udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2009
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 17 találat lapozás: 1-17
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Intézménymutató: Terror Haza Muzeum (Budapest)

2004. április 30.

Az egri Segít a Város Kiemelten Közhasznú Alapítvány támogatásával és a budapesti Terror Háza Múzeum jóvoltából, erdélyi körút után végleg Gyergyószentmiklóson marad a boldog emlékű Márton Áron püspök – három évig gyergyószentmiklósi segédlelkész – meghurcoltatását bemutató anyag. A kiállítás megnyitója máj. 1-jén lesz. /Márton Áron hazaérkezése. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 30./

2005. március 21.

1990 „fekete márciusáról” emlékeztek meg március 19-én Marosvásárhelyen: a Bernády Házban az RMDSZ találkozott az akkori események áldozataival, este a Kultúrpalotában pedig Kincses Előd meghívottai idézték fel a véres napokat. Az RMDSZ meghívta azokat, akik 1990. március 19-én a Bolyaiak terén a szövetség akkori székházának padlásán rekedtek. A találkozón jelen volt Markó Béla, az RMDSZ elnöke is. E rendezvényre várták az akkori események áldozatainak – Gémes István, Csipor Antal, Kis Zoltán – leszármazottait, illetve a börtönt megjárt Cseresznyés Pált és Juhász Ilonát, valamint Sütő András írót. Ugyancsak Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében Kincses Elődnek, a márciusi események egyik főszereplőjének a meghívására Schmidt Mária történész, a budapesti Terror Háza Múzeum igazgatója és Gabriel Andreescu, a bukaresti Emberi Jogok folyóirat igazgatója tartott előadást. A megemlékezésen részt vett Tőkés László püspök és Király Károly, az RMDSZ volt elnöke. Tizenöt évvel ezelőtt, Marosvásárhelyen, egy gyógyszertár bejáratán feltüntetett magyar felirat felbőszítette a román tömeget, amely március 16-án randalírozott a városban. Az események 19–20-án tetőztek, amikor a Görgény völgyéből behozott parasztok a város főterén Bolyai és Sütő András életét követelték. Az RMDSZ-székház padlásán rekedt akkor 78 személy. Annak ellenére, hogy a hatóságok biztonságos elvonulást ígértek számukra, fizikai bántalmazás árán hagyhatták el csak az épületet, Sütő András író elvesztette fél szemét. Március 20-án a város magyarságának békés tüntetését a főtéren román falvakból újból behozott, gyűlöletre buzdított csoportok zavarták meg, botokkal felfegyverkezve estek neki az atrocitások ellen tiltakozóknak. Markó Béla beszédében úgy vélte, 15 évvel ezelőtt Marosvásárhelyen dőlt el, hogy az erdélyi magyarság politikai eszközökkel akarja jogait kivívni, ugyanakkor nem engedi magát erőszakkal elhallgattatni. 1990-ben ez volt a szándék: a román–magyar konfrontációt, egy a boszniai vagy koszovói példához hasonló útra terelni, amelyen a magyarság jogköveteléseit véres erőszakkal akarták eltiporni. A magyarságot nem lehetett olyan útra vinni, amelyet nem akart: ehelyett példás összefogással saját kezébe vette a sorsát, felemelte a fejét és szembe fordult az erőszakkal. /Marosvásárhelyi mementó a „fekete márciusról”. Külön megemlékezést szervezett az RMDSZ és Kincses. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

2005. március 21.

Március 19-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában dr. Kincses Előd, a Maros megyei Nemzeti Megmentési Front volt alelnöke szervezésében megemlékezést tartottak, amelyen felidézték az 1990-es márciusi eseményeket. A 15 évvel ezelőtt történtekről Schmidt Mária történész, a budapesti Terror Háza Múzeum igazgatója és Gabriel Andreescu politológus, lapszerkesztő beszélt. Dr. Kincses Előd szóvá tette, hogy bár az RMDSZ most kormányzaton van, még mindig nem derítették ki az 1990-es marosvásárhelyi események kezdeményezőit, felbujtóit. Azóta 40 magyart és cigányt ítéltek el, de az igazi vétkesek büntetlen maradtak. Az ügyvéd elmondta, a romániai magyar autonómia-törekvések csakis összefogással érhetők el, ezért meghívta a rendezvényre az RMDSZ szenátorait és parlamenti képviselőit, de senki sem jött el, kivéve Kerekes Károly képviselőt. Sütő András betegségére hivatkozva maradt távol, eljött viszont a Ceausescu rendszer két ellenállója: Király Károly és Tőkés László püspök. Fehér karácsonytól a fekete márciusig címmel készült videofilm idézte a nagyszámú közönségnek az 1989. december 22. és a 1990. március 20-a között Marosvásárhelyen történteket. Schmidt Mária felolvasta Orbán Viktornak a Fidesz Polgári Párt elnökének az üzenetét. Schmidt Mária történész kifejtette, Tőkés Lászlónak sikerült maga mögé állítani Temesvár lakosságát. Ez forradalom volt – vélte a történész, az viszont, ami Bukarestben történt, az kételyeket ébreszt. Az 1989. december 21-i népgyűlésen a zavargásokat kirobbantók, majd a mai napig se tisztázott terrorista diverzió arra utal, hogy titkosszolgálati erők álltak a háttérben. A Szekuritáténak és a párt másodvonalbeli politikusainak kapóra jött Temesvár, hogy ennek ürügyén megrendezzék a bukaresti forradalmat. A figyelemelterelés, a dezinformálás voltak a visszarendeződés eszközei. Romániában a pártállami rendszert saját politikai elitje buktatta meg, így a rendszerváltás felemásra sikerült. Ameddig nem derül ki, hogy kik lőttek 1989 decemberében, kik szervezték a márciusi pogromot, kik irányították a bányászokat Bukarestbe, addig nem teljesedik ki a rendszerváltás. Gabriel Andreescu elmondta, hogy 1989 decemberében nem számolták fel a Szekuritátét, csupán a hadsereg hatáskörébe helyezték azzal a feltétellel, hogy a hadügyminisztérium három hónapig biztosítsa a titkosszolgálat tagjainak fizetését, majd ezt követően felszámolják őket. A három hónap márciusban járt le. Gabriel Andreescu Emil Constantinescu volt államfő könyvéből idézett, aki leírta, hogy a titkosszolgálat 1990-től, de mandátuma alatt is a román-magyar konfliktust tévesen állította be és szándékosan félretájékoztatták az államhatalmi szerveket. Gabriel Andreescu kifejtette: kétségtelenül Ion Iliescu az 1990 márciusi események stratégája és munkáját Virgil Magureanu a Román Hírszerző Szolgálat első vezetője segítette. 1990. március 19-én Ion Iliescu Virgil Magureanu társaságában Temesváron tartózkodott, ahol az ottani értelmiségiek arra kérték, szervezzenek egy barátság felvonulást, amelyen jelezni kívánták, lehet megoldást találni a marosvásárhelyi konfliktusra, mire Iliescu kijelentette, a románok és a magyarok között akkora szakadék van, hogy azt már lehetetlen áthidalni. Virgil Magureanu hozzáfűzte: Erdély egy puskaporos hordó, nincs mit tenni... Valójában az történt, hogy március elején az Országos Nemzeti Megmentési Front állandó bürója – amely a volt kommunista pártvezetőkből is állt, mint Ion Iliescu, Silviu Brucan, Dumitru Mazilu és Petre Roman – titkos ülésen eldöntötte, hogy kirobbantják a marosvásárhelyi etnikai konfliktusokat, aminek célja egyértelműen a hatalom átmentése volt. Az RMDSZ kormányon van, így most joggal kérheti, hogy a 15 évvel ezelőtti eseményekre a jelenlegi hatalom fényt derítsen, hangoztatta Gabriel Andreescu előadásában. A rendezvényre eljött Vasile T. Suciu nyugalmazott rendőrtiszt és Judea Ioan ny. ezredes, az 1990-es márciusi események egyik főszereplője, aki az igazát tisztázni szerette volna, így a rendezvény szünetében szót kért, azonban a hallgatóság azt nem engedélyezte. /Vajda György: Le kell bontani a hazugság falát! A titkosszolgálat szervezte a forradalmat és a pogromot. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 21./ Bögözi Attila újságíró úgy minősítette, hogy Tőkés László az 1989-es romániai fordulat elindítójaként nem tudott megmaradni a hősök panteonjában, továbbá Kincses Előd, Marosvásárhely fekete márciusának egyik kulcsembere sem tudott megmaradni annak a nagyformátumú politikusnak, akinek 1990. március 20-án „a főtéren tüntető magyar tömeg – ma már tudjuk azt is, hogy tévesen – látta”, ugyanis a „főáramlatából a perifériára sodródott”. Az újságíró nem érti, miért kellett Kincses Elődnek rászervezni még egy másik rendezvényt az emlékezésre. Szerinte a Pestről jött Schmidt Mária történész (a Terror Háza Múzeum igazgatója) olyan szinten, mintha ezt első osztályosoknak tenné, elmesélte, hogy milyen is volt az élet a Ceausescu-korszakban. /Bögözi Attila: Ha emlékezni külön kottyan kedve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./

2005. június 2.

Az emlékezet ikonográfiája – a totalitárius múlt feldolgozása az emlékezet helyeinek tükrében: Litvániában, Romániában és Németországban címet viselte az a projekt, amely arra kereste a választ, hogy a különböző országokban miként dolgozzák fel az elnyomó rendszerek emlékét. A rendezvény következtetéseit, eredményeit, a programot szervező kolozsvári Német Kultúrközpont május 30-án megnyitott tárlatán mutatta be az érdeklődőknek. Romániában jóformán az Elie Wiesel Múzeumon kívül alig akad más holokauszt témát bemutató tárlat, míg Németországban a berlini Zsidó Múzeum csak egy a sokból. A kommunizmusra emlékező helyek között van a kelet-nyugat Berlint elválasztó Checkpoint Charlie, a hochenschönhauseni Múzeum (amely leginkább a Terror Házára emlékeztet), a bukaresti Parlament Palota és a máramarosszigeti múzeum. Simon Ágnes programfelelős elmondta, míg Németországban és Litvániában nagy hangsúlyt fektetnek a múlt feldolgozására, Romániában alig történtek ilyen jellegű erőfeszítések. A másik két ország állami finanszírozással múzeumokat hoz létre, Romániában ilyen jellegű múzeumok nagyrészt magánkezdeményezések eredményeként jöttek létre. A hajdani Casa Poporului is megúszta egy átnevezéssel, most Palatul Parlamentului névre hallgat. A megalomán épület miatt lebontott régi bukaresti házakról, templomokról viszont nem esik szó. /Kiss Bence: Hogyan él az emberek tudatában a kommunizmus? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./

2005. október 22.

Sztálin budapesti szobra a diktatúra mementója volt, 1951-ben avatták fel, előtte kellett tartani a felvonulásokat. Az 1956 októberi forradalom első estéjén ledöntötték (csak a csizmapár maradt a talapzaton) és szétdarabolták az óriás bronzfigurát. Az összegyűlt tömeg a Városligettől a Nagykörútig, a főváros centrumát jelentő Emke-sarokig, majd a patinás étterem mögötti Akácfa utcába vonszolta a szobrot. Ott sok százan láttak neki a földarabolásához. A diktátor jobb kézfejét a Nemzeti Múzeumban láthatja a mai közönség, néhány korabeli relikviával egy tárlóban. A hetvenes évek végén telefonutasításra a többszáz négyzetméteres relief falat az egyik építőipari vállalat dolgozói lebontották. Mivel semmiféle külön útmutatást nem kaptak, buldózerekkel mentek neki a mészkő domborműveknek, amelyek ennek következtében ripityára törtek. Ebből botrány kerekedett, mivel Mikus Sándor, a szobor alkotója – aki akkor már kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész volt, valamint a SzOT-kitüntetés mellett a Munka Érdemrend arany fokozatát és a Szocialista Magyarországért Érdemrendet is megkapta –, a legfelső párt- és állami fórumokig elment sértettségében és felháborodottságában. A csorbát kiköszörülendő és a szobrász erkölcsi kárát megtérítendő céllal hozott újabb felső utasítás arra kötelezte az illetékeseket, hogy a reliefsor minden egyes elemét megkeressék és sziszifuszi munkával utólagosan összerakják. Mire a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat udvarán összegyűlt a kőtörmelékek garmadája, neves művészekből alakult grémium a törmelékek állapotának kivizsgálására. Egyöntetűen megállapították, hogy ezt a romhalmazt már nem lehet restaurálni. Ekkor azt találták ki, hogy darabonként újra kell faragni a reliefsort – Mikus személyes irányításával – egy csepeli park dekorálására. Lassan el is készült tucatnyinál több részlet, de aztán a munkálatokat ismét leállították, feltehetőleg a mester 1982-ben bekövetkezett halála után. Budapesten a Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumban tárolták hosszú esztendőkön át, majd egy 2002-es szerződés tanúsága szerint a tizenkilenc részletből álló, összesen 27x1 méteres reliefsort a Terror Házának kölcsönözték ki. (MTI-Press) /Mi maradt a Sztálin-szoborból? = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 22./

2006. november 2.

A Fidesz fáklyákkal, a szocialisták virággal készülnek a november 4-i nemzeti gyásznapra. Számos rendezvényt jelentettek be a rendőrségen magánszemélyek, civil szervezetek, önkormányzatok, valamint kormányzati szervek november 4-ére Budapesten. A szocialisták arra kérik honfitársaikat – pártállásra való tekintet nélkül -, hogy a nemzet gyásznapján vigyenek virágot az 1956-os forradalmárok Felvonulás téri, november 23-án felavatott emlékhelyére. A Fidesz fáklyás szolidaritási menetet rendez „az október 23-i brutális rendőrtámadás áldozataiért, az emberi jogok tiszteletben tartásáért és a szabadságért”, a Terror Háza Múzeumtól az Astoriáig. Szijjártó Péter szóvivő arra szólította fel a rendőröket, hogy „a város nyugalma, a békésen ünnepelni szándékozó családok biztonsága érdekében viperáikkal, gumilövedékeikkel, könnygázgránátjaikkal, símaszkjaikkal, az azonosítást lehetetlenné tevő gyakorlóruháikkal együtt maradjanak a laktanyáikban”. A provokátorokat is felszólította, hogy maradjanak otthon. /Guther M. Ilona: Nemzeti gyászban is megosztottan. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./

2006. november 6.

Nem fulladt sem botrányba, sem rendőri brutalitásba a magyar forradalom és szabadságharc leverésének 50. évfordulója. A Fidesz szorosra zárta sorait, a 170 000-nyi csendes, fáklyás felvonuló a fél évszázaddal korábban a szovjet tankok által vérbe fojtott forradalomra és az október 23-i rendőri erőszak áldozatainak emlékére gyújtotta meg gyertyáit, fáklyáit, s vonult néma csöndben a Terror Házától az Astoriáig az Igazság szabaddá tesz felirat után. A rendőrség hatalmas erőkkel, bevetésre készen állt ugyan, de visszafogta magát, s nem támadott fölöslegesen. Október 23-át is meg lehetett volna úszni erőszak és rombolás nélkül, ha a karhatalom nem viselkedett volna a politika pincsikutyájaként. Gyurcsány Ferenc szigorú biztonsági intézkedések közepette helyezte el virágját az új ötvenhatos emlékmű talapzatánál, a 301-es parcellánál Nagy Imre, Maléter Pál és az ismeretlen forradalmár sírján, és este a Hősök terén. Ekkor ezekre a helyekre halandó ember aligha juthatott be. A kiürített Hősök terén Gyurcsányék maguk voltak virágaikkal, lelkiismeretükkel, szoros rendőrkordon védelmében. Egyszerűen azért, mert félnek – írta a lap munkatársa. Gyurcsány és szocialistái a népharag elől rendőrkordonok és pajzsok mögé menekültek, ami jelzi, nem a csodálatos -56, hanem az azt követő terrort levezénylők örökösei. /Simó Erzsébet: Az igazság szabaddá tesz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 6./

2006. november 6.

A nemzeti gyásznapon megosztottan ugyan, de zavargások nélkül emlékeztek a magyar fővárosban az 1956-os forradalom elfojtására. Leglátványosabb a Fidesz több tízezres tömeget megmozgató fáklyás szolidaritási menete volt, a Terror Házától az Astoriáig. „Az igazság szabaddá tesz” feliratú, nagyméretű molinót tartva vonult az első sorban Orbán Viktor a Fidesz vezető politikusaival, mögöttük fáklyákkal, mécsesekkel, gyertyákkal a tömeg. A Szabadság téren több szervezet is demonstrált. Köztük a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, amely a szovjet emlékmű lebontását követelte, hozzájuk csatlakozott a Jobbik Magyarországért Mozgalom, kormányellenes jelszavakat skandálva. Majd a Magyarok Világszövetsége demonstrált. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke többek között azt szorgalmazta, hogy a magyar kormány követeljen komoly kártérítést Moszkvától az 1956-os forradalom és szabadságharc leveréséért. Sólyom László köztársasági elnök a rákoskeresztúri Új Köztemetőben, a 301-es parcellánál, Nagy Imre egykori miniszterelnök és a névtelen elesettek sírjánál, valamint Maléter Pál egykori honvédelmi miniszter sírjánál helyezett el virágcsokrot, majd az 1956-os forradalom erdélyi mártírjai előtt rótta le tiszteletét. Gyurcsány Ferenc kormányfő szocialista politikusokkal, később pedig az MDF vezetősége helyezett el virágokat az október 23-án avatott új ’56-os emlékműnél, az Ötvenhatosok terére átkeresztelt Felvonulási téren. A Fiumei úti sírkertben emlékfalat avattak 1956 hősei és áldozatai tiszteletére, a Parlamentben pedig Nagy Imre teremnek nevezték el a mártír miniszterelnök 1956-os dolgozószobáját. A kormány és az 56-os Emlékbizottság által szervezett záróesemény idejére a Kossuth teret hermetikusan lezárta a rendőrség, csak a meghívott vendégeket és az akkreditált újságírókat engedték át a kordonon. A főváros utcáin nagy számban jelen lévő rendőröknek a gyásznapon sehol nem kellett beavatkozniuk a rend fenntartása érdekében. /Gyásznap zavargások nélkül. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

2007. január 16.

Új jobboldali párt alapítására készül Schmidt Mária – írta január 15-i számában a Magyar Nemzet, amely a Terror Háza múzeum történész főigazgatóját az Orbán Viktort eltávolítani óhajtó jobboldali elégedetlen csoportok egyikének vezetőjeként nevezte meg. /Pártalapításra készül Schmidt Mária? = Nyugati Jelen (Arad), jan. 16./ „A milliárdos vagyonú üzletasszony nyilvános és nem nyilvános körökben tett nyilatkozatai egyértelműsítik, hogy elégedetlen a jobboldal spirituális vezetőjével” – fogalmazott az írás szerzője, Horváth Zsolt. Utalt arra, hogy Schmidt Mária tavaly decemberben írást közölt a Népszabadság című napilapban, s ebben „félreérthetetlenül utalt arra: Orbán Viktor nem lehet a továbbiakban a jobboldal vezetője”. Az új párt elnökének kilétét még homály fedi. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a cikkre úgy reagált, hogy „a Magyar Nemzet sci-fi rovatában megjelent cikkel egy politikai pártnak nem dolga foglalkozni”. Áder János a lapban megjelentekre nem kívánt reagálni. /Új jobboldali párt a Fidesz ellen? = Krónika (Kolozsvár), jan. 16./

2007. február 27.

”Öt évvel ezelőtt azzal a reménységgel gyűltünk össze a Terror Háza Múzeum megnyitására, hogy a hazánkat megnyomorító szégyenletes diktatúrákat örök időkre ennek a szürke háznak a falai közé zárjuk. Mélyen meg voltunk győződve arról, hogy gyermekeink már csak a történelemórákon és a rájuk következő múzeumlátogatások során értenek majd meg valamit abból, miképpen is működhettek a diktatúrák – mondta beszédében Schmidt Mária történész február 25-én, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján. – Legrosszabb pillanatainkban sem gondoltuk, hogy néhány év múlva a demokrácia díszletei között újra megtanulunk félni. Hogy visszajön az az idő, amikor véleményünket sokszor még a családtagjainkkal sem osztjuk meg, és gyanakodva nézünk szomszédjainkra. Hogy a szabadság kiürült politikai közhellyé válik számunkra” /A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 27./

2007. szeptember 8.

Ákos énekes, zenész, költő, zeneszerző, borkulturális zarándokhely tulajdonosa, három gyerek édesapja. Számtalan kitüntetés, szakmai elismerés tulajdonosa. Úgy érzi, az a kötelessége: arról írjon, ami őt foglalkoztatja. Most például Krúdyt fog felolvasni cd-re, mert nagy rajongója az írónak. Miatta született a Borpatika is. Ő arról beszél, hogy volt itt egy élhető Magyarország. Ez azt az ígéretet hordozza, hogy lesz is. Most nincs, mert lelkében szét van verve, de közös hittel rendbe lehet hozni. Közösségeket kell létrehozni, a borpatika egy ilyen hely Budapest szívében. Szóval nem kell innen elmenni. Persze mondhatjátok, hogy könnyű itt, mert nincs akkora nyomás, mint Erdélyben. Dehogy nincs. Neki is volt egy gyenge pillanata, amikor lenácizták az elvtársak egy lemezkritikában, akkor arra gondolt, hogy elmegy. Azonban annál több esze van. Hiszen épp azt szeretnék, hogy ő eltűnjön. Volt, aki furcsállta, hogy Ákos zenét írt a Terror Házának. Elmesélte, hogy amikor a Terror Háza megnyílt, „az újságírók bejöttek nagy harci izgalommal, kiköszörült tollakkal és csőre töltött kamerákkal. ” A sajtótájékoztató előtt az igazgató azt javasolta, hogy előbb járják végig ezt a sokat gyalázott múzeumot és nézzék meg, hogy mi van benne. Miután ez megtörtént, már nem voltak kérdések. Minden a helyére került. A 20. század története ‘45-nél nagyjából abbamarad, és utána már csak pasztellképeket festett a tankönyv-szerző. Így egy csomó dolgot a Terror Házából lehet megtudni. Például azt, hogy a háború után „jóvátételként” 700 ezer magyart hurcoltak el a Gulágra... A paródiától nem fél, de a gyűlölködő kritikával szemben megfogalmazza ellenvéleményét. Ezek mindig egy jól beazonosítható csoporttól érkeznek, akik azontúl, hogy megírták az épp aktuális szemétségeiket, például hogy Ákos homokos, homofób, náci vagy feketemágus, azt is leszögezték, hogy Ákos kiégett. Ő pedig minden évben átveszi az arany- és platinalemezt, szakmai díjat, megköszöni a közönség szeretetét. Az elmúlt húsz évét nagy közönségszeretet és aljas kritikák sorozata jellemezte. /Csatári Melinda: Zenét írt a Terror Házának. „Amikor lenáciztak, arra gondoltam, hogy lelécelek”. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./

2007. október 22.

Budapesten az Operaházban október 22-én, a forradalom kitörésére emlékező díszelőadáson Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mond beszédet. A Fidesz és a KDMP az Astoriához várja híveit. A beszédek elhangzása után az ünneplők a Terror Házához vonulnak. Október 22-én és 23-án a rendőrség szinte a fél Budapestet lezárja. Az állami megemlékezések mellett a Fidesz nagygyűlése miatt lesznek még komoly korlátozások. A forradalom kitörése évfordulójának napján teljesen körbezárják az Opera környékét, gyalogosan sem lehet arra közlekedni. A Fidesz békés, nyugodt megemlékezést akar. Beszédet mond Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, ‘56-os halálraítélt, Tarlós István, a Polgári Szociális Bázis vezetője, a népszavazási kampány politikai felelőse, és Tőkés László királyhágómelléki református püspök. Az ünnepi megemlékezéseket megelőzően Gyurcsány azt mondta: „Másképp ítéli meg a forradalmat egy túlélő hős, és másképp az, akinek lelőtték az édesapját. Másképp ítéli meg Kádár-népe Nagy Imre örökségét, és másképp viszonyul ehhez a modern baloldal”. Szerinte egy biztos: progresszív szocialista nem közösködik Kádárral. /Megemlékezések ‘56-ra – óvintézkedésekkel. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./

2007. október 24.

Október 23-án egy év után ismét összecsaptak a demonstrálók a rendfenntartó erőkkel Budapest utcáin. A Kossuth Lajos teret a rendőrség kordonokkal teljesen lezárta. A területre csak a meghívott vendégek és az akkreditált újságírók mehettek be. A kordonon kívülről füttyszóval, a miniszterelnököt gyalázó bekiabálásokkal igyekeztek többen megzavarni a zuhogó esőben zajló rendezvényt. Október 23-án a Szabadság téri Hazatérés A református templomban felavatták Horthy Miklós, Kossuth Lajos, Szabó Dezső és Wass Albert mellszobrát. A templom előtti emelvényen ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész felszólította a parlamentet, hogy hívják össze a nemzetbiztonsági bizottságot, és a testület vizsgálja meg, hogyan akarja Izrael megvenni Magyarországot. A Fidesz– akárcsak a tavaly – az Astoriánál tartotta nagygyűlését, amelyen a szervezők szerint 250 ezren, a rendőrség becslése szerint 30 ezren vettek részt. Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, 56-os halálraítélt beszédével kezdődött a Fidesz ünnepi nagygyűlése. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mondott beszédet, rajta kívül Tőkés László királyhágómelléki református püspök is beszélt. „Most jövök Aradról, a magyar Golgotáról, az erdélyiek üzenetét hozom, az erdélyi kisebbség üzenetét, a magyarországi kisebbségnek, a magyarországi új többségnek” – kezdte beszédét a püspök. Mint mondta, az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak Erdély- és Románia-szerte is komoly kihatása volt, hiszen megmozdult a magyarsággal együtt a románság is. A református püspök szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc várva várt félszázados évfordulóját tavaly tönkretették. A nagygyűlés végén a résztvevők a Terror Háza Múzeumhoz indultak, a menet élén többek között Orbán Viktor, Semjén Zsolt KDNP-elnök, Lezsák Sándor és Tőkés László haladt. A rendőrség teljesen lezárta az Opera környékét, ahol Gyurcsány Ferenc kormányfő beszélt, az Andrássy út a Bajcsy-Zsilinszky úttól az Oktogonig zárva volt, csakúgy, mint az odavezető mellékutcák. A rendőrség tájékoztatása szerint a tömegoszlatásnál vízágyút és könnygázgránátot alkalmazott. /Ünneplés könnygázban. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./

2007. december 28.

Magyar sors Csehszlovákiában 1945-1949 címmel időszaki kiállítás látható Budapesten a Terror Házában, a felvidéki magyarság apokalipsziséről. A véget ért II. világháború szenvedésein túltett a szláv nemzetállamiság kiteljesítését, a magyarság felszámolását célzó benesi dekrétumok sora. Kitelepítések, kényszerű lakosságcsere, reszlovakizáció lett a németekkel együtt kollektív bűnösként kezelt őshonos magyarok sorsa. A hosszú ideig elhallgatott igazság ellenére Erdélyben is tudtak nemzettársaik balsorsáról. Nem a történelemkönyvekből, a felvidéki magyar írók műveiből. Hirtelenében három könyvet idézett fel a cikkíró, kettőt közülük a Kriterion adott ki. Egyik a Kossuth-díjas Dobos László Egy szál ingben című regénye, a másik Duba Gyula Vajúdó parasztvilág című szociológiai érzékenységgel megírt önéletrajza, az első 1979-ben, a második 1984-ben jelent meg Bukarestben. A harmadikat, Duba Gyula Aszály című regényét a pozsonyi Madách Kiadó jelentette meg, de az előző kettőhöz hasonlóan azt is csíkszeredai könyvesboltban lehetett beszerezni. Kordokumentum mindhárom könyv. Pár részlet belőlük. Véget ért a háború, de szeptemberben a többségében magyar lakosságú faluban nem nyílt meg a magyar iskola. Még izmainkat is megtapogatták, mint hajdan a rabszolgavásáron – panaszolta a csehországi kényszerlakhelyre hurcolt asszony. Fasiszta népség, a Dunában lenne a helyük – átkozódott a szlovák sofőr a kitelepítésre ítéltek vonakodása láttán. Belebetegedett, idejekorán meghalt az életéről beszélő főszereplő édesapja, mert övéi mentése érdekében aláírt egy papírt: nem az, mint aminek született. Reszlovakizált akkori szóhasználattal élve. Fábry Zoltán felvidéki magyar író tömören fogalmazta meg a korszak lényegét: „Létünk, szavunk, nyelvünk tagadásba vétetett... ” A Terror Házában látható kiállítás alátámasztja mindezeket, kimondja, amit az írók annak idején nem vethettek papírra. Eduard Benes köztársasági elnök 1945. április 2. és október 27. között 98 dekrétumot bocsátott ki. Ezek közül 13 vonatkozott közvetlenül a németekre és magyarokra, de jó néhány tartalmazott közvetve olyan rendelkezéseket, melyek a két kisebbség kollektív bűnösként való elmarasztalásával függtek össze. Benes már 1945. februári rádióbeszédében nyíltan szólt szándékáról: „Elő kell készítenünk németjeink és magyarjaink ügyének végleges megoldását, mert az új köztársaság csehszlovák nemzeti állam lesz. ” A dekrétumok nyomán következtek a gyakorlati intézkedések. Hogyan kell a magyarokkal bánni? – kérdi szalagcímében az egyik ‘45-ös újság. Megadja a választ is: csak délután 3 és 6 között vásárolhatnak, este 8 és reggel 6 óra között nem hagyhatják el lakóházaikat, ha egy cseh jelentkezik, a magyart ki kell tenni munkahelyéről. Emellett tilos a magyar nyelvű körmenet, a magyar nyelvű istentisztelet, az üzletekben nem szolgálhatnak ki magyarul senkit. Tetézik mindezt a kitelepítések. Hallani a kiállításon a visszaemlékezők hangját. Panaszkodtunk a kísérő katonának – mondja egyikük –, olyan hideg van a vonaton, hogy megfagyunk. Nyomban jött a kegyetlen válasz: Ha megfagynak, hát el lesznek temetve. Csehországba hurcolt idős asszony sírva emlékezik szenvedéseire, terhes volt, nem bírta a nehéz fizikai munkát, durva káromkodás járt neki fizetségül az elégedetlenkedő gazdától: szakramenszki kurvi magyarszki... Korabeli újságok, fényképek, felhívások, hirdetések, használati tárgyak, munkaeszközök, ruhaviseletek láthatók a kiállításon. Magyar szenvedéstörténet a kiállítás. A szlovákok hallani sem akarnak a Benes-dekrétumok visszavonásáról, a magyar iskolákban növelik a szlovák nyelvű órák számát, a révkomáromi múzeum nevéből törölték a magyar kultúra kifejezést, a schengeni határok megnyitása után a zajártalomra való hivatkozással betonakadályokkal állják útját a magyar gépjárműveknek az egyik településen. A magyarellenesség nemcsak a Vadim- és Funar-féle ultranacionalisták jellemzője, a mindenkori román politikusok nemzetiségi kérdésekben szívesen működnek együtt a szlovákokkal. /Borbély László: Felvidéki magyar sorstragédia. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 28./

2008. június 14.

Az Európa Parlament (EP) épületében június 12-én mutatták be a kommunista diktatúráról szóló romániai jelentést – tájékoztatott Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája. A román történészekből és társadalomtudósokból alkotott munkacsoportot Vladimir Tismaneanu vezetésével Traian Basescu államelnök kérte föl a kommunizmus elnyomó gépezetét bemutató jelentés megírására. A brüsszeli bemutatón részt vett a munkacsoport vezetője, Vladimir Tismaneanu, a Marylandi Egyetem professzora és Horia Roman Patapievici, a Román Kulturális Intézet igazgatója is. Tőkés László üdvözletét Szilágyi Zsolt kabinetfőnök tolmácsolta. A Tismaneanu-jelentés az első olyan hivatalos állami dokumentum, amely rögzíti az etnikai, nyelvi közösségek és vallási felekezetek elleni, az állam által tudatosan irányított elnyomást. Vladimir Tismaneanu elmondta, konkrét javaslatokat is megfogalmaztak a jelentés nyomán: a dokumentum hozzáférhető lesz alternatív oktatási anyagként az iskolákban, tervezik egy, a kommunista diktatúra rémtetteit bemutató intézet létrehozását a budapesti Terror Háza példáját követve. Törvénykezési javaslatuk is van, ugyanis a Szekuritáté egykori verőlegényei mind a mai napig az átlagos nyugdíjak többszörösét kapják az államtól. Patapievici elmondta: a kommunizmus a nácizmus hasonló elbírálást érdemel, nyugaton viszont megmagyarázhatatlan közönyt mutatnak a kommunizmus elítélése kapcsán. A kommunista totalitarizmus illegitim és kriminális rendszer volt, egy őrült utópia, és így kell kezelni. Még húsz évvel a rendszerváltás után is óriási ellenállásba ütközött a diktatúra elítélése. A jelentés megírása politikai támadások kereszttüzébe került: „többen azt is meg akarták akadályozni, hogy a kommunizmust illegitimnek és kriminális rendszernek nyilvánítsuk” „A kommunista rendszer egy tömeggyilkos logikára épül. Elnyomva az egyén és a közösség identitását, az emlékezet szétrombolását akarta véghezvinni. Ha eltöröljük az emlékezetet, közömbösek vagyunk a múlttal, képtelenek leszünk jövőt építeni” – mondta. /Bemutatták Brüsszelben a Tismaneanu-jelentést. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./

2008. október 6.

A szervezők százezres tömeget vártak Budapesten a Tarka Magyar békemenetre, melyet a kirekesztés és rasszizmus elleni fellépésnek szántak. A rendezvényre alig néhányezer ember jött el. A rendezvény neve a szürkemarhára, meg a szimentáli fajta keresztezéséből származó magyar tarkára emlékeztetett. A menet címe sokaknak alattomos és provokatív, mások derültek rajta: hajrá, magyar tarkák. Nagy útlezárások voltak, kordonokat állítottak. A megjelentek a délvidéki magyarveréseket, a felvidéki magyarokat megbélyegző Benes-dekrétumokat, vagy Európa legveszélyeztetettebb kisebbsége, a csángók miatti aggodalomat említhették volna. De nem tették. Megjelent magánemberként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, bár a szervezők nem hívtak politikusokat. „Magánember körül ennyi biztonságit még nem láttam!” – fakadt ki a helyszíni tudósító. A tüntetésnek volt olyan médiatámogatója is, amelynek egyik munkatársa karácsonyesti műsorban vallotta meg: ha tehetné, kiirtaná az összes keresztényt… A radikalizmus jellemzően mindig akkor kap erőre, amikor az éppen regnáló hatalom nem tud megfelelő választ adni a társadalom problémáira. A kommunizmustól kétszeresen sújtott erdélyi magyarságnak is volt már alkalma posztkommunistát segíteni hatalomba csak azért, hogy szabaduljon a Vadim-jelenségtől! Érdekes módon Magyarországon a csuklyás-bakancsos masírozásnak nyoma sem volt az ún. polgári kormányzás idején (1998–2002), ellenben avattak világszínvonalú Terror Háza Múzeumot, és törvénybe iktatták a Holokauszt Emléknapját. Az őszödi beszéd (2006) azonban kitermelte a saját szolgálati fasisztáit, akik idestova két esztendeje büntetlenül garázdálkodhatnak végig a magyar ünnepi kalendáriumon, a vészkorszak túlélőinek érzékenységén. A kukagyújtogató kontra rendőrkommandó persze látványosabb és hálásabb téma mind a média, mind pedig a kormányzat szempontjából, mint mondjuk az adócsomag és parlamenti vitája. /Laczkó Vass Róbert: Tarka türelem-játék. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6./

2009. december 18.

Robert Schuman-díjjal tüntette ki Tőkés László európai parlamenti képviselőt – az 1989-es romániai forradalomban játszott szerepének elismeréseként – Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának elnöke a frakció strasbourgi ülésén. „Európa újraegyesítését olyan bátor és határozott emberek tették lehetővé, amilyen Ön” – hangsúlyozta Daul a csütörtöki díjátadó ünnepségen. A díj átvételekor Tőkés László kiemelte: „Kivételes jelentőséggel bír az a körülmény, hogy a forradalom éppen Temesváron tört ki, egy olyan városban, ahol mintegy tíz nemzeti közösség és ugyanannyi vallási felekezet él együtt a kölcsönös megértés és tisztelet szellemében. ” /Schuman-díjat kapott Tőkés László. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 18./ A magyarországi Terror Háza Múzeum alapítványa által létrehozott, 10 000 euróval járó Petőfi-díjat idén Tőkés László és Gabriel Andreescu író, publicista kapta. A közép-európai népek szabadságáért végzett tevékenységet elismerő kitüntetés átadásán Schmidt Mária, az intézmény főigazgatója szerint Románia és Magyarország ma ugyanúgy egymásra van utalva, mint húsz éve, a rendszerváltozás idején: ma a geopolitikai helyzet megváltozása, akkor a kommunizmusból szerzett tapasztalatok kötötték össze. /Belföldi hírek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 18./


lapozás: 1-17




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998