukért sokat szenvedett testvéreinket öleljük-e most már magunkhoz, vagy verjük inkább pofon.” „1990 óta hittünk a változásban. Abban, hogy a rosszat fölváltja a jó” – összegezte tapasztalatát Csoóri Sándor. Megállapította: „a többség egyre szegényedik”, „eltömegesedett körülöttünk a hazugság”, „a nemzetet földbe kell taposni”. Fekete Gyula: a népirtás nemcsak a születések szabályozásában ölt testet, hanem annak korszerűbb változatában is: „a nacionalizmus elleni harc formájában és ürügyén, képtelen túlhajtásával elroncsolni, kiirtani a nemzeti érzést, a nemzettudatot, a nemzeti szolidaritást, végső soron az identitást”. Tőkéczki László: „hazugság volt, de hazugság lett itt minden más érték és a közösség is! Balekoknak való hülyeségek a hit, a haza, a nemzet (magyarság), az erkölcs és a rend.” Domokos Mátyás arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a nemzeti tudat gyökereire vettetett a fejsze, csapásai a nemzeti irodalmat sem kímélik: „a társadalom agyán lobotómiát végző civilizátoroknak sikerült elhitetni, hogy ideje lejárt, szerepe véget ért, hogy nemzeti sorskérdéseinket »a dolgot magát nézve« elemző irodalmunk arany öntudata és üzenete ma már nem »trendi«, és az értékeit, önbecsülését oly könnyedén elhajító, feledékeny magyar világ boldogan elhitte a posztmodern bűvigéket, mert ezáltal egy kényelmetlen lelkiismereti nyomás alól is felszabadult”. „Mintha a jóslásokban időnként fel-felbukkanó sárga veszedelem előtt itt volna »a határon túlról jövő magyar veszedelem« ideje! – figyelmeztet Márkus Béla. – Más szempontból a »bevándorlóellenes hangulatkeltésé« – ám csak abban az esetben, ha a képzelt bevándorlók: magyarok.” A felvidéki Koncsol László keserűen tette fel a kérdést: „Mi folyik ebben az országban, miféle nemzet vagyunk mi, az élet vagy a halál népe, az önépítés vagy az önpusztítás, a leépülés vagy a növekedés, az Isten művébe simuló teremtés vagy a Sátánéba szerződött rombolás nyelvközössége?” Pap Géza erdélyi református püspök bibliai példára hivatkozva hirdette december 5-én: „amikor egy népből kihal az egészséges nemzettudat, az egymáshoz való tartozás vágya és igénye, az a nép egészen biztosan pusztulásra van ítélve”. „Ez hát a helyzet, ennyien vagyunk!” „Ebben a szellemi zsarnokságban, megzsaroltatásban Magyarország jobbik fele, a velünk sorsközösséget és szolidaritást vállaló anyaországi magyarok is kisebbségbe kerültek, kisebbségi sorsba kényszerültek – a saját országukban…” (Dudás Károly, Szabadka) Reményeinket „a történelem egyetlen pillanat alatt semmissé változtatta. És ezt a történelmi pillanatot nem lehet soha többé tudatunkból kitörölni. Mert ami megtörtént, az Trianont véglegesítette!” (Gál Sándor, Kassa) „Ennek az országnak a lakói ilyen nemzeti önismerettel, ilyen nemzeti öntudattal élnek?” (Görömbei András, Debrecen) „2004. december 5., »fekete adventje« csakugyan történelmet írt; de az emelkedés történelme helyett az önmegszüntetés eddig elképzelhetetlenül példátlan kísérletének történelmét. (…) Mintha népszámlálás történt volna – a magyarországi magyar kisebbségé, a lelki magyarságé.” (Bertha Zoltán, Debrecen) „Ez hát a helyzet, ennyien vagyunk!” (N. Pál József, Budapest) „Az anyaországi magyarság mindenekelőtt magamagát hagyta cserben, már a kimondott nem előtt. Hogyan ölelje magához a kisebbségben élő nemzetrészeket, ha önmagával is meghasonlott, gyűlölt viszonyban van?” (Rott József, Magyaregregy) „A cserbenhagyott kisebbségek iránti többségi lenézés, megvetés, gúny pedig eddig nem ismert árnyalattal is sötétíti majd a nemzetiségi képet.” (Cs, Nagy Ibolya, Debrecen) „Homlokunkon ott a jel: Káin bélyege. Mindannyiunkén. Azokén is, akik igennel szavaztak.” (Száraz Miklós György, Budapest) „Kedves Nem-párti Testvéreim, milyen érzés Magyarországon magyarnak lenni?” (Vári Fábián László, Kárpátalja) „Úgy érezzük, hogy a magyar állampolgárok többsége elárult bennünket, megtagadta a nemzetet.” (Sepsiszéki Nagy Balázs, Sepsiszentgyörgy) Sütő András: „Permanens döbbenetben nyilván nem lehet élni.” Hasonló gondolatot fogalmazott meg a Gyulán élő Elek Tibor is: „…felállni pedig, mint tudjuk, muszáj, mert földre ütötten élni nem lehet”. „Ez a döntés gyorsítani fogja az erdélyi magyarság (újbóli) felnőtté válását. (…) Azt is mondhatnám, köszönjük, hogy felébresztettetek!” (Zsidó Ferenc, Székelykeresztúr) Magyari Lajos az Erdélyben, a Székelyföldön szórványosan megnyilvánult magyarellenes jelenségek ellenére, arra int, hogy „nemzettársainkat, magyarországi testvéreinket mégsincs jogunk megtagadni”, hogy a történtek dacára „komoly és felelős párbeszédre van szükség”. /Máriás József: Nem, az nem lehet! = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 11./

2005. április 9.

A december 5-i népszavazást követően számosan vallják Kós Károllyal: „Mert más az erdélyi ember és más a magyarországi, de különösképpen más és nekünk idegen a pesti magyar”. /A Kalotaszegben írta, 1912-ben./ Bánffy Miklós a Budapesti Hírlap tudósítása szerint (1910. április 26.) az erdélyi közügyek helyzetét így jellemezte: „Kevés kivétellel úgy bántak velünk, mint a mostoha gyermekkel, az utolsók voltunk abban, hogy vágyaink és követeléseink kielégíttessenek.” Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egyik levelében (1619. június 3.) ezt üzente Rhédeinek: „Kegyelmed jóakaróinak adja értésekre, afféle hazug híreknek hitelt ne adjanak, mert én nem akarom senki dolgát igazgatnom... Bizonyos dolog, hogy amikor az vármegyék akaratját ember érthetné, nem ártana szemét felnyitni embernek; ki tudja, mostani állapotban mi jöhetne ki az veszekedésből...” Ugyancsak évszázados pozitív példák bizonyítják, le is lehetett győzni a sértődést, haragot, a veszekedésnek. A népszavazás utáni helyzetet mutatja a Hitel 2005 februári száma. Kántor Lajos egy hónappal a népszavazás előtt a Gyurcsány Ferencet és Hiller Istvánt – még miniszterként – megszólító nyílt levelében (amelyet a magyarországi írott sajtó jószerivel elhallgatott) azt írta, hogy a Rákosi-, majd Kádár-rendszer felfogása a nemzetről nem tűnt el nyomtalanul, és a hamis beidegződöttséget az iskola, a köznevelés nem próbálja ellensúlyozni. /Kántor Lajos: Erdély és a magyarországi közvélemény. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./ Előzmény: Nemtetszését fejezte ki a Miért és Kántor Lajos is. = Krónika (Kolozsvár), 2004. nov. 9./

2005. augusztus 18.

Tibori Szabó Zoltán megdöbbenten olvasta Stefano Bottoni hozzá intézett nyílt levelét az A Hét augusztus 4-i számában. Bottoni ugyanis leszögezte, hogy László Dezső „bebizonyítottan antiszemita”. A nyílt levél László Dezső három olyan szövegének lelőhelyére is rámutatott, amelyek Bottoni szerint a néhai kolozsvári református lelkész antiszemitizmusát bizonyítják. Tibori Szabó Zoltán megkereste a Bottoni által idézett forrásokat. A jelzett írásokban nincs szó antiszemitizmusról. Tibori rájött, hogy Bottoni nem a Hitel 1942. áprilisi számában megjelent Korszerű magyarság címmel olvasható László Dezső-tanulmányból idézett, hanem a valóban antiszemita írásokat is közlő Erdélyi Lapok 1942. április 25-i számából, amely az eredeti tanulmányból kiemelt részleteket közölt. Az „elsődleges források” ugyanis mást mutatnak, mint amit Bottoni a köztiszteletnek örvendő László Dezsőről megfogalmazott. László Dezső tanulmányában leszögezte: „A korszerű keresztyénség egy negatív tényben, az úgynevezett antiszemitizmusban jelentkezett.” Ezt Stefano Bottoni azonban nem tudhatta, mert a valóban antiszemita oldalra húzó Erdélyi Lapoknak ezt a mondatot nem állt érdekében közölni. /Tibori Szabó Zoltán: Indulatunk és felelősségünk. Viszontválasz Stefano Bottoninak. = A Hét (Marosvásárhely), aug. 18./ Előzmény: Stefano Bottoni: Válasz. = A Hét (Marosvásárhely), aug. 4./

2007. február 24.

A budapesti Hitel című irodalmi, művészeti és társadalmi havi folyóirat februári számát Sütő András emlékezetének szentelte. Az új szám közönség előtti bemutatóját február 16-án tartották Budapesten. Bevezetőt Csoóri Sándor főszerkesztő, zárszót Görömbei András főszerkesztő-helyettes mondott. Sütő András műveiből Császár Angéla, Kubik Anna és Szélyes Imre színművészek adtak elő részleteket. Az emlékszám felvonultatja a kortárs magyar irodalom színejavát, köztük van Farkas Árpád, Lászlóffy Aladár, Dobos László, Gál Sándor, Olasz Sándor, Ablonczy László, Sylvester Lajos, Kincses Elemér, N. Pál József, Bágyoni Szabó István, Bogdán László, Tamás Menyhért, Bertha Zoltán, Márkus Béla, Tornai József és Vetési László. „Csak a magára maradott utolsó magyar van veszélyben, mert ha egyedül van, elveszett. Sütő András annyira féltett mezőségi népe minden gondja ellenére is csendesen köszöni, hogy hálás gyermekként, féltő gondoskodással e szülőföld minden gondját élő reménységként emelhette be a legtündöklőbb magyar irodalomba” – írta Vetési László. Az emlékszám közölte Cs. Nagy Ibolya összefoglaló írását – Egy vita margójára (Sütő András és A Hét). Ebből idézte a Népújság: „bár a vita véget ért, a Sütő András elleni hadjárat korántsem. Ezt jelenleg csak a főszerkesztő vívja, de egyrészt: fórum nélkül nincs Cicero, másrészt olyan vehemens és következetes Sütő-ellenesség nyilvánul meg a Parászka Boróka-írásokban, hogy ezek elviekben akár új, romeltakarító disputát generálhatnak. ” /B. D. : A repedt nádszál elégiája (A HITEL Sütő András- emlékszáma). = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./

2007. június 21.

Június 18-án Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában bemutatták a 111 vers erdélyi költőnőktől című kötetet és Szász István Tas Beszédes hallhatás Avagy három Hitel és ami utána következett című, a kolozsvári Hitel című folyóirat történetét feldolgozó kiadványt, a Kriterion Könyvkiadó szervezésében. Az antológia szerkesztője Egyed Emese, a verseket Katona Éva válogatta. Szász István Tas szülei adtak otthont annak idején a Hitel szerkesztőségének. /(köllő): Versantológia és Hitel-történet. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21/

2007. június 27.

Csoóri Sándor esszéjét (Sütő Andrásról a harmadik napon) a Hitel Sütő András emléke előtt tisztelgő számából átvette a Transsylvania című negyedévi szemle, amely egy ideje már csak a világhálón érhető el. Az utolsó részt idézte a lap. Sütő András életpályájából a legkevesebben Magyarországon és Erdélyben az 1990 márciusától a legutolsó időkig tartó korszakát ismerik. A szeme elvesztése után Sütő alig írt szépirodalmi műveket. Azért, mert a magyarság megmaradását tartotta a legfontosabbnak. Az erdélyi magyarság kivándorlása folyamatos, fenyegető a romániai magyarság teljes megsemmisülése. Sütő András temetése után Csoóri tizenöt erdélyi és tizenöt magyarországi értelmiségitől kérdezte meg, hogy ismeri-e a Szemet szóért című kötetét, a Heródes napjait és az Erdélyi változatlanságokat? Egyikük sem ismerte. Sütő András ismeretlen könyveiben olyan súlyos kérdések halmozódtak föl, mint Illyés Gyula Magyarok című művében s Németh László néhány robbanékony tanulmányában. /(bölöni): Belső anyaország. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 27./

2008. május 14.

Az erkölcsi politizálásnak helye van az irodalomban – vallja Görömbei András, a Hitel című magyarországi irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese, a Magyar Írószövetség és a lap kolozsvári estje után. Évtizedes előkészítések után, 1988. november 2-án jelent meg az első szám. Kéthetente látott napvilágot mint a magyar irodalom ellenzéki folyóirata. 1992 után havilapként jelent meg, a nemzeti értékek fejlesztésére törekszik. Munkatársai a teljes magyar szellemi élet képviselői, nem tesznek különbséget kisebbségi és magyarországi közt. Legfontosabb szerkesztési elvük a tisztességen és a moralitáson alapszik, ez egyben esztétikai kritérium is. Tévedésnek tartja, hogy a művek ne jelentsenek semmit – vallja Görömbei András. Nagy Gáspár rendszerellenes versei csaknem szállóigévé váltak: „amíg a szem él látni kell felebarátainkat”, látni kell az igazságot. A Hitel a rendszerváltás előtt hatvanezer megrendelőt számlált, és kéthetente látott napvilágot. Jelenleg kétezer példányban kel el, de teljesen más a helyzet, mint akkor. Ezzel a példányszámmal érdekes színt képviselnek a kultúrában. Görömbei András fontosnak tartja, hogy a magyar nyelv irodalmát egységes irodalomnak tekintsék. Az egységen belül természetes, hogy különböző „színek”, jellegek szerepelnek. /Varga Melinda: Tisztesség és esztétika. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./

2008. június 4.

Szász István Tast, a 70 éves írót, költőt, egészségpolitikust, orvost köszöntötte az Erdélyi Napló, a lap állandó munkatársát. A kiváló orvos-író Kolozsváron született, jelenleg Leányfalun él. „Nagyon érzem annak igazságát, hogy a valódi gyökerek eltéphetetlenek” – írta legújabb kötetében. Írásainak legtöbbje a magyarságról, erdélyi magyar gondokról, magyar történelemi kérdőjelekről vagy tanulságokról szól. Újabb könyvei: az Egy haza két ország című sorozat X. kötete: Levelek Európából, az író 2004. május 1. és 2006. december 31. közötti, az Erdélyi Naplónak írott hasonló című rovatának anyagát tartalmazza. A másik az Egy haza két ország című sorozat XI. kötete. Alcíme: Keserves évszakok. Naplótöredékek, naplójegyzetek és egyéb írások 2004–2007. Ebben a könyvében a magyar gondokról így írt: „A lelki, szellemi pusztítás visszafordíthatóságának nagy kérdőjelei vagy netán visszafordíthatatlansága aggaszt. Ha egyáltalán lesz ilyen igény?... ”Az egészség nem ügy a címe a Szász István Tas említett sorozatában megjelent harmadik új könyvének. Az egészségpolitikai írások az érdeklődőt nem hagyják közönyösen. Szász István Tas a vele készült beszélgetésben kifejtette, az általa vezetett Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége koordinálta a Magyar Orvosi Kamarával egyetemben azt a küzdelmet, mely a magyar társadalom ébredésének első jele, a március 9-i szavazás után csúcsosodott ki. A vizitdíj rendelet visszavonása után sikerült elérni az előző elvonások részbeni kompenzációját. Szász István Tas Kolozsváron született 1938. július 15-én. A szülői házban szerkesztették az erdélyi értelmiség egyik jelentős teljesítményének számító Hitel című folyóiratot, erről a folyóiratról tavaly jelent meg könyve a Kriterionnál, és Boros Zoltán dokumentumfilmet is készített róla. A magyar tannyelvű marosvásárhelyi Orvosi Egyetem nagy korszakának lehetett diákja, és igazi orvos-óriások oktatták. Versenyvizsgával elmegyógyász szakvizsgára jelentkezhetett. Kolozsvárra került, sokat dolgozott. Az akkori megyei főorvos közölte, hogy nincs szükség ebben a városban magyar orvosokra. Emiatt kényszerült távozásra. 1977 óta él Magyarországon. Több országos orvosi lapot alapított, 13 könyvet írt. Szász István Tas vallja: „Az is érdekes kérdés, hogy miért elsődleges cél a közösségek felszámolása, a nemzetié, társadalmié, vallásié, le egészen a családig? Ha hirtelenjében visszapillantok generációm életére, az ennek jegyében zajlott véges-végig. Ezt akarta a szocializmus, ezt teszi a globalizmus s a fenti hasonlatosság alapján ez a liberalizmus célja is. ” /Jancsó Miklós: „Nincs önmegvalósítás a közösségbe való beágyazódás nélkül. ” = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 4./

2008. június 28.

Megjelent Kányádi Sándor Isten háta mögött címmel egyberostált verseinek és műfordításainak immár második, vaskos kötete (Helikon). Az életműsorozat újabb darabja különben az 1973–2002 közt születő költeményeket és műfordításokat tartalmazza, meggyőzően bizonyítva, hogy ebben az időszakban vált Kányádi az erdélyi és az (össz)magyar költészet meghatározó alakjává. Megjelent (végre) megírása után tizennégy esztendővel Páskándi Géza nagy regénye, A szekusok. Aki a himnuszban benne vót (Kairosz Kiadó, Budapest). A regény az 1989-ben megjelenő A sírrablók folytatása. A nyolcvankilences fordulat után két szekus átszökik a határon. Az ő történetük ez a tragikus és bizarr helyzetekben bővelkedő regény, amelyen szerzője 1984-ig dolgozott, s akkoriban számtalan érdekes részlete jelent meg folyóiratokban, a Hiteltől a Kortársig. Új kiadásban jelent meg A költő (régi és új) életei címmel az először 1986-ban kiadott Szilágyi Domokos-emlékkönyv (Kriterion). Versek, levelek, kortársak, családtagok emlékezései színezik a képet, s a Kántor Lajos szerkesztette kötet végén (alaposan kibővült a 22 esztendővel ezelőtti változat óta) írások és dokumentumok boncolgatják a költő állítólagos titkosszolgálati kapcsolatait. Ugyancsak Kántor Lajos szerkesztésében jelent meg a kétkötetes, hatalmas Korunk-antológia, amelynek tanulmányai, esszéi, szépirodalmi anyaga meggyőzően bizonyítja, hogy az elmúlt évtizedekben s a rendszerváltozás után milyen fontos szerepet töltött be ez a folyóirat Erdély szellemi életében. Elek Tibor, a Bárka főszerkesztője évtizedek óta figyeli az erdélyi irodalmat, Magatartások és formák (Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma) című kötetében (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) tanulmányok, esszék, interjúk olvashatók. Láng Zsolt Tója vagy tottja? című könyvében (Koinónia), az ironikus alcímet is idézve ,,A” ,,romániai” ,,magyar” ,,irodalom” ,,története” olvasható. Körképet rajzol az elmúlt tizennyolc esztendő irodalmáról. Megjelent Király Kinga Júlia fordításában Antonia Arslan: Pacsirtavár című regénye az 1915-ös örmény népirtásról (Mentor). Szabálytalan félsziget címmel jelent meg Kántor Lajos életművéből egy válogatás (Trikolor) Napvilágot látott Bogdán László új regénye, A kintrekedtek című regénytrilógia első könyve, a Tatjána. (Mentor). /Bogdán László: Nyári könyvújdonságok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 28./


lapozás: 1-30 | 31-36




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998