udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 16 találat lapozás: 1-16
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Ifjumunkas

1995. február 11.

Meghalt Lázár László újságíró /sz.Marosvásárhely, 1936. júl. 30./, aki évtizedeken át írt az Ifjúmunkás, Ifi Fórum, majd az Erdélyi Napló és a Népújság hasábjain. A fiatal írótehetségek felfedezője volt, az Ifjúmunkás oldalain bátorította, közölte a jelentkezőket. Saját nevén kívül Jakab Péter, J. P., (jakab), (lazics) szignókat használta cikkeiben. 1993-ban a MÚRE nívódíjat adományozott neki. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 11-12./

1997. január 10.

Gergely Tamás Brassóban született 1952-ben. Az Ifjúmunkás belső munkatársa volt, 1987-ben elhagyta az országot, Svédországban telepedett le. Két éve írásai jelennek meg a Brassói Lapokban, a budapesti Korona Pódium pályázatát az ő monodrámája nyerte meg. A marosvásárhelyi Látó is közölte egyik írását. Svédországban született egy magyar kiadó, a Veress házaspár, Veress Zoltán és Telegdi Magda tartja fent és kizárólag erdélyi írókat ad ki. /Brassói Lapok (Brassó), jan. 10./

1997. október 2.

Bura László, a nyelvtudományok doktora ismert erdélyi nyelvész fiatalon részt vett a moldvai csángó nyelvjárás kutatásában, ennek eredmény e csak 1991-ben jelenhetett meg: A moldvai csángó nyelvjárás atlasza. Gyűjtésének eredménye a Szatmári népballadák /Kriterion, 1978/ és a Szatmári szólások és közmondások /1978/. Szakterülete a szakszókincs kutatása volt, így született meg A szatmári fafeldolgozó mesterségek szakszókincse, foglalkozott a névtannal is. Két évtizeden át írta nyelvművelő cikkeit a Szatmári Friss Újságban, a temesvári Szabad Szóban, az Ifjúmunkásban, ezekből válogatta az Élő Nyelvünk /1982/ anyagát. Művelődéstörténeti munkái: A szatmári református kollégium diákjai /1610-1852/, ezt már kéziratban betiltották a kommunista diktatúra idején, majd az Erdélyi Múzeum-Egyesület adta ki 1994-ben. Újabban egyháztörténeti munkák is kerültek ki a keze alól. Reizer Pál szatmári püspök felkérésére megírta A Szatmári Római Katolikus Püspökség című tanulmányt, majd a börtönben meghalt püspök életrajzát /Hűségesen, fáradhatatlanul. Scheffler János szatmári megyéspüspök életútja (Agape, Újvidék, 1991)/ és a Szatmári Irgalmas Nővérek rendje alapításának 150. évfordulója alkalmából a rend történetét /Krisztussal élve a világ felre fordulva. A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek 1842-1992 (Kolozsvár, 1992)/. Most készült el Pázmány katolikus kollégiuma és utódiskolái című újabb munkájának kézirata. /Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 2./

2000. február 11.

Müller Dezső /sz. Zilah, 1953. szept. 13./, a vámfalusi református gyülekezet lelkipásztora tizenhét évesen közölt először verset az Ifjúmunkásban, melyet hamarosan újabbak követtek. Első kötete 1996 októberében jelent meg Kolozsváron, Törpe Hold címmel. Eleven áldozat című második kötete 1999-ben látott napvilágot a csíkszeredai Pallas Akadémia gondozásában. /Müller Dezső: Eleven áldozat. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), 668. szám, febr. 11-17./

2000. június 19.

Megjelent Balogh Edgár utolsó könyve, számadása /Számadásom, Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 1999/. Cselekedeteinek gyakori ellentmondásossága mutatta, hogy sokszor nehéz volt döntenie, "saját - kétségtelenül jó szándékú - eszméit avagy a pártfegyelem diktálta parancsokat helyezze előtérbe." - állapította meg Gagyi Balla István. Emlékezését az 1956-os évtől kezdte. - B. E. nem írt az 1956 utáni hazai megtorló intézkedésekről, Dávid Gyulán kívül senkit sem említett. "Örömmel konstatálja viszont a pártnak a nemzeti kérdésben tett jószolgálati engedményeit, mint pl. a NYIRK, a Korunk, az Ifjúmunkás című kiadványok megjelenését." - ismertette az emlékiratot Gagyi Balla István. Az induló Korunk főszerkesztőjének Gáll Ernőt, főszerkesztő-helyettesévé B. E.-t nevezték ki. B. E. szerint Gáll Ernőre a választás a "szabadelvűségére" való tekintettel esett, rá pedig azért, mert legalább illegalista, meggyőződéses kommunista, "narodnyik", "nacionalista". - Ez kevéssé hihető, hiszen 1956 végén tombolt a nacionalizmus elleni harc. A Korunk új évfolyamában megjelent írások is rácáfolnak a B.E.-féle beállításra, például az Erdélyi válasz Bécsbe című írásában kifejtette, hogy a szocialista Romániánál számukra jobb hely el sem képzelhető. Mindezt le kell írni, nem azért, hogy "...aki akkoriban kivonult és a páholyból nézte a gladiátorjátékot, most jön és belerúg a döglött oroszlánba" - ahogyan értelmezte valaki nemrégen egy TV-műsorban, hanem azért, mert ezek a magyarázatok az igazságnak csak egyik oldalát mutatják be. - Az előszót író Kántor Lajos szerint "...hogy történelmi személyiség szól e lapokon, nemigen lehet kétségbe vonni". "Nos, történelmi személyiségtől elvárható lett volna, hogy századunk legnagyobb forradalmának erdélyi visszhangjairól sokkal átfogóbb képet adjon." - tette hozzá Gagyi Balla István. /Gagyi Balla István: Balogh Edgár számadása. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./

2002. január 30.

Jan. 28-án, hetvenedik életévében elhunyt Bálint Tibor kolozsvári író, a magyar irodalom kiemelkedő alkotója. Az írót, akit néhány nappal ezelőtt, a magyar kultúra napján Budapesten életművéért Márai Sándor-díjban részesítettek, kolozsvári otthonában érte a halál. /Elhunyt Bálint Tibor. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./ Tragikus hirtelenséggel elhunyt Bálint Tibor író. Bálint Tibor Kolozsváron született 1932. jún. 12-én, pályafutását újságíróként kezdte. 1953 és 1959 között az Igazság szerkesztőségének volt tagja, majd a Falvak Dolgozó Népe és az Ifjúmunkás belső munkatársa lett. 1967-től a Napsugár gyermeklap szerkesztője. Íróként az ötvenes évek második felében tűnt fel sajátos nyelvi erejű karcolatokkal, novellákkal. Első megjelent kötete, az 1963-ban kiadott Csendes utca ezeket gyűjtötte össze. Korai novelláinak szereplői minden hősiességet nélkülöző kisemberek. Az akkori dogmatikus irodalomkritika talán vele szemben volt a legtürelmetlenebb, novelláit periferikusnak bélyegezte. 1969-ben jelent meg korszakos nagy regénye, a Zokogó majom, alcíme szerint az Egy élhetetlen család története, amely a XX. század egyik mérföldköve immár a magyar prózatörténetben. A regény kirobbanó könyvsiker lett, és hasonlóan nagy sikert aratott a mű folytatásának is tekinthető regény, az 1978-ben megjelent Zarándoklás a panaszfalhoz. A két nagy regény hipotetikus trilógiává bővült az 1998-ban kiadott Bábel toronyháza című művel. Életének utolsó éveiben Bálint Tibor a kolozsvári Szabadság című lapban publikált rendszeresen karcolatokat és novellákat. A kritikusok szerint műfajt teremtett a Jegyzetek a köröm hátán sorozatával. Teljesítménye figyelemre méltó volt a gyermekirodalomban is, emellett olyan jeles műfordítóként tartották számon, aki többkötetnyi regényt, novellát fordított magyarra a román irodalom legnevesebb szerzőinek munkáiból. Több műve megjelent román, német és lengyel fordításban. Magyarországon a kilencvenes évek első fele hozta meg számára a hivatalos elismerést a Déry Tibor és a Krúdy Alapítvány díjával. Bálint Tibort a hét végén helyezik örök nyugalomra a kolozsvári Házsongárdi temetőben. /B. A. M.: Elhunyt Bálint Tibor. = Krónika (Kolozsvár), jan. 29./ Bálint Tibor a XX. század egyik legnagyobb magyar prózaírója volt, szögezte le Fodor Sándor. Több kötetnyi kiváló novellája is külön életművel ér fel, akárcsak négy, legjobbnak tartott regénye, az Önkéntes rózsák Szodomában (1967), a Zokogó majom (1969), a Zarándoklás a Panaszfalhoz (1979), valamint a Bábel Toronyháza (1996). Kolozsvárhoz tartozik immár mindörökre, haláláig hűséges maradt Kincses Városához. /Fodor Sándor: Bálint Tibor (1932. jún. 12. — 2002. jan. 27–28.) = Szabadság (Kolozsvár), jan. 30./

2002. szeptember 24.

Bukarestben, 74 éves korában elhunyt Vajnovszki Kázmér (Nagyvárad, 1928. júl. 11. - Bukarest, 2002. szept. 21./ újságíró, a MÚRE tagja, aki 1946-tól 1991-es nyugdíjba vonulásáig és azt követően is, a romániai magyar sajtót szolgálta. 1946-48-ban a nagyváradi Új Élet, 1948-1960 között az Ifjúmunkás, a Romániai Magyar Szó, illetve az Előre, 1962-1970 között a Könyvtári Szemle, 1970-től 1991-es nyugdíjazásáig A Hét,1991-től az Erdélyi Napló munkatársa volt. 1956-os budapesti tudósításainak tárgyilagos hangvétele miatt vizsgálatot indítottak ellene. Több riportkötet szerzője, az 1977-es bukaresti földrengésről írott könyve ma forrásmunkának számít. Utolsó percéig dolgozott. Szept. 25-én lesz a temetése. /Vajnovszki Kázmér (1928-2002). = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./

2004. május 28.

Az 1989–es fordulat után a jó újságírókat foglalkoztató egykori bukaresti szakszervezeti hetilap Valóság címen jelent meg, de fenntartó híján mindössze két évig tudott megmaradni. Hasonló sorsra jutott a népszerű Ifjúmunkás, amelynek a helyét azóta sem vette át egy ifjúságnak szóló erdélyi lap. A Valóság egykori szerkesztője, Murgu Pál, most újraindította a Valóságot. /(v): Újraindult a Valóság. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 28./

2005. február 24.

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya vitát váltott ki. A hetilap következő számában több reagálást közöltek: a/ Sütő András cáfolta Stefano Bottoni állításait. 1957-ben nem váltották le az Igaz Szóban viselt beosztásából, hozzátette: 1956-ban – „forradalom-pártiságért” – a letartóztatandó személyek listájára került, Fazekas János – akkori KB-titkár vállalt érte felelősséget. Sütő András visszautasította Bottoni állítását, hogy Hajdu Győzőt ő látta volna el folyamatosan információval Földes Lászlóról, Sütő ugyanis bekerült az Utunk szerkesztőbizottságába. Sütő ezt rágalmazásnak minősítette, mondván általános gyakorlat volt a tiszteletbeli szerkesztőbizottsági tagság. A hetilap testületében szerepelt, de gyakorlatilag semmi köze sem volt hozzájuk, mert 1956 elejétől kezdve már a Művészet című folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott Marosvásárhelyt. „Így a kolozsvári Utunknál nem volt alkalmam Hajdu Győző „besúgójaként” működni Földes László ellenében” – írta. Sütő szerint Hajdu Győző véleményeket kért több, Földes által megtámadott írótól, ezt nevezte a tanulmány feljelentő levélnek. Sütő az emlékezetes gyűlésen védeni próbálta Földes Lászlót. /Sütő András: Traumát oldó emlék. Gálfalvi Zsoltnak. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ b/ Gálfalvi Zsolt az akkor történteket csapdahelyzettel magyarázta: „Földes tehát egy szorongató csapda-helyzetből úgy próbált kiutat találni, hogy másokat taszított csapda helyzetbe. Nemcsak helyzetmegítélése, eljárása is téves volt.” Gálfalvi Földes László hitelét és megbízhatóságát vonta kétségbe, de utólag úgy látja, hogy saját csapdahelyzetéből téves módon próbált menekülni. Ami akkor történt, az csak a diktatúra ismeretében ítélhető meg. /Gálfalvi Zsolt: Megjegyzések egy esettanulmányhoz. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ c/ Bodor Pál hozzászólásában a diktatúra akkori korszakát elevenítette fel. A románosítás 1956-ra már egyértelmű volt. 1956 szeptemberében Miron Constantinescu, a párt KB keménykezű titkára Kolozsváron magyar értelmiségi gyűlést hívott össze, ahol a felszólalók óriási többsége nyíltan kritikus volt a pártvezetéssel és a kormánnyal, a magyar érdekeket sértő jelenségek tekintetében. Ezt látva Miron Constantinescu elmondta, a párt vezetése jóváhagyta a régi kérést az 1940-ben megszüntetett Korunk újrakiadására, egy új gyereklapra (ez lett a Napsugár), nem állítják le a szakszervezetek magyar nyelvű hetilapját, (Szakszervezeti Élet, majd Munkásélet), a KISZ ifjúsági lapját sem szüntetik meg (Ifjúmunkás), visszaállítják a kolozsvári Agronómia magyar tagozatát, megvizsgáltatja az utcanév-változtatásokat stb. Bodor elismerte, hogy felszólalt Földes László ellen, de hozzátette: ezt a szövegét szinte Földes László diktálta és heteken át kérte Bodor Pált, hogy olvassa föl. /Bodor Pál Diurnus: Stefano Bottoni! = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ d/ Hozzászólt a hetilap munkatársa, Sipos Géza is, aki nekirontott Sütő Andrásnak és ítélkezett, Sütő nem jelentős író. „Egyszerre volt a működtetője, haszonélvezője és ugyanakkor eszköze a hatalomnak, másrészt nemzetiségi mivolta miatt sohasem válhatott annak szerves részévé” – minősítette Sütő Andrást Sipos Géza. Sőt, Sipos szerint az író „ellenzéki szerepben is megnyilvánult”, „átnyergelt”, „ellenzéki-nemzetvédő identitást épített ki magának”, „hatékonyan dolgozott önnön irodalmi kultuszán”. Sipos szerint Sütőnek 57 kötete jelent meg, „tézisdrámái 1975-től a szelep funkcióját töltötték be diktatúra és nemzetiség viszonyában”. Sipos Géza megvonta Sütő András írói mérlegét: egyetlen jó könyve van, az Anyám könnyű álmot ígér. /Sipos Géza: Az önfelmentő.= A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ e/ Kuszálik Péter saját magára hivatkozott, ő már régebben sürgette a „kibeszélést”. Földes László már 1964 decemberétől közölhetett, igaz, kezdetben csak recenziókat, kisebb cikkeket. Kuszálik két könyvcímet hiányolt Bottoni bibliográfiájából: Huszár Sándor: Sorsom emlékezete. Vallomások egy bűntelen nemzedék elkárhozásáról /Kriterion, Bukarest, 1982/ és Földes László: Elvek és viták. Tanulmányok, kritikák /Kriterion, Bukarest, 1983/. Huszár könyvéből kiderült, hogy a pártból kizárt Földes haláláig a marxista esztétika egyetemi előadótanára maradhatott. /Kuszálik Péter: Eljött (?) a kibeszélés ideje? = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./

2005. november 15.

Elment a magyarság színe-javától nagyra becsült és nagyon szeretett Nits Árpád, búcsúztatta kollégáját a hetilap. Meghalt Nits Árpád. Ő akkor mert szólni, amikor mások hallgattak, vagy a nemzet ellen elkövetett súlyos bűnöket éppen erénynek igyekeztek feltüntetni. Búcsúzik tőle az Erdélyi Napló szerkesztősége és olvasótábora. /Búcsú Nits Árpádtól. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 15./ Elhunyt a 67 éves Nits Árpád újságíró /Kolozsvár, 1938. júl. 15. – Kolozsvár, 2005. nov. 11./ A kolozsvári Igazság munkatársa volt, majd az Ifjúmunkás, 1985-től az Előre, 1990-1992 között a Romániai Magyar Szó munkatársa, 1992-ben tért vissza Bukarestből Kolozsvárra. Akkor egy évet dolgozott a Szabadságnál, 1993-1996 között a Szövetség, az RMDSZ folyóiratának szerkesztője, 1996-ban azután újból visszatért a Szabadsághoz, és nyugdíjazásáig, 1998 decemberéig volt a lap munkatársa, az Erdélyi Napló szerkesztője volt haláláig. /Barta Éva: Búcsú Nits Árpádtól. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./ 1999-ben kezdett rendszeresen közölni az Erdélyi Naplóban egy kolozsvári közíró, Nits Árpád. Az Erdélyi Napló olvasói közül a legtöbben az ő karakán, szókimondó írásait szerették a legjobban. Amikor a lap átköltözött Nagyváradról Kolozsvárra, az első nehéz esztendőben a szerkesztőség lelkiismereteként tette azt, amiről úgy érezte, hogy tennie kell. A fiatal újságírókat segítette. /Fábián Tibor: Az Árpi bácsi. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 15./

2005. december 29.

Deli Dali Sándor, így nevezte magában Magyari Lajos a jó kiállású, bajuszos székely férfiút, mert volt valami a lelkében és emberi tartásában, ami delidalivá tette. Dali Sándor betöltötte hetvenötödik életévét. Ő szervezte meg a Sepsiszentgyörgyön az új napilapot 1968-ban, ő volt a Megyei Tükör főszerkesztője. Fiatal költőket hívott a laphoz. Az egész bátor és vakmerő vállalkozásból soha nem lehetett volna semmi Dali Sándor nélkül. A hátát tartotta a hatalom ostorának, védte a fiatalokat. Dali Sándor már az Ifjúmunkás főszerkesztőjeként is az erdélyi magyarság boldogulásának útját kereste. Később színházigazgatóként is a közösségért cselekedett. /Magyari Lajos: Dali Sándor hetvenöt éve. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 29./

2007. augusztus 23.

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete hagyományos, szeptember eleji gyergyószárhegyi tábora idéntől újabb ünnepi pillanattal gazdagodik. A MÚRE nívódíjai és az évről évre szaporodó különdíjak mellett idéntől Oltyán László-emlékdíjat is osztanak. Oltyán László /Marosvásárhely, 1935. aug. 19. – Marosvásárhely, 1990. nov. 16./ szerszámlakatosként kezdte pályafutását, majd 1958-tól a helyi napilap, a Vörös Zászló munkatársa, 1959-től a bukaresti Ifjúmunkás riportere lett. 1962-től 1988-ig ismét a Vörös Zászlónál dolgozott. Irodalmi igényű, színes riportjaiban akár a teljhatalmú hatóságokkal dacolva mindig a kisember pártjára állt. Amikor úgy érezte, hogy semmiként nem állhat be a rendszert és annak vezetőjét dicsőítők sorába, 1988-ban kilépett a sajtóból, elment segédmunkásnak a gyárba. Bátor gesztusával a többség tiszteletét és a hatalom ellenszenvét vívta ki. Csak jó két hónappal a ‘89-es fordulat után térhetett vissza a helyi napilaphoz, miután annak olvasói nyílt levélben kérték Oltyán László újraalkalmazását. Halála után 15 évvel a Pro Novum Kulturális Egyesület a Népújság támogatásával, a MÚRE és a Marosvásárhelyi Írói Egyesület közreműködésével emléktáblát állíttatott a szerkesztőség Dózsa György utcai székházában. A kétnyelvű márványtáblára rögzített bronzplakett Puskás Sándor szobrászművész alkotása. /Barabás Blanka: Oltyán László-emlékdíj. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 23./

2007. december 17.

December 15-én szokatlan szerepben állt a marosvásárhelyi közönség elé Gálfalvi György, a marosvásárhelyi Látó főszerkesztője. Mindeddig házigazdaként, kérdezőként vezette a folyóirat Irodalmi Színpadának műsorait, most ő volt a kérdezett. Nyugalomba vonulása alkalmából az a szerkesztőtárs faggatta életéről, aki majd januártól őt követi a Látó élén. Kovács András Ferencnek Gálfalvi György őszintén vallott. KAF a Látó Irodalmi Színpad alapító „örökös tagja” címet adományozta Gálfalvinak. Gálfalvi 42 éven át volt szerkesztő és közismerten a csapatmunka megszállottja. Többen felidézték Gálfalvi Marad a láz? /1977/ című nagysikerű interjúkötetét. Az egykori Ifjúmunkás hetilapnál öt évét töltött, majd az Igaz Szónál szerkesztőként 19 esztendőt, utódjánál, a Látónál tizennyolcat. /N. M. K. : Örökös tag a közös asztalnál. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 17./

2008. augusztus 28.

Gálfalvi György író, szerkesztő, irodalomszervező augusztus 20-án Budapesten átvette a Kisebbségekért Díjat. A legismertebb erdélyi magyar folyóirat, az Igaz Szó kritikai rovatvezetőjeként, a rendszerváltást követő napokban pedig a Látó irodalmi folyóirat alapítójaként, majd főszerkesztőjeként a romániai magyar közösség művelődési életében végzett értékteremtésért kapta a díjat. Gálfalvi György fontosnak tartja az időszakot, amikor az Ifjúmunkás szerkesztője és riportere volt, 1965 és 1970 között. Riporterként kezdte pályafutását, főszerkesztőként ment nyugdíjba. Korosztálya, a Forrás második nemzedéke, hamar rájött arra, hogy a világon úgy változtathat a legbiztosabban, ha hozzátesz valamit. Úgy érzi, hogy riporterként, szerkesztőként, íróként is sikerült valamit hozzátenni a világhoz. Gálfalvi munkamániás nyugdíjasként is dolgozni fog, csak mást. Egyelőre egykori szekus dossziéit próbálja elrendezni, hiszen 15 kötet, csaknem ötezer oldal, amit megkapott belőle. /Antal Erika: Hozzátenni a világhoz. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./

2008. augusztus 30.

Nagy László Mihály (sz. Kézdivásárhely, 1957. júl. 30.) operatőri tanfolyamot végzett Bukarestben, a magyar adásnál dolgozott, 1984-ben újságírói képesítést szerzett, majd tizenkét évi újságírás következett. Sepsiszentgyörgyre került a Megyei Tükör című laphoz, ott a rendszerváltásig az ifjúsági rovatot vezette. Alapító tagja a Háromszék napilapnak, aztán 1995-ben visszatért Marosvásárhelyre, és jó pár lapnak munkatársa, szerkesztője, igazgatója (Új Sport, Ötödik Kerék, Tabu Magazin, Erdélyi Napló, Erdélyi Futár, Erdélyi Hirdető, Erdélyi Figyelő). 2003-ban létrehozta a Magna Oktatási Központot, amely a felnőttoktatásban indított technikumokat a turizmus, kereskedelem, trénerképzés terén, egy évvel később pedig részt vett a Pannonforrás Kárpát-medencei Felnőttképzési Hálózat létrehozásában. Írásai az Ifjúmunkás irodalmi mellékletében, a Népújság Múzsájában jelentek meg. Kései jelentkezése nem ritkaság az erdélyi tollforgatók viszonylatában. Megjelent Nagy László Mihály: A csendestárs. Könyvcseppek a Könyvből. Novellák /Juventus Kiadó, 2008, Marosvásárhely/ című műve, melynek egyes darabjai "könyvcseppek egy olyan könyvből, amelyet minden ember megír az élete során, de nem mindenki teszi azt közszemlére. " Az előszóíró Nagy-Bodó Tibor szerint a közelmúltról nemcsak beszélni kell; írni is kell róla, hiszen a most felcseperedő nemzedékek nem tudják, nem is tudhatják, mi volt a kommunizmus. /B. D. : Nagy Laci könny(v)cseppjei. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./

2008. december 23.

Már csomagolnak az RMDSZ kormányzati tisztségviselői. „Napokon belül bekövetkezik a váltás” – mondta Kovács Péter, az Országos Ifjúsági Hatóság (ANT) elnöke. Ő egyike annak a mintegy ezer RMDSZ-es tisztségviselőnek, akinek a szövetség ellenzékbe vonulásával meg kell válnia munkahelyétől. Egy részük a miniszteri, illetve államtitkári kabinetekben dolgozik, és az RMDSZ javaslatára került a posztjára, más részük versenyvizsgával jutott tisztségébe. „Az utóbbiak szerződése tulajdonképpen meghatározatlan időre szól, és törvényesen nehéz őket elmozdítani, de nem lehetetlen” – magyarázta Kovács. Az RMDSZ szerint a szakértői gárda sorsának nem kellene kormányoktól függnie, és figyelembe kellene venni az etnikai arányokat. A kormányváltás által érintett ezer személyből körülbelül százhetvenen dolgoznak Bukarestben, a többiek megyei intézményeknél tevékenykednek. /Benedek Sándor: RMDSZ-telenítés Bukarestben. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./ Tárcavezetőket, államtitkárokat és helyettes államtitkárokat, illetve a miniszteri és államtitkári kabinetek szakértőit is beleszámítva közel százhetven munkatársat foglalkoztatott a központi kormányhivatalokban az RMDSZ. Közülük egyelőre mintegy húsznak a tisztségét érinti a kormányváltás. A távozó tisztségviselők egy része visszatér korábbi munkahelyére, mások új foglalkozás után néznek. Kovács Péter is érintett, az általa vezetett intézmény beleolvad a leendő ifjúsági és sportminisztériumba, 2009. januárjában tehát a Kovács Péter ANT-elnöki mandátuma megszűnik. „Az RMDSZ országos ügyvezető elnökségén betöltött, területi szervezetekért felelős alelnöki tisztségemet a központi megbízatás idejére sem adtam fel, úgyhogy Kolozsvárra visszatérve azt a munkát folytatom tovább” – mondta Kovács Péter. Horváth Anna, a Középítkezési, Területfejlesztési és Lakásügyi Minisztérium államtitkára a családdal szembeni adósságainak törlesztését tartja az elkövetkező hetek legfontosabb teendőinek. Horváth Anna december 22-én nyújtotta be tisztségéről való lemondását, ezzel egyidejűleg viszont aktiválódott a kormány főtitkársága keretén belül működő kisebbségvédelmi hivatalban tíz éve versenyvizsgával elnyert állása. A közlekedési minisztérium leköszönt államtitkára, Tánczos Barna közgazdászként magánvállalkozóként fog dolgozni. Pásztor Gabriella oktatási államtitkár eredeti munkahelyére tér vissza. A magyar nyelv és irodalom szakos tanár a magyar, illetve roma oktatásért felelős tanfelügyelőként a Bihar megyei tanfelügyelőségen fog újra dolgozni. Székely Ervin egészségügyi államtitkár újságíróként folytatná. A Bihar megyei politikus az 1989-es rendszerváltozás az Ifjúmunkás című hetilap rovatvezetője, majd ennek jogutódja, a Fiatal Fórum, illetve az Ifi Fórum főszerkesztő-helyettese volt. László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke szerint a most hazatérők teljes mértékben számíthatnak a szövetség támogatására. Borbély László szerint küzdeni kell az RMDSZ-tisztségviselőkért, mivel nagy többségük a román közvélemény előtt is bebizonyította szakmai hozzáértését. „Paktumot kell kötni a románsággal, hogy a többségiek is értsék meg: ezeknek az embereknek nem azért kell funkcióban maradniuk, mert az RMDSZ tette oda őket, hanem azért, mert valóban jók” – hangsúlyozta. Frunda György kifejtette, hogy a cél eléréséért mindent be kell vetni a parlamenti felszólalásoktól, a lobbimunkán keresztül egészen a személyes kapcsolatok kiaknázásáig. Verestóy Attila megígérte: mindenütt, ahol csak lehet, szavát emeli a magyar tisztségviselők érdekében. Eltérő Eckstein-Kovács Péter álláspontja, kijelentette, hogy „nem hullat könnyeket azokért, akik havi három órás tevékenységért annyit kerestek, mint más egy egész hónapos munkájáért”. Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester, a Liberális Demokrata Párt országos vezetőségi tagja egyetért azzal, hogy a magyaroknak helye van a megyei intézmények vezetőségében. Megjegyezte ugyanakkor, hogy nem feltétlenül „az RMDSZ által odatett” személyekre gondol. Marosvásárhelyen ki fog nevezni tisztségekbe magyarokat, de olyanokat, akiket ő tart megfelelőnek, szögezte le Florea. /Szucher Ervin, Benkő Levente: Csomagol az RMDSZ-es tisztségviselők egy része. = Krónika (Kolozsvár), dec. 23./


lapozás: 1-16




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998