udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 4 találat lapozás: 1-4
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: PDSR lasd Romaniai Tarsadalmi Demokracia Partja

2008. július 9.

Visszavonulását fontolgatja Ion Iliescu, az elmúlt húsz esztendő meghatározó személyisége, a korára hivatkozik, az elemzők szerint azonban tart az új választási rendszertől. Ion Iliescu szenátor, a PSD tiszteletbeli elnöke 1965-től a Nagy Nemzetgyűlés tagja, 1967 és 1971 között ifjúsági miniszter. 1971-ben eltávolították a párt felső vezetéséből, bírálta a pártvezetést és felvette a kapcsolatot a hazai ellenzékkel. 1979 és 1984 között az Országos Vízműveknél dolgozott, majd 1989-ig a Műszaki Könyvkiadó igazgatója. 1989. december 22-én a tévé által közvetített forradalom sztárja, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának elnökévé nevezték ki. 1990-ben alapító tagja a Nemzeti Megmentési Front nevű pártnak, amelyből később osztódással megalakul a Demokrata Párt (PD) és a Társadalmi Demokrácia Pártja (PDSR). Utóbbi névváltoztatással lett a mai Szociáldemokrata Párt (PSD). Iliescu az ország elnöke volt az 1992-es szabad választásokig. Az első bányászjárás idején megköszönte a bányászoknak a bukaresti rendcsinálást. Nem utazott Marosvásárhelyre, hogy megakadályozza a román–magyar összecsapást. Csak a titkosszolgálatok megalakulása után utasította a belügyet, hogy rendet teremtsen. 1992-ben megválasztották államfőnek. 1996-ig vezette kemény kézzel az országot, a magyarsággal szemben elutasító volt. 1996-ban Emil Constantinescuval szemben elvesztette a választásokat, és rá egy évre megválasztották a PDSR elnökének. Ezt a tisztségét 2000-ig töltötte be. 2000-ben ismét államfővé választották. 2004-ig az Adrian Nastase-kabinet kisebbségben, az RMDSZ támogatásával kormányzott. 2004-ben Iliescu támogatta Adrian Nastasét a kampányban, de Traian Basescu lett az államfő. Iliescu a pártvezetési tisztséget is elvesztette, azonban 2006-ban a PSD tiszteletbeli elnökévé választották. /Simon Judit: „Az első ember” búcsúja. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 9./

2008. december 10.

Románia rendszerváltás utáni történetében egyetlen párt sem alkotott többséget a parlamentben, és egyetlen alakulatot, a mostani Szociáldemokrata Pártot leszámítva valamennyi formáció koalícióban vezette az országot. Románia a rendszerváltás utáni időszakot nagykoalícióval kezdte. Az első, úgynevezett átmeneti kabinet, amelyet Petre Roman vezetett, négy miniszterelnök-helyettesből, 28 miniszterből és tíz miniszteri rangú államtitkárból tevődött össze. Tagjait a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN), illetve annak elnöke, Ion Iliescu nevezte ki törvényerejű rendelettel. A tárcavezetők között volt Victor Atanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornok is, akiket idén ítélt el a bíróság jogerősen a forradalom idején elkövetett tetteik miatt. Az első rendszerváltás utáni kormánynak egyetlen magyar tagja volt, Horvát Andor, Andrei Plesu művelődési miniszter helyettes államtitkára. Az első Roman-kormány idején következett be az első bányászjárás is. Ion Iliescu kérésére a vájárok 1990. január 28–29-én rohamozták meg és dúlták fel a fővárost, valamint a FSN választási szereplése ellen tüntető ellenzéki pártok székházait. Alig egy évvel később a második Roman-kormánynak szintén bányászjárás vetett véget. Helyét Theodor Stolojan foglalta el a miniszterelnöki székben 1991. október elsején. Nicolae Vacaroiu volt az első miniszterelnök, aki a forradalom után letöltötte mandátumát, annak ellenére, hogy alakulata nem rendelkezett többséggel a parlamentben. Az 1992. november 19-én hivatalba lépett Vacaroiu a frissen alakult Nagy-Románia Párt (PRM) támogatásával kormányzott; a két alakulat együttműködését jelezte a „vörös négyszög” kifejezés. A Vacaroiu-kormányt a legtöbben populistának tartják: elutasította a privatizációt és elodázta a gazdaság átszervezését. Az átmenet csupán az 1996-os választások után kezdődött el, a demokratikus ellenzék győzelme nyomán. A Demokratikus Konvenció első miniszterelnöke, Victor Ciorbea azonban túlságosan merésznek bizonyult: egyrészt a reformokat illetőn, másrészt az etnikumközi kapcsolatok terén. Az RMDSZ-t is magába foglaló koalíción belüli nézetkülönbségek ellenére Ciorbea jelentősen bővítette a nyelvhasználati jogokat – igaz, sürgősségi rendeletét utólag visszavonták. Emil Constantinescu államfő Ciorbea menesztésével próbálta ellensúlyozni a kormány népszerűtlen intézkedéseit. Az első konvenciós kabinetben Birtalan Ákos vezette a turisztikai tárcát, Tokay György pedig kisebbségi kérdésekért felelős tárca nélküli miniszter volt. Constantinescu 1998. áprilisában Radu Vasilét nevezte ki a kormányfői posztra. A következő másfél évben egymást követték a botrányok. 1999 decemberében az államfő Vasilét is eltávolította, helyére Mugur Isarescu, a Nemzeti Bank kormányzója került. Isarescu megvalósítása az ország rövid- és középtávú fejlesztési terve és több évi recesszió után az első pozitív gazdasági növekedés. A 2000-es választások egyben Ion Iliescu és baloldali pártja visszatérését jelentették. Utóbbi nem nyert ugyan többséget a törvényhozásban, azonban az RMDSZ külső támogatásával kényelmesen kormányzott 2004-ig. Az időszakosan megújított együttműködési megállapodásoknak köszönhetően ez a periódus hozott a legtöbb eredményt a kisebbségi jogok és az etnikumok közötti viszony javulása tekintetében. Négyévi nyugodt kormányzás után az időközben Szociáldemokrata Párttá alakult PDSR megnyerte ugyan a 2004-es választásokat, azonban államfőjelöltje, Adrian Nastase alulmaradt Traian Basescuval szemben az elnöki tisztségért folyó versenyben. A második forduló után Basescu a liberálisok és a demokraták szövetségének oldalára állította az RMDSZ-t és a PSD-vel közös listán indult humanistákat (PUR), mai konzervatívokat. Az előrehozott választásokat erőltető elnök csupán azt érte el, hogy Calin Popescu-Tariceanu liberális párti elnök és kormányfő menesztette a demokrata minisztereket. Azóta kisebbségben kormányoz az RMDSZ-szel és a PSD parlamenti támogatásával. /Szőcs Levente: Román koalíciós hagyományok. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./

2008. december 11.

A közös kormányzásra készülő Demokrata-liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt múltja szorosan összefonódik, noha a minap még politikai értelemben halálos ellenségek között semmiféle együttműködés nem létezett. A Nemzeti Megmentési Front (FSN – Frontul Salvarii Nationale) említésére ma a legtöbben Ion Iliescura gondolnak. Holott a FSN jogutódja a mai Demokrata-liberális Párt (PD-L). A FSN 1989 decemberében alakult meg. Feladata az eredeti elképzelések szerint az első demokratikus választások megszervezése volt. Az erre tett ígéretet azonban a szerveződés elnökévé választott Ion Iliescu már 1990 elején megszegte. Február 6-án a bukaresti törvényszék politikai mozgalomként jegyezte be a FSN-t, lehetővé téve szereplését a május 20-i választásokon. Az akkoriban rendkívül gyenge ellenzék az utcára vonult, és folytatta a tiltakozást a választás után is, amelyet a FSN több mint 70 százalékkal megnyert. A kéthónapos megmozdulásnak a sorban harmadik bányászjárás vetett véget 1990. június 13–15-én. A „politikai mozgalmat” azonban nem az Egyetem-tér véres leverése rengette meg. Június 17-én az államfővé választott Iliescu kinevezte a FSN első kabinetjét, élén az átmeneti kormányt is vezető Romannal. A FSN 1992. március 27– 29-én tartotta első tisztújító kongresszusát. Ezen az 1991. szeptemberi bányászjárással eltávolított kormányfő, Petre Roman (akinek utódja a kormány élén Theodor Stolojan volt) és csoportja külön programtervezetet mutatott be „A jövő ma” címmel. Ez kapta a legtöbb voksot, ezért ez lett a párt politikai programja. Iliescu és támogatói nem nyugodtak bele Petre Roman elnökké választásába és elhagyták az alakulatot. A szakadás után Iliescuék új politikai formációt hoztak létre, amely a Demokratikus Nemzeti Megmentési Front (FDSN) nevet kapta. A névválasztásban szerepet játszott, hogy a FSN ismerősen csengett a választók fülében. Azonban néhány hónappal később kiderült, hogy a névnél sokkal fontosabb „védjegy” Ion Iliescu. Petre Roman FSN-je a helyhatósági választásokon még jól szerepelt, az őszi parlamenti választáson viszont már csak a voksok alig tizedrészét kapta meg. A parlamenti többséget azonban a FDSN sem érte el, ezért Nicolae Vacaroiu kormánya a Nagy-Románia Párt támogatásával kisebbségben kormányzott, miután a FSN visszautasította a koalíció létrehozására tett ajánlatot. A FSN az Iliescu-csoport kiválása után egy évvel, 1993 májusában összeolvadt a Demokrata Párttal (PD), amelynek a nevét a fúzió után megtartotta. Az alakulat ezt a nevet használta mindaddig, amíg tavaly össze nem olvadt a Nemzeti-liberális Pártból (PNL) kivált Stolojan-frakcióval. A FDSN 1993-ban szintén keresztelőn esett át, a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) nevet vette fel. Az 1992–1996. közötti időszakban az ellenzék még jobban megerősödött. A Demokratikus Konvenció (CDR) által létrehozott koalícióba a PD a Román Szociáldemokrata Párttal (PSDR) alakított Szociáldemokrata Unió (USD) tagjaként lépett be. Utóbbi a törvényhozási választáson a voksok 13 százalékát kapta. A koalíciós partnerek a PD számlájára írják Victor Ciorbea miniszterelnök megbuktatását. A konvenciós botrányok a Demokrata Pártot is megviselték. 2000-ben a parlamenti választáson a PD a szavazatok hét százalékát szerezte meg. Az államfőválasztáson a röviddel korábban pártelnökké újraválasztott Petre Roman alig háromszázaléknyi voksot kapott. Miközben a PDSR megnyerte az elnök- és parlamenti választást és visszatért a hatalomba, a PD-ben a gyenge választási szereplés nyomán elkezdődtek a belharcok. 2001-ben Traian Basescu programtervezete nyert a kongresszuson, miután előzőleg a küldöttek elutasították a PDSR-vel való együttműködést célzó javaslatot. A mostani demokrata-liberális párt irányultsága szempontjából érdekes Traian Basescu nyertes programtervezetének címe: „Erős Románia – szociáldemokrata Románia”. A PD akkoriban a Szocialista Internacionálé tagjaként tűzzel-vassal küzdött a 2001-ben, Adrian Nastase vezetésével Szociáldemokrata Párttá (PSD) alakult formáció felvétele ellen. A PD időközben politikai programjába beiktatott egy kitételt, amely megtiltott mindenfajta együttműködést az egykori testvérpárttal. A két formáció történetében közös, hogy mindkettő fúzió révén szerezte mostani megnevezését. A PD legjelentősebb „akvizíciója” a névadó Demokrata Párt volt, míg a PSD szempontjából a legfontosabb az Alexandru Atanasiu által vezetett Román Szociáldemokrata Párt (PSDR) beolvasztása volt. Ezzel nemcsak új nevet szerzett, hanem belépőt a Szocialista Internacionáléba, amelynek a PSDR tagja volt. A Stolojan-féle liberális szakadárok csatlakozása után kapta a PD a Demokrata-liberális Párt nevet. /Szőcs Levente: FSN – a koalíció közös gyökere. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./

2009. február 13.

Az elmúlt hónapban lemondásra szólította fel Markó Bélát Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetője, éles szavakkal bírálva a szövetségi elnök választások utáni politikai stratégiáját. Kiss Sándor téved, túloz vagy megjátssza, hogy meglepődik azon, hogy a koalíciós tárgyalásokat vezető RMDSZ-elnök elárulta addigi szövetségesét. Az RMDSZ országos vezetése ugyanis nemcsak most árulta el szövetségeseit, hanem tizenkét éve minden ciklus végén, írta Ferencz Zoltán. A magyar érdekképviselet 1990-től hat éven át együtt volt ellenzékben azokkal a politikai formációkkal, amelyek a parlamentben vagy azon kívül Románia demokratikus átalakulásáért, a volt kommunista politikai elit leváltásáért küzdött. 1996-ban megnyerte a választásokat a Demokratikus Konvenció (DK), amelynek az RMDSZ is szövetségese volt. Megnyerte, de a hatalomba bekerült egy kakukktojás is, a volt Kommunista Párt, azaz az Iliescu fémjelezte Nemzeti Megmentési Frontból Petre Roman vezetésével kivált Demokrata Párt is, amely egyébként szintén a volt kommunista nomenklatúra továbbélését volt hivatott biztosítani. Petre Roman és az akkori, igen aktív közlekedési miniszter, bizonyos Traian Basescu mindent elkövetett, hogy Emil Constantinescu elnök és a Demokratikus Konvenció ne tudja meghozni azokat a lényeges döntéseket, amelyek kibillentették volna a ‘89 után gyorsan elfoglalt gazdasági pozíciókból az RKP második vonalát és klientúráját. A cikkíró bemutatta a pálfordulások sorozatát. Első árulás: a Demokratikus Konvenció 2000-ben elvesztette a választásokat. Az RMDSZ akkori vezetői azonnal felajánlották szolgálataikat a győztes PDSR-nek, Iliescu és Nastase pártjának, a Demokratikus Konvenció és az RMDSZ addigi vehemens ellenségének, az 1996 előtti magyarellenes parlamenti és sajtókampányok szerzőinek. Négy év alatt (2000–2004) az RMDSZ „nemzetközi hírű” jogászainak rábólintásával és szavazataival antidemokratikus törvények születtek: az adatvédelmi törvény például. Második árulás: 2004-ben Iliescu, Nastase és Mircea Geoana alakulata, a mai Szociáldemokrata Párt veszített a választásokon. Az RMDSZ azonnal elárulta őket is, és szövetségre lépett a kormányt alakító, addig a politikai paletta ellenkező oldalán elhelyezkedő Nemzeti Liberális Párttal, és vele, mellette, alatta kormányoz egészen 2008-ig. Harmadik árulás: az RMDSZ 2008-ban pillanatok alatt otthagyta a Nemzeti Liberális Pártot, és átáll a liberálisokat évek óta ostorozó PDL, vagyis Traian Basescu és Emil Boc pártja mellé. Ezt vette észre Kiss Sándor, ez utóbbiért kéri Markó fejét. És a többi árulás? A magyar ügyekről való lemondás? Azért mi jár? Ebből is említett néhányat Ferencz Zoltán. 1996-ban Victor Ciorbea miniszterelnök nyilvánosan megígérte ugyan a Bolyai Egyetem fokozatos visszaállítását, de az RMDSZ-vezetők tudták, hogy ez nem fog menni. Rendeztek egy konferenciát arról, hogy tulajdonképpen nincs is szükség magyar egyetemre, a multikulturális Babes–Bolyai tökéletesen megfelelő keret a magyar nyelvű felsőoktatás részére. Főszervező az Eckstein-Kovács Péter köré tömörült Szabadelvű Kör, előadók a multikulti védelmében, az önálló magyar egyetem eszméje ellen jeleskedő magyar egyetemi tanárok: Cs. Gyimesi Éva („magyar egyetem = gettó”), Magyari Nándor és mások. Azóta mi történt? Magyar egyetem 12 évi kormányzati szerepvállalás után sincs, a „multikulti” egyetemen magyar feliratokat kifüggesztő magyar tanárok elvesztik állásukat. Ebben az időszakban az oktatásért és a kultúráért felelős legmagasabb állami funkció a miniszterelnök-helyettesé. Neve: Markó Béla. Ötödik árulás: a kettős állampolgárság. Markó Béla hosszú ideig nem tudta, hova álljon. Aztán végül is Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök álláspontját találja vonzónak. 2004. szeptember 22-én Markó Béla, az RMDSZ államelnökjelöltje sajtótájékoztatón kijelentette: meg lehetne könnyíteni a magyar állampolgárság megszerzését, de nem lehet egyetérteni a kettős állampolgárság alanyi jogon való megadásával. 2004. november 24-én Markó az MTI-nek nyilatkozta: „nem elég Magyarországon elfogadni a kettős állampolgárságot, azt Romániában is el kell fogadtatni, és erre csak egy erős parlamenti képviselettel rendelkező RMDSZ képes”. Ez azonban nem igaz. Romániában a kettős állampolgárságnak semmi akadálya, közel egymillió, a Moldovai Köztársaságban élő román már élt ezzel a jogával – népszavazás nélkül. Különben Verestóy Attila szenátor a népszavazásban is jó üzletet szimatolt. Akkoriban az ő és a rokonai cége nyomtatta az MSZP-nek erdélyi magyarok elleni rágalmaktól hemzsegő plakátját, melynek aláírója Gyurcsány Ferenc volt. Hatodik árulás: Communitas Alapítvány. A román államtól a magyar közösség intézményeinek szánt jelentős összegű pénzügyi támogatás ennek bankszámlájára kerül. A Communitas 2008 márciusáig egyszerűen magánalapítványként működött. Mindössze 2008-ban ismerte el a kormány közhasznú alapítványként. Tíz évig Markó, később Takács Csaba elnökletével gyakorlatilag azt csinálhattak a pénzzel, amit akartak, nem volt lehetőség semmilyen társadalmi kontrollra. Nyilvános pályázatokat is csak azóta írtak ki, mióta a Krónika sorozatot indított a Communitas visszaéléseinek a felderítésére. Ma már szakosztályai vannak, pályázatokat, rendezvényeket (kivéve a nem RMDSZ Tusványosi tábort), könyv- és lapkiadást támogat, például működteti az RMDSZ-szócső Új Magyar Szót és Markó hajdani irodalmi folyóiratát, a Látót, avagy a Mentor Kiadót, amelyben Markó is résztulajdonos. Folytathatni lehetne a tanügyi törvénnyel (történelem, földrajz csak románul), az eurorégiók jelenlegi, a Székelyföldet feldaraboló térképének elfogadásával, megszavazásával (!), Románia monitorizálása idő előtti megszüntetésének a támogatásával (Frunda György), azzal, hogy az EU-ba való felvételkor az RMDSZ semmilyen kisebbségi garanciákat nem igényelt stb. Nem lehet mondani, hogy a brassói RMDSZ-kongresszuson megválasztott Markó Béla RMDSZ-elnök és szűk vezető csapata soha semmi jót nem tett a magyarság érdekében. Sok minden sikerült, főleg a szimbólumok, például a magyar feliratok és a nyelvhasználat, valamint az iskolák, székelyföldi vállalkozások anyagi támogatása terén. Az önkormányzatokban működő magyar testületek a legtöbb helyen nagyszerűen végzik a dolgukat. Azonban a magas pozíciójú vezetőket a büntethetetlenség illúziója folyamatos túlkapásokra csábítja. Belső RMDSZ-körök sérelmezik: aki az országos vezetőséget, főleg Markót, Verestóy Attilát, Frunda Györgyöt, Kelemen Hunort bírálja, annak vége, persona non grata lesz hetedíziglen, még a gyerekeitől is őrizkednek az ösztöndíjakat, kirándulásokat elosztó pártfunkcionáriusok. Az a sajtóorgánum, amely rendszeresen helyt ad bíráló hangnemnek vagy az ellentábor (MPP, EMNT, függetlenek) képviselőinek, elveszti a szövetség markába összpontosult pénzügyi támogatást. Megesik, hogy vezetőjét, bármilyen hűségesen szolgált addig, leváltják, például legutóbb Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó főszerkesztőjét egy Kincses Előd-interjúért. Nem csoda, ha a romániai magyar sajtótól nem várható tényfeltáró, kritikai szellem, a korrupciós leleplezése, annak ellenére, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) gyakori „meghívottjai” Frunda György, Verestóy Attila, Nagy Zsolt és mások. A véleménymondás szabadsága sérül, ez lehet a hetedik árulás. /Ferencz Zoltán: A hetedik és a többiek. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998