udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 15 találat lapozás: 1-15
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Kozponti Statisztikai Hivatal/KSH/ (Magyarorszag)

1996. augusztus 23.

A Babes-Bolyai Tudományegyetem szociológiai tanszéke román fordításban adta közre az 1850. évi - az akkori osztrák hatalom céljait szolgáló - erdélyi népszámlálás adatait. Dr. Traian Rotariu irányításával, Maria Semeniuc és Mezei Elemér informatikus közreműködésével a Studia Censualia Transsilvanica sorozatban: Recensamantul din 1850, Studia Censualia Transsilvanica, Editura Staff, 1996. A Tanügyminisztérium és a Soros Alapítvány támogatásával megjelentetett munka forrása egy, a budapesti Központi Statisztikai Hivatal munkatársai által 30 gépiratos példányban készített dolgozat szolgált, mely dolgozta a hivatal archívumában 1974-ben felfedezett eredeti anyagra épült. A kolozsvári tanszék munkaközössége a román változatban az erdélyi településhálózat mai, kétségkívül módosult településrendszerére vetítette ki az 1850-es adatokat. Az 1850-es népszámlálás szerint Erdély lakossága /Bánság, Bihar és Máramaros nélkül/ 2 061 645 fő volt, a nemzetiségek százalékos megoszlása: románok 59,4 %, magyarok 17,3 %, székelyek 8,8 % /magyarok tehát összesen 26,1 %/, szászok 8,5 %, németek 0,8 %, cigányok 3,8 %, zsidók 0,8 %, örmények 0,4 %, más nemzetiség 0,2 %. Kolozsvár lakosságának akkor megoszlása a következő volt: 12 317 magyar, 4116 román, 626 szász, 961 német, 585 cigány, 205 örmény, 535 zsidó, más nemzetiségű 267 fő. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./ Megjegyzés: Az 1850-es népszámlálást a nemrég Budapesten elhunyt Dávid Zoltán demográfus fordította le és dolgozta ki 1983-ban, azonban a megjelenését nem engedélyezték az akkori kommunista hatóságok, még Köpeczi Béla, az akkori művelődési miniszter sem tudott segíteni. /Ezt Dávid Zoltán mondta el nekem/

1999. június 22.

Az év első négy hónapjában 20.553 fővel csökkent Magyarország népességének lélekszáma, ez 4.836-tal több, mint 1998 azonos időszakában - derül ki a Magyar Központi Statisztikai Hivatal jún. 21-i közleményéből. A népesség lélekszáma 10 millió 71 ezer fő volt idén április végén. /Fogyunk. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 22./

1999. július 1.

Négy év alatt a természetes fogyás révén 154 ezerrel csökkent Magyarország lakossága, s 1999. január 1-jén 10.092.000 volt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint így a népesség létszáma lényegében annyi volt az idei év első napján, mint az 1960-as évek elején. A népesség száma - a háborús időszakokat leszámítva - 1980-ig nőtt, majd ezt követően egyre gyorsuló ütemben csökkent. A KSH kimutatása szerint, hasonlóan a legtöbb európai országhoz, az időskorúak aránya nő, a gyermekeké pedig mérséklődik. Január elsején a 60 évesek és ennél idősebbek aránya 19,5 százalék volt szemben a 0-14 évesek 17,3 százalékával. Tavaly a gazdaságilag aktív népesség száma mintegy négymillió fő volt. A KSH besorolása szerint e kategóriába a 15-74 éves népesség 52 százaléka tartozik, ami nemzetközi összehasonlításban meglehetősen alacsony. A foglalkoztatottság szintje tavaly a korábbi stagnálás, illetve csökkenés után emelkedett, így 1998-ban a gazdaságilag aktív népesség 92 százaléka, azaz 3,7 millió fő volt alkalmazásban. (MTI) /Csökkent a népesség. = A Nap (Bukarest, a Ziua magyar nyelvű hetilapja), júl. 1./

1999. augusztus 18.

Kedvezőtlenül alakultak a népesedési folyamatok Magyarországon 1999 első hat hónapjában. Június végén a magyarországi népesség lélekszáma 10 millió 065 ezer fő volt. Ez 48 ezer fővel kevesebb, mint a múlt évben június végén - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójából. A népesség természetes fogyása 5,3 ezreléket tett ki. Ez 21 százalékkal magasabb, mint az elmúlt év első hat hónapjában mért 4,4 ezrelék. A KSH gyorsjelentéséből kiderül, hogy 1999 első hat hónapjában 26.655 fővel csökkent Magyarország népessége. Ez a szám 4.529-cel magasabb, mint az 1998 első félévi csökkenés. /Tovább fogyó magyarság - számokban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 18./

2000. július 21.

Íjgyártó István, az új bukaresti magyar nagykövet 1963-ban született Kárpátalján, Beregszászon. 13 éves koráig lakott ott, amikor családja áttelepült Magyarországra. Friss diplomásként rövid ideig a Központi Statisztikai Hivatalban dolgozott demográfusként. A '90-es években megjelent Máramaros megye történelmi helységnévtára című munkája. 1990-ben került a Miniszterelnöki Hivatalba, majd 1992-ben, amikor létrejött a Határon Túli Magyarok Hivatala, odament. A HTMH-ban kisebb-nagyobb megszakításokkal az elemzői főosztályt vezette. A régió politikai feltérképezését, elemzését végezte, a kisebbségek jogi helyzetét tanulmányozta. Több alkalommal képviselte a magyarság ügyét konferenciákon, szimpóziumokon, tanácskozásokon nemzetközi szervezetekben is, mint az ENSZ, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, azaz az EBESZ, illetve az Európa Tanács. Annak idején részt vett a magyar-román alapszerződés kidolgozásában. A nagykövet fölvette a kapcsolatot a Külügyminisztérium különböző szintű vezetőivel, államtitkárokkal, főosztályvezetőkkel. Nagyfokú nyitottságot tapasztalt román részről. - Mindkét ország az EU-ba szeretne bekerülni. Az érdekek azonossá válásával Íjgyártó István szerinte az ellentétek, az előítéletek, a felemás kapcsolatok rendeződni látszanak. Bebizonyosodott, hogy e két ország egymás partnere lehet számos kérdésben. Vannak még problémák, de nem lát áthidalhatatlan különbségeket a román és a magyar megközelítésekben. A magyar fél továbbra is rendkívül fontosnak tartja azt, hogy Csíkszeredában és Konstancán legyenek konzulátusok. A környezetvédelem terén is kialakulóban van az együttműködés. "Optimistán várom a választások utáni időszakot, s úgy érzem, az együttműködés töretlenül folytatódni fog" - állapította meg. - A státusztörvényről kifejtette, hogy az egész ügy szakértői stádiumban van. Egy koncepció kidolgozásáról van szó, mely rendezni kívánja Magyarországon azon kedvezmények, lehetőségek, támogatások rendszerét, melyeket - nyilván nem ilyen formában - eddig is biztosított a magyar kormány. /Gyarmath János és Ferencz L. Imre: Az RMSZ bemutatja az új bukaresti magyar nagykövetet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 21./

2001. június 7.

Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság kolozsvári tudósítója cikkében a magyarság fogyásának tényéből indult ki, idézve olyan számításokat, hogy az anyaországi magyarok száma 2025-re hétmillióra csökken. Közben "egymás után hagyják el Erdélyt olyanok, akikről ezt még csak nem is feltételeztem volna" - állapította meg. Egy részük Magyarországra ment, a fiatalok legtöbbje pedig nyugatabbra próbál szerencsét. Tibori a cikket Csurka István "és a hozzá hasonló nemzetféltők" ellen írta. Csurka István az Országgyűlésben felvetette: a magyarországi népességfogyás következményeinek elhárítása végett "a szórványban élő, elsősorban erdélyi magyarság beolvadás előtt álló rétegeinek magyarországi befogadására, letelepítésére van szükség". Csurka legalább kimondja azt, amit mindenki gondol. Szerinte ugyanis a Magyar Tudományos Akadémia és a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal szakértői is ezt ajánlották a magyar kormánynak. Mellesleg Tibori igyekszik, hogy megfeleljen az elvárásoknak, Csoórin is ütött egyet, nevét nem írta le, csal annyit vetett oda, hogy "filosz hírében álló", aki egy "erdélyi lapban vágta a pofánkba: minden hitványul, minden romlik, az erdélyi kopó is elkurvult, már az sem a régi." Csurka pontrendszert akar bevezetni, "amely a magyar nemzethez tartozást és a gyermekekkel együtt való betelepedést jutalmazná", s ezt a programot össze kellene kapcsolni "a gyermeket vállaló, gazdálkodáshoz értő fiatal párok földhöz juttatásával". Tibori hevesen ellenezte ezt az ötletet. Szerinte fel kellene hagyni ezekkel a "nagyhatalmi allűrökkel". Az embernek joga van ott élni, ahol akar. - Nekünk itt van jövőnk, vallotta az újságíró. /Tibori Szabó Zoltán: Pontozhatatlanok. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./

2001. december 14.

A magyarországi népszámláláskor alig több mint tíz százalék volt azok aránya, akik a vallási hovatartozásra vonatkozó, önként megválaszolható kérdésre nem kívántak felelni - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal, úgynevezett képviseleti minta alapján kimutatott előzetes adataiból. A vallást megjelölők 69 százaléka (az egész népesség 52 százaléka) római katolikusnak vallotta magát, 21 százalékuk (a teljes népesség 14 százaléka) a református, 4 százalékuk (az egész népességhez viszonyítva 3 százalék) pedig az evangélikus vallást jelölte meg. A többi egyházhoz, felekezethez, vallási közösséghez tartozók aránya a vallást megjelölők körében némileg több mint 5, a népesség egészében pedig 4 százalék. Az adatokból kitűnik, hogy mind a négy nagy történelmi egyház népességen belüli viszonylatában aránybeli visszaesés tapasztalható az 1920-as, 1930-as és 1949-es adatokhoz képest. A római katolikusok aránya például a most kimutatott 52 százalékkal szemben 1920-ban és 1930-ban meghaladta a 60 százalékot, 1949-ben pedig csaknem elérte a 70 százalékot. / Vallási hovatartozás a magyar népszámlálás tükrében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./

2002. december 17.

Az izraeli turisták körében Budapest a legkedveltebb közép-kelet-európai főváros - közölte a Magyar Turizmus Rt. (MT Rt.) Tel Aviv-i külképviselete. Budapest kedveltségét jelzi az is, hogy az izraeli túraszervezők és a magyar szolgáltatók már az idén megkötötték a jövő évre szóló nagy üzleteket. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idén január-szeptemberben 73 ezer izraeli állampolgár érkezett Magyarországra. Tavaly 119 ezer izraeli látogatott az anyaországba, ami 29 ezerrel volt több, mint 2000-ben. /Budapest a legkedveltebb. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./

2003. szeptember 16.

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság szept. 5. és 7. között Hegyközkovácsiban szervezte meg IX. Partiumi Honismereti Konferenciáját. Megünnepelték egyúttal a szervezet megalakulásának 10. évfordulóját. Köszöntéseket Dukrét Géza, a PBMEB elnöke, Forró László lelkipásztor mint házigazda, Tőkés László püspök, Nagy Gizella, Bihar község polgármestere, Matekovits Mária, az EMKE alelnöke, Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnöke, Diószegi László, a Teleki László Közalapítvány ügyvezetője, Soós Lőrinc, a budapesti Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese mondtak. Dukrét elnök beszámolójában röviden ismertette a tíz év eseményeit, eredményeit: kilenc konferencia, kilenc pályázati kiírás, 23 kötet a Partiumi Füzetek sorozatában, tizenegy honismereti tábor, tizenhárom emléktábla. Ezt részletesen bemutatja az erre az alkalomra megjelent évkönyv, amely az említett sorozat legfrissebb kiadványa. Ezt követte a Fényes Elek-díjak kiosztása: Lakóné Hegyi Éva (Zilah), Dukrét Géza és post mortem Benedek Zoltán (Nagykároly) az idei kitüntetettek. Tempfli József és Tőkés László püspökök támogatását a Fényes Elek-díj bronzplakettjeivel köszönte meg az egyesület. A tudományos ülésszak, a hagyománynak megfelelően, a környék megismertetésével kezdődött. Dukrét Géza a Hegyköz vidékét mutatta be, Forró László Hegyközkovácsi helytörténetéről és mai helyzetéről tartott előadást. A konferencia fő témája a Rákóczi-szabadságharc 300 éves évfordulója volt. A következő előadások hangzottak el: Hajdú Jenő: A nagyságos fejedelem szülőháza, dr. Szénássy Zoltán (Révkomárom): Kuruc világ Komárom megyében, Hitter Ferenc (Felsőbánya): Pintye havasi betyár vagy Rákóczi kuruca 1703 augusztusában, Fazekas Loránd (Szatmárnémeti): A majtényi fegyverletétel emlékoszlopa, Pálkovács István (Temesvár): II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvainak útja a Bánságban - 1906, Nagy Aranka (Nagyvárad): Mányoki Ádám - II. Rákóczi Ferenc arcképfestője. Az Érmellék borospincéit, borászati eszközeit bemutató kiállítás Sófalvi István fotóművész nevéhez fűződik. Szept. 6-án A20. század öröksége, emlékezete című témakör keretében zajlott, a következő előadásokkal: Halász Péter (Budapest): A második évezred öröksége - Gondolatok a hagyományról, Kupán Árpád (Nagyvárad): A nagyváradi szabadkőművesség szerepe Nagyvárad 20. század eleji felvirágoztatásában, Puskel Péter (Arad): Az aradi Szabadság-szobor feltámadása, Sándor István (Arad): Felállítás előtt az aradi Szabadság-szobor, Matekovits Mária, Matekovits Mihály (Arad): Fogalom - árnyékkal. Gondolatsor az aradi Szabadság-szobor esztétikájáról, Pávai Gyula (Arad): Fischer Aladár, az Aradi Katolikus Gimnázium igazgatója, Nánási Noémi (Érmihályfalva): Máté Imre - egy küzdelmes költői pálya, Csanádi János (Kisjenő): Nagyzerind szellemi nagykorúsodásának erőforrásai, Tácsi Erika (Temesvár): A temesvári Bartók Béla Líceum, a 20. század teremtménye, Krestyán Ilona (Temesvár): Az iparosképzés helyzete Temesváron a 20. század elején, Pásztai Ottó (Nagyvárad): A nagyváradi vegyipar története, Jancsó Árpád (Temesvár): A Béga hajózó csatorna csegéző műve, Bessenyei István (Segesvár): Az önpusztító fegyver. Az előadásokat közgyűlés követte. Szept. 7-én, vasárnap szakmai kiránduláson vettek részt a megjelentek, magyarországi Árpád-kori templomokat látogattak meg. A PBMEB idei évkönyve a Partiumi Füzetek sorozat 23. tagja, Dukrét Géza szerkesztésében. A több mint 400 oldal első fele a civil szervezet történetét, eseménykrónikáját, adatbázisát tartalmazza, a másik fele pedig 21 honismereti, helytörténeti tanulmányt a bizottság tagjainak tollából, igen változatos tematikával. A kiadvány a Bihar Megyei Tanács támogatásával jelent meg A műemlékvédelem fölöttébb szükséges voltáról címmel. /D. G.: Felmutatás, értékmentés, öntudatápolás. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 16./

2004. március 6.

Márc. 5-én Kolozsváron az RMDSZ ügyvezető elnöksége Demográfiai Munkacsoportjának szervezésében Demográfiai tendenciák a romániai magyarok körében címmel tartottak konferenciát. A Kárpát-medencében élő magyarság körében észlelhető tendenciák nem túl biztatóak – mutatott rá Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Közös nemzetstratégiára van szükség, zárta szavait Markó Béla. Veres Valér szociológus rámutatott, míg Románia 1970 és 2001 között az elhalálozások szempontjából kedvező mutatókkal rendelkezett, ma az európai országok között az utolsók között található. A termékenységi arány esetében a Kárpát-medence adatai a legrosszabbak Dél-Erdély, Bánság és Észak-Erdély, a legjobbak pedig Székelyföld esetében. A szórvány- és szigetmagyarságnál az adatregisztráció adatai torzítanak és a kivándorlás, valamint a vegyes házasságok aránya is nagyobb volt. Románia teljes lakosságához viszonyítva, a romániai magyarságot elöregedettebb népesség jellemzi, mely jelenség a legerőteljesebb a Partiumban, míg Kovászna megye ebből a szempontból a legfiatalabb. /Szakmai tanácskozás a romániai magyarok körében észlelhető demográfiai tendenciákról. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 6./ A kivándorlás, a vendégmunka vállalása, a vegyes házasságok, illetve a pozitív jövőkép hiánya – ezek az összetevői a romániai magyarság lélekszáma csökkenésének. Horváth István, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Szociológia Tanszéke adjunktusa szerint az elkövetkező időszakban – éves átlagban – körülbelül 20 ezer erdélyi magyar hagyja majd el az országot. Kiss Tamás, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének szakértője szerint a magyarságon belül nagyobb a halandóság, évente 10 ezer körüli a természetes fogyás. Ugyanakkor – hangsúlyozta Veres Valér, a BBTE Szociológia Tanszékének oktatója – az ideiglenesen külföldön (elsősorban Magyarországon) tartózkodók száma meghaladja a 200 ezret. A magyar fiatalok Hargita, Kovászna és Maros megyében vannak a legnagyobb számban, máshol viszont az idősebbek aránya kétszer nagyobb a huszonévesekénél. A Székelyföld az a magyar régió, amely biztosítja a megmaradáshoz szükséges emberanyagot Erdélyben. Horváth István szerint az 1987–1991-es időszakban 129–135 ezer romániai magyar hagyta el az országot. A becsült negatív népszaporulat okozta veszteség 39–45 ezer személyre tehető. Magyari Nándor szociológus, a BBTE adjunktusa szerint az erdélyi magyar családok 15 százalékát érinti a vendégmunkások jelensége. A külföldi munkát vállalók 77 százaléka férfi, kétharmaduk illegálisan dolgozik, és nyitottak arra, hogy végleg elhagyják szülőföldjüket. Gödri Irén, a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal munkatársa köztudott tényt közölt: Magyarországra a legtöbben Hargita és Kovászna megyéből vándorolnak ki. Az okok: magyarként így látják biztosítva a jövőt (66 százalék), aggódnak gyermekük jövőjéért (54 százalék) és kilátástalan a romániai politikai helyzet (40 százalék). A Magyarországon történő letelepedés 74 százalékban végleges, 13 százalékban munkavállalás, 8,2 százalékban pedig tanulás miatt történt. Markó Béla szövetség elnök nem kívánta kommentálni, hogy a közösség intézményeit és ennek egyes vezetőit érintő különböző pénzügyi botrányok (például Communitas Alapítvány) milyen módon befolyásolják az erdélyi magyarság közérzetét, jövőképét és kivándorlási kedvét. /Kiss Olivér: Megmaradási esélyünk a Székelyföldön. Több gyermekre van szükség a szórványban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./

2004. március 29.

A március 5-én lezajlott Demográfiai tendenciák a romániai magyarok körében című szakmai konferenciával kapcsolatban Gödri Irén, a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal munkatársa pontosításokat juttatott el a Szabadsághoz. Adatai szerint nem Hargita és Kovászna megyéből a legnagyobb a kivándorlás Magyarországra, hanem Maros, Bihar és Kolozs megyéből – nemcsak a magyarok megyék szerinti megoszlásához viszonyítva, hanem abszolút számban is. /Ki, honnan és miért vándorol ki Magyarországra. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 29./

2005. szeptember 15.

A magyarországi bevándorlás önmagát fenntartó folyamattá kezd válni azzal, hogy a letelepedetteket egyre nagyobb számban követik családtagjaik és barátaik; a magyar Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szeptember 14-én, Budapesten ismertetett kutatási jelentése szerint a szomszédos országokból bevándorlók 92 százaléka magyar nemzetiségű. A „szekunder migráció”, vagyis a családegyesítés jelensége elsősorban Kárpátaljáról, Erdélyből, illetve a Felvidékről érkezőkre jellemző. Míg az első két esetben általában a szülők követik gyermekeiket Magyarországra, addig utóbbinál inkább a házasság a jellemző érkezési ok. A Magyarországra érkezők jelentős része, 72,5 százaléka olyan településről érkezett, ahol szinte csak magyarok, többségében magyarok, vagy legalább felerészben magyarok éltek. Szükség lenne hosszú távú magyar nemzetpolitikai koncepcióra és ezen belül hosszú távú migrációs politikai stratégiára. Ha így folytatódik a migráció, rövid időn belül fölszámolódik a délvidéki magyarság, nagy valószínűséggel hasonló folyamat játszódik le Kárpátalján. Utóbbi helyen esetenként szinte teljes létszámú végzős osztályok jönnek át Magyarországra. A mostani folyamatokat alapul véve az elkövetkező 25 évben mintegy félmillió magyar vándorol át Romániából Magyarországra. /A bevándorlás önmagát fenntartó folyamattá válik. Félmillió magyar vándorol ki Romániából az anyaországba? = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./

2006. augusztus 29.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint mérséklődött a népességfogyás üteme Magyarországon. Tamás Pál szociológus szerint az irányzat ennek ellenére nem változott, és Magyarországnak bevándorlókra van szüksége. A 2005. január-júniusi 22 978-cal szemben 2006 első hat hónapjában 18 262 fővel csökkent a népesség száma a születések és halálozások különbözetéből adódóan. Azonban a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege következtében az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 7000 fővel lett kevesebb. A népesség lélekszáma az időszak végén a nemzetközi vándorlás becsült értékeit is figyelembe véve 10, 070 millió volt.” Tamás Pál szociológus, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója. kifejtette, a népességfogyási trend a jellemző. „A többi kelet-európai országgal együtt Magyarország azon európai államok közé tartozik, ahova nagyon kicsi a bevándorlás, miközben általában a bevándorlás, mindenütt az EU-tagállamokban, a legnagyobb kiegyenlítő azon tényezők között, amelyek a népességfogyást ellensúlyozzák” – jelentette ki. /Guther M. Ilona: Bevándorlás: elhallgatott igény. Magyarországnak is szüksége van bevándorlókra. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 29./

2007. szeptember 1.

Magyarországon az év első hat hónapjában kevesebb gyermek született és több lakos halt meg, mint az előző év azonos időszakában, a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 55 ezer fő volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előzetes adatok szerint 2007 első hat hónapjában 46 718 gyermek született és 67 138 lakos hunyt el. Az első félévi születésszám csaknem 1500-zal elmaradt az előző évitől és 300-zal többen haltak meg. A természetes fogyás a 2006. januári-júniusi 18 633 fővel szemben 2007 első hat hónapjában 20 420 fő volt. A nemzetközi vándorlás miatt az ország lakossága 11 ezer fővel csökkent. /Népességfogyás Magyarországon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./

2009. november 4.

Budapesten a rádió székházánál 1956. október 23-án eldördülő fegyverek és az első halottak kirobbantották a forradalmat, ami polgárháborúnak is nevezhető, mivel a szovjet beavatkozással a felkelés kettős jellegű volt: a belső diktatúra elleni forradalom, a megszálló szovjet hadsereggel szembeni szabadságharc. A Magyarországon állomásozó szovjet csapatok Gerő Ernő 23-án küldött segítségkérő telefonhívására már 23–24-én elindultak, és megérkeztek Budapestre: öt hadosztály 31 550 katonával és tiszttel, 1130 harckocsival (tankkal), 600 ágyúval és aknavetővel, 400 csapatszállító lövészpáncélossal, 4000 teherautóval, 159 vadászrepülővel és 122 bombázóval! Ugyanakkor 24-én Magyarország keleti határainál a főerő is bevonult. A szovjet tankok súlyos veszteségeket szenvedtek, és 30-án, megalázva a kénytelen hátrálás miatt, kivonultak Budapestről. A magyar forradalmi erők szervezettebbek és erősebbek lettek. Nagy Imre kilépett a Varsói Szerződésből, és kihirdette Magyarország semlegességét. Csakhogy ebbe sem a Szovjetunió, sem a csatlósai és Kína nem nyugodott bele. A magyar szabadságharc letörését Zsukov marsallra és tizenhét hadosztályára bízta a szovjet vezetés. Zsukov jelentette a KB-nek a Vihar hadművelet kezdetét: ,,Folyó év november 4-én 6 óra (moszkvai időszámítás, valójában 4 óra) 15 perckor a szovjet csapatok elkezdték végrehajtani a közrend és a népi-demokrata államrend Magyarországon történő helyreállítását... ” A csapatok főparancsnoka Konyev marsall, a vezérkar élén Malinyin tábornok állt, míg Budapest ostromát Malasenko tábornok vezette. (Ezek a II. világháborús hadseregparancsnokok az akkori Szovjetunió legképzettebb és legsikeresebb hadvezérei voltak. Ők kellettek ahhoz, hogy ne ismétlődjék meg a kezdeti kudarc!) Ami a veszteségeket illeti, még napjainkban is sok a bizonytalanság. Sok halottat helyben hantoltak el, nevük feledésbe merült. Továbbá: szovjet katonák számos forradalmárt kivégeztek, ítélet nélkül, amellett saját átállt katonáikat is kivégezték. Beszélnek 200 000 magyarról, aki elhagyta hazáját. Ma sem tudjuk a pontos számot (többen az amnesztia hírére visszatértek, néhányan ezzel aláírták a szószegő Kádár halálos ítéletét...). A legutolsó ellenállási gócokat csak november 11-én számolták fel. Szervezetten legtovább Csepel harcolt (november 10-ig). Zsukov szerint október 24. és november 6. között a szovjet hadsereg vesztesége 377 halott és 881 sebesült, Mást tüntet fel Vagyim Arisztov, a KB titkára. Szerinte 670 a halott és 1540 a sebesült. Rajtuk kívül 51 ,,eltűnt”. Megsemmisült 52 harckocsi (tank) és önjáró löveg, 29 ágyú, 29 csapatszállító lövészpáncélos, 112 gépkocsi, 2 repülő (a csepeliek lőtték le) és egy helikopter. A 2001-ben megjelent hivatalos (?) adatok már 720 halottról és 1540 sebesültről szólnak, de jóval kevesebb haditechnikáról (pl. csak 25 tank elvesztéséről). A galád november 3-i esti letartóztatást (Maléter Pál honvédelmi minisztert és társait) is eszközlő KGB-főnök, Szerov tábornok tetteivel a Kutuzov-érdemrend I. fokozatát ,,érdemelte ki”. A magyar veszteségek felmérése még nehezebb, mint a mégis reguláris szovjet hadseregé. Az 1963. március 21-én kihirdetett (részleges) amnesztiáig 35 000 magyar állampolgár ellen indítottak eljárást politikai bűncselekményekért, akik közül 22 000-et jogerősen elítéltek, 13 000-et internálótáborba küldtek, 10 000-et elbocsátottak állásából. A halálraítéltek számát 480-ra teszik (sok esetben nem is tudtak a hozzátartozók évekig szeretteik kivégzéséről). Szerov tábornok jelentése szerint november 10-ig 3773 személyt tartóztattak le a szovjetek, és 700-at katonai fedezet mellett a Szovjetunióba, Kárpátalja börtöneibe vittek. A magyar és külföldi tiltakozások eredményeképpen december 10–20. között visszaszállították az elhurcoltakat. A harcok közben elesett magyarok számát a Központi Statisztikai Hivatal 2502 főre teszi (ebből Budapesten 1945), 19 226-an megsebesültek (Budapesten 16 700), akiknek negyede 18 évesnél fiatalabb, fele 19–30 év közötti. Budapesten októberben 757, novemberben 926, decemberben 36, januárban 6 ember halt meg fegyveres harcban. Magyarország legjobbjait vesztette el harcokban és a börtönökben. A szovjet ítélethozók és magyar cinkosaik bosszútól fűtve kreálták a pereket. /Puskás Attila: 1956: veszteségeink, veszteségeik. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 4./


lapozás: 1-15




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998