udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 5 találat lapozás: 1-5
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Nemzeti Jogvedõ Alapitvany

2006. július 18.

Megrendezték az első délvidéki nemzeti tábort Palicson, ahová az Egyesült Magyar Ifjúság hívta a fiatalokat. Palicson, a Szabadka melletti fürdővároskában történt talán a legtöbb magyarellenes támadás, itt ugyanis nagyon sok idegen szerb bevándorló telepedett le a délszláv háború után.  Az aracsi pusztatemplom, a tatárjárás előtt épült bencés kolostor maradványa mára Délvidék szimbóluma lett. A topolyai Sarlós Boldogasszony templom Délvidék legnagyobb katolikus temploma, Törökbecse temetőjében pedig áll az 1848–49-es forradalomra emlékeztető Hungária-szobor.   Az Egyesült Magyar Ifjúság rendezvényén kizárólag Délvidékről esett szó, a Vajdaságról nem. A Vajdaság kifejezés a terület szerb közigazgatási nevének (Vojvodina) magyar visszafordítása. Sajnálatos, hogy a délvidéki négy magyar párt közül három – kivétel a Magyar Polgári Szövetség – vajdaságinak nevezi magát.      A táborban, melynek védnöke Becsey Zsolt fideszes európai parlamenti képviselő volt, az előadók között volt Wittner Mária halálraítélt szabadságharcos, parlamenti képviselő, aki ötvenhatos élményeiről és a megtorlásról mesélt. A fiatalok a rovásírással is megismerkedhettek Friedrich Klára és a Demokrata munkatársa, Szakács Gábor irányításával. Matuska Márton újvidéki író, újságíró és egy fiatal történész, Forró Lajos előadást tartott az 1944–45-ös délvidéki vérengzésekről, melyekben negyven-ötvenezer magyart mészároltak le a szerb partizánok. Matuska Márton leszögezte, a szerbekkel ellentétben a délvidéki magyarság számára 1941 húsvétja volt a felszabadulás, 1944-et pedig újbóli megszállásként élték meg. Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, európai jogi szaktudós, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumának tagja és újvidéki kollégája, dr. Bozóki Antal a magyarság jogvédelmének lehetőségeit vitatták meg. Szó esett a magyar élet legalapvetőbb kérdéséről, a népesedési helyzetről, Vincze Gábor történész pedig a történelem egyik ismeretlen epizódjáról, a ma is Magyarországhoz tartozó Deszken helyi szerb partizánok által elkövetett gyilkosságokról emlékezett. Az Egyesült Magyar Ifjúság is bemutatkozott a táborlakóknak. Maurer Oszkár elnök, Strahl Zoltán alelnök és a testvérszervezet Erdélyi Magyar Ifjak elnöke, Soós Sándor beszámoltak tevékenységükről és hitvallásukról. Andrási Attila, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház vezetője, a Délvidéki Magyarok Közösségének elnöke és Rácz-Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke kemény szavakkal ostorozták a legnagyobb délvidéki magyar pártot, a Vajdasági Magyar Szövetséget. A hallgatóság megismerhette annak a temerini verekedés részleteit, melynek következményeként öt magyar fiatalt összesen hatvanegy év fegyházzal sújtott a szerb bíróság. Két évvel ezelőtt egy részeg szerb férfi öt magyar fiatallal is összetűzésbe került, s ezek alaposan helybenhagyták. A fiatalokat gyilkossági kísérlettel vádolták, noha nem is mind ismerték egymást előtte, s az eljárás során számos törvénytelenség történt, az anyanyelvű beszélők megtiltásától kezdve bizonyítékok meghamisításáig. A magyar fiúk végül súlyosabb büntetéseket kaptak, mint a Hágában tömeggyilkosságokért elítélt szerb háborús bűnösök némelyike. A példátlan ítéletet a semmítőszék is helybenhagyta. A szerb jogrendre jellemző, hogy a temerini fiatalokat elítélő bíró azóta maga is börtönbe került korrupció miatt, de rács mögött van az a szerb férfi is, akit a magyar fiatalok megvertek. Őt fegyveres rablásért ítélték el. Borbély Zsolt Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács állandó bizottságának jegyzője az erdélyi és a délvidéki autonómiatörekvéseket hasonlította össze, megemlítve, hogy Felvidéken a Magyar Koalíció Pártja még csak föl sem vetette az önrendelkezést. Fellépett a székelyföldi TransylMania, ők először játszottak Délvidéken.    /I. Gy.: Nemzeti tábor Palicson. Éledő Délvidék. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 18./

2006. augusztus 14.

Kiszely István professzor Szabadtéri kaszinónak nevezte az EMI-tábort, ahová azért ülnek össze a fiatalok, hogy a haza ügyeit megvitassák. S mert a Kárpát-medencei magyarság szülőföldje több országba is szakadt, a haza és a nemzet elválaszthatatlan ügyének megvitatása még inkább ilyen fórumok képzeletbeli falai közé költözik. Az Erdélyi Magyar Ifjak a nemzeti gondolkodásúak számára hirdették meg az összesereglést Gyergyószentmiklóson. A legtöbb előadás párbeszéddé alakult, a nemzeti sorskérdésekről beszélgettek. A második EMI-tábor mottóját olvasva ,,Aki magyar, velünk tart” bizonyára akadtak, akik finnyásan legyintettek: magyarkodó dilettánsok gyülekezete. /Ferencz Csaba: Szabadtéri kaszinó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 14./ Nagy sikert aratott Eva Maria Barki nemzetközi jogász a dél-tiroli autonómia megteremtésének folyamatáról tartott előadása a gyergyószentmiklósi EMI-táborban. Ők és az ügyük mellett kiálló anyaországuk a teljes önrendelkezést tűzték ki célul. Új nemzeti politikára van szükség érvelt az előadó -, aki szerint az eddigi kudarcokért a legnagyobb felelősség a magyar kormány(oka)t terheli. Az előadások és beszélgetések témái a csángókérdés, az önálló állami magyar egyetemért folytatott küzdelem, a délvidéki magyarság mindennapjai, emellett lélekbe maró volt Witner Mária halálra ítélt 1956-os szabadságharcos vallomása, amely a forradalom megtorlásának emberi dimenzióit tárta a hallgatóság elé. Az autonómia-kerekasztal résztvevői, Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt, Gazda Zoltán és Ferencz Csaba átfogó képet adtak az autonómiatörekvések sikereiről és kudarcairól. A vita résztvevői egyetértettek abban, hogy a hazai magyar közélet válságban van, politikai képviselete kudarcot vallott. A továbblépést egy olyan új közmegegyezésben látják, amely elhozza az ,,egypártrendszer” felszámolását, megteremti az önrendelkezési jog érvényesítésért a cselekvési együttműködést. A vasárnap áhítat Böjte Csaba atya gondolataival indult, és olyan neves személyiségek tartottak előadást, mint Kiszely István antropológus. Kiszely szerint a ,,hivatalos” történettudomány még ma is tévesen azt állítja, hogy gyűjtögető pogány hordaként jöttek a magyar törzsek a Kárpát-medencébe, holott immár írott ázsiai források is igazolják, hogy a honfoglalók és elődeik rendkívül gazdag kultúrával, hitvilággal rendelkeztek. Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a két évvel ezelőtt életre hívott Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvezetője a jogi eszközök lehetőségeit vázolta. Szerinte minden magyarellenes cselekedet miatt jogi úton is elégtételt kell szerezni, ennek érdekében hozták létre és bővítik a szakmai hátteret biztosító intézményes keretet. A tábor vendége volt Rácz Sándor ’56-os hős. Nemzetpolitikai kerekasztalra került sor, amelyen Borbély Imre, Lezsák Sándor, Mikola István, Molnár Tamás, Gergely István a radikális fellépés fontosságát hangsúlyozták. A tábor szervezői zárónyilatkozatot is megfogalmaztak. ,,1990 óta folyamatosan azt kell látnunk, hogy egyik nép a másik után kapta meg a követelt önrendelkezési jogot: a németek, észtek, litvánok, lettek, horvátok, szlovákok, szlovének, montenegróiak, és a közeljövőben Koszovó is függetlenné válik. A magyarságnak autonómiát sem akarnak adni.” Ezért az EMI szerint az egész Kárpát-medencében ,,meg kell kérdezni a népet mint az önrendelkezési jog birtokosát, hogy döntse el, milyen politikai és jogi formában akar élni”. ,,Ennek érdekében aláírásgyűjtést, illetve ott, ahol kívánatos, népszavazást kell kezdeményezni” – áll a zárónyilatkozatban, amely egyben felhívás ,,minden magyar érdekképviselethez, minden magyar párthoz, az egyházakhoz, a civil szervezetekhez, a közéleti személyiségekhez, de elsősorban a magyar kormányhoz, hogy támogassák és segítsék ezt a kezdeményezést, amelynek eredményét a Vox Hungarica nevű központ szervezésében minden illetékes országos és nemzetközi fórum és szervezet elé fogjuk terjeszteni”. /(Ferencz): Önrendelkezés mint alapvető jog (EMI-tábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 14./

2006. október 10.

Vérző, több esetben súlyosan sérült emberekkel teltek meg Budapesten a fogdák a kormányellenes tüntetések folyamán, miután a rendőrség példátlan brutalitással, sokszor súlyos sérüléseket okozva lépett föl nemcsak az utcai harcokban résztvevők, hanem békés polgárok ellen is. A lefogottakat egybehangzó beszámolók szerint a börtönökben is megalázták és bántalmazták, és sokukat előzetes letartóztatásba helyezték anélkül, hogy kivizsgálták volna ügyüket. Egyre többen megtorlásról beszélnek. A kegyetlenkedéseket az Országgyűlés emberjogi bizottsága is vizsgálja. Körülbelül kétszáz embert fogtak le a rendőrök. Közülük nagyon sokan ártatlanul kerültek a fogdákba, ráadásul összeverve, esetenként súlyos sérülésekkel. Egyikük Barna Tibor, szeptember 20-án hajnalban hazafelé tartott, beszédbe elegyedett négy-öt fiatallal, amikor egy mellékutcából rendőrosztag tört elő. A fiatalember társaival együtt menekülni kezdett az ütésre emelt gumibottal rájuk rontó rendőrök elől. Egy kapualjba húzódtak, a rendőrök beérték őket, és válogatás nélkül verték a fiatalokat, köztük lányokat, majd megbilincselték és folyamatos ütlegelés mellett egy közeli épület udvarára vitték őket. Itt letérdeltették őket a fallal szemben, s így kellett maradniuk körülbelül másfél óra hosszat. Később a Víg utcai rendőrkapitányságra vitték őket, ahol ismét letérdeltették a foglyokat. A politológus és etnográfus végzettségű, jelenleg katolikus hittanári diplomája előtt álló fiatalembert csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják. Barna Tibor kiszabadulása után a Kossuth téren arról számolt be, hogy a lefogottakat többször megverték. A fiatalember ügyvédjén keresztül büntetőfeljelentést tett a rendőrök ellen. A negyvenöt esztendős rendezvényszervező, Z. László szeptember 20-án hazaindult a Kossuth térről. Az egyik mellékutcából rohamrendőrök rontottak ki. Z. László hátranézett, látta, hogy néhány lépésre vannak az egyenruhások. Ösztönszerűen futni kezdett, de utolérték, elgáncsolták, és a hátára, valamint a kezére ugrottak. Azonnal érezte, hogy eltört a keze, mondta is a rohamrendőröknek, akik válaszul ráordítottak: „Dögölj meg!” Hátrabilincselték és törött kezénél fogva fölemelték, úgy vitték az egyik mellékutcáig. Eközben pokoli fájdalmai voltak. Amikor megpróbálta feléjük fordítani a fejét, beleütöttek az arcába.     Z. Lászlót rabszállító autóval a XIV. kerületi rendőrkapitányságra vitték, ahol már több fogoly is állt az udvaron a falnál. A férfi könyöke, csuklója sokszorosára duzzadt. Mentőt hívtak, kórházba szállították. A vizsgálat során kiderült, hogy a csuklója több helyen eltörött, a könyöke pedig kificamodott és deformálódott. Sínbe tették, az intenzív osztályra vitték, majd a rendőrök odabilincselték a bal karját a kórházi ágyhoz.     Másnap megoperálták, négy és fél óra hosszat tartott a beavatkozás. A műtét után ismét az ágyhoz bilincselték. A nővér kérte a Z. Lászlót őrző rendőrt, vegye le a bilincset, hogy megmosdathassa a férfit. Az őr gorombán megtagadta ezt, sőt hozzátette, hogy ha az utcán meglátja Z. Lászlót, agyonveri. Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvezetője elmondta, garázdaság vagy hivatalos személy elleni erőszak esetében példátlan gyakorlat, hogy a lefogottak kilencven százalékát bárminemű bizonyíték és az egyes esetek külön-külön történő kivizsgálása nélkül harminc nap előzetesbe helyezik. A másodfokú határozatok igazolták a jogvédők álláspontját, és sok embert a tárgyalásra szabadlábra helyeztek. A rendőrség nem tervez belső vizsgálatot annak feltárására, milyen törvénysértéseket és túlkapásokat követtek el a rendőrök intézkedéseik közben. Ékes Ilona, az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságának fideszes tagja hivatalból több büntetés-végrehajtási intézetben járt, hogy a helyszínen tájékozódjék a fogva tartottak állapotáról, letartóztatásuk körülményeiről. Ékes Ilona találkozott olyan fogva tartottakkal, akiknek súlyos sérüléseik vannak. A bizottság tagjához folyamatosan érkeznek a hírek, amelyek némelyike kínzásokról szól. A képviselő asszony találkozott olyan lánnyal, akinek betört a feje, egy másik lányt pedig vesén rúgták. Ékes Ilona szerint a tüntetések folyamán lefogottaknak csak mintegy húsz százaléka lehet olyan személy, akit kellő alappal gyanúsítanak bármivel is. A képviselő asszony úgy véli, nem az igazságszolgáltatás, hanem a megfélemlítés volt a cél. /Ágoston Balázs: Ismét piros volt a vér a pesti utcán. Megtorlás és megfélemlítés. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 10./

2006. november 6.

A nemzeti gyásznapon megosztottan ugyan, de zavargások nélkül emlékeztek a magyar fővárosban az 1956-os forradalom elfojtására. Leglátványosabb a Fidesz több tízezres tömeget megmozgató fáklyás szolidaritási menete volt, a Terror Házától az Astoriáig. „Az igazság szabaddá tesz” feliratú, nagyméretű molinót tartva vonult az első sorban Orbán Viktor a Fidesz vezető politikusaival, mögöttük fáklyákkal, mécsesekkel, gyertyákkal a tömeg. A Szabadság téren több szervezet is demonstrált. Köztük a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, amely a szovjet emlékmű lebontását követelte, hozzájuk csatlakozott a Jobbik Magyarországért Mozgalom, kormányellenes jelszavakat skandálva. Majd a Magyarok Világszövetsége demonstrált. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke többek között azt szorgalmazta, hogy a magyar kormány követeljen komoly kártérítést Moszkvától az 1956-os forradalom és szabadságharc leveréséért. Sólyom László köztársasági elnök a rákoskeresztúri Új Köztemetőben, a 301-es parcellánál, Nagy Imre egykori miniszterelnök és a névtelen elesettek sírjánál, valamint Maléter Pál egykori honvédelmi miniszter sírjánál helyezett el virágcsokrot, majd az 1956-os forradalom erdélyi mártírjai előtt rótta le tiszteletét. Gyurcsány Ferenc kormányfő szocialista politikusokkal, később pedig az MDF vezetősége helyezett el virágokat az október 23-án avatott új ’56-os emlékműnél, az Ötvenhatosok terére átkeresztelt Felvonulási téren. A Fiumei úti sírkertben emlékfalat avattak 1956 hősei és áldozatai tiszteletére, a Parlamentben pedig Nagy Imre teremnek nevezték el a mártír miniszterelnök 1956-os dolgozószobáját. A kormány és az 56-os Emlékbizottság által szervezett záróesemény idejére a Kossuth teret hermetikusan lezárta a rendőrség, csak a meghívott vendégeket és az akkreditált újságírókat engedték át a kordonon. A főváros utcáin nagy számban jelen lévő rendőröknek a gyásznapon sehol nem kellett beavatkozniuk a rend fenntartása érdekében. /Gyásznap zavargások nélkül. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

2007. július 11.

Közel ezer magyar fiatal látogatója volt az Egyesült Magyar Ifjúság délvidéki nemzeti táborának, amelyre a Tisza-parti Adán került sor június 29. és július 1. között. Horváth Csaba hadtörténész a Magyar Királyi Honvédség 1941 és 1944 közti délvidéki hadműveleteiről beszélt, Vincze Gábor a Délvidék etnikai viszonyainak XVI. és XVIII. század közti átrendeződéséről, Teleki Júlia pedig az 1944–45-ös magyarellenes délvidéki népirtás áldozatainak rehabilitációjáért vívott küzdelméről. A mintegy negyven-ötvenezer legyilkolt magyart jeltelen tömegsírokba dobálták be, amelyeken később gyárakat, sőt szeméttelepeket hoztak létre. Olyan eset is előfordult, hogy az emberi maradványokat sebtében exhumálták és megsemmisítették, hogy még bizonyíték se legyen. Mint mondta, az ártatlanul meggyilkoltak emlékét megörökítő alkotásokat ma is rendszeresen leverik, megsemmisítik a szerbek. A magyarellenes erőszak budapesti példáit dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője elemezte. A délvidéki magyarellenesség egyik legkirívóbb példája, a koncepciós perben összesen hatvanegy év fegyházra ítélt temerini fiúk esete. Erről az ügyről a témában dokumentumfilmet forgató M. Szabó Imre, a fiúkkal történteket nyomon követő és dokumentáló Horváth Ádám, illetve az egyik rabságban sínylődő fiatal édesapja, Horváth Tibor beszélt. A Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház A világ és a vége című darabja, a Wass Albert két kisregényéből, az Adjátok vissza a hegyeimet!, illetve a Jönnek című művekből készült dráma nagy sikert aratott. /Ágoston Balázs: Az Egyesült Magyar Ifjúság nemzeti táboráról. Együtt Délvidéken. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 11./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998