udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 2 találat lapozás: 1-2
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Kolozsvari Tanitok Haza

2006. február 14.

Erőteljes kampányba kezdtek az elmúlt napokban az ortodox egyházhoz és a nacionalista román pártokhoz közel álló erők annak érdekében, hogy az októberi bukaresti közös román–magyar kormányülésen a budapesti Gozsdu Közalapítvány létrehozásáról aláírt egyezményt a törvényhozás ne hagyja jóvá. A megállapodás szerint a felek évente legalább 200 ezer eurós állami költségvetési támogatást juttatnának az alapítványnak, amely Gozsdu Manó (Emanoil Gojdu) emlékének ápolását és a magyar–román kapcsolatok erősítését szolgálná. A magyar fél az egyezményt tavaly ősszel ratifikálta, a román kormány november végén nyújtotta be a törvényhozásnak a ratifikáláshoz szükséges törvénytervezetet. A román kabinet a Gozsdu-megállapodást sürgősségi kormányrendelettel ratifikálta. Ezt a parlamentnek meg kell erősítenie. A bukaresti képviselőház jogügyi szakbizottsága a tervezet megvitatását a múlt héten elnapolta, s erre a hétre a bizottság elé kérette Mihai Razvan Ungureanu külügyminisztert, akitől részletes magyarázatokat vár. A Román Ortodox Egyház szinódusa az elmúlt napokban úgy döntött, hogy elöljáróinak szorgalmazniuk kell Godzsu végrendeletének tiszteletben tartását, aki vagyonát a magyarországi és erdélyi ortodoxokra hagyta. Emanoil Gojdu, akit a magyar kortársai Gozsdu Manóként ismertek, hatalmas vagyonát 1870-ben bekövetkezett halála előtt végrendeletileg „a tanulni vágyó ortodox román fiatalokat” segítő alapítványra hagyta. A Gozsdu Alapítvány 1870-ben kezdte meg működését Budapesten, az Erdélyi Ortodox Nemzeti Kongresszus (a későbbi erdélyi ortodox mitropólia) védnöksége alatt, majd székhelyét az első világháború után Nagyszebenbe tette át. Az alapítvány 1918-ig mintegy ötezer erdélyi román ortodox diáknak nyújtott ösztöndíj formájában támogatást. Román törvények értelmében a húszas évek elején Erdélyben olyan magyar alapítványi vagyonokat – például a Tanítók Házát Kolozsváron, a nagyszebeni Mária Terézia Árvaházat, vagy a Háromszéki Tanalapot – államosítottak, amelyek visszaköveteléséről később – akár a Gozsdu-vagyonért cserében – a román fél hallani sem akart. 1926-ig a románok szabadon rendelkezhettek a Gozsdu-alapítvány jövedelmével, de azt követően a magyar fél az alapítvány számláit zároltatta. A Gozsdu-vagyon rendezetlensége 1946-ban ismét felvetődött. Akkor a magyar fél álláspontja az volt, hogy mivel 1944. augusztus 23-án beállt a hadiállapot, a nemzetközi joggyakorlat szerint, a korábban kötött egyezmények semmissé váltak, s az egész kérdést újra kell tárgyalni. A románok a párizsi béketárgyalásokon komoly vagyoni követelésekkel álltak elő, s ezek között szerepelt a Gozsdu-vagyon visszaszerzése is. Ezeket a követeléseket azonban az oroszok sem támogatták. Miután 1948-ban Romániában megtörtént a teljes államosítás, a magyar fél szorgalmazta azt, hogy az államosított magyar vállalatokért és pénzintézetekért Románia fizessen kárpótlást. Ettől kezdve a románok a Gozsdu-vagyon kérdését nem erőltették, hiszen tudták: Magyarországnak sokkal nagyobb kártérítendő vagyona van, mint a román félnek. A két ország 1953. július 7-én pénzügyi egyezményt kötött. Ebben mindkét fél lemondott a másikkal szemben korábban támasztott valamennyi követeléséről. Az egyezményben a Gozsdu-vagyon név szerint ugyan nem szerepel, de a magyar fél teljesen egyértelműnek tartotta, hogy a románok ekkor a Gozsdu-vagyonról is lemondtak. Magyarország ekkor nagyságrenddel nagyobb vagyonkövetelésről mondott le, mint a románok. A két kormány 1997 után számtalan alkalommal tárgyalt a Gozsdu-örökségről. E tárgyalások nyomán született meg a tavaly októberben aláírt magyar–román egyezmény. /Tibori Szabó Zoltán: Gozsdu-vita újra, végkimerülésig? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./

2007. augusztus 16.

Mégis készült az elmúlt hetekben olyan erdélyi magyar közvélemény-kutatás, mely az RMDSZ és vezető politikusai megítélésére, az európai parlamenti választások lehetséges magyar–magyar versenyére, és az erdélyi magyarság politikai opcióira vonatkozik. A Krónika napilap birtokába jutott a felmérés kérdőívének, és a kérdezőbiztosokkal kötött szerződésnek. Több kérdezőbiztos is elmondta, a felkészítőt az RMDSZ alkalmazásában levő szociológus, Kiss Tamás végezte, neki kellett leadni a begyűjtött adatokat is. A felmérés tényét Kelemen Hunor, a szövetség ügyvezető elnöke korábban a városi legendák közé sorolta. Az ügyvezető elnök az után is tagadta a felmérés létét, hogy a lap szembesítette a bizonyítékokkal. Azt állította, Kiss Tamás szabadidejében foglalkozhatott a felméréssel, ő pedig ügyvezető elnökként nem tarthatja számon az ügyvezető elnökség alkalmazottjainak a szabadidejükben végzett tevékenységeit. Az ellenzék képviselőivel folytatott marosvásárhelyi tárgyalási fordulón Kelemen Hunor azt mondta tárgyalópartnereinek, nem létezik RMDSZ-es közvélemény-kutatás. A Krónikának egy kérdezőbiztos elmondta, július 6-án a kolozsvári Tanítók Házába hívták össze azt az ötven–hatvan kérdezőbiztost, akik adatgyűjtési munkát vállaltak. A szakmai felkészítőt Kiss Tamás, az RMDSZ szociológusa tartotta. A kérdezőbiztosok megkapták az ívenkénti 10 lejes munkadíjat, emellett az utazási költségeiket is megtérítették. A Krónika becslései szerint a felmérés költségei 50 ezer lejt tesznek ki. A kérdések között szerepel a Tőkés László függetlenként, vagy az RMDSZ jelöltjeként való választási részvételének megítélése, de az is, hogy miként szavaznának a megkérdezettek, ha Tőkés László nem indulhatna a választásokon. Egész sor kérdés foglalkozott az RMDSZ tevékenységével. Kiss Tamás sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a közvélemény-kutatással kapcsolatos információinkat. „Nem válaszolhatok a kérdésekre” – jelentette ki a szociológus. Sólyom Zsuzsa kutatásvezető szociológus elutasította, hogy válaszoljon a lap kérdéseire. /Gazda Árpád: A letagadott felmérés. = Krónika (Kolozsvár), aug. 16./ Belső használatra készíttettünk felmérést, ennek eredményeit nem kívánjuk a sajtó útján nyilvánosságra hozni, mondta volna egy demokratikus elkötelezettségű, rutinos politikus, ha azzal szembesül, hogy egy titkosnak szánt közvélemény-kutatás adatait kéri tőle a sajtó. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kelemen Hunor azonban nem ezt a megoldást választotta. Rosszul döntött. Nem mérte fel, hogy a tagadása felveti: vajon mi lehet abban a felmérésben, ha így próbálják rejtegetni? Ha az RMDSZ nem tud felülemelkedni a kinyilatkoztatások szintjén, akkor igenis, feudális viszonyok közé szorítja a közösséget. /Gazda Árpád: A feudum. = Krónika (Kolozsvár), aug. 16./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998