udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 6 találat lapozás: 1-6
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Mozgo Vilag

2006. augusztus 26.

Az 1940. évi bécsi döntés augusztus 30-i évfordulóján a román médiában kötelező módon feltámad halottaiból Dücső Csaba, hogy megtestesítője legyen a vérszomjas magyarnak, aki Észak-Erdély megszállása után az itt rekedt egymillió főnyi román közösség jogfosztásával, mi több, véres „rendcsinálással” igyekezett a Trianon óta elszenvedett sérelmeket megtorolni. Dücső Csaba neve az elkövetkező napokban biztosan újólag feltűnik a román sajtóban. Ezelőtt nyolc évvel, 1998 decemberében történt, hogy bizonyos Traian Golea, az amerikai román emigráció floridai egyletének élharcosa levélben hívta fel Románia elnökének figyelmét a veszélyre: Dés város magyarjai emléktáblát akarnak állítani Dücső Csabának, annak az írónak, aki hatvan évvel azelőtt Nincs kegyelem című regényében az erdélyi románok kiirtására buzdította olvasóit. Valójában a dési tervből egy szó sem igaz. Dücső Csabát Ion Lancranjan hírhedt, 1982-ben Bukarestben megjelent meg könyve, a Cuvant despre Transilvania mentette ki a megérdemelt feledésből. Lancranjan magyarellenes vádaskodásait tartalmazó könyvét valószínűleg Nicolae Ceausescu hagyta jóvá. A budapesti ellenvéleményt Száraz György fogalmazta meg Válasz egy furcsa könyvre címmel (Valóság, 1982/10): lapról lapra mutatta ki légből kapott adatait, sorolta fel románellenes „idézeteit” Illyés Gyulától, Méliusz Józseftől, sőt Kádár Jánostól, mely „idézetek” soha, sehol nem hangzottak el. Lancranjan könyve Ceausescu 1978. évi amerikai látogatása után, az annak nyomán elszabadult ádáz magyarellenes kampány része volt, azzal a céllal, hogy kimutassa: a Ceausescu ellen New York-ban szervezett, emlékezetes tüntetéssorozatot horthysta háborús bűnösök, vagyis a bécsi döntés után Észak-Erdélyben ártatlan románokat gyilkoló magyar hóhérok szervezték. Ion Lancranjan ezek ideológusává avatta Dücső Csabát, aki aztán 1989 után a román extrémizmusnak is fő érve maradt a magyarság kollektív bűnösségének bizonygatására. Varga János irodalomtörténész felkutatta és a Mozgó Világ 1987/6-os számában közzétette, mi az igazság Dücső Csabával kapcsolatosan. Létezett ugyan, de egész életében ismeretlen, dilettáns író maradt. Nincs kegyelem címmel 1939-ben adta ki kisregényét. Regény volt, nem pedig mozgósító tettekre serkentő röplap, mint ahogy azt Lancranjan állította. Hőse, Torday Levente valóban arról álmodozik, hogy megöl minden útjába kerülő románt, miután elborzadva olvasott a Horea-felkelés magyarellenes atrocitásairól, amelyek egyébként valóban megestek, lásd David Prodan akadémikus monográfiáját. Dücső Csabát bizonyára Eminescu Geniu pustiu című regénye ihlette meg: ebben az 1848–1849-es események során a főhős, egy erdélyi román tanító arról ábrándozik, hogy kiirtja a magyarokat. Lancranjan nem tudott magyarul, adatait, „idézeteit” tálcán kapta a párttól. Ilyen fedezettel a háta mögött nem jött zavarba, mikor Száraz György cáfolata nevetséges helyzetbe hozta, hanem Vocatie constructiva című, sebtében összecsapott cikkgyűjteményében válaszolt. Forrásait most sem jelölte meg. Ion Lancranjan 1991. március 4-én meghalt, de magyarellenes műveinek köszönhetően megérte, hogy az Iliescu-rendszertől és az 1989 után színre lépő sovén-nacionalista pártoktól minden kitüntető címet, díjat megkapott. Azután könyveivel együtt feledésbe merült, ami azonban Dücső Csabáról nem mondható el. /Barabás István: Az élet fonákja. Ismerkedjünk Dücsővel. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./

2008. augusztus 25.

Nekünk, a hetvenes évek diáknemzedéke számára Páskándi Géza kezdettől példa és szinte legenda volt, írta Bertha Zoltán magyarországi irodalomtörténész. Tudták róla, hogy hat évet töltött Románia legszörnyűbb börtöneiben és lágereiben. S hogy szabadulása után, a hatvanas évek végén már világirodalmi jelentőségű abszurd drámákat írt, illetve a Vendégséget nagy sikerrel játszották Budapesten, miközben színműveit Romániában letiltották. A Vendégséggel ő indította el az új gondolati-morálpéldázatos, klasszicizáló erdélyi történelmi drámaírás folyamatát, amely azután az ő életművében (többek között erdélyi és Árpád-házi triptichonjában), s a többiek (Székely János, Sütő András, Kocsis István) munkásságában is kibontakozott és kiteljesedett. Egységes magyarságtudatra, nemzeti eszmélésre, egyetemes műveltségeszmény követésére tanított bennünket, írta Bertha Zoltán. A nyolcvanas évek közepe táján, a Mozgó Világ, a Tiszatáj betiltása, az Új Forrás meghurcolása, Nagy Gáspár verseinek megbélyegzése és az őt ért megtorló retorziók után, az Írószövetség gyűlésén Páskándi Géza felháborodással kijelentette: a határon túl, Romániában folyamatosan szüntetik meg a magyar intézményeket, iskolákat, folyóiratokat, lapokat; s akkor most itt is megszüntetnek egyet-kettőt?! A kommunizmus leple alatt erőszakos magyarellenes nacionalizmus tombolt Romániában; Magyarországon pedig szintén (hasonlóan erőszakos és magyarellenes) anti-nacionalizmus dühöngött. Páskándi Géza világossá tette: az a liberalizmus vagy szabadelvűség, amelyből a nemzet szabadsága, a nemzet identitása, vagy a kisebbségi magyarság nemzeti autonómiája hiányzik: fabatkát sem ér. Páskándi emlékezett, Romániában mindig rászóltak: „ne magyarkodjon”, Magyarországon is lehurrogták: „ne magyarkodjon”. Páskándi Géza tanított minket hűségre és tisztességre, tudásra és hitre. Az ember és a magyar szeretetére, emlékezett rá Bertha Zoltán. /Bertha Zoltán: In memoriam Páskándi Géza. = Helikon (Kolozsvár), augusztus 25./

2008. október 1.

Az RMDSZ hosszú időn keresztül takargatta a magyarországi baloldalhoz fűződő kapcsolatait. Ezzel párhuzamosan a szervezet sajtóholdudvara egyfajta konszolidált, finoman nemzeti hangvételt ütött meg. Az RMDSZ szemérmeskedése megszűnőfélben van. A választók nagy részét csak az olyan direkt kitételek sokkolják, mint Szent István jobbjának tetemcafatként való említése, vagy esetleg a Szent Korona tökfödőnek csúfolása. (Majsai Tamás írása a Magyar Narancsban). Másrészt egyre kevesebben olvasnak írott sajtót. E helyzetben az Erdélyi Riport, az Új Magyar Szó nem egy esetben az Élet és Irodalomra, Mozgó Világra vagy a 168 Órára emlékeztető balos szövegei a jövendő elit ideológiai indoktrinációját szolgálják. Kinevelnek sok kis Czika Tihamért, akik már függetlenek a magyar nemzeti értékrendtől. Mindeközben az RMDSZ egyre nyíltabban kokettál az SZDSZ-szel és az MSZP-vel, írta Borbély Zsolt Attila. Ide illeszkedik az is, hogy Markó Béla az Élet és Irodalomban írta meg vallomását az RMDSZ és az MPP viszonyrendszeréről. Ebben Markó kifejtette, hogy Tőkés Lászlóval azért nem jött létre a megegyezés, mert az ő lételeme az ellenkezés. Borbély Zsolt Attila emlékeztetett: mindaddig, amíg az RMDSZ az autonómia építésének útján haladt, addig Tőkés László és Markó Béla együttműködése kifogástalan volt. A Neptun ügyben sem ők feszültek egymásnak, Azután jött Nagy Benedek támadása a tiszteletbeli elnök ellen, amit a hivatalos vezetés hátulról fedezett, majd Markóék balfordulata. Tőkés László az autonómia markói tagadására mondott csak mindenkoron nemet, éppen az autonómia igenlésének jegyében, hangsúlyozta a cikkíró. Markó azt akarja igazolni, hogy Orbán Viktor nem is a magyar egységet, hanem valójában a magyar széthúzást kívánta elősegíteni. Ez a belemagyarázás arra a kérdésre is választ ad, hogy Markó Béla miért az Élet és Irodalomban s nem a Heti Válaszban közölte pamfletjét. /Borbély Zsolt Attila: A sapka. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 1./ Majsai írása: „El lehet temetni példának okáért a náci Horthyt, kísérgetni lehet István király tetemcafatját és soha nem használt tökfödőjét, kongatni lehet a vészharangot különféle nemzetszaporulati ügyekben vagy mondjuk eutanázia- /veszélyben az utolsó kenet!/ és hálószobakérdésekben. ” /Majsai Tamás: Dávid és Jonatán. Egyházak, keresztények, Biblia és homoszexualitás, Magyar Narancs, 2001. aug. 30./ Előzmény: Markó Béla: Egy elmaradt egyezség története. = Élet és Irodalom, 38. sz. 2008. szept. 19.

2008. október 9.

Markó Béla RMDSZ-elnök Egy elmaradt egyezség története címmel hosszabb írást jelentetett meg a magyarországi Élet és Irodalom című hetilapban, megpróbálta a magyarországi olvasó számára is értelmezni azokat a folyamatokat, amelyek a romániai magyar politizálásban az utóbbi közel két évtizedben végbementek. Markó felvázolta a magukat racionálisnak tartó politizálók és a nemzeti retorikájú radikálisok közötti véleménykülönbségeket. Markó úgy látja, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő az örök ellenzéki szerepében érzi magát a legjobban, Orbán Viktor Fidesz-elnök legfontosabb érdekének pedig azt tartja, hogy „az erdélyi MPP-nek RMDSZ-ernyő alatti parlamentbe juttatásával saját politizálása számára barkácsolhatna össze olyan eszközt, amellyel esetleg még az ágakat is el lehetne fűrészelni az RMDSZ alatt. ” Markó azt mondta ezzel, hogy az RMDSZ-t egyik magyarországi párt sem tudta becsábítani kizárólag a saját holdudvarába. Erdélyben elsősorban az MPP-tábor próbálta ízekre szedni az RMDSZ-elnök írását. Az Erdélyi Riport hetilap sorra vette és elítélte azokat, akik Markó írását támadták. Papp Kincses Emese szerint, ha a szellemi és anyagi kultúrjavak elosztási szintjén keressük az erdélyi magyar egységet, csalódni kell, hiszen szakadék tátong a szűk gazdasági és politikai elit és a nemzeti közösség többi része között. Papp Kincses Emese pedig olyan társadalmi egység, egyenlőség, illetve egyenlőtlenség nevében írta sorait, amelyen a különbségek megszüntetését célzó diktatórikus és utópisztikus társadalmi berendezkedés sem tudott segíteni, írta az Erdélyi Riport. Az erdélyi magyar politikai, gazdasági és társadalmi elit azonban nem csupán kiváltságosabb helyzetbe került RMDSZ-es tisztségviselőkből áll, hanem legalább ugyanilyen arányban találni magas polcra került személyeket a másik oldalon is, érvelt a hetilap. Érdekcsoportok szövetkeznek egymással, „befolyásukat a közpénzekről döntéseket hozó országos és helyi vezetőségekre már nem is tagadja senki”, olvasható az Erdélyi Riportban. Papp Kincses Emese szerint az RMDSZ nem foglalkozik az autonómiával, illetve ha igen, akkor demagóg célokból. Az Erdélyi Riport szerint a dr. Csapó József-féle autonómia tervezet „központosított, diktatórikus rendszert, egyfajta nemzetállamot szeretne meghonosítani egy olyan országban, amely ha lassan is, de demokratizálódik”. Vannak azután olyan cikkek, amelyek Markó Bélát személyesen támadják. Az egyik írás szerint „Be akarja csapni az erdélyi magyar szavazókat. ” Egy másik, Markó írásának ürügyén, bizonyos erdélyi magyar lapokat vádol: „…az Erdélyi Riport, az Új Magyar Szó vagy a nagy múltú, de szellemileg teljesen lepusztított A Hét nem egy esetben az Élet és Irodalomra, Mozgó Világra vagy a 168 Órára emlékeztető balos szövegei a jövendő elit ideológiai indoktrinációját szolgálják. A majdani vélemény-multiplikátorokét. Kinevelnek sok kis Czika Tihamért, akik már csak merő véletlenségből beszélnek magyarul, primer értékiránytűik teljesen függetlenek a magyar nemzeti értékrendtől. ” Az Erdélyi Riport válaszol erre: „Alighanem a szerző úgy gondolja: a magyar nemzeti értékrendbe nem fér bele a nyitott, európai, a más népeket is megbecsülő gondolkodás, ahogyan az erdélyi fiatalok jelentős része teszi, hanem csak az ős- vagy a búsmagyarkodás. ” /Székedi Ferenc: Elvek és elvtelenségek. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), okt. 9. Papp Kincses Emese: Erdélyi kecske és káposzta – Reflexió Markó Béla helyzetelemzésére. = Szabadság (Kolozsvár), 2008. szept. 26., 27. Székedi Ferenc nem nevezte meg, milyen cikkeket ítélt el, ezek között van: Román Győző: Csúsztatásos közelmúlt, hazug jelen. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 1. Borbély Zsolt Attila: A sapka. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 1.

2009. február 2.

Erdély-szerte egyre gyakrabban emlegetett szükségszerűség a magyar ház, a szórványban a helybeli magyar közösségek identitásőrzést segítő otthona. Az RMDSZ-politizálás jövőjéről megkezdődött a vita. A volt államtitkár Csutak István így tette fel a kérdést: „képes lesz a közeljövőben a romániai magyar elit és vele együtt az egész közösség tudatosan kissé eltérni a statisztikai átlag diktálta viselkedésmintáktól?” Czika Tihamér úgy véli, hogy az erdélyi magyar szolidaritás hosszú távú munka, a mentalitás modernizálása nélkül nem számíthat sikerre. Parászka Boróka, az A Hét láthatóan talajvesztett főszerkesztőnője, miután gyakorlatilag felszámolta előbb a lap nyomtatott változatát, 2008 márciusa óta pedig az internetest is, most a budapesti Mozgó Világban, „egy frappánsra fabrikált jegyzetben” fejtette ki otthontalanságérzetét. Szerinte a magyar és a román ház, pontosabban a két ország között nincs különbség, „közös akol ez már, ez a két ország”. Parászka ilyen patetikusan halálhangulatosan zárta írását: „2009-ből a száz évvel ezelőtti Adyra visszatekintve bizony tudni már, hogy itt nem minden egész törött el, nem törött el semmi. Eleve szilánkos, széteső és huzatos a mi nem létező házunk. ” Arról, hogy P. B. -nek milyen másik ház kellene, arról nincs szó írásában. /Kántor Lajos: Kolozsvári néző. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./

2009. május 15.

Vitát váltott ki Magyarországon, hogy érettségi tétel lett Spíró György megállapítása: a mai fiatalok például Jókainak minden második szavát értik, ezért át kellene írni a klasszikusainkat mai magyar nyelvre. Spiró 1984-ben írt egy hatásában máig sebző verset a korábban elfeledettnek hitt népi–urbánus választóvonal föltárásaképpen. Idézet: „Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint,/ fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek a szarból, / csönd van. ” Azt mondják, az akkori kultúravezérlő Aczél György akarta így megosztani az ellenzékiségbe szerveződő írókat, s nem véletlen, hogy a pártutasításra szerkesztőcsapatot váltott Mozgó Világban jelent meg a Jönnek című vers. Már régen nem a népi és az urbánus a címke, hanem a fasiszta és a kommunista, írta Krebsz János. A politikai pártok már nem írhatók le a hagyományos bal- és jobboldali besorolással: szociálpolitikájuk baloldali, gazdasági elképzeléseik liberálisak, s konzervatívak, amikor a nemzetről kell szónokolni. Nehéz elfogadni, hogy a szellemi nagyság nem jár együtt az erkölcsi nemességgel. /Krebsz János: Érettség. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./


lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998