udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 2 találat lapozás: 1-2
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Kolozsvari Mechanikai Intezet

2007. október 23.

1946-ban tüntettek először Erdélyben magyarok a kommunistákkal való együttműködés ellen. Azok ellen, akik az erdélyi magyarság nevében róla, de nélküle akartak dönteni. Majdnem tíz évvel ezután itt, Kolozsváron került sor az erdélyi magyar egyetemi ifjúság közös, 1956-hoz méltó összefogására, amelyet a kommunista diktatúra könyörtelenül megtorolt. Temesváron a magyar és román egyetemi ifjúság megmozdulása, a Szoboszlay-csoport mártíriummal végződött szervezkedése, a nagyváradi diákok csoportja, Székelyföld megannyi mártírja jelzi a megtorlást. Romániában az 1944–1947 közötti időszak fő jellemzője a „népi demokratikus” rendszer fokozatos bevezetése volt. A szovjet nyomásgyakorlással hatalomra juttatott, kommunisták által vezetett kormány, a párizsi békekonferencia lezárta (1947. február) előtt a kisebbségpolitikát illetőleg egy sor, a magyarság helyzetét lényegesen javító intézkedést is törvénybe iktatott. A romániai magyar kisebbség érdekképviseletét magára vállaló Magyar Népi Szövetség érdeme a magyar iskolahálózat, a Bolyai Tudományegyetem, az erdélyi magyar kultúregyesületek, a többségében magyar lakta településeken, a hivatalos intézmények keretében a magyar nyelvhasználat, a közigazgatási testületekben az arányos képviseltséget célzó törekvések, majd az 1946. évi választásokon a jelentős parlamenti képviselet biztosítása. Ennek ára is volt: a valós plurális politikai opció kizárása, a hatalom hivatalos kurzusának átvétele és kötelezővé tétele, valamint a „marosvásárhelyi nyilatkozatként” ismert, 1945. november 17-én a Magyar Népi Szövetség százas intézőbizottságával elfogadtatott állásfoglalás, amely a román állam keretében, az „igazi demokrácia” megvalósítása függvényének tekintette a kisebbség jövőjének biztosítását. Ezt a román hatóságok a párizsi békekonferencián is felhasználták. Ez az állásfoglalás a Magyar Népi Szövetség és az erdélyi magyarság jelentős része közötti törésvonal alapvető elemévé vált. Ennek a mélyülő szakadéknak a kifejezése volt az 1946. június 27–30. közötti, székelyudvarhelyi Magyar Népi Szövetség kongresszusa idején történt első tömeges tüntetés, amely a kommunista hatalommal való együttműködés elleni közösségi fellépést jelentette. A közművelődési intézmények (Erdélyi Múzeum-Egyesület, EMKE, Erdélyi Magyar Dalosszövetség), a hitel- és értékesítési szövetkezetek hálózata, de még az iskolahálózat is megsínylette az 1947 utáni fordulattal kiépülő proletárdiktatúrát. 1949-ben ugyanúgy áldozata lett a koncepciós kirakatpereknek Márton Áron püspök, Szász Pál, Korparich Ede, Nagy Géza, Pásztai Géza, a Magyar Népi Szövetség vezetőségéből Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár, a szociáldemokrata Lakatos István vagy Jordáky Lajos is. Az 1950-es évek nem csak a hagyományos erdélyi magyar kulturális, gazdasági intézményhálózat, hanem a Magyar Népi Szövetség (ön)feloszlatásának időszaka is. A kommunista hatalommal jött a nincstelenség, ínség, nyomor mellett a félelem, a meghurcolás, kényszerlakhely és bebörtönzés. Az 50-es évek első felében új elit jelent meg, amely a kommunista egypártrendszer keretei közt kereste az utat. Az 1952-es közigazgatási reform következtében létrehozott Magyar Autonóm Tartomány az új szovjet mintájú, „adminisztratív megoldás” következménye. Nem valós autonóm intézményről, hanem a szovjet közigazgatási rendszer mintájára létrejött testületről volt szó, amely az állami- és pártintézmények helyi, regionális szintű függvényeként működött. Központja Marosvásárhely lett, amelyet az erdélyi magyarság új, jól ellenőrizhető centrumává változtattak. 1947 után Bukarest, az 50-es években pedig Marosvásárhely lett a központi román kommunista hatalom által megtervezett kisebbségi intézmény és érdekképviseleti hálózatok regionális központja – Kolozsvár ellenében. Kulturális intézményeinek köszönhetően azonban Kolozsvár továbbra is fontos centrum maradt az erdélyi magyarok számára. Elkezdődött a magyar kultúrintézmények „átvándorlása” Marosvásárhelyre. A sort az Utunk kezdte, a Romániai Magyar Írószövetség központi lapja, majd követte a Színművészeti Intézet 1954-ben. Az 1953–1954-es tanévben megszűnt a kolozsvári Mechanika Intézet magyar oktatási részleg. A következő évben a Mezőgazdasági Főiskolára való felvételin már nem hirdettek meg magyar tannyelvű helyeket. A tiltakozó levelek miatt az 1956–1957-es egyetemi tanév kezdetén újból lehetett felvételizni magyar nyelven ezekre a szakokra. A Román Munkáspártnak 1956. július 15-én kiadott határozata a vegyes (román–magyar) oktatási egységek és vonalak bevezetését célozta. 1956. október 24-én, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem bölcsészkari diákszervezete az új statútumot és program-tervezetet előkészítő bizottság tagjai kérték a diákszervezet tényleges függetlenségének alapszabályzatba iktatását. 1956. november 1-jén Dávid Gyula tanársegéd vezetésével a bölcsészkar hallgatói felkeresték a Házsongárdban eltemetett jeles magyar irodalmi személyiségek sírjait. November 12-én Várhegyi István, Nagy Benedek, Koczka György, Kelemen Kálmán, valamint a csoportjukhoz időközben csatlakozott Gyöngyösi Gábor, Bartis Ferenc, Páskándi Géza, Zalányi Ágota bemutatták a Diákszövetség vezetősége előtt az általuk elkészített programtervezetet, s egy perc néma csenddel adóztak a magyarországi áldozatok emlékének. 1956. november 18-án következtek a letartóztatások. 1957 tavaszáig egymást követő több hullámban letartóztatták, elítélték, majd munkatáborokba, börtönökbe zárták mindazokat, akik 1956 folyamán kifejezték elégedetlenségüket, vagy csupán méltó módon szóltak. /Lönhárt Tamás: Tiltakozás és közösségi összefogás. 1946-ban és 1956-ban Erdélyben. Az erdélyi magyarság a kommunista rendszer első évtizedében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./

2009. március 4.

Az országosan zajló intézményi átszervezések és személyi tisztogatások a Bolyai Tudományegyetemet is érintették. 1950-ben a magyar egyetemen is megszűnt a pedagógiai és pszichológiai, valamint a filozófiai kar, 1951 őszén pedig a klasszika-filológia tagozat; ugyanekkor azonban létrehozták a Babes és Bolyai egyetemek jogi karaiból, valamint az utóbbi egyetem gazdaságtudományi karából a Jog- és Közgazdaságtudományi Főiskolát – azután két év múlva megszüntették. 1950 őszén megszüntették a két évvel korábban létrehozott önálló Magyar Művészeti Intézetet, létrehozva helyette a magyar és román tagozattal rendelkező, illetve vegyes tannyelvű Színművészeti, Képzőművészeti és Zeneművészeti Intézeteket. Az 1953/54-es tanév kezdetén nem hirdettek felvételit a kolozsvári Mechanikai Intézet /egyetem/ magyar tagozatára, aminek következtében megszűnt a magyar nyelvű mérnökképzés. Hasonló sorsot szántak a magyar nyelvű agrármérnök képzésnek is: 1955 őszén a Mezőgazdaságtudományi Intézet magyar tagozatára sem hirdettek felvételt. /Vince Gábor Ötven éve szűnt meg a Bolyai Egyetem. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 4./ A tanulmány közlését folytatják a következő számban.


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998