udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 3 találat lapozás: 1-3
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: NSZK Kormanya /Nyugat-Nemet Kormany/

2007. augusztus 14.

Újabb dokumentum bizonyítja az egykori kelet-német titkosszolgálat kegyetlenségét. A titkosszolgálat, a hírhedt Stasi (Staatssicherheitsdienst, azaz Állambiztonsági Szolgálat) olyan titkos dokumentuma került napvilágra, amely feltétel nélküli tűzparancsról rendelkezik, ha határőrt érnének tiltott határátlépésen. Ez az első olyan irat, amely azt bizonyítja, hogy a kelet-német belügyi egységeknél létezett feltétel nélküli tűzparancs a határsértők megállítására. Az utasítást 1973. október 1-jén adták ki a Stasi egy olyan különleges osztagának magdeburgi egységénél, amelyet azért hoztak létre, hogy megakadályozzák egyenruhások Nyugat-Németországba szökését. „Ne habozzanak fegyvert használni akkor sem, ha a határsértést nőkkel és gyerekekkel együtt követik el, amiből eddig gyakran hasznot húztak az elkövetők” – fogalmaz a médiában idézett szöveg. Egon Krenz egykori keletnémet pártfőtitkár kétségbe vonta az utasítás létezését. A felfedezés azért számít jelentősnek, mert a tűzparancs létezésének tényét ma is tagadják egykori kelet-német politikai illetékesek. A Stasit a világ egyik leghatékonyabb titkosszolgálata- és -rendőrségeként tartották nyilván. Jelszava egyértelműen tükrözte a kommunista rendszerhez való viszonyát: Schild und Scwert der Partei, azaz a párt pajzsa és pallosa. Szovjet mintára hozták létre 1950-ben, és Moszkva mindvégig az egyik leglojálisabb partnereként tartotta nyilván. Egyik leghírhedtebb vezetője Markus Wolf volt, aki 1957-től irányította a külföldi hírszerzési szolgálatot, és sikerült olyan kémhálózatot kiépítenie, amelynek még a nyugat-német kormányban is voltak informátorai. Belföldön is óriási besúgóhálózatot épített ki, becslések szerint mintegy 91 ezer állandó alkalmazottja és 300 ezer informátora volt. /Balogh Levente: Stasi-tűzparancs határőrökre. = Krónika (Kolozsvár), aug. 14./

2008. március 8.

Országos botrányt és kedvezőtlen nemzetközi visszhangot váltott ki az alkotmánybíróság január 31-i határozata, mellyel az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította a lusztrációs törvény azon cikkelyeit, amelyek a politikusok, tisztviselők és egyéb közszereplők átvilágítására hivatott intézmény, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) és levéltára (ACNSAS) működését szabályozták. Az alkotmánybíróság határozata nyomán fennállt a veszély, hogy az átvilágító testület működését törvényen kívül helyezik, az egyes személyek állambiztonsági érintettségéről szóló korábbi döntései semmissé válnak, és a nem minősített, kutatható iratok ismét zár alá kerülnek. Február 6-án a civil tiltakozás nyomására kompromisszumos megoldás született. A Tariceanu-kormány sürgősségi kormányrendelettel lehetővé tette működésének folytatását, szűkül azonban a hatásköre. Mindez jelzi, hogy a román politikai elit egy jelentős része kísérletet tesz a lusztrációs folyamat megállítására. A csehszlovák válságot követően, 1969-ben Nicolae Ceausescu parancsot adott egy titkos katonai egység létrehozására (UM 0110), amely a Varsói Szerződés ellen folytatott hírszerző és elhárító munkát az adott ország területén is. Ceausescu idejében a Szekuritáté fontos gazdasági tevékenységet is folytatott. Ennek első megjelenési formája volt a német és a zsidó származású román állampolgárok ,,eladása” az NSZK-nak, valamint Izraelnek. A folyamat 1963-ban kezdődött, amikor a román kormány brit közvetítéssel megegyezett Izraellel tízezer zsidó család kivándorlásában /személyenként 4000–6000 dollár/, ez a Szekuritáté ellenőrzése mellett történt. A hatvanas évek végétől az NSZK kormánya is hasonló módszerekhez folyamodott, és ,,kivásárlási” programot indított, amit az 1978-as államközi egyezmény csak szentesített. Az eddigi kutatások szerint az 1968 és 1989 között kivándorolt, kb. negyvenezer zsidóért 112 millió dollárt fizetett Romániának az izraeli kormány, míg a nyugatnémet hatóságok közel kétszázezer németet ,,vásároltak meg”. Marius Oprea történész szerint az ,,idegenek” kivándorlásának köszönhetően a Külügyi Hírszerző Igazgatóság (DIE) kb. négyszázmillió dolláros tiszta profitot könyvelhetett el. Az állambiztonsági szervek működését 1989. december 31-i hatállyal felfüggesztették: az intézkedés nemcsak az elhárítást, hanem a Külügyi Hírszerző Igazgatóságot és a gazdasági részleget (CIE) is érintette. A belügyi szervek hirtelen leépítését követően több tízezer tiszt és az általuk irányított, 130 ezer főből álló ügynökhálózat ellenőrizhetetlen módon áramlott vissza az ország politikai és gazdasági életébe. 1990-ben a marosvásárhelyi incidens utáni héten, március 26-án Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ, SRI) néven – kizárólag korábbi állambiztonsági tisztekből álló – elhárító szolgálat jött létre. 1999. december 9-én hosszú egyeztetések után elfogadták az átvilágító bizottságot /CNSAS/ létrehozó törvényt. Magyarországhoz hasonlóan Romániában is többfokozatú hálózat működött. A képzettebb, megbízhatóbb hálózati személyek (titkos megbízott, titkos munkatárs) tartása sokkal informálisabb keretek között zajlott, nem beszélve az szt-tisztek rendszeréről. Az átvilágító bizottság öt év alatt, 2005-ig alig több mint kétszáz ,,ügynököt” lepleztek le, miközben az országot kormányzó Nastase több száz, 1997 óta ,,pihentetett” volt hírszerzőt és elhárító tisztet reaktivált. Larry L. Watts nemzetbiztonsági szakértő becslése szerint 2003-ban az SRI teljes apparátusának tizenöt százaléka, a külföldi hírszerzéssel foglalkozó szolgálat húsz százaléka 1989 előtt kezdte pályafutását. Az utóbbi időszakban, az EU-hoz való csatlakozás előtt látványosan felgyorsult az átvilágítási folyamat. A Hivatalos Közlöny több száz volt tiszt és ügynök személyes adatait tette közzé, és a nemzetbiztonsági szervek állományában nagyobb megújulásra került sor. Tariceanu kormányfő történeti intézetet hozott létre Marius Oprea történész és nemzetbiztonsági tanácsadó vezetésével, Basescu államfő pedig nemzetközi bizottságot, melyet Vladimir Tismaneanu amerikai politológus irányított. A fennmaradt, közel húszezer folyóméternyi dokumentáció zöme 2006 végéig a jelenlegi szakszolgálatok raktáraiban maradt, mivel ,,gazdáik” lassították vagy egyenesen megtagadták azok átadását a levéltárnak. Elnöki parancsra 2006 őszén közel kétmillió dosszié átadása történt meg, a több ezer folyómétert kitevő anyag feldolgozásának tavaly kezdett neki az átvilágítók közel háromszáz fős stábja. /Stefano Bottoni történész, az MTA Etnikai és Kisebbségkutató Intézet külső munkatársa: Átvilágítási (kudarc)történet Romániában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8./

2009. december 4.

Becslések szerint a román kommunista rezsim több mint egymilliárd dollárt zsebelt be az egykori Nyugat-Németországtól a romániai szász és sváb kisebbség kiárusításáért. A román hatóságok a rendszerváltás után húsz évvel sem hozták nyilvánosságra az erről szóló dokumentumokat, mivel feltételezések szerint az egykori emberkereskedelemben érintett politikusok egy része ma is aktív szerepet tölt be a közéletben. A hosszan tartó titkolózás már csak azért is furcsa, mivel a kommunizmus rémtetteit elítélő Traian Basescu államfő mandátuma alatt a volt kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáté több mint kétmillió dossziéja került át a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottsághoz (CNSAS). Marius Oprea történész, a Kommunizmus Romániai Bűncselekményeit Feltáró Intézet (IICCR) vezetője szerint beszélni kell erről, felelősségre kell vonni a kisebbségek kiárusításában szerepet vállaló, ma is élő személyeket, tettükkel kimerítették az emberkereskedelem fogalmát. Németországi újságírók és kutatók szerint Bukarest először nem is az 1965-ben hatalomra került Nicolae Ceausescu vezette diktatúra, hanem jóval korábban, a Gheorghe Gheorghiu-Dej fémjelezte rezsim idején ajánlotta fel a Német Szövetségi Köztársaság vezetőinek, hogy fejenként ezer dollárért hajlandó kiengedni az országból a német ajkú polgárokat. Az egykori román kémfőnök, az 1978-ban az Egyesült Államokba disszidált Ion Mihai Pacepa tábornok Vörös horizontok című könyve szerint az emberkereskedelembe Gheorghiu-Dej kezdett az ötvenes években a romániai zsidók kiárusításával, amelyet aztán Ceausescu „vitt tökélyre” a következő évtizedekben, kiterjesztve az „üzletet” a németekre is. „Olaj, zsidók és németek a mi legfontosabb export árucikkeink” – hangoztatta szűk baráti körben Ceausescu, aki kortól, iskolázottságtól, szakmától, alkalmazástól és családi állapottól függően szabta meg az illető kisebbségek „eladási értékét”. Ennek megfelelően a hetvenes években például Izrael 2000 és 50 ezer dollár közötti összeget fizetett egy-egy romániai zsidó személyért. Az NSZK külügyminisztériumának államtitkára, Karl Carstens akkori – az ország későbbi államfője – által aláírt 1963-ból származó dokumentuma azt javasolta a bonni pénzügyi tárcának, hogy különítsen el százmillió márkát százezer romániai német „kiváltására” – vagyis ezer márkát minden egyes erdélyi szászért és svábért. A bonni kormány többnyire bőröndbe rejtve, készpénzben juttatta el a vételárat a személyesen Ceausescu, valamint elnyomó gépezete, a Szekuritáte csúcsvezetői által koordinált román emberkereskedőknek, ugyanakkor az anyaországukba emigráló németek külön fizettek kérvényük mihamarabbi elbírálásáért (mindezt közvetítőknek nevezett szekusügynököknek), majd pedig a román állampolgárságról való lemondásuk jóváhagyásáért. Az évek során Bukarest többször felsrófolta a tarifát, így a hetvenes években az NSZK 5–10 ezer márkát fizetett egy egyetemi hallgatóért, 11 ezret egy felsőfokú végzettséggel rendelkező személyért és háromezret egy szakképzett munkásért. Nem hivatalos németországi becslések szerint 1967, a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok helyreállításának éve és 1989 között Románia mintegy 1,5 milliárd márkát (akkori árfolyamon 1,2 milliárd dollár) zsebelt be Nyugat-Németországtól az erdélyi szászokért cserébe. Emiatt az 1956-ban még közel 400 ezer főt számláló romániai német kisebbség létszáma az 1992-es népszámlálásra 111 ezerre apadt, számuk pedig jelenleg alig haladja meg a 60 ezret. Hasonló a helyzet a zsidók vonatkozásában: népszámlálási adatok szerint a második világháború idején mintegy 400 ezer romániai zsidó élte túl a holokauszt borzalmait, számuk 1961-re 225 ezerre, 1968-ra pedig százezerre apadt. Az 1992-es népszámláláskor alig több mint 9000-et, a 2002-es összeírás során ugyanakkor 6179 zsidót regisztráltak (1989 után már többnyire önként távoztak az országból). /Rostás Szabolcs: Romániai kisebbségek exportja. = Krónika (Kolozsvár), dec. 4./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998