udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 5 találat lapozás: 1-5
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Observator Cultural

2000. május 19.

A kolozsvári Előretolt Helyőrség című irodalmi folyóirat kezdeményezésére, Sántha Attila kolozsvári költő koordinálásával interkulturális estek sorozata kezdődött meg a kincses városban található, Music Pub nevű művészlokálban. Máj. 20-án román írók /Gheorghe Craciun, Caius Dobrescu és Ion Bogdan Lefter/ felolvasnak műveikből, illetve bemutatják a közönségnek a februárban indult, Observator Cultural című, bukaresti megjelenésű és országos terjesztésű művelődési hetilapot. /Interkulturális irodalmi estek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./

2003. október 4.

Gabriel Andreescu írását hozta a lap, magyarra fordítva. Ion Iliescu újjáéleszti a 90-es évek nacionalizmusát. Andreescu idézte Ion Iliescu szeptember 15-16-i magyarországi vizitjén elhangzott kijelentését: "Ha most megnézzük és összevetjük azt, hogy mi mit tettünk a magyar származású román állampolgárokért, mit tettünk mi a többi romániai kisebbségért, akkor itt, Magyarországon a románoknak sokkal nehezebb a sorsuk". És egy másik idézet: "Mi nem jártunk el a leghelyesebben, mert bizonyos értelemben védekező állásponton voltunk. Mindegyre válaszolnunk kellett a magyar fél vagy az RMDSZ követeléseire, igényeire. A magyarországi románok sorsáról mi alig beszéltünk, s jó, ha párhuzamban szemléljük a dolgokat". Iliescu elnök ezen nyilatkozatai híven követik a 90-es éveket. A "Kinek rosszabb a sorsa - a magyarországi románoknak avagy az itteni magyaroknak?" kérdésnek egyszerű a próbája. Andreescu nem tud olyan magyarországi románról, Romániába költözött volna. Magyarországon mintegy 10 ezer román él, szemben a Romániában élő 1.434.377 magyarral, mint azt a legutóbbi népszámlálás mutatja. A Magyarországon 1993-ban megszavazott Nemzeti és etnikai kisebbségek törvényének elfogadása Romániában gyökeresen megváltoztatná a romániai magyarok státusát. Hozzájutnának ahhoz, amit több mint 13 éve kérnek a román hatóságoktól: államalapító tényezőnek minősülnének; a nemzeti önazonosság az alapvető emberi jogok körébe kerülne; törvényerőre emelkednének a kisebbségek kollektív jogai; tételesen is elismernék a pártalakítási jogot; közjogi státusú és kellő kompetenciákkal rendelkező, saját önkormányzatokat alakíthatnának. Ez olyan státus, amelyet Ion Iliescu és az általa képviselt politikai erők éveken át hevesen elutasítottak. Elutasították az aradi Szabadság szobor visszahelyezését ama parkba, ahonnan a 20-as években Bratianu pártja eltávolította. Annak dacára, hogy a szobor felállításában megegyeztek az RMDSZ és az SZDP vezetői által aláírt 2002-es és a 2003-as helyi megállapodásban is. (És nem csak a 2001-esben, mint azt tévesen Adrian Nastse kormányfő kijelentette.) Markó Béla majdnem feladta, hogy szembeszálljon a megállapodás felmondását szorgalmazó irányzattal. Medgyessy Péter miniszterelnök románul mondta el, hogy egy ígéretet be kell tartani. Az RMDSZ Operatív Tanácsa szept. 24-én ült össze. Közleménye semmiben sem utalt a korábban történtekre. Nem csak hogy nem sorakoztatta fel panaszait, hanem a Szövetség üdvözölte a két kormány által (a státustörvény alkalmazására) aláírt memorandumot és felszólította a magyarokat: szavazzák meg a referendum során az alkotmány tervezetét. Andreescu feltette a kérdéseket: Vajon merő véletlen volt, hogy az 1990. márciusi marosvásárhelyi incidensekre éppen akkor került sor, amikor lejárt a volt szekusoknak fizetett három hónap? Avagy ne lenne semmiféle összefüggés az 1991 őszén kirobbant "HarKov botrány" és az RHSZ szervezésére és működésére vonatkozó törvény parlamenti megszavazása között? Semmi köze ne lenne az EU és a NATO keleti bővítésére - 1993-1994 között - hozott döntéseinek az 1995-ös tanügyi törvény lázító javaslataihoz? (A standardok néhány érzékeny ponton történt megnyirbálása arra kényszerített akkor magyar fiatalokat, hogy kerékpáron tegyék meg az utat Strasbourgig.) Avagy ne lenne semmi összefüggés Románia 2001-es prágai meghívása és az RHSZ-t felügyelő bizottságnak a "Kovászna és Hargita megyék fölötti állami ellenőrzés elvesztéséről" szóló jelentése között? (Observatorul Cultural, okt. 2-9.) /Gabriel Andreescu: Feszültség a román-magyar viszonyban. Ki kelti? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 4./

2005. november 5.

„A moldvai római katolikusok a kommunista rendszer által szörnyű nyomásnak voltak kitéve, hogy magyarokká váljanak. A szocializmus építése azt is célul tűzte, hogy kilúgozza a román nemzeti öntudatot, miáltal jobban ellenőrzése alatt tartja a társadalmat.” – olvasható a Római Katolikusok Dumitru Martinas Egyesülete által készített irományban. A csaknem négy újságoldalt betöltő fogalmazvány szerint az 50-es évek kommunista rendszere szovjet nyomásra magyar iskolákat indított be Moldvában azzal a céllal, hogy az itteni román katolikusok (a „tanulmányban” a csángók végig ezen a néven szerepelnek) elfelejtsék őseik dák-latin nyelvét. Az elmagyarosítás nem sikerült, mert a lakosság követelte, hogy gyermekei románul tanulhassanak. Ebben a törekvésben legnagyobb segítséget a iasi-i római katolikus püspökség nyújtott, amely hősi módra egyszerre viselt hadat a magyar mesterkedések és a kommunista rendszer ellen. A „román identitás elleni agresszió” 1989 után új lendületet vett, noha a közösség 95 százaléka románnak vallotta magát. Ez nem zavarta az RMDSZ és Budapest agitátorait, sőt odáig merészkedtek, hogy egy pusztinai bácsit rábeszéltek, a népszámlálás alkalmával, vallja magát magyarnak. Csakhogy bákói újságírók kiderítették: az öregember fia a csíkszeredai RMDSZ alkalmazottja. A leleplezések sora folytatódott 2002-ben, amikor Kallós Zoltán etnográfus, „mellékesen a moldvai katolikusok elmagyarosítása kommunista offenzívájának élharcosa” Kolozsvárról magyar népdalokat hozott, ezeket megtanította a római katolikusoknak, hogy azután népköltészetükkel bizonyítsa magyar származásukat. Érdemes emlékeztetni, hogy Kallós Zoltánt a kommunizmus idején bebörtönözték, most mégis a lapban mint a rendszer kiszolgálója szerepel. Gabriel Andreescu az Observatorul Cultural 2002. május 13-i számában kimutatta, hogy csángó témában az állami intézmények szervezte szimpóziumokra mindig a román sovén-nacionalizmusnak azokat az élharcosait hívják meg, akik egymással mindenben egyetértenek. Így történt többek között a Román Akadémia védnöksége alatt 2002. április 29-én Bukarestben megtartott szeminárium esetében is. A szervezőknek gondjuk volt arra, hogy ne hívjanak meg egyetlen magyar történészt sem, nehogy megzavarja a harmóniát, végül csak Borbély László RMDSZ-képviselő követelésére engedték be a terembe a csángó magyarok néhány képviselőjét. Gabriel Andreescu emlékeztetett: Dumitru Martinas Originea ceangailor din Moldova című dilettáns könyve 1985-ben, tehát a kommunista propagandagépezet rendelésére és jóváhagyásával jelent meg, legújabb kiadását pedig Ion Coja, a Vatra Romaneasca alelnöke látta el lelkendező előszóval. /Barabás István: Hamis tudós. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 5./

2008. december 10.

Románia azzal a feltétellel kapta meg az új területeket, – Erdélyt, Bánságot, Bukovinát, Besszarábiát –, hogy aláírja és betartja a nemzeti kisebbségekre vonatkozó párizsi egyezményt. 1919. december 9-án alá is írta. De nem tartotta be. Markó Béla, még a választások előtt, emlékeztetett rá, hogy december elsejével kezdődött a Romániába szakadt magyarság agóniája. Az, amit semmiképpen sem ünnepelhetünk. És jóérzésű ember nem is kívánhatja azt, hogy ünnepeljük. Legfeljebb a xenofób, nacionalista politikusok, vallási vezetők, sajtóhiénák, soviniszták kényszeríthetnek rá. Akik úgy vélekednek erről, mint, Cristian Tudor Popescu publicista. Minden országnak van nemzeti ünnepe – miért választották pontosan ezt a napot, amelyen nem örülhet mindenki Romániában? Mert ennek a napnak a vesztesei is itt élnek – még – az országban. Kordában kell őket tartani. 1918. december elsején, kilencven, éve az erdélyi románság határozatba foglalta nemcsak a Romániával való egyesülést, hanem azt is, hogy a létrejövő új államnak biztosítania kell:„1. A teljes nemzeti egyenlőséget minden együttélő nép számára. Minden nép saját nyelvén tanul, közigazgatja önmagát és részesül igazságszolgáltatásban a saját kebeléből származó személyek révén, és minden nép jogot nyer arra, hogy az őt alkotó személyek számával arányosan képviseltesse magát a Törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Az állam minden felekezete egyenlő jogokat és teljes felekezeti autonómiát, szabadságot élvez. ”Ha mindez nem marad papíron, akkor talán még mi is ünnepelhetnénk, írta Zsehránszky István. Mert akkor, a nemzetiségek jogait tekintve, Románia Európa legmodernebb állama lett volna. Az 1923-as alkotmányban már egy szó sincs a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatásáról, a nemzeti kisebbségek anyanyelvének a használatáról a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban. Ami pedig a felekezetek egyenlőségét illeti, annak pontosan az ellentétéről szól az 1923-as román alkotmány: „Az ortodox román egyház, mivelhogy a Románok nagy többségének a vallása, uralkodó felekezet a román államban; a görög katolikusnak pedig elsőbbségük van a többi felekezettel szemben. ” Az alkotmány szerint ma is csak a román nemzet – a román etnikai nemzet – tagjai államalkotók, „a nemzeti szuverenitás a román népé” (2. szakasz, 1. bekezdés). S a többiek? Arról nincs szó. Cristian Cercel cikkében, amelynek címe: December 1., be nem váltott ígéret (Observator Cultural, 2008. dec. 4-10.) azt írja: „Hogy ezt a napot választották nemzeti ünnepként, egy etnikai közösségnek a többiekkel szembeni elsőbbségét jelképezi, vagyis azt a szemléletet, miszerint Románia nemzetállam, amelynek vannak elsőrangú állampolgárai és vannak másodrangú állampolgárai. ” Nagy dolog, hogy akad olyan román közíró, aki hajlandó leírni ezt. Még akkor is, ha külföldre kellett mennie, hogy bátorságot vegyen hozzá. A Gyulafehérvári Nemzetgyűlés együttélő népekről beszél, nem pedig kisebbségekről. Ezen is érdemes elgondolkozni. /Zsehránszky István: Mit ünnepelünk? És miért? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./

2009. november 24.

Megjelent román nyelven Esterházy Péter Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című kötete. Nádas Péter Goldene Adele című esszéjét az Observator Cultural című hetilap közölte, a román Lettre Internationale őszi száma pedig mindkettőjüktől megjelentetett egy-egy írást. /Kossuth-díjasok románul. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998