udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 22 találat lapozás: 1-22
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Roman Allami Leveltar Maros Megyei/Marosvasarhelyi Fiokja

1995. október 7.

A gyergyószentmiklósi Népfőiskola okt. 7-én három történésszel szervezett találkozót: Pál Antal Sándorral, a marosvásárhelyi levéltár munkatársával, György Bélával, aki a 80-as években a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Líceum tanára volt, azóta áttelepült Budapestre, jelenleg a Széchényi Könyvtár munkatársa, továbbá Zepeczaner Jenővel, a székelyudvarhelyi múzeum és a Haáz Rezső Kulturális Egyesület elnökével. Zepeczaner Jenő ismertette az egyesület tevékenységét, elmondta, hogy a Múzeumi Füzetek sorozatban eddig 12 füzet és 5 tanulmánykötet látott napvilágot. A sorozat központi témája Udvarhelyszék, illetve a székelység múltjának, néprajzának kutatása. A Haáz Rezső Egyesület Magyarország történetét is kiadta románul, Gergely András tollából, Herman Gusztáv Mihály fordításában, majd megküldte az ország múzeumainak, intézményeinek.- Pál Sándor a készülő Gyergyó helytörténeti lexikon anyagának kiegészítésére hívta fel a tanárok figyelmét. György Béla az általa válogatott Erdélyi út című tanulmánykötet kapcsán ismertette a méltatlanul elfeledett Krenner Miklós személyiségét, aki 1919 után jelentős kisebbségi politikusa volt Erdélynek. A Duna menti népek, a román-magyar összefogás eszméjében gondolkodott, a transzszilván liberalizmus szellemét hirdette. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./

1999. június 14.

Gyergyószárhegyen április 23-25 között szakmai tanácskozást tartottak a helybeli Lázár kastélyról, Erdély s egyben Európa legkeletibb reneszánsz műemlék épületéről. Hargita megye önkormányzata a kastélyt reprezentatív művelődési központtá óhajtja fejleszteni. A tervezésnél figyelembe kell venni, hogy a szárhegyi képzőművészeti gyűjtemény az erdélyi kortárs művészet teljes keresztmetszetét nyújtja. - A készülő román-magyar műemlékvédelmi megállapodás része a szárhegyi kastély helyreállítása. Ezúton komoly pénzösszegekre lehet számítani. Lehetőleg községen belüli ingatlan(ok) megszerzésével kell a kastély terhelésén csökkenteni. - A homlokzat nagyon alapos festőrestaurálási munkát igényel. Ennek előkészítését Maszelka János festőrestaurátor végzi el. - A tervezői feladatok irányítását Máthé Zoltán vállalta fel azzal a feltétellel, hogy megfelelő segítséget kap. Erre Samu Viktória, Tóth Ibolya és Szekér György vállalkozott. A konferencián a magyarországi szakembereken kívül részt vett, többek között Kovács András - Babes-Bolyai Tudományegyetem, Pál-Antal Sándor - Állami Levéltár, Marosvásárhely, Csortán Ferenc - Művelődési Minisztérium, Bukarest, Mihály Zita - Hargita Megye Műemlékvédelmi felügyelője, Lukács Mária - Tarisznyás Márton Múzeum, Szabó András - Csíki Székely Múzeum, Kolumbán Gábor - Hargita Megye Közgyűlésének elnöke, Túros Endre - Hargita Megye Közgyűlése Kulturális Szakbizottságának elnöke, Papp Kincses Emese - Hargita Megye Közgyűlése Kulturális Szakbizottságának titkára, Zöld Lajos - gyergyószárhegyi táboralapító. /Mi lesz veled, szárhegyi kastély? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./

2000. október 24.

Máramarosszigeti Dr. Bernády György - Marosvásárhely város újjá építő volt polgármestere majd főispánja a helybeli református kollégium volt főgondnoka stb. szül. 1864 megh. 1938" - ez áll a marosvásárhelyi Bernády-síron. Oldalakat tölthetne ki a stb. felsorolása. Legfőbb műve: elindította Marosvásárhelyt a korszerűsödés útján; nevéhez fűződik a csatornarendszer, az utcák aszfaltozása, a páratlanul szép Városháza és Kultúrpalota felépíttetése. Emlékének ápolása érdekében jött létre 1992-ben a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, létrehozva a Bernády Házat, mely a város mai "magyar háza", ahol szinte minden nap, de hét végén biztosan könyvbemutatók, szemináriumok, vitanapok és egyéb rendezvények zajlanak, és egymást érik benne a képzőművészeti kiállítások. Okt. 20-án, az idei Bernády Napok keretében ifjúsági vetélkedőt tartottak. A zsűri elnöke, Pál Antal Sándor, a marosvásárhelyi állami levéltár munkatársa hirdette ki az eredményt: első lett a bolyais Királykút együttes. Az estet a marosvásárhelyi színis növendékek közreműködtek. Felléptek a helyi Művészeti Líceum diákjai, vonósnégyese, valamint a Marosvásárhelyi Filharmónia harsonaegyüttese. Ezután Majd Borbély László államtitkár, az alapítvány kuratóriumának elnöke második alkalommal adta át a Bernády emlékplakettet egy olyan személyiségnek, aki sokat tett a városért. tavaly Fodor Imre volt a kitüntetett, az idén Frunda György szenátort érte ez a megtiszteltetés. /(Máthé Éva): Bernády Napok. Ezúttal a fiatalokat vonták be. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./

2001. november 2.

Ötvenéves a marosvásárhelyi állami levéltár, hivatalos nevén: Románia Országos Levéltára Marosvásárhelyi Igazgatósága. Ebből az alkalomból okt. 31-én Szovátán tudományos ülésszakot tartottak Levéltárak a tudomány és a kultúra szolgálatában címmel, bukaresti, marosvásárhelyi, kolozsvári, nagybányai, brassói, sepsiszentgyörgyi, aradi, zilahi, galaci és besztercei levéltárosok, történészek részvételével. Az előadások után levéltárosok könyveit mutatták be, többek közt a Pál-Antal Sándor közlésében megjelent Marosszék és Marosvásárhely 1848-1849 című korabeli iratokat, jegyzőkönyveket, lajstromokat tartalmazó vaskos kötetet. 1950-ben, amikor bevezették a szovjet típusú tartományi közigazgatást, minden tartományi központban létrehoztak levéltári hivatalokat, ekkor alakult meg a marosvásárhelyi levéltár is, továbbá fiókintézeteket indítottak Csíkszeredában, Székelyudvar-helyen, Sepsiszentgyörgyön és Szászrégenben. 1968-tól lett a Maros Megyei Állami Levéltár a Központi Levéltár fiókhivatala. 1996-ban az új levéltári törvény értelmében a volt megyei fióklevéltárak átalakultak megyei igazgatóságokká. - Pál-Antal Sándor egyik elődjéről, Derzsi Biás Istvánról, a Teleki család levéltárosáról emlékezett meg előadásában, aki tudományos szinten dolgozott a századelőn, rövidebb lélegzetű írásokat közölt a Bolyaiakról, és fontosabbak genealógiai kutatásai. /(lokodi): Levéltárosok tudományos ülésszaka Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./

2002. augusztus 19.

Aug. 16-án Mádl Ferenc köztársasági elnök megbízásából Görgey Gábor kulturális miniszter az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adományozott. A kitüntetettek között található néhány erdélyi személyiség is. A díjazottak névsora: Pauler Gyula-díjat kapott Pál-Antal Sándor, a Román Országos Levéltár marosvásárhelyi igazgatója, Életfa-díjjal Szilágyi Ferenc szilágysámsoni népdalénekest tüntették ki. Szinnyei József-díjat vehetett át Muckenhaupt Erzsébet, a Csíki Székely Múzeum könyvtárosa, a Népművészet Mestere-díjat pedig Demeter Antalné Jánó Annának adományozták. Kolozsvári kitüntetettje is van az augusztus 20-i ünnepségnek, Dávid Gyula irodalomtörténésznek, a Polis Könyvkiadó vezetőjének személyében, aki Wlassics Gyula-díjat kapott. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át Szilágyi Enikő erdélyi származású színésznő, a Thália Színház színművésznője. Szilágyi Enikő a kolozsvári színházban is vendégszerepelt a nyolcvanas években, és játszott több román filmben is. /Augusztus 20-i állami kitüntetések. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./

2002. augusztus 23.

Pál-Antal Sándor, az Országos Levéltár marosvásárhelyi igazgatóságának főmunkatársa, akit Pauler Gyula-díjjal tüntettek ki, a 60-as évektől kezdődően együttműködött magyarországi kollégáival. Most jelent meg A székely önkormányzatok története című kötete. Több évtizedes munka eredménye a kötet, életműnek is tekinthető. A hónap végén jelenik meg a Kádár Zsombor marosvásárhelyi nyugalmazott erdészmérnökkel közösen írt A székelyföldi erdészet és faipar történeti kronológiája című munka. Készül további két kötete: A marosszéki intézmények pecsétjei, illetve a Búzásbesenyő falutörténete. /Antal Erika: Miről mond le a kutató? Beszélgetés Pál-Antal Sándorral, Pauler Gyula-díjas levéltárossal. = Krónika (Kolozsvár), aug. 23./

2002. október 28.

Okt. 26-án Csíkszeredán, a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében társadalomkutatók, meghívott történészek szakmai tanácskozást tartottak Források a közelmúlt kutatásában címen. Gagyi József programvezető ismertette a találkozó célkitűzését, majd Oláh Sándor, a volt Magyar Autonóm Tartomány (MAT) történelmének kutatási forrásairól s a feltárások eddigi eredményeiről értekezett. Elmondása szerint a volt hatalmi intézmény iratanyaga (melynek zöme a marosvásárhelyi és csíkszeredai levéltárakban, a volt rajoni intézmények még fellelhető irattárában található) több mint 500 folyómétert tesz ki. Olyan kutatási lehetőségeket kínál, mint az akkori társadalom szerkezetének vizsgálata, az új elit szelektálásának módszerei, az állampolitika beépülése a gazdasági életbe, munkaerő-gazdálkodás, a paraszti ellenállás megnyilvánulási formái, az osztályharc mesterséges gerjesztése. Bárdi Nándor, a budapesti Teleki László Intézet tudományos kutatója számba vette a kisebbségkutatás eddigi helyzetét az utódállamokban, s kiderült, hogy a tudományos megbízhatóság tekintetében még sok a tennivaló. A kutatásokat úgy kell végezni, hogy bekapcsolható legyen a magyarországi kutatási programok főáramába is. /Kristó Tibor: Közelmúltunk kutatása. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 28./

2002. november 5.

A kolozsvári Kiss András után második erdélyiként Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi főlevéltáros vehette át a Pauler Gyula-díjat. Pál-Antal Sándor 1963 óta dolgozik a marosvásárhelyi levéltárban. Kutatómunkáját 1984-ben, a diktatúra nyomása fel kellett adnia. Több mint negyed évszázad alatt a kéttucatnyi tanulmánya közül mindössze három jelenhetett meg magyarul. Nem volt publikációs lehetőség. Pál-Antal Sándort elsősorban a középkor érdekli, levéltári kutatásai során inkább a történelem segédtudományaival: intézmény- és pecséttörténettel, illetve a levéltárosi tevékenységgel összefüggő dolgokkal foglalkozott. Társszerzője a Backamadaras 600 éve /1992/ című kötetnek, Csíkmadarasról szóló helytörténeti munkája követte 1995-ben, majd a legutóbbi, az idén megjelent Karcfalva múltjából című. Helytörténetnek számít a Marosvásárhely helynevei című kötete: Vígh Károly könyvtáros kutatásait neki kellett befejeznie, kiegészítenie. Megjelentek a gyűjteményes kötetek - A Maros megyei magyarság történetéből 1-2, valamint a Marosvásárhely múltjából címűek. - Manapság igen nehéz a pályakezdő történészek dolga, szinte lehetetlen szakintézménybe bekerülniük. A fiatal történészek a különböző pályázati lehetőségeket keresik. A kényszerűségből egyéni műhelyekben munkálkodó történészek számára szervezett tevékenységi keretet kellene létrehozni, a már működő kolozsvári, székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi kezdeményezések mintájára. Pál-Antal Sándor megjegyezte: levéltáros-utánpótlás sajnos nem létezik. Romániában, más európai államoktól eltérően, az állami levéltár a belügyi tárcához tartozik, a képzést is ők szervezik. A Bukarestben már több mint tíz esztendeje működő fakultáson egyetlen magyar anyanyelvű fiatalt sem képeztek még. Az állami levéltári hálózatban ő az egyetlen magyar nemzetiségű szakember, az utolsó mohikán, hisz nyugdíjasként egy évre szóló meghosszabbított munkaszerződéssel dolgozottam. Ki kellene harcolni, hogy a levéltári fakultáson bizonyos számú magyar nemzetiségű fiatalnak is helyet biztosítsanak. Az értékes anyagokat tartalmazó egyházi levéltárakból is hiányoznak a képzett szakemberek, bár Nagyváradon indult ilyen képzés. Pál-Antal Sándor kedvenc témája a székely önkormányzatok történetének kutatása, egy kötetnyi anyag az idén már meg is jelent. /Szentgyörgyi László: Aki eleget tesz a "társadalmi megrendelésnek". Interjú Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi főlevéltárossal, a Pauler Gyula-díj idei kitüntetettjével. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 5./

2002. november 7.

Takács Péter, a debreceni egyetem professzora értékes kiadvánnyal gazdagította a Csíki Székely Múzeum könyvtárát, az általa szerkesztett és gondozott Székelyföldi urbárium öt kötetével, melyet Cziráky-féle urbáriumként is ismernek a történészek. E kiadvány eddig csak a budapesti és a marosvásárhelyi levéltárakban volt hozzáférhető. Immár kötetekbe szedve az 1820-ból származó, a jobbágyok földesuraikkal szembeni kötelezettségeit tartalmazó iratanyag szélesebb körben is ismertté válhat. /Kristó Tibor: Értékes ajándék a csíki múzeumnak. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 7./

2003. április 14.

Negyedik alkalommal rendezték meg ápr. 12-én a Romániai Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetségének (RODOSZ) konferenciáját Kolozsváron. A rendezvényen irodalmárok, társadalomtudósok, természettudósok, műszaki tudományokkal foglalkozó fiatal kutatók tartottak előadást. "Az idén 125 doktorandus és magiszterjelölt jött el a RODOSZ-ra - számolt be Veres Valér, a szövetség elnöke. - Az előző évekhez hasonlóan az idei konferencia előadásait is kötetekben jelentetjük meg, a kiadványokat az ötödik konferencián mutatjuk be." A rendezvényen kerekasztal-beszélgetést is szerveztek, amelyen a hazai kutatás finanszírozásáról és oktatásszervezési kérdésekről esett szó. Sipos Gábor, az Erdélyi Magyar Ösztöndíjtanács elnöke a beszélgetésen elmondta: a hazai kutatóintézetekben komoly gondot okoz az utánpótlás hiánya, a marosvásárhelyi levéltárban egyetlen magyar levéltáros sincsen. /P. ZS.: Kutatók találkozója. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 14./

2005. június 21.

A levéltárak és a tudományos kutatás, a kutatók hozzáférhetősége a levéltári dokumentumokhoz – címmel tartottak június 20-án kerekasztal-megbeszélést az országos levéltár Maros megyei igazgatóságánál. Módosult az 1880 előtti iratok tanulmányozására vonatkozó előírás, míg korábban csak másolatban, mikrofilmen lehetett ezekbe betekinteni, jelenleg a levéltár igazgatója engedélyezheti az eredeti dokumentumok kézbevételét, ha azok megfelelő állapotban vannak. Pál-Antal Sándor nyugalmazott levéltáros szóvá tette, hogy változtatni kell a jelenlegi feltételeken. Túl kevés dokumentumot kap kézbe egy alkalommal a kutató, az 1800 előtti iratok tanulmányozására vonatkozó szabály meghozatalakor nem vették figyelembe az erdélyi helyzetet – vélekedett. Más kutatók a tematikus útmutatók kiadását hiányolták. Marosvásárhelyen a megyei levéltárban közel hét kilométernyi 1369-1989 között készült dokumentumot őriznek. Megtalálható Marosvásárhely város, Marosszék, Küküllő vármegye, Maros- Torda megye valamint Kis- és Nagy-Küküllő vármegye közigazgatási dokumentumanyaga. A XX. századból több mint 150 község levéltára, a bírósági és törvényszéki levéltárak, egyházi és iskolai (református kollégium, római katolikus gimnázium és más tanintézetek) levéltárai, a gazdasági szervek, vállalatok, gyárak valamint a Román Kommunista Párt, illetve az 1945 utáni szervek dokumentumanyaga, a Teleki és a Toldalaghi család levéltára. /(bodolai): Levéltárak hete. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 21./

2006. október 5.

A magyar forradalom 50. évfordulójára jelenik meg a Polis Könyvkiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadásában az 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 című kötet. A kiadványt Dávid Gyula tanulmánya és egy, a nagyobb pereket adatszerűen bemutató fejezet vezeti be. Dávid Gyula, a Polis Kiadó igazgatója elmondta, a kolozsvári magyar főkonzulátusáról Szentpéteri István konzul megkereste őt azzal, hogy országos kiterjedésű adatgyűjtést kellene elkezdeni, ennek kiadását támogatnák. Közel 1400 személy az adatait sikerült összegyűjteni. Szükség volt levéltári kutatásra is. Fennmaradt a Magyar Autonóm Tartomány katonai ügyészségének az irattára, ez a marosvásárhelyi Állami Levéltárban van, innen származott 700 embernek az adata. Az egyházközségektől is sok anyag érkezett be. A könyvben a főanyag 1956–1965 között letartóztatottakra és elítéltekre vonatkozik, 1956-nak a romániai utótörténete ugyanis 1965-ig tart. /Köllő Katalin: Könyv az ’56-os politikai elítéltekről. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 5./

2006. október 17.

Indulatot váltott ki Marosvásárhelyen a Kossuth utca „visszakeresztelése”. A nacionalista megnyilvánulások sorát az a bírósági döntés zárja, amely a záróbeszédek után újabb tárgyalást tűzött ki a névváltoztatás ügyében. A marosvásárhelyi tanács RMDSZ-frakciója másodszor próbálkozik, hogy a volt Kossuth utca visszanyerje az 1893-ban kapott eredeti nevét. Kerekes Károly ügyvéd, parlamenti képviselő elmesélte, kivette a Megyei Levéltárban fellelhető adatokat, és csatolta a törvényszéki dossziéhoz, ugyanis azt állították, hogy a szóban forgó utca csak a Maros Magyar Autonóm Tartomány idején kapta a nevét, mert a kommunisták pártolták a magyarokat. A tanácsi döntést ugyanis megtámadta az Avram Iancu Egyesület, a Vatra Romaneasca, úgyszintén a Nagy-Románia Párt és egy helyi tanácsos. Kerekes hallhatta a gyalázást: Kossuth gyilkos volt, a negyvenezer kivégzett román, satöbbi-satöbbi. Az ellenfél ügyvédje az az egykori bíró volt, aki a márciusi események kapcsán a magyarokat elítélte. Megdöbbentő volt, hogy a bíró eltűrte a sok gyalázkodást. A tárgyaláson Kerekest elküldték Budapestre, a magyar parlamentbe, hogy ott ugráljon. A bíró elhúzza az ügyet, még nem döntött. /Lokodi Imre: Megint Kossuth Lajos lesz a bűnös? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./

2006. november 25.

„Ha 1848. március 15. a magyar nemzet születésnapja, akkor 1956. október 23. a magyar nemzet újjászületésének napja” – jelentette ki Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke a Kolozsváron megtartott Magyar Tudomány Napja Erdélyben elnevezésű fórumon. 1956 – A vég kezdete. Forradalom és ellenállás Közép- és Kelet-Európában című konferencia második napján Egyes Ákos elmondta: 1956 a huszadik század egyik történelemformáló eseménye, amelynek hatása kiterjedt Erdélyre, a Kárpát-medencére, az egész világra. Az értekezleten tizenöt előadást hallgathattak meg a jelenlévők, jeles magyarországi és hazai történészek elemezték az 1956-os forradalom eseményeit, illetve annak hatását Erdélyben, a Kárpát-medencében, a világtörténelemben. Előadást tartott Pomogáts Béla irodalomtörténész, Gyarmati György, a magyar Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, Fischer Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem tanára, Pál-Antal Sándor, a Román Országos Levéltár Maros Megyei Igazgatóság nyugalmazott főlevéltárosa, Dávid Gyula irodalomtörténész, Novák Zoltán Csaba, a marosvásárhelyi Gheorghe Sincai Kutatóintézet képviselője, továbbá Tófalvi Zoltán, az ELTE doktorandusza, Buzogány Dezső egyetemi tanár, Vekov Károly docens, Bura László irodalomtörténész, Olti Ágoston, valamint az ELTE doktoranduszai, Ioanid Ilona és Benkő Levente kutatók. A rendezvényen hidvégi Gróf Mikó Imre emléklapokat nyújtottak át Pál Antal Sándornak, Dávid Gyulának és Bura Lászlónak az ’56-os események kutatása terén, illetve az EME-ben kifejtett munkásságuk elismeréseképpen. Ez alkalomból jelentette be Hámori József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alelnöke, hogy 2007. január 1-től létrejön az MTA hatodik, egyben első határon túli akadémiai bizottsága. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB), amelynek az EME ad majd otthont, feladata a romániai magyar tudományos közösség munkájának a segítése és a tudományos ismeretterjesztés lesz. /P. A. M.: Magyar Tudomány Napja Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./

2007. március 22.

Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumban mutatták be Pál-Antal Sándor nyugalmazott marosvásárhelyi levéltáros legújabb forráskötetét, az Áldozatok – 1956. A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban címűt. A szerző az elítéltek peranyaga – kihallgatási jegyzőkönyvek, vádiratok, ítéletek alapján írta könyvét. Hiánypótló, mert a forradalomról erdélyi vonatkozású, tudományos igényű könyv elenyésző számban jelent meg. A kötet a képet ad a korabeli hangulatról, társadalmi, szociográfiai helyzetről, illetve a megtorlásokról, perekről, másrészt bibliográfiát, forrásanyagot tartalmaz, periratokat, jegyzőkönyveket. A marosvásárhelyi állami levéltárba a selejtezésre szánt katonai ügyészség levéltári anyagát (pl. Brassóból) átküldték megvizsgálásra. Ez Pál-Antal Sándornak jutott feladatául, így született meg a könyve. (bb): Vádlottak, elítéltek, áldozatok (1956). = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 22./

2007. november 1.

A politika általában a pillanatnyi pártérdekek szempontjai szerint pocskondiázta vagy, ritkábban, dicsérte a munkát – állapították meg Marosvásárhelyen a Tismaneanu-jelentés szakemberei. Fiatal történészek voltak a marosvásárhelyi Belvárosi szerdák rendezvénysorozat októberi estjének meghívottjai. László Márton, Lázok Klára és Novák Csaba Zoltán tagjai lehettek annak a szakértői csoportnak, amely elkészítette a kommunista rendszer bűntetteit fellajstromozó Tismaneanu-jelentést. Markó Enikő moderátorként örömének adott hangot, amiért a három fiatal szakember egyaránt Marosvásárhelyen talált magának munkát: László Márton az Állami Levéltár Maros megyei fiókjának levéltárosa, Lázok Klára a Teleki Téka kutatója, Novák Csaba Zoltán pedig a Román Akadémia Társadalomkutató Intézete vásárhelyi fiókjának munkatársa, mindhárman doktoranduszok. Kutatási területük is megegyezik: a jelenkorral foglalkoznak. 2006 áprilisában alakult meg még a Tismaneanu-bizottság. Magyar részről Salat Leventét, a Babes-Bolyai Tudományegyetem professzorát kérték fel a részvételre, neki köszönhetően kapcsolódhatott be az a történészcsoport, amelynek a három fiatal kutató is tagja. A magyar rész megírását két hónapnyi kemény kutatómunka előzte meg, amelynek során minden levéltári anyaghoz hozzáférhettek, munkájuk elé sehol sem gördítettek akadályokat. A decemberre elkészült hatszáz oldalas kötetből mindössze huszonöt oldal jutott a magyar vonatkozásoknak. A kutatók igyekeztek, már amennyire a terjedelmi megkötések engedték, mindenről szólni, ami fontos. /Tismaneanu-jelentés elemzés. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./

2008. május 16.

„A két hazának közelgő országgyűlése gondoskodni fog, hogy a Székely és Oláh népnek minden ügyeik felvétessenek... Gondoskodni fog, hogy földjeiket tulajdonul bírhassák, és legyen szabad földön szabad nép” – gróf Batthyány Lajos 1848. június 28-án kelt sorai mottószerűen fogalmazzák meg az Országos Levéltár Maros Megyei Igazgatósága és a Megyei Múzeum 100 aláírás a szabadságért, 1848–1849 a Maros és Küküllő mentén című közös kiállításának üzenetét, melyet május 15-én nyitottak meg Marosvásárhelyen. Az 1848-49-es dokumentumokat az eredeti elképzelés szerint a Maros Megyei Prefektúra előcsarnokában helyezték volna el, a helyi önkormányzat azonban elzárkózott a rendezvény támogatásától. /Nagy Székley Ildikó: Szabadságharcosok kézjegye. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 16./

2008. december 12.

A novemberben megrendezett XIV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legjelentősebb újdonsága volt Stefano Bottoninak Sztálin a székelyeknél című kötete. (Megjelent a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadónál a Múltunk könyvek sorozatban; sorozatszekesztő: Bárdi Nándor.) A kötet eligazító alcíme: A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). A fiatal olasz történész, Stefano Bottoni, aki 1977-ben született Bolognában, s az ottani egyetemen szerzett diplomát 2001-ben, majd doktori fokozatot 2005-ben, szülővárosában tanított megbízott előadóként; jelenleg a Kelet-Piemont Egyetem kutatója és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Pályájának kezdete óta lankadatlan érdeklődést tanúsít az erdélyi magyarság huszadik századi sorsa, s ezen belül különösképpen a székelység iránt. Véleménye szerint a MAT hajdani létrehozásáról, szűk nyolcesztendős történetéről, megszüntetésének körülményeiről eleddig magyar nyelven is csak elvétve születtek érdemleges tanulmányok, szükséges volt összegzés elkészítése. Könyve születéséről Bottoni így vall az Előszóban: „A kötet alapját egy 2002–2004 között elkészített olasz nyelvű disszertációm képezi, melyet a bolognai Egyetemen védtem meg 2005 májusában. 2007 őszén olasz nyelven jelent meg ennek meglehetősen átdolgozott változata (Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nationale. 1944–1965. Roma. Carocci Editore.) Az eredeti kézirat magyar nyelvre való átültetése során azonban kiderült, hogy az olaszból való visszafordítás nem elégítheti ki az olvasóit: új, adatokban gazdagabb és a magyar autonómia történetére fókuszáló kötetre van szükség. Hosszú és bonyolult folyamat eredményeként született meg az itt olvasható kötet. ”Nagy Pál nem történész, Stefano Bottoni könyvét a szóban forgó történések egy részének közvetlen ismerőjeként vizsgálta. Az Igaz Szó szerkesztőjeként 1956-ban egyike volt a szellemi forrongások résztvevőinek, többek között annak a megalázó kihívásnak is, hogy a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozat aláírására kényszerítették őket. (Később ezt az aláírást négyen visszavonták – számot vetve a legsúlyosabb következményekkel.) Érzékelhető volt a kommunista párt, a kormányzat nacionalista, beolvasztó célzatú politikája a MAT létezésének éveiben is. A kegyes „sztálini ajándék”, ahogyan Bottoni találóan jelezte a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének lényegét, sokak számára olyan illúziókat szült, hogy ilyenképpen megoldódott Erdély földjén az úgynevezett nemzetiségi kérdés. Bottoni éveken át kutatott a romániai levéltárakban, gyűjtögette, tanulmányozta a Magyar Autonóm Tartományra vonatkozó dokumentumokat, megnézte a korabeli sajtókiadványokat. (Előre, Igaz Szó, Igazság, Korunk, Scinteia, Utunk, Vörös Zászló stb.) Hatalmas forrásanyag birtokában kereste a választ arra, hogy mi volt a Magyar Autonóm Tartomány, és milyen emlékezet maradt róla ötven év távlatából? Bottoni leszögezte, a sztálini autonómiát kirakatnak, magyar gettónak lehet tekintetni. Szerinte a MAT létrehozása teljesítette egy városnak, Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát. Bottoni tehát elsősorban a levéltárakban fellelhető dokumentumokra épített. Nagy Pál némiképpen mellőzöttnek érezte a korabeli emberi vonatkozások bemutatását, a székelyföldi autonómia mindennapi életének meghatározó jegyeire való utalásokat. A korszak szellemi életét, kulturális arculatát illetően körültekintőbb, árnyaltabb megközelítést igényelt volna ez a bonyolult kérdéskör. A fennmaradt dokumentumok egy részét csakis kellő kritikával, megfelelő tárgyismerettel lenne célszerű kézbe vennie, használnia egy történésznek. Bottoni közölte például annak a jegyzőkönyvnek levéltárban őrzött szövegét, amelyet a marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel 1956. október 24-én tartott gyűlésről vettek fel. Ebben olvasható, hogy a gyűlésen jelen volt – többek mellett – Tompa László és Tomcsa Sándor is Székelyudvarhelyről. Valójában sem Tompa, sem Tomcsa egyetlen alkalommal sem volt jelen azokon a gyűléseken, amelyeket ezekben a napokban tartottak Marosvásárhelyen. Mégis: a nevük is szerepel a második, november 4-i gyűlés után született, Lelkiismeretünk parancsszava címet viselő levéltári nyilatkozatban is. Azonban a jegyzőkönyv levéltári példányának élén kézírással ez a feljegyzés olvasható: „A jegyzőkönyvvezető hiányzott. ”Mennyiben lehet hitelesnek tekintetni egy olyan jegyzőkönyvet, amelyet utólag „valakik” fabrikáltak? Továbbá: a Lelkiismeretünk parancsszava című levél-nyilatkozat köztudomásúlag nem jelent meg a központi magyar napilap, az Előre hasábjain, amelynek akkori főszerkesztője, Robotos Imre – írja Bottoni – „állítólag megtagadta a nyilatkozat közlését, mivel az aláírók közül ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, törölje nevüket, mert ők »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«. ”Ezzel szemben az az igazság, hogy a nyilatkozatról aláírásunkat négyen vonták vissza /köztük a cikkíró, Nagy Pál is/, s Robotos nem „állítólag”, hanem ténylegesen megtagadta a közlést. Ezt írta meg Sütő Andrást Szemet szóért című naplókötete Egy októberi éjszakának aknamezején című fejezetében: „Érthető, hogy ’56 októberének eseményei folytán a belügy megbízottai minden lépésemet figyelni kezdték. Ugyanúgy három barátomat is, akik közös szellemiségű politikai fellépésekben a következők voltak: Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor. (…) A mi levelünk pedig jogos sérelmekből támadt, ám ellenforradalomba torkolló katasztrófát emlegetett többek között. – Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal fölhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk… (…). ”Bottoni nem vette figyelembe Sütő András hiteles emlékezését. Kár, hogy Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél című kötetében az úgynevezett Földes-ügy kapcsán ezúttal sem fogalmazott kellő körültekintéssel. (2005-ben A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma című tanulmánya erről az „ügyről” heves vitát váltott ki a sajtóban. Nincs jele annak, hogy ezúttal lényegbevágóan hasznosította volna az akkori helyreigazító, kritikai véleményeket.) 1958 őszén Földes Lászlót eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből. Előzőleg tanulmányt közölt lapjában Irodalomunk eszmei tisztaságáért címmel, s ebben súlyosan elmarasztalta – pártos érveléssel – nem csak az Utunkat, de különösképpen az Igaz Szót, túlzott „liberalizmussal” és „nacionalizmussal” vádolva ezeket a kiadványokat. Erre a Földes-tanulmányra többen reagáltak; az Igaz Szó főszerkesztője, Hajdu Győző terjedelmes (25 gépelt oldalas) feljelentést küldött Bukarestbe 1958. augusztus 20-án a Román Munkáspárt Központi Bizottságához. (Hajdu feljelentésének teljes szövege megtalálható a marosvásárhelyi Állami Levéltárban. Bottoni nem vette figyelembe ezt a perdöntő jelentőségű dokumentumot.) Feljelentésében Hajdu Győző utal arra is, hogy 1956 őszén Marosvásárhelyen „Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor, akik akkoriban Földes László közvetlen baráti köréhez tartoznak és ők is szembehelyezkedtek a marosvásárhelyi kommunista írók magatartásával” – épp úgy, mint Kolozsváron például Marosi Péter, Bajor Andor, Fodor Sándor, Kányádi Sándor és mások. Ennek ellenére a Sztálin és a székelyek című könyvében Bottoni így fogalmazott: „A marosvásárhelyiek, Hajdu Győző és a körülötte csoportosulók (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Papp Ferenc, valamint az idősebb Kovács György), úgy gondolták, ha Bukarest mellé állnak a kolozsvári magyar elit elleni harcban, nemcsak egyéni pályafutásukat alapozzák meg, hanem az autonóm tartomány számára is erős politikai pozíciót biztosítanak. ”Hajdu Győző feljelentését azonnal eljuttatta a belügyi szervekhez, a Földes elleni hadjáratban tehát Hajdu Győző volt a fővezér, nem pedig Sütő András, vagy valaki más, ahogyan a 2005-ös vita némely hangadói (élükön épp Stefano Bottonival) ezt állították. A Hét hetilap berkeiben 2005-ben Sütő András lejáratása, rágalmazása volt a legfőbb szerkesztői célkitűzés. Most azonban itt lett volna az alkalom a valóságnak, a tényeknek megfelelő helyreigazításra. /Nagy Pál: Egy „ajándék” története. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12. / Emlékeztető: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Parászka Boróka főszerkesztő: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Ezzel a két írással kezdődött az A Hétben zajló vita.

2009. január 13.

A Don-kanyari áldozatokra emlékeztek január 12-én Marosvásárhelyen a római katolikus temetőben felállított emlékműnél. Ábrám Zoltán, a megemlékezést szervező Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének elnöke a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményének nevezte a 66 éve történt Don-kanyari offenzívát. Az EMKE kezdeményezésére alakult Don-kanyari Emlékbizottság hat évvel ezelőtt állított emlékművet a Don-kanyar áldozatainak, és azóta minden évben megemlékezik az elesettekről. A Bocskai Vince szobrászművész alkotta szobornál főleg idős emberek gyűltek össze, hogy meghallgassák a felszólalókat és közösen énekeljék el az ilyenkor szokásos katonadalokat, majd a magyar és a székely himnuszt. 1943. január 12-én történt az első áttörés a Don-kanyarnál állomásozó magyar hadsereg alakulatainál, köztük az erdélyi alakulatoknál. A Don-kanyarnál az áldozatok száma hozzávetőlegesen százötvenezerre tehető, az emberek a nagy hidegben, megfelelő felszerelés hiányában vesztették életüket, megfagytak – mondta el László Márton történész, a Maros Megyei Levéltár munkatársa. A Maros megyei helységekből eltűnt, meghalt vagy megsebesült személyekről néhány évvel ezelőtt névjegyzék készült, amely hamarosan az interneten is elérhető lesz, és helység, név, illetve az anya neve szerint lehet majd keresni. Kutatnivaló még így sok van, hiszen az orosz levéltárak gyakorlatilag feltáratlanok. /Antal Erika: Névjegyzék az elesettekről. A Don-kanyari áldozatokra emlékeztek Marosvásárhelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 13./

2009. május 29.

Míg húsz évvel ezelőtt mindössze öt magyar történész élt Marosvásárhelyen, ma ennek az ötszöröse dolgozik és kutatja a múlt különböző szakaszait. Pál-Antal Sándor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókjának elnöke május 4-én a Magyar Tudományos Akadémiától Arany János-emlékérmet vehetett át. Pál-Antal Sándor elmondta, negyvenkét évig volt aktív levéltáros, s e tevékenysége elismeréseként 2002-ben megkapta a magyar levéltárosoknak járó legnagyobb elismerést, a Pauler Gyula-díjat. Kutatási területe Székelyföld története, a székely társadalom alakulása a különböző korszakokban. Ezen belül a legtöbb dolgozatot a népmozgalom és a társadalomkutatás terén írta, egy több mint 500 oldalas kötetben dolgozta fel a székely önkormányzat történetét 1848-ig. Egy másik kötet a marosszéki intézmények és pecséthasználatuk történetét taglalja, de megírta az erdélyi pecséttani kutatások történetét, a vármegyék, a székely és szász székek, valamint a városi pecséthasználat históriáját is. Forrásfeltáró és -közlő tevékenységet is folytat. E téren öt kötetet adott ki. Egyet Marosvásárhely jogszabályairól, kettőt az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról (az egyik Marosszékre, a másik Udvarhelyszékre vonatkozik) és elindított egy sorozatot A székely székek a 18-ik században cím alatt, amelynek keretében már a második kötet is megjelent és a következő két kötet kézirata is kiadásra kész. Marosvásárhely története egy évtizede a szívügye. Elérkezett az ideje annak, hogy végre egy átfogó Marosvásárhely-történet napvilágot lásson. Kiadás előtt áll Marosvásárhely történetének első kötete, amely a kezdetektől 1848-ig tárgyalja a város múltját. A közelmúltban jelent meg Sebestyén Mihály Időtára, amely a vásárhelyi események időrendi sorrendjét ismerteti. Pál-Antal Sándor az EME marosvásárhelyi fiókjának elnökeként célul tűzte ki a fiatal, pályakezdő történészek támogatását, irányítását. Rendszeresen tartanak tudományos ülésszakokat, az ülésszakok anyagának kötetekbe foglalják és kiadják. Így láttak napvilágot a Mentornál a Maros megyei magyarság történetével és Marosvásárhely múltjával foglalkozó tanulmánykötetek. A levéltár hivatalosan közigazgatási intézmény, ha valaki ott tudományos munkát akar végezni, a megszabott feladatok elvégzése és a munkaidő után gyakorolhatja azt. Pál-Antal Sándor (Karcfalva, 1939) az egyetemet a Babes-Bolyai Tudományegyetemen végezte (1963). Disszertációját 2004-ben védte meg Kolozsváron. 1963–2005 között, 42 éven át a marosvásárhelyi Állami (utóbb Nemzeti) Levéltár munkatársa. Fontosabb munkái: Székely önkormányzat-történet (2002); A Székelyföld és városai (2003); Maros-széki intézmények és pecsétjeik (2004); Székelyföldi erdészet és faipar (társszerző Kádár Zsombor, 2002); Marosvásárhely XVII-XVIII. századi jogszabályai és polgárnévsorai (2006); Csíkmadaras története. (1996); Áldozatok – 1956 (2006); A székely székek a 18. században (Marosszék, Udvarhelyszék 2007,2009). /Antal Erika: A történelem vonzásában. Pál-Antal Sándor történész úgy véli, a történésznek nemcsak hivatali munkáját kell elvégeznie. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./

2009. szeptember 22.

„Az erdélyi magyar történetírásban az 1980-as évektől elmélyült szakemberhiány maradandó nyomokat hagyott a szakmában. A rendszerváltás után az intézményes keretekben (múzeum, kutatóintézet, egyetem, állami levéltár) alulreprezentált magyar történészek még jó néhány évig úgynevezett egyszemélyes műhelyként művelték a történetírást Marosvásárhelyen. Mindezek ellenére Bónis Johanna, Pál-Antal Sándor, Spielmann Mihály és Szabó Miklós tanulmányai, monográfiái nemcsak a helytörténeti munkákat gyarapították, hanem sok esetben az összmagyar történetírás szerves részévé váltak. A kilencvenes évek közepétől a történészképzés látványosan megváltozott. Megjelent a pályán egy, a kutatói munka és a történetírás iránt érdeklődő új nemzedék. ” – olvasható Novák Csaba Zoltán: Fiatal társadalomkutatók Marosvásárhelyen című tanulmányában. (Korunk, 2007. október). Az új kutatónemzedéket tömörítő egyesület, a 2002-ben létrejött Borsos Tamás Egyesület elnöke, László Márton elmondta, az egyesület céljai: társadalmi és művelődéstörténeti tanulmányok, értékelések, dolgozatok és kutatások végzése és támogatása. Kapcsolatteremtés és együttműködés az erdélyi magyarság nemzetiségi jellegű tudományos intézményeivel. Értekezletek, tudományos tanácskozások, konferenciák, szemináriumok és előadások szervezése, időszakos kiadványok, könyvek kiadása. Az egyesület tagjai Barabás Kisanna művészettörténész (Marosvásárhelyi Katolikus Gyűjtőlevéltár), Berecki Sándor, Győrfi Zalán, László Keve régészek (Maros Megyei Múzeum), Berekméri Róbert hadtörténész (Marosvásárhelyi Református Gyűjtőlevéltár), László Márton levéltáros (Maros Megyei Állami Levéltár). A Teleki Téka munkatársai közül Kimpián Annamária művészettörténész, Lázok Klára jelenkortörténész, Márton Krisztina restaurátor, Petelei Klára térképtörténész, Weisz Szidónia címertankutató tagjai egyesületnek. További tagok Novák Csaba Zoltán jelenkortörténész, Simon Zsolt újkorkutató (a Román Akadémia Gh. Sincai Kutatóintézetének tagjai), Soós Zoltán régész (a Maros Megyei Múzeum igazgatója), Tamási Zsolt egyháztörténész (7. sz. Általános Iskola történelem szakos tanára), László Lóránt újkorkutató, és Nemes Gyula helytörténész (Nagyernye). Az egyesület 2004 novemberében a marosvásárhelyi Bethlen Alapítvánnyal és a Pósta Béla Egyesülettel közösen megszervezték II. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát. 2005 októberében helytörténeti konferenciát tartottak Marosvásárhely történetéből címmel. 2006-ban több előadásból-beszélgetésből álló rendezvénysorozat volt. 2006 novemberében tartották a IV. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát, majd 2007 augusztusában a IV. Kisebbségtörténeti Konferenciát Kisebbségi életpályák címmel. Ebben az évben is több tudományos előadást szervezett az Egyesület. László Márton /sz. Marosvásárhely, 1976. nov. 2./ a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán végzett. 2003–2004-ben szakmai referensként dolgozott a Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménynél, Kolozsvárott. 2004 és 2006 között Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában tanult tovább, disszertációjának tárgya: kollektivizálás Székelyföldön. 2007-től az Állami Levéltárak Maros Megyei Igazgatóságán levéltárosként tevékenykedik. Az ötvenes évek társadalomtörténetét kutatja, és több, a világhálón is elérhető tanulmányt közölt a Maros tartománybeli kollektivizálásról, a kulák-névjegyzékekről. Eddigi legnagyobb szakmai eredményének Máthé János: Magyarhermány kronológiája c. kéziratának megjelentetését tekinti /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/. A világhálón is megtalálható László Márton román-magyar állambiztonsági szótára, amelyben a korabeli román nyelvű dokumentumok szakterminológiáját magyarázza és fordítja. László Márton szerint egyes erdélyi jelenkortörténészek által művelt „sérelemtörténet” és „szenvedéstörténet” helyett a tárgyilagos hangvételű, elemző és összehasonlító megközelítésre kell törekedni. /Bölöni Domokos: Új kihívások előtt a fiatal történészek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./

2009. szeptember 22.

„Az erdélyi magyar történetírásban az 1980-as évektől elmélyült szakemberhiány maradandó nyomokat hagyott a szakmában. A rendszerváltás után az intézményes keretekben (múzeum, kutatóintézet, egyetem, állami levéltár) alulreprezentált magyar történészek még jó néhány évig úgynevezett egyszemélyes műhelyként művelték a történetírást Marosvásárhelyen. Mindezek ellenére Bónis Johanna, Pál-Antal Sándor, Spielmann Mihály és Szabó Miklós tanulmányai, monográfiái nemcsak a helytörténeti munkákat gyarapították, hanem sok esetben az összmagyar történetírás szerves részévé váltak. A kilencvenes évek közepétől a történészképzés látványosan megváltozott. Megjelent a pályán egy, a kutatói munka és a történetírás iránt érdeklődő új nemzedék. ” – olvasható Novák Csaba Zoltán: Fiatal társadalomkutatók Marosvásárhelyen című tanulmányában. (Korunk, 2007. október). Az új kutatónemzedéket tömörítő egyesület, a 2002-ben létrejött Borsos Tamás Egyesület elnöke, László Márton elmondta, az egyesület céljai: társadalmi és művelődéstörténeti tanulmányok, értékelések, dolgozatok és kutatások végzése és támogatása. Kapcsolatteremtés és együttműködés az erdélyi magyarság nemzetiségi jellegű tudományos intézményeivel. Értekezletek, tudományos tanácskozások, konferenciák, szemináriumok és előadások szervezése, időszakos kiadványok, könyvek kiadása. Az egyesület tagjai Barabás Kisanna művészettörténész (Marosvásárhelyi Katolikus Gyűjtőlevéltár), Berecki Sándor, Győrfi Zalán, László Keve régészek (Maros Megyei Múzeum), Berekméri Róbert hadtörténész (Marosvásárhelyi Református Gyűjtőlevéltár), László Márton levéltáros (Maros Megyei Állami Levéltár). A Teleki Téka munkatársai közül Kimpián Annamária művészettörténész, Lázok Klára jelenkortörténész, Márton Krisztina restaurátor, Petelei Klára térképtörténész, Weisz Szidónia címertankutató tagjai egyesületnek. További tagok Novák Csaba Zoltán jelenkortörténész, Simon Zsolt újkorkutató (a Román Akadémia Gh. Sincai Kutatóintézetének tagjai), Soós Zoltán régész (a Maros Megyei Múzeum igazgatója), Tamási Zsolt egyháztörténész (7. sz. Általános Iskola történelem szakos tanára), László Lóránt újkorkutató, és Nemes Gyula helytörténész (Nagyernye). Az egyesület 2004 novemberében a marosvásárhelyi Bethlen Alapítvánnyal és a Pósta Béla Egyesülettel közösen megszervezték II. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát. 2005 októberében helytörténeti konferenciát tartottak Marosvásárhely történetéből címmel. 2006-ban több előadásból-beszélgetésből álló rendezvénysorozat volt. 2006 novemberében tartották a IV. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát, majd 2007 augusztusában a IV. Kisebbségtörténeti Konferenciát Kisebbségi életpályák címmel. Ebben az évben is több tudományos előadást szervezett az Egyesület. László Márton /sz. Marosvásárhely, 1976. nov. 2./ a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán végzett. 2003–2004-ben szakmai referensként dolgozott a Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménynél, Kolozsvárott. 2004 és 2006 között Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában tanult tovább, disszertációjának tárgya: kollektivizálás Székelyföldön. 2007-től az Állami Levéltárak Maros Megyei Igazgatóságán levéltárosként tevékenykedik. Az ötvenes évek társadalomtörténetét kutatja, és több, a világhálón is elérhető tanulmányt közölt a Maros tartománybeli kollektivizálásról, a kulák-névjegyzékekről. Eddigi legnagyobb szakmai eredményének Máthé János: Magyarhermány kronológiája c. kéziratának megjelentetését tekinti /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/. A világhálón is megtalálható László Márton román-magyar állambiztonsági szótára, amelyben a korabeli román nyelvű dokumentumok szakterminológiáját magyarázza és fordítja. László Márton szerint egyes erdélyi jelenkortörténészek által művelt „sérelemtörténet” és „szenvedéstörténet” helyett a tárgyilagos hangvételű, elemző és összehasonlító megközelítésre kell törekedni. /Bölöni Domokos: Új kihívások előtt a fiatal történészek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./


lapozás: 1-22




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998