udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 15 találat lapozás: 1-15
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Irodalmi Ujsag

1990. június folyamán

Máramarossziget irodalmárai is jelentkeztek irodalmi folyóirattal: Sziget (Irodalmi Újság), jún. - 1. sz. A terv nem sikerült, nem lett belőle rendszeresen megjelenő folyóirat.

1996. március 22.

Tóth Sándor beszélt életútjáról. A háború után illegalista múlttal politikai karrier állt előtte, felhozták Bukarestbe, a Központi Bizottság tagja lett. Salamon József, későbbi nevén Bogdan Iosif hozta őt fel. Tóth Sándor viszont hamarosan közölte, hogy ő tanulni akar, így került Kolozsvárra. 1946-ban kezdődött a Gaál Gábor elleni hajsza, Emil Isac támadta őt meg a Romania liberában. Tóth Sándor az 1956-os forradalom után döbbent rá arra, hogy a rendszer nem reformálható meg. Ugyancsak belátta, hogy nincs mód megfékezni a román nacionalizmust, csak a világ közvéleménye segíthet. 1954-ben megbízták Tóth Sándort, hogy készítsen tanulmányt a magyar nacionalizmusról. Elkészült 110 oldalas tanulmányában úgy elemezte a magyar nacionalizmust, hogy "azt román sem teheti kirakatba". Romániában Gaál Gábor írásait kiadták, de meghamisított, meghúzott szövegek szerepeltek a kötetben, akkor Tóth Sándor átcsempészte Magyarországra az akkor már áttelepült barátjának, Tordai Zádornak az eredeti szövegeket. Ugyancsak barátjával írta meg a Jelentés Erdélyből című összefoglalást, amely Lázár György álnévvel jelent meg a párizsi Irodalmi Újságban. Ennek folytatását is megírta, az a Párizsi Füzetekben látott napvilágot. Tóth Sándort sok megaláztatás érte Erdélyben, 1988-ban áttelepült Budapestre. 1989-ben terjedelmes tanulmányt szentelt a román írástudóknak a román nacionálkommunizmusban vállalt szerepéről. Arra is kitért, hogy a román nacionalizmus hogyan fogja lerázni magáról kommunista múltját, hogyan fogja a magyarok, zsidók és egyéb "idegenek" nyakába varrni azt, amiből ők profitáltak a legtöbbet. A dolgozatot franciára fordítva a nyugati közvéleménynek és az emigrációnak szánta. Sajnos, nem jelent meg. 1991-ben adták csak ki románul Quo vadis Románia? címmel, Gelu Pateanu fordításában. Alig vette észre a könyvet néhány vatrás. Tóth Sándor Tamás Gáspár Miklóssal, előtte Kende Péterrel keveredett vitába. Tóth Sándor évtizedek óta dolgozik másik könyvén, amelyet Gaál Gábor életművéről ír Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korszakából címmel. /Brassói Lapok (Brassó), márc. 22-28./

2000. március 15.

A Párizsban élő Méray Tibor író, az Irodalmi Újság főszerkesztője által alapított, erdélyi fiatal magyar újságírók három hónapos magyarországi továbbtanulását elősegítő, 2000. március 15-én ötödik alkalommal kiosztott díjat, az alapító által kijelölt bizottság Szekeres Attila fiatal sepsiszentgyörgyi újságírónak, a Háromszék napilap munkatársának ítélte. /(Tibori Szabó Zoltán): Méray-díj 2000. ...= Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./

2001. március 15.

A Párizsban élő Méray Tibor író, az Irodalmi Újság főszerkesztője által alapított, erdélyi fiatal magyar újságírók három hónapos magyarországi továbbtanulását elősegítő, 2001. márc. 15-én hatodik alkalommal kiosztott díjat, az alapító kijelölte bizottság Demény Péter fiatal kolozsvári újságírónak, a Krónika napilap munkatársának ítélte. A pályázatok elbírálásakor a bizottság (Kántor Lajos, Lászlóffy Csaba és Tibori Szabó Zoltán) megállapította: a Méray-díj kiosztása óta az idén érkezett be a legjobb, legszínvonalasabb termés, és ez a döntést nagyon megnehezítette. /Méray-díj 2001. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./

2002. március 15.

A Párizsban élő Méray Tibor író, az Irodalmi Újság főszerkesztője által alapított, erdélyi fiatal magyar újságírók három hónapos magyarországi továbbtanulását elősegítő, március 15-én hetedik alkalommal kiosztott díjat, az alapító által kijelölt bizottság Sipos Géza fiatal kolozsvári újságírónak, a Transindex című internetes napilap munkatársának ítélte. /Méray-díj 2002. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./

2002. szeptember 5.

Sánta Ferenc Kossuth-díjas író /Az ötödik pecsét, a Húsz óra, Az áruló című emlékezetes művek alkotója/ 1927. szept. 4-én született Brassóban. Gyermekkorát Sepsibükszádon és Marosvásárhelyen töltötte, Kolozsváron járt gimnáziumba. 1945-ben a debreceni református kollégium diákja lett, de tanulmányait félbehagyta. Számos foglalkozást kipróbált: dolgozott traktorgyárban, bányában, majd katonatisztként. 1958 és 1968 között a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárosa volt. 1954-ben egy irodalmi esten elhangzott hozzászólása feltűnt Szabó Pálnak, aki megérezte benne az írót. Ekkor még csak egyetlen írása volt, a Sokan voltunk. Az elbeszélés 1954-ben az Irodalmi Újságban jelent meg, s azonnal az irodalmi élet középpontjába került. Egyik novellájának címe, az Emberavatás a fiatal írók antológiájának névadója lett. Első elbeszéléskötete, a Téli virágzás (1956) igazolta a pályakezdéséhez fűzött reményeket. 1956-ban a Petőfi-kör vezetőségi tagja volt. Sánta Ferenc 1970-ben adta ki Isten a szekéren című novellaválogatását. Kicsik és nagyok címmel 1982-ben újabb válogatott novellái jelentek meg, válogatott alkalmi írásait Halálnak halála és A szabadság küszöbén címmel publikálta 1994-ben. 1973-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Nagy regényei óta új írással nem jelentkezett, megkezdett kéziratai töredékben maradtak. /Fábri Ferenc (MTI): Sánta Ferenc hetvenöt éves. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./

2002. október 26.

A magyar 56 Martin Roberts Európa története 1900-1973 kötetében fél oldalt kapott. A külföldi irodalomból hiányzik különlegessége, a (közép- és kelet-) európai történelem alakításában játszott úttörő szerepe. Mikor kezdődött a 20. század testében 56 erjedése? Lehet a az 1947-es párizsi békére, az ország orosz megszállására gondolni. Az igazi erjedést Sztálin 1953-as halála váltotta ki. Berlinben csak a szovjet tankok megjelenése tudja elhallgattatni a tömeget (1953), Poznanban lázadás tör ki. A nagyhatalmakat a szuezi válság köti le. 1956 meglepte a világot, s a Szabad Európa Rádió egymagában tehetetlennek bizonyult. Az állampárt, a budapesti kormány, Rákosi Mátyás és hívei 1945-49 óta Moszkván csüggtek, a Kremltől vártak mindent, s ezért teljesen kiszolgáltatták az országot az idegen diktatúrának. Módszeresen szétverték a történelmi osztályokat, felforgatták az ország százados emberi, közigazgatási életrendjét, megváltoztatták erőszakosan a tulajdonviszonyokat, és nem teremtettek igazságosabbat, politikai és köztörvényes perek sorozatában számoltak le ellenfeleikkel. Az osztályharc címén lefejezték a magyar értelmiség jelentős erőit is. Az Irodalmi Újság, a magyar írók legjobbjai is belefolytak az események alakításába. Az egyetemi ifjúság fogalmazta meg a követeléseket. A legvértelenebb magyar forradalom alapjaiban rendítette meg a kommunizmus legyőzhetetlenségébe vetett összeurópai hitet. /Sebestyén Mihály (a Teleki Téka igazgatója): A magyar ötvenhat. = Krónika (Kolozsvár), okt. 26./

2003. március 15.

A Párizsban élő Méray Tibor író, az Irodalmi Újság főszerkesztője által alapított, erdélyi fiatal magyar újságírók három hónapos magyarországi továbbtanulását elősegítő, idén nyolcadik alkalommal kiosztott díjat az alapító által kijelölt - Kántor Lajos, Lászlóffy Csaba és Tibori Szabó Zoltán összetételű - bizottság Papp Sándor Zsigmond újságírónak, a nagyváradi Erdélyi Riport című hetilap munkatársának ítélte. /Méray-díj 2003. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./

2003. május 28.

Göncz Árpád volt magyar köztársasági elnök és Méray Tibor, a párizsi Irodalmi Újság főszerkesztője voltak a védnökei annak a kerekasztal-megbeszélésnek, amelyet a múlt hét végén Budapesten, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány Média-nacionalizmus, kisebbségek és az EU-integráció címmel rendezett. Gáspárik Attila, a bukaresti Audiovizuális Tanács elnökhelyettese az OTV televízió-csatorna betiltásának körülményeiről számolt be. Cora Motoc, a bukaresti Academia Catavencu mellett működő Sajtóelemző Ügynökség munkatársa arról a képről beszélt, amely 1997 és 2002 között a román sajtóban a kisebbségekről alakult ki. Kósa Csaba, a Magyar Újságírók Közösségének elnöke az oroszhegyi és a zetelaki elítélt magyarok ügyének a magyar médiában történt reflektálásáról, Jósfay György, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének főtitkára pedig Újságírói magatartás a keresztény etika tükrében címmel tartott előadást. Szilvássy József, a pozsonyi Új Szó napilap főszerkesztője a szlovákiai média és a nacionalizmus viszonyát, Lovász Attila, a pozsonyi Vasárnap főszerkesztője a nacionalista sajtó és a csúsztatások kérdéskörét, a Szabadság főmunkatársa, Tibori Szabó Zoltán pedig a kisebbségi sajtóban tetten érhető nacionalizmust és sztereotípiákat vizsgálta. Az eddigi EU-tapasztalat azt bizonyítja, hogy az integrációs folyamat során nem egyszerre oldódnak meg a társadalmi és gazdasági problémák. Az elzárkózó nemzeti politika híveinek ez lehetőséget nyújt arra, hogy a nehézségekre hivatkozzanak, amikor más nemzetek ellen uszító, a kisebbségeket, idegeneket kirekesztő politikai követeléseiket megfogalmazzák - mutatott rá Törzsök Erika, a konferenciát szervező közalapítvány kuratóriumának elnöke. Szerinte a kirekesztő tendenciák hosszabb távon hatnak, ezért a csatlakozásra váró országok politikusainak fel kell készülniük az EU-csatlakozás pillanata után továbbra is ható, illetve megjelenő nemzeti-kizárólagos ideológiai formák valóságtartalmának elemzésére, a politikai döntéshozók és a közvélemény reális tájékoztatására. /Média, nacionalizmus, kisebbségek és integráció. Nemzetközi tudományos konferencia Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./

2005. március 15.

A Párizsban élő Méray Tibor író, az Irodalmi Újság főszerkesztője által alapított, erdélyi fiatal magyar újságírók három hónapos magyarországi továbbtanulását elősegítő, 2005. március 15-én tizedik alkalommal kiosztott díjat, az alapító által kijelölt – Kántor Lajos, Lászlóffy Csaba és Tibori Szabó Zoltán összetételű – bizottság Gergely Edit újságírónak, a Krónika napilap gyergyószentmiklósi tudósítójának ítélte. /Méray-díj 2005. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./

2006. március 16.

A Párizsban élő Méray Tibor író, az Irodalmi Újság főszerkesztője által alapított, erdélyi fiatal magyar újságírók három hónapos magyarországi továbbtanulását elősegítő, 2006. március 15-én tizenegyedik alkalommal kiosztott díjat az alapító által kijelölt – Kántor Lajos, Lászlóffy Csaba és Tibori Szabó Zoltán összetételű – bizottság Szabó Géza újságírónak, A Hét hetilap és az Erdélyi Terasz irodalmi portál szerkesztőjének ítélte oda. /Méray-díj 2006. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./

2006. október 19.

Péterfy Irén nyugalmazott magyartanár /sz. 1938/ 1956-ban felvételizett a Bolyai Egyetem magyar szakára. A magyarországi ’56-os események következményeként 1958 őszén rendszerellenes tevékenység miatt letartóztatták, 1959 februárjában pedig a Kolozsvári Katonai Törvényszék tíz esztendő javítóbörtönre ítélte. Péterfy Irén 1963 szeptemberében szabadult. Az egyetemen lelkesedéssel fogadták 1956-ban a forradalom hírét. Az idősebb professzorok nem mertek reagálni. Nagy István író összehívta a bölcsészeket, akkor már a Kádár-kormány volt hatalmon. Nagy István elmondta: ő kezességet vállal azért, hogy a Kádár-kormány csak a javát akarja a magyar nemzetnek. Ez nagy visszatetszést keltett, mert Kádárt egyöntetűen árulónak tartották. Előzőleg az egyetemisták halottak napján kimentek a Házsongárdi temetőbe, néhány tanársegédek is velük volt. Elénekelték a Székely Himnuszt, versek is elhangzottak. Azután következett november 4-e, a nemzeti gyásznap, és akkor oda jött Péterfy Irénhez valaki, jogász lehetett az illető, s azt mondta: úgy döntöttek, hogy fekete szalagot fognak viselni. Kérte, ossza ki a szalagot évfolyamtársai között. Péterfy Irén ekkoriban kapta kézhez a forradalom alatt megjelent Irodalmi Újságot, benne volt Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse és Benjámin László verse, mindkettőt lemásolta magának. Ezt később megtalálták nála, a versek bűnjelként szerepeltek ügyében. Egyenként behívták az egyetemen őket, KISZ (Kommunista Ifjak Szövetsége, akkoriban Ifjúmunkás Szövetség, azaz INSZ) vezetőségi tagokat. Előtte beszélgettek barátaikkal – többek között Szilágyi Domokos is ott volt – arról, hogy mi lesz. Próbálták meggyőzni őt, hogy ne mondja el a véleményét, mert nincs semmi értelme. Azonban ő képtelen volt erre. Kijelentette, hogy ez nem ellenforradalom volt, hanem forradalom. Hozzátette, hogyha bebizonyítják az ellenkezőjét, akkor elfogadja. Úgy emlékszik, nem is válaszoltak. Volt egy olyan gyűlés is, ahol el kellett volna ítélni a történteket, de az egyetemisták nem ítélték el. –1957 tavaszán letartóztattak három tanársegédet (Varró Jánost, Lakó Elemért és Dávid Gyulát), azután Koczka György, Kelemen Kálmán, Várhegyi István és Nagy Benedek hallgatót, ez nagy megdöbbenést váltott ki. Akkor még úgy gondolták, hogy ezeket most egy kicsit megijesztik, aztán kiengedik őket. El is mentek a tárgyalásra. Váratlanul, minden indoklás nélkül megvonták Péterfy Irén ösztöndíját. Ebben az időben a legszűkebb baráti köréhez tartozott Szilágyi Domokos, Páll Lajos és Váradi Emese. 1958 őszén az egyetemen rendeztek egy gyűlést, hogy a plénum előtt elrettentő példát statuáljanak. Egyenként ki kellett állni a színpadra, tömve volt az aula. Péterfy Irénen iszonyú reszketés vett erőt, alig tudott beszélni. Azt kérdezték, hogy 1956-ban forradalom vagy ellenforradalom volt? Nem tudott egyértelműen válaszolni. Valami olyasmit mondott, hogy iszonyú vérontás volt, ahol nagyon sok ártatlan és nem ártatlan ember meghalt. Ilyen kitérő választ adott. Vastag Lajostól azt kérdezték, mit csinált volna ’56-ban, kire lőtt volna? Mire ő azt mondta: öngyilkos lettem volna. Ez hatalmas tapsot váltott ki. /Később ő is börtönbe került./ Péterfy Irént kizártak az egyetemről, megbélyegezték őt, majd 1958. október 31-én letartóztatták. Egyértelmű volt számára, hogy fel akarják használni a három letartóztatott tanársegéd ellen. Állandó félelemben tartották, fenyegették. Nehezen ment a román nyelvű kihallgatás, mert ő nehezebben tudta magát kifejezni románul. 1959. február 13-án volt a tárgyalás Kolozsváron. Ott tudta meg, hogy egy ügyben tárgyalják az ő esetét Vastag Lajossal, Páll Lajossal, Varró Jánossal és Lakó Elemérrel. Öten voltak. Péterfy Irén ellen a vád volt: gyászszalag viselés, Magyarországon megjelent ellenforradalmi versek lemásolása, temetői részvétel, rendszerellenes tüntetés. A peren a tanúk közül Varga László református lelkészre emlékezett, mivel rendkívüli hatást tett rá. Varga Lászlót akkor már elítélték, rabruhában hozták a tárgyalásra. Azt akarták, hogy barátjára, Vargát Jánosra tegyen terhelő vallomást. Varga László kijelentette: „Én azt a vallomást, ami önöknél van, fizikai kényszer hatására írtam alá, és most nem vagyok hajlandó elismerni”. Ez olyan volt, amilyent csak filmekben lehet látni. Péterfy Irén tudta, hogy mi vár Varga Lászlóra ezután. Az utolsó szó jogán Péterfy Irén nem mondta, hogy megbánta tetteit. Tíz évre ítélték. Az ő perében Varró János 16, és Lakó Elemér 15, Vastag Lajos 8 és Páll Lajos 6 évet kapott. Péterfy Irént Csíkszeredába vitték, 1960-ban Aradra, onnan Nagyváradra, majd 1963. szeptember 19-én szabadult. Öt évet töltött börtönben. A női börtön enyhébb volt, a férfiakéhoz képest. Csíkszeredában még nem, de Aradon és Váradon már dolgozott, örültek, hogy dolgozhattak. Kosárfonás volt a munkájuk. – A női börtönökben rengetegen voltak, akik rendszerellenes viccet mondtak vagy hallgattak, akik szökevényeket rejtegettek vagy nekik segítettek. Voltak bent katolikus apácák, akik Rómával kapcsolatot tartottak, őket hazaárulással vádolták. Csíkszeredában nagy szigorúság uralkodott. Nagy hálókban szállásoltak el őket, lehettek olyan harmincan, negyvenen. Egymástól verseket is tanultak. Nyitrai Bertus néni magyar irodalomból, történelemből tartott előadásokat. Később a börtönben kaptak könyveket, de csak román nyelvűeket. – A besúgók a börtönben is jelen voltak. /Gagyi-Balla István: 1956. Tíz év börtön „rendszerellenesség” miatt. Beszélgetés Péterfy Irén nyugalmazott magyartanárral. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13., folyt.: 14., 19./

2008. június 9.

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Sánta Ferenc Kossuth-díjas író /Brassó, 1927. szept. 4. – Budapest, 2008. jún. 6./. Gyermekkorát Erdélyben töltötte, a család gyakori költözései során Sepsibükkszádon, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is élt. Fiatalon, alig húszévesen házasodott, négy fia született. Kezdetben bányászként, majd traktorgyári és hajógyári munkásként dolgozott. Első elbeszélése 1954 márciusában az Irodalmi Újság hasábjain jelent meg Sokan voltunk címmel. Két év múlva Téli virágzás címmel jelent meg Sánta első novelláskötete. Pályája kezdetén erőteljes önéletrajzi ihletettség, személyes hangvétel, a népmesék, népballadák nyelvezete és lírai pátosza jellemzi írásait. Az 1956 utáni időszak írói és világnézeti válságának korszaka volt, ekkor a kegyetlen világ és az egyén kiszolgáltatottsága vált írásainak vezérmotívumává. Az ötödik pecsét és a Húsz óra című regényeiből 1976-ban Fábri Zoltán filmet rendezett. Az 1970-es évektől csak ritkán szólalt meg: néhány interjú, írói vallomás és rövid publicisztikai írása jelent meg. Az író soha nem adott magyarázatot arra, hogy miért hallgatott el. /Elhunyt Sánta Ferenc. = Krónika (Kolozsvár), jún. 9./

2008. október 15.

Aradon az idén tizennegyedszer megrendezésre kerülő klasszikusdráma-fesztiválról ezúttal sem hiányzik a magyar nyelvű előadás. Pécs színházának produkcióját kínálják az aradi magyar színházkedvelőknek, az idén június 6-án elhunyt Sánta Ferenc Az ötödik pecsét című regényének Hamvai Kornél által dramatizált színpadi változatát október 19-én mutatják be. Sánta Ferenc /sz. Brassó, 1927. szept. 4./ gyermekkorát Sepsibükszádon, Marosvásárhelyen, majd Kolozsváron töltötte. 1954-ben az első, az Irodalmi Újságban megjelenő, Sokan voltunk című novellájával kerül be az irodalmi életbe. 1973-ban Kossuth-díjat kapott. /XIV. Klasszikusdráma-fesztivál. Az ötödik pecsét. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 15./

2009. május 25.

A magyar irodalom nem egy alkalommal éppen a nagy történelmi vereségek és tragédiák után, mintegy ezeket gyógyítandó és ellensúlyozandó, bontakozott ki igazán – írta Pomogáts Béla. Ilyen módon emelkedett fel az 1848–1849-es szabadságharc leverése után az a klaszszikus magyar irodalom, amelyet például Arany János, Madách Imre, Jókai Mór, Kemény Zsigmond és Eötvös József munkássága képviselt, vagy a trianoni nemzeti tragédia után az az irodalom, amelynek Magyarországon Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, majd Illyés Gyula, Németh László, Szabó Lőrinc és József Attila, Erdélyben Kós Károly, Tamási Áron, Áprily Lajos, Reményik Sándor (és mások) voltak a nagyszabású alkotó egyéniségei – folytatta a tanulmány írója. Ez határozta meg a magyar irodalom identitását az 1956-os magyar forradalom leverése után, a példa nélkül álló megtorlások idején is. az irodalom világában született meg a magyar forradalom egyik legfontosabb szellemi dokumentuma: az Irodalmi Újság november 2-i száma, ebben szerepelt Németh László Emelkedő nemzet, Déry Tibor Barátaim, Füst Milán Emlékbeszéd Thukididész modorában az elesett hősök sírja felett, Szabó Lőrinc Ima a jövőért, Tamási Áron Magyar fohász, Örkény István Fohász Budapestért című írása, és itt jelent meg Illyés Gyula még 1951-ben írott nagy költői műve: az Egy mondat a zsarnokságról. 1956 decemberétől az 1957-es esztendő első napjaiig az írószövetségnek kellett vállalnia a forradalom eszméinek erkölcsi védelmét. Az írószövetség december 28-án tartott közgyűlése kifejezésre juttatta a magyar írók hűségét a forradalom eszményei iránt, és Tamási Áron szövegezésében elfogadta a Gond és hitvallás címet viselő nyilatkozatot. Ebben olvasható: „keserves szívvel kell megmondanunk, hogy a szovjet kormányzat történelmi tévedést követett el, amikor vérrel festette meg forrásunk vizét. ” „Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmai egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben, hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. ” Pomogáts Béla a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezetének (Mefesz) képviselőjeként jelen volt a nevezetes írószövetségi közgyűlésen. Ezután a hatalom felfüggesztette a Magyar tevékenységét, majd a forradalomban való szerepvállalás vádjával több író, közöttük Déry Tibor, Háy Gyula, Zelk Zoltán, Tardos Tibor, Fekete Gyula, Molnár Zoltán, Varga Domokos, Lengyel Balázs, Gáli József, Obersovszky Gyula, Eörsi István, Buda Ferenc, Csurka István és sokan mások börtönbe kerültek, Pomogáts Béla a tököli internálótáborba került. Elsősorban azokat börtönözték be, akik korábban a kommunista párt harcos tagjai voltak, a forradalomban vállalt elkötelezettségüket a hatalom „árulásnak” tekintette. Más írók, közöttük Illyés Gyula, Tamási Áron, Kodolányi János, Sinka István, Örkény István, Benjámin László és a fiatalabb nemzedékek köréből Nagy László, Juhász Ferenc, Fodor András, Sánta Ferenc, Galgóczi Erzsébet, Moldova György a kényszerű, vagy az önkéntes hallgatást választották. Ugyanakkor, bizonyára a hatalom engedékenységének bizonyítékaként, 1957-ben Heltai Jenő, Németh László és Szabó Lőrinc is Kossuth-díjat kapott. A következő esztendők díjazottjai között a kommunista rendszer mellett kiállók voltak, mint Darvas József, Dobozy Imre, Hidas Antal és Mesterházi Lajos. A díjazás ellenére Németh László Galilei című drámáját levették a Katona József Színház műsoráról, Magyar műhely címmel tervezett tanulmánykötete nem jelenhetett meg, és tanulmányainak Sajkódi esték című kötete is csak 1961-ben juthatott el az olvasó elé. A forradalom leverése után években az alkotó munka egyáltalában nem szünetelt, de az akkoriban született művek többnyire csak évekkel később juthattak el a nyilvánosság elé. „A forradalom leverése és a hatvanas évek első fele közötti jó félévtizedben az alkotó munka egyáltalában nem szünetelt, semmiféle bénultság nem volt érzékelhető, igaz, az akkoriban született művek többnyire csak évekkel később juthattak el a szélesebb nyilvánosság elé” – állapította meg Pomogáts Béla. /Pomogáts Béla: Az irodalom (látszólagos) veresége – a magyar forradalom után. = Erdélyi Helikon (Kolozsvár), 2009. máj. 25. – 10. sz. / Emlékeztető: Tamási Áron Gond és hitvallás című nyilatkozata nem jelenhetett meg, azonban kézzel másolva terjesztették éveken át.


lapozás: 1-15




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998