udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 7 találat lapozás: 1-7
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Szocialis Testverek Tarsasaga

2005. október 25.

Annak idején Klein Brigitta nővér nem mondhatta el senkinek, hogy missziós munkát végez, azaz a Szociális Testvérek Társaságához tartozik. 1951-ben kérte a felvételét, olyan időszakban, amikor mindenki tudta, hogy a falnak is füle van. Kész csoda, hogy az akkori főnöknőnek volt bátorsága vállalni a kockázatot, és a nővér bekapcsolódhatott a több évig tartó képzésbe, hiszen maguk a szociális testvérek sem ismerhették egymást személyesen. Fennállt annak a veszélye, hogy valahol valamelyikünk elszólja magát, és ezzel kiszolgáltatja a közösséget, emlékezett Klein Brigitta, a román–francia szakos tanárnő, ugyanakkor a Szociális Testvérek Társaságának tagja, a később, 1991-ben alakult temesvári Katolikus Nőszövetség elnöke. Missziós munkájuk alapja a karitatív tevékenység, következő rétege az embertől emberig terjedő szervezőmunka, ezen nyugszik a szociális, majd mozgalmi munka. Régen nőszövetségeket hoztak létre, asszonykört, leánykör, a szolgálólányok körét, később a gyári munkáslányok egyletét, a falusi nők körét, amelyek szervezéséhez, vezetéséhez a tanítónőket kérték fel, folyóiratot szerkesztettek Harangszó, majd Nap címmel. A Szürke Nővérek Társulatából vált ki 1923-ban a Schlahta Margit vezette Szociális Testvérek Társasága, ennek lett a tagja a nővér is. /Brigitta testvér. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 25./

2006. május 5.

Sík Sándor a magyar katolikus irodalom és tudományosság egyik legjelentékenyebb huszadik századi képviselője: piarista szerzetes, szegedi egyetemi tanár, a magyarországi piaristák tartományfőnöke – emellett kiváló költő és irodalomtudós, akinek nevéhez egy könyvtárra való szépirodalmi, tudományos és hitbuzgalmi munka fűződik, írta róla Pomogáts Béla. A második világháború idején – Észak-Erdély visszacsatolása után Sík Sándor nyarait – 1941 és 1944 között négy alkalommal – a Szociális Testvérek Rendjének marosfői házában töltötte. Ekkor születtek Sík Sándor marosfői versei. Most Pomogáts Béla közreadta marosfői versek válogatását /Vízözön előtt/, a csíkszeredai Pallas–Akadémia Kiadó gondozásában. /Pomogáts Béla: A marosfői nyár békéje. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 5./

2006. május 8.

Jó pásztor és a hivatások vasárnapján, május 8-án Marosfőn Tamás József püspök mutatott be szentmiseáldozatot, nemcsak az édesanyákról emlékezett meg, de Sík Sándor piarista szerzetesről, költőről és egyetemi tanárról is, akinek emlékére a szentmise végén emléktáblát lepleztek le a Szociális Testvérek Társasága házánál. A szertartás után Kozma Mária író, a csíkszeredai Pallas–Akadémia Kiadó főszerkesztője Sík Sándor Vízözön előtt című kötetét mutatta be. Őt Pomogáts Béla, a Márton Árpád által illusztrált kötet előszóírója és Fülöp Magdolna, a Szociális Testvérek Társaságának elöljárója követte. Az emléktáblát Tamás József segédpüspök és Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Illyés Közalapítvány elnöke leplezte le, majd a püspök szentelte meg és mondott imát. Sík Sándor 1941 és 1944 között a nyári hónapokat e marosfői házban töltötte. Itt született verseit tartalmazza a kötet. A dr. Jakab Gyula műhelyéből kikerül márványtáblára a költő Csíkszenttamáshoz fűződő, Lajtorjás szekéren című versének egyik szakaszát vésték: „Elnémult és szívemre ült az este. / Szénaillat közt halódtak a rétek. / Szemem az elvesző utat kereste, / De nem találta csak az egy sötétet. / A felelőtlen szél is ellohadt / a hangtalanul lebbenő sóhajra, / Mely elhagyta gazdátlan ajkamat: / „Hová megyünk?” / „Majd hová az Úristen akarja.”–// /Bajna György: Sík Sándorra emlékeztek Marosfőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 8./

2006. június 22.

XVI. Benedek pápa nemrég aláírta azt a dekrétumot, amely kihirdeti Salkaházi Sára szociális testvér hősi fokon gyakorolt szeretetáldozatát, azaz a vértanúságot /”az 1899 május 11-én Kassán született és 1944 decemberében Budapesten meghalt Isten Szolgája, Salkaházi Sára szociális testvér vértanúságát.”/. Salkaházi Sára 1943 őszén felajánló imádságot tett, amelyben hangsúlyozta, az egyházüldözés esetére Isten fogadja el az ő halálát, kímélje meg a többi testvért. A szociális testvérek Budapesten, a Bokréta utcai zárdájukban rejtegették az üldözött zsidókat. Ezért a nyilasok 1944. december 27-én Salkaházi Sárát hatodmagával elhurcolták és aznap este valamennyiüket agyonlőtték a Duna-parton. Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása elmondta, hogy a Szabadság-híd hídfőjénél tábla hirdeti az emlékét. „Minden év december 27-én gyertyát gyújtottunk a tábla előtt. Imádkoztunk azért, hogy Egyházunk mielőbb a boldogok sorában tisztelje őt. (...) A múlt igazi megtisztult szemléletéhez vezet, hozzásegít bennünket a kiengesztelődéshez és ahhoz, hogy igazi, hiteles katolikus példaképeink legyenek.” Salkaházi Sára bejárta és szerette Erdélyt, Márton Áron püspök is jól ismerte értékes újságírói, írói, kulturális munkásságát. 1943 márciusában a szatmári Irgalmas Nővérek iskolájában tartott előadást, majd ugyanazon év decemberében Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron. 1944. májusában Nagyváradon vett részt lelkigyakorlaton. Az 1989-es rendszerváltás után Romániában immár nyilvánosan működik, a többi szerzetesrendi intézménnyel együtt erőszakosan megszüntetett Szociális Testvérek Társasága. A köztudatban „szürke nővérekként” megmaradt testvérek jelenleg Gyulafehérváron, Kolozsváron, Csíkszeredában, Désen, Marosvásárhelyen és a Neamt megyei Romanban fejtik ki tevékenységüket. /Fodor György, piarista confrater: Újabb magyar vértanú boldoggá avatása. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

2007. február 19.

Balázs György plébános nyugdíjasként évek óta jelen van Kászonjakabfalva életében. A korábbi években Jakabfalvának állandó papja nem volt. Most papja, tanítója és óvónője is van a falunak. A valamikori vitális település lakossága megcsappant, háromszáz lélek lakja, jóllehet a múlt század elején legalább 1300-an voltak. A jakabfalviak szétszóródtak, megtelepedtek a nagyvárosokban. Híres emberek még kerültek ki innen, mindenekelőtt dr. Pataki József történész, akinek a helyi iskola vette fel a nevét és dr. Kovács Irén Gabriella, akinek neve a helyi óvoda bejáratánál olvasható. Gabriella testvérről ma is kevesen tudnak. 1919-ben született a faluban. A család Trianon után Bukarestben keresett megélhetést. Akkor jutottak el a román fővárosba a Prohászka Ottokár alapította Missziós Társulatból kivált Szociális Testvérek, akiknek fő céljuk volt, hogy a világ minden részére eljutva Krisztus szellemében segítsenek az embereken karitatív, szociális, vallás-erkölcsi és kulturális munkájukkal. Kovács Irén csatlakozott hozzájuk, kikerült Belgiumba, majd a rendtagokkal Buffalóban telepedett meg. A Gabriella nevet a Szociális Testvérek rendjében kapta. 1969-ben doktorált, és ugyanabban az évben sikerült hazalátogatnia szülőfalujába. Később az UNESCO keretében tartott előadásokat, majd folytatja tevékenységét a Puerto Ricó-i Szent János Egyetemen. Ott hunyt 1987-ben. Nagy tudású, kilenc nyelvet beszélő, szerény nő volt, aki mindig áldozatot hozott embertársaiért. Szülőfalujához nagyon ragaszkodott, segítette falusfeleit. /Ferencz Imre: Jakabfalvi hangulatok. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 19./

2009. június 26.

Népes hallgatóság előtt tartott előadást Marosvásárhelyen a Deus Providebit Házban Borbély Gábor főesperes plébános, A vértanúk vére: a keresztények magvetése címmel Pálfi Jánosra emlékezett. Pálfi János /sz. Máréfalva, 1874. máj. 15./ teológiai tanulmányait között Gyulafehérváron végezte. Majláth püspök 1899-ben szentelte pappá. 1916-től Jobbágyfalva plébánosaként működött. A termény-beszolgáltatások idején a „kulákplébánosnak” gúnyolt lelkész a nyárádszeredai átvevőközpontba vitte szekérrel a gabonát. Útközben, azzal az ürüggyel, hogy nincsenek rendben a papírok, elkobozták a szállítmányt, s azt nem számították beadásnak. 1958 nyarán házkutatást tartottak a jobbágyfalvi plébánián, azután a marosvásárhelyi hadbíróság a ‘hatóság megrágalmazása és a szocialista rend megdöntésére irányuló tevékenység’ miatt gyorsított eljárással 5 évi börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Bár a kolozsvári fellebbviteli tárgyalás előtt meghalt, ítéletét helybenhagyták. A marosvásárhelyi börtönben hunyt el 1958. november 6-án. Sírja azonosíthatatlan. A magyarlakta területeken élő szerzetesnők és világi keresztények szenvedéseiről és sokuk vértanúságáról kevés írásos dokumentum maradt. Az ötvenes évek romániai pereiben csupán a Szociális Testvérek Társaságából 15 testvért és 3 munkatársukat ítélték 5-20 év börtönre „hazaárulás” miatt, vagyis azért, mert hűségesek voltak Márton Áron püspök irányvonalához. Hajdú Gabriella orsolyita nővér boldoggá avatási folyamatát 2003-ban indította el a Gyulafehérvári Érsekség. Hajdu Gabriella Csíkmadarason született 1915. január 8-án. Középiskolai tanulmányait Nagyváradon, az orsolyita nővérek gimnáziumában, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Az orsolyiták nagyváradi leánygimnáziumában tanított az 1948-as államosításig. Rendje feloszlatása után, 1948-ban Marosvásárhelyre ment szüleihez. Itt – mint gimnáziumi tanárnő – magánórákat adott vallásos középiskolásoknak, akiknek egyúttal hittant is tanított. Ezért tartóztatták le 1961-ben. Öt évre ítélték. A nagyváradi börtönben halt meg 1963. április 20-án. A Rulikovszky- temetőbe temették. Az 1970-es években exhumálták és a váradolaszi katolikus temető nővérparcellájában temették újra. Hajdu Gabrielláról Kovrig Gabriella nővér beszélt a közönségnek. Azt est végén Sebestyén Péter dedikálta Lukács, az ikonfestő evangélista című kötetét. /-dbs-: Keresztények magvetése. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./

2009. október 11.

A gyulafehérvári főegyházmegye alapításának ezredik évfordulóján dr. Jakubinyi György érsek kitüntetésben részesítette a szerzeteseket és laikusokat – összesen 22-en, és hárman post mortem – kapnak millenniumi különdíjat. A díjazottak képviselik a főegyházmegye hitvalló híveit. Érdemes odafigyelni tanúságtevő életvitelükre. Bíró Mária szociális testvér a kommunista rezsim idején titokban élte szerzetesi hivatását. Akkor hagyta el a tanári pályát (1976-ban) és vállalta a püspöki kancellária irodavezetői feladatát, amikor az egyházellenes években a „legkockázatosabb” volt. Testvérével, a szintén titokban szerzetesi fogadalmat tett Teréziával, aki az érsekség főkönyvelője, évtizedeken keresztül a főegyházmegyei hivatal hűséges munkásaként dolgozott. Az 1989-es decemberi fordulatot követően a Szociális Testvérek Társulata erdélyi kerületének elöljárója volt. Dénes Anna Szeréna szociális testvér fiatalon került börtönbe. Tízéves börtönélet után a kolozsvári Szent Mihály-templom gondozója volt, ugyanakkor az egyetemisták lelki támasza, a szerzetesi hivatások ápolója, 1985-től 2004-ig a megbénult Erőss Lajos nagyprépostot gondozta. Egyed Mária Lénárda ferences nővér évtizedeken keresztül vezette a gyulafehérvári nagy- és kisszeminárium konyháját. Felelős beosztása miatt a Szekuritáté zaklatásait is el kellett viselnie. Ferenczi Attila tanár hitvalló keresztény ember. A laikusok számára beindított teológiai képző levelező tagozata csíkszeredai központjának szervezője, besegítő tanára. Gál László tanfelügyelő, hittanár, a Majláth Gusztáv Károly teológiai líceum igazgatója a gyulafehérvári magyar nyelvű oktatás megmentője. Gáspár Mária Petronella ferences szerzetes negyven éven át dolgozott a marosvásárhelyi klinikán. A kórházba kerülő és gondozásra szoruló, több esetben haldokló papokat ápolta és gondozta. Sokszor kellett szembesülnie a Szekuritáté zaklatásaival. Geréd Vilmos székesegyházi karnagy, ötgyerekes családapa negyven éve kántori szolgálatot tölt be a gyulafehérvári főegyházmegyében. Dr. Kun Imre orvosprofesszor, a Keresztény Orvosok Egyesületének elnöke a Sapientia EMTE kuratóriumának tagja. /Világi krisztushívők a gyulafehérvári főegyházmegye szolgálatában. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 11./


lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998