udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 8 találat lapozás: 1-8
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Kortars

2007. május 12.

Gróf Bánffy Miklós politikusi és művészi tevékenységét egészen az 1989-es változásig lényegében negatívan ítélték meg, noha már a nyolcvanas évek elején megjelent egy könyve (a Reggeltől estig és a Bűvös éjszaka című kisregények) a Kriterion Romániai Magyar Írók sorozatában, s Magyarországon meghúzva, cenzúrázva kiadták regénytrilógiája első könyvét, a Megszámláltattált, de a teljes Erdélyi történet Nemeskürty István bevezető tanulmányával csupán a nyolcvanas évek végére jelent meg. Bánffy életművének feltámasztásában nem lehet eléggé hangsúlyozni Marosi Ildikó és Dávid Gyula szerepét. Kis Bánffy könyve után Marosi Ildikó a Polisnál meginduló Bánffy-életműsorozatban adta ki levelezését (Bánffy Miklós estéje), megjelent a trilógia, Huszonöt év címmel memoárjainak és memoár-töredékeinek, politikai tanulmányainak gyűjteménye, először válogatott, majd összegyűjtött elbeszélései, külön kötetben a Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja, s legújabban Politikusportrék címmel Dávid Gyula bevezető tanulmányaival. Bánffy Miklós világa címmel végre megjelent Takács Péter monográfiája (Budapest, Kisebbségkutatás Könyvek, 2006), amely nem is annyira a művész, mint a politikus rehabilitálásával foglalkozik. Bánffynak a húszas évek elején külügyminiszterként döntő szerepe volt abban, hogy a trianoni döntéssel megalázott Magyarország a Népszövetség tagja lett. Bánffy Miklós erdélyi magyar arisztokrata család tagjaként fiatal korától politizált. A húszas években hazatelepedett azzal a román királynak tett ígérettel, hogy végleg felhagy a politizálással. Hazatelepedése után egy ideig mecénásként és művészként is a kisebbségi kultúrában tevékenykedett. A vád, hogy műkedvelő, mindvégig feje fölött lebegett. A negyvenes évek végén mindenéből kisemmizve, földönfutóként menekült Magyarországra, ahol hamarosan meg is halt. Írói szerepének megítélését rossz irányba befolyásolta Illés Endre 1964-ben a Kortársban közzétett, A dilettante című esszéje. /Bogdán László: Bánffy-reneszánsz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 12./

2007. október 26.

L. Simon László költő négy éve a Magyar Írószövetség titkára, párhuzamosan végez alkotói és kultúraszervezői munkát. Verset ír, kritikával, esszével foglalkozik, egy borászati albumot kétszáz fényképével illusztrálták. Az Írószövetség elmúlt három éve arról szólt, hogy túléljék az anyagi válságot. Az Írószövetség arra törekszik, hogy legyen önálló karaktere. Azok a szervezetek, amelyek azt mondják, hogy nem kell megszólalni társadalmi ügyekben, részt venni a közéletben, csak azt vállalják, hogy a hozzájuk befolyó pénzt szétosztják a tagok között. L. Simon László szerint az Írószövetség ennél több. Úgy látja, fiatal alkotókat kell felvenni, akik azonosulni tudnak az Írószövetséggel. Másrészt határozottabb jelenlétre kell törekedni a határon túli szellemi életben. Erdélyben sorra jelennek meg könyvek, amelyekről Magyarországon nem is tudnak, ez fordítva is igaz. Ha valóban létezik egységes magyar irodalom, érzékelni kellene ezt a könyvkiadás, a művészetterjesztés, a közös szellemi viták terén, hangsúlyozta. A társadalom műveltségi eszményén kellene változtatni, tette hozzá. Ebből a szempontból Magyarországon még rosszabb a helyzet, mint Erdélyben, ahol a szépirodalomnak, még mindig van identitásmegtartó szerepe. Nemrég jelent meg L. Simon László Versenyhátrány. A (kultúr)politika fogságában című kötete. Azért írta meg, mert a nagyközönség egyáltalán nincs tisztában azzal, hogyan is néznek ki a kultúrpolitikai állapotok. A könyv megjelente után barátai felhívták, és csodálkozva kérdezték, hogy tényleg adott Hiller István kulturális miniszter a megasztáros győztes lemezére ennyi pénzt? A kötetben tényfeltáró és helyzetelemző tanulmányok olvashatók az első és második Gyurcsány-kormány kultúrpolitikai folyamatairól. A könyv szerint a jelenleginél alacsonyabb szintre már aligha süllyedhetne a magyar kultúrpolitika. 2002 óta drasztikusan csökkent az anyaország részéről a határon túlra irányuló támogatások mértéke. L. Simon László költő, író, szerkesztő, vizuális művész. 1972-ben született Székesfehérváron. A Szépirodalmi Figyelő című folyóirat főszerkesztője, majd főmunkatársa, valamint a Kortárs, a Magyar Műhely és a Kommentár című lap szerkesztője. 2004-ig a Fiatal Írók Szövetségének elnöke volt. Jelenleg a Magyar Írószövetség titkára. Verseket, esszéket, tanulmányokat, komputergrafikákat, fotókat publikál, könyveket tervez. /Burus János Botond: A kultúrpolitika fogságában. = Krónika (Kolozsvár), okt. 26./

2008. február 16.

Földes György könyvét olvasva (Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés 1956–1989) sok ismerős névvel találkozott Kántor Lajos, másokat hiányolt. Földes ezeknek az évtizedeknek a diplomáciatörténetét tárta fel elsősorban, de sűrűn kitért belpolitikai vonatkozásokra, a korabeli kultúra, az irodalom szereplőire is. Balogh Edgár bizonyára másképp olvasná ezt a Földes-tanulmányt, hiszen ő bizalommal fordult Kádár Jánoshoz. Kántor Lajos egyetlen személyes élménye a Kádár vezette hivatalos küldöttség 1958. februári kolozsvári gyorslátogatásához fűződik, amikor Kádár az állomástéren így kezdre beszédét: Itt, Kolozsvár főterén… E sajátos tájékozottságról tanúskodó szavakat számosan hallhatták, ünneplésre kirendeltek. A kádári időkből egyik emléke Kántor Lajosnak a Bibó-emlékkönyv1981-ből, amely szamizdatban maradt. Molnár Gusztávval és Szász Jánossal hárman szerepeltek benne Romániából. Ilia Mihály szegedi irodalomtörténész hatalmas dossziéja az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából nyilvánosságra került. A Tiszatáj, illetve a „Subások” név alá gyűjtött megfigyeltek (Csoóri Sándor, Kiss Ferenc, Für Lajos, Ilia Mihály) ügyéről van szó. Ilia ellen a vád az volt, hogy a külföldi magyarság sorsával, irodalmával foglalkozik, egyetemen erről előadásokat tart. Külön bűne volt, hogy a Tiszatáj című folyóiratot ennek a törekvésnek a szolgálatába állította. Ezért 1975-ben, eltávolították a folyóirattól. Ilia Mihály kolozsvári barátainak leveleit fölbontották, elolvasták. Ilia Mihály neve nem szerepel Földes György könyvében. /!/ Száraz Györgyről, a Kortárs volt főszerkesztőjéről viszont szó van, a hírhedett Lancranjan-könyvről a budapesti Valóságban írt kritikai elemzése kapcsán. Száraz György írást kért Kántor Lajostól az egyre szaporodó magyarellenes, gyűlöletet szító román regényekről. Kántor teljesítettem a kérését, Fodor István álnéven írása megjelent a Kortárs 1988. júliusi számában. Emlékezetes volt az 1980. június eleji gyergyószárhegyi tanácskozás: a jelen lévő romániai magyar írók, szerkesztők az egyre elviselhetetlenebb romániai valóságról, a magyarok „elcsángósodásáról” cseréltek tapasztalatokat. A tanácskozás jegyzőkönyve megjelent nyomtatásban, a Korunk 1980. szeptemberi lapszámában. Ezekre nem tért ki Földes György. A legtekintélyesebb, a legnagyobb hatású megszólaló Illyés Gyula volt, megnyilatkozásai a nemzeti kérdésben jelen vannak Földes könyvében, a korabeli magyar pártvezetés reagálását sem hallgatja el a szerző. Valószínűleg többet érdemelt volna Szabédi László a magyar–román viszony tárgyalásakor, mint az 1959-es öngyilkosságára utaló egy mondat. Csoóri Sándor – Illyés Gyula örökségét magára vállalva – számos alkalommal foglalt állást a határon túli magyarok érdekében, a szomszédos országok nemzeti kisebbségeket elnyomó politikája ellen, kárhoztatva a magyar hivatalosság közönyét. /Kántor Lajos: Rólunk (is) szól a történet. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./

2008. április 14.

Kolozsváron a Bulgakov kávéházban április 11-én megrendezett Korunk irodalmi est vendége a magyarországi huszonöt éves Dunajcsik Mátyás volt, akinek versei és novellái jelentek meg neves irodalmi folyóiratokban, mint a Holmi, a Jelenkor, a Kortárs vagy az Árgus. Dunajcsik Repülési kézikönyv című, verseket és prózai írásokat tartalmazó első önálló könyvéből olvasott fel. /Ferencz Zsolt: Fiatal szerző a Korunk irodalmi esten. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 14./

2008. június 20.

A boszorkányüldözés folytatódik – állapítja meg Vekov Károly Ercsey-Ravasz Ferenccel perelő vitacikkének már a címében (Szabadság, jún. 18.), a Wass Albert írói-emberi-politikusi habitusát érő bírálatok kapcsán. Még éveken át lehetne érvelni Wass Albert mellett és ellen, anélkül, hogy a szembenálló felek meggyőznék egymást. Az esztétikai, emberi és politikai értékek viszonylagosak. A vitához hozzászóló Bogdán Tibor újságíró szerint Wass Albert regényeit nem tartja többre példás előmenetelű tíz-tizenkettedikes tanuló hazáról ír önképzőköri dolgozatánál. Az újságíró szerint Wass valóságos keresztünk, Wasskeresztünk lett. Vekov Károly cikkében megírta, hogy Wass Albert soha nem volt szélsőjobboldali, továbbá nyilas tagsági kartotékot is hamisítottak a nevére. Bogdán Tibor véleménye: Wass Albert nemzeti-szocialista, a hungarista mozgalom elkötelezett harcosa, a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának főmunkatársa volt, nyilas kiadványoknak is dolgozott. Wass hívei felhozhatják, hogy Antall József miniszterelnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adományozta neki. Ez igaz, aminthogy Bogdán Tibor állítja: „az is tény, hogy az 1989 utáni demokratikus Magyarországon a beregszászi zsidók deportálását levezénylő Kecskési-Tollas Tibor csendőr-főhadnagy emléktáblát kapott, az újnáci Porubszky István ugyancsak köztársasági érdemrendben részesült, a fehérterrorista vérengzések vezetőjét, Francia Kiss Mihályt a Nemzeti Pantheonban, a hungarista mivoltára még a kilencvenes években is büszke, volt nyilaspárt-tag Bosnyák Imrét pedig parlamenti képviselők díszsorfala között temették Budapesten. ” /Bogdán Tibor: Wasskereszt(ünk) = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./ Emlékeztető: Tollas Tibor nem vezényelte a zsidók deportálását, költő volt, a Nemzetőr főszerkesztője. A róla terjesztett rágalmat már többen megcáfolták, köztük Juhász László a Kortárs folyóirat 2006/4-es számában, ugyancsak Juhász László az Új Horizont 2005/1-es számában Áruló írástudók címen.

2008. június 28.

Megjelent Kányádi Sándor Isten háta mögött címmel egyberostált verseinek és műfordításainak immár második, vaskos kötete (Helikon). Az életműsorozat újabb darabja különben az 1973–2002 közt születő költeményeket és műfordításokat tartalmazza, meggyőzően bizonyítva, hogy ebben az időszakban vált Kányádi az erdélyi és az (össz)magyar költészet meghatározó alakjává. Megjelent (végre) megírása után tizennégy esztendővel Páskándi Géza nagy regénye, A szekusok. Aki a himnuszban benne vót (Kairosz Kiadó, Budapest). A regény az 1989-ben megjelenő A sírrablók folytatása. A nyolcvankilences fordulat után két szekus átszökik a határon. Az ő történetük ez a tragikus és bizarr helyzetekben bővelkedő regény, amelyen szerzője 1984-ig dolgozott, s akkoriban számtalan érdekes részlete jelent meg folyóiratokban, a Hiteltől a Kortársig. Új kiadásban jelent meg A költő (régi és új) életei címmel az először 1986-ban kiadott Szilágyi Domokos-emlékkönyv (Kriterion). Versek, levelek, kortársak, családtagok emlékezései színezik a képet, s a Kántor Lajos szerkesztette kötet végén (alaposan kibővült a 22 esztendővel ezelőtti változat óta) írások és dokumentumok boncolgatják a költő állítólagos titkosszolgálati kapcsolatait. Ugyancsak Kántor Lajos szerkesztésében jelent meg a kétkötetes, hatalmas Korunk-antológia, amelynek tanulmányai, esszéi, szépirodalmi anyaga meggyőzően bizonyítja, hogy az elmúlt évtizedekben s a rendszerváltozás után milyen fontos szerepet töltött be ez a folyóirat Erdély szellemi életében. Elek Tibor, a Bárka főszerkesztője évtizedek óta figyeli az erdélyi irodalmat, Magatartások és formák (Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma) című kötetében (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) tanulmányok, esszék, interjúk olvashatók. Láng Zsolt Tója vagy tottja? című könyvében (Koinónia), az ironikus alcímet is idézve ,,A” ,,romániai” ,,magyar” ,,irodalom” ,,története” olvasható. Körképet rajzol az elmúlt tizennyolc esztendő irodalmáról. Megjelent Király Kinga Júlia fordításában Antonia Arslan: Pacsirtavár című regénye az 1915-ös örmény népirtásról (Mentor). Szabálytalan félsziget címmel jelent meg Kántor Lajos életművéből egy válogatás (Trikolor) Napvilágot látott Bogdán László új regénye, A kintrekedtek című regénytrilógia első könyve, a Tatjána. (Mentor). /Bogdán László: Nyári könyvújdonságok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 28./

2008. december 13.

Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) öt ismert költője jött el december 11-én Nagyenyedre, a Bethlen Gábor Kollégiumba. A találkozót dr. Demény Piroska irodalomtanár nyitotta meg, visszaemlékezve a sokáig ugyanitt, a Dokumentációs Könyvtár olvasótermében működő Irodalmi Kávéházra, amelynek rendezvényein is jeles vendégek voltak jelen. Király Zoltán költő, egyben a Liga ügyvezető elnöke bemutatta költőtársait: Gál Attilát, Farkas Wellmann Endrét, Szántai Jánost és Karácsonyi Zsoltot, a Helikon főszerkesztő-helyettesét. Az E-MIL tagjai több országból, mintegy másfélszázan vannak. Alapvető céljuk felkarolni és népszerűsíteni a kortárs erdélyi magyar irodalmat. Nagyenyeden a vendégek felolvasott verseikkel mutatkoztak be. Szókimondó, modern verseket hangzottak el. A vendégek sok irodalmi folyóiratot hoztak ajándékba, a Helikont, a Kortársat, a Műhelyt és másokat. Győrfi Dénes házigazdai minőségben arról beszélt, hogy a Dokumentációs Könyvtár hatvanezer kötetéből nagyobb rész magyar irodalmi alkotás. A szervezésben részt vett Király Edit ny. magyar tanár, a Fehér megyei EMKE elnöke is. /Bakó Botond: Nagyenyed. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./

2008. december 13.

Folyik a vita a budapesti Gondolat Kiadónál 2007-ben, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelent A magyar irodalom történetei című háromkötetes kiadványról (főszerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály). A közelmúltban Görömbei András a Kortárs októberi számában mondotta el róla elítélő véleményét. Erdélyben mindeddig kevés szó esett erről a nagy vállalkozásról. A harmadik kötet az 1920-tól napjainkig terjedő időszakot tárgyalja (szerkesztői: Szegedy-Maszák Mihály és Veres András; a szerkesztők munkatársai: Jeney Éva és Józan Ildikó. 51 szerző dolgozata olvasható a kötetben). Nagy Pál irodalomtörténész megdöbbenve a kötetből csak a legjelentősebb hiányzó erdélyi írókat sorolta fel: Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Olosz Lajos, Endre Károly, Jékely Zoltán, Szabédi László, Nagy István, Asztalos István, Horváth István, Horváth Imre, Bajor Andor, Szabó Gyula, Farkas Árpád, Király László, Ferenczes István… Nem történik említés a következő irodalomtörténészekről: Kristóf György, György Lajos, Jancsó Elemér. Eszerint Szegedy-Maszák Mihályék az imént felsorolt erdélyi magyar írókat, irodalomtörténészeket nem tekintik említésre méltóknak. Ugyanakkor egész fejezet található – A ponyva klasszikusa címmel – Rejtő Jenőről… A kötetben Jeney Éva ilyen különös, lekicsinylő címen foglalkozik az erdélyi magyar irodalommal: „Maorik és transzszilvánok”. A szerző többek között ezt írta: „Napjainkban kérdésessé vált a nemzeti és a világirodalom fogalom is, s egyidejűleg létjogosultnak látszik az az elgondolás, hogy valamely nemzeti irodalom ugyanabban a történelmi korszakban több irodalomhoz is tartozik. ” Vagyis: nincsenek, nem lesznek önálló nemzeti irodalmak. Továbbmenőleg: „Az ún. »nemzeti hagyományok« is műhagyományok, »történeti fikciók«, s a piacgazdaság közepette elsődlegesen gazdasági érdekeket szolgálnak. ” Tehát 1848 vagy 1956 nem egyéb, mint „történeti fikció”, s a rá való emlékezés valaminő gazdasági érdeket szolgál, vonta le a következtetést Nagy Pál. Az erdélyi magyar irodalom szerves része az egyetemes magyar irodalomnak. Még akkor is, ha voltak (s még ma is akadnak), akik kétségbe vonják ezt a megkérdőjelezhetetlen tényt. Szegedy-Maszák Mihályék szerint a nemzeti kultúrák – ide értve az egyetemes magyar irodalmat is – halálra vannak ítélve, s csak „kizárólag a heterogén elemekből álló, töredezett hagyományú magyar művelődés egyes elemeinek, önmagukban álló részeinek van esélyük a továbbélésre: a többi osztályrésze provincialitás, a lassú haldoklás” – ahogyan Papp Endre írta e kötetekről szóló, Rút sybarita váz című, A nemzetnélküliség programja alcímet viselő kiváló tanulmányában. (Megjelent a Hitel 2008. februári számában.) Ez érvényesül a szóban forgó három kötetben. Ugyancsak Papp Endre kritikájában olvasható: „Érdekes, hogy a trianoni tragédia által szétszakított magyarság irodalmának területi válfajai, a határon kívülinek vagy nemzetiséginek nevezett változatai közül önálló fejezetként csak az Új Symposion alkotó köre kap helyet – a neoavantgárdhoz kapcsolható művészi törekvések reprezentációjától nem függetlenül. ” Nincs önálló fejezete az Erdélyi Helikonnak. Leírva sincs itt, hogy volt egyszer Erdélyben, Kolozsvárott egy Termés című folyóirat. Persze: sem Bánffy Miklós prózája, sem Reményik Sándor lírája, sem Tamási Áron novellisztikája, sem Dsida Jenő Psalmus hungaricusa nem függ össze mélyen a neoavantgárd törekvésekkel; így aztán nemlétezőnek kell tekinteni. (Ámde az avantgárdhoz oly közelálló erdélyi Bartalis János vagy Szentimrei Jenő neve sem íródott le A magyar irodalom történeteinek harmadik kötetében.) Végeredményben mit is várjunk egy olyan magyar irodalomtörténet-áttekintéstől, melyben Petőfi Sándor „megélhetési költőként” szerepel, s ahol 1848 azért fontos dátum, mert ekkor jelent meg Pesten egy kiadvány Első magyar zsidó naptár és évkönyv 1848-ik évre címmel… Bőséggel lehetne idézni, említeni ilyen és hasonló „furcsaságokat”. Leíródott ezeken a lapokon, rosszalló éllel – egyebek mellett – ilyesmi is: „(…) a XX. századi magyar kultúra egyik legnagyobb tehertétele az a hagyomány, az a »prófétai szerep«, mely Illyés Gyulától és Németh Lászlótól Juhász Ferencen és Nagy Lászlón Csoóri Sándorig követett minta lehet (…)”. Jelen van ezekben a kötetekben – méghozzá erős hangsúllyal – a közösségi indíttatású, nemzeti és társadalmi kérdések iránt érzékeny irodalmisággal való „leszámolás”. „Juhász Ferenc, Nagy László és társai olyan vita részesei, amely részben kilép az irodalom s általában a művészet közegéből a társadalmi kérdések megoldásának terepére” – írja az egyik szerző. Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című remekművét nem is említi meg a kötet. /Nagy Pál: Ami benne van – és ami hiányzik. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./


lapozás: 1-8




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998