udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 5 találat lapozás: 1-5
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Politikai Kiado

1996. március 13.

A legtárgyilagosabb történelemkönyvet, P. P. Panaitescu művét érdekes módon Antonescu idején adták ki. A második világháború után a hírhedt Rollet tankönyv ismét megnyitotta az utat a történelemhamisítás felé - nyilatkozta Demény Lajos a vele készült interjúban. Rollet egyetlen sort sem írt a román holocaustról. A legrosszabb tankönyvet a XII. pártkongresszus után írták, ez már Iosif Constantin Dragan álláspontját képviselte, aki tagadta a román nép római eredetét, azt állította, hogy a rómaiak a latin nyelvet tanulták el, stb. Hasonlóan romantikus-nemzeti a bolgár, szerb, szlovák, török, orosz, ukrán történetírás is. A román történészek között nem mindenki romantikus, egyesek kiváló résztanulmányokat írnak. A néhai Vlad Georgescu Amerikában kiadta az utóbbi évtizedek legjobb román történelemkönyvét. - Demény Lajos Bukarestben, a Nicolae Iorga Történelmi Intézetben dolgozott, ahol 1971-ben megalakult a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó részleg. Néhány évig ott dolgozott Csucsuja István, Vekov Károly, Tüdős Kinga /ő jelenleg is Demény kollégája/. A részleg a nyolcvanas évek elején megszűnt, de tovább végezték munkájukat, Andrei Otetea akadémikus irányítása alatt. Összeállították az első nemzetiségtörténeti kötetet, amely a Politikai Kiadónál jelent meg román és magyar nyelven. A 16. század utáni történelmet volt szabad kutatni, a többit megtiltotta Stefan Pascu, a kolozsvári rektor, aki a kötetet felülvizsgálta. Emellett összeállították a Székely Oklevéltárat, az első kettő megjelent a Kriterionnál, a harmadikat betiltották, az csak a fordulat után látott napvilágot. A közeljövőben adja ki a negyediket, amely a lustrákat tartalmazza. A lustrák egészen sajátos forrásai a 16-18. századi erdélyi történelemnek, ezek más népközösségek estében nem léteznek. Ezek székely katonai vagy általános adó és más jellegű összeírások. - Több olyan fejezete van történelmünknek, amelyekre allergiásak a román történészek. Ilyen a bejövetel, a letelepedés. Hivatalos vélemény szerint a magyarok nem telepedtek le, legfeljebb átlovagoltak Erdélyen, a román őslakosság által benépesített tájakon. Arról sem lehet beszélni, hogy Erdély az önálló fejedelemség megalakulásáig a magyar királyság része volt, az erdélyi vajdát a király nevezte ki, legtöbbször magyarországi főnemesek közül. Nem szeretik a Rákóczi-felkelést sem. Eltérő 1848 megítélése is. A szabadságharc utáni korszak egészében ellenszenves a román álláspont számára. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 13./

1996. június 4.

Az 1989-es fordulat előtt közel két évtizedig a Domokos Géza által vezetett bukaresti Kriterion biztosította jórészt a magyar könyvkiadást Romániában, noha magyar könyveket adott ki a kolozsvári Dacia, a bukaresti Albatrosz, a Műszaki Kiadó /a jelenlegi államelnök, Ion Iliescu volt az igazgatója, sőt a párt hivatalos kiadója, a Politikai Kiadó is megjelentetett értékes munkákat, például a Testamentum sorozatot. 1989 után sok magyar kiadó jött létre, így Kolozsváron Dávid Gyula vezetésével a Polis, Marosvásárhelyen a Látó irodalmi folyóirat munkatársi gárdája alapította a Mentor Kiadót, lassan magára talált a Kriterion is, H. Szabó Gyula vezetésével. Lapok is adtak ki műveket, így a marosvásárhelyi Népújság, a csíkszeredai Hargita /a Hargita Kalendáriumot/, a sepsiszentgyörgyi Háromszék a Háromszék Krónika sorozatot kezdte el. A Szőcs Géza vezette Erdélyi Híradó Lap- s Könyvkiadó vállalta fel az Erdélyi Szépmíves Céh hagyományainak felújítását,a két világháború közötti értékek kiadását. Az átütő siker azonban elmaradt. További kiadók: a nagyváradi Literator, a csíkszeredai Pro Print Nyomda társadalomtudományi könyveket hoz ki, ugyanitt indult a Krónika sorozat. A sepsiszentgyörgyi Bon Ami néprajzi kiadványokkal jelentkezett. - Két kimondottan könyvterjesztésre szakosodott magáncég működik Erdélyben, mindkettő csíkszeredai székhellyel: a Pallas-Akadémia és a Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Brassóban tevékenykedő Corvina. - Terjed az előfizetéses rendszer is. - A nagy példányszámok kora lejárt. A verseskötetek Erdélyben 50-1000 példányban jelennek meg, a neves szerzők kötetei ritka esetben haladják meg a 3000-es példányszámot. Sok könyv kap támogatást a magyarországi Művelődési és Közoktatási Minisztériumtól. /Sarány István, Csíkszereda: Új kiadók magánvállalkozásban. = Népszabadság, jún. 4./

2007. november 3.

Felix Edmundovics Dzerzsinszkijt Lenin kinevezte a Cseka (később GPU, NKVD KGB) alapító elnökének, 1919-től belügyminiszternek, majd a szovjet népgazdaság fellendítését bízta rá. A Cseka páratlan kegyetlenséggel számolt le az osztályellenségnek kikiáltott orosz arisztokráciával, egyházzal, üzleti élettel, a kolhozosítást ellenző kulákokkal, a cári hadsereg tisztjeivel. Az elszabadult terror Lenin első forradalmi vívmánya volt, ennek eszköze pedig Dzerzsinszkij. Romániában a bukaresti Politikai Kiadó 1959-ben megjelentette válogatott műveit. A Cseka tanítványaiból 1944 után Romániának is jutott. Az újonc Securitate élére Sztálin Moszkvában képzett verőlegényeket exportált, de a látszat kedvéért romános hangzású nevekkel. Így lett Borisz Grünbergből Alexandru Nicolski, Pantelei Bodnarenkoból Gheorghe Pintilie, Szergej Nikonovból Sergiu Nicolau stb., valamennyien belügyi tábornokok, akiknek nevéhez Fóris István pártfőtitkár és édesanyja meggyilkolása, a Duna-csatorna, a Delta tömegsírjai, a politikai börtönök, kényszerlakhelyek fűződnek. Az 1990 után megnyílt romániai titkos levéltárak kutatói kimutatták, hogy Sztálin haláláig a Securitate főtisztjeinek káderlapjain az alapfoglalkozásnál villanyszerelő, asztalos, géplakatos, szabó szerepelt, öt tábornoknak pedig középiskolai végzettsége sem volt. Nemzetiségi megoszlás szerint 38 volt román, 15 zsidó, 3 magyar, két ukrán, egy-egy cseh és örmény. Borisz Jelcin Moszkva főpolgármesterként kezdeményezte Dzerzsinszkij szobrának eltüntetését. /Barabás István: Az élet fonákja. Emlékes terror. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 3./

2008. január 30.

Dr. Garda Dezsőt RMDSZ-politikusként és történészként ismerik Erdélyben. Politikusként az erdők visszaszolgáltatásában és a székelyföldi közbirtokosságok újraalakításában szerzett elévülhetetlen érdemeket. Politikai pályafutása történészi szakmájához kötődik leginkább. Erdélyben aligha ismeri valaki jobban a székelyföldi közbirtokosságok történetét. Képviselőként bábáskodott az első erdélyi közbirtokosságok létrehozásánál. Garda Dezső magyar nemesi családból származik, 1951-ben lakoltatták ki családját nagyenyedi kúriájukból: édesapját Tövisre vitték kényszerlakhelyre, édesanyja Kolozsvárra került vele. Garda Dezső akkor három éves volt. „Kizsákmányoló” származása miatt anyja csak mosónőként talált munkát. Rettenetes körülmények között éltek. Végül Kolozsváron maradtak, itt végezte el a középiskolát, majd az egyetem történelemszakát. Amikor 1973-ban kikerült az egyetemről, turkológiával akart foglalkozni, érdekelte a magyar nép eredete. Akkoriban Imreh István tanára hívta fel a figyelmét arra, hogy ne kalandozzon olyan utakra, amelyek számára járhatatlanok. Így került Gyergyóremetére történelemtanárnak. Garda Dezsőt szakmailag Imreh István irányította. Szakmai előmenetelében nagy segítséget kapott Egyed Ákostól és Demény Lajostól is. Garda elsőként Gyergyóremete monográfiáját készítette el. A hetvenes években még hozzájuthatott levéltári dokumentumokhoz. Később egyre gyakrabban hangzott el: a kért levéltári anyag rendezés alatt áll, nem lehet hozzájutni. A csíkszeredai levéltár igazgatója, Boar Liviu bevallotta: felettesei megtiltották, hogy bizonyos iratokat kiadjon. Kezdő tanár kora óta figyelte őt a Szekuritate, a jelentésekben szerepelt, hogy a magyar történelem kutatása miatt veszélyt jelent a román állam számára. Akkoriban befejezte Gyergyószentmiklósról írt könyvét, melyet Imreh István professzor pozitívan véleményezett. Gyergyószentmiklós 1982-ben ünnepelte fennállásának 650 éves évfordulóját, ekkorra kellett volna a könyvet kiadni. A város vezetősége a fentről jött utasítások ellenére úgy döntött, hogy az évfordulóra kiadják a könyvét. A nyolcvanas évek, a legsötétebb időszak következett. Egyszerűen betiltották a magyar történelmet és néprajzot: ilyen témakörökben nem lehetett kutatni, szakkönyvet, tanulmányt írni. Gyergyószentmiklós történetével párhuzamosan elkészült közben a teljes Gyergyói-medence történetét átfogó kézirata is. Amikor a Kriterionnál megjelenés előtt állt, Domokos Géza jelezte: a könyv híre eljutott Elena Ceausescuhoz irodájához, aki a cenzorok révén letiltotta a kiadását. A Politikai Kiadónál felsőbb pártutasításra 14, frissen megjelent magyar könyvcímet zúztak be. Imreh István figyelmeztette Garda Dezsőt, vigyázzon, mert követik. Sokszor megkérdezték tőle, hogy a rendszerváltás után miként sikerült 14 könyvet publikálnia, amellett rengeteg tanulmányt, tudományos cikket. Ennek az a magyarázata, hogy a kommunista évekből rengeteg kézirat, gyűjtés, kutatási eredmény várt kiadásra. Erre csak a rendszerváltás után kerülhetett sor. A rendszerváltás után a Babes–Bolyai Tudományegyetem két székelyföldi főiskolát hozott létre Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson. Gyergyószentmiklóson lett volna az első állami főiskola az országban, ahol csak magyarul folyik az oktatás. Szomorú történet: egy magyar emberen, jelesül Szilágyi Pál egykori rektor-helyettesen múlt, hogy ez a kezdeményezésük nem jött össze. Garda az RMDSZ parlamenti képviselőjeként akkoriban sokat kilincselt Bukarestben, hogy ez a székelyföldi főiskola magyar nyelvű legyen. A tanügyminiszter és a miniszterelnök is rábólintott, csak éppen az egyetem vezetőségének az aláírása kellett volna. Andrei Marga rektor nem volt kapható erre, viszont rövid ideig Szilágyi Pál helyettesítette őt. Ebben a minőségében aláírhatta volna főiskolánk új státusát, de sajnos nem tette meg. Végül is a multikulturalitás jegyében kétharmad magyar és egyharmad román nyelvű főiskola maradt a gyergyószentmiklósi, ahol turisztikát és földmérést lehet tanulni. /Makkay József: Magyar történész feketelistán. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 30./

2008. augusztus 26.

Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntéssel Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, ezzel budapesti fennhatóság alá került több mint egymillió magyar és nagyjából ugyanennyi román lakos. Mintegy 800 ezer magyar Dél-Erdélyben továbbra is Románia állampolgára maradt. A bukaresti külügyminisztérium már másfél hónap múltán jegyzéket intézett a tengelyhatalmakhoz, hogy jelezze: a magyar hatóságok terrorakciók segítségével végeznek etnikai tisztogatást. Ez okból a román kormány olasz–német vegyes bizottság létrehozását javasolta Kolozsvár székhellyel. Csalódást okozott a románoknak, hogy brassói központtal Dél-Erdélyben is megalakult egy ilyen semleges testület, mert az itteni magyar lakosság sérelmeket szenvedett el a román hatóságok részéről. Kiderült, hogy a kolozsvári bizottság nem vesz készpénznek minden román panaszt, hanem német alapossággal utánajár a valóságnak. Így történhetett meg, hogy 1944 első felében 97 esetből csak 15-öt vett figyelembe, a többit alaptalannak ítélte meg. Arra a bukaresti állításra sem találtak bizonyítékot, miszerint Magyarország ki akarná űzni Észak-Erdélyből a román lakosságot. A háború befejeztével, illetve Sztálin döntése nyomán Románia visszakapta Észak-Erdélyt, így a német–olasz bizottságok beszüntették tevékenységüket. A románellenes magyar vérengzések réme mégis új időszerűséget nyert – 1985-ben. Erre – 30 év elteltével – azért volt szükség, hogy Románia meggyőzze a nagyvilágot: a Nicolae Ceausescu ellen szervezett amerikai tüntetések értelmi szerzői ugyanazok a véres kezű irredenták, akik a bécsi döntés után halomra gyilkolták a békés észak-erdélyi román lakosságot. Ezt a tételt hivatott dokumentálni több, egymás után megjelent könyv is, elsőnek Ion Lancranjan hírhedt soviniszta, uszító műve, a Cuvant despre Transilvania (1982). A bukaresti Politikai Kiadó gondozásában 1985-ben román, angol, francia és német nyelven megjelent egy „leleplezéseket" összegező kötet a következő címmel: Teroarea horthysto-fascista in nord-vestul Romaniei, 1940–1944, vagyis A Horthy-fasiszta terrorizmus Északnyugat Romániában (a ’80-as években az Erdély elnevezést nem volt szabad használni). A szerzői kollektíva öt tagja egytől egyig a pártvezetőség oszlopos aktivistája volt, élen Mircea Musat professzorral, Ceausescu történész-tanácsosával, aki 1989 után a szélsőséges sovén-nacionalista Nagy-Románia Párt hangadó tagja lett (és maradt haláláig). A magyarellenes kampány azonban hamarosan öngólnak bizonyult. Kanadában egy újságíró az angol nyelvű változatot lapozgatva gyanút fogott: az egyik képen látható halott, akit a képaláírás szerint Horthy fasisztái juttattak erre a sorsra, feltűnően hasonlít egy bábra, amilyen ruhaboltok kirakatában csábítja be a vásárlókat. Az újságíró felkérte Vera Philips törvényszéki fotószakértőt, véleményezze a könyv képanyagát. Ennek eredményeként 23 felvételről bizonyították be, hogy hamisítvány: a műanyag hullák mellé hátteret egyéb képekről montíroztak, néhány sebesült több, más helyen készült felvételen is előfordul. Ugyanígy, az Észak-Erdélyből állítólag elűzött románok csoportképein hét férfi hol Csík, hol Maros megyei felvételeken tűnt fel. Az esetnek 1987 őszén külön műsort szentelt a torontói angol és francia nyelvű televízió. Ebben Vera Philips elmondta, hogy a kanadai román követségtől megkérte a felvételek negatívjait, az udvarias hangú levelére azóta sem érkezett válasz, így fenntartja véleményét: a képek nagy része friss hamisítványként ennek a könyvnek az illusztrálására készült. Magyar történészek bebizonyították, hogy a nagy pártharcos írók több esetben felelőtlenül dobálóznak „leleplezéseikkel". Így történt például Csíkszépvíz és Csíkszentmárton esetében: a könyv szerzői drámai színekben ecsetelik, hogyan vált földönfutóvá az előzőleg bántalmazott, megkínzott, itteni román lakosság, holott az 1939. évi, bukaresti hivatalos adatok szerint is ezek színmagyar helységek voltak. Arról, hogy a Dél-Erdélyben rekedt magyarságot milyen elbánásban részesítették a román hatóságok, egyetlen könyv vagy újságcikk sem jelent meg, pedig az említett semleges német–olasz bizottságok jelentéseiben bőven akadt volna bizonyíték. A Maniu-bandák szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi vérengzéseiről pedig 1944 után a Scanteia pártlap közölt cikksorozatot. /Barabás István: Többszörös halottak. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998