udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 42 találat lapozás: 1-30 | 31-42
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Igazsag

1995. január 11.

A bukaresti rádióban Halász Anna idős újságírónőnek van egy rovata. Ebben igazat adott egy hallgató levelének, aki Luka Lászlót jó embernek tartotta, hiszen ő intézte el, hogy az orvosi egyetem Marosvásárhelyre kerüljön. Luka László /később Vasile Luca/ a Moszkvából hazatért kommunista gárda tagja, pártutasításokat hajtott végre. 1947-ben, a békeszerződés megkötése után kapta a következő feladatot, az erdélyi magyar vezető értelmiségiek félreállítását. Ennek ideológiai előkészítését végezte a kolozsvári Igazság 1947. máj. 22-i számában megjelent hírhedt cikkével: A romániai magyarság útja. Ezzel megindult ez ellenségkeresés. Eltávolítottak sok értelmiségit, kezdve dr. György Lajossal, az egyetem prorektorával, gyakorlatilag a Bolyai Tudományegyetem rektorával /Csőgör Lajos rektor sokat tartózkodott Marosvásárhelyen/. György Lajos egyben az Erdélyi Múzeum-Egyesület szakosztályi elnöke, a római katolikus Státus elnöke is volt. Az eltávolítottak között volt - többek között - Nagy Géza, Venczel József, Balogh Artúr, Jakabffy Elemér, a gazdasági élet vezetői közül Szász Pált, az EMGE, Korparich Endrét, Lakatos Istvánt, a Szociáldemokrata Párt elnökét, majd Kurkó Gyárfást, a Magyar Népi Szövetség elnökét. A következő lépés a börtön volt, sokakkal együtt Márton Áron püspököt is elítélték. Közben Luka László vagy Vasile Luca pénzügyminiszter is volt, 1952-ig, amikor bebörtönözték. A moszkvaiak és a hazaiak közül Romániában a hazaiak győztek, azért került börtönbe Luka is. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 11./

1997. március 15.

Molnos Lajos 1992 óta az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, 1994 óta az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának alelnöke, emellett költő, novellista és szerkesztő. Korondon nőtt fel, Kolozsváron végezte a magyar szakot, 1972 óta él Kolozsváron. A Securitate háromszor letartóztatta. Először még 1965-ben. Király László, Farkas Árpád és Magyari Lajos társaságában ült hét hónapot. 1982-ben Szőcs Gézával egyszerre rúgták ki az akkori Igazság napilap szerkesztőségéből, rá egy hétre lecsukták, nyilatkozta Szepesi Attilának. Az Utunk /a mai Helikon/ szerkesztője volt évekig, innen szólította el a politika. Válogatott verseit tartalmazó Néhány tudnivaló a Csendes-óceánról /Tinivár, Kolozsvár/ című kötete hamarosan a boltokba kerül. Molnos lesz az RMDSZ Szövetség hetilapjának szerkesztője. /Új Magyarország, márc. 17./

1999. március 18.

Megtartották Kolozsváron a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság hagyományos díjkiosztó ünnepségét. Venczel Árpád szobrászművészt Kós Károly-emlékéremmel, Dávid István orgonaművészt /a Műemlék orgonák Erdélyben című könyv szerzőjét/ Debreczeni László-emlékéremmel, Miklósi Sikes Csabát Veress Ferenc-emlékéremmel tüntették ki. Miklósi Sikes Csaba /sz. Egeres, 1947/ kultúrtörténész mérnöki diplomát szerzett, a Kolozs Megyei Tervező Intézetnél Kolozsvár épületeivel foglalkozott. Szamosújvár épületeivel is foglalkozott, s e város kapcsán az örménység is érdeklődési körébe került. A fényképészet is érdekelte, továbbá Kalotaszeg. A Korunk Galéria kiállításairól rendszeresen tudósított az akkori Igazság napilapban. A nyolcvanas években elkészítette a Házsongárdi temető térképét. Miklósi Sikes Csaba 1989-ben Magyarországra költözött, Sümegen telepedett le, ahol a városi múzeum szervezője, igazgatója lett. Továbbképezte magát, 1995-ben Miskolcon művészettörténeti diplomát szerzett, Erdély köztéri szobrairól írta diplomamunkáját. Jelenleg készül a doktorátus megszerzésére, az erdélyi fényképezés történetéről szól disszertációja. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./

1999. április 9.

Ápr. 4-én, 70. életévében elhunyt Balogh Dezső nyugalmazott egyetemi tanár. Ápr. 8-án temették el a Házsongárdi temetőben. Marosvásárhelyen végezte a középiskolát, majd a Bolyai Tudományegyetemen, magyar szakon szerzett diplomát. Az akkori kolozsvári napilap, az Igazság szerkesztőségében kezdte pályafutását, majd az egyetemen a magyar nyelvészet tanára lett. Doktori disszertációját Horváth István szókincséből írta /ezzel az erdélyi magyar irodalom első teljes körű költői szótárát készítette el/. /László Ferenc: Búcsú a magyar nyelv szerelmesétől, dr. Balogh Dezsőtől /1930-1999/. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./ Balogh Dezső /Mezőcsávás, 1930. jan. 22. - Kolozsvár, 1999. ápr. 4./ az egyetemen tanított 1959-től 1995-ig.

1999. július 17.

Kovács András a székely szombatos szellemiség utolsó tollforgató tanúja. Az első "szombatos" könyve: Vallomás a székely szombatosok perében /Kriterion, Bukarest, 1981/, a második Útfélen fejfa címmel 1995-ben látott napvilágot, ugyancsak a Kriterion (társ)kiadásában, a harmadik "székely szombatos" könyve pedig Mondjatok káddist egy székely faluért /Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1997/. Kovács András legújabb művében (A hűség csapdái. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999) - a könyv alcíme szerint - "egyszemélyes szubjektív történelmet" írt életéről. 1916-ban született Bözödújfaluban, s gyermekkori környezete /székely szombatos család/ egész gondolkodásmódját befolyásolta. 1949-től volt a kolozsvári Igazság főszerkesztője, 1970-től a bukaresti A Hét felelős titkára. /Pallas-Akadémia sarok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 17-18./

1999. július 30.

Az elmúlt napokban szülőfalujában elhunyt Imreh Lajos. Sepsiköröspatakon született 1917. április 18-án. Magyar-történelem szakos tanári oklevelet 1948-ban szerzett a Bolyai Tudományegyetemen. 1948 és 1973 között magyar szakos tanár, kevés ideig iskolaigazgató. Szervezte, vezette a Jósika Miklós Művelődési Kört /Torda/, tudósításait, írásait a Művelődés, a Falvak Dolgozó Népe, az Igazság közölte. 1985-ben jelent meg a Kriterion Könyvkiadó gondozásában a Sáska sógor című, székely tréfákat tartalmazó gyűjteménye. /Keszeg Vilmos: Meghalt Imreh Lajos. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./

2000. május 19.

Elhunyt kolozsvári otthonában Gáll Ernő /Nagyvárad, 1917. ápr. 4. - Kolozsvár, 2000. máj. 17./ 83 éves akadémikus, szerkesztő, szociológus és filozófus. Kolozsvárott tanult jogot és filozófiát. A negyvenes években a buchenwaldi koncentrációs táborba hurcolták. 1945-1949 között az Igazság című napilap főszerkesztője, 1949-1952 között az Utunk című hetilap felelős szerkesztője volt. 1949-től a kolozsvári Bolyai, majd 1959-től a Babes-Bolyai Tudományegyetem filozófiatanára volt. 1952 és 1957 között a Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettesi tisztét töltötte be. 1957-től 1984-ig főszerkesztője volt a Korunknak. Tagja volt a román Társadalom- és Politikai Tudományok Akadémiájának. A Román Tudományos Akadémia levelező tagjának választotta. 1996-ban a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll-díjával és a Pulitzer-emlékdíjjal tüntették ki. Eszméihez, életútjához hű maradva, a térség egyik legjobb nemzetiségiszociológusává nőtte ki magát. /Elhunyt Gáll Ernő kolozsvári akadémikus. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./ Szilágyi Júlia nekrológjában hangsúlyozta, hogy Gáll Ernő baloldali gondolkodású volt és vállalta a múltját, nem tagadott meg semmit. /Szilágyi Júlia: Búcsú Gáll Ernőtől (1917-2000). Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./

2000. június 12.

Kolozsváron az Előretolt Helyőrség irodalmi körben jún. 8-án bemutatták Martos Gábor Éjegyenlőség című kötetét. Martos Gábor budapesti irodalomtörténész, a Népszava című napilap kulturális rovatának vezetője, kiváló ismerője a közelmúlt erdélyi magyar irodalmának. A szerzőnek 1994-ben két "ikerkönyve" jelent meg a kolozsvári Erdélyi Híradó Könyv- és Lapkiadó gondozásában: a Marsallbot a hátizsákban a Forrás harmadik generációjának szellemi körét térképezte fel, míg a Volt egyszer egy Fellegvár a generáció egyik legfontosabb orgánumát, a kolozsvári Igazság című napilap (a mai Szabadság) ifjúsági mellékletét mutatta be. Az Éjegyenlőség ennek folytatása, kiegészítése: olyan magyarországi, illetve romániai magyar irodalmi folyóiratokban 1987 és 1996 között megjelent, vagy előadásként elhangzott írásokat gyűjt egybe, amelyek mindegyike a mai erdélyi magyar irodalommal foglalkozik. A kötet középpontjában a Forrás harmadik nemzedéke tagjainak (Balla Zsófia, Egyed Péter, Szőcs Géza, Markó Béla, Kovács András Ferenc, Visky András, Zudor János), illetve az őket követő fiatalabb alkotóknak a munkássága áll. /Boné Ferenc: Forrásaink. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./

2000. június 26.

Ha nem vagyunk előrelátóak, úgy hamarosan felfedezhetjük azt, hogy a romániai magyarsággal együtt hamarosan kihal a romániai magyar irodalom is. Martos Gábor Éjegyenlőség (Írások az erdélyi magyar irodalomról) /Erdélyi Híradó Könyv- és Lapkiadó, Kolozsvár, 2000/ című kötete erről a komoly problémáról szól. Martos Gábor irodalomtörténésznek 1994-ben két "ikerkönyve" jelent meg a kolozsvári Erdélyi Híradó Könyv- és Lapkiadó gondozásában: a Marsallbot a hátizsákban az úgynevezett Forrás harmadik generációjáról szólt egy tanulmány és a szerzők műveiből összeállított válogatás segítségével, míg a Volt egyszer egy Fellegvár a generáció egyik legfontosabb orgánumát, a kolozsvári Igazság című lap ifjúsági mellékletét mutatta be. Az Éjegyenlőség ennek a két kötetnek a folytatása, kiegészítése, középpontjában a Forrás harmadik nemzedéke tagjainak, illetve az őket követő fiatalabb alkotóknak a munkássága áll. Kisgyörgy Réka úgy látja, hogy e munkából kimaradt néhány igen-igen fontos téma, mert a szerzőnek hiányzik a terepismerete. Mintha a szerző megfeledkezne arról, hogy a magyar irodalom mindenkori egysége a legfőbb követendő cél, és az erdélyi "fél" mintha olykor bátrabb és értékesebb is lenne, mint az anyaországi. A szerző szinte megfeledkezik arról is, hogy Erdélyben nagyon sok minden a költészeten múlott. /Kisgyörgy Réka: Egy újabb éjegyenlőség. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./

2000. november 23.

A hetvenéves Murádin Lászlót, az erdélyi magyar nyelvtudomány és nyelvművelés rangidősét köszöntötte a lapban a másik kiváló nyelvművelő, a székelyudvarhelyi Komoróczy György. Murádin László nyelvészeti érdeklődését Szabó T. Attila keltette fel. Évtizedeken át vezette és írta a kolozsvári Igazság című napilap nyelvművelő rovatát, napjainkban a lap utódjában, a Szabadságban folytatja ismeretterjesztő munkáját. Nyelvművelő kötetei: Anyanyelvünk művelése; Szavak titka; Szavak színeváltozása; Anyanyelvünk ösvényei; A hely, ahol élünk. A nyelvészvilág csodálkozására egyedül jelentette meg A romániai magyar nyelvjárások atlasza című munkáját, amely egy egész kutatócsoportnak is becsületére válna. Murádin három évvel ezelőtt erélyesen szembeszállt Budapesten néhány személy nyelvművelés-ellenes nyilatkozatával. Murádin László leszögezte: "Az erdélyi magyar nyelvművelés ma már küzdelem. Küzdelem nyelvünk fokozatos elrománosodása, elrománosítása ellen, küzdelem a magyar nyelvért, a magyar nyelv megőrzéséért. Egyik oldalán ott áll a magyar közösség, mely természetes módon küzd mind nemzeti öntudatának, mind anyanyelvének megtartásáért, a másik oldalon ott áll a hatalom, amely mindent megtett és megtesz az egységes állameszmény érdekében a nemzetiségek, elsősorban a jelentős magyar kisebbség elsorvasztásáért, elrománosításáért. A nyelvművelésnek a maga sajátos módszereivel tudatosítania kell mindenkiben, hogy önazonosságunk egyik fontos, talán legfontosabb ismérve a nyelv. Mert valóban: magyar nyelv nélkül nincs magyar ember." /Komoróczy György: Murádin László köszöntése. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 21./

2001. január 22.

Gaál György folytatásokban közölt kronológiájában /Kolozsvári kronológia/ 1944 októberéig ért: 1944. október 12-től 1945. március 13-ig Kolozsvár - Észak-Erdéllyel együtt - szovjet fennhatóság alatt autonóm terület volt, március közepén kebelezte be a román közigazgatás. 1944 októberétől a szovjet parancsnokság Tudor Bugnariu tanárt Kolozsvár polgármesterévé, Demeter János ügyvédet pedig alpolgármesterré, Teofil Vescan tanárt a megye prefektusává, Csőgör Lajos fogorvost pedig alprefektussá nevezi ki. 1944 decembere és 1948 februárja között Erdély címmel szociáldemokrata napilap, 1944-1952 között Világosság, a Magyar Népi Szövetség napilapja /szerk.: Balogh Edgár/, 1945 márciusától az Erdélyi Szikra című hetilap /Kommunista Párt Kolozsvár Kerületi Bizottságának lapja/, mely rövidesen Igazság címen napilapként jelent meg 1989 decemberéig. /Gaal György: Kolozsvári kronológia. Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./ Kolozsváron tehát 1944-1948 között három magyar napilap jelent meg. Azóta évtizedekig egy napilap volt /1989 december vége óta Szabadság néven/. Második magyar nyelvű napilappal Szőcs Géza akart indulni, azonban az Új Ezrednek csak négy száma jelent meg /1993. jan. 15-19./. A Krónika 1999. október 30-i indulása sikeres volt: azóta két magyar napilap létezik Erdély fővárosában.

2001. február 10.

Legnagyobb félelmem az, hogy nem tudok megírni mindent, amit meg szeretnék, jegyezte meg Murádin Jenő kolozsvári művészettörténész. Az erdélyi képzőművészekről szóló, Kriterionnál megjelent monográfiák egyharmadát Murádin Jenő írta. 1966-tól az Igazság szerkesztőségében dolgozott, a művészeti rovatnál, de az Egyetemi Könyvtárban kutatott napestig. Évtizedeken keresztül cédulázott, feldolgozott minden olyan adatot, amely az utóbbi százötven évben a képzőművészetre vonatkozik. E munka eredményeként összeállított egy olyan kartotékrendszert, amelynek alapján meg tudja mondani, melyik erdélyi képzőművész mikor és hol állított ki, hogyan értékelte ezeket a tárlatokat a kortárs kritika, illetve melyik kiadó és milyen kötetben használta műveik reprodukcióját. Kelemen Lajos követője volt: aki pozitivista módon gyűjtötte az adatokat. Legutóbbi kötetei: Nagybánya 100 éve (Miskolc, 1996, társszerzőként), Erdélyi festőiskolák (Kriterion, 1997), Kovács Zoltán munkásságát feldolgozó monográfia (Yoyo Only, 1998) és a Vass Áron-kötet (uo., 1998). /Demény Péter: Könyvtár és szerkesztőség között. Beszélgetés Murádin Jenő kolozsvári művészettörténésszel. = Krónika (Kolozsvár), febr. 10./

2001. március 15.

Aranytollat adományozott László Ferenc kolozsvári sportújságírónak a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. A magyarországi szakmai szervezet legmagasabb díjának számító Aranytollat eddig csak két erdélyinek ítélték oda: Gáll Ernőnek és Kántor Lajosnak. László Ferenc több mint fél évszázada áll a magyar nyelv, a magyar újságírás szolgálatában. László Ferenc 1943-ban, 13 évesen indult a pályán Bethlenben, az ott magánkiadásban megjelenő Nyári Közlöny című hetilap sportújságírójaként. 18 évesen már a kolozsvári Világosság diáktudósítója, s húszéves korától, 1950-től az Igazság belső munkatársaként a lap sportrovatvezető-szerkesztője volt. 1954-től pedig mindennapos adással a Kolozsvári Rádió magyar adásának sportszerkesztője. 1990 után a Szabadság munkatársaként folytatta tevékenységét nyugdíjazásáig, de a lapban azóta is közli a sporttörténeti eseményekre-érdekességekre visszapillantó összeállításait, cikkeit. 1997-től a Kolozsvári Rádió mellett a Bukaresti Rádió magyar nyelvű adásának is dolgozik, ugyancsak napi jelentkezéssel. Emellett a Révai Lexikon számára elkészítette erdélyi magyar sportolók pályafutását bemutató több mint ötszáz szócikkét, a Ki kicsoda Aradtól Csíkszeredáig, illetve a Romániai magyar ki kicsoda elkészítésében is közreműködött, kéziratban van az önálló erdélyi magyar sportolólexikona és a magyar-német-román sportszótára. A március 10-én 72. életévébe lépett László Ferenc neve így vált fogalommá Kolozsváron és Erdély-szerte. /Tibori Szabó Zoltán: Fél évszázadnál több az anyanyelv szolgálatában. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./

2001. augusztus 31.

Dr. Enyedi Sándor /sz. Dés, 1938. jan. 1./ iskoláit szülővárosában, Magyarországon és Szamosújváron végezte. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-történelem szakán 1960-ban szerzett oklevelet. 1960-tól a bukaresti Előre, majd a kolozsvári Igazság újságírója volt. 1963-76 között a dési, déscichegyi iskolákban tanárkodott. Az irodalomtudományok doktora. 1977-87 között a budapesti Magyar Színházi Intézet, majd a Magyarságkutató Intézet munkatársa, később ennek jogutódjának, a Közép-Európai Intézetnek tudományos főmunkatársa. Számos tanulmányt, cikket, színházzal kapcsolatos könyvet írt, a legutóbbit, a Rivalda nélkül. A határon túli magyar színjátszás lexikona címűt a múlt héten mutatta be Kézdivásárhelyen. Dr. Enyedi Sándor Budapesten él, Írói nevei: Dézsi Zoltán, Dézsi Sándor. Enyedi Sándor fedezte fel, hogy József Attila édesapja, József Áron a dési szappangyárban dolgozott 1926-31 között. Ezen időszakról írta a költő, hogy apja "kitántorgott Amerikába". Valójában nem Amerikába ment, hanem Jugoszlávián, Újvidéken keresztül Craiováról ment Désre. Ott kapott szappanfőző mesteri állást. Enyedi a színházi életet kívánta feldolgozni, elkezdte kutatását. Mostani könyvében sa Rivalda nélkül azt jelenti, hogy azokról van benne szó, akiket elfelejtettek, akik nem kerültek be semmilyen más lexikonba, s olyan hajdani magyar színházi városokról, melyek szintén kihulltak az emlékezet rostáján, s melyek ma már nem tartoznak Magyarországhoz. 82 ilyen város van, köztük pl. Alsókubin, de Kézdivásárhely is. Dr. Enyedi Sándor újabb munkája még egy lexikon lesz. Ideiglenes címe: Színészek, színházak, városok. A lexikon az utókor tisztelgése az elődök emléke előtt, megőrizzük azokat, akik előttünk jártak és valamit felmutattak, s tovább adjuk azoknak, akik majd utánunk jönnek, határozta meg a szerző. /Rózsa Mária: Emberközelben Dr. Enyedi Sándor. A színházról mindenkinek. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), aug. 31./

2002. január 30.

Jan. 28-án, hetvenedik életévében elhunyt Bálint Tibor kolozsvári író, a magyar irodalom kiemelkedő alkotója. Az írót, akit néhány nappal ezelőtt, a magyar kultúra napján Budapesten életművéért Márai Sándor-díjban részesítettek, kolozsvári otthonában érte a halál. /Elhunyt Bálint Tibor. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./ Tragikus hirtelenséggel elhunyt Bálint Tibor író. Bálint Tibor Kolozsváron született 1932. jún. 12-én, pályafutását újságíróként kezdte. 1953 és 1959 között az Igazság szerkesztőségének volt tagja, majd a Falvak Dolgozó Népe és az Ifjúmunkás belső munkatársa lett. 1967-től a Napsugár gyermeklap szerkesztője. Íróként az ötvenes évek második felében tűnt fel sajátos nyelvi erejű karcolatokkal, novellákkal. Első megjelent kötete, az 1963-ban kiadott Csendes utca ezeket gyűjtötte össze. Korai novelláinak szereplői minden hősiességet nélkülöző kisemberek. Az akkori dogmatikus irodalomkritika talán vele szemben volt a legtürelmetlenebb, novelláit periferikusnak bélyegezte. 1969-ben jelent meg korszakos nagy regénye, a Zokogó majom, alcíme szerint az Egy élhetetlen család története, amely a XX. század egyik mérföldköve immár a magyar prózatörténetben. A regény kirobbanó könyvsiker lett, és hasonlóan nagy sikert aratott a mű folytatásának is tekinthető regény, az 1978-ben megjelent Zarándoklás a panaszfalhoz. A két nagy regény hipotetikus trilógiává bővült az 1998-ban kiadott Bábel toronyháza című művel. Életének utolsó éveiben Bálint Tibor a kolozsvári Szabadság című lapban publikált rendszeresen karcolatokat és novellákat. A kritikusok szerint műfajt teremtett a Jegyzetek a köröm hátán sorozatával. Teljesítménye figyelemre méltó volt a gyermekirodalomban is, emellett olyan jeles műfordítóként tartották számon, aki többkötetnyi regényt, novellát fordított magyarra a román irodalom legnevesebb szerzőinek munkáiból. Több műve megjelent román, német és lengyel fordításban. Magyarországon a kilencvenes évek első fele hozta meg számára a hivatalos elismerést a Déry Tibor és a Krúdy Alapítvány díjával. Bálint Tibort a hét végén helyezik örök nyugalomra a kolozsvári Házsongárdi temetőben. /B. A. M.: Elhunyt Bálint Tibor. = Krónika (Kolozsvár), jan. 29./ Bálint Tibor a XX. század egyik legnagyobb magyar prózaírója volt, szögezte le Fodor Sándor. Több kötetnyi kiváló novellája is külön életművel ér fel, akárcsak négy, legjobbnak tartott regénye, az Önkéntes rózsák Szodomában (1967), a Zokogó majom (1969), a Zarándoklás a Panaszfalhoz (1979), valamint a Bábel Toronyháza (1996). Kolozsvárhoz tartozik immár mindörökre, haláláig hűséges maradt Kincses Városához. /Fodor Sándor: Bálint Tibor (1932. jún. 12. — 2002. jan. 27–28.) = Szabadság (Kolozsvár), jan. 30./

2002. június 29.

Bustya Endre /Marosvásárhely, 1927. jún. 29. - Kolozsvár, 1996. dec. 24./ már a Bolyai Egyetemen elkötelezte magát Ady Endre mellett. Bejelentette, hogy összegyűjti és kötetben kiadja Ady novelláit. Ady-kutatásainak elismeréséül 1979-ben megkapta a Dénes Zsófia által Ady emlékére alapított díjat. Itthon a marxisták mindenünnen kirúgták. Bebörtönözték az Ady-kutató Bustya Endrét, aki szabadulása után szénbányában dolgozott, majd mint kistisztviselő tengette életét, mígcsak Gáll Ernő maga mellé nem vette a Korunkhoz. Sokat szerepelt a Szabadság előlapjában, az Igazságban, az Utunkban, a Kolozsvári Rádióban. Az Igazságban 1975-ben Robotos Imre Csinszka-revíziójának cáfolatát adta közre a lap szeptemberi–decemberi számaiban, nagy sikerrel. Konokul és kitartóan dolgozott szabadulása után is Marosvásárhelyen, majd később Kolozsváron. Vásárhelyen a Teleki Téka bibliográfusaként minden lapot átnézett, és értékes anyagokat publikált, írt Kosztolányi Dezső vásárhelyi útjáról, Móra Ferenc marosvásárhelyi látogatásáról, és közölte Babits Mihály levélváltását Sényi Lászlóval. Bustya Endre több el nem végzett munkát maga után hagyva, elhunyt. Még élhetne, csak most lenne 75 esztendős. /Kovács Ferenc: Bustya Endre emlékezete. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

2002. november 26.

Elhunyt Váradi Mária /Nagyvárad, 1928. dec. 20. - Brassó, 2002. nov. 12./ újságíró. Hosszú szenvedés után november 12-én adta vissza a lelkét Teremtőjének 15-én helyezték örök nyugalomra Brassóban, a bolgárszegi temetőben. 1946-tól dolgozott a romániai magyar sajtóban, először a kolozsvári Igazság és a nagyváradi Fáklya munkatársa volt. Meghurcolták, 1952-től két évet a békási átnevelő táborban kellett eltöltenie, majd nyolc évre kényszerlakhelyre telepítették Szászrégenbe, az írástól eltiltották. A Brassói Lapoktól ment nyugdíjba, megalapításától publikált az Erdélyi Naplóban, a hetilap 12 évfolyamának kollekciója több száz tudósítását és más műfajú írását őrzi, de dolgozott a Duna TV-nek is, több hazai és külföldi lapnak. Tagja volt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének és a budapesti székhelyű Magyar Katolikus Újságírók Egyesületének, tisztségviselője a Pax Romana mozgalomnak. /Veszteség. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 26./

2003. január 9.

Tavaly decemberben Budapesten az Anyanyelvápolók Szövetsége Lőrincze-díjjal tüntette ki a magyar nyelvtudományban és nyelvművelésben kimagaslót alkotó Murádin László kolozsvári nyelvészt, tudományos főkutatót. Péntek János egyetemi tanár után ő a második erdélyi magyar nyelvtudós, aki átvehette díjat. Murádin évtizedeken át vezette a kolozsvári Igazság napilap nyelvművelő rovatát, napjainkban a lap utódjában, a Szabadságban folytatja ismeretterjesztő munkáját. Nyelvművelői kötetei: Anyanyelvünk művelése; Szavak titka; Szavak színeváltozása; Anyanyelvünk ösvényein; A hely, ahol élünk. Egyedül jelentette meg A romániai magyar nyelvjárások atlasza című munkáját. Elmondta: "Az erdélyi magyar nyelvművelés ma már küzdelem. Küzdelem nyelvünk fokozatos elrománosodása és elrománosítása ellen, küzdelem a magyar nyelvért, a magyar nyelv megőrzéséért. Egyik oldalon áll a magyar közösség, mely természetes módon küzd nemzeti öntudatának és anyanyelvének megtartásáért, a másik oldalon ott áll a hatalom, amely mindent megtett és megtesz az egységes állameszmény érdekében a nemzetiségek, elsősorban a jelentős magyar kisebbség elsorvasztásáért, elrománosításáért." /Komoróczy György: Lőrincze-díj Murádin Lászlónak. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 9./

2003. február 19.

Tíz évvel ezelőtt hunyt el Krizsán Zoltán /Kolozsvár, 1940. máj. 4. - Kolozsvár , 1993. febr. 19./ kritikus, a Szabadság munkatársa, színházi és filmbemutatókat követő reggelen óraműpontossággal megjelentek kritikái a Szabadság elődjében is, az Igazságban. Kolozsvári viszonylatban ízlésformáló egyéniség volt. /N. J.: In memoriam Krizsán Zoltán. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./

2003. október 21.

Néhány hónapja jelent meg Gáll Ernő (1949-től 1989-ig a Babes-Bolyai Egyetem professzora, 1957-84 között a Korunk főszerkesztője) titkos naplójának első kötete az 1979- 1990 közötti évekből /Polis Kiadó, Kolozsvár/, következik majd a második kötet az 1990-2000 közti eseményekről. Gáll Ernő /sz. Nagyvárad, 1917/ az egyetemet a magyar időkben végezte be filozófia szakon, a hírhedt numerus clausus dacára. 1944-ben Buchenwaldba deportálták. 1945-49 között a kolozsvári Igazság főszerkesztője volt; 1949-től a Bolyai (majd Babes-Bolyai) marxizmus-leninizmus katedrájának professzora. 1957-től az újraindította Korunk folyóirat főszerkesztője volt 1984-es nyugdíjazásáig. 1989 után is aktív közéleti férfi, sokat közöl, szerepelt 2000-ben bekövetkezett haláláig. A napló írásának kezdése egybeesik a "hivatalos" cenzúra megszüntetésével; ezt egy súlyosabb, képmutatóbb, fenyegetőző irányítás váltotta fel, a Központi Bizottság "magyar bizottsága" részéről, akik az ún. magyar vezetőket sakkfiguraként tologatták. Ezek közül a naplóban igen elítélően Koppándi, Pezderka, Szász Béla, Vincze, Szilágyi Dezső elvtársak neve szerepel. A naplóban a legmeglepőbb az a kommunizmussal szembeni, szokatlanul élesen kritikus és önkritikus hang. Ilyen az egyenlőségjel, amely a szerző szerint a kommunizmus és fasizmus közt létezik (a holokauszt és Gulág összehasonlíthatósága). Ilyen Izrael állam szellemiségének (bigott, primitív) elítélése. Sokkoló azok (köztük önmaga) elítélése, akik még a háború előtt léptek be a sztálini kommunista pártba, noha (az újságokból stb.) ismerték a szovjetunióbeli rémségeket; bevallása szerint ezen híreket betegesen elhessegették maguktól. "Mennyire tekinthető erkölcsi értéknek a bátorság, helytállás, a szenvedések hősies elviselése - egész a mártíromságig -, ha ez utópisztikus, téves politikát szolgált?" - kérdi önmagától is, lefokozva a nem valló Józsa Béla mártír voltát - betyárbecsületté. Az illegális pártról: "Megdöbbentő a zsidók, értelmiségiek részaránya (66 százalék) a mozgalomban, kiknek a pártja a kommunista párt, mely társadalmi csoportnak a rendszere?" Talán saját magára és mai többi "damaszkuszi utasunkra" gondolva: "Ha abszolút elutasítjuk a marxizmus korszerűsítését, miért honorálni egy marxista állandó önrevízióját?" Mindig is divat volt, hogy egy-egy folyóirat főszerkesztője a humánértelmiség vezetője szerepében tetszelegjen. Az Utunk főszerkesztőjének, az uralkodói-inkvizítori megnyilvánulású Gaál Gábornak voltak ilyen allűrjei. A napló idején négy lap főszerkesztője küzdött e főkolomposi pozícióért: Gáll Ernő (Korunk), Létay Lajos (Utunk), Huszár Sándor (A Hét), Hajdu Győző (Igaz Szó), egymással sokszor feszült viszonyban. Szellemi vezetői ambíciói következtében G. E. igen sok "értelmiségivel" tartott kapcsolatot, munkáit dedikálta nekik, könyveiket ismertette: a naplóban ezek neve száz felett van. Különös társaság: céljuk az állandó önmutogatás, "közlés", ha van érdekes téma, ha nincs. Gáll nem kivétel, pályatársaival hol összevész, hol kibékül. Naplójában nem fukarkodik ilyenkor a jelzőkkel, mint például: Bretter Zoltán pökhendi, Balogh Edgár demagóg, naiv, képmutató, irreális, Benkő Samu sértődős, gőgös, arisztokratikus, Herédi Gusztáv bárdolatlan, felületes, Kántor Lajos szürke, fumigáló, Jordáky Lajos becsvágyó, gyűlölködő, Létay Lajos pitiáner, surmó, Méliusz József paranoiás, dühöngő, rigolyás, Panek Zoltán pimasz, patologikus, Huszár Sándor aljas, pimasz fickó, hiú, Sütő András fölényeskedő, lefitymáló, nem él a közéletben, Tóth Sándor intoleráns, Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós tenyérbe mászó, pökhendi stb. Akad, akiket csak dicsér (például az Ilie Verdetnek súgó Gálfalvi Zsoltot, Lászlóffy Aladárt, Szász Jánost, sőt az ifjú Salat Leventét stb.). Két legkiválóbb költőnk (Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos) jellemzésétől tartózkodott. Egyértelműen gonosz G. E. szerint Rácz Győző, utóbb a Korunk főszerkesztő-helyettese. G. E. sajnálatraméltó megnyilvánulása, mikor 1989 őszén (a magyarországi, bulgáriai stb. rendszerbukások hatására) így írt: "Magyarországon a baloldal diszkreditálva, elanyátlanodva, magatehetetlenül számolja fel önmagát, mindez az én további ellehetetlenedésemet jelenti, csak az itthoni peremélet marad számomra - pillanatnyi távlat nélkül". Korainak bizonyult a magyar kommunisták siratása, csak átmeneti volt "elanyátlanodásuk"... Az 1989. decemberi fordulatkor felismerte. lehetséges a kommunizmus túlélése, elég, ha Ceausescut áldozzák fel. Barátaival részt vett a mai RMDSZ megalakítására szólító felhívás (Hívó szó) megfogalmazásában-aláírásában. E kiáltványban Gáll és társai elítélik Ceausescut és klikkjét, de a kommunizmust nem. Az embernek az az érzése támad Gáll Ernő naplóját olvasva, jegyezet meg Nagy László, hogy a Ceausescu-rezsim politikai rendőrsége, a Securitate hülye volt, mert a politikai és kulturális kulcspozíciókban (az örökös bűnbakká tett Hajdu Győzőt kivéve) mind ellenállók ültek, és nemcsak a folyóiratok szerkesztőségeiben, de minden intézménynél (például: rádió - Csép Sándor, televízió - Bodor Pál, Kriterion Kiadó - Domokos Géza), ahol még magyar főnökök egyáltalán megmaradhattak. /Nagy László, Kolozsvár: Gáll Ernő meglepő naplója. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 21., újraközölte: Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./

2003. november 19.

Terminológiai küzdelem" - főleg az 1970-es évektől - a kisebbségi problémának és a demokrácia kérdéskörének a minél hitelesebb - tudományos - leírásáért és értelmezéséért zajlott Gáll Ernő esetében, aki vezető értelmiségi volt (1946-49 között a Kolozsváron megjelenő Igazság főszerkesztője, 1949-től egyetemi tanár, 1952-56 között a Bolyai Tudományegyetem prorektora, 1957-84 között a Korunk főszerkesztője) határozta meg. Megjelent Gáll Ernő emlékezése /Napló. I. 1977-1990. (Kolozsvár, Polis Könyvkiadó, 2003.)/. A Napló első kötetéből széleskörű körkép rajzolódik ki arról, hogy miként súlyosbodott a romániai magyar értelmiség és kulturális intézményeinek állapota. Az is látszik, hogy a diktatúrában milyen nehéz hiteles és kielégítő információkhoz jutni. /Borcsa János: A naplóíró Gáll Ernő. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./

2004. április 19.

Ápr. 17-én Kolozsváron, az Apáczai Csere János Baráti Társaság székhelyén bemutatták Salamon László Rettenetes Adolf /Yoyo Only Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003/ című kötetét. A könyv a szerző halálának huszadik, Hitler uralomra jutásának pedig a hetvenedik évfordulójára jelent meg. Salamon László lágerbe került, de túlélte ezt a megpróbáltatást, és utána többek között a kolozsvári Szabadság napilap elődjénél, az Igazságnál dolgozott szerkesztőként. /Ö. I. B.: Emlékezés egy sötét korszakra. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 19./

2004. október 2.

78 éves korában Sepsiszentgyörgyön elhunyt Kovács András /Bözödújfalu, 1926. jan. 9. – Sepsiszentgyörgy, 2004. szept. 29./ szerkesztő, író, 1949-1970 között a kolozsvári Igazság főszerkesztője, utóbb a bukaresti A Hét szerkesztőségi főtitkára /1970-1986/. Kovács András nevét magyarországi kiadást is megért nagysikerű könyve, a Vallomás a székely szombatosok perében (Kriterion,1981) tette ismertté. Kovács András írt szülőfalujáról, a falurombolás áldozatául esett Bözödújfaluról: Útfélen fejfa /Kriterion, 1995/ Mondjatok kaddist egy székely faluért (Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1997), Az erdélyi szombatosság nyomában (2000). A szerkesztő Kovács András emlékiratai A hűség csapdái (Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1999) címen láttak napvilágot. /Elment a szombatosok krónikása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./

2004. október 4.

Elhunyt Kovács András, aki 1949 és 1970 között, 21 esztendőn keresztül Kolozsvár magyar napilapját, az akkori Igazságot főszerkesztette. Tibori Szabó Zoltán aki 1990 és 1997 között volt főszerkesztője az Igazság utódjának, a Szabadságnak, megállapította, másképpen látták ugyan a világ bizonyos dolgait-kérdéseit, de a dilemmáik ugyanazok voltak. Mindketten emberibb korszak eljövetelében reménykedtek. Csekély azoknak a száma, akik képesek az önrevízióra, s tévedéseiket beismerik, mint Kovács András. /Tibori Szabó Zoltán: In memoriam Kovács András, avagy tiszteletteljes emlékezés a "belga" pályatársra. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./

2004. december 3.

Scheffler János néhai szatmári megyés püspök szobrát avatják fel dec. 4-én szülőfalujában, a Szatmár megyei Kálmánd községben. Schönberger Jenő, a vértanú püspök utóda szenteli fel az emlékművet, majd dec. 6-án Szatmárnémetiben, a székesegyházban ünnepi szentmisén emlékeznek meg Scheffler Jánosról. A szentmisén a hívek a jilavai fegyházban elhunyt püspök mihamarabbi boldoggá avatásáért imádkoznak, majd Bura László szatmárnémeti tanár mutatja be Scheffler Jánosról szóló könyvét. /Szobor a vértanú püspöknek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 3./ 31/ Erdélynek is megvannak a maga reneszánsz emberei. Takács Gábor fogtechnikusként elvégezte el a közgazdasági egyetemet, közben szinte magántanulóként látogatta a kolozsvári Gy. Szabó Béla és a szintén erdélyi származású szentendrei mester, Barcsay Jenő műtermét, aki a világ valamennyi rangos művészeti akadémiáján tankönyvnek számító Művészeti anatómiát megalkotta. S miután első grafikai munkái megjelentek a kiállításokon, művészeti írásai jelentek meg az Igazság /a Szabadság előde/, az Utunk /a Helikon előde/, a Korunk és más lapok hasábjain. Azóta már három művészeti könyv szerzője. Takács Gábor íróportréi, portrékompozíciói mellett a műemléki, városképi, építészeti motívumok megörökítője is. /Banner Zoltán: Egy művész életútjának felén... = Krónika (Kolozsvár), dec. 3./

2004. december 21.

Tizenöt évvel ezelőtt, 1989. december 22-én jelent meg az addigi Igazság helyébe lépő Szabadság első száma. A Szabadság megőrizte legnagyobb példányszámával kivívott első helyét helyi-regionális napilapként, nyelvtől függetlenül, Kolozsváron. Mindeközben Kolozs, Fehér, Beszterce-Naszód és Szilágy mellett Szeben megye magyar napilapjává is vált. /Balló Áron: Tizenöt évesek lettünk. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./

2005. július 4.

Tar Károly válogatott írásai címmel megjelent CD-lemezen a Svédországban élő szerző munkáiból válogatva versek, regények, színjátékok, közírások, riportok, szociográfiai írások, napló, fordítások és szótárak /Viselkedjünk, Romániai magyar nyelvvédő szótár és az Illemszótár/ sorakoznak. Szubjektív válogatás, mondta a 70 éves szerző. Tar Károly író, szerkesztő /sz. Kolozsvár, 1935/ dolgozott lakatosként, műszaki rajzolóként és tervezőként, 1958–1968 között a kolozsvári Igazság napilap munkatársa, 1987–1988 között a Napsugár főszerkesztője. 1990-ben a Kolozs megyei RMDSZ szervezőbizottságának vezetője, a Szabadság napilap egyik alapítója, külső munkatársa, megszűnéséig a Szabad Európa Rádió tudósítója. 1991-ben az Erdélyi Szépmíves Céh újraalakításának egyik törvényes beiktatója, a Magyar Nemzet tudósítója, az Erdélyi Kiskönyvtár alapító szerkesztője, 1994 végétől 1995-ig az ESZC intézője, 1993-tól az Erdélyi Napló főmunkatársa. 1995 végén Svédországba költözött, ahol összefogja az ottani magyarságot, magyar nyelvű lapokat, magyar rádióadást indított. A magyar művelődésben végzett munkájáért 2003-ban a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki. /F. I.: Tar Károly válogatott írásai. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./

2005. november 15.

Elment a magyarság színe-javától nagyra becsült és nagyon szeretett Nits Árpád, búcsúztatta kollégáját a hetilap. Meghalt Nits Árpád. Ő akkor mert szólni, amikor mások hallgattak, vagy a nemzet ellen elkövetett súlyos bűnöket éppen erénynek igyekeztek feltüntetni. Búcsúzik tőle az Erdélyi Napló szerkesztősége és olvasótábora. /Búcsú Nits Árpádtól. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 15./ Elhunyt a 67 éves Nits Árpád újságíró /Kolozsvár, 1938. júl. 15. – Kolozsvár, 2005. nov. 11./ A kolozsvári Igazság munkatársa volt, majd az Ifjúmunkás, 1985-től az Előre, 1990-1992 között a Romániai Magyar Szó munkatársa, 1992-ben tért vissza Bukarestből Kolozsvárra. Akkor egy évet dolgozott a Szabadságnál, 1993-1996 között a Szövetség, az RMDSZ folyóiratának szerkesztője, 1996-ban azután újból visszatért a Szabadsághoz, és nyugdíjazásáig, 1998 decemberéig volt a lap munkatársa, az Erdélyi Napló szerkesztője volt haláláig. /Barta Éva: Búcsú Nits Árpádtól. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./ 1999-ben kezdett rendszeresen közölni az Erdélyi Naplóban egy kolozsvári közíró, Nits Árpád. Az Erdélyi Napló olvasói közül a legtöbben az ő karakán, szókimondó írásait szerették a legjobban. Amikor a lap átköltözött Nagyváradról Kolozsvárra, az első nehéz esztendőben a szerkesztőség lelkiismereteként tette azt, amiről úgy érezte, hogy tennie kell. A fiatal újságírókat segítette. /Fábián Tibor: Az Árpi bácsi. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 15./

2005. december 16.

Elhunyt Huszár Sándor /Kolozsvár, 1929. ápr. 15. – Békéscsaba, 2005. dec. 13./ szerkesztő, író, „főembereink” egyike volt a hetvenes-nyolcvanas években, írta róla Horváth Andor. Utolsó éveiben terjedelmes naplóján dolgozott, amelyből eddig csupán részletek láttak napvilágot. Elvégezte a Bolyai Tudományegyetemen a filozófia szakot. Első főszerkesztője, Gáll Ernő egy táviratot lobogtatva közölte vele: „Jöjjön, nézze! Kinevezték írónak!” Huszár Sándor a kolozsvári Igazság, majd az Utunk szerkesztője volt 1964-ig, akkor a kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója lett. Írótársaival készített interjú-kötete Az író asztalánál /1969/ címmel jelent meg. Az 1970-ben Bukarestben induló új hetilap, az A Hét főszerkesztője lett, 1983 októberében leváltották. 1982-ben megjelent könyvének ezt a címet adta: Vallomások egy bűntelen nemzedék elkárhozásáról. 1983-tól 1988-ig az Előre napilap szerkesztője volt, majd áttelepült Magyarországra. Szegeden élt, majd az utolsó időben Békéscsabán. /Horváth Andor: A szerződő ember. Huszár Sándor (1929-2005). = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./

2006. október 30.

Az animáció világnapja alkalmából Nagyváradon is animációs filmvetítést tartottak október 28-án, az esemény házigazdája a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti szaka volt. A vetítéseken a nagyváradi magyar egyetem reklámgrafika szakán, valamint a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári filmművészeti szakán készült alkotásokat is levetítették. Újvárossy László, a nagyváradi egyetem képzőművészeti szakának adjunktusa elmondta, a tanintézet reklámgrafika szakán kötelező tárgyként oktatják az animációkészítést. Az órákon Radu Igazság bukaresti filmrendező és Balázs Zoltán gyakornok vezetésével folyik a munka. Az egyetemen Metrion néven hozták létre azt az alkotóműhelyt, mesélte Demeter Szilárd egyetemi oktató, hozzátéve, hogy a műhelyben színészek, újságírók közreműködésével készülnek az animációs alkotások. /Gergely Gizella: Középpontban az animáció. = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./


lapozás: 1-30 | 31-42




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998