udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 5 találat lapozás: 1-5
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: National

2004. február 27.

1997. szeptember 21-én a sovén-nacionalista szélsőséges pártok vezérei: Corneliu Vadom Tudor, Gheorghe Funar és Adrian Paunescu (ez utóbbi akkor még a Szocialista Munkapárt képviseletében) összegyűltek Marosvásárhelyen, hogy a város ortodox papjaival együtt megemlékezzenek közös eszményképükről, Avram Iancuról. A Tudor-negyedben épülő ortodox templom előterét nemzeti zászlók és magyarellenes jelszavak díszítették. A hazafias szónoklatok és szentbeszédek nyomán a felhevült tömeg kórusban üvöltözte, hogy megvédi Erdélyt. Az utóbbi tizennégy évben végzett összes közvélemény-kutatás eredményei azt mutatják, hogy a román társadalom számára az ortodox egyház a legnagyobb tiszteletnek, örvendő intézmény. Dan Petrescu a National, Paul Goma a Cotidianul hasábjain fedte fel Anania érsek vasgárdista és Securitate-kollaboráns múltját, sugallva, hogy most is ilyesfajta politizálást szán egyházának. Az Evenimentul Zilei 1998. ápr. 14-i vezércikkében Cornel Nistorescu természetesnek tartotta, hogy Anania érsek és Corneliu Vadim Tudor pártvezér véleménye tökéletesen megegyezik, majd emlékeztetett az ortodox egyház egykori szerepvállalására a Vasgárdában és a kommunista diktatúrában. Adrian Severin a Ziua április 18-i vezércikkében megdöbbentőnek mondta Anania véleményét. A sajtó felháborodása olyan méreteket öltött, hogy Anania érsek egy hónap múlva kénytelen volt visszatáncolni. A Jurnalul National máj. 14-i számában azzal mentette magát, hogy a Szent Szinódusnak nem tett javaslatot, tehát csak egyéni véleményének adott hangot, majd szó szerint kijelentette: „Az egyház nem politizál, nem fog politizálni, de megengedheti magának, hogy évenként, a választások alkalmával segítsen, hogy az ország politikáját a legjobbak műveljék. Ha egy híve megkérdezi papját, kire szavazzon, nem vonogathatja a vállát és válaszolja, hogy az egyház nem politizál." /Barabás István: Kiűzetés a templomból. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./

2004. április 27.

Felemás módon tükrözték az ápr. 26-i romániai napilapok a román–magyar megbékélési park megnyitását, a Szabadság-emlékmű újbóli köztérre állítását Aradon. A bukaresti román lapok egy része elhallgatta, vagy inkább negatív tálalásban foglalkozott az eseménnyel. A legjelentősebbnek tartott román politikai napilap, az Adevarul például csak egy eldugott hírügynökségi jelentést közölt az aradi eseményről. Viszont kiemelte, hogy "a megbékélési park felavatásán részt vett meghívottakat lehurrogták". A Ziua című napilap rövid tudósításában idézőjelbe tette az Aradon megnyitott park nevében a megbékélés szót, a Szabadság-emlékművet pedig "a szégyen szobrának" nevezve megismételte a 13 aradi vértanúval kapcsolatos román történelmi hazugságokat. A Romania Libera, a Cronica Romana, a Libertatea, a National és más román lapok teljesen elhallgatták a Szabadság-emlékmű felavatását. /Felemás a Szabadság-emlékmű újbóli felállításának sajtóvisszhangja. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 27./

2005. február 21.

„A diplomáciai protokoll áthágása: Magyarország nagykövete inkognitóban a Bákó megyei klézsei csángók között” – adta hírül a National bukaresti napilap. Ebből kiderül, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) emberei ma is külföldi diplomaták, közméltóságok nyomában vannak. Előzőleg Emma Nicholson, Románia egykori EP-jelentéstevője megjegyezte, hogy romániai látogatásai idején lépten-nyomon beleütközött a titkosrendőrökbe. Az újság szerint Bákó megye prefektusát, Gabriel Bercát csak órákkal később értesítették a SRI ügynökei, hogy a területén tartózkodik egy diplomata. «Tájékoztatott a SRI és felvettem a kapcsolatot a nagykövettel, de az éppen a megyében tett látogatása vége felé járt. A diplomáciai protokoll szerint egy ilyen színtű látogatás egész sor előkészületet feltételez, hogy biztosítani lehessen a közméltóság személyi biztonságát» – mondotta Berca. Arról nem esett szó a híradásban, hogy a bukaresti magyar nagykövetség munkatársai csatlakoznak a Legyen Ön is keresztapa, keresztanya! programhoz, amelynek lényege, hogy vállalják a csángó „keresztgyerekek” magyar nyelvi taníttatásainak költségeit, ami évi kb. 4,5 millió lejt tesz ki. /Gyarmath János: Rejtőzködve a csángóknál? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 21./

2006. április 3.

Több román lap a csodálat hangján méltatta az eseményt: Fogarason megnyílt a kommunista rendszer romániai ellenállásának múzeuma. Anyagát zömében a túlélők vallomásai alkotják. A főszereplő Ion Gavrila-Ogoranu, aki a Fegyveres Ellenállás Alapítványának elnöki tisztségét is betölti. Legutóbb, március 27-én a Cotidianul mutatta be harcos múltját abból az alkalomból, hogy négy kötetben közzétette visszaemlékezéseit. Ogoranu 1923-ban született a Fogarasi-hegyekben. 1944-ben önkéntesnek jelentkezett, hogy „harcolhasson a horthysta csapatok ellen”. 1947-ben több társával a hegyekbe menekült, ahol „harcba kezdett a kommunista rendszer ellen”. Huszonegy évig majdani felesége, Ana Sabadus bújtatta, a Szekuritáté ezért nem tudta elfogni. Bővebb információval szolgált az Adevarul évekkel ezelőtt (1997. december 13.). A riporter megkérdezte Ogoranutól: igaz-e, hogy a fegyveres ellenállók döntő többsége az egykori Vasgárda soraiból került ki? A válasz: „Igaz. Harcunk egyezett az ő eszményeikkel. A Fratii de Cruce (a fasiszta mozgalom fegyveres szárnya) sok olyan partizánt küldött a hegyekbe, akik a barátság és önfeláldozás kultuszában nőttek fel.” Jurnalul National, 2004. május 10.: Dr. Gheorghe Cornea, volt partizán: „A kommunistaellenes fegyveres mozgalom az összes volt kommunista országok közül Romániában volt a legkiterjedtebb és itt tartott leghosszabb ideig.” National, 1998. szeptember 9.: Paul Goma, a Ceausescu-rendszer ellenállója, jelenleg Párizsban élő író a román nacionalizmus élharcosairól: „Nyugtalanító mindaz az ostobaság, amit szemrebbenés nélkül hangoztatnak: mi, románok voltunk a legvehemensebben kommunistaellenesek; mi, románok voltunk leghosszabb ideig ellenállók stb. Börtönéveim alatt kapcsolatba kerültem néhány ilyen harcossal, és mindannak alapján, amit elmondtak, tanúsítani tudom: a románok antikommunista harca is passzív mozgalom volt; a mi partizánjaink megelégedtek annyival, hogy bujkáljanak, hátha sikerül majd Nyugatra menekülniük. Mindazt, amit ezzel kapcsolatban írtam, igazolta Ion Gavrila-Ogoranu is.” Revital, 2004/14.: Dumitru Steanta, a Volt Politikai Foglyok Egyesületének tagja idézi fel emlékeit. Egyetemi hallgatóként 1944 őszén Brassóban bekapcsolódott a Parasztpárt szervezte „anti-horthysta mozgalomba.” Zászlóalja Iuliu Maniu nevét viselte, céljául azt tűzte, hogy a front elvonulása után Észak-Erdélyben „visszaállítsa a rendet”. „A háromszéki Szárazajtán elfogtunk 13 magyart, akikről helybeliek jelentették, hogy román katonákat bántalmaztak. A háború törvényei szerint halálra ítéltük őket. A fővádlottat lefejeztük, a többit főbe lőttük. Csíkszentdomokoson hasonlóképpen jártunk el a magyarokkal, akik meg akarták tartani Erdélyt. Vezérünk egy vérbeli hős, Gavrila Olteanu volt. Mikor Maniu utasítást adott zászlóaljaink felszámolására, a hegyekbe vonultunk, hogy utolsó csepp vérünkig folytassuk a harcot. Nem akartuk hagyni a magyarokat, hogy csúfot űzzenek Erdélyből, de az oroszokat sem, hogy leigázzanak bennünket.” /Barabás István: Milyen ügy hősei? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3./

2006. augusztus 30.

Főképpen a Romania Mare hetilap 16 év óta következetesen démonizálja a magyarságot. A szélsőségesség térhódítását jelzi, hogy július elején a közvélemény-kutatások kimutatták, hogy a Nagy-Románia Párt (NRP) népszerűsége meghaladta a szociáldemokratákét. Corneliu Vadim Tudor, az NPR elnöke 15 éve jósolja, hogy ő lesz Románia elnöke. Megszállottságában a véres eszközöktől sem riad vissza. 1999. január 15-én felhívást intézett a Zsil völgye tüntető bányászaihoz, hogy foglalják el Bukarestet, a hatalom fényűző irodáit. Miron Cozma szakszervezeti vezetővel (akkor egyben a Nagy-Románia Párt alelnöke volt) az élen mintegy kétezer bányász el is indult Bukarest főváros felé, miközben állandó kapcsolatban álltak C.V. Tudorral. A karhatalomnak csak az olténiai Stoeneti-nél sikerült a menetoszlopot szétszórnia, és Miron Cozmát őrizetbe vennie. Az esemény után több személyiség követelte a Nagy-Románia Párt törvényen kívül helyezését, de ezt nem tudták elérni. Barabás István emlékeztetőnek idézett a szélsőséges lapok előző évfolyamaiból. Romania Mare, 1990. november 9.: Mikor magyar fiatalok Sepsiszentgyörgyön valamilyen államellenes akcióba kezdenek, a házak ablakaiba gyertyát vagy asztalilámpát helyeznek, hogy veszély esetén a harcosok oda menekülhessenek. Hargita és Kovászna megyei erdők mélyén olyan fiatalok sátoroznak, akik budapesti akcentussal beszélnek, a lakossággal nem érintkeznek, hanem beintésre várnak, hogy elinduljanak célpontjaik felé. Mivel az RMDSZ segíti őket, követeljük e szervezet azonnali betiltását, ellenkező esetben „a nagyon közeli jövőben” Erdély-szerte súlyos zavargásokra kerül sor. A Nagy-Románia Párt lapjában, a Politica címűben 1992. március 14-én Eugen Barbu /azóta elhunyt/ író felhívással fordul olvasótáborához: „Testvérek, készítsétek elő fegyvereiteket, és vonuljatok ki az utcára, mert ez így nem mehet tovább: mindenféle idegbetegek éjjel-nappal álmodoznak sokat próbált ősi földünk megszerzéséről!” A hang nem változott az évek során. Romania Mare, 2006. június 23.: „Hargita és Kovászna megyében kitört az autonómia hisztériája. Ennek szellemében, az RMDSZ üldözi a románokat, leváltja őket tisztségeikből, szükség esetén tettlegességtől sem riad vissza. Megmentésük csak úgy lesz lehetséges, ha a NRP kerül hatalomra, és az RMDSZ vezetőit nyakukon kővel a Balatonba veti.” Vasile Mateinek, a Román Nemzeti Egységpárt képviselőjének 1997. november 18-i sajtónyilatkozatából: A román állam elvesztette befolyását Hargita és Kovászna megyében, a helyi hatalom irányító központja Budapest lett. A két megyét félkatonai jellegű magyar alakulatok hálózták be, de van már belőlük Moldvában és a Duna-deltában is. Valamennyien felkészültek egy esedékes polgárháborúra. Ziua, 1997. december 16.: Miután találkozott a Vatra Romaneasca tagjaival, George Pruteanu szenátor a marosvásárhelyi ortodox esperesi hivatalban tartott sajtóértekezletén úgy értékelte, hogy a Székelyföldön náci, rasszista mentalitás érzékelhető. Tricolorul, 2005. január 15.: A NRP felhívja a figyelmet a magyar irredentizmus egyre veszélyesebb terjedésére. Ha Traian Basescu elnök nem zárja ki a kormányból a terrorista RMDSZ-t, úgy napjai az állam élén meg vannak számlálva, mert egy minden eddiginél hevesebb népfelkelés végképp elsepri székéből. Gheorghe Funar (jelenleg szenátor, a NRP főtitkára) kezdettől reményteljes harcosa az extrémizmusnak. Egyik jellemző megnyilvánulása a szatmári Informatia Zilei 1994. október 27-i számában: „A magyar nép és romániai kisebbsége nomád, barbár szelleme nem tűnt el az ezer év alatt. Nekünk, románoknak kell kigyógyítanunk, hogy civilizált, európai, békés néppé változzék és ne fájjon a foga idegen területekre. Isten óvja attól, hogy mancsát még egyszer román területek felé nyújtsa.” Funar bálványa, C.V. Tudor közben a roma közösséget vette célba (Romania Mare, 1998. augusztus 21.): „A cigányokat munkatáborokba kell küldeni.” National, 1997. szeptember 14.: Lazar Ladariu képviselő, a Vatra marosvásárhelyi ideológusa: „A magyar szeparatisták régi terve, hogy saját külön iskoláik legyenek. Így térünk vissza Marosvásárhely 1990. márciusának mini-államcsínyjéhez. Ha az erdélyi fejlemények veszélyes méreteket öltenek, megtaláljuk a módját, hogyan lépjünk fel az RMDSZ provokációi ellen, mert ez így nem mehet tovább!” C.V. Tudor rálicitál (Romania Mare, 1997. november 21.): „Mikor kormányra kerülünk, megalakítjuk Erdély Újjáépítésének Minisztériumát, hogy végre lecsillapítsuk a magyarokat, vegyük el Ázsia szülöttjeinek kedvét attól, hogy beavatkozzanak a mi kétezeréves nemzeti konyhánk dolgaiba. Vegyük kézbe a puskát!” Gheorghe Funar hozzáfűzte (Jurnalul National, december 10.): Hargita és Kovászna megyében szükségállapotot kell bevezetni, amíg nem késő! Evenimentul Zilei, 1998. október 15.: A NRP Kovászna megyei szervezetének elnöke ismerteti a helyi Román Nemzeti Gárda felépítését. 127 tagja közül heten zsoldosok, akik harcoltak Jugoszlávia megmentéséért is. A gárdák állandó készenlétben állnak, miközben kapcsolatot tartanak fenn Brassó és Bákó megyei alakulatokkal. Joguk van védelmezni őseik földjét, ahogy a kurdok, baszkok és palesztinok is teszik. Ha az RMDSZ gyakorlatba ülteti autonómia-terveit, vezetőit lakásukon fogják el és kivégzés céljából törvény elé állítják őket. A soviniszta-rasszista uszítás mindmáig legfőbb fóruma, a Romania Mare hetilap első száma – Ion Iliescu államelnök engedélyével – 1990. június 8-án jelent meg az erőszak kultuszának és az Erdély-hisztériának teljes fegyvertárával. Június 22-én már arról cikkezett, hogy a magyarok mozgolódnak, „veszélyben vagyunk államként és nemzetként egyaránt.” Atentie la Ungaria! (Figyeljünk Magyarországra!) cím alatt szeptember 7-én kezdi el közölni cikksorozatát, mint a „védekezés” stratégiáját és taktikáját. 1990. december 7-én C. V. Tudor írta: „Az ország veszélyben. Vegyük hát kézbe Horea lándzsáját, védjük meg magunkat nemcsak Magyarország, hanem az ENSZ ellen is!” Felhívta Ion Iliescu elnök figyelmét arra, hogy ha nem tudja elfojtani a magyar sovinizmust, ahogy Ceausescu tette, katonai diktatúrára lesz szükség. 1998. szeptember 13.: „Az RMDSZ hiába határolja el magát Tőkés Lászlótól, mert ugyanazokat a revizionista eszméket hirdeti. A helyzet súlyosságát fokozza, hogy Budapesten horthysta kormány került hatalomra. Mivel az RMDSZ halálos veszély a román államra, követeljük, hogy vezetőit állítsák bíróság elé, szervezetüket helyezzék törvényen kívül, Tőkés Lászlót sürgősen toloncolják ki az országból, az etnikai tisztogatásnak alávetett Hargita és Kovászna megyében vezessék be a sürgősségi állapotot, és legkésőbb 1998 novemberéig szervezzük meg az előrehozott választásokat. Ha az RMDSZ-t nem sikerül megfékezni, a NRP erkölcsi és politikai kötelességének érzi, hogy a lakosságot önvédelemre mozgósítsa, ahogy a világon mindenütt történik, a terrorista szervezetek ellen.” Ez a hang nem változott: 2006. június 23-án C.V. Tudor a Romania Mare vezércikkében büszkén hirdette, hogy mindaz, amit ő 1990-ben az Atentie la Ungaria! cikksorozatban jósolt, mind beigazolódott, mert a magyar revizionizmus ma is Trianon revízióját hirdeti, hogy Erdélyt bekebelezze. Az erőszak hirdetésében már 1990 őszétől új erők csatlakoztak C. V. Tudor mellé. Zig-Zag, 1993/20.: Radu Sorescu, a frissiben alakult Noua Dreapta neofasiszta párt vezére nyilatkozott programjáról: „Szükségesnek tartjuk az erőszakot, hogy fajtánk megtisztuljon erkölcsileg. A demokrácia a nemzeti szellem árulója. Ha egymillió magyar nem ismeri el a román államot, egymillió magyart ki kell tiltani az országból. A cigányok számára rezervátumokat kell létesíteni. A csavargók és az idegen elemek megfékezésére javasoljuk nemzeti gárdák létrehozását. Mi nem irodai politikát akarunk művelni, hanem nyílt harcba kezdünk, első lépésként katonai diktatúra segítségével.” Ion Solcanu szociáldemokrata szenátor 1997 novemberében a parlamentben politikai nyilatkozattal és a sajtóban felhívással fordult a Demokrata Konvenció kormányához: „Nemzeti érdek megtartani Hargita és Kovászna megye román lakosságát a maga iskoláival, templomaival, ortodox püspökségével, múzeumaival és román katonai alakulataival együtt, ideje lenne tehát felépíteni a sepsiszentgyörgyi csendőr-zászlóalj laktanyáját. Megtörténhet, hogy szükség lesz a csendőrökre, hamarább, mint bárki is gondolná”. National, 1997. szeptember 17.: Sergiu Nicolaescu szociáldemokrata szenátor nyilatkozatából: „Erdély kérdésében Románia rendkívül nehéz helyzetben van. Még néhány év, és elveszíthetjük, mert Magyarországé lesz. A megelőzésre legjobb megoldásnak látom azt, amit 1990-ben is javasoltam az akkori hatalomnak: Erdély militarizálását. Telepítsünk be ezredeket, hadosztályokat, növeljük meg a helyőrségek állományát, tehát helyezzük ide a Román Hadsereg súlypontját. Nem háborús meggondolásból, mert egy NATO-tagállam ellen nem győzhetünk, hanem megfélemlítés céljából. Jó volna nagyvállalatokat is létesíteni és oda más tájakról román munkásokat hozni. Ameddig nem szórjuk szét Erdély magyarságát, addig nem tudjuk asszimilálni és nem szabadulhatunk meg az ősi román föld elvesztésének rémálmától.” 1999. március elején Anghel Andreescu tábornok meglátogatta a Hargita és a Kovászna megyei csendőrparancsnokságokat, majd Marosvásárhelyen találkozott a sajtóval. „A régió specifikumával” kapcsolatban bejelentette, hogy a csendőrség kötelékében külön alegységeket képeznek ki a szeparatista próbálkozások meghiúsítására. C. V. Tudor 1999. november 29-én megjelent kiáltványából: „Ha a magyarok abszurd módon kikiáltják Erdély autonómiáját, ti, románjaim, hogyan reagáltok? Tudom, én mit teszek: fogok egy gépfegyvert, mert megelégeltem, hogy csúfot űzzenek belőlünk; inkább haljak meg oroszlánként, mintsem patkányként. Nem vagyunk extrémisták, de azt akarjuk, hogy a magyarok, cigányok, zsidók, egyéb kisebbségek tiszteljenek bennünket, románokat, mert mi vagyunk a házigazdáik. A NRP készen áll, hogy átvegye a hatalmat.” Ziua, 2006. március 10.: Bizonyára közelgő nemzeti ünnepünkre való tekintettel, riportot közöl a Hargita és Kovászna megyei interetnikai konfliktusok megelőzésére kiképzett PSYOPS rohamosztagról. Ugyanebben a lapszámban a kolozsvári Sarmisegetuza hazafias alapítvány figyelmezteti az államelnököt, hogy napirenden van a Székelyföld autonómiájának kikiáltása. A megelőzés érdekében fel kell oszlatni a félkatonai Székely Légiót, és román nemzeti gárdákat kell alapítani. Romania Mare, 2006. március 3.: Az Ungurii oldal szalagcíme: Közeledik március 15.: riadó, fegyverbe! Revizionista utcai tüntetések várhatók, hogy átalakuljanak területi követelésekké! 1998. október 29-én Kerekes Károly, az RMDSZ Maros megyei képviselője politikai nyilatkozatban figyelmeztette a parlamentet a veszélyre: a Nemzeti Egységpárt (PUNR, akkori elnöke Gheorghe Funar) Maros megyei szervezete sajtóértekezleten jelentette be, hogy egyetért a NRP kezdeményezésével az Erdélyi Nemzeti Gárda megalakítására. A képviselő hozzátette: az erdélyi magyarok bőrükön érezték, mit jelentett számukra a Vasgárda meg a Maniu-gárda, ezért fenyegetésnek fogják fel a tervet, annál inkább meglepő, hogy sem az Államelnökség, sem a kormány, sem a politikum nem foglal állást ellene. Hogy mi lett a figyelmeztetés foganatja, bizonyítja Kónya-Hamar Sándor képviselő 2000. március 7-i politikai nyilatkozata: Kolozsvárott, a NRP keretében újra szervezkedik a legionárius mozgalom, első lépésként megalakult a Keresztény Nacionalista Klub. Az extrémizmus térhódításával egyidejűleg, Ion Iliescu elnök a Tineretul Liber 1992. június 5-i számában megnyugtatta a kedélyeket: „Mind törvényhozási, mind intézményi szempontból, de társadalmi-politikai gyakorlatunkban is, a kisebbségeknek minden jogot megadtunk.” /Barabás István: Az extrémizmus vért kíván. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998